Készült: 2024.03.28.11:08:33 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

274. ülésnap (2005.11.30.), 228. felszólalás
Felszólaló Jauernik István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  228  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

JAUERNIK ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Újból szóba került itt a fedezet. Az tény, amit tegnap megszavaztunk, ez benne van a költségvetésben, 395,5 millió forint kell azoknak az intézkedéseknek a végrehajtására a tűzoltóságnál, a hivatásos önkormányzati tűzoltóságnál, ami a mostani új pótlék bevezetésének a következménye. Ez egyszer megvan, azt gondolom, hogy efelől itt nyugodtak lehetünk. Maradt egymilliárd forint arra, hogy a munkaidő-csökkentés kérdését megoldjuk. Azt kell pontosan kiszámolni.

Mit tudunk? Tudjuk azt, hogy a túlóra olcsóbb, mint az új tűzoltó beállítása, mert a tűzoltót fel kell szerelni, és az első felszerelés bizony pénzbe kerül. Azt is tudjuk, hogy a kiképzésnek ideje van, tehát nem tudjuk úgysem azonnal beállítani a tűzoltókat. Még egy tény: azt tudjuk, hogy a jelenlegi rendszerben vannak tartalékok, éppen ezért amit be kell állítani, és ki kell számítani, hogy mikor lépjen életbe a 28/1996. számú BM-rendelet módosítása, amely szabályozza a tűzoltóságok minimális létszámát, tehát mikortól és milyen mértékben engedélyezi majd belügyminiszter a rendeletében a különböző önkormányzati tűzoltóságok létszámnövelését és milyen mértékben.

Azt gondolom, erről meg is vagyok győződve, hogy ezzel az egymilliárd forinttal megoldható ez a feladat, és képesnek is tartom az országos vezetést és az önkormányzati vezetést is arra, hogy ezzel az egymilliárd forinttal, ami rendelkezésre áll, tegyünk egy olyan szabályozást, amellyel biztosítani tudjuk azt, hogy az első lépésben két óra munkaidő-csökkentés megvalósuljon, és az önkormányzatok ne kerüljenek olyan helyzetbe, hogy a pluszfeladataiknak nem lenne meg a fedezete, mert ez nagyon fontos (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), és tudom, hogy ebben teljes egyetértés van a két oldal között.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  228  Következő    Ülésnap adatai