Készült: 2024.04.19.21:34:47 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

99. ülésnap (1999.11.10.), 14. felszólalás
Felszólaló Dr. Wekler Ferenc (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 7:35


Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. WEKLER FERENC (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A szabad demokraták módosító javaslatai közül egy fontos csomaggal szeretnék foglalkozni, ez pedig az önkormányzatokat érintő módosítójavaslat-sorunk.

Szeretném elöljáróban leszögezni, hogy a Szabad Demokraták Szövetsége 72 milliárd forinttal többet kíván juttatni az önkormányzatoknak a következő évben, mint ahogy azt a kormány előterjesztése tartalmazza. Ehhez mindjárt azt is hozzá kell tennem, hogy reálértékben a kormány-előterjesztés a tavalyi évhez képest nulla százalék emelkedést javasol, annak ellenére, hogy év közben és a költségvetésben is újabb feladatok hárulnak a magyar településekre, önkormányzatokra.

A Szabad Demokraták Szövetsége úgy kíván többet juttatni az önkormányzatoknak, hogy nem tesz különbséget a különböző településtípusok között. Minden településnek, a legkisebbtől a legnagyobbig többletforrásokra van szüksége, hogy a saját maga által felvállalt feladatokat és a törvény által kötelezővé tett feladatokat el tudja látni a következő időszakban.

Nem értünk egyet azzal a politikával, amely a költségvetési vita során a Házban is hangot kapott, amely egymással szembe próbálja, kívánja állítani a magyarországi településeket, mondván, hogy Magyarországon vannak gazdag és vannak szegény önkormányzatok, és a szegényeket úgy lehet kisegíteni a bajból, ha a gazdagoktól elvonjuk a forrásokat, és ezeket a szegények számára szétosztjuk.

Magyarországon nincs egy tucat település, amely gazdagnak mondható, ezek vidéki kisvárosok. A feladatellátást és a feladatok kötelező voltát figyelembe véve a főváros sem mondható gazdagnak, és a magyar települések döntő része rossz helyzetben van. Legfeljebb azt lehet mondani, hogy vannak szegény és vannak még szegényebb települések Magyarországon, és ahhoz, hogy ellássák a feladataikat, pénzre van szükség.

Természetesen azt is elfogadtuk volna, amit a Fidesz vezette kormánykoalíció programja felvet, hogy egy finanszírozási reformra van szükség az önkormányzatok területén, és ebben az esetben természetesen nem kényszerültünk volna arra, hogy tételesen felsoroljuk azokat az összegeket, amivel többre van szükség.

Az elvvel egyetértünk, hogy amennyiben egy település saját forrásaiból be tudja szedni a működéséhez szükséges összegeket, akkor azt nem muszáj központi költségvetési forrásokból támogatni. A baj csak az, hogy az önkormányzati törvényt, az alkotmányt és sok más törvényt is módosítani kellene ahhoz, hogy ezt az elvet érvényesítsük, és nem elegáns az a technika, amit a kormány most már másodízben vállal, hogy költségvetésben olyan szabálymódosításokat vezet be, amelyek eldöntéséhez minimum kétharmados törvényekre lenne szükség. Ilyen jellegű módosító javaslatunk is van, erről majd részletesebben beszélnék a felsorolás kapcsán.

Módosító javaslataink kiterjednek a panellakások energiatakarékos rendszerének kialakításától a bölcsődei ellátás bevezetéséig, illetve az ehhez szükséges források biztosítására - 1 milliárd 39 millió forint -; a víziközműveken, szennyvízelvezetésen, vízbázisvédelmen keresztül a lakossági víz-, lakossági közműfejlesztésen, kompátkelőhelyeken, lakossági, települési folyékony hulladék ártalmatlanításán keresztül, a városok és települések címzett támogatáshoz való hozzájutásán át a személyi jövedelemadó helyben maradó részének emeléséig. Ez a legnagyobb tétel a költségvetési módosító javaslataink közül.

Azt javasoljuk, hogy jövőre a személyi jövedelemadó 15 százaléka maradjon helyben, és 2002-ig ez az arány emelkedjen föl 35 százalékra Magyarországon. Ezzel párhuzamosan egyetértünk viszont a kormány azon javaslatával, amely megemelni szándékozik a normatívákat. Tehát nem úgy kívánjuk a személyi jövedelemadó helyben maradó részét emelni, hogy közben csökkentjük a normatív támogatást. Megvan a forrás a költségvetésen belül, és ezt a módosító indítványaink tartalmazzák, hogy honnan kívánjuk a pluszforrásokat erre a célra előteremteni.

Szükségesnek tartom megemlíteni, hogy a tavalyi költségvetés kapcsán önkormányzatok az Alkotmánybírósághoz fordultak azért, mert nem kapták meg a törvény értelmében nekik járó normatív támogatást. Ugyanez történik idén, az idei költségvetésben. Tavaly Martfű városa fordult Alkotmánybírósághoz, az idén is, a sajtóból értesülhettünk róla, több önkormányzat Alkotmánybírósághoz fog fordulni azért, mert a kormány különbséget kíván tenni az egyes, iskolába járó gyerekek között: más normatív támogatást kíván juttatni egy Budaörsön lakó gyereknek, mint az ország más részén lakó gyereknek.

Azt gondoljuk, és ebben biztosak vagyunk, hogy ez pillanatnyilag nem felel meg a magyar törvényeknek, minimum a kétharmados önkormányzati törvény módosítására lett volna szükség ahhoz, hogy ezt a rendszert bevezessék, és meg kellett volna vitatni egy teljes finanszírozási reform keretében, hogy erre lehetőség van-e vagy sem. Én azt gondolom, hogy ez az út nem járható.

Mi azt akarjuk, hogy az önkormányzatok működőképessége megmaradjon. Ehhez, amennyiben a kormány elszánja magát egy önkormányzati finanszírozási reform bevezetésére, a szakmai segítségünket felajánljuk, az elmúlt évek tapasztalatait és az összegyűjtött anyagot ehhez természetesen rendelkezésre bocsátjuk.

Én azt szeretném, ha a következő évben a költségvetés előtt történne meg ennek a rendszernek az áttekintése, hogy milyen feladatokat kell ellátni az önkormányzatoknak, és ehhez kapcsolódóan megtörténne a finanszírozási reform, amely alapvetően arra kell hogy alapuljon, hogy az önkormányzatok saját bevételei nőjenek, és itt a Házban ne osztogatással kelljen a forrásokat biztosítani minden évben.

Még egyszer megismétlem: a Szabad Demokraták Szövetsége 72 milliárd forinttal többet kíván juttatni az önkormányzatoknak, mint a kormány.

Egy más témájú módosító javaslatról is szeretnék három mondatot elmondani. Benyújtottam egy módosító javaslatot 856 millió forint erejéig, arra a célra, hogy a hadiárvák egyszeri, 50 ezer forintos juttatását megkaphassák azok is, akik a negyvenes években nem jutottak hadiárva-ellátáshoz. '93 óta ez a parlament képtelen megoldani ezt a problémát.

(8.50)

Megkerestem az ország összes jegyzőjét. Az összes jegyző 75 százaléka visszaírt a levelemre. 15 ezer embert érint ez a kérdés. Tizenötezerszer 50 ezer forintra van szükség, tisztelt képviselőtársaim, ahhoz, hogy idős emberek megnyugodjanak, és ne érezzék azt, hogy negatív módon megkülönböztetve bánik velük a Magyar Országgyűlés. Kérem, hogy mérlegeljék ennek a tételnek a megszavazását. Természetesen benyújtottam az ehhez szükséges törvényjavaslatot is, amit eddig kétszer utasított vissza a parlament.

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, hogy támogassák a szabad demokraták módosító javaslatait, amelyekkel az önkormányzatok számára több pénzt kívánnak juttatni a következő évi költségvetésben.

Elnök asszony, köszönöm a szót. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai