Felszólalás adatai

DR. BARTHA LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nem így terveztem, de Garai István szavai - amikor is arra hivatkozott, hogy ő, mint egy város szülötte, személyes érintettségét szeretné elmondani a magyar parlamentben - arra késztetnek, hogy bár négy órától lesz majd egy másik vitanap, de ha elfogadjuk az ő érvelését, akkor fogadjuk el ezt egyébként a másik 4 és fél millió magyarra is, akik most határainkon túl vannak, tehát ők is szólhassanak majd itt a Házban. Tehát remélem, akkor arra a kérdésre majd igennel fognak válaszolni. Ők is magyar földön születtek ugyanis. (Zaj az MSZP soraiban.) De áttérek a mostani vitanap érvelésére.

Tehát térjünk át arra, amiről a mai vitanap szól! Az pedig az egészségügy, hogy üzlet-e az egészségügy. Mi azt mondjuk, hogy az egészség nem üzlet. Mi azt állítjuk, ezt a címet adtuk a mai vitanapnak, és erre van önöknek egy válasza, amit ma már többször hangoztattak, és nem is nagyon meglepő, hiszen a miniszterelnöknek is gyakorlatilag ez a véleménye erről a kérdésről, és ha már a miniszterelnök is, akkor önök azzal válaszolnak, amivel ő szokott, egy pici módosítással, hogy dehogynem, nagyon is. Ez az önök válasza. S hogy ez nem véletlen elszólás, azt az elmúlt két és fél év működése mindenféleképp megmutatja, az a működés, amelyet az egészségügyben sikerült elvégezniük - és Soltész képviselőtársamnak sajnos ebben a kérdésben nem tudok igazat adni: önök nem voltak tutyimutyik. Abszolút nem az az igazság, hogy nem történt semmi, nagyon is tudatosnak tűnik az a munka, amit az elmúlt két-két és fél év alatt végeztek.

Körülbelül másfél évvel ezelőtt volt az önök által beterjesztett kórház-privatizációs törvény vitája, amikor is én azt mertem önöknek mondani, hogy egy forgatókönyv alapján történik az egészségügyben a történések sorozata, és a törvény e forgatókönyv egyik alappillére, azért jött ez létre, és mertem azt mondani, hogy a nyolcvanas évek vége, a '94 és '98 közötti időszak ezzel a forgatókönyvvel már többször szembesítette a magyar állampolgárokat, csak akkor éppen más ágazatokon belül. Mit mondtam akkor, mit mondtunk akkor mi itt mindannyian e törvény kapcsán? Azt, hogy először a finanszírozást kell tönkretenni egy ágazaton belül. Ezt önök megtették az egészségügyi ágazaton belül, hiszen két év alatt folyamatosan csökkentek az egészségügyre fordítható reálösszegek, és ezt tették az egészségügyön belül, és ezt tették az önkormányzatokkal. Sem a fenntartó önkormányzatok, sem az egészségügyet finanszírozó egyéb szervek nem kapták meg a forrásokat, innen egyértelműen forráskivonás történt, és akkor is azt jósoltuk, hogy az a cél ezzel, hogy megpróbálják a végén értéken alul ezeket az ingatlanokat, az egészségügyi vagyont majd értékesíteni.

(13.40)

Érdekes módon akkor erre a felvetésre, erre a forgatókönyvre semmilyen típusú válasz nem jött. A válasz az, ami itt van a mai vitanapunkon, hogy azon kell most már sajnos vitatkoznunk, hogy van egy népszavazás, és arra igennel vagy nemmel kell szavazni, hiszen azt a helyzetet alakították önök ki, hogy valóban azt látják Magyarországon az emberek, hogy áron alul, értéken alul - ahogy képviselőtársaim elmondták - el akarják adni az egészségügyi vagyont, dobra akarják verni úgy, ahogy van, az egész egészségügyet. (Dr. Vojnik Mária: Ez nem igaz!)

Hiszen mi történt a két év alatt? Menjünk rajta végig szépen sorba! Régi ígéretek.. - és nem az ígéretek számonkérése, de senki nem veszi már komolyan, amit ígértek. Mit ígértek? Azért mégiscsak elmondjuk, hogy tudják. Volt egy hűségjutalom nővéreknek. Hűségjutalom nincs sehol. Volt ingyen gyógyszerről szó. Nagyon jól tudjuk, az emberek, akik gyógyszertárba járnak, naponta kifizetik azt a pénzt, hogy mennyivel lett drágább: lényegesen drágábbak lettek évről évre, minden évben a gyógyszerek.

Népegészségügyi programról beszéltek. Mára elmondhatjuk, hogy kimúlt a népegészségügyi program. A kórházak pénze - mondom - hónapról hónapra, évről évre csökkent. A helyzet az, hogy lehet ezen mosolyogni, csak tényleg venni kéne a bátorságot, és el kellene menni az egészségügyi dolgozók közé, oda, ahol hetente sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók (Közbekiáltások a kormánypártok padsoraiból.), és nem azért sztrájkolnak az egészségügyi dolgozók, mert olyan rettentő jó a dolguk, hanem azért sztrájkolnak, mert miden forrást, ami elképzelhető a működésre, kivontak. De a cél, még egyszer mondom, semmi más nem volt, csak az, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben az önkormányzatok, az egészségügyben dolgozók egyszerűen valamilyen más eszközt próbáljanak meg keresni.

Most önök azt mondják itt a parlament soraiban, hogy olyan helyzet alakult ki, hogy igen, kell a külső forrás, kell még több pénz. Ezzel a mondattal, hogy több forrás kellene az egészségügyben, azt hiszem, mindenki egyetért. Csak egész más akkor a történet, ha egyébként szántszándékkal két és fél év alatt megpróbáljuk a béka feneke alá juttatni az egészségügy színvonalát, és úgy valamilyen formában azt mondani, hogy már nem tudunk mást tenni, kell a külső befektető, kell a tőkebevonás. Így nem kell tőkebevonás semmiféleképp.

Arról, hogy mi a jövőkép? Elég lesújtó egyébként; 2006-ig mindenféleképp elég lesújtó, hiszen a tegnapi költségvetési szavazáskor kiderült végérvényesen, hogy azok az ígéretek, amelyek akár az ország, a társadalom bármely területén, az egészségügyben sem fognak egyébként megvalósulni.

Önök minden egyes olyan módosítót, amely azt a szándékunkat mutatta, hogy megpróbáljuk legalább a 2002-es viszonyokat helyreállítani, azt is leszavazták, tehát el lehet mondani, hogy az MSZP-SZDSZ-es kormánykoalíció egyetlenegy ígéretét nem váltotta valóra az egészségügyben sem.

Egyet viszont most mindenféleképp megpróbál elérni, hogy áron alul, az értéknek a töredékéért az egészségügyet valamilyen formában dobra verje; ne haragudjanak, úgy gondolom, hogy mi ehhez semmilyen módon nem tudunk hozzájárulni, és már csak az az eszközünk maradt, hogy megpróbáljuk elmondani még akár észérveinket, akár néha bizony emocionális érveinket is, mert mindannyian emberből vagyunk, és az emóció legalább annyira hozzátartozik az életünkhöz, mint az észérvek.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)