Készült: 2024.04.19.22:16:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

266. ülésnap (2005.11.15.), 36. felszólalás
Felszólaló Karsai Péter (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka kétperces felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 1:43


Felszólalások:  Előző  36  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KARSAI PÉTER (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Herényi Károly frakcióvezető úr éppen nincs a teremben, de hallottam, mit mondott erről a költségvetésről, és szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani a következőt.

Herényi Károly azt mondta, ez a költségvetés egy választási költségvetés, sőt annak sem nevezte, a végén azt mondta, ez egy pocsék költségvetés. Az MDF eredeti álláspontja - a vezérszónoklatban ez hangzott el a vita kezdetén -, hogy kértük a kormánytól, ezt a költségvetést vonja vissza. Ennek pedig az alapvető oka az, ami sajnos a mai napig nem változott, hogy úgy ítéljük meg, ez a költségvetés lehetetlenné teszi az euró 2010. évi bevezetését. Most nem mondom el, miért, ezt nyilván önök is tudják.

Az a költségvetés, amelyben 1600 milliárd forint hiány szerepel, tehát a meg nem termelt javakat osztja el, tekintet nélkül arra, hogy választás jön vagy nem jön, ez Magyarország számára olyan hátrányt hoz, olyan lehetetlen helyzetet hoz, hogy nem 2010-ben, hanem talán még a rá következő tíz évben sem fogjuk tudni az eurót bevezetni. Márpedig az Unióba való lépésünk egyik célja, illetve az egyik nagyon fontos pillanata az lenne, amikor a magyar polgárok, a vállalkozók is tudnának euróban számolni, tudnák a vállalkozásukat európai módon az európai piacon megmérni. Ezt mondta el Herényi Károly, ezt mondta el a Magyar Demokrata Fórum is, ezért kértük önöktől azt, hogy vonják vissza, új struktúrában új költségvetést nyújtsunk be. Ez volt a lényege, legalábbis én most is így hallottam, Herényi Károly erről beszélt.

Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék padsoraiban.)




Felszólalások:  Előző  36  Következő    Ülésnap adatai