Felszólalás adatai

DR. SALAMON LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A jogalkotási törvénnyel kapcsolatban három témakörrel szeretnék foglalkozni: egyrészt a kizárólagos törvényhozási tárgyak kérdésével, majd ezt követően az igazságügy-miniszter vétójogával a jogszabálytervezeteket illetően, harmadjára pedig a jogszabályok előkészítésével kapcsolatos kérdéssel.

Tehát a kizárólagos törvényhozási tárgyak témaköre: ez a magyar jogi fogalom a magyar alkotmányjogba az 1987. évi XI., most hatályos jogalkotási törvénnyel került be. Mi volt ennek a jogi rendezésnek az előzménye? Előzménye volt a kommunista diktatúra sajátos alkotmányjogi felfogása, amely szerint bár úgyis a párt irányít mindent a diktatúrában, de rettegett attól, hogy az Országgyűlés netán önálló életre kel. Egy olyan alkotmányjogi konstrukciót alakított ki, hogy létrehozott egy prezídium jellegű szervet, a Népköztársaság Elnöki Tanácsát, amelynek kettős feladatköre volt. Egyrészt ellátta az államfői jogokat; másrészt helyettesítette az Országgyűlést, ezáltal az Országgyűlés törvényalkotó funkcióját gyakorlatilag elvonta, hiszen az akkori alkotmány úgy rendelkezett, hogy az Elnöki Tanács az Országgyűlést két ülésszak között teljes jogkörrel helyettesítheti, kivéve az alkotmány módosítását. Ez a jogi konstrukció lehetővé tette, hogy a Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeleteket alkosson, amelyek a törvénnyel egy alkotmányjogi rangon állottak, és gyakorlatilag ez volt az az eszköz, amivel a Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Országgyűlés törvényalkotási jogát elvonta.

1987-ben, amikor már valamiféle előfuvallata volt a politikai intézményrendszer újragondolásának, felsejlett az, hogy a diktatúrára vonatkozó szabályozást valamilyen formában meg kell változtatni. Az akkori pártállami politikai vezetésben merült fel az a gondolat, hogy az Országgyűlés korábbi reputációját, legalábbis részben, vissza kellene állítani.

(17.40)

Ekkor jelent meg az 1987. évi XI. törvény, a most hatályos jogalkotási törvény, és benne az a rendelkezési kör, a 2., 3., 4. és 5. §, amely meghatározta azokat a tárgyakat, azokat a területeket, amelyekben csak törvénnyel lehetett normatív szabályozást megvalósítani. Természetesen e tárgyak gyakorlását - mint kizárólagos törvényhozási tárgyak megvalósítását -, e szabályozási területeket csak az Országgyűlés végezhette el, tehát e körben szabályozást csak az Országgyűlés adhatott ki törvényben. Ezt jelenti a kizárólagos törvényhozási tárgyak fogalma ma is.

Kétségtelen, hogy a jogalkotási törvény alapvetően meghaladott. Kétségtelen az is, hogy az alkotmány különböző módosításai ezeket a kizárólagos törvényhozási tárgyakat nem hagyták érintetlenül. Mégis, utólag is el kell mondani, hogy az 1987. évi XI. törvénynek ez a rendelkezése a maga korában egy nagy jelentőségű intézkedés volt, melynek ma is - és ez nagyon fontos - alkotmányjogi garanciális jellege és jelentősége van, tisztelt képviselőtársaim.

A mostani törvényjavaslat milyen módosítást javasol? A 20. §-ban újraszabályozná a törvényjavaslat a kizárólagos törvényhozási tárgyak fogalmát, és ezt leszűkítené az alkotmányban meghatározott törvényalkotási tárgyakra, ez pedig sokkal szűkebb kör, mint ami ma a '87. évi XI. törvényben kizárólagos törvényhozási tárgyként szerepel. Mert melyek azok a törvényalkotási kérdések, amelyeket az alkotmány rendel a törvényalkotás körébe? Ezek a kétharmados törvények, ezek az alapjogi törvények, valamint néhány, úgynevezett feles törvény, vagyis egyszerű többséggel meghozható törvény.

Azt gondolom, hogy ha a kizárólagos törvényhozási tárgyak körét erre a területre szűkítjük le, akkor megteremtjük annak a lehetőségét, hogy egy, a kormánnyal szervilis módon együttműködő kormánytöbbség úgynevezett deregulációs statisztaszerepe mellett a törvényalkotás jelentős körét a kormányrendeleti jogalkotás váltsa fel. Ez a megoldás, ami most itt a törvényjavaslatban szerepel, utat nyit a rendszerváltozás előtti jogalkotáshoz, ami számunkra, tisztelt képviselőtársaim, elfogadhatatlan; utat nyit a törvényalkotás kiüresítéséhez, amit nem tudunk elfogadni, és nem tudunk támogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Felteszem, hogy erre majd Wiener képviselő úr reagál, ismerem az ellenérveit, és akkor fogok lehetőséget kérni, hogy arra válaszoljak, ezért inkább áttérek most az előbb jelzett témakörök közül a másikra, a jogalkotási törvénynek arra a konstrukciójára, amely a jogszabálytervezetek tekintetében az igazságügy-miniszter számára vétójogot biztosít. A törvényjavaslat 26. §-áról van szó. A törvényjavaslat szövege ugyan egyetértési jogról beszél, illetőleg jogszabálytervezetek együttes megalkotásáról, azonban a jogászi elmének tisztában kell lennie azzal, hogy az egyetértési jog - egyszerűen fogalmazva - nem más, mint vétójog, hiszen az én egyetértésem nélkül valami nem születhet meg.

Ez a megoldás álláspontunk szerint alkotmányjogi abszurdum. Akkor is ezt kell mondanom, ha tudom, mert tudom, hogy a hatályos jogalkotási törvényben is már benne van ez a konstrukció, tulajdonképpen a törvényjavaslat e tekintetben átvenné a hatályos jogalkotási törvény rendelkezéseit, és azt bővítené annyiban, hogy most ezt megadná az igazságügy-miniszternek nemcsak a törvénytervezetek, nemcsak a kormányrendelet-tervezetek tekintetében, hanem a társminisztereknek a közösségi jogot érintő jogalkotási előkészítő munkálatai tekintetében is.

Annak ellenére alkotmányjogi abszurdumnak tartjuk azonban ezt a kérdést, hogy ez a most hatályos jogalkotási törvényben is szerepel. Tudniillik jogilag létező intézményről van szó, de ez az intézmény ma sem működik, és nem véletlen, hogy nem működik, tudniillik elképzelhetetlen, hogy a kormány mint testület jogalkotói elképzelésével szemben az igazságügy-miniszter vétójogot gyakoroljon. Ez az alkotmány egyéb rendelkezéseiből adódóan sem működik, nem megvalósítható, kivitelezhető dolog, azon egyszerű okból, hogy ha az igazságügy-miniszter ilyesmivel, a vétójoggal próbálkozna, ezt esetleg egyszer-kétszer tudná megtenni, utána a miniszterelnök intézkedni tudna az igazságügy-miniszter felmentéséről.

Tehát amikor az alkotmány gyakorlatilag a kormányfő kezébe teszi le a kormány összetételének a meghatározását mind a kinevezés iránti előterjesztési jogot illetően, mind pedig a felmentés iránti előterjesztési jogot illetően, amely, mint tudjuk, a köztársasági elnököt köti, akkor nyilvánvalóan illúzió olyan jogi rendelkezésnek a fenntartása, amely egy ilyen miniszternek adott esetben, hiszen itt az igazságügy-miniszterről van szó, az igazságügy-miniszternek - a kormány mint testület, illetőleg a miniszterelnök mint a kormány feje törvényalkotó, -előkészítő tevékenységével szemben - vétójogot biztosít. Tehát kéretik ennek a rendelkezésnek a felülvizsgálata és elhagyása.

Végül, a jogszabályok előkészítéséről egy körmondatot, elnök úr, engedjen meg. Némely esetben túlzottan bonyolult ez az előkészítés. Utalok arra, amiről Szentgyörgyvölgyi Péter képviselőtársam két hete már beszélt, nevezetesen, az Európai Unió 25 tagállamával történő egyeztetési kötelezettség képtelenségére, némely esetben ugyanakkor hiányos a jogszabályok előkészítésére vonatkozó szabály. Mert például az, amit a törvényjavaslat 38. §-a tartalmaz, hogy azzal kerül kielégítésre ez a követelmény, hogy a honlapon közzéteszik a tervezeteket, nyilvánvalóan elfogadhatatlan, mint ahogy az előkészítésre vonatkozó törvényjavaslati elképzelések nem felelnek meg az egyházakról és a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény előírásainak sem, amely sokkal konkrétabb egyeztetési kötelezettségeket ír elő például az egyházak képviselőivel, mint ami itt a jogalkotási törvényben megtalálható.

Köszönöm a figyelmet és a türelmet.