Készült: 2024.04.26.00:27:41 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2004.12.01.), 255. felszólalás
Felszólaló Pozsonec Mária
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje  


Felszólalások:  Előző  255  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

POZSONEC MÁRIA, a Szlovén Köztársaság Parlamentjének képviselője: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a lehetőséget, hogy a muravidéki magyarok nevében és muravidéki magyarként szólhatok közös dolgainkról.

Nyolcvan évvel ezelőtt 35 ezer magyar maradt a trianoni határ túloldalán, Zala és Vas vármegyék peremvidékén. Ma a Murán túli magyarok száma 6700 fő. Beszédes adat, riasztó adat. Megtizedeltek, megnegyedeltek bennünket az asszimilációk, a második világháború, a különböző forradalmak, történelmi fordulatok. Kevesen vagyunk, de öntudattal kopogtatunk az anyanemzet lelkiismeretén: itt vagyunk, itt vagyunk mi is! Igényeljük az anyanemzet figyelmét, szeretetét, érdeklődését. Üzenetünk az, hogy jól vagyunk, hazánk Szlovénia, ahol értéknek tartják a kultúránk sokszínűségét, becsülik nemzeti hagyományainkat, segítik nyelvünk megőrzését, és szubjektumként tartanak számon úgy a közéletben, mint az önkormányzatban. S ha jogainkkal élni tudnánk, nyugodtan kimondhatnánk, hogy bizonyos önkormányzati autonómiát élvezünk. S bár tudjuk gyökereinket, amelyek a magyar nemzet múltjához, történelméhez, kultúrájához kötnek, de a hazánk már a befogadó állam. Szlovénia az, azt építjük, gyarapítjuk munkánkkal, ott építettük föl otthonunkat, ott neveljük gyermekeinket, ott terebélyesedett ki az életünk. Ott fizetünk adót, ott kapunk nyugdíjat, és ott érezzük magunkat már otthon.

Mondhatjuk, hogy két hazát adott nekünk az Isten. Ha van két himnuszunk, két zászlónk, két nemzet hű fiai vagyunk, lehet. És lehetne talán két állampolgárságunk is, amely a mi esetünkben csupán lelki elégtétel lenne az elmúlt 80 esztendőért. S ezért kellene december 5-én az az igen, mert a nem, az nagyon fájna. A határon túli magyarok nem egy éhes rongyos sereg, amely az anyanemzet javaira tör, velünk nem riogatni kellene a magyarországi magyarokat, hanem bízni abban, hogy együtt öregbítjük Európa és a világ nemzetei sorában a magyar nemzet tekintélyét. Sok híres, jeles fiát elveszítette már a magyarság. Elveszejtettük őket. Például Petőfit, Radnótit, és azt a sok névtelen fiút, aki ott, a Don-kanyarban alussza örök álmát. Azt hiszem, hogy a veszteségnek vége kellene hogy legyen.

Együtt a határon túli művészek, írók, költők alkotásai is, bár talán kicsi, de fényes mozaikkövei lehetnek a magyar kultúrának. Elődeink dalait, táncait együtt művelhetnénk, és lennénk hagyományőrzői népi kincsünknek; és gazdaságunk, a határ mindkét oldalán megbénított gazdaságunk a határon átívelő régiókban kaphatna új erőre, lehetőséget nyújtva a fiataljainknak az elhelyezkedésre, munkára, családalapításra. És talán így sikeresen harcolhatnánk az évszázad legriasztóbb réme, a demográfiai hiány ellen.

Nemzetpolitikában mi is a szülőföld-stratégiát valljuk. A határon túli magyarok boldogulása a szülőföldön, minden utódállam minél előbbi EU-tagsága, az Unión belüli újraegyesítés a módja a 15 millió magyarban való gondolkodásnak. És így az Ér eljut az Óceánba.

Köszönöm. (Taps.)




Felszólalások:  Előző  255  Következő    Ülésnap adatai