Készült: 2024.04.19.22:55:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

258. ülésnap (2017.11.15.), 1. felszólalás
Felszólaló Dr. Hiller István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Az ülésnap megnyitása
Videó/Felszólalás ideje 4:29


Felszólalások:  Előző  1  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: (A teremben lévők felállnak, és ezzel köszöntik a választópolgárok közösségét. Amikor az ülést vezető elnök helyet foglal, a teremben lévők is leülnek.) Tisztelt Országgyűlés! Üdvözlöm önöket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat. Az Or­szággyűlés őszi ülésszakának 21. ülésnapját meg­nyitom. Tájékoztatom önöket, hogy az ülés ve­ze­tésében Hegedűs Lorántné és Móring József Attila jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A Magyar Országgyűlés 49/2015. határozata két évvel ezelőtt november 15-ét, Bethlen Gábor erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjának nyilvánította. Az emléknap fontosságát mutatja, hogy az első megemlékezés megtartása és az országgyűlési határozat elfogadása között mindössze néhány év telt el. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség kezdeményezésére szervezett ünnepséget elsőként 2011-ben rendezték meg a Hunyad megyei Déván. A két évvel később, Magyarországon megtartott központi ünnepség már az egész Kárpát-medencére kiterjedt, majd újabb két év elteltével, 2015-ben megszületett az országgyűlési határozat a magyar szórvány napjáról.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az Alaptörvény értelmében Magyarország sorsközösséget vállal a határon túl élő magyarsággal, felkarolja a közösségek fennmaradásának és fejlődésének segítését, valamint támogatja a magyarság megőrzését célzó kezdeményezéseket. Mit jelent szórványban, a tömbmagyarságtól elszakítva élni? A határon túli szórványmagyarság hátrányos nyelvi és etnikai közegben él, a nemzettesttől elszigetelve. A leépült intézményrendszer miatt magyarságuk megőrzése a tömbmagyarsághoz képest még nehezebb, az asszimiláció még erőteljesebben érvényesül. A szórványmagyarság lét­számát megbecsülni is nehéz. A folyamatosan idegen nyelvi közegben élő magyarok száma 200 ezer és 1 millió fő közé tehető a Kárpát-medencében, a szórványosodás növekvő tendenciát mutat.

A szórványközösségekben élők számára hiányzik a támpontot nyújtó egységes kultúra megtapasztalásának élménye, ismeretlen az anyanyelvhasználat természetes közege. A többségi kultúrától eltérő tudat erős nyomást gyakorol a csak kisebbségi létezést ismerőkre. Gyakori az elszigetelődés jelensége, valamint a társadalmi háttérbe szorulás mellett az anyagi ellehetetlenülés veszélye is hatványozottan jellemző. Számukra magyarságuk megtartása, kizárólag belső erőből, komoly kihívást jelent.

Tisztelt Országgyűlés! A magyar szórvány napjának célja, hogy felhívja a figyelmet a többségi nemzettől távol, elzártan élő magyarokra és magyarságuk megőrzésének nehézségeire. November 15‑e annak a szimbóluma, hogy a peremvidéken és az elszórtan élő magyarok elszigeteltségük ellenére sincsenek egyedül.

Tisztelegjünk egyúttal a szórványmunkát végzők előtt is, akik erős ellenszélben látják el feladataikat. A szórványgondozók végzik a megmaradáshoz szükséges hétköznapi munkát, nap mint nap szembeszállnak az izolációval, a közösségi élet és a nyelvhasználat térvesztésével, valamint ennek következményével, a beolvadással. A mai nap álljon a figyelem középpontjában valamennyi szórványban élő magyar! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a hazatérés falvairól szóló határozati javasat általános vitája a lezárásig. A Becsó Zsolt és Balla Mihály fideszes képviselő urak által benyújtott előterjesztés H/18302. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető.

Elsőként megadom a szót Balla Mihály képviselő úrnak, a napirendi pont előterjesztőjének. Parancsoljon!




Felszólalások:  Előző  1  Következő    Ülésnap adatai