Készült: 2024.03.29.12:46:49 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

188. ülésnap (2004.11.22.), 311. felszólalás
Felszólaló Ékes József (független)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:55


Felszólalások:  Előző  311  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ÉKES JÓZSEF (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Talán Göndör István képviselőtársam által elmondottakra reflektálnék úgy - és talán helytelenül hallotta, amit mondtam -, én a kistelepülések esetében azt mondtam, hogy ott sem szűntek meg a tevékenységi körök, hanem ott esetleg annyiban szűntek meg munkahelyek, hogy bezárásra kerültek az óvodák, az iskolák, mert összevonták őket. Tehát nagyon helytelen az a fogalmazás, hogy kistelepülés-ellenesnek nevezi azt, amit én mondtam. Én a kettőt úgy választottam szét, hogy a kistelepülések esetében ez így történt.

Én is voltam olyan többpárti egyeztetésen, ahol megyei közgyűlési elnök közölte, hogy nem tartaná helyesnek a közigazgatási reformot - és ez pont a területfejlesztési törvénnyel kapcsolatos előkészítések folyamán zajlott -, hogy a megyék szerepköre csökkenne, mert ezáltal az ő szerepköre is csökkenne, és nem lenne jó, ha a régiók kapnának sokkal nagyobb hatásköröket és feladatokat. Tehát én is tudok ellenpéldát mondani képviselőtársam, és azért nem jó így, ha egymás fejéhez ezt megpróbáljuk így hozzávágni.

Sajnos a közigazgatási reform a beígértekkel szemben nem került és most már nem is fog végrehajtásra kerülni, hiszen lassan jön egy következő választási ciklus, és innentől fogva egészen biztos, hogy ebben a parlamentben már nem lesz olyan személy, aki emellett hatékonyan és erőteljesen ki fog tudni állni. Holott ez ígérve lett, képviselőtársam, és azért is mondtam ezt, hogy meg kellett volna előzze ezt az egészet egy közigazgatási reform.

A másik pedig, hogy az önkormányzatok tevékenysége nem csökkent. És nagyon jól tudjuk, hogy az elmúlt időszakban az önkormányzatok forrásbiztosítása nem növekedett, ez a legnagyobb probléma az egészben.

 

(22.00)




Felszólalások:  Előző  311  Következő    Ülésnap adatai