Felszólalás adatai

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. A törvényjavaslat általános vitájának első szakaszában több olyan megalapozatlan állítás is elhangzott, elsősorban a kormánypárti padsorokból, amelyekre azonnal nem lehetett válaszolni, hiszen idő kell a vitatott számok és adatok ellenőrzéséhez.

Felszólalásomban csak tényeket próbálok önökkel közölni azokkal az állításokkal szemben, amelyeknek feltehetően nincs is hivatalos adatforrása. Számomra nagyon szomorú az a tapasztalat, hogy több képviselőtársunkat vagy elragadja az indulat, ezért mellőzi a meglévő, a számára kényelmetlen hivatalos adatokat, vagy sajnos, ezt is fel kell tételeznem, úgy nyilatkozik, hogy nem is ismeri a szociális és társadalmi helyzetet elemző kiadványokat. Néhány helyesbítést szeretnék tehát megtenni az eddig elhangzott állításokkal kapcsolatban.

Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselőtársam azt állította, hogy - idézem a jegyzőkönyvből -: “úgy támogatta a Fidesz-kormány a családokat, hogy a jobb jövedelmi helyzetben lévő családokat támogatta, miközben mellőzte a többi család megfelelő mértékű támogatásátö. Nos, ez az állítás annyira nem felel meg a valóságnak, hogy a fordítottja az igaz.

Az egy lakosra jutó pénzbeli társadalmi juttatások nagysága 1998 után épp a legtehetősebb népességötödben csökkent relatíve, miközben a legszegényebb népességötödben növekedett. Ma tehát az országos átlaghoz képest a leggazdagabb családok kevesebb pénzbeli juttatást kapnak, mint a Horn-kormány utolsó évében, míg a legszegényebbek részesedése nőtt a juttatásokból. Több ezer háztartás adatai annak ellenkezőjét bizonyítják, amit Kárpáti Zsuzsa szocialista képviselőtársam elmondott.

(15.30)

Itt kell megjegyeznem, hogy Béki Gabriella képviselőtársam a vitában azt mondta, hogy a Fidesz-kormány a jobb anyagi helyzetben lévő családokat támogatta jobban; az előbb elmondott adatok az ő állítását is egyértelműen cáfolják.

Kósáné Kovács Magda képviselőtársam azt állította, hogy az elmúlt négy évben a gyermekszegénység növekedett. Ennek a tendenciának a fordítottja az igaz, tehát az, hogy a gyermekszegénység jelentős mértékben csökkent. Az Info Társadalomtudomány 2001. októberi számában jelent meg a “Szegénység Magyarországonö című cikk. Itt három év adatai mutatják, hogy az átlagos ambivalens jövedelem 50 százaléka alatt élő családok körében a gyermekszegénység 1992-ben a gyermekes családok 10,1 százalékát, 1996-ban, a Bokros-csomag után a családok 14,9 százalékát, míg a polgári kormány időszakában, 2000-ben 11,9 százalékát sújtotta. Ez tehát a megfelelő cáfolat.

A gyermekszegénység csökkenését mind a gyámügyi, mind a háztartási statisztikai adatok is egyértelműen jelzik. A Horn-kormány idején 420 ezer veszélyeztetett gyermeket regisztráltak a gyámügyi hatóságok, ma mintegy 270 ezret. Én nagyon nagyra értékelem azt az eredményt, hogy a polgári kormány 150 ezer olyan gyermeket emelt ki a veszélyeztetettség köréből, akik a szocialista-szabad demokrata Horn-kormány időszakában veszélyeztetett körülmények között éltek. Az már számomra egyszerű etikai kérdés, hogy egy képviselőtársam a veszélyeztetettek körének egyharmados csökkenését növekedésnek állítja be.

A gyámhatósági adatok mellett több ezer háztartás adatai is arra utalnak, hogy a gyermekes családok Horn-kormány alatti hátrányos jövedelmi helyzete javult, azaz mind az egygyermekes, mind a többgyermekes családok jövedelmei évről évre jobban növekedtek, mint a lakossági átlagjövedelem. Kósáné Kovács Magda képviselőtársam állításával ellentétben nem lecsúsztak, hanem kiemelkedtek a Horn-kormány alatti áldatlan helyzetbe került nagycsaládosok összességében is, és azok is, akik a legszegényebb egymillió között élnek.

Hadd említsek néhány példát arról, hogyan javultak a leghátrányosabb körülmények között élő gyermekes családok életkörülményei a polgári kormány ideje alatt! Az egyik ilyen példa a személygépkocsi elterjedése. Míg a legszegényebb népességtizedben élő háromgyermekes családok közül csak minden tizenkettedik rendelkezett 1997-ben, tavaly már minden ötödik. Az ugyancsak a legszegényebb népességtizedben élő kétgyermekes családoknak már harmada rendelkezik gépjárművel, míg a Horn-érában csak ötödüknek volt erre lehetősége. Ha megnevezzük a vezetékes telefonnal rendelkezők arányát, akkor szintén rohamos javulás történt az elmúlt években. A Horn-korszak alatt a legszegényebb népességtizedben élő háromgyermekes családoknak csak egyharmada rendelkezett vezetékes telefonnal, ma több mint a fele rendelkezik. A legszegényebb népességtizedben élő kétgyermekes családok körében már kétharmados a telefonellátottság az akkori 50 százalékkal szemben.

Egyértelmű a társadalmi, gazdasági helyzet javulása a legelesettebb körülmények között élő gyermekes családok körében is, csak a szakszerűtlenül végzett, nem hivatalosan elismert zugfelvételek állíthatják ennek az ellenkezőjét. Itt kell megjegyeznem, hogy mindenképpen egy optimista jövőkép jele az, ha a legszegényebb családok vásárolnak olyan fogyasztási javakat, amelyek használata után akkor is fenntartási díjakat kell vállalniuk, ha például csak ritkán járatják az autót, vagy csak ritkán telefonálnak. Ezek a családok bíztak a sorsuk jobbra fordulásában, ha tömegesen vásároltak fenntartási terhekkel együtt járó tartós fogyasztási javakat.

Nagyon megdöbbentett Béki Gabriella képviselőtársam többszöri állítása is, miszerint a gyermekes családok adókedvezményei igazságtalanságot, aránytalanságot okoztak a jövedelemelosztás rendszerében. Az adókedvezmények ugyanis számszerűsíthetően is mérsékelték a gyermekes családok jövedelmi hátrányait, és kimutathatóan a kis jövedelmű családok számára kedveznek. A meglévő statisztikákat és csupán három fogalmat kell ismernie minden képviselőtársamnak, ezek pedig a következők: kereset, egy főre jutó jövedelem és jövedelmi hátrány. A fogalmak helyes használata mellett a tényeket se szabadna letagadni, miszerint az átlagosnál alacsonyabb jövedelműek több adókedvezményt vesznek igénybe, mint a magasabb keresménnyel rendelkezők, tehát ily módon is mérséklődik a jövedelmi hátrányuk. Sajnos, nagyon gyakori dolog az, hogy a laikusok összekeverik az egy főre jutó jövedelem nagysága és a kereset nagysága szerinti jóléti pozíciókat. A közepes jövedelmű személy is lehet magas jövedelmű, ha minden keresetét magára költheti, és a magas keresetű személy is lehet alacsony jövedelmű, ha több eltartottja van. Nagyon jellemező az az életút, hogy egy húszéves nőtlen keresőnek nagyon alacsony a keresete, de az átlagosnál magasabb az egy főre jutó jövedelme, mert teljesen magára költheti az összes keresetét. Harmincévesen, családosan, egy-két gyerekkel hiába másfélszer annyi a keresete, már alacsonyabb egy főre jutó jövedelmi szinten él, mint nőtlen, fiatal munkatársai. A háromgyermekesek általában már középkorú, jól kereső emberek, de különösen, ha a feleség főállású anya, nagyobb részük a létminimum közeli jövedelmi fejadagból él. Többségében ők alacsony jövedelműek, és az átlagosnál magasabb keresetűek veszik igénybe a családosok adókedvezményeit, emiatt is csökkenti a kedvezmény a jövedelmi lemaradásokat, és nem növeli. Tehát ha nem lenne adókedvezmény, akkor lényegesen nagyobbak lennének a jövedelmi különbségek, mint amekkorák jelenleg. Számomra az is igazságos, hogy ezeknek a gyermeknevelési költségeknek a jövedelmi fedezetét nem adóztatja meg úgy az állam, mintha ezt a jövedelmet külföldi utakra, élvezeti cikkekre vagy luxusjavakra költenék.

A miniszter asszony expozéjában is hallhattuk, hogy a gyermeknevelés közügy. Nos, ha nem magánügy, akkor ne adózzon úgy a gyermeknevelés jövedelmi fedezete, mintha az magánhobbit szolgálna. Szerintem a sorrend is igazságos. Ha már nem tud adni minden gyermekes család számára méltányos családi pótlékot az állam, akkor legalább azoktól ne csikarja el adó formájában a gyermeknevelést szolgáló jövedelmi fedezetet, akik ezt megtermelték, hiszen jogtalan ez az elvonás. Akiktől viszont nem vontak el jogtalanul jövedelmeket, ott nincs mit korrigálni a szociálpolitikának.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)