Felszólalás adatai

ELNÖK: Később. Mielőtt az általános vitát lezárnám, egyetlen megjegyzés: anélkül, hogy az elnök a vitában részt venne, nagyon örülök annak, hogy a képviselők egyöntetűen kinyilvánították azt a véleményüket, hogy a magyar társadalmat fenyegető komoly veszélyt egyaránt el kívánják hárítani.

(18.40)

Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámoló, a 2003. február és 2005. február közötti időszakról szóló beszámoló, valamint ennek elfogadását kezdeményező emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság által benyújtott határozati javaslat együttes általános vitája a lezárásig. Az előterjesztéseket J/92. és H/2122. számon kapták kézhez a képviselők.

Mielőtt az expozékra sor kerülne, engedjék meg, hogy megkülönböztetett tisztelettel köszöntsem Kaltenbach Jenő urat, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosát, aki részt vesz a mai ülésünkön, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek önkormányzati képviselőit, akik a helyszínen kísérik figyelemmel az előterjesztés vitáját.

Tisztelt Országgyűlés! Most az előterjesztői expozék következnek. Megadom a szót Gilyán György államtitkár úrnak, 20 perces időkeretben.

GILYÁN GYÖRGY, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszonyok! Tisztelt Képviselő Urak! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy a magam részéről is külön köszöntsem az országgyűlési biztos urat és a nemzeti és etnikai önkormányzatok megjelent reprezentánsait, vezetőit.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 62. § (3) bekezdése szerinti kötelezettsége a kormánynak, hogy kétévente beszámoljon az Országgyűlésnek a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről. E törvényi kötelezettségének tesz eleget a kormány a most tárgyalt helyzetértékeléssel, amit negyedik alkalommal készített az Országgyűlés számára.

A beszámoló összhangban áll a kormánynak a cselekvő, értékelvű kormányzás programjában meghatározott alapelvekkel, az önkormányzatiság, a decentralizáció erősítésére irányuló kormányzati szándékokkal, valamint az esélyegyenlőség elérésére és a társadalmi igazságtalanságok felszámolásának, ezen belül a romáknak biztosítandó egyenlő esélyek kiemelt céljaival.

A beszámoló megerősíti a kormányprogram hazai kisebbségekre vonatkozó deklarációját, amely nemzetünk szerves részének, egyenrangú tagjának tekinti a hazánkban élő nemzeti és etnikai kisebbségeket, és hagyományaik megőrzését, kultúrájuk, anyanyelvük ápolását, az anyaországokkal való kapcsolattartást a nemzetet gazdagító közös érdeknek tartja. A kormány által benyújtott dokumentummal kapcsolatban engedjék meg, hogy kiemeljem a következőket.

A beszámoló a 2003. február-2005. február közötti kétéves időtartamra vonatkozóan mutatja be a kisebbségek helyzetében bekövetkezett változásokat, illetve a kormánynak a kisebbségek helyzetének javítása, a kisebbségi törvényben biztosított jogaik széles körű érvényesülése érdekében tett intézkedéseit.

A dokumentum a tárgyalt két év változásaihoz kapcsolódóan ismerteti a kisebbségpolitika alakulásában szerepet játszó korábbi, illetőleg közelmúltbeli előzményeket is. Legfontosabb tartalmi elemei összhangban vannak a 2005. június 13-án az Országgyűlés által 95 százalékos többséggel elfogadott, de az alkotmányos normakontroll miatt hatályba nem léptetett, a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvénnyel. Mint tudjuk, e törvényeket az Országgyűlés - négypárti egyeztetést követően - 2005. október 25-én, másodszor is nagy többséggel fogadta el, és azok 2005. november 25-én hatályba léphettek.

A beszámolót - a 125/2001-es kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján - a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal készítette elő, és ezt széles körben egyeztette a kormányzati szervezetekkel, az önkormányzatokkal, az országos kisebbségi önkormányzatokkal és a kisebbségi civil szerveződésekkel.

A beszámoló elkészítéséhez hozzájárultak a megyei önkormányzatok közgyűlései is, valamint a megyei közigazgatási hivatalok, a KSH, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia Kisebbségkutató Intézete, a pécsi regionális kutatóintézet is. Mindannyiuknak köszönet ezúton is.

A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló '93. évi LXXVII. törvény történelmileg új lehetőségeket nyitott Magyarország nemzeti és etnikai kisebbségei szempontjából. A törvény hatálybalépése óta eltelt több mint egy évtized korszakos eredményeket hozott.

Kisebbségvédelmi rendszerünk egyik legerősebb elemeként létrejött, és hazai, valamint nemzetközi elismerést vívott ki magának a kisebbségi biztosi intézmény. A kiteljesedő kisebbségi önkormányzati rendszer révén újabb lendületet kapott a kisebbségi közélet. Nemzetiségi közösségeink, fokozatosan megerősödve, egyre inkább kezükbe vették saját sorsuk irányítását, az identitásőrzés intézményi körét, és ehhez az állam - a többcsatornás finanszírozási rendszer révén - egyre inkább feladatorientált támogatást is biztosított.

Ugyanakkor a beszámolási időszakra az is nyilvánvalóvá vált, hogy a tíz éve mintaértékű kisebbségvédelmi jogi keretek továbbfejlesztésre szorultak. A továbbfejlesztés alapgondolata kettős volt: egyrészt egyensúlyt, összhangot kellett teremteni a kisebbségi civil és az önkormányzati szféra között, mivel csak erős társadalmi alapokon fejleszthető tovább a közjogi szerepvállalás önkormányzati intézményrendszere. Másfelől biztosítani volt szükséges a kisebbségi lét alapjait jelentő intézményrendszer működésének, továbbfejlesztésének jogi, szakmai és pénzügyi alapjait.

A cél világos: valós, tényleges kisebbségi közösségekre épülő, a civil szférát is bevonó bázison erősödjön tovább a nemzetiségi intézményeket fokozatosan kiépítő és saját kezébe vevő önkormányzatiság.

Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! A beszámolási időszak kiemelkedő kisebbségpolitikai eredményei közül megemlíteném a következőket. A 2003-ban létrejött kisebbségi intézmények fenntartási alapja révén jelentősen felgyorsult az a folyamat, amelynek eredményeként az országos kisebbségi önkormányzatok kiépítették saját intézményhálózatukat, fontos oktatási, kulturális intézményeket vettek át, hoztak létre és fejlesztettek tovább.

A közoktatás, a nyelvőrzés területén is jelentős új lépések történtek, így a lengyel, a bolgár és a görög önkormányzat, élve a 2004-ben megteremtett új lehetőséggel, kisebbségi kiegészítő oktatást lehetővé tevő iskolát alapított, amely közoktatási forma a rendkívül erős szórványhelyzetben élő, kis létszámú kisebbségi népcsoportok számára térségünk egészében is mintaként szolgálhat a jövőben.

Kiemelkedő fontosságú eseményként kell hangsúlyozni, hogy több nemzetiségi közoktatási intézmény, a korábbi nyelvoktató oktatási, nevelési formát továbbfejlesztve, áttért a kétnyelvű oktatásra. Ez minőségi áttörést és jelentős szemléletbeli változást jelent mind az intézményfenntartók, mind a helyi közösségek részéről. Itt említhetjük példaként a szentpéterfai és a felsőszentmártoni horvát iskolákat.

A jelentősen felgyorsult intézményátvételi folyamat keretében a hercegszántói horvát iskola mellett a német és a szlovák országos önkormányzatok saját fenntartásba vették a pécsi és a pilisvörösvári német iskolaközpontot, míg a szarvasi és békéscsabai szlovák oktatási intézményeket pedig a szlovák országos önkormányzat vette a kezelésébe.

(18.50)

Jelentős jogalkotási és gyakorlati lépések történtek a romák integrált esélyteremtő oktatásának érdekében, s többéves fejlesztési munka eredményeként hat település kilenc nevelési-oktatási intézményében cigány nyelvű nemzetiségi oktató-nevelő munka vette kezdetét. E lépésekkel megteremtődtek az Európa Tanács nyelvi chartája magyar vállalásai cigány és más nyelvekre történő kiterjesztésének igen fontos feltételei.

A beszámolási időszak egyik fontos újdonsága továbbá, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok első alkalommal élhettek hatósági jogkörükkel akkor, amikor megalkották és elfogadták az adott közösség kisebbségi utónévtárát. A rendkívül komoly szakmai munka párosult a kétnyelvű anyakönyvi dokumentumok és informatikai háttér továbbfejlesztésével, s megteremtődött annak valós lehetősége, hogy a kisebbségi közösségek tagjai anyanyelvük szabályai és írásmódja szerint használhassák családi és utóneveiket. Az elvi lehetőség gyakorlati elősegítésére a kormány minden kisebbségi önkormányzathoz és a kisebbségi önkormányzatokkal rendelkező településekre is térítésmentesen eljuttatta az utóneveket tartalmazó kiadványokat.

A hazai kisebbségpolitikai tevékenységgel összhangban Magyarország komoly erőfeszítéseket tett az európai alkotmány kisebbségekre vonatkozó elemekkel történő kiegészítése érdekében. Ezt tovább erősítette az EU-alkotmány országgyűlési ratifikációja és képviselőink intenzív kisebbségpolitikai és roma szociális integrációs tevékenysége az Európai Parlament keretei között. A kormány európai uniós csatlakozásunkat követően első alkalommal e beszámoló keretei között tekinti át a 2004 májusát követően megnyíló európai pénzügyi támogatási lehetőségek kisebbségpolitikai hasznosulását.

Összefoglalóan megállapítható, hogy nevesített kisebbségi támogatási formák hiányában is fellelhetők voltak azok a módszerek, amelyek révén a kisebbségi közösségek is jelentős finanszírozási többlethez juthattak. Ez kiemelten igaz a cigányság szociális integrációs és esélyegyenlőségi programjaira, ahol milliárdos nevesített források nyíltak meg az EFOP és az EQAL programok keretein belül a beszámolási időszakban, és a támogatások konkrét eredményeket is hoztak. A nemzetközi területen továbbá uniós csatlakozásunkkal párhuzamosan létrejött a kevésbé használatos nyelvek európai irodájának magyar tagszervezete is, és hatályba lépett a magyar-szerbia-montenegrói kisebbségvédelmi egyezmény.

A fentiekből és a részletesen adatolt beszámolóból is érzékelhető, hogy a vizsgált időszakban hazánkban újabb pozitív fejlemények voltak tapasztalhatók a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetében. Ugyanakkor több területen is megállapítást nyert, hogy a gondok megoldására további előremutató lépések megtétele szükséges, így elengedhetetlennek tűnt a jogszabályi kereteknek és a kulturális autonómia intézményrendszerének továbbfejlesztése, a kisebbségi támogatási rendszerek modern követelményekhez igazítása.

Tisztelt Országgyűlés! A most tárgyalt beszámoló óta eltelt két év eseményeit taglaló új, az ötödik kormánybeszámoló elkészítése is időközben elkezdődött. Célunk, hogy a most összeállítandó beszámoló folytassa azt a bevált gyakorlatot, hogy feltárja és megismerteti a hazai kisebbségpolitika helyzetét, eredményeit, problémáit, és kijelöli a kisebbségi közösségek által szükségesnek tartott továbblépés útját is.

Mindezek alapján kérem, hogy a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, 2003. február és 2005. február közötti kétéves időszakra vonatkozó beszámolót megvitatni és elfogadni szíveskedjenek.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Varga Józsefnek, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadójának, a határozati javaslat előterjesztőjének, 15 perces időkeretben.

VARGA JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány által J/92. számon benyújtott, beszámoló a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről című dokumentum elfogadását az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagjai egyhangúlag támogatták. A beszámoló átfogó és világos áttekintést nyújt a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről a vizsgált időszakban, s jelzi a megoldandó problémákat, számos esetben kritikával illeti az illetékes szerveket.

A kisebbségi önkormányzatok működésével, a kisebbségi önkormányzati rendszer problémáival behatóan foglalkozott a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 2003-2004. évi beszámolójában. A kisebbségi ombudsman vizsgálódásának eredményeképp a kormány beszámolója is rámutat a kisebbségi önkormányzatok működésével kapcsolatos problémákra. A települési önkormányzatok jelentős problémaként értékelték, hogy az önkormányzati törvényben kötelező feladatként előírt kisebbségi jogok érvényesülésének biztosításához közvetlenül nem kaptak költségvetési támogatást.

Szinte általánosan jelentkező gond, hogy a kisebbségi önkormányzatok vezetői szerint a kisebbségi önkormányzatokat a helyi önkormányzatok nem tekintik egyenrangú félnek. A kisebbségi biztos megállapította, hogy a színvonalas érdek-képviseleti munkához nem elégséges a központi költségvetésből nyújtott támogatás, a kisebbségi önkormányzatok működésének hatékonyságát jelentősen akadályozza az alulfinanszírozottság. Probléma továbbá, hogy az állami normatíva azonos nagyságú, tekintet nélkül a kisebbséghez tartozók létszámára, a település jellegére és az ellátandó feladatokra. E fenti megállapítások fényében különösen érthetetlen, hogy a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvény szerint a kisebbségi önkormányzatok támogatásának összege 640 ezer forint, tekintet nélkül a település méretére, a kisebbség számarányára.

Az Állami Számvevőszék 2005. január hónapban jelentést adott ki a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek támogatási rendszerének átfogó ellenőrzéséről. Az ellenőrzés a 2001-2003 közötti időszak előirányzatainak teljesítésére és a 2004. év előirányzataira terjed ki. A kormány beszámolója a jelentés lényegét így foglalja össze: "Az ÁSZ megállapításai szerint a kisebbségi támogatási rendszer általános jellemzője, hogy nem volt megoldott a tárcák közötti koordináció, a Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal a koordinációs feladatát sem a tervezés, sem a végrehajtás során nem tudta betölteni. Az országos kisebbségi önkormányzatok a fejezetekről, a tervezési lehetőségekről olyan késői szakaszban kaptak tájékoztatást, amikor javaslataikkal, észrevételeikkel érdemben már nem tudtak befolyást gyakorolni a költségvetési keretek optimális kialakítására."

A dokumentum számos fontos eleme közül kiemelném a magyarországi romák helyzetével foglalkozó megállapításokat:

A különbség és a távolság cigányok és nem cigányok között növekedett. Óvodába országosan a gyermekek 88 százaléka jár, míg a cigány gyermekeknek kevesebb, mint a fele. Középiskolába országosan a gyerekek 73 százaléka, míg a cigány gyermekek körülbelül egyötöde jut be. Országosan 2001-ben a 18 évesek 54,5 százaléka érettségizett, a cigány fiatalok korcsoportjában ez az arány 2002-ben csupán 5 százalékos. Még szembetűnőbb az egyetemre vagy főiskolára járó cigány hallgatók eltérő aránya. Míg országosan a 18-20 évesek 40 százaléka, addig a cigány 20-24 évesek mindössze 1,2 százaléka jutott be a felsőoktatásba.

(19.00)

Elsősorban azok a családok képesek gyermekeiket taníttatni, akiknek jövedelmi szintje a szegénységi küszöb felett van. A jövőben a társadalom legszegényebb és leginkább kirekesztett csoportját képezi majd a cigány gyermekeknek az általános iskolát el nem végző egyötöde, az általános iskolát késve elkezdő második ötöde és a többi 40-50 százalék, amely az általános iskola elvégzése után nem tanul tovább, vagy ugyan beiratkozik a középiskolába, de lemorzsolódik.

Végül a jelentésből szeretnék még idézni a magyarországi cigányok munkaerő-piaci helyzetét illetően. A cigányság munkaerő-piaci helyzete 1993 és 2003 között nem javult. 1993-ban a munkaképes korú cigány népesség 22 százaléka, 2003 elején a cigány népesség 21 százaléka volt foglalkoztatott. A foglalkoztatott cigányok 70 százaléka segéd- vagy betanított munkás, 22 százaléka szakmunkás, csupán 8 százaléka dolgozik más munkakörben. A háztartások 82 százalékának jövedelme nem éri el a KSH által kiszámított létminimumot, és alapvető szükségleteit csak részben tudja kielégíteni. A cigány háztartások 56 százaléka a lakosság alsó jövedelmi tizedéhez tartozik. E családoknak még a táplálkozása sem kielégítő, magyarul éheznek.

A bizottság feltétlenül fontosnak tartja a beszámoló mielőbbi elfogadását, mivel 2007-ben - már hamarosan - aktuálissá válik a 2005. február - 2007. február közötti időszakra vonatkozó beszámoló benyújtása is. A bizottság nem tartja szerencsésnek a beszámoló ilyen jelentős csúsztatással történő elfogadását. A bizottság fontosnak tartja a folyamatosság biztosítása érdekében, hogy a kormány a beszámolóban foglalt kritikai észrevételeket vizsgálja és fontolja meg.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Most a képviselői felszólalások következnek, az ajánlás szerint 10-10 perces időkeretben. Először az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, elsőként Fogarasiné Deák Valériának, MSZP.

FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Vendégeink! Hallom előre Pettkó András úr bíráló szavait, ezért hadd kezdjem bevezetésként röviden a beszámoló tárgyalásának időpontjával. Valamennyien tudjuk, hogy a hatályos jogszabályok szerint többnyire kétévente kell meghallgatnunk beszámolókat, jelentéseket, és rendre vita tárgya az, hogy miért maradnak el, ha elmaradnak, és miért csúsznak esetenként egy-egy évnél többet.

Kétségtelen, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, ma napirenden lévő beszámoló a 2003-2005. év közötti időszakról ad jelentést, és akár okafogyottnak is minősíthetnénk, és ez nem jó, hogy így van. Mégis azt mondom, hogy legyünk őszinték, egymáshoz, képviselőtársaim, legyünk őszinték: a választási években a beszámolók és a jelentések rendre elmaradnak a parlament napirendjéről. A jelentésre kötelezettek, a beszámolóra kötelezettek természetesen benyújtják ezeket. Így volt ez a most napirenden lévő beszámolóval, de utalhatok arra, hogy így volt ez az ombudsmanok beszámolójával is, mi, képviselők pedig ebben az időszakban, ezekben az időszakokban rendre kampányolunk, és egyáltalán nem bánjuk azt, ha a plenáris tárgyalás elmarad. Még egyszer mondom, ez nem jó, de a felelősség a miénk is.

Ugyanakkor, ami késik, nem múlik. Számomra, kormánypárti képviselő számára igazán jó érzés, hogy a parlament illetékes szakbizottsága - mint ahogy az az imént elhangzott - 19 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a beszámolót. Én azt hiszem, hogy ez elismerés egyrészt a jelentés készítőinek, illetőleg elismerés a szocialista-szabad demokrata kormány kisebbségpolitikájának is. Hadd ismételjem meg én most e helyen ezt az elismerést, és hozzá a köszönetet mindazoknak, akik a beszámoló elkészítésében közreműködtek, és természetesen mindazoknak, akik a kisebbségek érdekében végzik a munkájukat.

Tisztelt Ház! Az államtitkári expozé kiemelte a legfontosabb eredményeket, és utalt természetesen a tennivalókra is. Ezekhez szeretnék én most kapcsolódni, ha megengedik, négy pontban. A sokból természetesen ez a négy pont önkényes kiválasztás, de ezeket gondoltam én ma talán a legfontosabbnak.

Az első pontban kezdem a kisebbségi önkormányzati választásokkal. A beszámolási időszak a jogszabályalkotás, az új rend kialakításának és előkészítésének időszaka volt, amely új rend, új szabály tavaly ősszel vizsgázott, illetőleg vizsgázik még napjainkban is. Én úgy vélem, hogy a tavaly ősz eredményes volt, és reményeink szerint eredményes lesz a március is.

A bizottsági ülésünkön, amikor a beszámolót tárgyaltuk, is látszott, egyetértés van abban, hogy a regisztrációs kötelezettség enyhítette az úgynevezett etnobiznisz - rémes kimondani, olyan jó volna, ha magyarul valami rendesebb kifejezést találnák erre - kedvezőtlen következményeit, de teljesen nem zárta ki azokat. Itt is megemlíteném azt, ami a bizottsági ülésen felmerült, hogy a listák megsemmisítésének ellenőrzésében az érintett kisebbségeknek jogosultságot kellene kapniuk - mondták többen -, mint ahogy a listák elfogadásában is. Azt hiszem, ezekben a kérdésekben még lesz dolgunk.

Úgy vélem, bizalmi problémáról is szó van ezekben, amire oda kell figyelnünk. Bizalmi probléma az, hogy valóban megsemmisítik-e, és kinek az ellenőrzésével semmisítik meg a listákat, és bizalmi kérdés az is, hogy a regisztráció kinek a fennhatósága, kinek az ellenőrzése alatt történik. Ezek szabályozási kérdések. Én azt hiszem, érdemes gondolkodni rajtuk, jogszabályt persze most nem módosíthatunk. Ugyanakkor szeretnék élni a figyelemfelkeltés lehetőségével, hiszen március 4-én kisebbségi önkormányzati választások lesznek, területi és országos önkormányzatokat választanak, választhatnak az elektorok. Válasszanak, éljenek jogukkal, mondom e helyről is az érintetteknek.

A második kérdéskör a kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények kérdése, amire az államtitkár úr is utalt. Talán nem túlzok - nézek az érintettekre -, hogy vívmánya a magyar kisebbségpolitikának, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok az államtól fenntartásra kaptak át oktatási, kulturális, tudományos intézményeket, illetőleg alapíthattak, alapíthatnak ilyeneket. Az előttünk lévő beszámoló még 22 ilyen intézményről beszél, de tudjuk, hogy mára már 30 van, és reméljük, hogy lesz több is. A kisebbségi kulturális autonómia, a nyelvápolás, a hagyományőrzés, a közösségvállalás és a közösségépítés fontos intézményei ezek.

Említeni kell, hogy az úgynevezett intézményi alap, ami a normatíván felüli költségvetési támogatási kiegészítést is jelenti, felgyorsította az intézményfenntartási kedvet. De talán nem baj - és erre a közelmúlt eseményei figyelmeztetnek -, ha ugyanakkor megemlítem, hogy nemcsak jog, hanem kötelezettség és felelősség is az átvállalt feladat. Fenntartani és megőrizni kell ezeket az intézményeket, aminek az országos önkormányzatok döntő többségükben eleget tesznek.

(19.10)

Harmadrészt, a hatósági feladat: kicsiny dolognak tűnhet, akkor akár jelképesnek is mondhatnánk, mégis úgy vélem, nagy jelentőséggel bír az a tény, amely szerint az országos kisebbségi önkormányzatok élhetnek azzal a joggal, hogy összeállíthassák nemzetiségük hivatalos utónévjegyzékét.

Az általuk meghatározott névjegyzék, a saját helyesírási szabályaik szerinti névhasználat mára törvényesen elfogadott. Egyáltalán nem jelképes, egyáltalán nem formális ez a lehetőség, és példaszerűnek mondható, ha jól tudom, Európában is. Elég, ha a környező országok magyar kisebbségeinek sérelmeire gondolunk.

A negyedik a nyelvoktatás. Üdvözölnünk kell, azt hiszem, azt az eredményt, hogy növekszik azon iskolák száma, amelyekben a korábbi nyelvtanításról fokozatosan áttérnek a kéttannyelvű oktatásra. Szakemberek jól tudják: e kettő között hatalmas a különbség. A kéttannyelvű oktatás, amelynek során a tantárgyak mintegy felét anyanyelven tanítják, sokkal eredményesebb lehet a kisebbségi nyelv megőrzésében.

A példákat nem folytatom tovább, részben azért, mert lassan letelik az időm, de azért is, mert mint ahogy hallottuk, rövidesen lesz módunk beszélni újra itt a parlamentben a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről, hiszen az elmúlt két évről szóló beszámoló hamarosan elénk kerül. Ehhez is kapcsolódik végezetül egy kicsiny kritikai megjegyzésem; nem is kritika, hanem tiszteletteljes kérés.

Itt van előttem a most napirenden lévő jelentés, ha jól számoltam, 236 oldal, rengeteg adattal, rengeteg információval. (Felmutatja.) Nem egyszeri olvasmány, ez bizony kézikönyv. Azt szeretném tisztelettel kérni talán minden képviselőtársam nevében, hogy ne csupán elektronikus úton kapjuk meg a következő jelentést, hanem ha lehet, így kötetben jusson el mindenkihez, hogy aki forgatni, használni szeretné folyamatosan, annak lehessen ott a polcán.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

ELNÖK: Hargitai Jánosé a szó, KDNP.

DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétéves időszakot ölel át ez a beszámoló, és erről a beszámolóról, amit a kisebbségi hivatal állított alapvetően össze és elmondhatjuk, hogy egyrészt követi az eddigiek szerkezetét, ahogy az eddigiek világosak és áttekinthetőek, beszédesek voltak, erre a beszámolóra vagy erre a jelentésre is igaz ez.

Én a mondandóm során először ennek a kétéves időszaknak az általam fontosnak vélt eseményeit villantanám föl. Részben szóba hozok olyan dolgokat, amiket államtitkár úr az expozéjában is megemlített. Utána szeretnék három olyan kérdéssel foglalkozni egy kicsit más megközelítésben, mint ahogy az anyag tárgyalja, és az a három megközelítés anyagi kérdésekről szólna, médiáról és oktatásról. Az persze kritikai megközelítés lesz.

Ez az időszak, amiről ez a beszámoló vagy jelentés szól, amit úgy nyugtázhatunk, hogy van egy kisebbségi törvényünk, ráadásul ez alatt az időszak alatt lesz az a kisebbségi törvény tízéves. A kisebbségi törvény működésének már valamilyen jegyeit azért meg lehet állapítani. Tettünk is ebben az időszakban erre kísérletet, többek között azért, mert tudtuk, hogy mit hozott a kisebbségi törvény és hol vannak hibái, ezért akartunk és kellett is a kisebbségi törvényen igazítani.

A jelentés azt mondja, hogy maga a kisebbségi törvény lendületet vagy újabb lendületet adott a nemzetiségi közéletnek, ezzel egyetértek, ez így van. Ez tetten érhető azokon a településeken, ahol kisebbségiek élnek, már csak azért is, mert behozta a kisebbségi képviselő intézményét. Több ezer ember képviselőként jelent meg a közéletben, több mint 1300 településen vannak ott ezek a kisebbségi képviselők és kisebbségi önkormányzatok. Ez a magyar településeknek több mint egyharmada, és jól vagy rosszul, de valamifajta jogi keretet ad a kisebbségi törvény kisebbség és többség jogilag szabályozott együttműködésének.

Tíz év után joggal fogalmazódott meg annak az igénye, hogy a kereteken változtassunk. Hogy ez mennyire sikeredett és hogyan sikeredett, ezt majd az idő eldönti. Én azt gondolom, hogy amit magán a kisebbségi törvényen igazított az Országgyűlés részben ebben a ciklusban, ebben a tárgyalt időszakban, az valószínűleg előremutató. Ami a választásokkal kapcsolatban történt, ott is azt gondolom, hogy alapvetően jó irányba mozdult el az Országgyűlés, mert a kisebbségi törvény tízéves működése után végre sikerült az alkotmány irányába elmozdulnunk.

Itt arra utalok, hogy végre csak a kisebbségi közösséghez tartozók választják meg képviselőiket. Az más kérdés, hogy a szabályozás sikeredett-e tökéletesre, és nem a közösséghez tartozók surranópályán még mindig valamilyen módon bekerülhetnek ebbe a rendszerbe, de mégsem olyan látványosan, mint azt korábban tettük. Korábban itt a parlamenti pártok között, köztük az én képviselőtársaim, mármint akikkel egy frakcióban voltam - a frakciószövetségre gondolok, és nem a KDNP-ről beszélek, hanem a Fideszről - nagyon nagy eredményként könyvelték el a szimpátiaszavazás rendszerét, ami nyilvánvalóan mindig is alkotmányellenes volt, de ezt a gyakorlatot követte egy darabig ez az ország.

Erre az időszakra esik - mint említettem - a kisebbségi törvény módosítása. A jelentés is megfogalmazza, hogy 95 százalékos többséggel követtük ezt el. Megjegyzem, akkor is figyelmeztettük néhányan az Országgyűlést arra, hogy amit majd el fogunk fogadni, az alkotmányellenes lesz; teljesen nyilvánvalóan ez be is igazolódott. Utána ezt a hibát korrigálva megint nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés a törvényt, amit persze üdvözölni lehet. Ennek az időszaknak egy vívmánya, amit államtitkár úr is kiemelt, és én is megemlítem, hogy létrejött egy olyan alap, ami lehetőséget biztosít a kisebbségi önkormányzatok, az országos kisebbségi önkormányzatok számára, hogy intézményt tudjanak átvenni, alapítani és működtetni. Hisz az egész törvénymódosításnak ez volt az indoka, hogy tartalmat adjunk a kisebbségi autonómiának.

Kisebbségi autonómia intézmények fenntartása nélkül nagyon féloldalas. Tehát a legnagyobb pozitívumát a törvény módosítása mellett az intézményalap és az intézményalap által generált mozgássor jelenti. Kétségtelen, hogy eredménynek tekinthető az, hogy ma már az országos önkormányzatok működésében vagy részbeni működésében van 30 fontos intézmény.

A horvátok esetében Hercegszántó már korábban is így működött, megemlíti a jelentés - ami egy más típusú intézmény, de fontos, és remélem, ki is fogják használni a horvátok a horvát állam nagylelkűségét -, hogy a Pag-szigeten létrejöhetett egy olyan intézmény, ami majd a hazai horvátok továbbképzési bázishelye is lesz az anyaországban. De fontos a németek esetében a pécsi intézmény átvétele, a pilisvörösvári, sőt a németek esetében Pécsen a kollégium felépítése és megalapítása. Államtitkár úr szintén szólt a szlovákok esetében a szarvasi intézmény átvételéről.

Az intézményátvételi lehetőség persze csak a népes kisebbségek esetében adott, éppen ezért ne feledkezzünk el a kisebb közösségekről, lengyelekről, bolgárokról, görögökről, akik élve a törvény adta lehetőségekkel, megteremtették annak feltételeit, hogy valamifajta kiegészítő kisebbségi oktatás történjen az ő igényeiknek megfelelően azokban az intézményekben, amiket megalapítottak.

Szerény szám, de meg kell említeni - többre is szükség lenne -, hogy kilenc olyan intézményről tud ma a jelentés, ahol cigány nyelvű nemzetiségi oktatás történik. Én is azt gondolom, hogy szimbolikus jelentősége van annak, hogy hatósági jogkörükkel először élhettek a kisebbségi önkormányzatok ebben az időszakban, amikor megalkották a kisebbségi közösségi utónévtáraikat.

Azt már csak a történet fényezésének gondolom - bár így lenne -, hogy akkor, amikor az Európai Unióban alkotmányt akartunk produkálni, amikor a magyar kormány és egyébként az európai parlamenti képviselők ott megnyilvánultak, akkor olyan mély összefüggéseket láttak a hazai kisebbségpolitikai gyakorlat és ennek valamilyen európai uniós leágazásának megteremtése között. Azt gondolom, hogy ez az utólagos ideológiagyártás. Bár ilyen összefüggések motiválták volna a kormányt, hogy a hazai kisebbségi világ mozgáslehetőségeit növelendő akarták, mondjuk, az alkotmányban megfogalmazni azt a mondatot, amit az alkotmánytervezetbe sikerült végül is bevenni, csak mi ratifikáltuk, de utána a hollandok és mások összedöntötték ezt a rendszert.

(19.20)

Szól a beszámoló arról is, hogy '90 után, 2001-ben volt egy népszámlálás, és a népszámlálás tanulságaiból levon néhány tételt. Én megemlítek egyet: nő azoknak a száma 2001-ben - 1990-hez képest -, akik önmagukat nemzetiségieknek vallják. Ez valószínűleg összefügg a kisebbségi törvénnyel, ami valamifajta pezsgést hozott a kisebbségi közéletben, ugyanakkor megemlíti azt a sajnálatos számot is - és ez a lényeg -, hogy viszont csökken azoknak a száma, akik önmaguk esetében valamelyik kisebbségi nyelvet anyanyelvként említik vagy ismerik. Tehát világosan látszik - a kisebbségi törvény működése ellenére is -, hogy egyre nagyobb a nyelvvesztés, ennek mindenfajta veszélyével is. Hogy ezt a folyamatot megállítsuk, ezt az oktatási szerkezetben lehetne ösztönözni és megtenni; ezért a kormány nemhogy nagyon keveset tesz, semmit nem tesz. Erről majd még szólni szeretnék.

Azért, hogy jusson időm néhány kritikai észrevételre: hogyan alakultak az anyagiak ebben az időszakban? Meg lehet említeni persze, hogy az országos önkormányzatokra jutott anyagi források végig növekedtek. Ez összefügg a kisebbségi törvény módosításával, hiszen érdemi feladatot kapnak, feladatellátók lesznek, normális hivatalra van szükségük, a következő időszakban őket is törvényességi szempontból felügyelik, fel kell pumpálni ezeket az országos önkormányzatokat, ezeknek a hivatalait, ezért érthető, hogy oda több pénz jutott. De érthető az intézményátvételi keret mint pozitívum, ami többletpénzt jelent, de ugyanakkor említsük meg, hogy a nagy közalapítványra egyre kevesebb pénz jutott, hogy a nagy közalapítvány ez alatt az időszak alatt, nyugodtan mondjuk ki, törvénytelenül működött; az Állami Számvevőszék szerint, az Országgyűlésben is figyelmeztettük erre a kormányt, a kormány még arra is képtelen volt, hogy a bíróságok előtt valamifajta átvezetéseket tegyen, a felügyelőbizottság soha nem ülésezett, és még folytathatnám a sort. Ebben az időszakban egyértelműen csökkentek a források, amelyek a települési kisebbségi önkormányzatoknak jutottak, és mondjuk, stagnáltak azok a források, amiket a civil világ kapott.

Média. Szomorú, ami le van írva. Valamikor 2000-ben az országos önkormányzatok és a Televízió között létrejött egy megállapodás. 2004-ben a Televízió akkori vezetői - felismerve azt, hogy ez az ő szabadságukat sérti - felrúgták ezt a megállapodást, és sikerült úgy átalakítaniuk az egész kisebbségi televíziózást és a rádiózást is, hogy olyan időszakban sugároznak műsorokat, amikor az adott közösség ezt nézni nem tudja. Ezt egyébként az Európa Tanács nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményéről szóló jelentés, ha nem is ugyanezekkel a mondatokkal, de gyakorlatilag megerősíti.

És aztán néhány mondat az iskolarendszerről. Az, ami most zajlik, tisztelt képviselőtársaim - és ez már akkor, ebben a beszámolási időszakban kezdődött -, az egyszerűen szétzilálja a hazai kisebbségi közoktatást is. Az jó dolog, hogy az országos önkormányzatok átvesznek valamilyen szinten intézményeket, de azt is látnunk kell, hogy az a bázis, ahonnan ezek az intézmények majd merítenek, tehát egy pécsi Tiborc utcai nagy intézmény, a pilisvörösvári nagy intézmény valahonnan a kistelepülések világából szedi össze a hallgatóit. A kistelepülések világában abban az időszakban indult el az a folyamat, ami azóta felerősödött, hogy szétromboljuk ezt az intézményrendszert. Erről óvatosan beszél a jelentés, erről el kell gondolkodni, és jó lenne, ha a következő két év jelentése ezt részletesen taglalná, mert az egész kisebbségi létnek az oktatásvilág a kulcskérdése, és ott azóta, mondom, nagyon szomorú folyamatok indultak el.

Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

ELNÖK: Megadom a szót Hankó Faragó Miklós képviselő úrnak, SZDSZ.

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlési Biztos Úr! Most is igaz az, ami minden egyes parlamenti vita kapcsán elmondható, hogy sokadikként felszólalni vitában részben hálátlan dolog, mert természetesen sok fontos lényeges dolog a korábbi felszólalásokban mind-mind elhangzik, és talán nem is lenne helyes, ha ezeket sorra megismételném, de ha a kezembe veszem ezt a kötetet (Felmutatja a jelentést.), amely a mellékletekkel, táblázatokkal együtt jócskán több mint kétszáz oldal, bármilyen formátumú is - lehet azt kisebb formátumban nyomtatni, és ha az elektronikus változatát, a CD-t hoznánk be, az egészen kicsi lenne -, de mindenesetre terjedelmét tekintve, úgy gondolom, félretéve a tréfát, egy nagyon alapos és sok fontos részletre kiterjedő jelentés áll előttünk, amelyre vonatkozóan tíz percben érdemi mondanivalót megfogalmazni csak nagyon címszavakban lehet. Láttam, hogy az imént Hargitai képviselő úr is az idővel küszködött, és biztos sok minden maradt még, amit szívesen elmondott volna, de az időkeret nem tette ezt lehetővé.

Önmagában véve a Szabad Demokraták Szövetsége, a liberális párt nevében azt tudom mondani, hogy a jelentést egy alapos munkának gondoljuk. Természetesen sok dolog vitatható, apró és esetleg lényegesebb dolgok is a jelentéssel kapcsolatban, de úgy gondoljuk, hogy alapos munkáról van szó, és összességében véve mindenképpen elfogadhatónak és támogathatónak tartjuk.

Én magam önkényes kiemeléseket fogok ismertetni, mert tényleg lehetetlen még címszavakban is, a tartalomjegyzéket lehetne talán ennyi időben összefoglalni; egy komoly, terjedelmes munkáról van szó. De néhány dolgot szívesen kiemelnék, amit örömmel látunk részben az anyagban, és örömmel tapasztaljuk, hogy ez a valóságban megtörténhet, és folyamatosan megvalósuló programokról van szó. Talán szeretném egy olyannal kezdeni, amelyet mint részben érintett apa a saját gyermekemmel kapcsolatban is láthatok, hiszen az egyik gyermekem óvodáskorú. A jelentés 56. oldalán szerepel az, hogy az ingyenes óvodai étkezés hátrányos helyzetű gyermekek számára a jelentés beszámolási időszakában, azaz 2003 szeptemberében kezdődhetett el az Oktatási Minisztérium szervezése keretében. Azért tartottam ezt fontosnak kiemelni, hogy beszéljek róla, mert ezek a bizonyos hátrányos helyzetű gyerekek azzal, hogy egy ilyen étkezési ellátásban részesülhetnek, bizony látni kell, hogy az esetek egy jelentős hányadában a napi egyetlen meleg étkezésüket kapják meg ezzel, és hihetetlenül fontos, hogy ezt biztosítani tudjuk számukra. Nagyon jó lenne, ha ezt nagyobb körben is biztosítani tudnánk, mert bizony nagyon sokan szorulnak rá. Sajnálatos, hogy így van, de az nagyon jó, hogy egy ilyen program működhet, és legalább ezek a gyerekek ezt a fajta támogatást megkapják.

Én nagyon jónak tartom, és szintén szívesen ejtek néhány szót arról az országos oktatási integrációs hálózatról, amely nagyon sok megyét érintően, 43 bázisintézmény bekapcsolásával, ha jól számoltam, a társadalmilag hátrányos helyzetűek, különösen a roma tanulók oktatási integrációjának segítését célozza. Tudom, hogy ezek a bázisintézmények a hálózat keretein belül különböző szociális, kulturális, etnikai hátterű és eltérő fejlettségű gyerekek szegregációmentes oktatásának, nevelésének feladatát látják el és tűzték ki célul szakmai továbbképzésekkel, kiadványokkal, tájékoztatókkal. Ha jól számoltam, jóval több, mint egy tucat megyében, tehát az érintett magyarországi megyék nagyobbik hányadában működnek ezek az intézmények - Nógrád, Heves, Borsod, Szabolcs, Hajdú, Pest, Somogy, Tolna, a tanulmány pontosan tartalmazza ezeket -, és még egyszer említem, 43 bázisintézménnyel a rendszeren belül. Jó dolog ez is, és ez is 2003-ban induló program volt, szintén az Oktatási Minisztérium szervezésében.

Hasonlóan az Oktatási Minisztérium kezdeményezésére további másik négy tárca bevonásával működik 2004. szeptember 1-jétől, ha jól olvastam a tanulmányból, az Utolsó padból program, amely az indokolatlanul fogyatékossá minősített gyermekek arányának visszaszorítását tűzte ki célul. Ezt is egy nagyon lényeges és fontos dolognak tartom, nagyon remélem, hogy a program eléri a célját, és az indokolatlanul fogyatékossá minősített gyermekek visszatérhetnek a normális oktatási rendszerbe.

Talán a szakmámból következően, meg talán abból következően, hogy az előkészítésében is részt vettem, szívesen teszek említést a hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban a 2003. évi CXXV. törvényről, amely az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szól. Én úgy gondolom, hogy ez korszakos jelentőségű törvény a magyar jogalkotásban. 2003. december 28-án hirdettük ki, és harminc nappal később, azaz 2004 januárjában hatályba lépett ez a törvény, tehát még viszonylag rövid idő állt rendelkezésre azzal kapcsolatban, hogy a törvényre vonatkozóan nagyon átfogó megállapításokat tegyünk, de már az elfogadása környékén is világosan lehetett látni és lehetett tudni azt, hogy a hátrányos megkülönböztetések legkülönfélébb fajtáira vonatkozóan, és így természetesen a nemzeti vagy etnikai kisebbséghez való tartozással, vagy az anyanyelvvel kapcsolatban - hogy most a jelentés szempontjából a két legrelevánsabb megkülönböztetési típust említsem - egy rendkívül nagy jelentőségű jogalkotási lépésnek tekinthető.

Ez lehetőséget teremt arra, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatóság működésével a legkülönfélébb megkülönböztetésekre vonatkozóan hatékony jogorvoslati rendszert teremtsen. Önmagában maga a jogorvoslati rendszer egy-egy konkrét ügyben is nagyon fontos, de azt hiszem, különösen annak az üzenete fontos, hogy ilyen típusú jogalkotási lépésre szánta el magát Magyarország. Azt gondolom, hogy bármilyen európai mércével mérve is megállja helyét ez a törvény.

(19.30)

Két olyan kisebbség van, amelyre vonatkozóan nagyon szívesen tennék még említést. Teljesen önkényesen választottam ki ezt a két kisebbséget, semmi egyéb oka nincs, mint az, hogy Szombathelyhez, a választókerületemhez közel eső kisebbségekről van szó, ráadásul olyan két kisebbségről, amelyekkel nekem nagyon jó személyes kapcsolataim vannak, amiket nagyon fontosnak tartok. Akár a horvát, akár a magyarországi szlovén kisebbséggel kapcsolatban azt tudom mondani, hogy a környezetükben élő nem kisebbségi származásúakkal rendkívül jó kapcsolatban élnek, és egy nagyon fontos, színes elemét jelentik a társadalomnak. Jó, hogy ilyen kisebbségekkel is gazdagabbak vagyunk.

Kezdem a kisebbikkel. A magyarországi szlovénok jóval kevesebben vannak, de ha ezt így kiejtem, akkor abban a pillanatban egy darázsfészekbe is nyúlok, mert azon a hét településen élők, amelyeket a jelentés is megemlít - nevezetesen, a Szentgotthárdtól délre lévő településeken élnek ilyen kisebbségek -, azonnal kikérnék maguknak, hogy ők nem szlovének, hanem vendek. S ebben a pillanatban egy nagyon régi vitát elevenítünk fel, ami egyáltalán nem célom semmilyen tekintetben. Egy biztos, ha odamegyünk közéjük, akkor ők vendeknek tekintik magukat. Én nagyon jól ismerem ezt a hét települést, szívesen meg is említem őket, mert kuriózumnak tekinthetők: Alsószölnök, Felsőszölnök, Apátistvánfalva, Orfalu, Kétvölgy, Szakonyfalu és Máriaújfalu. Néhány helyen nagyon jó személyes kapcsolataim vannak, ez igazán egy nagyon érdekes színfoltja Magyarországnak. De ennél az érdekességnél sokkal fontosabb - annak ellenére, mint a jelentésből is nyomon követhető, hogy ennek a kisebbségnek a száma nem túl nagy, Magyarországon összesen 13 szlovén helyi kisebbségi önkormányzat létezik, 71 óvodás és 96 általános iskolás korú gyermek vesz részt kisebbségi nevelésben és oktatásban -, hogy Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán szlovén tanszék is működik. S ez bizony nagyon fontos.

Nagyon kevés időm maradt, én is ugyanabba az időzavarba kerültem, mint az előttem szóló képviselő úr. A horvát kisebbségekkel kapcsolatban ezért csak egy települést emelnék ki, a szintén Szombathelyhez közeli Szentpéterfát, ahol a 2004-2005-ös tanévtől kezdve kéttannyelvű oktatás folyik, amiről államtitkár úr is említést tett. Én ezt nagyon fontos eredménynek és nagyon komoly sikernek gondolom. Örülnék, ha ez az oktatás egyre nagyobb számú gyermeket vonna be a saját körébe, és folyhatna két nyelven egyre több gyermek oktatása.

Az időm éppen lejárt, és elnök úr mindjárt megkocogtatja a harangot, de én ezt nem akarom megvárni. Köszönöm szépen a figyelmet. A jelentést támogatjuk. (Taps.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Pettkó András következik, MDF.

PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Nehéz helyzetben van a tisztelt Országgyűlés, mert egy olyan jelentést tárgyalunk, amely több mint kétszáz oldalt tesz ki. El lehetne viccelődni azon, hogy flopin, CD-n vagy milyen formátumban lehetne a legjobban forgatni. Én azt gondolom, az a lehető legfontosabb dolog, hogy minden országgyűlési képviselő legalább egyszer olvassa el ezt az országgyűlési jelentést, s ami még ennél is fontosabb, hogy a következő jelentést, amely majd a másik két évről szól, szintén olvassa el.

Egyébként ez a terület azért is nehéz, mert a 2002-es kormányváltás előtt az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozott, majd az Igazságügyi Minisztériumból átkerült a Miniszterelnöki Hivatalhoz, majd a Miniszterelnöki Hivatalból átkerült az ICSSZEM-hez, majd a Szociális és Munkaügyi Minisztériumban maradt, február 1-jétől pedig a Miniszterelnöki Hivatalhoz került. Ha ezt januárban, az első üléshéten tárgyaltuk volna, akkor még nem államtitkár úr ült volna itt, hanem egy másik minisztérium államtitkára képviselte volna a kormány álláspontját. Egyetértek Fogarasiné Deák Valéria felszólalásával, aki azt mondta, talán jobb lett volna egyben tárgyalni a négy évet, de mindegy, most itt vagyunk a tisztelt Ház falai között, és ezt a kétéves jelentést kell a tisztelt Házban megvitatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, a legjobb családban is előfordul, hogy egy feladat nem készül el, vagy nem határidőre. Így történt ez valahogy a mostani jelentéssel is. Megkésett egy kicsit a tárgyalása, nagyjából két évet. 2005 júliusa és 2007 februárja között tizennyolc hónap telt el, azóta két új költségvetés került elfogadásra, valamint részben kormányváltásra is sor került. 2006-ban új Országgyűlés alakult, más lett a kormány szerkezete, a beszámolót készítő minisztérium sem létezik már, így a jelen beszámoló kapcsán tett észrevételek, javaslatok okafogyottá váltak, sok esetben más beszámolók, jelentések már frissebb adatokat tartalmaznak, mint amit most a tisztelt Házban megvitatunk. A beszámolóban a jelen vagy a jövő idejű megállapítások, megjegyzések mára már múlt idejűvé váltak, illetve mára már érzékelhetővé váltak olyan, a beszámolási időszakban indított programok, amelyekről hasznos lett volna tudni, hogy milyen költségráfordítással milyen eredményt értek el, milyen szakmai, társadalompolitikai tapasztalatok szűrhetők le, szükséges-e a folytatás, kell-e változtatni, módosítani.

Nézzük a konkrétumokat: a KSH által közzétett népszámlálási adatok alapján Magyarországon 2000. december 31-én 314 060 fő vallotta magát valamilyen nemzetiséghez tartozónak, közülük is 14 582 fő nem magyar állampolgár volt. Tehát közel 300 ezer magyar állampolgár tartozott saját bevallása szerint valamelyik nemzeti és etnikai kisebbséghez. A jelentés 99. oldala szerint Magyarországon 570-600 ezer főre becsülik a cigányok számát, de egyes vélemények 800 ezer-1 millió fős létszámra utalnak. A 15 éven aluli gyermekek száma kétszer akkora, míg a 60 és annál idősebbek aránya egyötöde a teljes népesség azonos korcsoportjához viszonyítva. Jellemző a jóval fiatalabb korösszetétel, kiemelkedően magas a halálozási arány - ez olvasható a jelentésben.

Látható, hogy a vizsgálatok a KSH adatainál két-háromszoros népességet becsülnek. Valójában tehát nincs is megbízható adatunk arról, hogy milyen és mekkora lélekszámú nemzeti és etnikai kisebbség él Magyarországon. Ez az elmúlt évek erőfeszítéseit, a kormány programjaiban rendre megjelenő célok, programok, költségvetési előirányzatok megalapozottságát, felhasználásuk hatékonyságát, célzottságát kérdőjelezi meg.

Ezért ismét támogatólag felvetem a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési biztosa jelentésében javasoltakat: "A valóban hatékony és adekvát kisebbségvédelmi rendszerek, illetve antidiszkriminációs politikák és jogintézmények kidolgozása és megvalósítása megfelelő adatbázisok létrehozása nélkül elképzelhetetlen. Az egyes államok ezzel kapcsolatban mutatkozó elhárító magatartása adatvédelmi okokra való hivatkozással nem tekinthető elfogadható indoknak, sőt az ilyen adatok hiánya a nem megfelelő állami magatartásra utalhat."

A 2002-es választást követően összesen 1853 kisebbségi önkormányzat alakult, amelyből 2005. február 1-jén 1826 működött. A legtöbb kisebbségi önkormányzatot, 999-et a cigány kisebbség alakította, és a megszűnő 27 önkormányzatból 26 szintén e kisebbséget érintette. A Belügyminisztérium, a közigazgatási hivatalok és az országgyűlési biztosok vizsgálatai alapján szükségessé vált a törvénytelen működés és egyéb anomáliák megszüntetése. A vizsgálat megállapította, hogy a kisebbségi jogok érvényesülése során felmerült problémáknak, konfliktusoknak sok esetben a jogi szabályozás hiányosságai az okozói. Gyakori értelmezési probléma volt, hogy a települési önkormányzatoknak milyen mértékben kell a működéshez szükséges tárgyi és technikai feltételeket, szakmai segítséget biztosítaniuk. Sok esetben a települési önkormányzat nem tudott a kisebbségi önkormányzat elhelyezésére önálló helyiséget biztosítani.

A települési önkormányzatok jelentős problémaként értékelték, hogy az önkormányzati törvényben kötelező feladatként előírt kisebbségi jogok érvényesülésének biztosításához közvetlenül nem kapnak költségvetési támogatást.

(19.40)

A kisebbségi biztos megállapította, hogy a kisebbségi önkormányzatok működésének hatékonyságát jelentősen akadályozza az alulfinanszírozottság. A kisebbségi és települési önkormányzat közötti együttműködés, a kialakult kapcsolatok a döntéshozatal során, a kisebbségi érdekek, szempontok figyelembevétele kisebbségenként és településenként különböző képet mutattak.

A beszámolási időszakban a kisebbségi joganyag két jelentős törvénnyel bővült. Az egyik az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény. Ezzel kapcsolatban a 2005. január 1-jén felállt Egyenlő Bánásmód Hatóság működése és tapasztalatainak vizsgálata után vonhatóak csak le a következtetések, de azt már a következő periodikus beszámolóból fogjuk majd megismerni.

A második jogszabály pedig a kisebbségi önkormányzati képviselők választásáról, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló törvény, aminek próbája a 2007 tavaszára kiírt kisebbségi területi és országgyűlési önkormányzati általános választás lesz, néhány hét múlva lesz. Ezután derül ki, sikerül-e elérni, hogy csak az adott kisebbséghez tartozók kerülhessenek az adott kisebbségi önkormányzatok képviselői közé, és csak ott létesüljenek kisebbségi önkormányzatok, ahol élnek a településen adott kisebbséghez tartozó honfitársaink.

Az OVB adatai szerint 1434 településen kerül sor választásra, összesen 2049 kisebbségi önkormányzat alakulhat 16 151 jelöltből. Kíváncsian várjuk a következő jelentést, amelyből reméljük, hogy megismerjük a 2004. április 1-jén hatályba lépett, a jogi segítségnyújtásról szóló 2003. évi törvény alkalmazásának pozitív és negatív tapasztalatait is.

Véleményem szerint a pontosabb és főként egyértelműbb adatszolgáltatás sokat segíthetett volna a jelentés értékelésénél. Például a csillaggal jelzett romapénzek 2005-re az ICSSZEM fejezetében összevont előirányzatként a MACIKA költségvetésébe kerültek. Nem található a táblázatban sem az összeg, sem az arány, és szintén nincs a 2005. évi adat a Roma Koordinációs és Intervenciós keret, az MCA, a Konfliktuskezelés és Jogvédő Alap, a Roma Kulturális Alapra vonatkozóan. A MACIKA 2004. évi támogatásának felhasználási adatairól a közalapítvány nem készített részletes jelentést. A BM költségvetésében a kisebbségi normatív támogatások 2003-ban és 2005-ben az EU-s pénzeket is tartalmazzák. A 2005. évi költségvetési előirányzat a 10 százalékos maradványképzési kötelezettséget is magában foglalja. Vannak táblák, például a 30., ahol az összesítést nem végezték el, illetve a táblán belül eltérőek az összegzések, végösszeg sok esetben nincs.

Az ÁSZ 2003-ban és 2004-ben feltárt hiányosságaira a kormány intézkedéseiről csak a következő periodikus jelentésben remélünk választ kapni.

Jelentős eredménye a beszámolási időszaknak a kisebbségek utóneveinek megválasztási joga. A BM 2004-ben az országos kisebbségi önkormányzatok közreműködésével valamennyi kisebbség részére kétnyelvű, új típusú formanyomtatványokat készített a születési, házassági és halálozási anyakönyvi kivonatokra.

Örvendetes, hogy az internet segítségével - a XXI. század vívmányáról beszélünk - a kisebbségi közösségek, intézmények által létrehozott honlapok hozzávetőleg 80 százaléka kétnyelvű. Elgondolkodtató, hogy a cigány nyelvjárásokra lefordított és közzétett anyagokat alig találni az interneten, helyette a legtöbb cigány tematikájú honlap angol nyelvű sajnálatos módon.

A kisebbségi nyelv használatának akadálya a kisebbségi nyelveken tanító pedagógusok, lelkészek, a közigazgatásban a kisebbségi nyelvet beszélő ügyintézők és jegyzők hiánya. Az anyaországi képzések, tanárok, lelkészek csökkentik a hiányt, de az igényeket kielégíteni sajnos nem tudják.

A kisebbségi nyelvű tankönyv- és taneszközfejlesztés piaci alapon nem képzelhető el az alacsony példányszám miatt, de megoldás lehet az anyaországból érkező tankönyvek felhasználása, amihez viszont kiemelt állami támogatás szerepvállalását tartjuk szükségesnek.

2003-ban alakult meg az Országos Oktatási Integrációs Hálózat, de kiépítésének és működésének tapasztalatairól csak a következő jelentés adhat számot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

Ugyanez a helyzet az "Utolsó padból" programmal, amely a hátrányos társadalmi helyzetű tanulók szempontjából a fogyatékossá nyilvánítás rendszerének felülvizsgálatát tűzte ki célul.

Tisztelt Képviselőtársaim! Összegzésképpen a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja javasolja a tisztelt Háznak a benyújtott jelentés elfogadását.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

ELNÖK: Mielőtt megadnám a szót az utolsó, írásban előre jelentkezett képviselőnek, két percre Varga Józsefé a szó.

VARGA JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy a vitában elmondjak néhány alapvető dolgot.

Azt gondolom, hogy maga a jelentés arról szól, hogy hogyan érzik magukat és mi történt Magyarországon a kisebbségekkel. Ha így tesszük föl a kérdést, és nem a jelentés korrektségét vizsgáljuk, akkor elég érdekes válaszokat kaphatunk. Államtitkár úr is fölsorolt tulajdonképpen nagyon sok olyan intézkedést, ami például a magyarországi cigányságot érintette, és ilyen értelemben eltagadhatatlan, hogy valamilyen szinten a kormányzat és a mindenkori kormányzat, visszamenőleg akár '90-ig, foglalkozott a magyarországi cigányság nehéz helyzetével. De ha nem a jelentésről beszélünk, hanem annak a minőségéről, hogy mi történt a magyarországi cigánysággal, akkor ha olyan kérdéseket fogalmazunk meg, amelyek konkrétak, hogy például csökkent-e a diszkrimináció, erre, azt gondolom, az a válasz, hogy nem.

Javult-e a cigányság lakhatási helyzete? Ha korrektek vagyunk, azt mondjuk, hogy nem. Javult-e a munkanélküliség? Az előző hozzászólásomban elmondtam, hogy '93-ban 22 százalék volt, most 21, tehát nem. Ha konkrétan föltesszük azt a kérdést, hogy hány milliárd forintot költöttek el a kormányzatok visszamenőleg arra, hogy a munkaerőpiacon jobb létszámban jelenjen meg a magyarországi cigányság, akkor megint érdekes dolgok történtek.

Maga az etnobiznisz is a vitában elhangzott. Azért azt szeretném jelezni, hogy az etnobizniszt nem a kisebbségek csinálják, hanem éppen azok, akik nem kisebbséghez tartoznak. Ilyen értelemben nekem az a kérésem, hogy a jelentés ugyan korrekt és attól korrekt, hogy benne van minden kritika is, tessék ezt komolyan venni a következő években. Köszönöm szépen. (Pettkó András tapsol.)

ELNÖK: Végül megadom a szót Tóth Gyula képviselő úrnak, MSZP.

TÓTH GYULA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Országgyűlési Biztos Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napi általános vitában a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, átiktatott számú beszámolót tárgyaljuk. Hozzászólásomban választókerületem, Tolna megye IV. számú választókerület területén élő cigány kisebbség egy része eredményeinek és problémáinak ismertetésével szeretnék hozzájárulni a beszámoló gazdagításához.

A rendszerváltoztatás előtt időszakban a hatalom nálunk is ugyanúgy, mint másutt, igyekezett munkához és megélhetéshez juttatni a cigányokat, és ugyanúgy, mint másutt, cserébe elvárta a beolvadást. A demokratikus átalakulással megnyílt ugyan a lehetőség a szabad identitásválasztás jogához, közben azonban elveszett a munka és vele együtt a megélhetés. Mára már egyre nehezebb kiigazodni a romák szövevényes belső viszonyai között, és aki egy kicsit is változtatni akar, azt látja, hogy a legkisebb eredmények eléréséhez is iszonyatosan nagy erőfeszítésekre van szükség. A rendszerváltoztatáskor még bízni lehetett abban, hogy az életszínvonal javulásával automatikusan javulnak majd a romák életkörülményei is, de éppen az ellenkezője valósult meg. Az általános életszínvonal nőtt, a cigányság még inkább leszakadt.

A kilencvenes évek második felében már az a felfogás uralkodott, hogy speciális cigányügyi programok és azokhoz társított, nevesített pénzek kellenek, különben a költségvetési nagy kalapból alig jut valami a romáknak. Mostanában az Európai Unió pályáztatási szempontja miatt is az a nézet látszik erősödni, hogy gazdasági téren a szociális rászorultságot kell alapul venni, az etnikai hovatartozás másodlagos. Napjainkban nem ritkák az olyan vélemények, hogy az élet egyetlen olyan területét sem lehet említeni, sokak szerint még mutatóban sem, ahol csökkent volna a távolság a cigány és a nem cigány lakosság között. Nem kevesek véleménye úgy is megfogalmazódik, hogy nem is távolságról kell beszélni, hanem szakadékról.

(19.50)

Én merőben másról szólnék, egy, az 1770-es évek időszakában alapított és azóta is folyamatosan működő iskoláról, amelyről a II. József uralkodása alatti időből az alábbi jellemzést olvashatjuk: "...ez az oskola tsak sárbúl rakott, ha béjönnének a 12. punctomra való felelet szérinti gyermekek és leánkák, akkor mind újra épétteni és szélesétteni kellenék, de addig is három ablak szükségképpen kévántatik az nagy setétségnek eltávoztatására." Arról az iskoláról, ahonnét azért fordultak anno a vármegye felé, mert 86 gyereket tanítottak egy osztályban, holott, mint írták, 70 fő ideális lenne, de a 80-at is elfogadnák.

Ez az iskola most bázisiskola, a település pedig Gyulaj, választókerületem azon települése, ahol az ezret százzal meghaladó lakosság fele cigány, a tanulók 65 százaléka roma származású, a munkanélküliség 40 százalékot meghaladó. Van ugyan vezetékes gáz, ivóvízhálózat, vezetékes és mobiltelefon-hozzáférhetőség, alig egy éve kábeltévé és ADSL-internetszolgáltatás is, a települést körbeölelő főútvonalak azonban felújításra szorulnak, ahogyan a belterületi utak is, vasút nem érinti a községet. Aki először utazik erre a néhány éve még zsáktelepülésre, kicsit világvége hangulata támad.

Az itt tanító 20 kiváló pedagógus 35 diplomával szakmailag azonban nyitott és alkalmas az új pedagógiai utak és módszerek megismerésére, kidolgozására és természetesen megvalósítására. A rendszerváltoztatás után belátták, hogy a hagyományos keretekkel és módszerekkel tanulóik lemaradnak, kiszorulnak a perifériára, esélyt sem kapva egy elfogadható emberi élet megteremtésére. A befogadó iskola és a kompetenciaalapú oktatás felé vezető úton a felzárkóztató és a cigányfoglalkozások bevezetésével indultak el 1998-ban. A valódi esélyegyenlőség megteremtéséért folytatott küzdelmük eredményét már az is mutatja, hogy az általános vitában tárgyalandó beszámoló által vizsgált időszakban, a 2003-2005 közötti években az iskola létszáma 125-ről 139-re, az érettségit adó továbbtanulásra felvett tanulók aránya 40 százalékról 65 százalékra nőtt úgy, hogy három év alatt a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók aránya 52-ről 55 százalékra emelkedett.

A létszámnövekedésnél látni kell azt is, hogy a szülők itt nem viszik el más intézménybe továbbtanulni jó képességű, általános iskolás korú gyerekeiket, a továbbtanulásnál pedig azt, hogy amennyiben középiskolai befogadó környezetet találnak, megtörhető az a folyamat, hogy a cigány származású gyerekek a munkaerőpiacon alulképzettségük miatt ne tudjanak elhelyezkedni. Az ebbe az intézménybe látogató felnőttek hamar levetkőzik esetleges előítéleteiket, nem keveseket ingattak meg abbéli véleményükben, hogy milyenek is a cigány gyerekek. Azt láthatták, hogy udvariasak, segítőkészek, teljesítményorientáltak.

Mielőtt bárki azt gondolná, hogy Gyulajon nyugatról kel fel a nap, gondokról is tudok szólni. Közülük talán a legnagyobb az, hogy a gyermekek szülei között már olyanok is akadnak, akik eddigi életükben még soha nem tudtak munkát vállalni. Egy részük az alulképzettségük miatt, más részük, és ezt idézőjelbe szorítanám, a "viszonylag bőkezű" állami támogatási rendszer miatt nem vállal munkát. Az intézményt közvetetten a legjobban segítő kormányzati döntés az lehetne, ha megszűnne a néha elhanyagolható különbség a munkából szerzett jövedelem és a különböző állami juttatásokból, segélyekből megszerezhető jövedelem között. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert óriási vízválasztó húzódik azok között a gyerekek között, akiknek a szülei rendszeresen dolgoznak, és azok között, akiké nem, nyilván az előbbiek javára.

A normatív támogatások csökkentése miatt aggályossá vált az elért színvonal és teljesítmény megtartása. Az iskolába kerülő gyerekek többsége sokkal több fejlesztést, több befektetett munkát, több figyelmet és több gondoskodást igényel hátrányos helyzete miatt. Az ilyen munka el nem ismerése az esélyegyenlőség csorbulásához vezet. Jelenleg csak a képességkibontakoztató normatíva felvételére van lehetőségük, amelynek összege messze nem fedezi azt a többletköltséget, amely a gyermekek fejlődését valóban támogatná. A gyulaji iskolában nevelt cigány és nem cigány gyerekekkel bárki nyugodtan leülhet kávézni. Számíthatunk arra is, hogy majd ők fogják a nyugdíjunkat fizetni. Ha azonban az évtizedes lendület eredményeit éppen mi, törvényhozók pocsékoljuk el, az intézmény igazgatója, Kollárics Ferenc szerint a kávéból akár baseball-ütő is lehet.

Ebben a bázisiskolában, ahol 50 százaléknál magasabb a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek aránya, nem szüntethető meg az integrációs normatíva igénylése sem, mert ők éppen azon az úton indultak el, amelyet társadalmunkban mások követendőnek kellene hogy találjanak. Az itt tanítók kiváló munkájának eredményességét a tapasztalatok egyértelműen igazolják. Ha osztálykirándulásra viszik zömében cigány tanulóikat, még látszik a megdöbbenés a vendéglátók arcán, amikor viszont eljönnek, csak dicsérő szavakat kapnak. Nem kétséges, hogy az oktató-nevelő munkájukkal hozzájárulnak az előítéletek oldásához, a sokak által kívánt elfogadó társadalom megteremtéséhez. A "magyar" szülők itt nem kérték még, hogy cigány tanulót ültessenek el gyermekük mellől, a bármelyik részről elkészített farsangi tortából is közösen falatoznak.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ne vegyük el az étvágyukat!

Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti képviselők körében.)

ELNÖK: Mivel több felszólalót nem látok, megkérdezem az előterjesztőt, kíván-e válaszolni a vitában elhangzottakra. Gilyán György államtitkár úré a szó.

GILYÁN GYÖRGY, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Részletekre nem kívánnék reflektálni, de egy-két gondolatot engedjenek meg. Az egyik az, hogy nagyon köszönöm a felszólalóknak azt, amit elmondtak, mivel ebből kicsendült az a mélységes felelősségérzet és az a konstruktivitás, amivel, úgy gondolom, mind az itt felszólalók, mind tágabb értelemben a képviselők hozzáállnak ehhez a kérdéskörhöz, és ami egybeesik azzal, ahogy a kormány, a kormányzati szervek, szélesebb értelemben az állami szervezetek, még szélesebb értelemben a kisebbségi és etnikai önkormányzatok hozzáállnak ezeknek a kérdéseknek a kezeléséhez. A megoldást keresik és nyitottak az együttgondolkodásra.

Ebbe az is beletartozik, amire Vincze József (Sic!) képviselő úr kétszer is utalt, hogy mind a jelentésben lévő, mind pedig a vitában elhangzott kritikai megjegyzésekre nyitott a kormányzat, ezt mind a munkában, mind az együttműködésben meg kell jeleníteni. Készül a következő periódusról szóló jelentés, úgy gondolom, ott nyomon követhetik, és ott tetten érhető lesz, hogy a valóság síkján és a tények mezején hogyan reagált a kormányzat ezekre a kritikai megjegyzésekre.

Ha már ezt érintettem, akkor még egy kiegészítő gondolat. Csakugyan, 2005 nyarán a kormány előterjesztette ezt a jelentést, annak okáról, hogy miért most került ide, erről nem szeretnék külön szólni, mivel erről beszéltek a felszólalások között. Arról tudom tájékoztatni a tisztelt Országgyűlést, hogy a vége felé tartunk annak az összegzésnek, ami a következő kétéves periódusnak a rezüméjét, tanulságait és javaslatait foglalja össze. Gondolom, hogy annak tárgyalásához nem kell eltelnie 18 hónapnak. Még egyszer köszönöm.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti képviselők körében.)

(20.00)

ELNÖK: Az együttes általános vitát lezárom. Mivel az előterjesztéshez nem érkezett módosító javaslat, részletes vitára nem kerül sor. Következő ülésünkön a határozati javaslat elfogadásáról döntünk.

Tisztelt Országgyűlés! A mai napirendi pontok tárgyalásának végére értünk. Most a napirend utáni felszólalás következik.

A mai napon napirend utáni felszólalásra jelentkezett Kékkői Zoltán képviselő úr, megadom a szót öt percben. Felszólalásának címe: "Ormánsági félelmek".