Felszólalás adatai

DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. E késői órán nem kívánok visszaélni a lehetőséggel, hogy 15 percet kaptam. Rövidebben fogok szólni, annál inkább, mert az előttem szóló kritikai észrevételeivel jórészt egyetértek. Magam is kezdhetném a végén, hogy valóban, ezt az indítványt vissza kellene vonni különböző megfontolásokból. Vártam, várjuk, vártuk a kormány jogalkotási programját, amit mindeddig nem sikerült megismernünk. Nem tudom, lesz-e ilyen majd, aminek azért lenne óriási jelentősége, hogy fel lehessen készülni egy ellenzéki frakciónak különösképpen azokra a várható törvénykezési feladatokra, amelyek most ilyen improvizációszerűen, ad hoc jelleggel zuhannak be közénk egyik napról a másikra, amit Göndör képviselő úr és mások is ecseteltek. Ez nem jó dolog, így a törvénykezés komolytalanná válik, fizikailag és szellemileg is követhetetlenek ezek az elfoglaltságaink a törvényalkotással kapcsolatban. Tudjuk mindannyian, hogy nem azon mérik a törvényalkotás hatékonyságát, hogy sok törvényt alkot-e, hanem hogy jó törvényeket vagyunk-e képesek alkotni. Ez egy arisztotelészi figyelmeztetés pár ezer évvel korábbról. Jó törvények alkotásához idő kell, felkészülés kell, egyeztetés kell, konzultáció kell, et cetera. Tehát ezért lenne jó egy jogalkotási programban előre látni azt, hogy mi vár a következő időszakban a törvényhozásra.

A másik megjegyzésem az, amit már volt szerencsém elmondani, megint elmondom, mert hiszen mindaddig, amíg ez a helyzet nem változik, ezeket el kell mondani. Ismét két képviselőtársunk nyújtott be olyan törvényjavaslatot, amely a kormány hatókörébe tartozik az én megítélésem szerint. Itt most nem arról van szó, hogy ez házszabályszerű vagy nem házszabályszerű. Persze, hogy házszabályszerű, hiszen mindannyiunknak jogunk van törvényjavaslatokat készíteni, benyújtani. De hát jelenjen már meg a kormány egyszer itt előttünk, és szíveskedjék ő előterjeszteni az elképzeléseit, vállalva azokat az egyeztetési problémákat, amelyek ezzel járnak!

Itt megint megfordulni látszik a viszony a törvényhozás és a végrehajtó hatalom között. A végrehajtó hatalom diktál, és a törvényhozó hatalom képviselői önként és dalolva, vagy nem tudom, milyen megfontolásból, átvállalnak olyan jogalkotási lépéseket, amelyek a kormány hatókörébe tartoznának. Amikor a költségvetési törvény módosítása kapcsán ezt elmondtam, akkor Harrach képviselő úr és mások is felhívták a figyelmemet arra, hogy hogyan lenne illő az, hogy a pártok támogatására vonatkozó törvényjavaslatot a kormány nyújtsa be. Most nem erről van szó - most újból csak képviselők nyújtják be a javaslatot.

Vannak itt olyan problémák, amelyek egy átfogóbb módosítást tennének szükségessé. Az államháztartási törvény 17 éves, számtalan módosításon ment keresztül. Ezek nem váltak a hasznára. A törvény áttekinthetetlen, improvizációkkal, a rendszerbe való ad hoc belenyúlásokkal terhelt. Nagyon ráférne már erre az országra egy olyan államháztartási törvény, amely a leglényegesebb kérdéseket a helyükre teszi, többek között a költségvetés-készítési elveket, amelyeket ennek a törvénynek a preambuluma felsorol ugyan, de nem definiálja ezeket.

A mi törvényalkotásunknak egyébként is az egyik legfőbb problémája az, hogy a fogalmak jó részét nem definiálja. Én Neumann Jánostól tanultam azt, hogy a közgazdaság-tudományt, a pénzügytant nem az különbözteti meg más egzakt tudományoktól, hogy valami lényeges törvénybeli különbség lenne köztük, hanem az, hogy nem használ egzaktan definiált fogalmakat. Nem világosak a fogalmak. Csak példaként: a preambulumból a teljesség elvét említem, hogy egy állami költségvetésnek teljesnek kellene lenni, fel kellene ölelnie az állam minden bevételét és kiadását. Mondok egy példát: nemsokára ide fog kerülni az őszi ülésszak elején majd a Műsorszolgáltatási Alap problémája. Nem értem szakmailag, hogy miért készít külön költségvetést erről az Országgyűlés évek óta, amikor ennek egy állami költségvetésben lenne a helye. Nem sorolom fel ezeket az elveket, amelyek definiálása hiányzik, és ettől vannak a zavarok.

Itt Rogán képviselő úr említette, hogy a kormány mozgástere miként változik vagy módosul ettől a törvényjavaslattól. Nos, van egy fontos költségvetési elv, a részletesség elve, a specifikáció elve, amely ezt szabályozza, hogy milyen mértékig a parlament dönt a költségvetési pénzek elosztásáról, és milyen mértékig a kormány.

Magyarországon az a helyzet, hogy a részletesség elve nem is liberális, hanem inkább szabados. Oda van adva a kormány, a végrehajtó hatalom kezébe hatalmas pénzösszeg, amelynek az elköltéséről ő szabadon dönt, tehát a parlament nem határozza meg azokat a kiadási tételeket, amelyeket aztán lehetne később ellenőrizni. Tehát ha a részletesség elve szabadosan értelmezett, mint a magyar költségvetésben, akkor az a parlamenti ellenőrzés vagy a számvevőszéki ellenőrzés is igen szűk körre szorul vissza. Tehát ezeket az elveket kellene definiálni egy jó államháztartási törvényben, köztük az áttekinthetőség problémáját, amely szintén egy fontos költségvetési elv, és itt is meglehetősen zavaros a helyzet, és ebben az értelemben ez a törvényjavaslat visszafelé lép, és nemhogy növelné az áttekinthetőséget, hanem még inkább homályba burkolja azokat a költségvetési gesztusokat, támogatásokat, kölcsönöket, tagi kölcsönöket, egyebeket, amelyeket a nehéz helyzetben lévő többségi tulajdonú állami társaságok kapnak, hogy a likviditásukat megőrizhessék.

A törvényjavaslat három kérdéssel foglalkozik, ezek mindegyike szóba került már, nem akarok ezeken végigmenni. Valóban azt gondolom, hogy 500-600 milliárd forint, sőt ha pontosabban számolok, akkor 650 milliárd forint körüli összeg az, amely alatti eltérés esetén még nem volna szükség pótköltségvetésre. Hát ez egy rendkívül nagyvonalú gesztus lenne a parlament részéről, ha ezt a javaslatot elfogadná. Ebből a szempontból nem vagyok túlságosan megértő a pénzügyi apparátusnak arra a viselkedésére, miszerint persze, hogy macerás egy pótköltségvetést elkészíteni, na de hát vegyük tudomásul, hogy a parlament informálása, a képviselők helyzetbe hozása abban az értelemben, hogy rálássanak a költségvetési folyamatokra, fontosabb annál, mint egy egyébként meglehetősen sok munkával bíbelődő pénzügyi apparátusnak a - hogy mondjam - kényelme vagy a munkatempója. Ne engedjük magunkat olyan helyzetbe hozni, hogy az apparátusok, a bürokrácia fogja a korporáció fölött átvenni az uralmat úgymond, a bürokráciaelméletre célozva! Végül is a szaksajtóban vannak olyan vélemények, hogy ennek a törvényjavaslatnak az értelmi szerzője a Pénzügyminisztérium egykori főosztályvezetője, akinek az ihletésére vállalta két képviselő úr ennek a törvényjavaslatnak a benyújtását. Azért vigyázzunk arra, hogy ne a farok csóválja a kutyát!

A határidőkkel nekem személy szerint nincs problémám. Azt gondolom, hogy ez gyakorlati kérdés, hogy tudniillik milyen időpont az, ameddig egy választási évben a pénzügyi kormányzat el tudja készíteni a törvény-előkészítő munkájában a javaslatokat.

Viszont a harmadik kérdés, amiről már itt szó volt, az állami többségi tulajdonú társaságoknak nyújtott állami pénzek fel nem tüntetése az állami költségvetésben, ez egy nagyobb mértékű visszalépés, és azt gondolom, hogy ezen a ponton nem lehet mellékesen kezelni a Költségvetési Tanács intelmeit, amit Rogán képviselő úr említett. Tehát ha már van egy ilyen tanács, egy ilyen független szakértő szervezete az Országgyűlésnek, én magam személy szerint annak idején nem értettem egyet ennek a létrehozásával, de ha már van egy ilyen intézmény, akkor vegyük komolyan az ő intelmeit, amit én sem akarok felolvasni, hiszen többen ismerik.

(23.20)

A lényeg az, hogy egyezik a véleménye mások véleményével, köztük a mi véleményünkkel is, hogy tudniillik ezt a törvényjavaslatot jó lenne visszavonni, és azt meghagyni belőle, ami nem hátrafelé, hanem előreviszi az Országgyűlés ellenőrző tevékenységét.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)