Felszólalás adatai
167. ülésnap (2000.10.20.), 191. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Erkel Tibor (MIÉP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 13:49 |
Felszólalások: Előző 191 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ERKEL TIBOR (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Sokan úgy gondolják, hogy a két évre megszavazott költségvetés a kormányon levő erők számára kedvező, míg az ellenzék korábban kormányon volt pártjai számára kedvezőtlen. Az ilyen véleményt megokoló indokok egyik érve az, hogy a kormány így el tudja kerülni a választások előtti évben a költségvetés körüli politikai vitákat, kevesebb szereplési lehetőség adódik a kormányzati felelősség nélkül hangzatos célokat ígérgetők számára, amely célok lehetnek bármennyire is megalapozatlanok, mindig számos hiszékeny szavazót toborozhatnak.
(17.20)
A kétéves költségvetés készítését vitató képviselők az ellenzék háttérbe szorításának a gyanúját hangoztatják, miközben épp a két évre befagyasztott mennyiségi előirányzatok garantálják azt, hogy számos területen birtokon belül maradhatnak. A mérsékeltebb politikai szereplési lehetőség mint veszteség, arányban sem áll azzal a hatalmas közigazgatási, gazdasági és pozicionális nyereséggel, amelyet akkor könyvelhetnek el az 1990 előtt, majd 1994-98 között hatalmon lévők, ha megtorpan a társadalom átalakulása, ha érdemben nem változik az 1998-ban leváltott kormány után ránk maradt örökség. Erre garancia a kétéves állami költségvetés - és erre garancia!
Az az üzenete a változástól félők számára, hogy ne féljetek, 2000 után már nem lesz semmilyen érdemi és minőségi változás, legfeljebb a mennyiségi előirányzatok módosulhatnak. Volt már ilyen a közelmúlt történetében. Az 1990. évi választások után két évvel szintén megakadt a kezdeti átalakulás lendülete; két év kellett ahhoz, amíg a volt nómenklatúra megtalálta az embereit az államigazgatásban és a törvényhozók között. A leálló társadalmi és gazdasági reformok szükségszerűen előidézték azt, hogy szétváltak a további reformokat sürgetők és a volt pártállami nómenklatúrával kiegyezett politikusok útjai.
Íme, ismét letelt a választások után két esztendő, és ebben az új formában, az intézményrendszer változatlanságát két évre előre bebetonozó költségvetés formájában, ismét szembesülünk azzal az igénnyel, hogy elég volt, ne tovább.
A két évre előre megszavazott költségvetés a törvényben rögzített fejezetek, előirányzat-csoportok, előirányzatok, címszámok és alcímek formájában olyan célokra biztosít költségvetési támogatást még 2002-ben is, amely céloktól, mivel nem töltik be a hozzájuk fűzött reményeket, jövőre még mód lenne megvonni ezeket a támogatásokat; s olyan szükséges feladatokra nem juttat összegeket, amely feladatokat jövőre még magára vállalhatott volna az Országgyűlés.
Az 1998-ban ránk maradt társadalombiztosítási, közigazgatási és gazdaságirányítási rendszeren történő bármilyen változtatási szándék ezt követően beleütközik majd abba az ellenérvbe is, hogy emiatt megéri-e módosítani a 2001. és 2002. évekre vonatkozó költségvetési törvényt. És már előre sejthető, a leggyakoribb válasz az lesz, hogy az apróságok miatt nem éri meg változtatni a költségvetési törvényen, azaz inkább minden maradjon a régi formájában, a korábbi működési keretei között. Az ideiglenesen ellenzékbe szorult hatalom ismét elérte a berendezkedése alapjainak változatlanul hagyását - megismétlődik ugyanaz, ami 1992 után történt, legfeljebb más köntösben.
Hosszú lenne felsorolni, hogy mi minden változtatásra lenne szükség a hazai tulajdonosi réteget erősítő költségvetési politika terén, a teljesen rossz irányba mozdult nyugdíjbiztosítás és a szinte szándékosan nehéz körülmények közé juttatott egészségbiztosítás területén, a honvédelem és a rendvédelem dolgában, a szerep nélküli kistérségek jogosítványainak a bővítése és a települési önkormányzatok feladatainak az ellátásához szükséges összegek biztosítása ügyében. Nagyon nagy tévedés azt állítani, hogy az ezeken a területen meglévő struktúrák jól működnek, csupán a források elégtelenek.
Míg álmainkban megbízatásunk utolsó napjáig szorgalmaztuk volna a szükséges átalakulásokat a felsorolt területeken, addig most bele kell törődnünk abba, hogy már a kormányzati ciklus félidején passzivitásba kényszerülünk. Ez az a pont, amelynél a képviselői lét öncélúvá válik; ez az az időszak, amikor kiderül, hogy nem valamilyen cél elérése, nem valamilyen feladat teljesítése motivál bizonyos képviselőket, csupán a kormányzati hatalom megőrzése.
A költségvetési törvény szociális és egészségügyi rovataiban szereplő előirányzatok, amellett hogy a mai struktúra változatlanságát rögzítik, nagyon sok esetben az inflációval se tartanak lépést. A reálértéken csökkenő ellátmányok nem tükrözik a remények szerint növekvő nemzeti jövedelmet és a gazdasági helyzet általános javulását.
Csak néhány példát sorolok fel: a gyermek- és ifjúságvédelem intézményei számára nyújtott költségvetési támogatás vásárlóértéke 2002-ben 11 százalékkal marad el az 1999. évi támogatástól. A közmunkaprogramok támogatása 2002-ben vásárlóértékben 14 százalékkal marad el az 1999. évi értéktől. Ez a visszaesés amiatt is fájdalmas, rendkívül fájdalmas, mert arra utal, hogy alulmaradtak a kormányon belüli küzdelemben az aktivitásra késztető, a saját sorsukon segíteni igyekvőknek saját munka révén esélyt felkínáló szociálpolitikusok azokkal szemben, akik az élősdiséget fenntartó passzív segélypolitikát részesítik előnyben.
Az üdülés szociális célú támogatása 2002-ben reálértékben feleakkora sem lesz, mint 1999-ben volt. Most, amikor egyre több lakótelepi gyermek kulccsal a nyakában tölti a nyarat a tereken és az utcákon, mert a családnak nem futja a nyaralásra, csökkennek rohamosan ezek a támogatások.
Nem követi az 1999 és 2002 között várható inflációt az Országos Mentőszolgálatnak folyósított költségvetési támogatás sem, pedig köztudottan alacsonyak az itt dolgozók keresetei, és szűkösek a dologi kiadások forrásai. Folyó áron 2002-ben tizedannyi költségvetési támogatás jut a sürgősségi betegellátás feltételeinek a javítására, mint 1999-ben jutott. Bármennyire is örvendetes a most korszerűsödő járműpark, a teljesületlen igényekhez viszonyítva indokolatlan a nagyarányú támogatáscsökkenés.
Ellentmondásos az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség munkájának a várható költségvetési támogatása. Az Európai Unió országaiban mind a munkavállalók számához, mind az aktív korú népességhez viszonyítva, kétszer-háromszor nagyobb munkaügyi felügyelőségek ellenőrzik a munkahelyi biztonsági előírások betartását, végzik az illegálisan foglalkoztatottak kiszűrését, mint nálunk. Mindezek ellenére két év alatt huszonöt fővel csökkenne a terepen dolgozó ellenőrök száma, olvasható a XIX. fejezet 7. címének előirányzata alatt. Ugyanezen fejezetben, egy másik alcím alatt, az európai integrációra való felkészülés jegyében 2002-től növekedne a munkaügyi és munkabiztonsági felügyelői létszám.
Magyarországon a domináns szakszervezetek köztudottan érzéketlenek a privatizált cégekben méltatlan körülmények között dolgozók sorsa iránt. Az ilyen vállalatoknál kezdeményezett szakszervezeti akciók aránya messze elmarad az ilyen cégekben foglalkoztatottak arányától. Valódi érdekvédelem hiányában szükséges lenne erősíteni a munkaügyi ellenőrzést, és nem szabadna játszani a létszámcsökkentés gondolatával sem.
Felháborító, tisztelt képviselőtársaim, hogy a terhességmegszakítások 1 milliárd forintnyi költségvetési támogatása anya-, gyermek- és csecsemővédelem költségvetési címen szerepel.
(17.30)
A költségvetési címből sem az anya nem igaz, hiszen az abortum hordozója éppen az anyai feladatok elől menekül, és sem csecsemőnek, sem gyermeknek nem nevezhető az abortum. Semmi sem, egyetlen szó sem fedi a valóságot a költségvetési cím elnevezésében. Legalább képmutató ne legyen az Országgyűlés azáltal, hogy az életek kioltásának költségeit szociális támogatásnak tünteti fel! Korábban az életek kioltásán fáradozók díjazását az Igazságügyi Minisztérium fejezete tartalmazta, javasolnám a jövőben is ott szerepeltetni ezt a kiadást.
Elgondolkoztató, hogy míg 20-30 millió forintokon fog vitatkozni a tisztelt Ház, például azért, hogy ennyivel növekedjen az állami gondoskodásból kikerülő fiatalok százmillió forintos csekélyke támogatása, vagy hogy reálértéken kisebb legyen az üdülés szociális támogatásának csökkenése, akkor hirtelen szembesülünk egy kétszázszor ekkora költségvetési támogatással, a tévékészülékek üzemben tartási díjátalányának 2002-ben már 4,8 milliárd forintra rúgó összegével. Ez a költségvetési cím tipikus példa arra, hogy ma már indokolhatatlan és változtatásra érett költségvetési célok finanszírozását két évre előre bebetonozza a költségvetési törvény, nehogy változás legyen.
Miért tüntetjük fel szociális támogatásnak a mediokrácia támogatását? Mindenki tudja, hogy a személyi jövedelemadó-bevallásában közadóként kell befizetni egy részvénytársaság szolgáltatásának ellenértékét. Míg a közpénzekből élő köztisztviselők és közalkalmazottak jövedelmei ugyancsak behatároltak, miért több milliósak az ugyancsak közadókból fizetett médiavezetők havi jövedelmei, gyakran már középszinten is? Míg a közpénzekből élő köztisztviselők és közalkalmazottak munkájának mennyisége és minősége számon kérhető, addig a közpénzekből eltartott mediokrácia felháborodva utasít el minden számonkérési igényt. Hosszasan lehetne sorolni az olyan eseteket is, amikor az állami vagyon elherdálásának, közönséges tolvajlások ellenőrzését és megakadályozását tették lehetetlenné a média függetlensége ürügyén.
Külön pikánssá teszi a mai médiakörülményeket az az állítás, amit az 1998-ban leváltott kormánypártok hangoztatnak, miszerint a mai kormány rátelepedett a médiára. Itt az alkalom, nagyon hamar kiderülhet, hogy kik hazudnak. Vajon a volt kormánypártok partnerek lennének-e a közpénzekből fizetett busás mediokratajövedelmek köztisztviselői szintre történő leszállításában? Vajon segítenének-e abban, hogy a közpénzekért cserébe valós tájékoztatást, továbbá az egyetemes és a magyar kultúra szolgálatát követeljük meg a közszolgálati médiától? Ha a mai helyzet állandósításában érdekeltek, mert eddig ezt tették, akkor nyilván változatlanul ők vannak birtokon belül. Ez esetben miért érdeke a kormányzó pártoknak a változatlanság?
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiból.)
Felszólalások: Előző 191 Következő Ülésnap adatai