Készült: 2024.03.28.09:02:05 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

163. ülésnap (2000.10.16.), 108. felszólalás
Felszólaló Dr. Szent-Iványi István (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó Külügyi bizottság
Felszólalás oka Bizottság kisebbségi véleményének ismertetése
Videó/Felszólalás ideje 5:14


Felszólalások:  Előző  108  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN, a külügyi bizottság elnöke, a kisebbségi vélemény ismertetője: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Valóban kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert az az érzésem, hogy nem ugyanazon a bizottsági ülésen vettem részt, mint Surján László alelnök úr, hiszen én egészen másképp ítéltem meg az ott lefolytatott vitát és az ottani felvetéseket. Engedjék meg, hogy az én nézetemben is számot adjak arról, hogy mi is történt.

Surján alelnök úr már említette azt, hogy a bizottság ülésén ugyancsak éles vita bontakozott ki arról, hogy a hatályos Áht.-val szemben benyújtható-e kétéves költségvetés. A kormánypárti képviselőtársaink sem vitatták, hogy ez ellentétes a hatályos államháztartási törvénnyel, de arra az álláspontra helyezkedtek, amit már hallhattunk a mai nap folyamán igen sokszor, hogy mire véget ér a költségvetési vita, addigra ez a probléma megoldódik. Azt hiszem, hogy sokkal helyesebb és sokkal szerencsésebb lett volna, ha máris egy tiszta jogi helyzettel nézünk szembe. Ezért a külügyi bizottságban ugyan 11 igen és 10 ellenszavazat ellenére a költségvetés tárgyalását jóváhagyta a bizottsági többség, de úgy gondolom, hogy az aggályainkat e tárgyban eloszlatni nem tudta.

Az alelnök úr említést tett arról, hogy 7,4 milliárd forintos támogatásbővítésre kerül sor a külügy vonatkozásában ebben az évben. Azt hiszem, hogy ennek minden, a külügyekkel foglalkozó képviselő nagyon örül, hiszen azt szeretné, ha a hozzá tartozó, az érdeklődési körébe tartozó tárca költségvetési forrásai gyarapodnának. Ebben nincs is vita.

Ugyanakkor az ördög a részletekben szokott lakozni, és itt is ez a helyzet. Surján alelnöktársam megemlítette már, hogy ennek a 7,4 milliárdos növekménynek egy része - egy részéről tett említést, amely 1 milliárd forint - a külgazdasági tevékenység, tehát egy új tevékenység finanszírozására szolgál.

 

 

(18.10)

 

De nem tett említést arról, hogy a növekményben még igen jelentős szerepet játszik a nemzetközi tagdíjaknak 1,4 milliárd forinttal történő emelkedése; új képviseletek nyitása 337 millió forintért; az EU-kommunikáció - ami egyébként egy helyes cél, és ezt az ellenzék is támogatja - 395 millió forinttal történő bővítése - ennek az oka az, hogy a jövő évtől a Phare-támogatások már nem állnak rendelkezésre -, a kereskedelemfejlesztés 1,5 milliárd forintos kiadása, a kisebbségi és koordinációs keret, valamint az Új Kézfogás Alapítvány 410 millió forintos növekménye.

Ha mindezeket összeadjuk, több mint 5 milliárd forintra kerekedik ki a számla, tehát kiderül, hogy a 7,4 milliárdból több mint 5 milliárd forint nem a klasszikus, nem a hagyományos külpolitikai tevékenység támogatására szolgál. Örvendetesek alapvetően a célok, csak nem mondhatjuk azt, hogy a tényleges és alapfeladatokat jelentő célkitűzések megvalósítását szolgálja.

Még nagyobb problémát látott a bizottság - és ez egyébként összhangban van az ÁSZ idevonatkozó észrevételével - azt illetően is, hogy 2002-ben a Külügyminisztérium költségvetési támogatásnövekménye mindössze 0,5 milliárd forint; 1,68 százaléknyi növekedésről van szó. Legyünk bármilyen optimisták is a 2001-es és a 2002-es inflációt illetően, nem hiszem, hogy bármely képviselőtársunk komolyan azt gondolná, hogy ez összhangban áll a 2001-re tervezett inflációval, amely kormánypártiak szerint is lényegesen magasabb összeg. Tehát meg kell jegyeznünk azt, hogy 2002-ben már az alapfeladatok ellátása is veszélybe kerülhet. Ezért sem tudjuk támogatni, nem is helyeseljük a kétéves költségvetést és annak az előirányzatait.

Megjelent egy igen furcsa tételsor a külügyi költségvetésben, amely korábban soha nem volt, külsősök külszolgálatra történő felkészítése címen. Igaz ugyan, hogy nem sikerült tisztázni, hogy pontosan mekkora összeget szánnak erre, mert az ott megjelölt 281 millió forintról a helyettes államtitkár úr úgy nyilatkozott, hogy több más célra is szolgál - és én ezt készséggel elhiszem -, de egy olyan új tétel jelent meg, amire véleményem szerint semmiféle szükség nincs, és semmiféle értelme nincs. Szakítani kéne azzal a gyakorlattal, hogy tömegesen állnak be külsősök külszolgálatra - akkor erre a tételre egyáltalán nem kerülne sor -, és szakítani kéne azzal is, hogy ennek különböző költségvetési támogatásai is legyenek.

Még egy fontos kérdésre ki kell térnem, de nagyon sok mindenre nem tudok, amik problémaként megfogalmazódtak. Ez az Erdélyi Egyetem ügye. Mint közismert, az ellenzéki képviselők is egyetértenek az Erdélyi Egyetem támogatásával abban az esetben, ha ilyen egyetem van és ennek a célkitűzései nyilvánosak, és a támogatás felhasználása is ismert. A mai napig nem kaptunk semmiféle elszámolást arra vonatkozóan, hogy a 2000. évre megszavazott 2 milliárd forinttal mi történt.

Ugyanekkora összeget szavaztak meg 2001-re, 2002-re is. Ezt ráadásul egy Sapientia nevű, általunk nem ismert alapítvány számára kívánják átutalni, tehát teljesen kikerülhet a költségvetés ellenőrzése alól. Természetes, hogy ezzel mi nem érhetünk egyet. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Nem az alapcélról van szó, hanem arról, hogy a közpénzeknek csakis a lelkiismeretünknek megfelelő felhasználását tudjuk támogatni. Ilyen okok miatt a kisebbség, az ellenzék nem tudja támogatni a költségvetést.

Köszönöm szépen.

 




Felszólalások:  Előző  108  Következő    Ülésnap adatai