Készült: 2024.03.28.21:17:13 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

193. ülésnap (2001.03.08.), 20. felszólalás
Felszólaló Balczó Zoltán (MIÉP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 15:25


Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

BALCZÓ ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársak! A törvényjavaslat címe valóban nem fedi a tartalmát: egy speciális piac rendtartására utal, ugyanakkor a törvényi szabályozás tartalma ennél szélesebb, amivel egyetértünk. Azzal nem értük egyet, hogy ez a szabályozás alapvetően ellentmondásos és hiányos.

A törvény első része a tankönyvjóváhagyás és a tankönyv iskolai kiválasztásának kérdésével foglalkozik. Rendelet szinten hagy meg törvényi szintre emelendő kérdéseket, illetve még meg nem alkotott rendeletre bízza azt. Példaként a tankönyvkipróbálás bevezetendő új intézményét említem.

A második rész a tankönyves vállalkozók országos testületének, e köztestületnek a létrehozásáról szól. Megítélésünk szerint törvényi szinten indokolatlanul részletes a szabályozás. Hogy egy példát mondjak: a törvény azt is meghatározná, hogy az etikai bizottság tagjainak száma mennyi legyen.

Miért speciális ez a piac? Az árut, a tankönyvet a tanár választja ki, az iskola rendeli meg, a tanuló használja, a kiadó és a terjesztő állítja elő és juttatja el a felhasználóhoz a terméket és ő gyarapodik, és a lánc végén van a rendszer finanszírozója, a kényszerfogyasztó: a szülő. A tankönyvkiadás és -terjesztés az állami garanciás forgóalaphitelnek és a biztos piacnak köszönhetően nagyon jó üzlet lett. A tankönyvkiadás ma már nem monopólium, de még nincs igazi versenyhelyzet. Az iskolának döntő szerepe lenne a tankönyv eladásának versenyében, ha megrendelőként mindig arra törekedne, hogy a pedagógiai szempontok szerint alkalmas könyvek közül felderítse és preferálja a legkedvezőbb árút. Ez különböző okok miatt nem valósul meg, és a piacnak az a reakciója, hogy nincs igazi árszóródás. Az a tankönyv lesz életképes, amit az iskola megvetet a szülőkkel.

Nos, mi a megoldás ezen a téren? Többen említették a szülői és diákjogosítványok növelését. Megítélésünk szerint ez nehezen járható út, azért, mert a kiválasztás elsődlegesen szakmai kérdés, tanári, munkaközösségi, iskolai felelősség. Tehát amikor a szülőt mint ebben a tekintetben a lánc végén álló, kiszolgáltatott és a rendszert finanszírozó, mondjuk így, elemet említettem és az ő szemszögéből vizsgáltam, akkor ezt azért tettem, hogy az iskola és a tanár ilyen irányú felelősségére hívjam föl a figyelmet. Talán kissé használható a gyógyszer-beteg-orvos analógia az egész piaci kérdéskörre, hiszen a beteg is kényszerfogyasztó, ő finanszírozza a gyógyszert; az orvos az, aki szakmailag eldöntheti, alkalmanként neki is van lehetősége olcsóbb, drágább, talán hasonló hatóanyagú gyógyszert felírni. Természetesen a haszon a gyógyszergyártónál és -forgalmazónál csapódik le, és sok esetben az orvos adott esetben érdekelt lehet a drágább gyógyszer felírásában, és itt is van egy állami szabályozás a támogatott gyógyszerek listája tekintetében. Tehát némi analógia megfigyelhető.

Természetesen lehet arról beszélni, hogy ez a piac csak 8 milliárdos, és kell-e szabályozni, vagy mi lenne, ha minden 8 milliárdos piacot az állam szabályozna. Ha az oktatást nemzetstratégiai ügynek tekintjük, akkor ehhez kapcsolódóan a tankönyvekkel kapcsolatos szabályozás igenis olyan állami felelősség, amit törvényi szinten kell szabályozni; akár nevezhetnénk, ha megfelelne ennek az igénynek, tankönyvtörvénynek azt, amit most nekünk meg kellene alkotni.

A 3. § (1) bekezdése szerint "az oktatási miniszter dönt a könyv tankönyvvé nyilvánításáról". A hatályos közoktatási törvényben nem így szerepel, és sajnáljuk, hogy nincs átvéve a törvénybe az ott megfogalmazott mondat, hogy "az Országos Köznevelési Tanács közreműködésével". Legalább, ha már nem egyetértés van, ezzel a "közreműködés" szóval igenis ebben a törvényben is meg kellene erősíteni, hogyan, milyen mechanizmus alapján dönt a miniszter.

Amikor itt a miniszteri jogról és felelősségről beszélünk, akkor a MIÉP felfogása szerint az államnak egy olyan kötelezettségéről van szó, ami nem egy politikai feladat, ami egy olyan szakmai feladat, ami mögött mi - a miniszteri döntés mögött - valóban megalapozott szakmai testületek véleményének a figyelembevételét értjük.

Tehát nem arra gondolunk, hogy a minisztériumi döntés megalapozásában - és elnézést, ha minisztériumi tisztviselőket megsértenék, mert nyilván én direkt egy karikírozott példát mondok - mi, a MIÉP klott könyökvédős, ceruzahosszabbítós, egy sötét szoba sarkában számokat rubrikába író tisztviselőt képzelünk el, hanem a miniszternél kell megjelenni a felelősségnek, ugyanakkor neki igenis figyelembe kell venni azoknak a szakmai testületeknek a véleményét, mint ami ebben a törvényjavaslatban az Országos Köznevelési Tanács. Ezért sajnáljuk és módosító indítványt adunk be, hogy legalább az összhang meglegyen és megjelenjen ez a testület a törvényben.

Egyébként az állam szerepével kapcsolatban azt el kell mondani, hogy a különböző filozófiák, úgy látom, ezen a téren csapnak össze.

 

 

(10.50)

 

Ha elfogadjuk azt, ami a közoktatási törvény vitájában nagyon élesen jelent meg, hogy van-e az államnak, az oktatási kormányzatnak feladata az oktatás tartalmi szabályozása területén, elegendő-e, ha azt mondjuk, hogy a teljes jog és felelősség a tanáré, a pedagógusé, a kimeneti szabályozást vizsgakövetelményekben megadjuk, az állam feladata mindehhez a források biztosítása, és akkor ez a rendszer így működik jól. Talán leegyszerűsítve mondtam, de körülbelül ez a liberális felfogás.

A másik felfogás - amit úgy tűnt, hogy ez a kormányzat vállal és vall - az, hogy a tartalmi szabályozásért is közvetlen állami felelősséget kell érezni, és például ezért alkotta meg a kerettantervek rendszerét. Ha ezt elfogadjuk, akkor ebbe a körbe beletartozik az is, hogy igen, a tankönyvvé nyilvánítás tekintetében is megvan az államnak a maga felelőssége. Nyilván sajnálom, hogy vannak itt olyanok, akik kissé a saját maguk vagy a saját pártjuk előző néhány évtizedes működése alapján az államot csak ilyen pejoratív módon tudják elképzelni.

Mi egy nemzetépítő államot képzelünk el, ahol a közjó érdekében az állam igenis felelősséggel lát el feladatokat. Természetesen hozzá kell tennem, a jelenlegi kormányzat is messze van attól, hogy ilyen kritériumnak teljes mértékben megfeleljen.

A törvény a hatályos miniszteri rendeletből néhány paragrafust átvesz, lényeges részeket azonban nem, így teljesen kiegyensúlyozatlan ez a szabályozás. Egyébként az Országos Köznevelési Tanács abban az eljárásban, amelynek során tankönyvvé nyilváníthat valamit és az fölkerülhet a jegyzékbe, rendkívül részletes vizsgálatot végez: meg kell néznie, hogy a nemzeti alaptanterv követelményeinek megfelel-e a tananyag tartalmában; vajon a szaktudományoknak megfelelő szintű, hiteles, tárgyilagos feldolgozását tartalmazza-e; milyen a pedagógiai módszerei; alkalmas-e az alapműveltségi és az érettségi vizsgára történő felkészítésre; milyen a nyelvezete, a stílusa, a közérthetősége, a kép technikai kivitelezése. A jelenlegi rendelet szerint mindehhez az Országos Köznevelési Tanács két-két bírálót kér föl, részben az adott szakterület tudományának képviselőit, adott esetben felsőoktatási, másik oldalról pedig gyakorló pedagógust. Tehát igenis van egy olyan meghatározott, tartalmi döntési mechanizmus, ami világossá teszi, hogy a miniszteri felelősség mögött milyen szakmai testület jogosítványainak kell állni, és amikor mi azt mondjuk, legyen megnevezve az állam felelőssége, akkor ebben a törvényben meg kellene jeleníteni ezt a szakmai testületet.

Ha igaz az, hogy ilyen alapos és szakértői vizsgálat előzi meg azt a lépést, amikor a miniszter egy könyvet a tankönyvjegyzékbe fölvesz, és igaz az is, hogy a jegyzékre kerülés szubjektív alapon nem utasítható el, hiszen e törvény mondja ki: nem tagadható meg a tankönyvjegyzékbe történő felvétele annak a könyvnek, amely a pályázati feltételeknek megfelel; nos, ha ez igaz, akkor számunkra nehezen elfogadható, hogy ilyen nagy mértékben alkalmaznak pedagógusok tankönyvjegyzéken kívüli tankönyveket is. Az itt többször említett Tárki-fölmérés szerint a pedagógusok 47 százaléka használ jegyzéken kívüli könyvet is.

Miért lehet gond a jegyzéken kívüli könyvvel? Egyrészt: ennek a jegyzéken kívüli könyvnek pontosan az a szakmai kontrollja hiányzik, amit a tankönyvjegyzékbe kerülés során az Országos Köznevelési Tanács meg tud tenni. Tehát ha elfogadjuk azt, hogy most már kerettanterv-kompatibilis tankönyveknek kell létezni majd a piacon minél hamarabb, tartalmilag a szabályozás eleve behatárolt, akkor ha elfogadjuk azt, hogy virágozzék száz virág, csak a gyomokra kell nagyon vigyázni, tehát álljon rendelkezésre bőséges választék egy meghatározott, rögzített kerettantervi tematikához, akkor számunkra érthetetlen, hogy ilyen nagy mértékben használnak - és semmilyen különösebb kontroll nincs - jegyzéken kívüli könyveket.

Tudniillik az árról is kell néhány szót szólni, hiszen az áfamentesség a tankönyvjegyzékben szereplő tankönyvekre vonatkozik, ezen tankönyvek esetében az ár teljes mértékben szabad, áfát is tartalmaz. Nyilván megint azt mondom, vannak kivételek, mert mondjuk, lehet, hogy egy nyelvtanár azt mondja, hogy ő a legkiválóbb eredményt egy olyan nyelvkönyvvel tudja elérni, ami nem szerepel a tankönyvjegyzéken, tehát természetesen nem dogmatikusan képzeljük el ennek a kimondását, de még egyszer mondom: az elképzelt tankönyvvé nyilvánítási folyamatot figyelembe véve túlzottnak tartjuk ezt a mértékű szabadságot. Igenis, az iskola szakmai munkacsoportjai kellene hogy döntsenek abban a kérdésben, hogy mondjuk, párhuzamos osztályok az adott iskolában milyen tankönyvet alkalmaznak.

Úgy tudom, államtitkár úr említette, hogy ez a törvényben benne van. Nincsen benne sajnálatos módon a törvényben. Tehát ezt valamilyen módon rögzíteni kellene. Az ugyanis, hogy egy olyan tankönyvet, amelyik nem került föl a tankönyvjegyzékre - akár azért, mert elutasították -, és utána egy tanár alkalmazni akarja, hogy ehhez szülői szervezet és diákönkormányzat egyetértése kell, ez áldemokrácia. Nincsenek annak a szakmai ismeretnek a birtokában, hogy ezt megtehessék!

A rendeletben megfogalmazott tankönyvvé nyilvánítási folyamat, ami szerintünk a törvényben is meg kellene hogy jelenjen, egyben feleslegessé teszi ezt a bizonyos kipróbálást, hiszen az Országos Köznevelési Tanácsnak az a lehetősége is megvan, hogy kérésre vagy saját kezdeményezésre visszavonhasson tankönyvlistáról tankönyvet, tehát a kipróbálásnak az a teljesen ismeretlen intézménye, amit biankó felhatalmazással kellene most a törvény meghozatalakor megadjunk, felesleges és értelmetlen.

A létrehozandó tankönyves vállalkozók országos testületével kapcsolatban az a véleményünk, hogy a tankönyvek biztosítása a miniszter közvetlen felelőssége, ide felesleges beiktatni egy ilyen külön szervezetet, tagdíjakból eltartva, közvetve a szülők által megfizetve. Természetesen partnerre szakmailag szükség van, erre van ott jelenleg a tankönyves vállalkozók testülete.

Összefoglalva: mi egyetértünk azzal, hogy a tankönyv kérdését törvényben kell szabályozni, ez a megoldás azonban felemás, nem alkalmas erre a szabályozásra. És hadd hívjam föl arra a figyelmet, hogy nem tisztem értékelni az elhangzottakat, de itt nem arról van szó, hogy van egy adott felfogás, ami ennél szabadabb és liberálisabb piacot képzel el, van egy másik felfogás, amit a MIÉP képvisel, egy ennél sokkal határozottabb állami szerepvállalás, és akkor ez az arany középút. Nem! Ha ez így valósul meg, akkor két szék közül a pad alá esünk.

Azt, hogy én is javaslom e törvény újbóli benyújtását, nem feltétlenül csak erre a véleményre alapozom, hanem pontosan az Országos Köznevelési Tanácsnak mint ebben a kérdésben alapvető testületnek a 13-ból 1 igen szavazatára, mert a tartózkodást csak nem támogatásként tudom értékelni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és a MIÉP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  20  Következő    Ülésnap adatai