Készült: 2024.04.19.21:24:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

316. ülésnap (2013.10.25.), 206. felszólalás
Felszólaló Horváth Zoltán (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 11:06


Felszólalások:  Előző  206  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HORVÁTH ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Tisztelt Államtitkár Urak! Képviselőtársaim! Így pénteken fél négy után az utolsók egyikeként hozzászólóként engedjék meg nekem, hogy mint aki reggel szinte a kezdetek óta itt vagyok a parlamentben és követem a vitát, néhány olyan elszólalást, egy-egy gyöngyszemet idézzek ide a mai napra, ami talán keretet is ad a mai napnak.

Még a délelőtti órákban jártunk, amikor a költségvetést érintő kérdések során egy LMP-s képviselőtársunk megállapította, hogy a férfiak gyermeknevelési képességei úgy enyhén szólva kívánnivalót hagynak. Majd miután ezt elmondta, és néhány államtitkárt személyesen is megsértett, gyorsan távozott a teremből. Majd a szocialisták a mai nap hírével, miszerint a költségvetés már ebben a stádiumában megbukott, mert ezt a Standard & Poor's is ma leközölte, hozzátettek még egy picit ehhez a mai naphoz. És a Jobbik képviselőcsoportjából is, ha jól értettem, akkor a költségvetést egyfajta népirtásként minősítette a képviselő asszony, és ezt bólogatásával meg is erősítette. Úgyhogy ebből is látszik, hogy a költségvetés önmagában nem számok, nem tények, nem adatok tárháza, hanem emóciók, hitek, remények, hozzáállások összessége.

Én ezért, ha nekem megengedik, egy picit maradnék a számoknál és maradnék a tényeknél, és kevésbé beszélnék az emóciókról, és kevésbé hoznék be olyan típusú félreérthető kijelentéseket, amelyekkel akár egy-egy csoportot, társadalmi csoportot vagy egy-egy képviselőtársunkat is megbántanám.

Amikor én a költségvetésről gondolkodom, akkor mindig annak a keretét kell megnéznem, hogy eligazodjam benne. Nekem ehhez a számok segítenek, és ha belenézek ebbe a költségvetésbe, akkor az infláció, a hiány mértéke és a gazdasági növekedés várható száma az, amelyek makroadatok tekintetében eligazítanak ebben, hogy jó felé haladunk-e. Ha az inflációra nézünk, ami a pénzromlás ütemét jelenti, akkor a kormány tervezete szerint 2014-ben az inflációs arány 2,4 százalék lesz. Ez azt jelenti, hogy ennyivel lesznek drágábbak a termékek az elkövetkező időben és a szolgáltatások.

Sokan megkérdőjelezték, hogy bár mi azt mondjuk, hogy ez a költségvetés a rezsicsökkentés költségvetése, ők a rezsicsökkentést egyáltalán nem látják ebben a költségvetésben.

Kérem, tisztelt képviselőtársaim, az infláció ilyen szintű alacsony száma részben, ha nem teljes egészében is, de a csökkenő rezsiköltségeknek köszönhető. Azt gondolom, hogy habár taxatíve szó szerint nem is tudjuk a rezsicsökkentést kiolvasni a költségvetésből, lássuk azt, hogy az elkövetkező időszakban a pénzromlás ilyen típusú kedvező számát a rezsicsökkentés fogja előidézni az elkövetkező gazdasági évben.

Amikor a hiányról gondolkodunk, akkor természetesen tudjuk, hogy Magyarországnak, aki az európai költségvetések világában a maastrichti kritériumnak megfelelően próbálja azokat a számokat megtartani, amelyeket előír ez az egyezmény, tudjuk, hogy 3 százalék alatt kell tartanunk a mindenkori költségvetés hiányát; és ne felejtsük el, hogy a 2014-ben tervezett 2,9 százalékos GDP-arányos hiány terv szintjén van bent a költségvetésben, de ez lesz a harmadik esztendő, amikor 3 százalék alatt tudjuk tartani Magyarország államháztartási hiányát. Tessenek mutatni nekem ellenzéki oldalon a rendszerváltáskori időszakot nézve olyan három esztendőt, amikor ezt elmondhatta magáról egy-egy kormány! Sajnos azt kell látnunk, hogy nem, bár mondhatta volna, akkor talán a GDP-arányos államháztartási hiány ma nem 80 százalék fölött lenne, hanem ott lennénk a 60 százalékos európai elitben.

Amikor pedig a gazdasági növekedés számairól beszélünk, akkor természetesen tudjuk azt, hogy Európában válság tombol. Nem most, hanem 2008 óta. Tombolt akkor is, amikor Európa és a magyar valóság, mindenki látta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök 2008-ban a parlamentben pedig azt mondta, hogy csak az ellenzék riogat ezzel. Ma azonban el tudtunk rugaszkodni erről a rossz gazdasági helyzetről, az idei számok már biztatóak, reményeink szerint 0,9 százalék lesz GDP-arányosan az idei év növekedése, és bár egyes londoni elemzők 2,6 százalékos jóslattal is biztatnak bennünket, a kormány optimistán 2 százalékra lövi be ezt a gazdasági növekedést.

Miért teszi ezt? Mert azért ne felejtsük el, hogy nagyon nehéz időszakon vagyunk túl, mert egy olyan nemzeti banki vezetéssel kellett a 2010-ben hivatalba lépő kormánynak lépni, amelyik enyhén szólva nem volt baráti. Amikor a jegybanki alapkamatot ilyen magasan tartotta, akkor azt érte el, hogy egyáltalán megszűnt a kis- és középvállalkozások, de a nagyobb gazdasági szereplők finanszírozása is. 9-10 százalékos hitelért nem álltak sorba, nem ruháztak be, elmúlt és elszalasztott lehetőségeket hozott ez a rossz monetáris politika. A Magyar Nemzeti Bank új vezetése - talán azt gondolom, hogy ezt nem kell titkolnunk - egy 3 százalékos jegybanki alapkamatot képzel el mint célérték, és akkor már azt mondjuk, hogy egy ilyen típusú jegybanki alapkamatnál, függetlenül a Magyar Nemzeti Bank 2,5 százalékos növekedési programjára biztosított 2000 milliárd forinttól, amely reményeink szerint a 2014. évben be fogja indítani a gazdaságot, és simán tudjuk hozni a 2 százalékot, és reméljük, hogy azoknak a londoni elemzőknek lesz igazuk, akik a 2,6 százalékot jósolták, de ezzel a 3 százalék körüli jegybanki alapkamattal nemcsak a devizahiteleseknek lesz kevesebb az adósságuk, a mindenkori havi fizetőrészletük, hanem azoknak a kis- és középvállalkozóknak, akik hitelért, folyószámlahitelért fordulnak a bankjaikhoz, és ezáltal megteremtik a növekedés alapját.

Amikor én a költségvetésre nézek, keresem azokat az irányokat, amelyeket a mindenkori kormány megfogalmaz. Kik azok a rétegek, kik azok a társadalmi csoportok, akiknek a hóna alá szeretnénk nyúlni, akiknek szeretnénk segíteni, akiket egyik napról a másikra jobb helyzetbe szeretnénk juttatni? Azt gondolom, hogy amikor mi azt mondjuk, hogy a rezsicsökkentés költségvetése egyben családbarát költségvetés is, akkor nem kell mást néznünk, mint felnyitni azokat a fejezeteket, ahol azt látjuk, hogy a következő évben az a családi adókedvezmény, amely az egykulcsos személyi jövedelemadónál jelentkezett, és közel 180 ezer család tudta eddig igénybe venni, és gyermekek után két gyermeknél 10-10 ezer forintot, de harmadik gyerek esetében akár, mondjuk, 100 ezer forint összeget is igénybe tudtak venni családi adókedvezmény címén a családok, az elkövetkező évben, akiknek a jövedelme nem éri el ezt a határt, hogy maximálisan igénybe tudják venni ezt a támogatást, immár a kereszténydemokraták javaslatát befogadva, a kormány elképzelései szerint már a járulékaikból is le tudják írni.

(15.50)

Így fog kiteljesedni ez a program. Számításaim szerint 260-280 ezer család fog újabb 50 milliárd forinttal gazdagodni. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a pénz az embereknél van, és náluk van a legjobb helyen. Ebből azt várjuk, hogy fogyasztás lesz, ebből azt várjuk, hogy a fogyasztás által, a hazai fogyasztás által pedig gazdasági növekedés és munkahelyteremtés.

Fontos, hogy a munkahelyvédelmi akciótervnek azok az elemei, amelyek az elmúlt időszakban beindultak, megvalósultak, beszéljünk itt a katáról vagy a kiváról, nagyon furcsa mozaikszavak, de mindegyik arról szól, hogy azok az egyéni vállalkozók, kisvállalkozók egyszerűsített adóeljáráson keresztül, kevesebb járulékfizetés oldalán legális és fehér munkahelyeket tartsanak fenn, ezeket a programokat folytatnunk kell. Reményeink szerint az elkövetkező 2014-es költségvetési esztendőben akár megduplázódik vagy akár megháromszorozódik e kedvezményes adókulcs igénybevevőinek a száma.

Nagyon fontos, hogy amikor a kormány megfogalmazza a céljait, számít arra is, hogy egy olyan európai és egy olyan világgazdasági klímában mozgunk, amely mindig hozhat meglepetéseket. Tervezhetünk ma, de holnap akár megváltozhat a klíma, ezért fontos, hogy 100 és 120 milliárd forint értékben, tehát összesen 220 milliárd forintos alapokat képez arra, hogy legyen mihez nyúlni, ha baj van, ne következzen el az, ami elkövetkezett néhány esztendővel ezelőtt, amikor Magyarország költségvetése olyan típusú helyzetbe került, hogy futni kellett az IMF-hez, és bármilyen áron, de forráshoz kellett juttatni a központi költségvetést, mert különben leállt volna az állam. Fontos, hogy legyenek ilyen tartalékaink.

2013 van ma, és a 2014-es költségvetésről beszélünk. A 2013-as időszakkal véget ér egy európai uniós fejlesztési ciklus, és 2014-gyel elkezdődik egy új. Nagyon fontos számunkra és örömteli hír, hogy a finnek után másodikok voltunk, akik a nemzeti fejlesztési referenciakeretünket, amiből majd nemzeti fejlesztési terv lesz, Európában másodikként tudtuk elfogadni. Ehhez már az kell, hogy Brüsszelben is végre az Európai Parlament jóváhagyásával elfogadásra kerüljön a 2014-2020-as időszak, és ahogy az új prioritásrendszerben megjelenik a gazdaságfejlesztés, a gazdaságélénkítés, a kormány elképzelései szerint a rendelkezésre álló közel 7200 milliárd forint 60 százalékát szeretnénk gazdaságfejlesztésre, a kis- és középvállalkozások fejlesztésére fordítani, reméljük, hogy államtitkár úr és csapata ezt a harcot meg fogja vívni és meg is fogja nyerni. Biztos lesznek brüsszeli bürokraták, akik nem Magyarországon szeretnének gazdaságfejlesztést megélni, azonban a magyar kormány eddig sem volt rest, felvette a kesztyűt, és ha kellett, akkor harcolt érte. Sok sikert kívánok ehhez is.

Azt gondolom, hogy ez egy olyan típusú költségvetés, amely gazdasági oldalról a lehetőséget teremti meg. Mondtam egy-két idézetet, én magam nem szeretném minősíteni ezt a költségvetést. Számokról és tényekről próbáltam beszélni. Ha bent tudunk maradni ebben a térben, ahol számokról és tényekről beszélünk, akkor szerintem az ellenzék oldalán sem nagyon lehet kritikát megfogalmazni a költségvetést illetően.

Köszönöm szépen a lehetőséget, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokból.)




Felszólalások:  Előző  206  Következő    Ülésnap adatai