Készült: 2024.04.19.22:08:00 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

44. ülésnap (2018.11.27.), 207. felszólalás
Felszólaló Bangóné Borbély Ildikó (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 10:37


Felszólalások:  Előző  207  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Hát, én nem fogom urazni Kósa Lajost, ahhoz ő nagyon messze van, és egyre távolabb is kerül ettől.Tudja, képviselőtársam, én tegnap nagyon vártam, hogy eljön a bizottsági ülésre Szatmáry Kristóffal együtt. Olyan gyávák voltak, hogy még ezt sem merték megtenni. Hivatkozik most arra, hogy ön bejelentette, hogy majd holnap tárgyal a szakszervezeti vezetőkkel, szakszervezeti képviselőkkel. Ez már nem is cinikus, hanem a magyar munkavállalók teljes lenézése. Úgy tárgyal velük, hogy hétfőn bizottsági ülésen a fideszesek megszavazták ezt a törvénymódosítást, hogy parlament elé kerülhessen. Nem úgy, mint 2017-ben, amikor már a bizottságban leszavazták. Majd ma itt, ugyebár, tárgyaljuk este  háromnegyed nyolc van , s négy fideszes parlamenti képviselő tartózkodik itt a 133-ból. És ön arra hivatkozik, hogy holnap majd tárgyal a szakszervezetekkel.

Nem tudom, hogy olvase híreket Kósa Lajos, engedje meg, hogy felolvassak egy részletet. „A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a Magyar Orvosok Szakszervezete is tiltakozik a fideszes törvénymódosítási javaslat miatt, ami a munkaidőkeretet egyről három évre, a mostani évi 250  kollektív szerződés szerint legfeljebb 300  munkaóra által potenciálisan kijelölhető túlórát 400 órára emeli.” Nem olvasom fel teljesen a cikket.

Tudja, képviselőtársam, ha valaki valakinek hitelez, azért kamatot szoktak fizetni, felszámolni. És van olyan, amikor még kamatos kamatot is felszámolnak, mert a hiteles elmarad a hiteltörlesztéssel. Tudja, ezeket a szavakat nekem egy állampolgár küldte el, hogy önök a munkavállalókat arra kényszerítik, hogy a munkáltatónak hitelezzenek akár három évig, hitelezzék a saját munkaerejüket úgy, hogy lehet, hogy soha nem fognak ezért pénzt kapni. Én bizottsági ülésen is elmondtam, hogy mi van akkor, ha a cég eltűnik, csődöt jelent, nem egyszer-kétszer láttunk már ilyet Magyarországon, akkor mi fog történni a munkavállalóval? Persze, akkor majd önök mossák kezeiket.

Képviselő úr előttem már elmondta, hogy Németországban 486 ezer forint a minimálbér. 486 ezer forint! Amikor önök hivatkoznak a németekre  és elmondta képviselőtársam, hogy mennyit kell dolgozni egy németnek. Tudja, önök odadobták a németeknek a magyar munkavállalókat. Amennyi kedvezményt megkaptak a német munkavállalók, azt most behajtják a magyar munkavállalókon. Azt gondolom, hogy amikor önök azt hirdetik, hogy 2018 a családok éve, és higgyék el, hogy lassan már kívülről fogom tudni, hogy ez a mocsok mit tartalmaz, ez a szenny, amit önök mindenkinek kiküldenek. (Felmutat egy nyomtatott papírt.) Mert már lassan nem is tudom, mit csináljak vele, mert az már kevés, hogy széttépem mindennap a plenárison. (Kósa Lajos közbeszólására:) Egye meg ön, Kósa Lajos, jó? Ezt engedje meg nekem!

(19.50)

A 9. pontja azt mondja ennek a förmedvénynek, hogy a gyermekek érdekei sokszor háttérbe szorulnak. Magyarország Alaptörvénye úgy rendelkezik, hogy a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. Hallja, képviselő? Kötelesek, önök szerint! Sokak szerint ezt ki kell egészíteni azzal, hogy a gyermeknek joga van a családjában, lehetőség szerint az anyja és az apja szerető gondoskodása mellett felnőni. Miről beszélnek önök, amikor most kényszerítik hat nap munkavégzésre? Heti hat napra. Hozzáteszem, Kósa Lajos, ön Hajdú-Bihar megyéből való, mint államtitkár úr, és tudja nagyon jól, hogyan zsigerelik ki a cégek a magyar munkavállalókat. Most is hat napot dolgoznak, sokszor 8 óra helyett 12 órát. És 8 óra van nekik kifizetve, meg 5 nap. Önök ez ellen semmit nem csinálnak. Lehet kizsigerelni. Mit csinálnak? Törvényesítik azt, hogy hadd dolgozzanak még többet. És kiküldenek egy ilyen szennyet, hogy joga van a gyermeknek az édesapjához meg az édesanyjához?! Komolyan mondom, nem tudom, hogy mit képesek még leírni, mit képesek még elküldeni a magyar családoknak!

Többen felszólaltak előttem, hogy kivándorlás. Azt kellene megvizsgálni, mi okozza azt, hogy ekkora munkaerőhiány van. Nem 600 ezer magyar hagyta el Magyarországot! Ez azt jelenti, amikre önök törvényesített megoldást keresnek, hogy sokkal többen mentek el Magyarországról! Hát nem igazak ezek az adatok! És nem azzal foglalkoznak, amit már jobbikos és MSZP-s képviselőtársam is elmondott, hogy hogyan lehetne ezt a problémát megoldani. Adjanak fizetésemelést, adjanak 486 ezer forint minimálbért mindenkinek, és akkor hazajönnének. Adjanak megfelelő fizetést az embereknek, és haza fognak jönni a gyerekeink, a fiataljaink! Nem, önök azt készítik elő, hogy minden második 18 éves, aki el akarja ezt az országot hagyni, még csak lehetőséget se adjanak nekik. Ők nem akarnak ennek az országnak a rabszolgái lenni. Sőt, nem az országnak, Orbán Viktor, Kósa Lajos, Szatmáry Kristóf rabszolgái!

Hadd kérdezzem meg Kósa Lajostól: és a BMW-től az első széria gépkocsijai közül önök kapják az elsőt ajándékba? Mert valamiért ez a törvény nagyon fontos volt önöknek. Hogy 2017 után, miután önök a bizottsági ülésen levették, most ’18-ban újra itt van. Igen, tudjuk, a BMW gyár Debrecenbe fog költözni. Ennyit ér ez nekünk, Kósa Lajos? Ennyit? Annyit, hogy eladjunk mindenkit, csak azért, hogy egy gyár idejöjjön? Persze, támogatni kell, hogy minél több munkahely jöjjön létre Magyarországon. De milyen áron? Mit fogunk mi ezért fizetni?

De ez nem érdekes. Önöket már régen nem ez érdekli. Talán még valamikor, amikor az iskolapadból kiestek, talán még derengett abból valami, hogy valami jót tegyenek ebben az országban. Bár én már akkor sem hittem önöknek, mert akkor is már hallgattuk azokat a dolgokat, amik nem tetszettek. De most az elmúlt nyolc évben hivatkozik a munka törvénykönyvére? Olvassa már el az orvosi szakszervezet véleményét, amely leírja, hogy mit tettek önök a munka törvénykönyvével, hogyan zsigerelték ki lehetőség szerint legjobban a munkavállalókat, hogyan adták oda a munkavállalókat a munkáltatóknak! És hivatkoznak a munka törvénykönyvére?! És megint itt vagyunk a parlamentben, megint egy olyan dologról beszélünk, ami nem lenne szabad, hogy megtörténjen.

S tudják, hadd mondjak el valamit, amit kinyomtattunk. A munkavállalókat az érdekli a legjobban, hogy a fizetéséből mennyit visz haza, mert lényegében nem a bruttót költi el, noha abból adózik, hanem hogy mennyit tud hazavinni. 2008-ban 69 ezer forint volt a minimálbér. Ebből a 69 ezer forintból 56 190 forintot hazavitt, mert akkor még nem sújtotta a minimálbért az adó. Azóta ez másképp van. 2018-ban 138 ezer forintból 91 770 forintot visz haza. Arányaiban sokkal kevesebbet. 69 ezer forintos emelkedés történt, de nettóban csak 35 ezer forint, 35 580 forintot jelent a munkavállalónak. Lényegében a felét.

S ha megnézzük azt, ami a munkavállalót érinti, az ő zsebét, amire költeni kell nap mint nap, élelmiszerekre és egyéb kiadásokra, ami a fenntartási költsége, lényegében a rezsi, akkor engedjenek meg néhány adatot. A sertéscomb az áfacsökkentés után, úgy, hogy a 2018-as adatok még nincsenek benne, 11,9 százalékkal drágult. Úgy, hogy történt egy áfacsökkentés. A szárazkolbász 9,7 százalékkal drágult, s még nincsenek benne a 2018-as adatok. A párizsi felvágott ára, nem valami minőségi termékről beszélünk, 52 százalékkal növekedett. A ponty, beszéljünk erről is, mert szeretnék, ha több halat fogyasztanának a magyarok, 127 százalékkal lett drágább. A tojás az áfacsökkentés után 30 százalékkal drágább ma. A sajt, a trappista sajt 7,7 százalékkal, a tejes margarin, amit használunk, 27,3 százalékkal, a liszt 2,2 százalékkal, a rizs 14,4 százalékkal, a kenyér a mostani áremelkedés előtt 13,9 százalékkal drágább. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Szerintem jó lenne, képviselőtársaim, ha elgondolkodnának, hogy most a minimálbérből mit tud vásárolni egy átlag munkavállaló Magyarországon. Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki oldalon.)




Felszólalások:  Előző  207  Következő    Ülésnap adatai