Készült: 2024.03.29.11:03:58 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

242. ülésnap (2001.11.27.), 14. felszólalás
Felszólaló Fodor Gábor (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előtti felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:06


Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egészségügyben vészhelyzet van. Ma már ezt mindannyian tudjuk, és bizony hetek óta, sőt mondhatom azt, hogy hónapok óta beszél erről a közvélemény, kórházi tiltakozásokat, egészségügyi dolgozók petícióit láthatjuk tucatszámra ma már, és a kormány képtelen cselekedni.

Tudjuk azt, ha a három kormány tevékenységét vizsgáljuk a rendszerváltás óta, hogy az első kormány legfőbb feladata a demokratikus intézményrendszer megszilárdítása volt. Ezt elvégezte. A második kormány, a szocialista-liberális kormány feladata a gazdaság rendbetétele volt, a gazdasági fellendülés megalapozása. Ezt elvégezte, ma is ennek a gyümölcseit szedegeti a Fidesz-kormány és pazarolja el. (Derültség a kormánypárti oldalon.) A harmadik kormánynak, a mostani Fidesz-kormánynak az lett volna a feladata, hogy rendbe tegye az egészségügyet és az oktatást. Nem tette, megbuktak.

Ezért a Szabad Demokraták Szövetségének az a határozott álláspontja, hogy ennek a kormánynak távoznia kell, le kell váltani 2002 áprilisában, és helyette egy új kormányt kell alakítani. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.) Az SZDSZ ebben az új kormányban részt fog venni, és az SZDSZ többé nem fogja hagyni, hogy Magyarországon egy kormány úgy tevékenykedjen, hogy semmiféle reformot nem tud felmutatni a tevékenysége, a munkaideje, a mandátuma kapcsán.

 

 

(9.00)

 

Nos, a mostani kormány sajnos semmi ilyet nem tud. Ígéretek hangoztak el, de valójában az egészségügy területén semmi nem történt.

Engedjék meg, képviselőtársaim, hogy emlékeztessek néhány ígéretre, amely a Fidesz választási kampányában, illetve programjában elhangzott. Csak néhány szemelvényt szeretnék most önök elé tárni.

Gógl Árpád azt ígérte, hogy 400 százalékkal megemeli az egészségügyiek bérét. 400 százalékkal - mindannyian emlékszünk rá. Volt olyan naiv ember az országban, aki be is dőlt ennek az ígéretnek. Annak idején, 1998-ban, amikor a kormány átvette a stafétabotot, az egészségügyi dolgozók átlagbére 17 százalékkal maradt el az átlagbértől, ma pedig, 2001-ben ez a lemaradás 21 százalék. Tehát nemhogy emeltek volna valamit, hanem még romlott a helyzete az egészségügyben dolgozóknak.

Másfelől azt is ígérte annak idején a Fidesz, hogy 25 százalékra csökkenti az egészségügyi járulékot. Nem történt meg, képviselőtársaim.

Harmadrészt - idézet a programból -: "A kormány az egészségbiztosítás rendszerén belül megkezdi a biztosítási rendszer reformját. A reform fenntartja a mindenkire kiterjedő, szolidaritás alapú egészségbiztosítás elvét, de tágabb teret enged a magán- és közösségi kezdeményezéseknek." El sem kezdték, tisztelt képviselőtársaim, a kormány részéről ezt a folyamatot!

Aztán: "Az egészségügyben a kormány csökkenti az állam közvetlen irányítási funkcióit, szerepe főként jogszabályalkotásra és hatósági feladatokra fog összpontosulni." Ennek pontosan az ellenkezője valósult meg, képviselőtársaim.

A Fidesz választási programjában az szerepelt: "Cél, hogy a gyógyító-megelőző ellátásokra fordítható összeg a következő ciklus végére érje el a nemzeti össztermék 8 százalékát." Ma, képviselőtársaim, alig 5 százalék ez az arányszám.

Végül engedjék meg, hogy a miniszterelnöktől is egy idézetet önök elé tárjak. Orbán Viktor azt mondta: "A Fidesz nem azért akarja megtartani az egészségügyi tárcát, mert politikai sikert remél, hanem mert komoly kihívást jelent, a fiatal demokraták között pedig sok az egészségügy területén jól felkészült szakember." Nos hát, képviselőtársaim, tragédiával kell szembenéznünk: a visszaállamosítással. Amiért mi kritizáljuk azt, ami történt, az az, hogy a kormány nem mert a reformokba belevágni.

Nem azért, amit tegnap Mikola miniszter úr Kuncze Gábornak mondott válaszában, amikor azzal vádolta az ellenzéket, s köztük a szabad demokratákat, hogy ellenzi a reformot. Ellenkezőleg: mi valódi reformot akarunk, álláspontunk szerint kevés, sőt semmi, amit a kormány akar. Hiszen mi az, ami előttünk fekszik a törvényjavaslatban?

Az önök törvénye féloldalas, tisztelt képviselőtársaim, a kormány részéről. Önök féloldalas magánosítást javasolnak; nincs garancia arra, hogy tiszta, korrekt és hatékony lesz ez a privatizáció. Nem beszélnek a járóbeteg-ellátás privatizálásáról sem, ráadásul a biztosítást - mint ahogy már említettem - egyáltalán nem érintik. (Sasvári Szilárd: Napirend előtti kérdés! Házszabály!) Mi pedig versengő biztosítókat akarunk. A Szabad Demokraták Szövetsége azon az állásponton van, hogy egymással versengő biztosítóknak kell létrejönni ebben az országban, amelyek a betegek érdekeit nézik. Mert önök, tisztelt képviselőtársaim, nem a betegek érdekeit figyelik, hanem szűk politikai érdekek miatt önök az egészségügyben semmit nem tettek, csak ígéreteket tettek annak idején, és semmit nem valósítottak meg a reformokból! Ezért az SZDSZ a kormányra kerülése esetén (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az egészségügyet a legfontosabb reformterületnek tekinti.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  14  Következő    Ülésnap adatai