Készült: 2024.03.29.06:45:21 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

243. ülésnap (2012.11.28.), 18. felszólalás
Felszólaló Németh Zsolt (Jobbik)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 14:58


Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

NÉMETH ZSOLT (Jobbik): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Ház! Én magam nem szoktam ilyen törvényjavaslatokhoz hozzászólni, nem ez a szakterületem, így az új büntető törvénykönyv vitájában sem szólaltam meg, illetve egyéb hasonló végrehajtási törvényeknél sem szoktam felszólalni, de most informatikusként, az internet szabadságát szerető és azt féltő emberként vagy képviselőként úgy éreztem, nekem is fel kell szólalnom, mint ahogy a Média- és Hírközlési Hatóság beszámolójánál is felszólaltam.

A 2010-es fideszes kormány megalakulása óta az internetes társadalom jogosan érzi úgy, hogy a Fidesz egyfajta harcot folytat ellenük. Gondolhatunk itt mondjuk, ezt pedzegetik is, hogy a bloggereknek a blogokat regisztrálniuk kell, gondolhatunk az Acta-szerződés aláírására, amit a nagy közfelháborodás után végül is nem mert ratifikálni a kormány, vagy gondolhatunk a websemlegességi határozati javaslatunk vita nélküli elutasítására, még csak vitatkozni sem akart róla a kormánypárt, most pedig ezt a blokkolást, a blokkolási kísérletet, illetve az adatok eltávolításának kísérletét vagy törvényjavaslatát láthatjuk itt magunk előtt, párhuzamosan azzal, hogy például Orbán Viktor nemrég egy cyber konferencián azt mondta, milyen fontos, és ő maga is ki fog állni az internet szabadsága mellett. Ezzel ellentétben nem azt látjuk, nem azt tapasztaljuk, tehát nem azt látjuk ebben a törvényjavaslatban sem, hogy valóban kiáll az internet szabadsága mellett, inkább éppen az ezt korlátozó intézkedés lehet itt előttünk is, vagy fekszik itt előttünk is jelenleg. Úgy érezzük, hogy a szabad véleménynyilvánítást aránytalanul korlátozza a már Gaudi-Nagy Tamás és Szabó Timea képviselőtársaim által is elmondott törvényi passzusok, a 105-ös és a 178-as, amelyeket mi nem tudunk támogatni, csak és kizárólag a gyermekpornográfia esetében, ahogyan ezt Gaudi-Nagy Tamás képviselőtársam is elmondta. Úgy érezzük, hogy a többi esetben tényleg aránytalanul korlátozná a szabad véleménynyilvánítás jogát.

Én magam azon is meglepődtem egyébként, bár magában a normaszövegben nem olvashattuk, csak magában az indokolásban, hogy ugyan létrehozzák a központi elektronikus hozzáférhetetlenné tételi határozatok adatbázisát - röviden ezt a Ketát -, ahol úgynevezett tiltott webhelyeket fognak felsorolni. Tehát én így a XXI. században nem gondoltam volna, hogy majd egyszer lesznek ilyen tiltott webhelyek, és ki tudja majd, hogy a kormány miket akar majd erre felvenni. Ahogy mondtam, aránytalannak tartjuk ezt a korlátozást, és én, ellentétben az államtitkár úr expozéjával, a normaszövegben nem vettem észre - a technikai részekre áttérve -, hogy itt az URL-tiltásról lenne szó, tehát maga a normaszöveg nem pontosítja technikailag rendesen, érthetően, mind a tárhelyszolgáltatók számára érthetően, pontosan hogyan is kell majd az adatot eltávolítani, vagy adott esetben a blokkolást végrehajtani, tehát nincs az, hogy URL-, domain- vagy IP-cím alapján kell ezt megtenni. Az államtitkár úr azt mondta, hogy a weboldalról eltávolítja majd a tárhelyszolgáltató, a tárhelyszolgáltató weboldalt eltávolíthat, a weboldalról nem tud eltávolítani, tehát nem avatkozik bele a weboldal tartalmába, ebből is látszik, hogy szakmailag nem volt megfelelően felkészült, államtitkár úr.

Azt is aránytalannak és nem tartjuk... - egyszerűen nem is értem, hogy szerintem az indokolásban is valahogy úgy hangzik el, hogy nem feltétlenül kell megvárni azt, hogy kiderüljön, mondjuk, ez a weboldal - most kicsit pongyolán fogalmazok - bűnös vagy nem bűnös, elég már a nyomozás megindítása. Nem elég a nyomozás megindításakor, mert vagy el kell távolítani, vagy később blokkolhatják is a weboldalt. Tehát igazából ez azt eredményezheti, és akkor itt majd egy költségvetési módosító javaslatot is szeretnénk már megelőlegezni, hogy Kis Pista úgy gondolja, az ő konkurens weboldalát valamiért feljelenti, egy nyomozás indul meg adott esetben, és már a nyomozás első napján ezt az adott weboldalt eltávolítják a tárhelyszolgáltatóról, majd utána a nyomozás megállapítja egy, két, három, négy hónap múlva, hogy ez megalapozatlan volt, és a nyomozást lezárják. Akkor, ugye, vissza kell helyezni x idő után a weboldalt, és jogosan fog majd az illető kártérítési perrel fordulni a bíróság felé. Tehát én azt mondom, hogy ebben az esetben pár száz millió forintot, ha elfogadják ezt a törvényjavaslatot, különítsenek el majd az ilyen kártérítési perekre.

Valóban úgy hangzott el, ahogyan Szabó Timea képviselőtársam is mondta, hogy a blokkolást csak a gyermekpornográfia, a terrorizmus és az állam elleni bűncselekmények esetén kéri a bíróság, vagy kérheti a bíróság, de van itt egy kiskapu is, mégpedig az, azt hiszem, próbálom itt szó szerint felidézni: elektronikus adat végleges hozzáférhetetlenné tételére vonatkozó külföldi hatóság jogsegély iránti megkeresése a megkeresés kibocsátásától számított 30 napon belül nem vezet eredményre. Tehát itt bármilyen közvádas bűncselekmény esetén vagy esetleg annak gyanúja esetén, ha külföldi szerveren helyezkedik el az adott weboldal, itt igazából nem ez a három kitétel, tehát nem a gyermekpornográfia, a terrorizmus, az állam elleni bűncselekmény, hanem bármilyen cselekmény esetén kérheti, ugye, a külföldi szolgáltatótól, hogy tiltsák le vagy vegyék le azt a weboldalt. Ha az nem teszi meg 30 napon belül, vagy nem válaszol 30 napon belül, akkor már elrendelheti a bíróság a blokkolást. Itt ez pedig már azért még több kérdőjelet vet fel, azon kívül, ahogyan Novák Előd képviselőtársam elmondta, hogy ez egyértelműen, nem is titkoltan a kuruc.info ellen irányul. Szerintem nem is lesz majd sikeres, elég dedós módszernek tartom ezt a blokkolást. Ezenkívül azért számtalan weboldal működik még külföldi szerverekről, mert mondjuk, azt mondja valaki, hogy neki ott olcsóbb működtetni, jobban megéri anyagilag, ezért ott működteti, és ott viszont nem kell majd megvárni, és nem ez a három büntetőjogi kategória lesz, hanem bármilyen okból blokkolható lesz a magyar felhasználók elől az a weboldal.

Azt is aggályosnak tartom egyébként, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság rendeletben szabályozza majd a részleteket s magát a végrehajtást is. Ezt szerintem akkor legalább illett volna a törvénybe rakni, hogy láthassuk, mire is készülnek.

(10.30)

Azt gondolom, hogy ahelyett, hogy az internetet ily mértékben korlátozná és a szabad véleménynyilvánítást ily mértékben korlátozni akarná a kormány, inkább a netsemlegességi álláspontot kellene elfoglalni, ahogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság egyik beszámolójában is elhangzott. Inkább efelé kéne tolni az egész internetes kultúrát, az egész internetes társadalmat, és nem a felhasználókat kell büntetni, nem a felhasználókat kell majd vegzálni. Inkább őket kéne megvédeni, és a szolgáltatók esetleges visszaéléseit kéne valamiképpen korlátozni.

Az is teljesen egyértelmű, hogy ha majd egy ilyen nagy falat húznak itt Magyarország köré a blokkolás tervével, akkor az nem lesz sikeres. Bizonyára a felhasználók egy bizonyos százaléka majd nem fog tudni valóban hozzáférni az adattartalomhoz, amit még nem tudjuk, hogy minek alapján akarnak blokkolni. Ha az IP-cím alapján, akkor másodperceken belül IP-címet vált, domaint áttükrözik, az URL-t megváltoztatják. Ezért mondom, hogy a blokkolás nagyon dedós módszer, mert nagyon könnyen kikerülhető. Ugye, már cikkeztek róla újságok is, az index.hu is például, ahogy Szabó Timea képviselőtársam elmondta. Valóban, egy ál IP-címmel fölmegyünk az internetre, egy virtuális proxyn keresztül, vagy letöltünk egy átmenetre használható tor-klienst, aminek van egy Firefox-böngészője. Ehhez nem is kell informatikusnak lenni, ez bárki számára szabadon, ingyenesen letölthető, akkor is, ha blokkolják, mert más weboldalról, torrentről le lehet tölteni. Azt pedig nehezen fogják tudni blokkolni. Két-három kattintással beállítják, és máris el fogják érni mind a kuruc.info, mind azt az aktuális blogot, ami épp nem tetszett a kormánynak, és letiltották.

Tehát ezért mondom, hogy ez egy nagyon dedós és kicsit maradi módszer. Talán 10 évvel ezelőtt még sikeres is lett volna, de így most hiába másolják ezeket az észak-koreai mintákat, még ott is ki tudják kerülni, pedig ott nincs olyan nagy hagyománya az internetes kultúrának talán, mint Magyarországon. Azért nem kell lebecsülni és ennyire hülyének nézni a felhasználókat. Higgyék el, hogy meg fogják találni a módját, hogy kikerüljék ezt a szánalmas próbálkozást. Mindazonáltal még mindig úgy gondolom, és úgy gondolja a Jobbik Magyarországért Mozgalom is, hogy nem szabad korlátozni az emberek szabad véleménynyilvánítási jogát, nem szabad korlátozni az információhoz való hozzáférés jogát sem azzal, hogy esetleg már a nyomozás kezdetén eltávolíttatjuk a tárhelyszolgáltatóval, sem esetleg a blokkolással. Hiszen az embereknek joguk van megismerni az igazságot, joguk van megismerni az általuk vélt igazságot is, joguk van véleményt formálni, és ha ezt az interneten teszik, az nagyon jó.

Nagyon sokszor látom, hogy a kormánynak, a kormánypárti képviselőtársaim többségének is az a hozzáállása, hogy az internet nem más, mint egy megvásárolható szolgáltatás, amit lehet korlátozni, lehet letiltani, lehet adatot onnan eltávolítani. De valójában nem az. Úgy gondolom, és szerintem jó lenne már, ha Magyarország is átlépne ide, hogy az internet ma már egy olyan önállóan, demokratikusan fejlődő hálózat, amelyet becsülni és inkább védeni kéne. Gondoljunk csak arra, hogy már képes a fizikai életünkre is kihatni, nemcsak úgy, hogy vásárolhatunk s a többi, hanem gondoljunk az arab tavaszra, ami, tudjuk, nagyjából az interneten kezdődött el, és hozzáteszem, a Facebookon.

És itt is meg szeretném kérdezni, hogy mi van akkor, ha mondjuk a Facebookon ír valaki, mert nemcsak megosztani, hanem bejegyzéseket, kommenteket is lehet írni. Akkor azzal majd mi tesznek? Fölszólítják a Facebookot vagy a tárhelyszolgáltatót, hogy távolítsa el? És ha az ottani, elhíresülten adminok nem válaszolnak 30 napon belül, blokkolni fogják a felhasználók elől a Facebookot? Mondjuk, ez sem fog sikerülni, mert a Facebook is több IP-címet használ, akkor teljes IP-címáradatot kell majd blokkolni. Akkor itt teszem föl a következő kérdést. Ha IP-címet blokkolnak, vannak olyanok, amelyek egyszerre több weboldalt is kiszolgálnak. Tehát ha letiltanak egy IP-címet, lehet, hogy több tucat weboldalt is elérhetetlenné tesznek, amelyek egyébként jogszerűen működnek, és jogszerű tartalmat is szolgáltatnak. Tehát ez megint az ágyúval megyünk a verébnek effektus.

És megint csak visszatérek erre, hogy ők mind kártérítési pert fognak indítani. Itt nem is biztos, hogy több száz milliót, hanem egy-két milliárdot kell majd elkülöníteni a költségvetésben ezeknek a pereknek a költségeire. Vagy arra is gondolhatunk, hogy vannak olyan oldalak, amelyeket több felhasználó is szerkeszt. Vannak ilyen blogok is. És már mondtam, a tárhelyszolgáltató nem fog egyes tartalmakat levenni. A tárhelyszolgáltató nem avatkozik bele a webhelybe. Az egészet van joga letörölni úgy, hogy arról biztonsági másolatot készít, FTP-n keresztül pendrive-ra vagy nem tudom, mire. Addig nem lesz elérhető az a weboldal, de nem fog, nem is tud beleavatkozni az adott tárhelyszolgáltató a weboldalba. És mi van például akkor, ha, mondjuk, egy olyan weboldalról van szó, aminek egyetlenegy cikkével vagy véleményével van gond? Akkor is rögtön az egész weboldalt levetetik a tárhelyszolgáltatóval? Kötelezik rá? Vagy ha ez nem sikerül, akkor majd blokkolják ezt a weboldalt is? Ezáltal az ott lévő jogszerű tartalmak 90-95 százalékát is elérhetetlenné teszik. Ebbe is érdemes belegondolni, amikor ilyen, az interneten belül őskori módszerekhez fordulnak. Itt bizony nagyon sok ember szenvedhet el jogsérelmet.

Tehát azt kérem majd a kormánypárti képviselőktől, hogy a Gaudi-Nagy Tamással közösen beadott módosító javaslatainkat, amikre a részletes vitában majd jobban kitérünk, azért is támogassák, mert nem szabad szerintem az internet szabad információáramlását korlátozni. Nemhogy korlátozni, éppen a másik irányba kell eltolódni. Valahogy biztosítani kell a netsemlegességet, biztosítani kell azt, hogy a mindenkori kormányzat ne tudjon beleavatkozni, mondom, az önállóan és demokratikusan fejlődő, mára világméretű globális hálózatba. A magyar emberek az informatikai szürkeállományukkal egyébként világhíresek. Tavaly jártam például a NATO-központban, a NATO cyber defense központjának is magyar ember az igazgatója, és több tucat magyar ember építi, segíti ott ezt a cyber defense programot is, magát a szerverközpontot is. Ebből is látszik, hogy milyen megbecsültek a magyar informatikusok.

Ezzel párhuzamosan közben azt kell látnunk, hogy a magyar kormány ezen internetes társadalom ellen szinte hadjáratot folytat. Mondom, ez már a sokadik ilyen kis csata abban a háborúban. Jó lenne, ha a kormány ezt befejezné. És jó lenne, ha mondjuk, önállóan visszavonná ezeket a paragrafusokat, mert úgy gondolom, ezek felháborítóak.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)




Felszólalások:  Előző  18  Következő    Ülésnap adatai