Készült: 2024.04.18.02:53:31 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

157. ülésnap (2020.10.20.), 134. felszólalás
Felszólaló Győrffy Balázs (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 6:48


Felszólalások:  Előző  134  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Elnök úr, köszönöm a taktikai szót. Először is köszönöm szépen a hozzászólásokat, és egyébként köszönöm azt is, hogy a preambulumban szerepelhet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mint egyébként a tervezetet kezdeményező és a kidolgozásában oroszlánrészt vállaló szervezet. Azt gondolom, a kollégáimnak is megköszönöm erről a helyről azt a munkát, amit ebbe belefektettek, hisz nagyon sok erőfeszítés van ebben, és köszönöm a kormánynak a nyitottságát, hogy így állt ehhez hozzá. Nyilván büszkeség itt állni és erről a témáról, idézőjelben, ahogy itt ezt hallottuk, vitatkozni, ami számunkra oly kedves, és amibe az elmúlt években oly sok energiát fektettünk. Néhány gondolatot azért hadd mondjak. Nagyon sajnálom, hogy a három megjelölt képviselő hölgyből, aki vezérszónokit mondott, már csak egy van itt. Ez énnekem azt is mutatja, hogy milyen jó lenne, ha az ellenzék soraiban lennének olyan politikusok, akik az agráriumban, az agráriumból élnek, és akkor a vezérszónoki után talán nem mennének el, amikor egy ilyen súlyos témát tárgyalunk, mert szívesen válaszolnék néhány felvetésre.

Egyrészt: a generációváltás érdekes módon egy nagyon támadott része lett ennek a jogszabálynak, vagyis nem is a jogszabálynak, hanem ennek apropóján az egész agrárpolitikának. Egy érdekes társadalmi jelenségről van szó: itt egyesek azt képzelik, hogy a mezőgazdaság egy aranybánya, miközben meg azzal szembesülünk, hogy vajmi kevesen akarnak ezzel foglalkozni, és a generációk, akik látják közelről ezt, valahogy mégsem tartják annyira vonzónak.

És akkor itt én szeretném ezt a nagy egységfrontot tovább erősíteni azzal, tisztelt képviselőtársaim, hogy akkor az Európai Unióban próbáljuk már egységesen képviselni az ágazat érdekeit, mert egyébként ilyenekkel, mint a Green Deal meg a biodiverzitás stratégiája éppen most akarjuk tönkretenni ezt az ágazatot. Tehát olyan abnormális eszközöket tűznek ki, amelyeket nem fogunk tudni teljesíteni, egyébként úgy, hogy a célokkal még egyet is értünk. Tehát én ezt szeretném felerősíteni önökben, hogy védjük továbbra is az ágazat érdekeit, mert van mit.

A támogatáspolitika is szóba került meg a földbirtok-politika, egy-két számot hadd mondjak már ide. Támogatáspolitika: a vidékfejlesztési programban több mint 80 százalékát a kis- és közepes vállalkozások kapták meg annak a közel 1500 milliárd forintnak, amivel most gazdálkodhatunk. Magyarország, ha jól tudom, ilyen típusú elvonást, mint a degresszió, egyedüliként vezetett be az Európai Unióban. A földbirtok-politika következtében a 2010-ben jellemző 40 százalék családi gazdaságok és 60 százalék társas vállalkozások aránya helyett most ott tartunk, hogy 55 százalékát a földterületeknek a családi gazdaságok művelik. Kérem, miről beszélünk? Itt azért ne csináljunk úgy, mintha az ellenkező irányba haladtak volna a dolgok!

Vadai képviselő asszony felvetésére szeretnék reagálni. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara közfeladatot lát el, arra kap uniós vagy hazai finanszírozást. A jogszabálytervezetekben való közreműködést vagy azoknak a kezdeményezését ez nem tartalmazza, ezt a kamara tagjai által befizetett tagdíjból fedezzük, tehát ez nem egy olyan feladat, amiért mi állami finanszírozást kapunk. Úgyhogy már engedtessék meg, de én azt gondolom a munkatársaim nevében is, hogy jár a köszönet azért a munkáért, amit elvégeztünk.

Schmuck képviselő asszonynak szeretném megköszönni a hozzászólását. Láthatóan nagyon felkészült az anyagból, ami számomra jóleső érzés, és szeretnék is reagálni arra, hogy a saját gazdaságban előállított termékek feldolgozásával kapcsolatban egy módosító indítvány már, mondhatom azt, szinte elkészült. Mi is érzékeltük azt a problémát, amit ön felvetett, úgyhogy ebben teljes mértékben egyetértek önnel.

Szeretném felhívni a figyelmét arra is, hogy az őcsg vonatkozásában, tehát az őstermelők családi gazdasága esetében ott alkalmazott is értékesítheti az előállított terméket. Ez a dinnyéseknél volt egy visszatérő probléma, erről Pócs képviselőtársam sokkal többet tudna nyilatkozni mint aki a témában napi szinten is érintett.

Az élelmiszerről egy gondolatot hadd fűzzek ide, mert ez nagyon sok esetben így elsikkad. A jövedelem arányában, tehát relatíve az élelmiszer Európában soha nem volt olyan olcsó, mint most. Egyébként az európai gazdálkodók, nyilván a magyar gazdálkodókat is ideértve, érdeme az, hogy a technológiában folyamatosan tudnak fejlődni úgy, hogy egyébként egyre kevesebb pénzt akarnak adni nekik az Európai Unióban, és egyre szigorúbb elvárásokat fogalmaznak meg velük szemben.

Varga-Damm Andrea képviselőtársamnak hadd reagáljak még egy felvetésére, aki, azt gondolom, nem jól értelmezte a jogszabályt, vagy legalábbis én szeretném azt hinni, hogy a jogszabály pontosan fogalmaz, és ő értette félre. Tehát a csmt nem egy polgári törvénykönyv szerinti vállalkozási forma lesz, az nem egy olyasmi lesz, mint a kft. vagy az rt., hanem az egy olyan kiegészítő pecsét lesz egy kft., rt. vagy szövetkezet homlokzatán, amit a kamara ad abban az esetben, ha megfelel azon két feltételnek, amit egyébként a jogszabály megfogalmaz. Attól, hogy nekem van egy kft.-m, és kérek rá egy pecsétet, hogy az családi mezőgazdasági társaság, annak a működési keretei nem változnak meg, az továbbra is cégjogi értelemben kft. marad. Nem tudom, talán így érthető és talán befogadható, amit előterjesztettünk.

Mindamellett én nagyon jó érzéssel hallgattam végig az ellenzéki és nyilvánvalóan Jakab és Pócs képviselőtársam oldaláról a kormánypárti hozzászólásokat itt a vezérszónoki kör után, hisz úgy érzem, az a munka, ami ebbe a jogszabály-változtatásba bele lett téve, most megtérülni látszik, az a többévnyi egyeztetés azt mutatja, hogy talán nemcsak szakmai, de a politikai konszenzust is meg tudjuk teremteni ebben a kérdéskörben. Úgyhogy a magam részéről köszönöm a pozitív észrevételeket és a jobbító jellegű javaslatokat egyaránt. Köszönöm szépen, elnök úr.




Felszólalások:  Előző  134  Következő    Ülésnap adatai