Felszólalás adatai

SZALAY GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A mostani felszólalásomban Jánosi Györgyhöz hasonlóan én is egyetlen területre összpontosítanék, ez természetesen nem az oktatás ügye, hanem az európai uniós csatlakozás ügye lenne.

A 2000-2002. közötti költségvetési irányelvek megalapozatlan, mondhatni, akár voluntarisztikus jellegéről több ellenzéki képviselő is kifejtette már a véleményét a mai vitában. Bár az irányelvekhez tartozó, ahhoz kapcsolódó tájékoztató jóval igényesebb munkát jelent, ez nem jelenti azt, hogy a tájékoztató bizonyos részeivel ne lehetne vitatkozni, némely vonatkozásban ne lehetne az ott rögzítetteket vitatni. Én úgy gondolom, hogy ilyen terület az európai uniós csatlakozásunk ügye is.

(15.50)

Mert én azt hiszem, a realitásokhoz vajmi kevés köze van annak a megközelítésnek, ahogy az előterjesztés ezt a politikai prioritásunkat kezeli. Mielőtt azonban ezt részleteiben is kifejteném, pár gondolatot arról szeretnék mondani, hogy melyek azok az eddigi főbb elvei az európai uniós politizálásunknak, amelyekkel szerintem egyet lehet érteni.

Helyes és támogatható, hogy a magyar kormány az ország európai uniós csatlakozásának időpontjául - munkahipotézisként - a 2002. január 1-jei időpontot jelölte meg és használta. Helyes és támogatható, hogy a magyar kormány a számottevő magyar politikai erőkkel együtt azon dolgozik - és azon is dolgozott mindeddig -, hogy ez a munkahipotézis reális valósággá váljon. Helyes, hogy mindeközben kitűzött célunkat nem tekintjük - vagy legalábbis eddig nem tekintettük - abszolút bizonyosságnak, s nem feledkeztünk el arról, hogy majdani tagságunkkal nemcsak előnyökhöz, köztük anyagi előnyökhöz fogunk jutni, de jelentős kötelezettségeink, köztük sok anyagi terhet jelentő kötelezettségünk is lesz. Eddig tehát az alapállás árnyaltságával, úgy érzem, sosem volt baj. Egymást követő kormányaink ezen integrációs célunk, reményünk valóra váltásában határozottan, következetesen és eredményesen cselekedtek, miközben mind esélyeink, mind reményeink értékelésében és megítélésében a józan mértéktartás volt jellemző.

A 2000-2002 közötti költségvetési irányelvek összeállítása során ezen dicséretes hagyománnyal a kormány, úgy tűnik, szakított. Ez annál is inkább különös és furcsa, hiszen a nem több mint egy hónappal ezelőtt, J/1040. szám alatt benyújtott és a társulási megállapodás végrehajtásának előrehaladásáról szóló jelentés még korrekt, reális, minden árnyalatot figyelembe vevő képet tárt az országgyűlési képviselők elé. A mostani anyaggal azonban bajok vannak, megítélésem szerint jelentős bajok, és itt én nemcsak magára a semmitmondó költségvetési irányelvekre gondolok, hanem a hozzá kapcsolódó és más szempontból lényegesen igényesebb tájékoztatóra is.

Az országgyűlési határozattervezet és tájékoztató ugyanis két igen jelentős kérdésben szakít az eddigi alapállással. Egyrészt túllépvén a 2002-es csatlakozási dátum munkahipotézis jellegén, abszolút bizonyosságnak tekinti azt, hogy 2002. január 1-jén csatlakozunk az Európai Unióhoz, olyannyira, hogy az attól remélhető segély jellegű pénzeket be is építi az irányelvek makromutatóiba. Másrészt - és ezt talán még súlyosabb hiba - úgy tesz, mintha a csatlakozástól az azt előkészítő időszakban s a taggá válást követően egyaránt csak bevételeket várhatnánk, kiadásaink, akár súlyosnak is tekinthető anyagi terheink pedig fel sem merülhetnének. Pedig az előterjesztőnek is tisztában kell lennie azzal, miszerint az európai uniós csatlakozás okán adódó bevételeink és ráfordításaink eredője - az első években legalábbis - valószínűsíthetően nem pozitív lesz a számunkra.

De nézzük, hogyan is kezeli az európai uniós csatlakozást az előterjesztés és a hozzá csatlakozó tájékoztató! Mit olvashatunk az európai uniós csatlakozás ügyéről? Az emlékezet felfrissítése céljából három idézetet szeretnék itt önöknek felolvasni.

A tájékoztató 11. oldalán találhatjuk: "Feltételezzük, hogy az európai uniós csatlakozás előtt és a 2002-es csatlakozással összefüggésben viszonylag jelentős, egyre növekvő, Európai Uniótól származó nettó forrásbevonásra számíthatunk." A második idézet ugyancsak a tájékoztatóban, a 22. oldalon található: "A folyó fizetési mérleg meghatározásakor figyelembe vettük, hogy a berlini csúcsértekezleten az Agenda 2000 alapján jelentős EU-átutalásokra lehet számítani 2000-től." Majd végül idézném a tájékoztató 22. oldalán és a 2. számú táblázatban a külgazdasági egyensúlyt bemutató táblázatokat, amelyekben pedig már egyenesen a folyó fizetési mérleg külön, de inkluzív soraként tünteti fel az előterjesztő az EU-transzferek várható, a 2002. évi befizetési kötelezettségünkkel nem csökkentett összegét.

Az előterjesztésből tehát árad a felhőtlen optimizmus - ez azonban önáltatás. A szárnyaló magabiztosság helyett bizonyosan többet érne, ha az alábbi hat tényezővel is kalkuláltak volna az előterjesztés készítői:

1. Magyarországnak nemcsak forrásbevonási lehetőséget, azaz támogatást, segélyeket jelent a majdani EU-tagság, de hozzájárulási, azaz befizetési kötelezettséget is, ami 2002-ben például - a jelenlegi számításaink szerint - mintegy 420 millió USA-dollárra lesz tehető. 2003-ban ez az összeg körülbelül ugyanennyi, 420 millió dollár marad, de 2004-ben már 495 millió, majd az azt követő évben túllépi az 500 millió dolláros értéket. Erről tehát elfeledkezni, ezt nem figyelembe venni, ezt a költségvetésünkben nem szem előtt tartani legalábbis hiba.

2. A jelenleg folyó jogharmonizációs egyeztetések, azaz a screening során Magyarország a tárcák által előzetesen javasolt derogációk, pontosabban időleges mentesítési igények számához képest csak jóval kevesebbet terjesztett az EU Bizottsága elé időleges mentesítés megadása céljából. Ez ugyan helyes, támogatható dolog, ugyanakkor arról nem lenne szabad elfeledkeznünk, hogy az így szalonképesebb és minden szempontból indokolt prezentációnak ára is lesz. A tárcák által előterjesztett mentesítési igények feltehetően jó okkal és jó megalapozottsággal kerültek összeállításra, így ha nem kérünk időt a tárcák által javasolt kérdések megoldásához, akkor nekünk kell pénzt biztosítanunk ahhoz, hogy a harmonizáció még a csatlakozás előtt biztosítható legyen. Mert a probléma attól még probléma marad, s mert itt minden probléma megoldása idő vagy pénz kérdése. Az időt az Európai Unió adhatja, mármint ha elfogadja derogációs igényeinket, ha viszont ilyet nem terjesztünk elő, akkor a pénzt nekünk kell majd biztosítani az adott harmonizáció EU-csatlakozást megelőző időszakban történő elvégzéséhez.

Annak idején a tárcák összesen mintegy 180 időleges mentesítési igényt terjesztettek a kormány elé, a kormány ennek mintegy egyhatod részét terjeszti tovább az EU-tárgyalások, az EU-screeningelések során az EU Bizottság elé. Az időközben 180-ról 30-ra lefogyott támogatási vagy derogációs igényünk nem azt jelenti, hogy közben 150 kérdés megoldódott vagy abszolút megalapozatlan és ezért nem kell vele foglalkozni, hanem csak azt, hogy úgy gondoljuk, azt saját erőből időközben meg tudjuk oldani - ehhez kell azonban az a pénz, ami jelentős összeg, ami az elkövetkező három évben fogja terhelni a költségvetést, és amiről egy szó említés sem történik az előterjesztésben.

(16.00)

3. Óriási tévedés azt hinni, hogy az Európai Uniótól kapott pénzek folyó finanszírozásra lennének felhasználhatók. Az európai agráralap némely segélyeit kivéve a lényeget jelentő strukturális alapok pénzei ezen célra ugyanis nem használhatók, azokat majd a régiók pályázhatják meg, sikeres pályázat esetén ők is használhatják fel. Ezen pénzeknek semmi keresnivalója nincs tehát a költségvetés folyó fizetési sorában. Ezzel pontosan ellentétben a befizetési kötelezettségek viszont a kormány szabad rendelkezési pénzeiből, azaz a költségvetésből kell hogy történjenek. Más szóval, ha valaminek, akkor pont nem a bevételeknek, az EU-segélyeknek, hanem a kiadási tételeknek kellene a táblázatban megjelenniük - kár erről megfeledkezni.

4. Mindenfajta EU-támogatás csak a létesítmények fejlesztési, beruházási költségeihez járul hozzá. Az üzemeltetés folyó költségei azonban már a mindenkori költségvetésre hárulnak. Nálunk pedig éppen ez szokott mindig és hagyományosan problémát okozni - erről is kár elfeledkezni.

5. Az EU-pénzekhez mindig saját erőt is kell biztosítani, nem is keveset. A csatlakozás előkészítési fázisában a SAPARD, vagyis a mezőgazdasági segélyekhez még csak minimum 25 százalék, az ISPA, az infrastrukturális segélyekhez még csak minimum 15 százalék önerő szükséges, de a csatlakozás megtörténte után a strukturális alapból kapott segélyekhez már 25, usque 50 százaléknyi önerőt kell hozzátenni. Ez már önmagában 300-500 millió USA dollár közötti önerőt feltételez 2002-re. Ha a GDP 4 százalékának megfelelő EU-támogatást veszünk majd igénybe, akkor ehhez a GDP 1-2 százalékának megfelelő többlettel fogjuk megterhelni a költségvetésünket. Szabad lenne-e erről elfelejtkezni?

6. Sok esetben az EU-alapok segélyei nem a költségvetési pénzek helyett, hanem azokon túl, azok mellett fognak megjelenni. Miért? Azért, mert esetleg a régiók által megpályázott EU-pénzek nem a kormány által is szükségesnek tartott beruházásra kerülnek allokálásra, és akkor a kormánynak ezek igénybevételétől függetlenül saját forrásból kell biztosítania a saját beruházási elképzeléseit.

Én tehát, tisztelt képviselőtársaim, úgy gondolom, hogy súlyosan leegyszerűsített és súlyosan egyoldalú az a kép, ahogy ez az előterjesztés és a hozzá tartozó tájékoztató az EU-csatlakozásunk ügyét kezeli. Ennél sokkal lelkiismeretesebb, alaposabb és nem önbecsapó munkára van szükségünk.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)