Felszólalás adatai

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először tegyük fel azt a kérdést magunknak, hogy mi értelme van egy ilyen beszámolónak, mi értelme van egy olyan beszámolónak, ami a kisebbségek helyzetéről szól. A valódi értelme egyébként az lenne, hogy pontosan leírja a helyzetet, mert ez az előfeltétele annak, hogy meg tudjuk határozni, az elkövetkező időszakban milyen lépések szükségesek. Béki Gabriella részletesen beszélt arról, hogy ez a beszámoló erre teljesen alkalmatlan, mert ebből a beszámolóból az, hogy az adott kisebbségek milyen helyzetben vannak - elsősorban a roma, a cigány kisebbségről beszélek -, semmilyen módon nem derül ki.

Sőt, ebből a beszámolóból az derül ki, hogy ezen a területen minden a lehető legnagyobb rendben van. Én is azt írtam fel magamnak, hogy a kormány a beszámolóban folyamatosan vállon veregeti magát, bizonygatja, hogy csodálatos a helyzet. De az az igazság, hogy ha kinyitjuk a televíziót vagy belehallgatunk a rádióba, akkor pontosan ennek az ellenkezőjét tapasztaljuk.

(9.50)

Azt látjuk, hogy például a cigány kisebbség esetében ilyen drámai helyzet egyébként még talán soha nem volt Magyarországon - vagy nagyon-nagyon régen volt, a rendszerváltozás óta semmiképpen sem -, és hihetetlen módon kiéleződött a feszültség nagyon sok helyen, különböző településeken a többségi társadalom, illetve a cigánytársadalom között. Egymásnak feszülnek az indulatok, napról napra kapunk híreket erről, és igazából előttünk van egy beszámoló, ami minthogyha nem is ebben az országban készült volna.

A beszámolóból az derül ki, hogy a kormány rendkívül elégedett a roma tanulók érdekében tett lépésekkel is, és ilyeneket írnak, hogy megtiltották a szegregációt, micsoda eredmény, hogy az első három évfolyamban csak a szülő egyetértésével lehet buktatni, és fantasztikus eredménynek tartják azt is, hogy definiálták az integrációs felkészítés és a hátrányos helyzet fogalmát is. Hát gratulálok, de az az igazság, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindannyian tudjuk, hogy ettől egyébként az iskolákban nem csökkent a szegregáció, nem növekedtek a cigány tanulók esélyei, és a legnagyobb gond, hogy nem végzik el nagyobb arányban az általános iskolát, nem tanulnak nagyobb arányban tovább, mint eddig, sőt a helyzetük bizonyos módon még be is szűkült.

Még egyszer szeretném hangsúlyozni: óriási hibának tartom, hogy megszüntették a polgári kormánynak azt a döntését, ami arról szólt, hogy a családok csak akkor kapjanak családi pótlékot, ha legalább arra képesek, hogy a gyermeküket elviszik általános iskolába, és teljesítik a tankötelezettséget. Mi lesz ezekkel a gyerekekkel, akiknek folyamatosan biztosítjuk a családi pótlékot, 18 éves korára elvégzi az első három osztályt, mert addig nem lehet megbuktatni, és egyébként pedig írni-olvasni valójában nem tud? Miből fognak ezek a gyerekek megélni? Vagy lopásból, vagy pedig segélyből - ez a jobbik eset. Így nem tudunk perspektívát nyitni!

Tehát az a helyzet, hogy a tanulás - mint ahogy az oktatási bizottságban egyébként ebben nem volt vita szocialista és fideszes képviselők között - kulcskérdés. De nem lehet azt gondolni, hogy ilyen átlátszó módon, egy-két ilyen típusú döntéssel ezt a problémát kezeltük, mert valójában nem kezeltük.

A szocialista szavazók egyébként - ha megnézzük a különböző közvélemény-kutatásokat az országban - nincsenek jelentősen eltérő véleménnyel a problémáról, mint a jobboldali szavazók. Pontosan ugyanolyan jól tudják, hogy nagyon nagy a baj, mind a jobboldalon, mind a baloldalon. Senki nem gondolja komolyan - sem szocialista, sem fideszes, de szerintem még egy józanul gondolkodó liberális sem -, hogy a buktatás tilalma segít a romák integrációjában. Ugyanúgy pótcselekvés, mint a szegregáció jelenlegi szabályozása. Előírja a törvény, hogy mondjuk, a kőbányai önkormányzatnál a különböző iskolákban nem lehet nagyobb a hátrányos helyzetű tanulók aránya 25 százaléknál. Csak az a helyzet, hogy ott van például egy másik budapesti kerület, gondoljunk a II. vagy a XII. kerületre - attól még óriási a különbség a két kerület között! Hát bármit megoldottunk?

Az egyik legnagyobb gond Magyarországon egyébként éppen az, hogy hihetetlenül erős - sokkal erősebb, mint sok nyugat-európai országban, Béccsel összehasonlítva láttam a statisztikát - a területi szegregáció aránya. Ha a területi szegregáció sokkal erősebb, és ha meg akarjuk akadályozni, hogy az iskolai szegregáció erősen jelentkezzen, akkor azt kell mondani, hogy mondjuk, egy ilyen szegregált településrészen lévő gyereket el kell vinni a város másik részébe tanulni - de igazából mindannyian tudjuk, hogy ez nem fog menni, megvalósíthatatlan.

Ha megnézzük az eredményeket, mit tudunk mondani? Nem az anyagból kiindulva, mert az semmi ilyet nem mond. Mi történt az elmúlt tíz évben? Nőtt a roma-munkanélküliség; a cigánygyerekek oktatása területén is többet mentünk hátra, mint előre; a kormány elhibázott politikája miatt több területen hihetetlen módon megnövekedett a feszültség a többségi lakosság és a cigányság között. És itt is aláhúznám, hogy érdekes módon, amikor mondjuk, halljuk nyilatkozni a szocialista vagy jobboldali politikusokat, akkor kiderül, hogy például a Jobbik és az MSZP képviselőinek a helyzetmegítélése egyébként nagyon sok tekintetben nagyon közel áll egymáshoz. Meg kell nézni, hogy milyen nyilatkozatokat hallgattunk az elmúlt napokban, például Sajóbábonyból.

Azt is látni kell, hogy az embereknek pártállásra való tekintet nélkül ebben az országban ma egyre inkább elege van abból, hogy lyukas fazékba öntjük a pénzt, minden érdemi eredmény nélkül. Nagyon sok adófizető - még egyszer mondom, jobb- és baloldalon egyaránt - fel van háborodva azon, hogy az ő adóforintjából jelentős összeget szánunk integrációra, úgy élik meg, és azt látják, hogy igazából valódi eredmény nincs.

Arra hívnám fel a figyelmet, hogy ez nemcsak az átlagembernek a vélekedése. Ha megnézzük az Állami Számvevőszék jelentését, hogy mondjuk, a 120 milliárd forintot, amit az elmúlt tíz évben használtunk fel ezen a területen, hogyan értékeli, akkor az ÁSZ azt mondja, hogy ennek a pénznek a felhasználása rendkívül alacsony hatékonyságú volt, érdemi eredményt sajnos nagyon keveset hozott. Tehát mondom, az átlagember valóságérzékelése és az Állami Számvevőszék véleménye gyakorlatilag tökéletesen egybeesik. Milliókat, százmilliókat költünk el tanulmányokra, hogy mit is kellene csinálni ezen a területen, hogyan lehetne ezt az integrációt elősegíteni, és igazából azt tapasztaljuk, hogy érdemi előrelépés nincs.

Szeretnék egy know-how-t megosztani a tisztelt parlamenttel. Az a megtiszteltetés ért engem, hogy kuratóriumi tag vagyok a Dévai Szent Ferenc Alapítványban. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány halmozottan, nagyon halmozottan hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozik, olyanokkal, akik az utcáról kerültek oda, állomásról, szeméttelepről, esetleg árvaházakból kerültek az alapítványhoz, és ezeknek a gyerekeknek mintegy 15-20 százaléka egyébként cigány származású. Azt kell mondanom, Böjte atya mindig megerősíti, hogy ezekkel a gyerekekkel semmivel nincs több gond, semmivel nem nehezebb velük, és semmivel nem érnek el kisebb eredményeket, mint nem cigány gyermektársaik. De az a kérdés, hogyan lehet ezt megtenni, illetve Magyarországon is lehetne-e valami hasonló intézményrendszert létrehozni, és mi annak a titka, hogy az ide bekerülő gyerekek - olyan gyerekek, akiktől a magyar iskolában megszabadulnak - itt mégis eredményeket tudnak elérni.

Ennek az intézményrendszernek az a lényege, hogy gyakorlatilag családhoz hasonló közösségben élnek a gyerekek. Egy nevelő 8-10 gyermeket nevel, akik különböző életkorúak, és a nevelőnek az a feladata, hogy a gyerekeket tisztán, felkészülten elküldje iskolába, figyelemmel kísérje, hogy a gyerekek ott hogyan teljesítenek, és ezt követően, ha kell, akkor foglalkozzon velük a következő délután, és ugyanúgy indítsa el a gyerekeket iskolába, mint egy motivált család.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ebben a teremben szinte mindannyian tudjuk, hogy vannak olyan családok, ahol, ha hazamennek a gyerekek, nincsenek meg a lehetőségei annak, hogy egyszerűen megtanulják a másnapi leckét, nincsenek meg a lehetőségei annak, hogy tisztán menjenek az iskolába, és egyébként kiközösítik a társaik. Ha túl sokan kerülnek be egy osztályba, akkor a többségi társadalom inkább elviszi egy várossal arrébb a gyerekét, és nem sikerül előrelépni.

Nagyon-nagyon ajánlom egyébként mindenkinek a figyelmébe azt a munkát, amit Böjte atya, illetve a Dévai Szent Ferenc Alapítvány ezen a területen végez, mert azt gondolom, ez példaértékű, tehát egyfajta kísérleti projektként is felfogható; az eredmények egyébként önmagukért beszélnek.

Nagyon-nagyon határozottan úgy látom, hogy bizonyos esetekben Magyarországon sincs más lehetőség. Magyarországon egyébként éppen ellentétes folyamatok vannak, például megszüntettük Magyarországon a hetes oktatást. A hetes oktatás is kulcsterület volt pontosan ezeknek a családoknak a szempontjából, ahol nem akarjuk elvenni a családtól a gyereket. Azt akarjuk, hogy a szülő-gyerek kapcsolat megmaradjon, azt semmi nem tudja pótolni; viszont tudjuk, hogy ha nem teszünk valamit, akkor nem fogja elvégezni a gyermek az általános iskolát sem, és igazából az élet innentől kezdve bezárul előtte.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összefoglalva úgy gondolom, a beszámoló nem ad valós képet a jelenlegi magyarországi helyzetről, a problémákat nem veszi figyelembe; a kormány igazából fényezni akarja magát; és ez a beszámoló nem alkalmas arra, hogy a jelenlegi helyzetet megismerjük, és a továbblépés lehetőségét felvázoljuk belőle. Ezért ezt a beszámolót - csakúgy, mint az előttem szóló képviselőtársaim többsége - nem tartjuk alkalmasnak arra, hogy szavazatunkkal támogassuk.

Köszönöm szépen.

(10.00)