Készült: 2024.03.29.09:24:29 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

110. ülésnap (2020.03.09.), 50-52. felszólalás
Felszólaló Szabó Sándor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka elhangzik az interpelláció/kérdés/azonnali kérdés
Videó/Felszólalás ideje 3:13


Felszólalások:  Előző  50 - 52  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm. (A mikrofonja nem működik.)

ELNÖK: Szabó Sándor úr gépét legyenek szívesek bekapcsolni! (Megtörténik.)

SZABÓ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Február 24-én Varga László képviselőtársammal az azonnali kérdések órájában arra vártuk a választ Varga Mihály pénzügyminiszter úrtól, hogy egyértelműen mondja ki, támogatjae az iparűzési adó tervezetének átalakítását, annak csökkentését. Mondja ki egyértelműen, hogy arról, amit a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülésén javaslatként megfogalmazott, miképp vélekedik. Kétszer is megkérdeztük a miniszter urat, erre egyértelmű választ nem kaptunk.Ugyanakkor a válaszból az valamelyest kisejlett, hogy tulajdonképpen a miniszter úr már nem olyan határozott ebben a dologban, és nem is úgy gondolkozik már erről a kérdésről, ahogyan korábban a tanács ülésén nyilatkozott, hiszen további egyeztetéseket folytat majd a Megyei Jogú Városok Szövetségével, gondolom, elsősorban azért, mert két megyei jogú város, Debrecen és Székesfehérvár polgármestere  a saját pártcsaládjából  szintén úgy nyilatkozott, hogy az iparűzési adó átalakítását, illetve csökkentését nem támogatná.

Biztatjuk is miniszter urat arra, hogy ezt az ötletét gondolja át, vesse el az iparűzési adó csökkentéséről szóló javaslatát, sőt ellenkezőleg, gondolkodjunk abban, hogy hogyan lehetne több forrást biztosítani a településeknek, hogyan lehetne több forrást biztosítani az önkormányzatoknak. Igazságtalan ugyanis az, hogy bizonyos forrásokat az állam egész egyszerűen teljes egészében beszed, és ahonnan egyébként ez a bevétel érkezik, oda viszont nem hajlandó visszaadni.

Vegyük példának okáért a jövedéki adót, annak is az üzemanyagokat terhelő részét. Az idei költségvetés 750 milliárd forint bevételt vár, amit egyébként azok a közlekedők fizetnek meg, akik az önkormányzati fenntartásban álló utakat használják. Ugyanakkor az állam ebből a bevételből semmit nem nyújt vissza a települési önkormányzatoknak, semmit nem ad vissza.

Az MSZP képviselőcsoportjának a múlt héten született egy olyan javaslata, amely arra vonatkozna, hogy tulajdonképpen ennek a 750 milliárd forintnak legalább az egyharmadát, tehát a kisebbik részét juttassuk vissza az önkormányzatoknak, hogy ezek az önkormányzatok ezekből utakat újítsanak fel, illetve fejlesztéseket valósítsanak meg.

Erre való tekintettel kérdezem államtitkár urat, hogy az ön minisztere vagy a kormány egyértelműen támogatjae a jövőben is, vagy elutasítja az iparűzési adó átalakítására vagy csökkentésére tett javaslatot. Akkor kérném, hogy erre egyértelműen válaszoljon, államtitkár úr; illetve arra is, hogy akár az ön minisztere, akár a kormány vagy akár ön, államtitkár úr, támogatjae azt, hogy az önkormányzatok több forrással rendelkezzenek, amit útfelújításra, fejlesztésre fordíthatnának. Várom megtisztelő válaszát. (Szórványos taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)

(14.50)




Felszólalások:  Előző  50 - 52  Következő    Ülésnap adatai