Készült: 2024.03.28.10:31:34 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

165. ülésnap (2020.11.10.), 67. felszólalás
Felszólaló Hende Csaba (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:51


Felszólalások:  Előző  67  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HENDE CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koronavírus-járvány második hulláma hazánkat sem kíméli; ahogy egész Európában, úgy itthon is egyre gyorsabban terjed a vírus. Több ország ismételten bevezette a rendkívüli jogrendet, sőt van, ahol az első hullám óta folyamatosan meghosszabbítva hatályban van. Ismert, hogy a helyzet nehéz, az esélyeink azonban nem rosszak, elsősorban azért, mert hazánknak olyan világszínvonalú orvosai és ápolói vannak, akik bátran, hősiesen és hathatósan veszik fel a küzdelmet a láthatatlan ellenséggel szemben. Tavasszal azért kezeltük sikeresen az első hullámot, mert mi, magyarok össze tudtunk fogni. A második hullám jelentette embert próbáló időben mindez újra sikerülhet, ha ismét összefogunk. A mai vitát hallgatva ez nem tűnik túlságosan egyszerűnek, de a reményt nem adjuk fel.

Úgy vélem, nagy írónk, Szabó Dezső szavai nyomatékosítják leginkább a teljes körű nemzeti összefogás fontosságát ezekben a nehéz időkben. Szabó Dezső azt mondta, hogy minden magyar felelős minden magyarért. Természetesen a kormánynak is óriási felelőssége van, az egész Országgyűlésnek is óriási felelőssége van, de ugyanígy minden egyes ember felelős a sajátján kívül a többi magyar ember, a környezetében élők, különösen az idősek és krónikus betegek egészségéért. Ezért olyan fontos, hogy akkor is, ha nagyon kényelmetlen, akkor is, ha rengeteg kellemetlenséggel jár, betartsuk az összes olyan korlátozást, amelyeknek egy jókora adagját tegnap jelentette be a miniszterelnök úr, és a mai szavazásunk eredményétől függően ma éjféltől lépnek hatályba ezek az újabb korlátozások.

(15.00)

Tisztelt Országgyűlés! Az Alaptörvény 53. cikke lehetőséget biztosít arra, hogy a kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető elemi csapás vagy ipari szerencsétlenség esetén, valamint ezek következményének az elhárítása érdekében veszélyhelyzetet hirdessen ki, és sarkalatos törvényben meghatározott rendkívüli intézkedéseket vezessen be.

Az Alaptörvényünk, amely a jogrendszerünk alapja, nemzetközi összehasonlításban is rendkívül részletesen és garanciákkal igen alaposan körülbástyázott módon rögzíti, hogy rendkívüli helyzetekben mi a teendő, és melyik alkotmányos szervnek mi is a feladata. A veszélyhelyzet hatályának 15 napon túl történő meghosszabbítása az Országgyűlés felelőssége, ennek a vitáját folytatjuk most.

A kormány a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. számú kormányrendelettel az Alaptörvény 53. cikkében biztosított felhatalmazás alapján az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó koronavírus-világjárvány következményének elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére teljesen indokoltan és megalapozottan veszélyhelyzetet hirdetett ki. A kormány az ilyen veszélyhelyzetben rendeletet alkothat, amely 15 napig marad hatályban, azonban a kormány az Országgyűlés felhatalmazása alapján a rendelet hatályát meghosszabbíthatja. Az előttünk fekvő törvényjavaslat tehát ezen felhatalmazás megadására irányul.

A felhatalmazás időbeli hatályát tekintve a javaslat a törvény hatályvesztéséig, vagyis a hatálybalépésétől számított 90. napig biztosítja az Alaptörvény 53. cikk (3) bekezdése szerinti felhatalmazást, ugyanakkor a javaslat egyértelművé teszi, hogy e döntés visszavonható, továbbá a jogalkotásról szóló törvény szerint az Országgyűlés törvényben hatályon kívül is helyezheti azt.

Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat garanciális jelleggel előírja, hogy a kormány a veszélyhelyzet elhárítása érdekében megtett intézkedésekről rendszeresen tájékoztatást adjon az Országgyűlés ülésén, ha pedig ez valamilyen okból, például a járvány előrehaladtával, ne adja isten, az Országgyűlés határozatképtelensége miatt nem lehetséges, ez esetben a frakcióvezetők kapnak majd tájékoztatást. Ez a magatartása, ez a cselekvése a kormánynak valóban nélkülözhetetlen a demokratikus párbeszéd hatékony megvalósulása érdekében.

Tisztelt Országgyűlés! A mai vitát figyelve kissé félve mondom azt, hogy ebben, az állampolgároktól mérhetetlen türelmet és fegyelmezettséget igénylő, kihívásokkal teli időszakban kiemelten fontos, hogy a politikai paletta valamennyi szereplője lehetőség szerint egyetértésre jusson. Most csak egy számít, mégpedig az, hogy a magyar emberek élete biztonságban legyen, és hogy Magyarország sikeresen vívja meg a koronavírussal szembeni harcot. Éppen ezért itt a Házban valamennyiünknek, pártállásra való tekintet nélkül támogatnunk kell az előttünk fekvő törvényjavaslatot.

Felszólalásomat a hajdani bölcs államférfinak, Tisza István miniszterelnöknek a szavaival zárom. „A világtörténelem serpenyőjébe dobattunk, és saját súlyunktól függ, hogy e serpenyő mily eredményt fog mutatni.” Mutassuk hát meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy a szabályok fegyelmezett betartásával és egymásra való odafigyeléssel képesek vagyunk sikeresen szembenézni a világjárvánnyal! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  67  Következő    Ülésnap adatai