Felszólalás adatai

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is arra szeretném felhívni a figyelmet, amit előttem képviselőtársaink már elmondtak. Az oktatási bizottságban komoly egyeztetés folyik a törvényekről, és a mai délelőttön is egy ilyen egyeztető megbeszélésen vettünk volna részt, amelyen tulajdonképpen a kapcsolódó módosító indítványokat próbáltuk volna megbeszélni, amelyeket konszenzus alapján szerettünk volna beadni.

Talán az egyeztetést jelzi, hogy ilyen munka valóban van a bizottságon belül, hogy a felsőoktatással kapcsolatos törvényt is 91 százalékkal fogadta el a parlament. Azt gondolom, hogy a közoktatási törvénynél ez az állapot nem fog fennállni, ugyanakkor minden olyan kérdésben, amelyre tisztességes egyeztetés után kompromisszummal lehet módosító javaslatokat beadni, ezt meg kívánjuk tenni. Éppen ezért - nem tudom teljesen pontosan, hogy mit mond ilyenkor a Házszabály - pártállástól függetlenül az lenne a kérésünk, hogy a kapcsolódó módosító indítványokat a mai nap végéig legyen lehetőségük beadni az oktatási bizottság képviselőinek, és a félbeszakadt egyeztetés ezután folytatódhat.

Vannak olyan kérdések, amelyekben - úgy tűnik - semmilyen módon nem fogunk tudni egyezségre jutni. Ez nem feltétlenül probléma, ez a parlament természetes velejárója. Azért nem tudunk egyezségre jutni, mert a kiindulópontunk gyökeresen más. Más alapfeltevésekből indulunk ki, és innentől kezdve, ha sokáig vitatkozunk, ez nem más, mint egy hitvita, igazából nem fogjuk tudni egymást meggyőzni.

Nem akarok erről a kérdésről nagyon sokáig beszélni, hiszen ezeket az alapvető kérdéseket, amelyek a törvényben alapvető fontosságúak - ilyen a kerettanterv, a minőségbiztosítás, az iskolaszerkezet kérdése -, az általános vita keretében többé-kevésbé megvitattuk már, és a részletes vita keretében ugyanezeket az érveket szegezhetjük egymásnak.

Néhány szót azonban mégis kell mondani arról, hogy mi az alapvető különbség az ellenzék és a kormánypártok álláspontja között. A kerettantervek és a minőségbiztosítás tekintetében a mi álláspontunk az - és erről, bevallom, nem vagyunk meggyőzhetőek -, hogy az államnak igenis fontos szerepe van bizonyos kérdésekben. Az ellenzék azt mondja, hogy a helyi közösségeknek van nagyobb szerepük, és az államnak lényegesen kisebb szerepet tulajdonít, mint amit mi.

Szó nincs arról, amit ellenzéki képviselőtársaink mondanak, hogy itt a pedagógus szabadsága megszűnik, és egyéb ilyen borzasztó dolgok fognak történni. Egyszerűen arról van szó, hogy a kormánypárti képviselők azt gondolják, hogy vannak olyan kérdések, amelyeket nem biztos, hogy szerencsés, ha a helyi közösség szintjén döntünk el.

(10.50)

Nem biztos, hogy szerencsés, ha helyi közösség szintjén dől el, hogy mondjuk, egyes órákat milyen óraszámban tanulnak az iskolában a gyerekek.

Ha megnézzük, hogy az elmúlt években hogyan alakultak a tantárgyak óraszámai a különböző iskolákban, akkor látjuk, hogy két szomszédos faluban, esetleg teljesen azonos szociológiai háttérrel, teljesen más a testnevelésórák, az angolórák, a magyarórák, a matematikaórák száma. Azt azért senki nem gondolhatja komolyan, hogy az egyik faluban az a gyerekek érdeke, hogy két testnevelésóra legyen egy héten, a másik faluban, a szomszéd faluban pedig az a gyerekek érdeke, hogy négy testnevelésóra legyen egy héten. Mi azt gondoljuk, hogy bizonyos dolgokban az államnak megvan a maga feladata, azt pedig nem a helyi pedagógus-erőviszonyoknak kell eldöntenie, hogy mit kell tanítani az iskolában. Hogy hogyan, az teljesen természetesen a helyi közösség, a helyi iskola és a helyi pedagógusok feladata, de a "mit?"-ben igenis szerepe kell hogy legyen az államnak is.

Nagyon hasonló a minőségbiztosítással kapcsolatosan az elképzelésünk. Azt gondoljuk, hogy ha az állam finanszírozza jelentős részben az oktatást, akkor figyelemmel kísérheti bizonyos módon az oktatás színvonalát. Erre eddig viszonylag kevés lehetőség volt; ellenzéki képviselőtársaink ezt úgy élik meg, hogy ez a szakmai önállóságba történő beavatkozás. Tulajdonképpen el kell mondani, hogy a világon mindkét féle gyakorlatra igen-igen sok példát lehet felhozni.

Az iskolaszerkezet is egy olyan kérdés, amelyben az eddigi viták alapján úgy tűnik, hogy nem fogunk tudni egyezségre jutni. Az iskolaszerkezet kérdésében azt az álláspontot valljuk, azt az álláspontot képviseljük, hogy Magyarországon ma adott a nyolcosztályos általános iskola és a négyosztályos középfokú intézményrendszer. Lehet hipotéziseket felállítani és azt mondani, hogy tízosztályos alapképzés, és még sok mindent el lehet mondani, de igazából az elmúlt időszakban is bebizonyosodott, hogy az iskolarendszer alapvetően megmaradt ebben a szerkezetben, amit mi egyszerűen törvényes szinten is bizonyos mértékben erősíteni kívánunk. S ha a gyerekek nagyon nagy százaléka, több mint 80, közel 90 százaléka a nyolcadik osztály után vált iskolát, akkor azt gondoljuk, hogy valamilyen módon az oktatási törvénynek ehhez alkalmazkodnia kell.

Az ellenzék azt mondja, hogy célszerű lenne az alapképzést szétnyújtani hat évre és a tízéves képzést létrehozni, ott legyen az alapvizsga. Ez természetesen önmagában nemes cél, de a magyar iskolarendszer a mi meglátásunk szerint nem így működik, és nem lehet azt a tényt figyelmen kívül hagyni, hogy a nyolcadik osztály végén a gyerekek nyolcvan-egynéhány százaléka iskolát vált. Ez szerepel a törvényben, és azt gondolom, ez megint egy olyan vita, amelyben nem fogunk tudni egyezségre jutni, alapvetően különböző a kiindulási pont.

Nem nagyon hiszem, hogy ezekről a kérdésekről még nagyon sokat kellene beszélni, hiszen az általános vita nagyrészt erről szólt, de egyetlen kérdésre még itt a vita első szakaszában ki szeretnénk térni, ez pedig a hitoktatás kérdése. Azt hiszem, a törvénymódosítási javaslat 3. §-ában található az a mondat, hogy "az óvoda, iskola, kollégium a fakultatív hit- és vallásoktatással kapcsolatos feladatainak ellátása során együttműködik az érdekelt egyházi jogi személlyel". Néhány képviselőtársunk olyan félelmeket fogalmazott meg az általános vitában ezzel kapcsolatban, amelyekre azt kell mondani, hogy teljesen alaptalanok. Ebből a mondatból nem következik az, hogy bekerülne e mondat alapján a hittanjegy a bizonyítványba, nem következik ebből a mondatból az, hogy az órarendbe be kell állítani ezeket a tantárgyakat, és még elég sok minden elhangzott az elmúlt alkalommal.

Az oktatási bizottságban azonban úgy gondoltuk, hogy nem lenne szerencsés, ha ezt a kérdést megint viták középpontjába állítanánk, éppen ezért az oktatási bizottságban született egy olyan módosító javaslat, amely az oktatási bizottság egyhangú támogatását bírja. Azt kell mondani, hogy a minisztérium a módosító javaslatot szintén támogatta, hiszen az eredeti elképzelések nem sérültek, az ellenzék számára ez a javaslat, amelyet az oktatási bizottság benyújtott, elfogadható volt. Éppen ezért azt gondoljuk mi is, hogy nagyon szerencsés lesz, ha ezt a módosító javaslatot majd el fogja fogadni a parlament, hiszen ezt a problémát - amit szerintem nem szerencsés újra társadalmi viták középpontjába állítani - ezáltal el lehet kerülni, és nem kell ilyen vitákat gerjeszteni. Ezt a javaslatot teljesen egyhangúlag fogadta el az oktatási bizottság.

Ha a hitoktatásnál tartok, akkor meg kell említeni még egy javaslatot, amelyet az oktatási bizottság egyértelműen elfogadott. A jelenlegi törvényben az szerepel, hogy az óvodáknál a hitoktatás csak a nevelési időn kívül szervezhető meg. A nevelési idő az óvodában az az idő, amikortól a gyereket beveszik az óvodába, addig, ameddig el nem viszik az óvodából. Az óvodák egy jelentős részében mindenféle probléma nélkül folyt eddig is hitoktatás, de igazából ezzel a szerencsétlen törvényi megfogalmazással - ha meggondoljuk - ez nem volt teljesen összhangban, úgyhogy az oktatási bizottság szintén egyhangúlag elfogadott egy olyan módosító javaslatot, amely ezt a kérdést rendezi.

Kérem a tisztelt Házat ennek a leendő módosító javaslatnak is a támogatására. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiból.)