Készült: 2024.03.29.07:39:17 Dinamikus lap

Bizottságok által tárgyalt irományok 2006-2010

Bizottság: Külügyi és határon túli magyarok bizottsága
Külügyi bizottság által tárgyalt irományok
  Irományszám Irománycím Benyújtók Bizottsági
állapot
Kijelölés
dátuma
1 T/11876 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a közös államhatárt keresztező villamos távvezetékek építésével, üzemeltetésével, fenntartásával, rekonstrukciójával és üzemzavar elhárításával kapcsolatos együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
2 H/11824 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
3 T/11821 A Magyar Köztársaság és az Indiai Köztársaság között a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
4 T/11820 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között a jogellenesen tartózkodó személyeknek az államhatáron történő visszafogadásáról szóló, Tiranában, 2001. március 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2001. évi XCVIII. törvény, valamint a Magyar Köztársaság Kormánya és a Szerbia és Montenegró Kormánya között a két állam területén jogellenesen tartózkodó személyek átadásáról és visszafogadásáról szóló, Belgrádban, 2001. november 7-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről szóló 2003. évi XXII. törvény hatályon kívül helyezéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
5 T/11819 A Magyar Köztársaság Kormánya és Mongólia Kormánya között a vámügyekben történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
6 T/11742 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti tudományos és technológiai együttműködési megállapodás kihirdetéséről kormány (nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
7 T/11741 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról Budapesten, 2010. február 4. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
8 T/11740 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a Magyar Köztársaságnak a Moldovai Köztársaságban működő nagykövetségén a vízumkérelmek kezelésével kapcsolatos együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
9 J/11738 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
10 T/11724 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség Gazdasági Partnerségi Megállapodásában részt vevő államok közötti gazdasági partnerségi megállapodásra irányuló átmeneti megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
11 T/11723 A Helyi Önkormányzatok Európai Chartájáról szóló, Strasbourgban, 1985. október 15-én kelt egyezménynek a helyi közéletben való részvételről szóló kiegészítő jegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (önkormányzati miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
12 T/11687 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről Kanada közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
13 T/11654 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Örmény Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2009. november 9. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
14 T/11653 Az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai, harmadrészről Izland és negyedrészről a Norvég Királyság közötti légiközlekedési megállapodás alkalmazásáról szóló, egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről Izland és harmadrészről a Norvég Királyság közötti kiegészítő megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
15 T/11652 Az egyrészről az Amerikai Egyesült Államok, másrészről az Európai Közösség és tagállamai, harmadrészről Izland és negyedrészről a Norvég Királyság közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
16 T/11577 A Nemzetközi Valutaalap alapokmányáról szóló Egyezmény 1990. június 28. napján kelt, harmadik módosításának, 1997. szeptember 23. napján kelt, negyedik módosításának, valamint a 2008. április 28. és május 5. napján kelt, ötödik módosításának kihirdetéséről, valamint a Nemzetközi Valutaalappal kapcsolatos egyes jegybanki feladatokról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
17 T/11373 A gyermekek eladásáról, a gyermekprostitúcióról és a gyermekpornográfiáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
18 T/11372 A gyermekek fegyveres konfliktusba történő bevonásáról szóló, a Gyermek jogairól szóló egyezményhez fűzött Fakultatív Jegyzőkönyv megerősítéséről és kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
19 T/11300 Az Európa Tanács közérdekű adatot tartalmazó iratokhoz való hozzáférésről szóló Egyezményének kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
20 T/11299 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Macedón Köztársaság Kormánya közötti, a katasztrófák esetén történő együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (önkormányzati miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
21 T/11208 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Olasz Köztársaság Kormánya között a kötelező kőolaj- és kőolajtermék-készletek tárolása terén való együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
22 T/11198 A Genfben, 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) szövegének módosításáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről, valamint az ADN-hez csatolt Szabályzat kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
23 T/11003 A Magyar Köztársaság Kormánya és Szerbia Köztársaság Kormánya között a nemzetközi kombinált árufuvarozásról és a logisztikai szolgáltatásokról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
24 T/10933 A Magyar Köztársaság, az Osztrák Köztársaság, a Bolgár Köztársaság, Románia és a Török Köztársaság között a Nabucco Projekt tárgyában létrejött Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
25 T/10872 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti, a tengeri közlekedésről szóló megállapodást módosító jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
26 T/10807 Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló megállapodás kihirdetéséről és a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
27 T/10674 Az 1980. évi 5. törvényerejű rendelettel kihirdetett, a Közúti Közlekedési Egyezményt kiegészítő európai Megállapodás módosításának kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
28 T/10673 Az 1980. évi 3. törvényerejű rendelettel kihirdetett Közúti Közlekedési Egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
29 T/10672 Az Európai Közösség és tagállamai, valamint Albánia, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, az Egyesült Nemzetek Ideiglenes Koszovói Közigazgatási Missziója, Horvátország, Izland, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, Montenegró, Norvégia, Románia és Szerbia között létrejött, az európai közös légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás módosításának kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
30 H/10627 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
31 H/10626 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
32 T/10554 A Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
33 T/10380 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
34 T/10195 Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályainak kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
35 J/10194 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
36 J/10193 Az egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről és működésének előkészítéséről szóló 2115/2006. (VI. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló kormánydöntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
37 J/10107 A Szülőföld Alap 2008. évi tevékenységéről és működéséről kormány (a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
38 T/10106 A menekültek vízumkötelezettségének eltörléséről szóló, 1959. április 20-án, Strasbourgban aláírt Európai Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
39 H/9936 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységében való közreműködéséről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
40 T/9900 A Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékei módosításának kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
41 T/9874 A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a határokat átlépő bűnözés megelőzése és leküzdése érdekében folytatott együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
42 T/9873 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Horvát Köztársaság Kormánya között a határokat átlépő bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
43 J/9872 A NATO-nak a 2009. évi afgán választások biztosításában történő közreműködésével kapcsolatos magyar katonai szerepvállalásról szóló kormánydöntésről, valamint a Magyar Honvédségnek az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők tevékenységében való közreműködéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
44 T/9801 A Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függelékének Melléklete 2009. évi módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
45 T/9800 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) "A" és "B" Melléklete 2009. évi módosításaival és kiegészítéseivel egységes szerkezetbe foglalt szövegének kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
46 T/9710 A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezményhez kapcsolódó szennyezőanyag-kibocsátási és -szállítási nyilvántartásról szóló, Kijevben, 2003. május 21-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
47 T/9402 A Magyar Népköztársaság és a Román Szocialista Köztársaság között Bukarestben, 1973. november 28-án aláírt konzuli egyezmény módosításáról szóló megállapodás kihirdetéséről, valamint a konzuli kapcsolatokról Bécsben, 1963. április 24-én elfogadott egyezmény kihirdetéséről szóló 1987. évi 13. törvényerejű rendelet módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
48 T/9357 A Magyar Köztársaság és a Szerb Köztársaság között a bűnüldöző szerveknek a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
49 T/9300 Az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete Alkotmányának kihirdetéséről kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
50 T/9241 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Luxemburgi Nagyhercegség Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
51 T/9240 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Németországi Szövetségi Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
52 T/9172 A központi vámkezeléssel kapcsolatban a hagyományos saját forrásoknak az uniós költségvetés számára történő rendelkezésre bocsátásakor visszatartott nemzeti beszedési költségek megosztásáról szóló Egyezmény kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
53 H/9115 A magyar-japán diplomáciai kapcsolatok felvétele jubileumának méltatásáról Kocsi László (MSZP), Domokos László (Fidesz), Kovács Kálmán (SZDSZ), Dr. Simicskó István (KDNP), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
54 T/9026 Egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről Elefántcsontpart közötti átmeneti gazdasági partnerségi megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
55 T/9025 A hontalanság eseteinek csökkentéséről szóló, 1961. augusztus 30-án, New Yorkban elfogadott Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
56 T/8921 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Kínai Népköztársaság Kormánya közötti, a tengeri közlekedésről szóló megállapodás és az azt módosító jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
57 T/8920 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyiptomi Arab Köztársaság Kormánya között a diplomata útlevéllel rendelkező állampolgáraik kölcsönös vízummentességéről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
58 T/8840 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Albán Köztársaság Kormánya között az 1991. augusztus 31. napján kötött vízummegállapodás, illetve a vízummegállapodás módosításáról szóló, jegyzékváltás útján létrejött megállapodások kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
59 T/8839 A Londonban, 2000. október 17-én kelt, az európai szabadalmak megadásáról szóló Egyezmény 65. cikkének alkalmazásáról szóló Megállapodáshoz való csatlakozásról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
60 T/8838 A védjegyek nemzetközi lajstromozásáról szóló Madridi Megállapodáshoz kapcsolódó 1989. évi Jegyzőkönyv módosításának kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
61 H/8819 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII.29.) Korm. határozatban foglalt döntésről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
62 T/8581 A Genfben 2000. május 26. napján kelt, a Veszélyes Áruk Nemzetközi Belvízi Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADN) kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
63 J/8553 Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozatban foglalt döntésről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
64 T/8382 A Magyar Köztársaság és Bosznia és Hercegovina között a társadalombiztosításról és a szociális biztonságról szóló Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
65 P/7027 A Szlovák Köztársaságban tapasztalható, magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban Mesterházy Attila (MSZP), Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Herényi Károly (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
66 T/6981 Az Európa Tanács 2006. május 19-én, Strasbourgban elfogadott, az államutódlás esetén bekövetkező hontalanság elkerüléséről szóló Egyezménye kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) az ált.vitára alkalmasságot megtárgyalta  
67 T/6855 Az államhatárt, az államhatár vonalának megállapítását tartalmazó egyes nemzetközi szerződések és határokmányok kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
68 P/6830 A Szlovák Köztársaságban tapasztalható, magyar vonatkozású, aggodalomra okot adó eseményekkel kapcsolatban Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP) tárgysorozatba vételre vár  
69 T/6828 Tom Lantos munkásságának továbbviteléről kormány (külügyminiszter) módosítók tárgyalása befejezve  
70 T/6809 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Azerbajdzsán Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Budapesten, 2008. február 18. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
71 T/6808 A Vámegyüttműködési Tanács létrehozásáról szóló, Brüsszelben, 1950. december 15-én megkötött nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről, valamint az Egyezmény módosítása kötelező hatályának elismeréséről és kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
72 T/6754 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Üzbég Köztársaság Kormánya között a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról a jövedelem- és a vagyonadók területén Taskentben, 2008. április 17. napján aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
73 T/6690 Az Európai Unió, az Európai Közösség, a Svájci Államszövetség és a Liechtensteini Hercegség között az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség közötti, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásról szóló megállapodáshoz való csatlakozásról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
74 T/6576 A Magyar Köztársaság, valamint Montenegró Köztársaság között a társadalombiztosításról és a szociális biztonság egyes kérdéseiről szóló, Budapesten, 2008. május 20-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
75 T/6571 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
76 T/6445 Az olimpiai jelkép oltalmáról szóló, Nairobiban, 1981. szeptember 26-án elfogadott szerződés kihirdetéséről kormány (önkormányzati miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
77 T/6444 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
78 T/6380 A Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
79 T/6288 A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) keretében 1979-ben elfogadott, és az 1987. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett nukleáris anyagok fizikai védelméről szóló Egyezménynek a NAÜ által szervezett diplomáciai konferencia keretében, 2005. július 8-án aláírt módosítása kihirdetéséről kormány (közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
80 T/6220 Az Európa Tanács pénzmosásról, a bűncselekményből származó jövedelmek felkutatásáról, lefoglalásáról és elkobzásáról, valamint a terrorizmus finanszírozásáról szóló, Varsóban, 2005. május 16-án kelt Egyezménye kihirdetéséről, valamint a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
81 T/6167 Az Európai Közösségek és tagállamaik, valamint Bosznia és Hercegovina közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
82 H/6150 A Demokrácia Nemzetközi Napjáról Hárs Gábor (MSZP), Balla Mihály (Fidesz), Dr. Latorcai János (KDNP), Béki Gabriella (SZDSZ), Dr. Csapody Miklós (MDF) bizottsági tárgyalás befejezve  
83 T/6148 A Magyar Köztársaságnak a Meteorológiai Műholdak Hasznosításának Európai Szervezete kiváltságairól és mentességeiről szóló Jegyzőkönyvhöz való csatlakozásáról kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
84 T/6133 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
85 T/6072 A Washingtonban, 1973. március 3. napján elfogadott, a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
86 T/6055 Az Albán Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv, valamint a Horvát Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez való csatlakozásáról szóló Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
87 J/5884 A Szülőföld Alap 2007. évi tevékenységéről és működéséről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
88 H/5853 A Stratégiai Légiszállítási Képesség programmal kapcsolatban Magyarországra települő külföldi fegyveres erők állomásozásának engedélyezéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
89 T/5852 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete közötti, a NATO Légiszállítást Kezelő Szervezetnek a Magyar Köztársaság területén való településéről és működéséről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
90 T/5826 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között az ismert vagy feltételezett terroristák kiszűrésére szolgáló információk cseréjéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
91 H/5743 Magyarország Külkapcsolati Stratégiájáról Dr. Navracsics Tibor (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP) tárgysorozatba vételre vár  
92 T/5742 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról Révész Máriusz (Fidesz), Alföldi Albert (MSZP) tárgysorozatba vételre vár  
93 H/5677 Tibet ügyében Balog Zoltán (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Fodor Gábor (SZDSZ), Herényi Károly (MDF) módosítók tárgyalása befejezve  
94 T/5596 A Londonban, 1996. május 3-án kelt, a veszélyes és ártalmas anyagok tengeri szállításával kapcsolatos felelősségről és kártérítésről szóló 1996. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
95 T/5595 A Londonban, 1976. november 19-én kelt, a tengeri követelésekkel összefüggő felelősség korlátozásáról szóló 1976. évi egyezmény és a Londonban, 1996. május 2-án kelt, az egyezmény módosításáról szóló 1996. évi jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
96 T/5397 A környezeti ügyekben az információhoz való hozzáférésről, a nyilvánosságnak a döntéshozatalban történő részvételéről és az igazságszolgáltatáshoz való jog biztosításáról szóló, Aarhusban, 1998. június 25-én elfogadott Egyezmény módosításának kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
97 T/5302 A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet Általános Konferenciája 19. ülésszakán elfogadott, a nőknek bármilyen bányában földalatti munkára alkalmazásáról szóló 45. számú Egyezményének felmondásáról kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
98 T/5301 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala közötti Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
99 T/5300 Egyrészről az Európai Közösségek és tagállamaik, másrészről a Montenegrói Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
100 T/5186 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Svéd Királyság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
101 T/5124 Egyrészről az Európai Közösségek és azok tagállamai, másrészről a Tádzsik Köztársaság közötti partnerség létrehozásáról szóló, 2004. október 11-én aláírt Partnerségi és Együttműködési Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
102 T/5123 Az Európai Közösségek saját forrásainak rendszeréről szóló 2007/436/EK, Euratom tanácsi határozat kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
103 H/5005 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról Göndör István (MSZP), Dr. Répássy Róbert (Fidesz), Dr. Rubovszky György (KDNP), Herényi Károly (MDF), Dr. Csapody Miklós (MDF), Dr. Szili Katalin (MSZP) bizottsági tárgyalás befejezve  
104 H/4858 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
105 H/4679 A Lisszaboni Szerződés kihirdetéséhez kapcsolódóan az Európai Unióról szóló szerződés 2. cikkéről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
106 T/4678 Az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni szerződés kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
107 T/4677 A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
108 H/4671 A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
109 T/4670 A környezetben tartósan megmaradó szerves szennyező anyagokról szóló Stockholmi Egyezmény kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
110 H/4668 A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumáról Dr. Csapody Miklós (MDF) tárgysorozatba vételre vár  
111 H/4629 A határon túli magyarok emberi jogi helyzetének figyelemmel kíséréséről Balog Zoltán (Fidesz), Németh Zsolt (Fidesz) tárgysorozatba vételre vár  
112 T/4562 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Észt Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
113 T/4561 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Litván Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
114 T/4560 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között az egymás nevében a vízumok kiadásában, valamint a biometrikus adatok gyűjtésében diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
115 T/4559 A kulturális kifejezések sokszínűségének védelméről szóló, Párizsban 2005. év október hó 20. napján elfogadott UNESCO egyezmény kihirdetéséről kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
116 T/4471 A Londonban, 2001. október 5-én kelt, a hajókon alkalmazott ártalmas antivegetatív bevonatrendszerek ellenőrzéséről szóló nemzetközi egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
117 T/4470 A Londonban, 2001. március 22-én kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló nemzetközi egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
118 P/4431 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata Szerbia európai perspektívájának támogatásáról Dr. Kozma József (MSZP), Kárpáti Tibor (MSZP), Szabó Vilmos (MSZP), Dr. Kékesi Tibor (MSZP), Mesterházy Attila (MSZP), Kránitz László (MSZP), Dr. Gedei József (MSZP), Dr. Szakács László (MSZP), Dr. Varga László (MSZP) tárgysorozatba vételre vár  
119 P/4430 A Magyar Köztársaság Országgyűlésének politikai nyilatkozata a burmai helyzetről Dr. Kozma József (MSZP), Németh Zsolt (Fidesz), Geberle Erzsébet (SZDSZ), Dr. Dávid Ibolya (MDF), Dr. Nagy Andor (KDNP) bizottsági tárgyalás befejezve  
120 H/4366 A Vajdaság Autonóm Tartománnyal való kapcsolatok megerősítéséről Bányai Gábor (Fidesz), Font Sándor (Fidesz), Nyitray András (Fidesz), Dr. Zombor Gábor (Fidesz), Dr. Kerényi János (Fidesz), Zsigó Róbert (Fidesz), Bagi Béla (Fidesz), Dr. Szabó Erika (Fidesz), Balogh József (Fidesz), Balla Mihály (Fidesz), Dr. Gógl Árpád (Fidesz), Dr. Braun Márton (Fidesz), Ékes József (Fidesz), Dr. Gruber Attila (Fidesz), Dr. Hörcsik Richard (Fidesz), Dr. Latorcai János (KDNP), Dr. Nagy Andor (KDNP), Nógrádi Zoltán (Fidesz), Potápi Árpád (Fidesz) tárgysorozatba vételre vár  
121 T/4308 A mértéktelen sérülést okozónak vagy megkülönböztetés nélkül hatónak tekinthető egyes hagyományos fegyverek alkalmazásának betiltásáról, illetőleg korlátozásáról szóló, Genfben, 1980. október hó 15. napján kelt Egyezmény 1. cikke, Genfben, 2001. december 21-én elfogadott módosításának kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
122 T/4307 A Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya közötti ingatlancseréről szóló megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
123 P/4267 Az Országgyűlés politikai nyilatkozata a demokratikus Kubáért Dr. Dávid Ibolya (MDF), Dr. Deutsch-Für Tamás (Fidesz), Dr. Semjén Zsolt (KDNP), Gyurcsány Ferenc (MSZP), Dr. Kóka János (SZDSZ) módosítók tárgyalása befejezve  
124 T/4183 Az Európa Tanács keretében 2001. november 8-án létrejött, az audiovizuális örökség védelméről szóló Európai Egyezmény kihirdetéséről kormány (oktatási és kulturális miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
125 T/4182 A Genfben, 2000. június 1-jén elfogadott Szabadalmi Jogi Szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
126 T/4181 Az Európai Szabadalmi Egyezmény 2000-ben felülvizsgált szövegének kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
127 T/4150 Az Európai Unió, az Európai Közösség és a Svájci Államszövetség között, a Svájci Államszövetségnek a schengeni vívmányok végrehajtására, alkalmazására és fejlesztésére irányuló társulásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
128 T/4012 A Bolgár Köztársaságnak és Romániának az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
129 T/3896 A Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás (ADR) kihirdetéséről szóló 1979. évi 19. törvényerejű rendelet módosításáról, valamint az ADR "A" és "B" Melléklete 2007. évi módosításainak és kiegészítéseinek kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
130 T/3860 A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
131 H/3698 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról Költségvetési bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
132 T/3606 A Belga Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Holland Királyság és az Osztrák Köztársaság között a határon átnyúló együttműködés fokozásáról, különösen a terrorizmus, a határon átnyúló bűnözés és az illegális migráció leküzdése érdekében létrejött Szerződés (Prümi Szerződés) kihirdetéséről, valamint ehhez kapcsolódóan egyes törvények módosításáról kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
133 T/3605 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Moldovai Köztársaság Kormánya között a Moldovai Köztársaságnak a Magyar Köztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége között kötött kétoldalú szerződésekben való utódlásáról szóló, Budapesten, 2005. november 17-én aláírt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
134 T/3604 A Firenzében, 2000. október 20-án kelt, Európai Táj Egyezmény kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
135 T/3578 A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
136 T/3511 A Magyar Köztársaság és a Jordán Hasemita Királyság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Budapesten, 2007. június 14-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
137 T/3510 A Magyar Köztársaság és az Azerbajdzsán Köztársaság között a beruházások ösztönzéséről és kölcsönös védelméről szóló, Bakuban, 2007. május 18-án aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
138 T/3331 A Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (szociális és munkaügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
139 T/3330 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Dán Királyság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkérelmek és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
140 T/3329 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Lett Köztársaság Kormánya között létrejött, a Magyar Köztársaság kisinyovi nagykövetségén folytatott együttműködésről a vízumkiadás és a konzuli munka más területein tárgyú Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
141 T/3246 A Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról szóló, Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv C Függelék Melléklete módosításának és kiegészítésének kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
142 J/3205 A Szülőföld Alap 2005-2006. évi tevékenységéről kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
143 H/3165 Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről szóló 44/2006. (X.10.) OGY határozat módosításáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
144 T/3164 Az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság között az Európai Unió tagállamai, valamint Izland és Norvégia közötti átadási eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
145 T/3163 Az Európai Unió, valamint az Izlandi Köztársaság és a Norvég Királyság közötti, az Európai Unió tagállamai között 2000. május 29-én létrejött kölcsönös bűnügyi jogsegélyegyezmény és az ahhoz csatolt 2001. évi jegyzőkönyv bizonyos rendelkezéseinek alkalmazásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár) bizottsági tárgyalás befejezve  
146 T/3031 A Schengeni Végrehajtási Egyezmény keretében történő együttműködésről és információcseréről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
147 H/3007 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről szóló jelentés elfogadásáról Európai ügyek bizottság ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
148 T/2918 A nemzetközi polgári repülésről Chicagóban, az 1944. évi december hó 7. napján aláírt Egyezmény Függelékeinek kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
149 T/2917 Az egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről az Amerikai Egyesült Államok közötti légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
150 H/2871 Az Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges stabilizációs és humanitárius műveletekben résztvevő külföldi fegyveres erők Magyar Köztársaság területén 2006. évben végrehajtott áthaladásáról szóló jelentés elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
151 T/2841 Az Európa Tanács keretében Strasbourgban, 1989. november 16-án létrejött, a tiltott teljesítményfokozó szerek és módszerek használata elleni Egyezmény Varsóban, 2002. szeptember 12-én kelt Kiegészítő Jegyzőkönyvének kihirdetéséről kormány (önkormányzati és területfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
152 T/2840 A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között az egymás nevében a vízumok és tartózkodási engedélyek kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
153 J/2761 Irak demokratikus újjáépítéséhez szükséges stabilizációs és humanitárius műveletekben résztvevő külföldi fegyveres erők Magyar Köztársaság területén 2006. évben végrehajtott áthaladásáról kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
154 J/2760 A Magyar Köztársaság európai uniós tagságával összefüggő kérdésekről és az európai integráció helyzetéről kormány (külügyminiszter) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
155 T/2718 Az Európai Közösségek és tagállamai, valamint az Albán Köztársaság közötti Stabilizációs és Társulási Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
156 T/2715 A szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
157 T/2668 Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank létrehozásáról szóló Megállapodást módosító, a Bank Kormányzótanácsa által 2004. január 30-án meghozott, és a tagállamok által elfogadott 90. számú határozat kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
158 H/2596 Az Európai Unió közös energiapolitikájáról Németh Zsolt (Fidesz), Dr. Nagy Andor (KDNP), Balla György (Fidesz) ált. vitára alkalmasság megállapítására vár  
159 T/2497 A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között az egymás nevében a vízumok kiadásában diplomáciai és konzuli képviseleteik útján történő kölcsönös eljárásról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
160 T/2282 A nagy távolságra jutó, országhatárokon átterjedő levegőszennyezésről szóló 1979. évi Genfi Egyezményhez csatolt, a nehézfémekről szóló, Aarhusban, 1998. június 24-én elfogadott Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
161 T/2281 A nukleáris terrorcselekmények visszaszorításáról szóló Nemzetközi Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
162 T/2084 A Magyar Köztársaság és Ukrajna között a magyar-ukrán államhatár rendjéről, a határkérdésekben való együttműködésről és kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Kijevben, 1995. május 19-én aláírt Szerződés 2. cikk 3. pontja alapján elkészített, és Budapesten, 2003. június 20-án aláírt, a Magyar Köztársaság és Ukrajna közötti államhatár új redemarkációs okmányai kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
163 T/2083 Az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezmény és az olajszennyezéssel okozott károk megtérítésére szolgáló nemzetközi alap létrehozataláról szóló 1992. évi egyezményhez elfogadott 2003. évi jegyzőkönyv, valamint az olajszennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 1992. évi egyezmény kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
164 T/2026 A Nemzetközi Polgári Repülésről szóló, Chicagóban, 1944. december 7. napján aláírt Egyezményt módosító, 1980. október 6-án, 1984. május 10-én, 1990. október 26-án, 1995. szeptember 29-én, valamint 1998. október 1-jén kelt Jegyzőkönyvek, illetve a Nemzetközi Polgári Repülésről szóló Egyezmény hiteles öt- és hatnyelvű szövegéről szóló Jegyzőkönyvek kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
165 T/2025 A Magyar Köztársaság Kormánya, Románia Kormánya és Szerbia és Montenegró Minisztertanácsa között a Magyar Köztársaság, Románia és Szerbia és Montenegró államhatárainak találkozási pontjáról, az azt jelölő hármashatár-jelről és annak karbantartásáról szóló, Újvidéken, 2006. április 19-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
166 T/1923 Az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményben Részes Felek Konferenciájának 1997. évi harmadik ülésszakán elfogadott Kiotói Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (környezetvédelmi és vízügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
167 T/1918 Egyrészről az Európai Közösség és tagállamai, másrészről a Marokkói Királyság között létrejött euro-mediterrán légiközlekedési Megállapodás kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
168 T/1743 A konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
169 T/1549 A Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Gazdasági Térségben való részvételéről szóló Megállapodás, valamint az Európai Gazdasági Térségről szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
170 T/1372 A Magyar Köztársaság és a Szlovén Köztársaság között a bűnüldöző szervek határokon átnyúló együttműködéséről szóló, Brdoban, 2006. október 25-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
171 T/1313 Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek az emberkereskedelem, különösen a nők és gyermekek kereskedelme megelőzéséről, visszaszorításáról és büntetéséről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
172 T/1312 Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezménynek a migránsok szárazföldön, légi úton és tengeren történő csempészete elleni fellépésről szóló Jegyzőkönyve kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
173 T/1311 Az Egyesült Nemzetek keretében, Palermóban, 2000. december 14-én létrejött, a nemzetközi szervezett bűnözés elleni Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
174 T/1310 Az Európai Közösség és annak tagállamai, másrészről a Svájci Államszövetség közötti, a személyek szabad mozgásáról szóló 1999. június 21-ei megállapodás, valamint az ahhoz csatolt, a Cseh Köztársaságnak, az Észt Köztársaságnak, a Ciprusi Köztársaságnak, a Lett Köztársaságnak, a Litván Köztársaságnak, a Magyar Köztársaságnak, a Máltai Köztársaságnak, a Lengyel Köztársaságnak, a Szlovén Köztársaságnak és a Szlovák Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozása következtében a megállapodásban szerződő félként való részvételéről szóló jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
175 T/1301 A Szülőföld Alapról szóló 2005. évi II. törvény módosításáról kormány (a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
176 T/1145 A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
177 T/1143 Az Európai Unióról szóló szerződés K.3 cikke alapján létrehozott, a vámigazgatási szervek közötti kölcsönös jogsegélyről és együttműködésről szóló, Brüsszelben, 1997. december 18-án kelt Egyezmény kihirdetéséről kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
178 T/1142 A Magyar Köztársaság és a Szlovák Köztársaság között a határokat átlépő bűnözés megelőzésében és a szervezett bűnözés elleni harcban folytatott együttműködésről szóló, Pozsonyban, 2006. október 2-án aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
179 T/1141 A Magyar Köztársaság Kormánya és a Bosznia-Hercegovinai Köztársaság Kormánya között a terrorizmus, a kábítószer tiltott forgalma és a szervezett bűnözés elleni harcban történő együttműködésről szóló, Budapesten, 1996. április 21-én aláírt Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
180 T/1100 A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikk (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló biztosítéki megállapodás és jegyzőkönyv, valamint a megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
181 T/1099 A Magyar Köztársaság és az Osztrák Köztársaság között a közös államhatár láthatóságának biztosításáról és az ezzel összefüggő kérdések szabályozásáról, a Magyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság által 1964. október 31-én aláírt és 1987. április 29-én módosított és kiegészített Szerződés módosításáról és kiegészítéséről szóló, Budapesten, 2002. április 8-án aláírt Szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
182 T/1098 A Magyar Köztársaság és Románia között a magyar-román államhatár rendjéről, az együttműködésről és a kölcsönös segítségnyújtásról szóló, Bukarestben, 2005. október 20-án aláírt Szerződés kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
183 T/1097 Az Európai Unió és az Amerikai Egyesült Államok között az utas-nyilvántartási adatállomány (PNR) adatainak a légi fuvarozók általi feldolgozásáról és az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma részére történő továbbításáról szóló Megállapodás kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
184 H/1006 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
185 H/986 Az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában (UNIFIL) való magyar részvételről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
186 J/972 A Magyar Köztársaság Kormányának a NATO iraki Kiképző Missziójában történő magyar katonai részvétellel kapcsolatos döntéséről kormány (honvédelmi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
187 T/971 Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az emberi eredetű szervek és szövetek átültetéséről szóló, Genfben, 2005. május 4-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
188 T/970 Az Európa Tanácsnak az emberi lény emberi jogainak és méltóságának a biológia és az orvostudomány alkalmazására tekintettel történő védelméről szóló, Oviedóban, 1997. április 4-én kelt Egyezményéhez kapcsolódó, az orvosbiológiai kutatásokról szóló, Genfben, 2005. szeptember 28-án aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
189 T/952 A Bernben, 1980. május 9-én kelt, Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény (COTIF) módosításáról Vilniusban elfogadott, 1999. június 3-án kelt Jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
190 T/951 A Magyar Köztársaság és a Portugál Köztársaság között, Budapesten, 2002. november 4. napján aláírt Konzuli Egyezmény kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
191 T/881 A Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló törvény végrehajtásáról kormány (pénzügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
192 T/843 A nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés III. cikk (1) és (4) bekezdésének végrehajtásáról szóló biztosítéki megállapodás és jegyzőkönyv, valamint a megállapodáshoz csatolt kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről kormány (igazságügyi és rendészeti miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
193 H/807 Egy magyar vezetésű afganisztáni tartományi újjáépítési csoport létesítéséről szóló beszámoló elfogadásáról Honvédelmi és rendészeti bizottság bizottsági tárgyalás befejezve  
194 T/778 Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) keretében 1951. december 6-án létrehozott és 1952. április 3-án hatályba lépett Nemzetközi Növényvédelmi Egyezménynek a FAO-konferencia 1997. novemberi, huszonkilencedik ülésszakán elfogadott, 2005. október 2-án hatályba lépett módosításaival egységes szerkezetben történő kihirdetéséről kormány (földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
195 T/777 A Magyar Köztársaság és a Koreai Köztársaság között a szociális biztonságról szóló, Budapesten, 2006. május 12-én aláírt Egyezmény kihirdetéséről kormány (egészségügyi miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
196 T/776 Az 1949. augusztus 12-én aláírt Genfi Egyezmények egy további megkülönböztető jelvény elfogadásáról szóló, Genfben, 2006. június 19-én aláírt Kiegészítő Jegyzőkönyvének (III. Jegyzőkönyv) kihirdetéséről kormány (külügyminiszter) bizottsági tárgyalás befejezve  
197 T/317 Az Európai Közösség és azok tagállamai, valamint az Albán Köztársaság, Bosznia-Hercegovina, a Bolgár Köztársaság, a Horvát Köztársaság, az Izlandi Köztársaság, Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság, a Norvég Királyság, Szerbia és Montenegró, Románia és az ENSZ igazgatása alatt álló Koszovó között az Európai Közös Légtér (EKLT) létrehozására irányuló többoldalú Megállapodás kihirdetéséről kormány (gazdasági és közlekedési miniszter) bizottsági tárgyalás befejezve