Felszólalás adatai

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Azt hiszem egyébként, hogy a harmadik vitaszakaszba tartozik...

ELNÖK: Igen.

BAUER TAMÁS (SZDSZ): ...de most térjünk rá a saját témámra. Tisztelt Országgyűlés! Mindenekelőtt a saját módosító javaslataimat szeretném tisztelt képviselőtársaim figyelmébe ajánlani, amelyek két körre vonatkoznak. Egyrészt az ajánlás 19-20. pontjában találhatják meg képviselőtársaim azokat a módosító javaslataimat, amelyek - nem tudom ezt finomabban fogalmazni - kárenyhítő módosító javaslatok; mármint az esetleg megszületendő törvény által okozott kár enyhítésére irányulnak, és a törvényjavaslatból az 1. § és az azt megelőző cím elhagyását indítványozzák.

Ez a törvényjavaslat a magyar nyelvhasználat előírását szolgálja, mégpedig három területen: a gazdasági reklámok, az üzletfeliratok és bizonyos közérdekű feliratok, hirdetmények, közérdekű közlemények esetében. Én is, valamint Podolák György és Tóth András képviselőtársaim is ilyen kárenyhítő javaslatot tettünk arra nézve, hogy ezeknek a szabályoknak legalább egy részét hagyja el az Országgyűlés.

Én voltam az óvatosabb, mert én csak a gazdasági reklámok területén javasoltam mellőzni a törvényjavaslatban szereplő nyelvhasználati szabályozást, míg Podolák és Tóth képviselőtársaim - akik nálam szokás szerint bátrabban voltak - a gazdasági reklámok és az üzletfeliratok terén javasolták a szabályozás elhagyását.

Meg kell mondanom, hogy én azért voltam ilyen szerény, mert úgy gondoltam, hogy a legnagyobb károkat az okozná és a leginkább értelmetlen szabályozást az jelentené, ha a gazdasági reklámokban írnának elő ilyesmit. Azt is hozzáteszem, hogy valójában a gazdasági reklámokban a csak idegen nyelvű felirat elvétve fordul elő. Azért kényszerültem arra, hogy részben politikai plakátot, részben külföldi plakátot hozzak fel példának, mert nem tudtam - az utcákat járva - olyan jelenlegi magyarországi reklámot találni, amit a törvény alapján másképp kellett volna csinálni. Hozzáteszem: képviselőtársaim sem tudtak a vitában ilyen példákat hozni.

Tehát azt gondolom, hogy ez a szabályozás fölösleges. De azt is hozzáteszem, hogy előállhatnak a gazdasági reklámtevékenységben olyan esetek - és én erre hoztam föl a múltkor a példákat -, amikor viszont ha mégis érvényesítik a szabályozást, akkor ártalmas.

A gazdasági reklám is, ha úgy tetszik, művészet; nem véletlen, hogy plakátkiállításokat szoktak rendezni. A gazdasági reklámban előállhat olyan szituáció, amikor egy idegen nyelvű szövegelem alkalmazása a reklámhatást szolgálja. És értelmetlen és káros, ha ezt a törvény megtiltja. Ezért javasoltam mindenekelőtt a gazdasági reklámok kihagyását a törvényjavaslat által szabályozott területek közül. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a vitában képviselőtársaim, miközben védik ezt a szabályozást, fognak-e nekem olyan példákat fölhozni, amivel ezt indokolni tudják - ugyanis az eddigi vitában nem sikerült. Azért provokálom most az államtitkár urat, mert szeretném, ha hozna erre példákat, amelyekkel alátámasztja ennek szükségességét. (Dr. Hende Csaba: Fogok.) No, ez az egyik módosító javaslatom.

Ami pedig a nálam bátrabb javaslatot beterjesztő Podolák és Tóth képviselő úr témáját illeti, tehát az üzletfeliratok kérdését: én igyekszem mostanában úgy járni az utcán, hogy figyelem az üzletfeliratokat, és az a tapasztalatom, hogy ami angolul van az üzletfeliratban, az a vállalkozás neve, a bolt neve. Az a felirat, hogy "könyv" vagy "cipő", vagy bármi más, mindig ott van magyarul is. Nyilván az államtitkár úr majd példákat fog nekem hozni arra, hogy nem így van - én nem találtam ez elmúlt napokban ilyen esetet. Úgyhogy egyetértek velük, hogy az is fölösleges.

A közérdekű feliratoknál pedig azért fölösleges a szabályozás, mert ott úgyis mindig ki van írva magyarul, sőt általában csak magyarul van kiírva. Még ott is csak magyarul van kiírva, ahol indokolt lenne az idegen nyelvű felirat is.

No, de az én javaslatom csak arra vonatkozik, hogy a gazdasági reklámokat szíveskedjenek kihagyni. Őszinte érdeklődéssel várom az államtitkár úr és a törvényjavaslatot támogató képviselőtársaim érvelését abban, hogy erre mi szükség van. Ha azt akarná netán mondani, hogy ugyan nincs, de lehet, és ezért célszerű megtiltani, akkor azt gondolom, talán egyet fognak velem érteni, hogy ez nem érdemes az Országgyűlés tevékenységére. Noha azt is tudom - államtitkár úr majd mindjárt mondja -, hogy vannak a büntető törvénykönyvben olyan tényállások, amelyek még nem fordultak elő, és mégis szükségesek - elhiszem. De ebben az esetben talán erre nincsen szükség. No, ennyi.

A 19. és 20. pontra vonatkozó érvelés után legyen szabad áttérnem arra, ahol nem elhagyást javaslok, hanem kiegészítést. Ezek a kiegészítő jellegű javaslataim összefüggő javaslatcsomagot képeznek, az ajánlás 31., 34., 38., 40. és 52. pontjában. Ezek a pontok az adott településen élő kisebbség nyelvének használatára vonatkoznak. Mit mond a törvényjavaslat? A törvényjavaslat azt mondja, hogy a magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az őt megcélzó közlést az anyanyelvén, tehát magyarul kapja. Ezt mondta el mindenki, aki e mellett a törvényjavaslat mellett érvelt.

Én azt mondom, hogy ezt azoknál a közléseknél, amelyekkel ez a törvényjavaslat foglalkozik, fölösleges kimondani, mert a gazdasági reklám és az üzletfelirat esetében bizonyosak lehetünk abban, hogy aki közölni akar valamit, aki megcélozza egy közléssel a potenciális érintetteket, olvasókat, az maga is a magyarul tudókat akarja elsősorban Magyarországon elérni, tehát számíthatunk arra, hogy ezt magyarul fogja tenni.

Azokban a ritka esetekben, amikor nem a magyarul tudókat, hanem az idegeneket, a külföldieket, az angolul tudókat vagy a németül tudókat akarják elérni, akkor legyen nekik ezt szabad - az én felfogásom szerint. Önök azt mondják, hogy ne legyen nekik szabad csak angolul vagy németül, vagy bármilyen nyelven beszélni.

De ha elfogadom az önök álláspontját, hogy - ahogy mondták - az információszabadság alkotmányos jogából vezetik le önök - szerintem tévesen - azt a követelményt, hogy minden magyarul is legyen, akkor az információszabadságnak ez a joga a Magyarországon élő kisebbségekre is érvényes. Ha tehát elfogadom önöknek azt a logikáját, hogy gazdasági reklámokban, üzletfeliratokban és üzleti közlésekben magyarul mindent ki kell írni, akkor ebből az következik, hogy olyan településen, ahol egy bizonyos minimális részarányt elér a kisebbségi népesség, ott a kisebbség nyelvén is ki kell írni.

Azt gondolom tehát, hogy indokoltak azok a módosító javaslataim, amelyek a közérdekű hirdetmények, közérdekű közlemények esetében, valamint az üzletfeliratok esetében, tehát a 2. és 3. § esetében azt mondja ki, hogy kötelező a magyar fordítás vagy a magyar nyelvű szöveg, és kötelező az adott településen széles körben használt kisebbségi nyelvű szöveg is.

(16.50)

Tehát ha egy településen jelentős létszámban élnek szlovákok, németek, románok, szerbek vagy horvátok, akkor legyen kötelező az üzlet feliratában, ha az van kiírva, hogy cipő, meg az van kiírva esetleg németül, hogy Schuhe vagy angolul, hogy shoes, akkor legyen kötelező kiírni szlovákul is, hogy obuv és ennek megfelelően horvátul vagy szerbül szintén obuv - tessék ezt azon a nyelven is kiírni! Én nem tennék ilyen kötelezettséget, ezt hangsúlyozom (Közbeszólás a MIÉP soraiból.), de ha önök fontosnak tartják, hogy magyarul ez ki legyen írva, akkor azt gondolom, hogy a kisebbségi településeken legyen ez kiírva szlovákul, románul vagy annak a kisebbségnek a nyelvén. Azt hallom jobbról, hogy milyen ország ez. (Dr. Fenyvessy Zoltán közbeszól.) Ezt szokták mondani Romániában is, amikor valaki a magyar nyelvű feliratot követeli; ezt szokták mondani a Mec iar-féle Szlovákiában is, amikor valaki a magyar nyelvű feliratot követeli. Szlovákul ezt úgy mondják, már a '30-as évek végén, a '40-es évek elején a fasiszta szlovák államban is úgy mondták, hogy "Na slovensku po slovensky." Mi pedig nem azt mondjuk, hogy Magyarországon magyarul kell beszélni, hanem azt mondjuk, hogy Magyarországon mindenki beszélhet az anyanyelvén, és hozzátesszük, hogy ha közérdekű feliratról van szó, a kisebbségi törvényünk is kimondja bizonyos közérdekű feliratoknál meg közérdekű hirdetményeknél, hogy kötelező a kisebbség nyelvén is beszélni. Ha önök az üzletfeliratoknál és a közérdekű közleményeknél a magyar nyelvű feliratot kötelezővé akarják tenni, akkor a kisebbségi településen tegyék kötelezővé a kisebbségi nyelven való felírást is.

Ilyen típusú megjegyzéseket a bizottságban is hallottam: Hol élünk? Magyarországon. Akkor miért kell kisebbségi nyelven kiírni? Őszinte érdeklődéssel várom. A kormány a bizottságokban nem támogatta ezt a javaslatomat, nem értem, hogy miért. Elhangzottak mindenféle technikai szempontok, hogy ennek költségigénye van meg ilyesmi, meg hogy lehet egyszerre annyi nyelven kiírni. Ugyanezeket az ellenérveket hallottuk mindig Szlovákiában, Romániában és más országokban a magyar kisebbségekkel szemben. Nagy érdeklődéssel várom az államtitkár úr indoklását, hogy ezt a módosító javaslatomat milyen indokkal fogja elutasítani. A költségigény minimális, mert Magyarországon minimális azoknak a településnek a száma és lakossága, ahol a kisebbség jelentős részarányt ér el.

Az én javaslatom tulajdonképpen csak egy gesztus, ugyanúgy, mint ahogy a magyar kisebbségi törvény egy nagyon jelentős gesztus. Tudjuk, hogy Magyarországon nem élnek vagy nagyon kis számban élnek olyan kisebbségiek, akik nem értenek magyarul, és mi mégis kiírjuk a kisebbségi településeken a városházára vagy községházára ezt a szót a kisebbség nyelvén is, mert ez egy fontos gesztus. Kérdezem én, hogy ezt a további gesztust a kormány miért nem akarja megszavazni, mert a bizottsági nemekből arra következtetek, hogy a kormány nem akarja megtenni.

Köszönöm szépen a figyelmet.