Készült: 2024.04.19.22:34:38 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

223. ülésnap (2001.09.06.), 62. felszólalás
Felszólaló Steinerné Vasvári Éva (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:16


Felszólalások:  Előző  62  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Kedves Képviselőtársaim! Én nem akartam hozzászólni a vita e ciklusában, de nem hagyhatom szó nélkül.

A képviselőtársam minősítésről beszél, arról, hogy a kormánypárti képviselők vita helyett minősítenek. Mondta ezt akkor, amikor azzal kezdődött a vita, hogy az egészségügyi bizottság kisebbségi előadója megvádolt azzal, hogy nem azt mondtam el, ami a bizottsági ülésen elhangzott; holott Csáky képviselő úr teljesen magára ismert, hisz szó szerint idéztem, amit ő a bizottsági ülésen elmondott, hiszen nagy részét abból vettem. Az önkormányzati bizottság kisebbségi előadója megvádolta a minisztériumot, hogy nem veszi őket bizottságszámba, és nem küldi el a hatástanulmányt. Tette ezt akkor, amikor postakönyv bizonyítja, hogy az önkormányzati bizottság megkapta ezt az anyagot.

Én ezt kezdetben figyelmetlenségnek, a bizottsági jegyzőkönyv nem alapos elolvasásának, a posta át nem nézésének tulajdonítom. Szeretném ezt továbbra is figyelmetlenségnek látni, és nem szándékos minősítésnek.

 




Felszólalások:  Előző  62  Következő    Ülésnap adatai