Készült: 2024.03.29.06:57:55 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

169. ülésnap (2000.11.06.), 157. felszólalás
Felszólaló Ughy Attila (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend utáni felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:22


Felszólalások:  Előző  157  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

UGHY ATTILA (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm szépen a szót. Valóban II. fejezet ez a napirend utáni felszólalás, hiszen másfél évvel ezelőtt, 1999. március 1-jén is hasonló témában szólaltam meg napirend után. Akkor úgy kezdtem napirend utáni felszólalásomat, hogy egy olyan fontos dél-pesti ügyben kérek szót, amely legalább ötezer pestszentlőrinci és pestszentimrei lakost érint, és legalább öt esztendeje keseríti már életüket.

Sajnos másfél évvel később a felszólalásomat gyakorlatilag egy az egyben megismételhetném, csak azzal a különbséggel, hogy a öt évből hat és fél év lett. Azóta a körülmények nem változtak ezen a területen és ezen a környéken. Nem változott és nem épült tovább az M0-s autóút délkeleti szektora, nem változtak meg az autósoknak azok a szokásai, amelyek az M5-ös autópályáról, illetve az M0-s körgyűrűről az ország keleti szektorába irányulnak, nem az M5-ös fizetős autópályát használják, hanem továbbra is azokat az úgynevezett egérutakat használják, amelyek kertvárosi övezeteken keresztül vezetnek.

Ennek következtében a választókerületemben, Budapest XVIII. kerületében a Sallai utca, Dráva utca, Petőfi utca, Halomi út, Királyhágó utca, Nemes utca lakóinak problémája az elviselhetetlenség szintjére emelkedett a nehézgépjármű-forgalom következtében, és ez az állapot az elmúlt másfél évben egy jottányit sem javult, sőt, ha lehet azt mondani, akkor ez az állapot azóta tovább romlott. Ennek a romlásnak több oka is van. Meg lehet nevezni egyrészt az egyre erősödő és egyre emelkedő tranzitforgalmat, ami az országot is sújtja, és ennek következtében ezt a különösen kritikus szakaszt is érinti.

A másik problematika, a másik problémás pont, ami miatt a környéken élők helyzete egyre rosszabbá vált, az a főpolgármester úr és a főpolgármesteri hivatal rendkívül rövidlátó és dilettáns fejlesztési koncepciója. A főpolgármester úr nagy szakértelemmel és előrelátással a napokban adta át a Méta utcai csomópontot, ami az M0-s autópálya és az M5-ös autópálya egy csomópontját gyakorlatilag akadály nélkül köti össze a kétszer egysávos szűk, kertvárosi utakkal. Ezzel a főpolgármesteri lépéssel engem a főpolgármester úr egy magyar mesehősre emlékeztet, név szerint Mekk Elekre, aki a sertések megbízásából egy új ólat kezdett el építeni, méghozzá a tetejénél kezdte ácsolni ezt az ólat, és a disznócsaládot kérte meg, hogy tartsák a tetőt, ameddig majd ő aláfalaz.

A XVIII. kerület érintett lakói éppen az aláfalazás állapotában vannak, tartják a hátukat és tartják a lakások falait, azért, mert nagyon meggondolatlanul, előzetes hatástanulmányok nélkül megkönnyítették egy területen a kamionok keresztüljutását, és a kamionok bizony, amelyek korábban a Méta utcai csomópontnál úgy döntöttek, hogy inkább egy más, alternatív elkerülő utat választanak, és nem a kertvároson keresztül fogják megközelíteni a 4-es autóutat vagy az M3-as autópályát, azok bizony most akadálytalanul tudnak bedübörögni a kertvárosi környezetbe.

Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Köztársaság alkotmányának 18. §-a kimondja, hogy mindenkinek joga van az egészséges környezethez. Sajnos ehhez az egészséges környezethez a gyakorlatban még sincs mindenkinek joga, és ha ezt a paragrafust komolyan próbálom venni - és miért ne venném komolyan -, akkor azt gondolom, hogy valaki vagy valakik, kormányzati vagy önkormányzati szervek mulasztásos alkotmánysértést követnek el a XVIII. kerületben lakókkal szemben. És hogy ezt mi sem bizonyítja jobban, erre szolgáljon példaként az az év eleji ombudsmani vizsgálat, ami megállapítja azt, hogy a Sallai utca, Dráva utca, Petőfi utca környékén élőknek alapvető emberi jogai sérülnek meg a megnövekedett tehergépjármű-forgalom által.

Végezetül szeretném a parlament nyilvánosságát felhasználva feltenni azokat a kézenfekvő kérdéseket, amelyeket egyébként az érintett állampolgárok is feltesznek.

Az első és legfontosabb kérdés, hogy mikor kezd vagy kezdhet el épülni az M0-s autópálya délkeleti elkerülő szakasza.

A második kérdés: miért nem lehet az M0-s körgyűrű elkészülésének időpontjáig a kamionokat a kertvárosi utcákról kitiltatni, vagy ha ez lehetetlen, miért nem lehet a kérdéses területen 30 kilométer/órás sebességkorlátozást bevezetni éjszakára, illetve a vasárnapi és ünnepnapi alkalmakra?

 

 

(20.30)

 

Illetve egy harmadik kérdés, hogy ezzel párhuzamosan a Fővárosi Önkormányzat miért nem ad támogatást a kérdéses utcákban élőknek ahhoz, hogy a házakat rezgés- és zajszigeteléssel el tudják látni.

Köszönöm, hogy meghallgattak.




Felszólalások:  Előző  157  Következő    Ülésnap adatai