Készült: 2024.03.29.10:37:27 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

172. ülésnap (2008.11.05.), 68. felszólalás
Felszólaló Dr. Lukács Tamás (KDNP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 12:58


Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy költségvetési törvény vitája minden ország életében - legalábbis a boldogabb országok életében - azért fontos és meghatározó a nemzet és a jövő szempontjából, mert a költségvetést komolyan is veszik. Ha kizárólag a számok bűvöletében élünk, akkor azt gondolom, hogy a mérleg egyensúlyát senki nem vitathatja, azonban az immár harmadik alkalommal, legújabban beterjesztett költségvetés valóságtartalma igencsak vitatható, nemcsak általunk vagy nemcsak az ellenzék által, hanem az Állami Számvevőszék szerint is. Tehát ha a bevételi oldalon önök olyan számokkal kívánnak dolgozni, amiről világos és egyértelmű, hogy teljesíthetetlenek, itt gondolok az önkormányzati bevételekre is, akkor ezt a költségvetést nem lehet komolyan venni, vagy nem lehet olyannak tekinteni, amelynek a teljesítése számon kérhető volna.

Zárójelben megjegyzem, hogy amíg a magyar parlament adós annak a kérdésnek a megoldásával, hogy egyes döntések felelőssége, valóban felelős kormánya legyen az országnak, és felelős legyen a költségvetéséért is, úgy addig valójában valós, tényleges és érdemi költségvetési vitát nehéz folytatni.

Kétségtelen tény, hogy az ország jelenlegi helyzetében van olyan vélemény és elég erőteljes vélemény, amely valamifajta összefogást kívánna, és kívánná azt is, hogy elfogadott költségvetése legyen az országnak. Csak sokszor elmondtam már eme teremben is Schumannak azt a mondását, hogy őszinteség nélkül nincs bizalom, bizalom nélkül nem lehet egyetértés. Az őszinteség pedig onnan kezdődne, ha a bevételi oldalon is valószínűsíthető és valós számokkal dolgozhatnánk ezen költségvetés esetén, hiszen a költségvetés nem számokból áll. A költségvetés - ha komolyan vesszük - meghatározó számai meghatározzák a következő évi mozgásterét intézményeknek, zárójelben megjegyzem: embereknek.

(11.50)

A kommunikáció szempontjából most a válságkezelésben a fő hangsúly azon van a kormány részéről, hogy egy rajtunk kívül álló ok miatt válsághelyzetbe került az ország. Azt hiszem, tisztességgel meg kell mondani, hogy kétségtelenül a válság kitörésének gócpontja nem Magyarországon volt, és nem is abban a nagyságrendben, amit egy hazánkhoz hasonló súlyú és méretű ország meghatározna, pláne nem a világgazdaságban. Azonban ahhoz a képhez vagy példához hasonlíthatnám, amikor kitör egy világjárvány, és lesznek olyan emberek, akiket szinte meg sem betegít vagy alig venni észre rajta a betegséget, és lesznek olyan emberek, akiknél súlyos a lefolyása, és lesznek olyan emberek, akik belehalnak. Ez mindig azon múlik, hogy amikor egy járvány során a kórt, a vírust megkapja valaki, milyen az immunrendszere. A kormány tehát nem azért felelős, hogy ez a gazdasági világválság kitört, de azért már igen, hogy olyan állapotban találta ezt az országot, hogy egy legyengített immunállapotban, védekezési képességének minimumával kell szembenéznie ezzel a válsággal.

Ezért van az, hogy a megtett intézkedések talán szükségesek, de nem elégségesek. Azért mondom, hogy talán szükségesek, mert ha ismernénk azokat a feltételeket, amelyekkel ez a kerethitel rendelkezésünkre áll és ismernénk annak felhasználási lehetőségeit, akkor erről mondhatnánk valamit, de általában önök is mindig úgy kérnek egyetértést tőlünk, hogy még az információkat sem kapjuk meg.

A magyar kormány - szemben tőlünk nyugatabbra lévő boldogabb kormányokkal - csak és kizárólag a pénzügyi válság leküzdésére koncentrál, és nem számít vagy nem kellő mértékben veszi figyelembe azokat a reálgazdasági folyamatokat, amelyek magában a gazdaságban fognak nagy bizonyossággal bekövetkezni, és ami a legfontosabb: az emberek életében szociális krízist okozhatnak ezek a folyamatok.

Föl kell tenni a kérdést, hogy miért érte olyan váratlanul a kormányt, hogy válság tört ki. Hiszen ha a saját Statisztikai Hivatalának hinne, vagy komolyan venné azokat az adatokat, amelyeket a Statisztikai Hivatal közöl, vagy nem csak azon gondolkozna, hogy a megismert adatokat hogyan kommunikálja, akkor talán fölkészülhetett volna erre a helyzetre is.

12 ezerrel több munkanélküli van, mint az előző évben, ez éppen mai adat; ez még nem a válság következménye. Felszámolási eljárás - júniusi adatot mondok - 10 százalékkal, végelszámolás 12 százalékkal több volt, mint egy évvel ezelőtt. Mondják, önök nem vették észre ezeket az adatokat? Nem vonták le azokat a következtetéseket, hogy itt baj van, gond van, és felelős kormánynak cselekedni kell ezekben az ügyekben?

A válság hatásaként tőlünk nyugatabbra lévő országokban azzal foglalkoznak, hogy milyen módon próbálják csökkenteni azokat a veszélyeket, amelyek a válságnak a versenyképességre, a hatékonyságra és a reálgazdaságra való hatását tükrözik. Megpróbálják az embereket megvédeni a munkanélküliség olyan nagy arányú növekedésétől, megpróbálják az embereket megvédeni attól, hogy a saját nemzetgazdaságuk versenyképessége ebben a versenyben túlzottan lemaradjon. Erről ma a költségvetésben gyakorlatilag semmit sem mondhatunk.

Amikor tehát ezt a költségvetést elfogadhatatlannak tartjuk, azért tartjuk elfogadhatatlannak, mert egyrészt a bevételi oldalon nem valós, nem valószínűsíthető adatokkal dolgozik, másrészről, hogy amik nyilvánvalóan a 2009. év kihívásai, a versenyképesség, a reálgazdaság csökkenésének mérséklése és a szociális krízis, ezek megelőzésében semmit nem tesz.

Hogy érthető legyen a példa: hányszor figyelmeztettük önöket - tudom, hogy unják már - az energiapolitikára és az energiaárakra vonatkozó hatósági jogkörben meghozott döntésekre és az emberekre gyakorolt hatására. Ehhez képest kiderül, hogy valami extraprofitot csökkentő módon, valami Robin Hood-adóban gondolkodnak. Azt gondolom, nem a Robin Hood-adóban, hanem az Ali Baba-adóban kellene gondolkodni. Tudniillik a társadalmi igazságosság fölveti azt a kérdést, hogy a következő időszak terheit - amelynek nyilvánvalóan lesznek vesztesei és nyilvánvalóan lesznek teherviselői - hogyan osszuk meg a társadalmi csoportok között. Az elsődleges megközelítés csak az lehet, hogy az előző időszaknak kik voltak a nyertesei. Ha itt nemcsak a pénzügyi befektetések eredményességét és Magyarországon elért eredményességét veszem, hanem az ott dolgozók jövedelmét is, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy az előző időszaknak voltak nyertesei. De zárójelben megjegyzem: az előző időszaknak nyertese például az a cég, amely kedvezményesen kapja az energiát.

Tehát lenne itt mit vizsgálni, és lehetne a terheket a társadalmi igazságosság szerint elosztani. Ha ezeket a kérdéseket figyelmen kívül hagyjuk, és megint a terheket a bérből és fizetésből élőkre, a nyugdíjasokra, a közalkalmazottakra és az adót fizetőkre kívánjuk csak és kizárólag terhelni, akkor ez semmilyen módon nem felel meg a társadalmi igazságosságnak! Lehetséges, hogy egy gumigyárnak adok hatalmas kedvezményeket, de fölteszem azt a kérdést, hogy vajon hány kis- és középvállalkozó vállalkozása lett volna megmenthető, ha a magyar kis- és középvállalkozók kapják meg ugyanezeket a kedvezményeket, hány végelszámolást, hány felszámolási eljárást lehetett volna megelőzni, és hány munkahelyet lehetett volna így megtartani.

Ilyen körülmények között önök egyetértést kérnek az ellenzéki pártoktól arra a helyzetre, amely helyzetbe - mondjuk meg! - a kormányzat juttatta az országot, nem a válság tekintetében, hanem abban a tekintetben, ahogy mondtam, hogy Magyarország védekezőképessége más, akár környékbeli országokhoz képest is lényegesen gyengébb és lényegesen kisebb, versenyképességünk sokkal csekélyebb.

Ahhoz, hogy bármifajta megegyezés lehetséges legyen, először célokban kell megegyezni. Teljesen világos: ha önök nem hajlandók azokat a célokat elfogadni, hogy igazságosabb társadalmi teherviselés, igazságosabb társadalmi közteherviselés kell, mégpedig akként, hogy akik az előző időszaknak nyertesei voltak, azok a közteherviselés elve alapján lényegesen nagyobb részben vegyenek részt a közteherviselésben, amíg ezt nem tesszük meg, addig nem kérhetjük az emberektől azt - persze lehet olyan törvényt hozni és lehet olyan törvényeket hozni, hogy rákényszerítsük, csak az a kérdés, hogy ennek mik a gazdasági, reálgazdasági következményei, a munkanélküliségi adatokban és a szociális krízis kezelésében milyen folyamatokra számíthatunk.

Azt mondják, hogy a kulturális tárca részéről nagyjából igazából nem történt elvonás, és azt állítja a tárca, hogy nem alkalmazta a fűnyíróelvet. Nagyon sok kijelentéssel, nagyon sok állítással nem értek egyet, ezzel az eggyel viszont kénytelen vagyok egyetérteni, hogy nem alkalmazta a fűnyíróelvet, nevezetesen azért, mert az egyházi pénzekből lényegesen nagyobb összegeket vont el, mint egyébként más pénzekből. Csak egyetlenegyet említek; ilyet a költségvetési törvény egészében nem fogok találni, a két beterjesztett törvény sorai között sem, hogy az egyházi kulturális örökség értékének megőrzése, rekonstrukciója rovaton közel 30 százalékos elvonást alkalmazott. Valóban nem a fűnyíróelvet alkalmazták, valóban a szokásos módon a diszkriminatív, hátrányos megkülönböztetést alkalmazták az új törvény benyújtása esetén is.

(12.00)

Ilyen körülmények között kérnek tőlünk egyetértést, és ilyen körülmények között kérik tőlünk a költségvetés támogatását. Azt hiszem, ha tényleges vitát folytatunk, tényleges párbeszédet kívánunk folytatni, akkor mindezekre a kérdésekre egyrészt választ várunk, másrészt nemcsak választ várunk, hanem föl kell tenni a kérdést, hogy hajlandók-e önök őszintén, tisztességesen folytatni párbeszédet, és információkat nyújtani az ellenzék részére is, mégpedig megfelelő mélységben és őszinteséggel.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  68  Következő    Ülésnap adatai