A felszólalás szövege:
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Teljes mértékben egyetértek azzal, amit az előbb Kosztolányi Dénes képviselőtársam elmondott, csak úgy gondolom, három hetet késett a dolog - ez az általános vitához tartozott, most pedig a részletes vita folyik.
Ezért én a módosító indítványokról szeretném elmondani a véleményemet, azok közül is csak egyről, hiszen a második és a harmadik stilisztikai jellegű módosítás; szerintem az eredeti előterjesztés is és a Salamon László által vagy az alkotmányügyi bizottság által előterjesztett javaslat is megfelel a stilisztikai követelményeknek. Viszont az 1. számú módosító indítvánnyal bajom van. Igaz ugyan, hogy nincs jelen a módosító indítvány benyújtója, viszont a törvénytervezet egyik előterjesztője jelen van, hátha reagál majd erre.
A magam részéről az 1. módosító indítványt nem tudom támogatni, és meg is mondom, hogy miért nem. Egyszerűen azért, mert az eredeti előterjesztés is, de még az egy szóval kiegészített módosítás is hiányos. Felsorolja, hogy mi által valósulhat meg a véleménynyilvánítás, ami alapján kártérítés jár - ez napilap, folyóirat, időszaki lap, rádió vagy televízió útján történhet. Megkérdezem, hogy mi történik akkor, ha a technika fejlődése és mai szintje által, mondjuk, az interneten fejti ki valaki a véleményét. Ennek alapján nem lehet kártérítésnek helye? Ennek alapján nem kell az ellenvéleménynek helyet adni, mondjuk, az internetes honlapon? Most már internetes rádió is létezik.
Ez is egy olyan lyukas rész, amire, úgy gondolom, a törvénytervezet alkotói nem tértek ki, és a módosítás sem tér ki. Időszakonként, főleg kampányok idején megjelennek röplapok, szórólapok, nagyon sok minden, ami szintén nincs benne a tervezetben. Tehát én úgy érzem, a törvénytervezet önmagában, eleve rossz, ez a módosítás pedig csak fokozza a lyukakat benne.
Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja egyetért ennek a törvényjavaslatnak a szellemiségével, és maga is szükségesnek tartaná a méltóságteljes megemlékezést azokról a magyar hősökről, akiknek az évszázadokon keresztül tanúsított hősi helytállása hozzájárult hazánk és népünk fennmaradásához. A MIÉP képviselőcsoportjának álláspontja szerint azonban elhibázott a hősök emlékünnepének a törvényjavaslatban előirányzott időpontja és módja.
Kisebb problémát jelentene a tervezett ünnep időpontja. Igaz, hogy a két háború között is ezen a napon ünnepelték, de akkor még nem volt gyermeknap. Ma - most ne vizsgáljuk, hogy milyen indíttatásra és kik által kezdeményezve - meghonosodott a gyermeknap május utolsó vasárnapján. Anakronisztikusnak tartom, hogy ugyanazon a napon ünnepeli az ország a jövő nemzedékét, ünnepelve vidáman, amelyen gyászolna, megemlékezve az ország védelme érdekében elesett hősökről. Erre szerintem lehetne alkalmasabb napot találni, például június 4-ét, amely nem ütközik más jellegű esemény időpontjával.
Mint jeleztem azonban, ez a kisebb probléma - a nagyobb gondot maga az előterjesztés üressége jelenti. Ezen azt értem, hogy megint lesz egy alkalom, amikor frázisokat lehet mondani a hősök áldozatvállalásáról, az elmúlt időszak hőseiről, ugyanakkor a még köztünk élő hősök, akár a második világháború még élő hősei, akár '56 hősei közül sokan még most is méltatlan körülmények között vegetálnak. Most majd lesz egy újabb alkalom az elismerések szóbeli kifejtésére, sokaknak a szereplésre, de mindez keveset ér a még élő hősök valóságos, méltó megbecsülése nélkül.
De továbbmegyek: tisztelettel fejet hajtunk a hősök előtt - ez rendben is lenne -, ugyanakkor most békés körülmények között zajlik az ország elfoglalása vagy a mi szemszögünkből nézve: elveszítése. Hőseink egy független Magyarországért, egy minden tekintetben, gazdaságilag is önálló haza védelmében áldozták életüket. Megvalósult-e mindaz, amiért ők a lehető legnagyobb áldozatot hozták? Ma idegen katonák állomásoznak az ország területén, ismét "ideiglenesen" - beláthatatlan ideig.
Ma az Európai Unió szabja a feltételeket, hogy milyen legyen a magyar sajtópolitika, pénzügyi politika, mezőgazdasági politika, jogalkotási politika, és sorolhatnám.
Ma a magyarországi földterületek jelentős hányada - részben törvényesen, de többnyire törvénytelenül - külföldi tulajdonban van. Pár nappal ezelőtti hír, hogy egy Somogy megyei falu lakói már a temetőjüket sem tudják megközelíteni, mert már az oda vezető út is külföldi tulajdonba került.
Ma a privilegizált helyzetet, adómentességet, adókedvezményt élvező külföldi cégek uralják a magyarországi gazdaságot. Ma a még magyarként is ismert cégek - MOL, BorsodChem és így tovább - jelentős hányada is nagyrészt külföldi kézben van.
Ma a nemzetközi pénzvilág irányítóinak, Világbanknak, Valutaalapnak álságos működése következményeként alig elviselhető adósságszolgálatban senyved az ország.
Ma az országban működő bankok között nagyítóval kell keresni a magyar érdekeltségűt.
Ma a magyar munkavállalók jelentős hányada munkájának az eredménye a multik zsebét dagasztja.
Soroljam-e hát tovább azokat a tényeket, amelyek alátámasztják, hogy hőseink vérrel hozott áldozatát, a kivívott eredményeket békében veszítjük el kormányaink közreműködésével? Van-e alapunk ezek után a hősök áldozatára hivatkozva ilyen pótcselekvéssel elvonni a valódi cselekvés iránti igényt?
Ha van ma Magyarországon párt, amelyik kiáll az elesett hőseink által védett értékek megmentéséért, a hőseink által kivívottak megtartásáért, akkor az a Magyar Igazság és Élet Pártja. Mi tartjuk a legnagyobb szabású megemlékezéseket március 15-én, június 4-én, augusztus 20-án és október 23-án egyaránt. Amikor tehát azt mondjuk, hogy nem tudjuk támogatni ezt az előterjesztést, az nem azért van, mert esetleg nem értenénk egyet a hőseink áldozatvállalásairól való megemlékezéssel, sőt, mi azt mondjuk, hogy nem elég a látványos, külsőleges megemlékezés - mint jeleztem, ezt mi külön törvény nélkül is évente többször megtesszük -, de elengedhetetlennek tartjuk, hogy ténylegesen is gondoskodjanak a még élő hősökről azok, akiknek erre lehetősége van.
(17.20)
Ha a MIÉP olyan helyzetbe kerül, nem ilyen féloldalas, pótcselekvés jellegű előterjesztést fog készíteni, hanem olyant, amely valódi megbecsülést jelent a hősöknek, még akkor is, ha az pénzbe kerül. Egyébként megjegyzem, az ünneplés is pénzbe kerül, nem is akármennyibe, csak az a pénz nem kerül oda, ahova kellene: a hősökhöz. Ha a kormányzat komolyan gondolná, hogy mindaz megvédendő, amiért elődeink a vérüket hullatták, netán urambocsá! visszaszerzendő célként jelölné meg mindazt, amit elődeink hősiességük ellenére vagy a belső árulók miatt elveszítettek, akkor nem egy ilyen "nesze semmi, fogd meg jól!" jellegű törvényjavaslatot terjesztettek volna elő, hanem egy tényleges, érdemi intézkedéseket is tartalmazó, magában foglaló anyagot.
Az államtitkár úr expozéjában említette, hogy ez az előterjesztés lényegében az 1920-as években meghonosodott emléknap felelevenítése. Ez így igaz. De akkor az a Magyarország egy mindenektől független ország volt, amelyben jogos volt a hősökről való megemlékezés, hiszen az akkori kormánynak célkitűzése volt a függetlenség megőrzése és az elvesztettek visszaszerzése, míg a második világháború utáni egyik kormányról sem mondható el ez; arról már nem is beszélve, hogy Magyarország függetlenségéről ma, amikor - mint korábban kitértem rá - ezer szálon rángatják, irányítják külföldről és idegenek belföldről is, függetlenségről tehát aligha beszélhetünk.
Összegezve a MIÉP állásfoglalását: a helyzet sajnos ma alapvetően más, mint 1924-ben volt, ennek ellenére, mint a bevezetőmben már jeleztem, a hősökre való emlékezéssel egyetértünk, azt rendszeresen gyakoroljuk is, törvényi felhatalmazás vagy törvényi kötelezés nélkül is, de a jelen előterjesztést a súlyos érdemi fogyatékosságai miatt a MIÉP-frakció nem tudja támogatni.
Köszönöm a figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Talán elhiszi nekem, hogy nem azért kifogásoltuk ennek a dátumnak az egybeesését a gyermeknappal, mert ezt előttünk az antifasiszták és a Szocialista Párt képviselői is kifogásolták. Ha két ember hasonló álláspontra jut valamilyen ügyben, nem biztos, hogy ugyanabból az alapelvből kiindulva jut ugyanarra az álláspontra. Csak jelezni szeretném, hogy például mi sem fogadtuk el a költségvetést, és nem azért nem fogadtuk el, mert a mellettünk ülő két másik párt befolyása alá kerültünk volna, hanem teljesen más indokokkal és alapelvekből kifolyólag. Tehát ez nem igazán érv, hogy mert mások is ezt mondták, ezért mi nem mondhatnánk.
De azt is jeleztem, hogy ez a kisebbik kifogásunk; jó lenne, ha csak a dátumról lenne szó. Én jeleztem, hogy szívesen látnánk egy másik dátumot, esetleg június 4-ét. Azt hiszem, senkinek nem kell mondani, hogy milyen évforduló június 4-e, ami esetleg méltóbb lenne a magyar hősök napjára. Amikor '924-ben ezt meghozták, még nem tudták, hogy majd később a gyermeknap ugyanerre a napra fog esni. Tehát ez az összeütközés akkor még nem merült fel; ma viszont a gyermeknap már meggyökeresedett. Sajnos. Én nem szeretem sem a gyermeknapot, sem a nőnapot, sem a Valentin-napot, semmi ilyen begyűrűzött napot, de van - tény, tudomásul kell venni.
Ami pedig a politikai okból üldözötteknek a különböző pénzügyi segítését jelenti - az államtitkár úr mondta -, én nem a politikai üldözöttekről beszéltem most, hanem a hősökről vagy a hősök leszármazottairól. Tudom, hogy még mindig nagyon sok második világháborús hadiözvegy, hadiárva pénzügyi segítése hiányzik. Tudom, hogy a Felvidékről áttelepítettek segítése hiányzik. Tehát ezért mondtam, hogy volna még mit tenni ténylegesen is.
Köszönöm szépen a figyelmet.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyik gazdasági napilap április második felében közzétette egy felmérés eredményét, amely szerint 2000 első félévében - a vizsgált időszakban - nem igazolódtak a hazai beszállítók szerepének fokozatos növekedését váró elképzelések. Eszerint a hazai beszállítók aránya a külföldi tulajdonú vállalkozások körében csupán 39 százalék, a magyar cégek tulajdonát képező vállalatok esetén ez 58 százalék volt. A tanulmány szerint a hazai beszállítók aránya növekedésének elmaradásában szerepet játszhat az, hogy a magyar cégek szállítási fegyelem szempontjából megbízhatatlanabbak uniós társaiknál. Én nemigen tudom elképzelni, hogy a magyar beszállító cégek megbízhatóbbak lennének a hazai cégek irányában, mint a külföldi cégek felé. Ez tehát nem magyarázhatja a jelentős különbséget a beszállítók igénybevétele között.
Mi lehet akkor mégis az oka ennek a nem kívánt jelenségnek? Nagy valószínűséggel az, hogy a külföldi cégek Magyarországra településük után is jórészt megtartják addigi beszállítóikat, nem váltják fel azokat magyar beszállítókkal. De vajon miért van ez így, és törvényszerű-e, hogy így legyen? Aligha. A gazdasági kormányzat feladata megteremteni azokat a gazdasági körülményeket, amelyek arra ösztönzik a Magyarországon működő külföldi cégeket, hogy - ha van olyan az ő szakterületén - elsősorban magyar beszállítók közreműködését vegyék igénybe. Egészen biztos vagyok abban, hogy a külföldi cégek nemcsak 39 százalékának a tevékenységébe tudnának bekapcsolódni magyar beszállítók, hanem ezt az arányt jelentősen lehetne növelni.
Tekintettel arra a meghiúsult várakozásra, amit idéztem, hogy csak úgy magától növekedne a hazai beszállítók aránya, nem valószínű, és hogy a földrajzi közelség miatti alacsonyabb szállítási költségek fontosak ugyan, de a jelek szerint nem elégségesek, kérdezem az államtitkár urat, hogy mit kíván tárcája tenni a hazai beszállítók arányának növelése érdekében azért, hogy a következő ilyen jellegű vizsgálat után már biztatóbb eredményt olvashassunk.
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Nem tudom, hogy valóban ugyanarra a cikkre gondolunk-e. Én nem egy bulvárlapból, hanem egy elismert gazdasági lapból vettem az adatokat, tehát - tetszik, nem tetszik - megpróbálhatjuk hitelesnek elfogadni. Tévedni persze ők is tévedhetnek. Ráadásul a cikk nem is azt mondta, amit az államtitkár úr kihangsúlyoz, hogy nem volt fejlődés, csakhogy nem érte el az elképzelt vagy a kívánt fejlődést a hazai beszállítók aránya; azért, úgy gondolom, ez jelentős különbség.
Azt viszont örömmel hallottam, hogy a tárca további lépéseket kíván tenni a hazai beszállítók arányának növelése érdekében. Szívesen látnám a multinacionális bevásárlócégek polcain is, hogy ott meghatároznák, hogy hány százaléknak kell lenni a hazai beszállítóknak. Nagyon jó lenne, ha erre vonatkozó jogszabályok lennének. De mivel látom a tárca erre irányuló elhatározását, elfogadom a választ.
Köszönöm. (Taps a MIÉP és a kormánypártok padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Perlaki képviselő úr egyéni indítványa alapvetően két részre osztható. Az első rész a bírósági végrehajtás szabályait pontosítja a gépjárművekre folytatott végrehajtási cselekményekkel kapcsolatban. A javaslat alapvetően technikai jellegű, mivel megváltoztak a közlekedési igazgatási hatáskörök, melyeket pontosítva kell nevesíteni a normaszövegben. A MIÉP-frakciónak ezzel kapcsolatban semmiféle kifogása nincs.
A törvényjavaslat másik része azonban zavarba ejtő. Egy olyan törvény összeférhetetlenségi szabályait javasolja enyhíteni, amelynek tartalmát a MIÉP képviselőcsoportja alapvetően elhibázottnak tartja. A javaslat tulajdonképpen tovább bogoz egy olyan csomót, amit nem bogozni, hanem kettévágni kellene, és alapvetően új hurkot kerekíteni a jelenségre. A vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló 1998. évi IV. törvényről beszélek. Tudjuk, hogy a mostani módosítás és ráadásul annak sürgőssége az Alkotmánybíróság határozata alapján kerül elénk, de ha már hozzá kellett nyúlni a törvényhez, akkor annak a meglévő, bár nem alkotmányellenes, de a gyakorlat során beigazolódott hibáit is ki kellett volna gyomlálni.
A törvény túlságosan nagyra méretezte a kamara tagjaivá kényszerített emberek körét. Tagjainak többsége nem magánnyomozó, javarészük gyakorlatilag éjjeliőr, portás, köszönőember, telephelygondnok, pénzszállító, szeméttelep-felügyelő és így tovább. Vannak közöttük testőrök is, akik rövidre nyírják a hajukat, hogy erős embernek lássák őket, és kísérgetik mindenhová munkaadójukat. A MIÉP-frakció véleménye szerint teljesen indokolatlan, hogy ezek az emberek kamarai tagságra kényszerüljenek; rendőrhatósági ellenőrzésük más foglalkozású állampolgárokkal azonos intenzitással megoldható lenne. A célszerű állapot az volna, ha csak a magánnyomozók maradnának meg a kamarában, és annak neve is ennek megfelelően módosulna. Egy ilyen profiltisztulás után jobban lehetne a rendőrhatóság által ellenőrizni a magánnyomozói tevékenységet, hiszen nem tudnának elvegyülni a portások között. Tehát egy ilyen jellegű profiltisztítás mellett lehetne olyan szabályokat megfogalmazni, amelyek emelnék a magánnyomozói tevékenységgel szemben támasztott állami igényességet. Ebbe a körbe tartozó szabályok például: a megfelelő iskolai végzettség, ami a javaslat szerint csupán középfokú; a nyomozóhatósági jogkörrel rendelkező szervezetnél eltöltött gyakorlati idő, például öt év; az ügyfelek fogadására alkalmas iroda és így tovább.
Ebben a körben szeretném megemlíteni a magyar állampolgárság követelményét is. Mind a jelenlegi szabályozás, mind a törvényjavaslat normaszövege megengedi ugyanis azt, hogy külföldi állampolgár is végezhessen magánnyomozói tevékenységet. Ezt a MIÉP-frakció ellenzi, nem tartjuk helyesnek ugyanis, hogy bizonyos feltételek teljesítése esetén külföldi állampolgárok kutakodhassanak Magyarországon, felruházva mindazokkal a jogosítványokkal és lehetőségekkel, amelyek a magánnyomozókat megilletik. Miután a kamara profiltisztításának szabályai megfogalmazódnak, és a magánnyomozói tevékenységgel szemben támasztott állami mérce is megfelelő magasságba lenne helyezve, célszerű lenne kidolgozni azoknak a többletkötelezettségeknek a rendszerét is, amelyet az állam joggal vár el a területén működő magánnyomozó állampolgároktól.
Mire is gondolunk? A magánnyomozót titoktartási kötelezettség terheli a megbízója vonatkozásában, ami rendjén is való, ugyanakkor a munkája során tudomására jutnak súlyos bűncselekmények is, így szükségesnek látszik azon súlyos bűncselekmények körének meghatározása, ahol az állam már nem tűr el magánnyomozati cselekményeket úgy, hogy arról ne legyen tudomása - például gyilkosság esetén. Ebben a körben a bejelentési, feljelentési kötelezettséget az állampolgárokra vonatkozó általános szabályoktól erőteljesebben lenne célszerű megkövetelni, például a kamarai tagságtól való megfosztás kilátásba helyezésével. Természetesen csak nagyon súlyos bűncselekmények esetén lenne ez indokolt.
Mivel nagyon rövid, csak ötperces az időnk, ezért azzal fejezem be, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója a fenti hiányosságai miatt nem tudja támogatni a törvényjavaslatot, hiszen annak sem az eredeti tartalmával, sem az említett módosításaival nem ért egyet.
Köszönöm figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretnék a megdöbbenésemnek kifejezést adni, hogy ezt az előterjesztést négy országgyűlési képviselő jegyzi, és egyik sem vette magának a fáradságot, hogy a vitát meghallgassa. Négy előterjesztő közül egyik sincs a teremben. Az egyik előadta az expozéját, utána eltávozott a teremből, a másik három előterjesztő pedig még ennyi fáradságot sem vett. Ha ennyire érdekli őket a téma, akkor nem is igazán értem, hogy miért terjesztettek elő egyáltalán módosító indítványt, hiszen látszik, hogy személy szerint ők maguk és pártjaik sem igazán érdeklődnek a téma iránt - így körülnézve a teremben.
E megdöbbentő benyomások után hadd mondjak érdemi észrevételt. Amikor megláttam ezt az előterjesztést és a címén megakadt a szemem - a párizsi békeszerződés... -, akkor azt mondtam, hogy na végre! Aztán amikor továbbolvastam a címet, akkor már lelohadt ez a lelkesedésem, hiszen tudjuk, hogy a párizsi békeszerződés előírt néhány dolgot Magyarország részére, mint kötelezően megvalósítandó cselekvést, programot. Ezek egyik részét ráadásul már az Alkotmánybíróság is megerősítette, és kötelezte a Magyar Országgyűlést - csak egy példát mondok -, hogy 1997. június 30-áig meg kellett volna alkotni egy törvényt, ami az akkori Csehszlovákiából áttelepített magyarok kárpótlási ügyét rendezte volna. Tehát amikor a "párizsi békeszerződés" címszóig eljutottam, azt hittem, hogy na végre, négyéves késéssel most már elénk kerül valami olyan, ami a határon túlról kényszerrel, erőszakkal áttelepített magyaroknak több mint ötven éve húzódó problémáját megoldaná. Nem ez történt, hanem a párizsi békeszerződés által egy másik kötelezően előírt cselekvés törvényi módosítását terjeszti elő a négy képviselő.
Szeretném elmondani, hogy nem tartjuk szerencsésnek, ha képviselők mazsoláznak az előírt kötelezettségek közül, és a kormány ehhez asszisztál. Négy képviselő tehát azt mondja, hogy a párizsi békeszerződés előírásaiból valamilyen kötelezettséget kiveszünk és az arra vonatkozó törvényt módosítjuk, míg a párizsi békeszerződés másik kötelező előírását - amire ráadásul mint jeleztem, alkotmánybírósági kötelezés is van négy éve lejárt határidővel - viszont nem vesszük elő, és a kormány nem mondja a képviselőknek, hogy gyerekek, ha már hozzányúlunk a párizsi békeszerződéshez, van ez akkora falat, olyan nagy és fontos téma, hogy a kormány ebben segítséget nyújt, hiszen nyilván maguk a képviselők nem tudnák kidolgozni azt a törvényt, ami ebben a kérdésben szükséges lenne, egy kárpótlási kerettörvényt.
Nem, a kormány elnézi azt, hogy a párizsi békeszerződésre vonatkozó törvényből egy picike cikkellyel foglalkozzanak képviselők, a nagy és sokkal jelentősebb résszel pedig továbbra sem, függetlenül attól és fittyet hányva arra, hogy az Alkotmánybíróság mit mondott és milyen kötelezettséget írt elő. Nem tartjuk tehát szerencsésnek azt, ha hirtelen előkapunk valamit a párizsi békeszerződésből, míg más elemet továbbra is elfektetve hagyunk.
A Magyar Igazság és Élet Pártja már többször szóvá tette azt, hogy igazságtalannak tartjuk, hogy eddig valamennyi kormány, ami a rendszerváltás óta működött - beleértve ezt a kormányt is -, figyelmen kívül hagyja a párizsi békeszerződés kötelező előírását.
Befejezve: sajnálattal kell azt mondanunk, hogy ismét csalódást okozott a kormány, ami a párizsi békeszerződéssel kapcsolatos dolgokat illeti. Továbbra sem kívánja megoldani a Csehszlovákiából kitelepített magyarok ügyét, hanem most elkezdenek vitatkozni a kormánypárti delegált vagy nem delegált kérdéséről.
A párizsi békeszerződés előírásai ennél sokkal fontosabb és sokkal fajsúlyosabb kérdéseket írnak elő. Mi azt várjuk és nemcsak várjuk, hanem elvárjuk a kormányzattól, hogy valóban foglalkozzanak azzal, amit a párizsi békeszerződés kötelezően előír a kormánynak és az Országgyűlésnek.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A rendszerváltás óta egymást váltó kormányok különböztek ugyan néhány dologban, példának okáért a szocialista kormány kirívóan antiszociális, kisemberellenes intézkedéseit említhetném, míg a másik néhány témakörben semmilyen különbség nem fedezhető fel e kormányok között. Ezek közé tartozik a külföldi befektetőknek adott adókedvezmény és adómentesség.
A MIÉP sok fórumon, több napirendhez kapcsolódva is felvetette már ezt a problémát, de felszólalásaink, a hazai vállalkozások esélyegyenlőségére tett kezdeményezéseink mindig elakadtak a külföldi befektetők érdekeit a hazai kis- és közepes vállalkozások érdekei elé helyezők ellenállásán. Pedig az évek során a külhoniak részére nyújtott adókedvezmény és adómentesség olyan mértéket ért el, amelynek vagy legalább annak egy részének a költségvetésbe áramoltatása esetén csökkenteni lehetne a hazai vállalkozók csaknem példátlanul magas terheit.
Mondok egy-két példát az utóbbi időkből: az elmúlt évben mintegy 90 milliárd forint vám- és adóelengedésre számítottak a magyarországi autógyárak. Egy másik felmérés szerint a feldolgozóipar 70 milliárd forint adókedvezményt kap évente. Csak két ágazatot említettem, és máris éves szinten csaknem 200 milliárd forintot adunk a multiknak ezekben az ágazatokban. És hol van akkor még a többi ágazat!
A legfrissebb példa egy hónappal ezelőtti. A kormány tíz évre szóló adómentességgel járó támogatást biztosít a debreceni dohánygyár beruházási fejlesztéséhez. Éves szinten, óvatos becslések szerint is több száz milliárd forint bevételkieséssel kell számolnunk e kedvezmények miatt. Ilyenkor a kormányoldalról azt szokták ellenvetni, hogy ezek nélkül az adókedvezmények vagy adómentességek nélkül nem jönne ide a beruházó. Ez persze nem így van, mert nem mindenhol kapja meg ezt a kedvezményt, és oda is megy. Odamegy, és ide is jönne, mert még mindig viszonylag olcsó a munkaerő, amely többnyire jól képzett, és ha nem is nyugati színvonalú, de számára elfogadható az infrastruktúra és a közlekedés. Amikor pedig mindez megteremtődik keletebbre is, akkor a beruházó odébbáll, hiába kínáljuk neki itt az adókedvezményt. Jó néhány példát láthattunk erre már az elmúlt években.
De ha nem az adókedvezmény és az adómentesség az elsődleges oka a beruházók itteni megtelepedésének, akkor vajon mi? Ezt is sokszor hangsúlyozta már a Magyar Igazság és Élet Pártja: ez az ok a piacvásárlás. Ez a lényeg, hiszen a multik a beruházásaikkal együtt megkapták a hazai piac nagyobbik részét is az adott ágazatban. Ez nekik az igazi nagy üzlet; minden egyéb támogatás részükre ajándék, részünkről pedig felesleges pénzkidobás: az adófizetők zsebéből a multik támogatása.
Hol beszélhetünk szabad versenyről és esélyegyenlőségről az adóval agyonnyomorított hazai vállalkozások és a kormányok tenyerén hordott adómentes külföldiek között? Ráadásul némely befektetők olykor-olykor szeretnek is visszaélni ezen indokolatlan kedvezménnyel. Mondok erre is konkrét példát. Az egyik hazai élelmiszer-kereskedelmi hálózatot felvásárolta egy külföldi, hasonló profilú láncolat. Működtette is a hálózatot kerek öt évig, amíg az adómentessége tartott. Annak utolsó napján lehúzták a bolt redőnyét, majd a következő munkanapon ugyanaz az üzlet egy másik élelmiszer-üzletlánc tagjaként nyitott ki, természetesen újabb öt év adómentességgel. Az már csak hab a tortán, hogy a két kereskedelmi üzletlánc-hálózat tulajdonosi köre, bizony, egybeesik.
Nem vitatjuk, hogy kellenek a munkahelyteremtő beruházások, és azoknak valamiféle kedvezményt is kell biztosítani. Ez lehet akár a piac egy része is, de semmiképpen nem a meghatározó része, hogy ne érvényesíthessenek monopolárat. De kérdezem a kormány tisztelt képviselőitől: kiszámolta-e valaha valaki, hogy az elmúlt tizenkét évben az ilyen adó- és vámkedvezmények mennyibe kerültek az országnak, és hogy abból mennyi munkahelyet teremthetett volna az állam a hazai vállalkozások segítségével?
Kérem, hogy most ne a Széchenyi-tervre hivatkozzanak, mert abból a hazai mikro- és kisvállalkozások igen kis hányada részesülhetne! Várom tisztelt válaszukat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi időkben meglehetősen, de szerintem nem elég nagy port vert fel az a hír, hogy a Somogy megyei Bárdudvarnok település lakói egyszer csak azt vették észre, hogy falujuk területének 65-70 százaléka, a mezőgazdasági művelés alá vont földjeiknek pedig a 80 százaléka osztrákok tulajdonában van. Hogy ez erősen törvényellenes, az nem zavarta a helyi földhivatalt, amely nyugodtan bejegyezte a tulajdonváltozást ezekre a területekre is, mint ahogy a faluban lakó Fodor János négyhektárnyi földje is egyszerűen eltűnt az ingatlan-nyilvántartásból. Forintos László polgármester szerint sokan most is a saját tulajdonuknak tudva művelik zártkerti szőlőjüket, gyümölcsösüket. Őket a falu vezetése nem meri felvilágosítani a való helyzetről, attól tartva, hogy azt megtudva, sírva fakadnának.
Mindez egy állítólagos adminisztrációs hiba miatt állt elő, miszerint az állami gazdaság felszámolásakor 10 070 helyett, mindössze 1007 aranykorona értékű kárpótlásra kijelölendő földalapról értesítette a Somogy Megyei Kárrendezési Hivatal az állami gazdaság vezetőit. A többi tehát eladható volt. De hát a más tulajdonában lévő terület is ily módon az osztrákok tulajdonába kerülhetett? Az eredeti tulajdonosoknak nem kellett volna értesítést kapniuk tulajdonjoguk megszűnéséről?
Kérdezem tehát a minisztérium tisztelt képviselőjét, hogy milyen megoldást lát a tárca Bárdudvarnok településnek és személyesen a település több lakójának az állami szervek által okozott károk rendezésére. Vagy valóban el lehet privatizálni egy falut, lakói tulajdonát az érintettek tudta nélkül? Nem akarom elhinni!
Várom az államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Hogy ezek a területek privatizáció vagy felszámolás során kerültek idegen tulajdonba, ennek az esetünkben nincs jelentősége. A lényeg az, hogy a tulajdonosok és a falu is elveszítette a területét.
Az, hogy hazai bejegyzésű a kft., az igaz, de osztrák tulajdonosok jegyzik ezt a hazai bejegyzésű kft.-t. Termőföldet nem szerezhetett volna.
Az, hogy az érintettek nem vették észre a hibákat, amiatt következhetett be, hogy a földhivatal nem küldte meg nekik az értesítést. Tehát ha én elveszítem a tulajdonjogomat és bejegyeznek egy más tulajdonosnak, nekem is értesítést kell róla kapni. Tehát elkövette a hibát egyrészt a földhivatal, másrészt a területileg illetékes kárrendezési hivatal.
Magyarán, véleményem szerint, államigazgatási jogkörben okozott kárról van szó, amelyet az államnak kell valamilyen módon reparálni. Én ezért kérdeztem a tisztelt államtitkár urat, hogy ha most netán nem tud válaszolni, akkor kérem, hogy egy vizsgálat után térjen vissza, mert szerintem ez így nem maradhat.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban megnyugvással hallhattuk, hogy felavatták Temesváron azt az emlékművet, amely az ottani lágerben elpusztult magyar foglyok emlékét őrzi. A temesvári láger a magyar holokauszt része, ugyanúgy, mint a Gulág sok szigete vagy éppen a foksáni tábor, és ennek a magyar holokausztnak a része a barcaföldvári haláltábor is, ahol 1991-ben a láger poklát túlélt magyar foglyok és a mártírok hozzátartozói egy obeliszk alakú emlékművet állítottak, amelyre az volt ráírva, hogy a fogolytáborba internáltak, az ott szenvedettek és meghaltak emlékét örökíti meg. Az emlékművet a románok 1994-ben ledöntötték. Ennek helyébe múlt év június 24-én reggel, minden szükséges engedéllyel felszerelve, a környékbeliek egy új emlékművet állítottak fel, azonban még aznap délben a földvári román polgármester utasítására azt ismét ledöntötték. Az eseményről az emlékmű felállítását kérelmezők közül szemtanú is van és fényképek is készültek.
Semmiképpen sem szolgálja a magyar-román megbékélést az, hogy jóval Ceaus escu bukása után magyar emlékműveket rombolnak Erdélyben. Azon nem csodálkozom, hogy a határon túli magyarokkal alig törődő Horn-kormány nem tett lépéseket az emlékmű 1994-es lerombolása miatt. De kérdezem az államtitkár urat, hogy a másodszori lerombolás óta eltelt csaknem egy év alatt tett-e lépéseket a Külügyminisztérium a tettesek felderítésére és az emlékmű helyreállítása érdekében. Ha nem, miért nem, de ha igen, akkor milyen eddigi eredménnyel, és mi várható e téren a közeli jövőben?
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Biztos Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az országgyűlési biztos asszony által vezetett hivatal munkája jelentős részének elismerése mellett én most elsősorban a kritikai észrevételeket fogalmazzam meg, hiszen a dicsérő szavakat előttem már többen elmondták, és meggyőződésem, hogy a hivatal csak akkor tud az általunk kívánatosnak ítélt irányba elmozdulni, ha a munka elismerése mellett a kritikát is megismeri.
Az előttünk fekvő beszámoló ismerteti, hogy ehhez a hivatalhoz a 2000. év során milyen sok panasz érkezett: pontosan 6002 darab beadvány, és 7414 darab panasz fogalmazódott meg azokban, ugyanis egy állampolgár egy beadványban több panaszt is megfogalmazhat természetesen.
Mint már elhangzott, ez a szám 12 százalékos panasznövekményt jelent az előző, 1999. évihez viszonyítva. Ebből a panasznövekményből azonban a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója nem azt a következtetést vonja le, hogy 12 százalékkal romlott volna Magyarországon az állampolgári jogok érvényesülésének a lehetősége vagy az emberi jogok helyzete, inkább úgy látjuk, arról van szó, hogy sok ember alkotmányos és emberi jogi sérelemként éli meg jogvitáit, amelyeket különböző szervek előtt folytat.
A MIÉP-frakció egyik kritikai észrevétele a hivatallal, a hivatal tevékenységével szemben úgy merül fel, hogy vajon mi célból gyűjtögeti, esetleg gerjeszti a panaszáradatot. Miután azt elégséges számban megkapta, akkor azokkal mit kezd vagy mit nem kezd, vagyis mennyit utasít el belőlük, mennyit tud feldolgozni belőlük? A MIÉP-frakció álláspontja az, hogy a panasznövekmény gerjesztése nem tartozik valamiféle nemzetgazdasági célkitűzések tervtúlteljesítési kategóriái közé. Tehát az előző évben megvalósult tényszámok túlteljesítésének helye van például a nemzeti jövedelem, az exportkivitel és egyéb területeken, de semmiképpen nem biztos, hogy erre törekedni kell a panaszbeadványok sok esetében.
Az országgyűlési biztos asszony hivatalának ilyen irányú, szerintünk helytelen gyakorlatának egyik példáját a beszámoló 18. oldalán találhatjuk. A biztos asszony háromnapos munkalátogatást tartott Heves megyében a munkatársaival. A látogatást megelőzően 24 helyen panaszládákat helyezett el a megyében, ebből 13-at Egerben, különböző közintézményeknél, a többit a nagyobb településeken.
Előzőleg felhívásokban tájékoztatták erről és a látogatás időpontjáról a lakosságot, hogy tudjon a lakosság arról, hol vannak a ládák, amelyekbe majd bele lehet panaszkodni. A várva várt siker nem maradt el, hiszen 52 ember panaszkodott bele a ládákba, és további 12 levél is érkezett a közigazgatási hivatalhoz, valamint az országgyűlési biztos asszony hivatalához.
A MIÉP képviselőcsoportjában olyan irányú kételyek és kérdőjelek merültek fel, hogy ennek a tevékenységnek ebben a formában, ilyen gyakorlati koncepciót magáévá téve, ahogyan azt időnként a hivatal gyakorolja, van-e praktikus értelme. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény szerintünk eltévesztett gondolati nyomvonalakat hordoz magán, de kétharmados törvény, tehát módosítása jelenleg nemigen kivitelezhető. Rendelkezéseit nem mindig sikerült ésszerű, gyakorlati tartalommal kitölteni, ami elvileg elengedhetetlen feltétele minden állami hivatal felállításának és működtetésének.
Amikor a MIÉP-frakció a célját és az értelmét kutatja ennek a hivatalnak, akkor felemás dolgot lát. Ki lett kiáltva, hogy egy demokratikus és az emberi jogokat tiszteletben tartó államszervezetnek ombudsmant is tartani kell. Rendben van. Ebben a kérdésben nem lehet kilógni a sorból, hiszen az államgépezet demokratikus működésének egyik ismérvéről van szó. A MIÉP véleménye szerint azonban egyetlen intézmény elég lenne az ombudsmani hivatalokból egy ilyen kis országban. Egy ilyen jellegű hivatalban még egy általános helyettes is elfér, ezt sem kifogásolnánk. Ha viszont egy ilyen hivatalt működtet az állam, akkor azt célszerű lenne valami gyakorlati tartalommal megtölteni.
A kétharmados törvényből következik, hogy csak a meglévő törvény szövegét van lehetőség hasznos tartalommal és koncepcióval kitölteni természetesen, vagy javaslatot tenni a törvény módosítására. Itt az első probléma az, hogy a hivatal nem rendelkezik konkrét hatáskörökkel. Az állami szervezeteknek általában van konkrét feladatkörük, és a feladatkörhöz kapcsolódó hatáskör, és koncepciójukat ehhez képesek igazítani.
A hatáskör hiányából fakadóan először azt kell tisztázni, hogy mi nem az országgyűlési biztos hivatala; nem jogsegélyszolgálat, csak annak látszik. Jogsegély-szolgálati jelleget annyiban hordoz magán, hogy az állampolgárok panaszokat írnak hozzá, vagy szóban elmondják neki a panaszaikat, amit jogvégzett emberek elolvasnak vagy meghallgatnak, szükség esetén tanácsokkal látják el a panaszosokat. Ezt követően azonban a működése eltér a jogsegély-szolgálati gyakorlattól, hiszen egyéni jogsérelem esetén nem szerkeszt iratokat, keresetlevelet, előkészítő iratot, fellebbezést és így tovább; nem lát el ellenjegyzéssel ellenjegyzésre szoruló iratokat, nem lát el az egyéni ügyekben szükség esetén jogi képviseletet.
Tehát visszatérve az alapesethez: toborozza a panaszosokat, de nem tud igazán velük mit kezdeni. Az állam részéről jogsegélyszolgálatot működtetni egyébként is függelmi ellentmondást jelentene a köztisztviselők számára. Ennek intézményrendszere a kirendelt védők, a pártfogó ügyvédek, valamint a jogsegélyszolgálatok által meg van teremtve. Nem lehet egyszerre, egyazon ügyben több oldalon jogi képviseletet ellátni.
Miután a hivatal nem tud érdemben mit kezdeni a hozzá forduló panaszosok jelentős részével, ezért azok háromnegyedét iktatás után elutasítja a beszámoló 27-33. oldalán ismertetett okokból és módon; tehát a háromnegyedét elutasítja. Ez célszerű is, hiszen a beszámoló elkészültéig a hivatal működése során több mint 42 ezer darab panasszal fordultak hozzá a panaszkodók, ezt a 27. oldalon olvashatjuk. Ekkora panaszáradat pedig nehezen kezelhető. Ha viszont a hivatalnak még hatásköre is lenne mindazokra az ügyekre, amelyekben a panaszokat írogatják hozzá, akkor lenne csak igazán nehéz a helyzete. Így azonban viszonylag könnyű, hiszen akiket magához csalogat, azok java részét rögtön el is utasítja magától.
A hivatal által magához csalogatott panaszok java részének elutasítása után még mindig sok panaszkodás marad a nyakán. Ezért ennek csökkentése érdekében az addig el nem utasított panaszokat a hivatal elkezdi vizsgálni, hiszen azok egyik általános jellemzője a teljes jogi tényközlés hiánya. Ez lehetőséget teremt a panaszok további, több mint 7 százalékában az eljárás megszüntetésére.
Mivel azonban a fennmaradó panasztömeggel még így sem nagyon tud mit kezdeni a hivatal, ezért - hogy mégis történjen azokkal valami - a fennmaradó ügyek jelentős részében ajánlásokat fogalmaz meg. Ezek címzettje rendszerint a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság vagy közszolgáltatást végző szerv, intézmény vezetője.
A fentiek miatt a beszámoló túlnyomórészt egy alkotmányossági aggálygyűjtemény. Ha az Állampolgári Jogok Országgyűlési Biztosának Hivatala nem jogsegélyszolgálatként, hanem panaszirodaként érzékeli a tevékenységét, akkor a következő tényekkel kell szembesülnie. Országos panasziroda és panaszláda nem működtethető az államszervezetre vonatkozóan, az államszervezet ugyanis annyira nagy és tagolt, hogy eljárása során sokszínűen bonyolult jogorvoslati rendszert biztosít.
(12.30)
Panaszirodát kisebb szervezeteken belül szoktak üzemeltetni. Ha például a MÁV panaszirodájánál kifogásolják egy vonatjárás késését, azt hozzácsapják más panaszokhoz, ily módon összegyűjtik a panasztömeget, majd azt folyamatosan feldolgozzák és értékelik, és a gyakorlatban modifikálják. Az államnak azonban az alkotmányból levezethetően részletesen ki van dolgozva a panaszkezelési rendszere, a jogorvoslathoz való jog pedig alkotmányos alapjog; a hivatal viszont nem jogorvoslati fórum, tévesen és hibásan lett ez az imázsa így az állampolgárok jelentős részében elfogadottá vagy közzétéve.
A hivatal a működése során visszafogottan ugyan, de alkotmánybíróságosdit is mímel, ajánlásainak a szerkezete hasonlatos az Alkotmánybíróság döntéseinek a szerkezetéhez. Az alkotmánybíróságosdi azonban csak az irattermelés formai szerkezetében mutatkozik meg, hiszen az Alkotmánybíróság jogterülete az alkotmányban és kétharmados törvényekben lefoglalt terület: ilyen már van, és ilyenből kettő egymás mellett természetesen nem létezhet.
A MIÉP-frakció tehát azt kénytelen megállapítani a beszámoló tartalmából, hogy ez a hivatal a valós problémákkal való foglalkozás mellett - és ezt hangsúlyozni kívánom - részben jogsegélyszolgálatot, részben panaszirodát, részben jogorvoslati fórumot, részben alkotmánybíróságosdit mímel egyszerre, de ezeket a műfajokat hatáskör hiányában nyilván nem teljes értékkel művelheti, ezek egyébként egymással nem is összeegyeztethető műfajok egy hivatal keretein belül. Van tehát egy intézmény az állami szervek között, amelynek nincs világos pontossággal megállapítva a hatásköre - most arra nem is térek ki, hogy az Alkotmánybíróság hogy foglalt állást az ombudsmanok hatáskörére vonatkozóan, de látszik, hogy rendezetlen a dolog. Ennek a hivatalnak az életszerű tartalommal való megtöltése nem mindig sikerült az elmúlt majdnem hat esztendő során - ez a megállapításunk természetesen nem érinti az országgyűlési biztos asszonynak a jogtudományok művelése terén elért és széles körben elismert eredményeit, valamint tanári munkásságát. Az, hogy a hivatal hatásköre nincs pontosan kidolgozva, természetesen nem a biztos asszony terhére róható fel, de az eltelt hat évben bizonyára érzékelte ezt a problémát, és hogy mégsem kezdeményezte az egyáltalán nem tökéletes törvény módosítását, a hatáskörök pontosítását, az a működésével kapcsolatosan bizony már nehezményezhető.
Összegezve: a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja elismeri, hogy szükséges figyelemmel kísérni az emberi és állampolgári jogoknak az alkotmányban rögzített érvényesülését, de mivel továbbra sem látja azt, hogy ennek a hivatalnak a működése egy határozott vezérfonal mentén haladna, megtöltve gyakorlati tartalommal, hanem ide-oda kapva, hol valós problémákkal foglalkozva, hol álproblémákat felnagyítva végzi a tevékenységét, ezért a beszámolót elfogadni nem tudjuk, annak szavazásánál tartózkodni fogunk.
Köszönöm figyelmüket.
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 211 | 150 | 2001.05.30. | 9:46 | 1-14,82-153 |
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. A biztos urat akartam köszönteni, de úgy látom, nincs itt vagy legalábbis... (A pulpitus eltakarja a képviselő elől a jelen lévő dr. Kaltenbach Jenőt. - Közbeszólások: Itt van!) A pulpitustól nem látom valószínűleg... Akkor tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Ház! A vezérszónoklat során ifjabb Hegedűs Loránt az általános jellegű állásfoglalásunkat már elmondta, én néhány konkrét esettel szeretnék hozzájárulni a kép teljessé tételéhez.
Az országgyűlési biztos úr a kisebbségi önkormányzatok működését a beszámolójában egy működési folyamatnak tekinti - ezt én magam is így látom -, ha tehát az önkormányzat megkezdi a működését, akkor elnököt kell választania a testületnek. Az elnököt nem a szavazópolgárok választják, hanem a kisebbségi önkormányzat tagjai, így rendelkezik a törvény. Erre tekintettel helytelennek tartom a beszámoló azon részét, azt a kritikát, amely vitatja a kisebbségi önkormányzat azon jogát, hogy az elnökét bármikor visszahívhassa. Ebben a konstrukcióban ez így nem lenne demokratikus, és a MIÉP kiáll a kisebbségek közéletének demokratikus keretek között történő intézése mellett.
A demokráciát és az állampolgári jogok tiszteletben tartását inkább erősíteni kellene, mint korlátozni. Ezért a MIÉP-frakció nem ért egyet azzal, hogy a kisebbségi önkormányzat elnöke csak bírósági eljárás keretében legyen visszahívható, hasonlóan egy települési polgármesterhez, a polgármestert ugyanis közvetlenül választják meg az állampolgárok, míg a kisebbségi önkormányzat elnökét a testület maga. Ezért a demokrácia csorbulását látjuk abban a javaslatban, amelyet a beszámoló e téren tartalmaz, vagyis hogy a kisebbségi önkormányzat megválaszthatja az elnökét, vissza azonban ne hívhassa. A beszámoló ezen részével tehát nem értünk egyet.
Egyetértünk viszont az országgyűlési biztos úrnak a kötelező közmeghallgatásra vonatkozó igényével. A tapasztalatok szerint általában érdektelenség kíséri a közmeghallgatásokat, ami miatt sok helyen meg sem kísérlik ezt megszervezni, pedig azt a jogszabály kifejezetten előírja. Szükséges lenne ennek a megtartásától is függővé tenni a támogatások és a tiszteletdíjak folyósítását - nyilván akkor járjon a tiszteletdíj, ha a törvényi követelményeknek eleget tesznek az érintettek -, különösen a szociális segélyezések kérdésének a napirendre tűzését és széles körű megvitatását tartja a MIÉP-frakció elsődleges fontosságúnak. E kérdésben tehát, hogy kötelező legyen a közmeghallgatás és hogy valamilyen következménye is legyen annak, ha elmarad, egyetértünk a biztos úr jelentésében foglaltakkal.
Szerintünk viszont helytelen álláspontot képvisel a beszámoló a kisebbségi nyelvhasználat bizonyos vonatkozásában, ennek egyik példáját a beszámoló 64. oldalán ismerteti: az egyik német kisebbségi önkormányzat elnöke megkísérelte megkövetelni, hogy képviselőtársai a képviselő-testület ülésén németül beszéljenek, erre azok gyorsan határozatot hoztak, hogy a képviselő-testület ülésének a nyelve a magyar. A panaszos elnök a közigazgatási hivatal vezetőjéhez fordult, hogy az foglaljon állást a vitában. A hivatalvezető úgy foglalt állást, hogy nem történt törvénysértés, hiszen a testület tagjainak a java része nem beszéli a német nyelvet - függetlenül attól, hogy német kisebbségi önkormányzatról van szó -, ezért célszerű az ülések magyar nyelven való megtartása. Az országgyűlési biztos úr a beszámolójában alkotmányos szempontból aggályosnak tartotta a hivatalvezető álláspontját, mi viszont a beszámoló ezen pontját tartjuk aggályosnak, hiszen hogyan lehet valakiket arra kötelezni, hogy egy olyan nyelven értekezzenek, amely nyelvet nem is értik, még akkor is, ha a kisebbségi önkormányzat elnöke érti azt a nyelvet, a kisebbségi önkormányzat tagjainak a többsége viszont nem. Ez teljesen antidemokratikus lenne.
A rasszizmus és az intolerancia elleni harcban nőtt az emberi jogi, kisebbségvédelmi bizottságok, nemzetközi megfigyelőrendszerek száma. Ezeknek kiépült a hazai jogsegély-szolgálati bázisa. Ezek időnként az e csoportba tartozó ügyeket egyoldalúan kiemelik, azokat eltúlzottan nagyra fújják, gondosan regisztrálják, dokumentálják, és sokszor akkor is nemzeti, faji indíttatásúnak állítják be, amikor egyszerű köztörvényes bűncselekményekről van szó. Ezek alkalmasak a magyar valóság eltorzítására és rosszindulatú nemzetközi felhasználására is ilyen jellegű szándék megléte esetén. Az országgyűlési biztos úr a beszámolójában arról tájékoztat, hogy olykor hivatalának tevékenységét ezen szervezetek szolgálatába állítja, ami szerintünk nagyon nem helyes.
(Kocsi Lászlót a jegyzői székben dr. Világosi Gábor váltja fel.)
A beszámoló nagy terjedelmet szentel az önkényes beköltözések jelenségének és e probléma szabályainak az ismertetésére, noha ez szerintünk nem a kisebbségvédelem területe - a 108. oldaltól a 119. oldalig, tehát 11 oldalon keresztül van erről szó. Itt alapvetően a tulajdon birtoklásához fűződő jog érvényesülése a kérdés. A beszámolónak ez a része nem tartozik a beszámoló tárgyához, hiszen nem attól függően alkalmaznak szankciókat valakivel szemben, hogy milyen nemzetiséghez tartozik, hanem hogy önkényes lakásfoglalónak minősül-e, és ezáltal szembekerül a törvénnyel, vagy nem annak minősül, és ezáltal törvénytisztelő. A beszámolónak ez a része említést tesz ugyan a cigány etnikumhoz tartozók és az önkényes beköltözőkre vonatkozóan új jogi szabályozás közötti összefüggésről, de egyben megállapítja azt a tényt is, hogy érdemleges változást az új jogi szabályozás az önkényes beköltözők életében nem hozott. Akkor nem egészen értjük, hogy kerül a csizma az asztalra, hogy kerül a kisebbségvédelemhez az önkényes lakásfoglalók kérdése.
Még egy témát szeretnék egész röviden megemlíteni, ez pedig a következő: már a tavalyi beszámolóban is előfordult, az ideiben egy kissé inkább háttérbe szorult az általam talán a legjobban etnobiznisznek nevezhető rész - nem én neveztem először így, én csak átvettem mások szóhasználatát.
(17.10)
Konkrét esetet mesélek el, ami, hangsúlyozom, nincs benne a jelentésben, csak jó lenne, ha az országgyűlési biztos úr ennek a témának is energiát és időt szentelne. A konkrét esetben a 90-es évek elején Kolozsvárról áttelepült valaki Magyarországra; ott magyar nemzetiségűnek vallotta magát, hogy élhessen azokkal az előnyökkel az itteni befogadása során, amelyek a magyar nemzetiséghez kapcsolódnak, amelyek ehhez járulnak. Az áttelepülése után nem sokkal itt, Magyarországon, román nemzetiségűnek vallotta magát, tekintettel arra, mert így akart bejutni a román kisebbségi önkormányzatba. Ez nem sikerült neki 1994-ben. 1998-ra örmény nemzetiségűnek vallotta magát, és 1998-ban így már bekerült az egyik budapesti kisebbségi önkormányzatba. Tehát azért jó lenne odafigyelni arra, hogy csak ezért rövid nyolc éven belül ne változtathassa valaki háromszor az identitását - elfogadva természetesen a szabad identitásválasztás jogát, de ez már nem az. Ez a joggal való visszaélés.
Ez valóban annak a kiteljesedése, hogy honnan lehet egy kis hasznot lehúzni, ha ilyennek, olyannak, amolyannak vallom magam. Úgy gondolom, hogy ez alapvetően abba a körbe tartozik, amit jó lenne, ha a kisebbségi ombudsman úr vizsgálna, és ennek a kiküszöbölésére törvénymódosítási előterjesztést is készítene, mert úgy gondolom, ez ma nem egyedi probléma. Nemcsak ez az egy eset van - sőt tudom, hogy nemcsak ez az egy eset van, amit felhoztam -, az országban ez sajnos elég sok helyen előfordul.
Befejezve: csak néhány konkrét példával szerettem volna kiegészíteni a vezérszónoklatban elhangzottakat. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 211 | 168 | 2001.05.30. | 15:26 | 1-14,154-181 |
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Asszony! Tisztelt Biztos Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az Országgyűlés adatvédelmi biztosának most tárgyalásba vett beszámolójával kapcsolatban a MIÉP képviselőcsoportja továbbra is fenntartja azon kifogásait, amelyeket 1999. június 21-én, majd azt követően a tavalyi beszámoló alkalmával ugyanebben a tárgyban ismertettem. A probléma lényege továbbra is a következő: miközben az adatvédelmi biztos úr ajánlásokat és állásfoglalásokat fogalmaz meg, konzultál, helyszíni vizsgálatokat tart és jogszabályokat véleményez abból a szempontból, hogy ki, kitől, honnan és mit tudhat vagy mit nem tudhat meg, fontos állami és társadalmi érdekek, valamint célok károsulnak. Továbbra is fennmaradt az a probléma, hogy a személyes adatok védelmének az érvényesülése ne akadályozza a különböző állami szervek és intézmények hatékony és eredményes működését. Erre tekintettel a MIÉP-frakció továbbra is fontosnak tartja ezen a területen az ésszerűség, a józanság és az életszerűség irányába történő közelítést.
Az adatvédelmi biztos úr az expozéjában Bibót idézve kijelentette: "A nagy testvérrel szemben konkuráló, erős hatalmat kell szervezni, ez lehet akár egy hivatal is." Ezt talán még el is fogadnánk, de ennek a milyenségében van az alapvető elvi különbség közöttünk. Az adatvédelmi biztos úr tevékenysége továbbra is gyakran akadályozza a bűnmegelőzés és a bűnfelderítés tevékenységét a rendőrség részéről. Mivel a MIÉP képviselőcsoportja határozottan elkötelezte magát a bűnözés visszaszorítása mellett, ezért nem tud egyetérteni a beszámolóban megfogalmazott egyes ajánlásokkal. Ebben a kérdéskörben az egyik probléma az, hogy nem tud azonosulni a biztos úr beszámolójában szereplő azon gondolattal, miszerint a rendőrség a bűnmegelőzés és a bűnfelderítés érdekében képfelvevő eszköz igénybevételével rejtetten és folyamatosan figyelje a közterületen történő eseményeket, és azokat a szükségesnek tartott ideig archiválja, például esetleges későbbi nyomozati eljárás céljából - az 57. oldalon találhatunk erre utalást.
(18.40)
A magyar államiság egyik velejárója, hogy a rendvédelmi szervek figyelik a közterületeken zajló eseményeket, abból a célból, hogy jogellenes tevékenység tapasztalása esetén közbeavatkozzanak, intézkedjenek. Napjainkra a technika fejlődése lehetővé tette, hogy ezt az évszázadok alatt szokásba jött tevékenységet videokamerák alkalmazásával is gyakorolni lehessen.
A főváros VIII. kerületében jelenleg több mint 60 kamera működik folyamatosan. A kamerák jelzéseit 16 monitoron figyelik a kapitányság erre a célra kialakított stúdiójában. Az adatvédelmi biztos úr hivatalba lépése azonban szemléletváltozást hozott ebben a gyakorlatban. A hivatalba lépését követően, még 1996-ban, ajánlást adott ki a közterületek videózásával kapcsolatban. Ennek a lényege, hogy csak jogellenes cselekmény észlelése esetén készülhet felvétel. Ez azt a problémát veti fel, hogy ha a jogellenes cselekmény néhány másodperc alatt zajlik le, például egy nyaklánc leszakítása vagy egy táska váratlan kitépése a gyanútlan járókelő kezéből, azaz meglepetésszerű rablási esemény történik, akkor elmaradhat az esemény visszakereshető rögzítése. Ez megnehezíti a cselekmény rekonstruálását és az elkövetők beazonosítását. Ugyanakkor elmarad számos cselekmény előkészületének, például lesben állás, figyelés és hasonló cselekmények rögzítése is. A MIÉP-frakció szerint ilyen jellegű akadályok bedobálása egy térfigyelő rendszer fogaskerekei közé nem szolgálja a bűnüldözés hatékonyságát.
Érdekes, hogy az adatvédelmi biztos úr kötelező érvénnyel tartja fontosnak felhívni a figyelmet a térfigyelő rendszer működtetésére. Az említett VIII. kerület határán 40 tábla figyelmeztet arra, hogy a rendőrség videokamerával figyeli a közterület rendjét. Ilyen táblák kötelező jellegű elhelyezése a MIÉP-frakció álláspontja szerint indokolatlan. A helyes szellemiség, melynek uralkodóvá válását üdvözölnénk, az, hogy a bűnözőket, az alkalmi bűnelkövetőket s az egyéb szabálytalankodókat a rendőrség figyeli, a cselekményeket észleli, azokat felderíti, és velük szemben jogszerűen és sikeresen eljár. Azt kellene érzékeltetni, hogy a rendőrség sohasem alszik, hanem polgárbarát módon folyton figyel, és intézkedik, ha kell. Véleményünk szerint nemcsak akkor kell valakinek megtartóztatnia önmagát a bűncselekmény elkövetésétől, ha tábla hívja fel a figyelmét a megfigyelésére, hanem mindig. Vagyis mindig lebegjen a feje fölött: hátha éppen most figyelik. Ahol nincs tábla, ott ez alól felmentést érezhet, s ott övé a világ.
Tanulságos dolog a rendőrség adatvédelmi biztos úrral szemben tanúsított toleráns magatartását egybevetni a piaci körülmények között működő magánnyomozói cégek gyakorlatával és hozzáállásával. A biztos úr vizsgálatot folytatott egy kft.-nél, amely cég magánnyomozói tevékenységet is folytat. A cég az ügyfelei megbízásából rendszeresen és titokban készít videofelvételt közterületen, ezeket a szükséges időtartamig tárolják. A megfigyelt személyt nem figyelmeztetik sem táblákkal, sem más módon, hogy róla videofelvétel készül, arról nem tud. Álláspontjuk szerint a közterületen videofelvételt készíteni és felhasználni szabad, hiszen aki a közterületre lép, az vállalja annak a kockázatát, hogy róla felvétel készül. Érzékelhetően nem érdekli őket a rendőrség szemérmes gyakorlata. Ennek a példája a 148. oldalon található.
Ennek a két gyakorlati példának az egybevetése is azt mutatja, hogy a hivatalos nyomozó hatóság, a rendőrség és a magánnyomozó cég eljárása között ebben a gyakorlatban mekkora különbség lehet. A korlátok és az azokból fakadó hátrányok alapvetően a rendőrség munkáját nehezítik.
Az elmúlt évben elhangzott beszámolóhoz hasonlóan a MIÉP-frakció az idén is kifogás tárgyává teszi, hogy az adatvédelmi biztos úr ajánlásai időnként akadályozzák a rendőrség operatív nyomozati munkájának a hatékonyságát is. A tavalyi beszámolójában a biztos úr kifogásolta, hogy az apátfalvai rendőrőrsön gyilkossági ügyben mintegy 70 főtől vettek ujj- és tenyérlenyomatot. Ezt a kifogást viszont a MIÉP-frakció kifogásolta tavaly. Ujjlenyomatokat gyilkossági vagy egyéb ügyben azért vesznek fel, hogy szűkítsék vagy beazonosíthatóvá tegyék az elkövetésben részes kört. Ha 70 ember jöhet szóba az ügyben, akkor 70 embertől kell ezt felvenni.
Az adatvédelmi biztos úr a mostani beszámolóban is elültette az operatív nyomozati munka hatékonyságát akadályozó kifogásait. A hagyományhoz hűen van ebben gyilkossági ügy is. A nyomozó hatóság a Somogy megyei hadkiegészítő parancsnokságtól adatokat kért gyilkossági ügyben, öt évre visszamenőleg, az elkövetői kör szűkítése céljából. Ezt a parancsnokság megtagadta, majd az adatvédelmi biztos úr közreműködésével ismételten megtagadta. Ez a beszámoló 61-62. oldalán található.
Az adatvédelmi biztos úr ez irányú tevékenységének egy másik példáját a beszámoló 93. oldalán találhatjuk. A BRFK munkatársai tudomást szereztek arról, hogy egy magánokirat-hamisítás és csalás miatt körözés alatt álló, ismeretlen helyen tartózkodó személy leánya egy középiskola tanulója. Követték őt az iskoláig, majd vele szemben az iskolában intézkedést kezdeményeztek a személyazonossága megállapítása céljából. Az egyik pedagógus hisztérikusan viselkedett, aminek a következtében a kulturáltan megkezdett intézkedés eszkalálódott és elfajult. Mivel a rendőrségnek minden jogszerűen megkezdett intézkedést jogszerűen be kell fejeznie, ezért az intézkedő rendőrök a jogszerűen megkezdett intézkedésüket jogszerűen tovább is foganatosították. Az adatvédelmi biztos úr kapott az eseményen, s azonnal javasolta az oktatási miniszternek, hogy szűkíteni kell a közoktatási intézményekben folytatható nyomozati cselekmények körét. Kezdeményezte a közoktatásról szóló törvény ilyen irányú kiegészítését. A beszámolójában sérelmezi, hogy a miniszter úr még nem nyilatkozott erről érdemben.
Véleményünk szerint az állapítható meg általánosságban, hogy az iskolákra olyan mértékű kábítószer-kereskedői nyomás nehezedik, hogy a rendőrség odafigyelését inkább erősíteni, mint korlátozni kellene. Az operatív nyomozói munka erősítése ezen a területen elsőrendű fontosságú. Az pedig, hogy a rendőrség a körözött személy ismertségi körét figyeli, követi, személyazonosságának a megállapítása céljából intézkedést kezdeményez, a szokásos rendőri munka velejárója. Ez az eset egyébként annak idején indokolatlanul nagy sajtónyilvánosságot is kapott.
Indokolatlanul kevés, sőt, sajnos semmiféle sajtónyilvánosságot nem kap viszont az a probléma, amelyről az adatvédelmi biztos úr szerény mértékben emlékezik meg a beszámolójában. Hagyatéki eljárásban gyakran fordul elő, hogy az örökösök állítása szerint az örökhagyó valamely banknál pénzt helyezett el, de nem tudják konkrétan megnevezni azt, hogy hol. Az elégséges információ hiányában a közjegyző kutatgatásai rendszerint nem vezetnek eredményre, mivel a pénzintézetek nem rendelkeznek központi nyilvántartással a betéteseikről.
A tapasztalatok szerint a bankok nem igazán erőltetik a probléma megoldását, annak ellenére, hogy sok embert érintő és károsító adatkezelési problémáról van szó. Az adatvédelmi biztos úrnak ezen a területen lett volna lehetősége, nagy visszhangot kiváltó nyilvánosságot kierőszakolva, folyamatosan és energikusan a bankárok asztalára csapni, hogy ilyen esetekben is érvényesülhessenek bizonyos alkotmányban rögzített jogok, mint például a tulajdonhoz és az örökléshez való jog. Tudom, hogy 1998-ban született egy ilyen állásfoglalás, amely csendesen adminisztratív jellegű volt, és a sajtó, valamint a médiák azóta is diszkréten hallgatnak erről az adatkezelési problémáról.
A bankok diplomatikus sajnálkozással tárják szét a kezüket, de nem munkálkodnak különösebb hírveréssel, a probléma megoldását szorgalmazva. Pedig a MIÉP-frakció ennek a kérdésnek a megoldásában támogatná őket is és az adatvédelmi biztost is.
(18.50)
Ez a probléma is világosan mutatja, hogy viszonylag csekély hírértékű dolgokban milyen nagy sajtóvisszhang képes keletkezni, és lényegesen nagyobb léptékű, sok embert érintő problémákban mekkora csend tud honolni az országban.
A lovagiasság szellemében meg kívánom jegyezni, hogy a probléma meglétéért nem dr. Majtényi László a felelős természetesen, hiszen jeleztem, hogy ő már ezt fölvetette, csak hagyta szépen csendben elhalni a dolgot.
A 2000. évben is visszatérő volt az a probléma, hogy az adatvédelmi biztos úr különféle adatkezeléseket is tartalmazó törvényjavaslatokat és egyéb, alsó szintű jogszabályokat oly módon véleményezett, hogy figyelmen kívül hagyta a nagy állami nyilvántartások rendeltetését a gördülékeny és operatív igénnyel működő közigazgatás alkalmazásában. Az előző évben többször megfogalmazásra került a MIÉP-frakció részéről, hogy a nagy állami nyilvántartások részére biztosítani kell az adatáramlás jogi és technikai feltételeit, hiszen a hatékonyan működő közigazgatásnak ez az egyik alapvető létfeltételét jelenti.
Az állampolgárok idejét is kevéssé rabolja, ha ügyük intézése során nem kell hivatalról hivatalra járogatva okmányokat, igazolásokat, tanúsítványokat beszerezniük, hanem ez a hivatalok információs együttműködésének keretében megoldható. A közigazgatás egységes, egymással kapcsolatban álló, egymásra tekintettel működő rendszer. Az adatáramlási korlátokat ésszerű mértékben kell inkább lebontani, s a folyamatban lévő ügyekre tekintettel lehetőleg visszamenő hatállyal megoldani, hogy működhessen. A MIÉP képviselőcsoportjának tapasztalatai szerint jelenleg az adatvédelmi biztos úr inkább falakat és korlátokat javasol emelni a nagy állami adatnyilvántartások információáramlása közé, amivel nem tudunk egyetérteni.
Egyes képviselőtársaimtól tavaly is, idén is elhangzott az átlátható állam és az átláthatatlan állampolgár kívánalma. Avval nem igazán kíván foglalkozni, hogy ezt a rendszert olyanok kívánják, akik korábban, elődpártjaikban nem kifogásolták az állami működés igen belterjes, pártirányú titkosságát, míg az állampolgárokat szerették megfigyelni. Ezzel azért nem kívánok foglalkozni, mert nem ennek a napirendnek a témája. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Befejezem.
De a látványos fordulatokra épülő, tetszetős lózung helyett mi elsősorban a működő államot szeretnénk látni, s azt sem bánjuk, ha védelmünkben az utcán kamera figyel ránk, vagy a rendőrség megkaphatja vércsoportunkat a nyilvántartásból. Összességében: a beszámolót nem tudjuk elfogadni.
Köszönöm figyelmüket. (Balczó Zoltán tapsol.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A Magyar Igazság és Élet Pártja már több ízben felhívta a figyelmet a külföldiek lakóingatlan-vásárlásainak sok irányú problémájára. Időnként csatlakozott e felvetésekhez egy-egy polgármester is, akiknek településén e vásárlások már igen komoly gondot okoznak. Most fordult azonban először elő, hogy az eddigi elszórt tiltakozások után most már egy területi szövetség emelte fel a szavát a külföldiek szinte korlátlan lakóingatlan-vásárlásával szemben. A Balatoni Szövetség legutóbbi ülésén ugyanis azt kérték, hogy a helyi adottságokat figyelembe vevő, ez irányú önkormányzati döntéseket ne bírálja felül a megyei közigazgatási hivatal, hanem szülessen egy, a helyi viszonyokra alkalmazható központi szabályozás. Engem is felkeresett már kétségbeesett polgármester, kétségbeesett jegyző, hogy hiába írják ők a véleményükben azt, hogy adott esetben a külföldi ingatlanvásárlása sérti a helyi közérdeket, a megyei közigazgatási hivatal fütyül a település vezetőinek a véleményére, mert ők a hivatalukból nem látják a közérdek sérelmét, és megadják az engedélyt az ingatlan külföldi részére történő eladásához. Ezek szerint ők jobban tudják, hogy mi az érintett településen a közérdek, mint a helyiek. Nem jól van ez így, hiszen az önkormányzatiságnak éppen az a fő célja, hogy a helyi ügyekben helyben dönthessenek.
Nézzük csak, milyen ellenérvek hangzottak is el a Balatoni Szövetség említett ülésén a külföldiek lakóingatlan-vásárlásával kapcsolatban! Idézek a szövetség összesítéséből: "A településeken az ingatlanárak az egekbe szöktek, így a helyben maradni kívánó fiatalok számára elérhetetlenné váltak a telkek, a házak, a lakások. A felvásárolt ingatlanok száma néhol olyan nagyságrendű, hogy az már zavarólag hat a település életére. A megvásárolt ingatlanok külföldi tulajdonosai nem tartják kötelezőnek magukra nézve a tulajdonosi kötelességekkel járó törvényeket és települési előírásokat. Sokszor visszaélnek külföldi mivoltukkal, a saját területük gondozásán, tulajdonlásán túl nem tekintik magukénak a települést." - idáig az idézet. A szövetség véleménye abban foglalható össze, hogy a külföldiek alapállása a következő: a birtoklás igen, a kötelességek nem.
De olyan vélemény is elhangzott a szövetség ülésén, hogy a külföldiek egy része képtelen elfogadni, hogy Magyarországon a közigazgatás nyelve a magyar. Azt már én teszem hozzá, hogy ha a folyamat így halad tovább, könnyen lehet, hogy az ország szívében, ősi magyar településeken kormányzati nemtörődés miatt - hiszen a közigazgatási hivatalok állami hivatalok - lényegesen megváltozhat a lakosság nemzetiségi összetétele a magyarság hátrányára, ezáltal pedig akár a helyi közigazgatás nyelve is megváltozhat.
Hogy mennyire komoly a veszély, arra álljon itt néhány adat kis, Balaton környéki településekről! Vörsön 210, Vonyarcvashegyen 350, Gyenesdiáson 350, Cserszegtomajon 600, Hévízen 700 ingatlan van külföldi tulajdonban. A helyzetet súlyosbítja, hogy a Dunántúl után most már igen erőteljes a külföldi lakóingatlan-vásárlás a Duna-Tisza-közén, és megkezdődött a Tiszántúlon is. A Duna-Tisza-közén a tanyás ingatlanok kelnek el elsősorban a külföldiek által (Dr. Kis Zoltán: Helyes!), ott már a tanyáknak több mint a fele külföldi kézben van.
Hazánkban a felmérések szerint csak a német állampolgárságú családok 70 ezer lakóingatlannal rendelkeznek, egy-egy tulajdonos olykor 4-9 ingatlannal is - erre aztán igazán senki nem mondhatja, hogy csupán a lakhatását vagy a nyaralását akarja így megoldani az illető külföldi. Ez bizony spekulációs vásárlás, ami igenis sérti a közérdeket, még ha a közigazgatási hivatalok ezt nem is akarják tudomásul venni.
Vajon egy új, belső Trianonnak nézünk elébe, kormányzati segédlettel? Reméljük, hogy nem így lesz - várjuk a kormány sürgős intézkedését.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP-frakció soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Nemrégen kerültek napvilágra a tőzsdei társaságok tavalyi eredményei. Eszerint azok a cégek, bár összprofitjuk 4 százalékkal csökkent, mégis másfél milliárd forinttal több profitot fizettek ki a tulajdonosaiknak, mint egy évvel korábban.
A kifizetések mintegy háromnegyede kerül külföldi tulajdonosokhoz. A legjobb osztalékfizetők a túlnyomóan külföldi kézben levő áramszolgáltatók, amelyek a 29 milliárd forintnyi nyereségükből 27 milliárd forintot fizetnek ki osztalékként.
(17.50)
Korábban a kormányok egyik fő érve a privatizáció és az adókedvezmények mellett az volt, hogy a külföldiek nyereségük jelentős hányadát visszaforgatják majd fejlesztésre. Erre az optimizmusra látványosan cáfoltak rá eddig is a kedvezményezett külföldi tulajdonosok. A mostani tény pedig, hogy nyereségük 93 százalékát osztalékként veszik fel, önmagáért beszél. Amit pedig osztalékként kiosztottak a külföldi tulajdonosoknak, igen nagy valószínűség szerint külföldre is kerül, abból hazai beruházás már nem lesz.
De ha a külföldi tulajdonosoknak ilyen jó üzlet az energiaszolgáltatás, az miért nem volt jó üzlet a magyar államnak? És ha már az előző kormányok ezt is eladták az ország egyéb értékeivel együtt, most vajon valóban tehetetlen a kormány a gazdasági eredmények külföldiek által történő lefölözésével és annak külföldre juttatásával szemben? Vagy ha nem, kérdezem: mit kívánnak tenni, hogy az említett eredmények minél nagyobb hányada maradjon itthon újabb beruházásként?
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az év elején több alkalommal felröppent a hír, hogy a kormányzat módosítani tervezi az amerikai és a magyar kormány között 1997-ben megkötött, úgynevezett Omnibus-szerződést, amelyben a magyarországi amerikai katonai jelenlétet szabályozzák.
Az év eleji hírek szerint a szerződésmódosítási elképzelések egyértelműen a magyar fél hátrányára változtatták volna meg a jelenlegi helyzetet. Eszerint a magyar kormány többségi tulajdonában lévő ingatlanokat és létesítményeket az Egyesült Államok fegyveres erői az eddigitől eltérően minden bérleti díjtól, adótól és illetéktől, más díjaktól vagy költségektől mentesen használhatnák. Az amerikai hadsereg a jövőben a tervezet szerint korlátozás nélkül alakíthatná át vagy fejleszthetné a használatában lévő bázist, esetleges távozásukkor pedig a magyar kormány kifizetné a fejlesztések akkori, amortizációval számolt értékét.
Az egyoldalú hátrányok mellett komoly jogi problémát is felvethetne az, ha az amerikai hadsereg rendelkezhetne magyar állam tulajdonában lévő ingatlanok és objektumok felett. Az utóbbi időben csend van e tervezet körül. Vajon csak azért, mert tavasszal nagy port vert fel ez a hír, több újság is foglalkozott vele, és a parlamentben is szóba került, vagy valami más oka van? Remélem, ennek most az az oka, hogy az illetékesek belátták, és a Magyarország számára ilyen egyoldalú, hátrányos tervezetet levették a napirendről, nem pedig az, hogy a nyilvánosságot kizárva csendben dolgoznak annak megvalósításán.
Várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az első félév alapján közzétett adatok szerint az emberek mindennapi fogyasztásához tartozó termékek árai a hivatalosan számított inflációt több mint kétszeresen haladták meg. Ezen az úgynevezett maginfláción belül a sertészsiradék 58; a szalonna 41; a sertéshús 34; a párizsi és a kolbász 33; a kenyér, a péksütemények, a szalámi és a sonka 29; a liszt és a cukor 24; a tej 23 százalékkal drágult. Ugyancsak az átlag felett drágultak a szolgáltatások és a háztartási energia is.
Kérem, hogy a fentiekkel ne azt állítsa szembe, hogy a rizs csak 4, a csokoládé és a kakaó 5, az üdítőitalok pedig 6 százalékkal drágultak, mert összességében az élelmiszerek 14,1 százalékkal kerülnek többe, mint az elmúlt év végén. De az élelmiszereken belül a meghatározó termékek - mint a tej, a kenyér, a cukor, a liszt és a húsfélék - árai mind 20 százalékot jóval meghaladó mértékben emelkedtek. Ugyanakkor ezeknél a mezőgazdasági eredetű termékeknél még ma is lehetséges az 50 százalékot jóval meghaladó felvásárlási haszon, sőt a termelők kifizetésének igen hosszú határideje vagy teljes elmaradása.
Kérdezem tehát, hogy kíván-e végre valamit tenni a kormányzat az átlagos infláció és a maginfláció közötti hatalmas különbség eltüntetése vagy legalábbis jelentős csökkentése érdekében. Ha igen, remélem, nem úgy, hogy az átlagos inflációt kívánja közelíteni a maginflációhoz, hanem fordítva. Kíván-e valamit tenni, és ha igen, mit azért, hogy végre ne a felvásárlókhoz, hanem a termelőkhöz kerüljön a fogyasztók által fizetett ár nagyobbik hányada?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Igen szomorúan hallgattam a miniszter úr válaszát, ugyanis egyszerűen nemcsak én, hanem úgy gondolom, az ország lakosságának jelentős része sem tudja azt elfogadni, idézem: "hogy fél évre hogyan alakultak az indexek, az nem jelent semmit". De bizony, nagyon is jelent, és nagyon sok mindent jelent azoknak az embereknek, akiknek az első félévben is kellett tejet, kenyeret, cukrot és egyebeket, lisztet vásárolni, alapvető élelmiszert minden áldott nap; annak hiába mondjuk februárban, hogy majd talán októberben csökkenni fog ez az index - nekik bizony jelent! Lehet, hogy vannak emberek, akiknek nem jelent semmit ez az index, de a 10 millió állampolgárból 9,5 milliónak bizonyosan jelent.
És hogy év végére 7-8 százalékra csökken az infláció: én nem tudom, nem ezt olvasom az előterjesztésekből, de ez megint csak nem a maginflációra vonatkozik, hanem arra a teljes inflációra, amelyet nem érzékel az átlagállampolgár, őt elsősorban a maginfláció érdekli. És ha a kormány ez ügyben nem kíván semmit tenni, akkor az a kormány önkritikája.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előttünk fekvő törvényjavaslat megítélésem szerint egy jelentős lépést tesz a hagyományos jogelvekkel ellentétes irányba, a tanúvédelem és az igazságszolgáltatás egyéb közreműködőinek a védelme területén.
A korábbi hagyományos, ha úgy tetszik, konzervatív jogelv abból indul ki, hogy a bűnelkövetőnek kell rejtőzködnie, bujkálnia, álcáznia magát a büntető igazságszolgáltatás elől, sőt: adott esetben az országból elmenekülnie. Ezzel szemben az igazságszolgáltatás tisztviselői biztonságban érezhették magukat mind a hivatalukban, mind a magánéletükben egyaránt. Ugyanilyen biztonság illette meg a tanúkat, és az igazságszolgáltatás egyéb közreműködőit jogszerű magatartás tanúsítása esetén.
Ennek a jogelvnek az érdekében az igazságszolgáltatás akadályozása esetén a bűnözőt helyezték hamarabb előzetes letartóztatásba, mintsem hogy a tanút és a családtagjait rejtegessék, személyazonosságát megváltoztassák, új lakást, házat, munkahelyet szerezzenek neki és családjának külföldön, valamint új identitásba való beilleszkedését anyagilag, pénzügyileg segítsék a tőlük idegen környezetben.
A jelenlegi törvényjavaslat az előbbi szerepek felcserélése irányába tesz lépést. A tanút vagy adott esetben az igazságszolgáltatás egyéb szereplőjét - például bíró, ügyész, nyomozó, vizsgáló, szakértő, ügyvéd és így tovább -, valamint családtagjait bujtatja, rejtegeti, személyazonosságát megváltoztatja, hogy elvonja őket a sok esetben szabadlábon lévő bűnözők bosszújától. Az állam magánjogi szerződés keretében vállalja ezt a felfejlesztendő tanúvédelmi szolgálata révén, mint egy őrző-védő kft.
E két jogelv egybevetéséből látható, hogy a hagyományos, konzervatív jogelvek híveinek a viszonya a bűnüldözéshez alapvetően offenzív jellegű. A tanú vonatkozásában szigorúan kötelez és tilt. Kötelezi a tanút az igazmondásra és szigorúan bünteti a hamis tanúzást, a hatóság félrevezetését és a hamis vádat.
(10.40)
Veszély esetén keményen alkalmazza az előzetes letartóztatást, ami megfosztja az bűnözőket az aktív retorziótól.
Az úgynevezett progresszív, haladó nézeteket képviselők a bűnözéssel szemben a defenzív eszközök alkalmazásának a hívei. Ennek egyik eleme a jelenlegi törvényjavaslat. A tanút vagy az igazságszolgáltatás más emberét bújtatni rendeli, rejteni kell őket a szabadlábon védekező vagy már elítélt, de szabadlábon lévő bűnözők haragja elől; adott esetben a családjával együtt meg kell változtatni a személyazonosságát, vagy ha az állam ennek ellenére sem képes őt megvédeni a bűnözők haragjától, akkor külföldre kell őket kitelepíteni, és valahol állampolgárságot kell szerezni nekik. Mivel azonban ilyen magatartásra egy demokratikus és az emberi jogokat tisztelő államban senkit nem lehet kötelezni, ezért az állam ezt egy olyan magánjogi szerződés keretében végzi, állapodik meg a veszélyeztetett személlyel, amelynek sok része bizony nem eléggé tisztázott.
Hogy a szóhasználatnál maradjak: a konzervatívok és a haladók közötti viszony és vita lényege vulgárisan az, hogy a veszélyes bűnözők menjenek-e előzetes letartóztatásba, és a tanúk meg egyéb közreműködők maradjanak-e nyugodtan otthon, vagy a kemény bűnözők elől minden érintettnek bujkálnia kell, és adott esetben családjával együtt külföldre kell menekülnie ideiglenes vagy végleges jelleggel. Ki megy, és ki marad? Aki megy, az miért megy, és aki marad, az miért marad? Miért lehet a bűnözőknek maradni és fenyegetni vagy illegalitásba kényszeríteni az igazságszolgáltatás közreműködőit, sőt adott esetben családjával együtt emigrálásra késztetni őket?
A haladók és a konzervatívok között nincs vita abban, hogy a költségeket mind a két variáció esetén az állam vállalja; veszélyes bűnözők esetén a hagyományos jogelvet vallók által javasolt bableves, priccs és pokróc költségeit a fogdahelyiségben ugyanúgy az állam állja, mint egy külföldre telepített család lakás-, munkahely- és egzisztenciateremtésének a költségeit.
Álláspontunk szerint téved az előterjesztő, amikor azt gondolja, hogy egy ilyen kis országban, mint Magyarország, egy, mondjuk, közepes egzisztenciával rendelkező családot el lehet rejteni névváltoztatással és az ehhez kapcsolódó nyilvántartási adatok megváltoztatásával. Ezek az emberek és családtagjaik szerepelnek leginkább a személyiadat- és lakcím-nyilvántartásban, a személyiigazolvány-nyilvántartásban, az anyakönyvi nyilvántartásban, az útlevél-nyilvántartásban, a gépjárművezetőiengedély-nyilvántartásban, tulajdonosként a gépjármű-nyilvántartásban, az ingatlan-nyilvántartásban, gyakran a cégnyilvántartásban, a társadalombiztosítási és adónyilvántartásban, szociális és egészségi nyilvántartásban, katonai nyilvántartásban - és vég nélkül lehetne sorolni a nyilvántartásokat. Tagjai lehetnek magánnyugdíjpénztáraknak, egyesületeknek, pártszervezeteknek, presbitériumoknak, tűzoltó-egyesületeknek és mindenfélének, szerepelhetnek még esetleg a bűnügyi vagy az idegenrendészeti nyilvántartásban is. Iskolás korú gyerek családtagok az osztálynaplótól kezdve az iskola tanuló-nyilvántartásán át az önkormányzat nyilvántartásán keresztül mindenhol szerepelnek, csecsemőkorú gyermeket a védőnő és az önkormányzat tart nyilván. Lehet a családnak életbiztosítása, akár több is. Lehetnek folyamatban lévő peres ügyek is bíróságokon, alperesi és felperesi minőségben egyaránt.
Ennyi helyről nyomtalanul eltűnnie egy közepes egzisztenciát birtokló családnak rendkívüli konspirációt igényel a kiépítendő tanúvédelmi szolgálat és a család számára egyaránt. Ugyanakkor ez a kiterjedt konspiráció végzetszerűen magával hozza a dekonspirációt, egy titkosszolgálati szervezettségű bűnszervezet ugyanis könnyen dekonspirálja ezeket a nyilvántartásokat.
Magyarországon tehát nehéz családostól nyomtalanul eltűnni. Akik ma Magyarországon eltűnnek valahonnan, és más néven, máshol vegetálnak, azok leginkább a társadalom perifériájára sodródott személyek, akik ezt különféle okokból önként, mindenféle állami segítség nélkül teszik. A mi felfogásunk szerint ezért nem az igazságszolgáltatás ilyen jellegű bujkálása lenne a büntetőeljárás igazi következménye, sőt az ilyen jelenség még mellékkövetkezményként is igen nehezen fogadható el. Szerintünk offenzív magatartással kell támadni a bűnözést, és ebben a harcban nem szabad az állam polgárainak illegalitásba vonulva, a bűnözők elől személyazonosságot változtatni vagy emigrálni állami támogatással. Nem menekülni vagy bujkálni kell a bűnözők elől, hanem folyamatosan támadni és üldözni a bűnözést.
Pokol Béla is megemlítette, hogy szűkös börtönviszonyaink miatt nagyon sok elítélt van szabadlábon, várva a bevonulását vagy éppen az eltűnését a hatóságok elől, valóban veszélyeztetve ezáltal a tanú vagy az igazságszolgáltatásban közreműködő más személyek és családjaik életét, testi épségét. De akkor az-e a jó megoldás, hogy a tanút és más közreműködőt, illetve családjaikat illegalitásba küldjük akár itthon, akár külföldön? Vagy inkább az elítélteket kellene jól megérdemelt helyükre, a rács mögé juttatni? Ehhez persze meg kellene teremteni a feltételeket.
Külön problémát jelent, ha kiskorú a védett személy, aki tanúja vagy véletlenül tudója lesz valaminek - ezzel is foglalkozik a tervezet. Ez valóságos csapás a családnak. A helyzetet bonyolíthatja, ha a gyermeknek nevelőapja van az anyja ismételt házasságkötése révén, ilyenkor a vér szerinti szülő hozzájárulására is szükség van a személyi adatok megváltoztatásához. Problémát okoz, hogy egy identitásában változott családnak előzetesen rokoni és baráti köre is szokott lenni.
Ez a tervezet az elfogadása esetén tulajdonképpen nagyon nehezen lesz végrehajtható, Magyarország közege nem alkalmas a végrehajtásra. A végrehajthatóság nehézségeinek példái a végtelenségig sorolhatók. Tudom, hogy elsősorban amerikai példára kerül ez beépítésre, ahol sokkal könnyebb a keleti partról átköltözni a nyugatira, 50 tagállam közül valamelyikben elrejtőzni, de Magyarország akkora, mint ott az 50 tagállam közül egy. Itt, ezen a pici országon belül elbújni nem ugyanaz, mint az Amerikai Egyesült Államokban.
A törvényjavaslat megemlíti, hogy európai uniós csatlakozásunkhoz ennek a törvénynek az elfogadása okvetlenül fontos. Az ilyen indokolások napjainkban elengedhetetlen feltételei a törvényhozás támogatása elnyerésének, ugyanakkor a tervezet - részletes indokolásának a végén - ismerteti különféle európai országok egymással ellentétes tanúvédelmi gyakorlatát. Jelenleg tehát Európában nincs egységes tanúvédelmi gyakorlat - és most nevezzük röviden csak "tanúvédelminek" azt az eljárást, amely nemcsak a tanút, hanem egyéb közreműködőket is véd -, és mivel Európában nincs ilyen egységes gyakorlat, Magyarországnak nincs mihez csatlakoznia.
A tervezet több európai uniós ország egymástól eltérő gyakorlatát ismerteti röviden. Két jelentős ország, Németország és Olaszország egymással ellentétes gyakorlatot honosított meg, továbbá sok más európai uniós országban nincs is külön törvényben szabályozva ez a kérdéskör.
A törvényjavaslat főbb elemeiben a német példát követi. Az olasz gyakorlat alapvetően az úgynevezett bűnbánó maffiózókat célozza meg, ezeket a börtönben elkülöníti, a családjukat szigorúan izolálja. A magyar jogirodalom nyelvezetében a "bűnbánó maffiózó" jogi terminus technicus alatt a tettét megbánó bűnelkövetőt kell érteni.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
(10.50)
Ezek az emberek valamilyen oknál fogva, például az elszenvedett sérelmek törlesztése vagy valamilyen kedvezmények kiérdemelése miatt együttműködnek a bűnüldöző szervekkel. Vallomásaikat a hatóságok jegyzőkönyvezik. Ha a hatóság olyan információt kap egy tettét megbánó bűnelkövetőtől, amely veszélyeztetheti őt és a családját, akkor neki kedvezményes szabadulást ígérnek, adott esetben a családját is mentik, rejtegetik, őrzik, izolálják a külvilágtól. Őt magát is elkülönítik a börtönön belül. A bíróság a kemény esetekben a börtönökön belül kialakított bunker jellegű tárgyalótermekben tárgyal és ítélkezik. A bírákat is páncélozott kocsikon viszik oda, rendőrségi kísérettel. A bunkerbíráskodás sem tudott azonban jelentős eredményeket felmutatni a szervezett bűnözés visszaszorítása területén. Állami szervek békeidőben való bunkerba szorulása egyéb hátrányokkal is jár a társadalom közérzetére, ami ugyanis háborús időkben a légitámadásokkal magyarázható, az békeidőben a hatóságok magabiztosságának a hiányát érzékelteti a lakossággal.
A német példa ezzel ellentétes gyakorlatot követ, és ez a gyakorlat lényegében nagyban hasonlít a most tárgyalásra kerülő törvényjavaslat tartalmához. Nagyon precízen törekedik megváltoztatni a személyazonosságot. A tanúvédelmi szerződés megkötése előtt rendezni kell minden polgári vagy köztartozást - ez az új személyazonosság megszerzésének alapfeltétele. A hatóság ugyanis el akarja kerülni annak a látszatát is, hogy például nagy összegű adótartozás átvállalásával megvásárolta a tanú vallomását.
Nagy jelentősége van a legendagyártásnak. Nem csupán jogi segítségre van ugyanis szükség egy új személy identitásának megteremtéséhez, ezen az állami jogsegély-szolgálati tevékenységen túlmutatóan pszichológus és szakszociológus közreműködésére is szükség van. Ők készítik el a legendát, ami az új környezetben a család előéletére vonatkozik. Ennek ellenére azonban, legenda ide, legenda oda, nagyon sokan nem alkalmasak a tanúvédelmi programba való beszervezésre, vagy pszichológiai okokból, vagy nem olyanok a körülményeik. Apróbb, kiskorú gyermek családtagok például nem képesek következetesen tartani magukat a legendához, és széltében-hosszában kotyognak, s más problémák is lehetnek.
A családok személyi identitásának a megváltoztatása vagy emigráltatása sok esetben nem csupán az állami érdek hiánya, a nehezen megvalósíthatóság, a költségesség vagy az életszerűtlenség szempontjából opponálható. Az emberi arculat hiánya, az emberi ábrázat megléte is számon kérhető egy-egy törvényjavaslat tárgyalásakor. Az ilyen igény megfogalmazása alapvetően a konzervatív, keresztény alapokon nyugvó, nemzeti elkötelezettséget erősen hordozó parlamenti képviselőcsoportok feladata.
Tisztelt Ház! Mindannyian tudjuk, hogy Magyarországon jelenleg is van tanúvédelem, tulajdonképpen mindig is volt. A törvényjavaslat tartalma alapvetően a büntetőeljárás-jog területén mozog. A büntetőeljárásról szóló törvény ismeri a büntetőeljárás során keletkezett egyes iratok zárt kezelésének szabályait, ismeri az új szabályozás szerint a különösen védett tanú és hozzátartozója fogalmát, rendelkezik a büntető igazságszolgáltatás egyéb szereplőinek a védelméről is.
A törvény felhatalmazza a kormányt, hogy a védelem kérdésében rendeletet alkosson. A rendőrségről szóló törvény is rendelkezik az érintettek vonatkozásában a megelőzési védelemről, személyi védelemről és objektumvédelemről. Ezen kérdések szabályozásáról kormányrendelet is intézkedik: ez a büntetőeljárásban részt vevőknek, valamint az eljárást folytató hatóság tagjainak személyi védelme elrendelésének feltételeiről és végrehajtási szabályairól szóló 34/1999. számú kormányrendelet.
A büntetés-végrehajtásról szóló jogszabályok lehetőséget biztosítanak a veszélyeztetett elítélt biztonságos elkülönítésére, más elítéltek bosszújának a megelőzése céljából. Az érintett elítéltet szükség esetén más büntetés-végrehajtási intézetbe is át lehet szállítani, és ott el lehet különíteni. Az úgynevezett tanúvédelem tehát nem szűz terület a magyar jogrendszerben, bár ez a formája természetesen új, hanem annak a szabályozása már jelenleg is eurokonform - hiszen a sokféle európai szabályozás miatt nem is lehet eurokonformitásról beszélni.
Mivel a törvény alapvetően büntetőeljárási szabályozást érintő javaslat, a MIÉP-frakcióban felmerült, hogy miért nem ezeket a kodifikált szabályokat módosítja vagy egészíti ki a törvényjavaslat a gyakorlatban használható elképzelésekkel. A kodifikáltan egységes szerkezetbe foglalt jogi rendezés ugyanis elősegíti mind a jog alkalmazását, mind az oktatását, mind a tartósságát. Ebben a parlamenti ciklusban frakciónk részéről többször visszatérő kifogás volt a kodifikáció igényének mellőzése - ez jelenleg is probléma. Nem látjuk indokoltnak, hogy a büntetőeljárás már meglévő kodifikált szabályozása mellett egy másik törvényi szintű szabályozás kerüljön bevezetésre, az amúgy is nehezen áttekinthető, széttagolt jogrendszerünkben. A hasznosítható elképzelések megléte esetén a már alkalmazott és meglévő kodifikált szabályozást kiegészítve, abba beleillesztve célszerű azokat a gyakorlatba átültetni.
Az előzőekben megfogalmazott kifogásokra tekintettel a Magyar Igazság és Élet Pártjának frakciója jelen formájában nem tudja támogatni az előterjesztést; szükségesnek tartjuk ugyan, hogy az állam biztosítsa a szabadlábon védekező szervezett bűnözés elől az érintett családok számára a megfelelő védelmet. Igen súlyos ügyekben elképzelhetőnek tartjuk, hogy ha az érintett családot a hatóságok idehaza nem tudják megvédeni, akkor új személyazonosság felvétele mellett az államnak biztosítania kell az érintett családok központilag szervezett emigrálását is. Ilyen esetben is biztosítani kell azonban a külföldön történő egzisztenciateremtés, a nyelvtanulás, továbbtanulás, vállalkozásalapítás, a megfelelő munkahelytalálás, lakásvásárlás és egyebek költségeit. A MIÉP-frakció a végső döntését a fenti kifogások miatt majd a módosító indítványok elfogadásának ismeretében fogja meghozni.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A nyár folyamán, a politikai uborkaszezonban nem igazán keltett visszhangot, hogy az OECD égisze alatt tevékenykedő munkacsoport a kétes eredetű pénzek tisztára mosása elleni fellépésben együtt nem működő országok listájára tette újra Magyarországot. Jó társaságba kerültünk, mert Egyiptommal, Guatemalával, Indonéziával, Burmával és Nigériával együtt vagyunk ezen a listán. De a pénzmosás elleni küzdelemből magukat kihúzó államok között szerepel Oroszország és Izrael is. Vajon kik mossák a pénzt Magyarországon? Nyilván azok, akiknek bőven van belőle. Ilyen alapon a hazai társadalom nagy részét kizárhatjuk ebből a műveletből.
A MIÉP iránti szimpátiával igazán nem vádolható Magyar Hírlap szerint, idézem: "A globalizáció kedvez a pénzmosás terjedésének." Egy sorral lejjebb pedig arról tájékoztat, hogy - megint idézem - "az off-shore bankok számláin ötbillió dollár parkol". Érdemes azt is megjegyezni, hogy szakemberek szerint csonka hazánkban a pénzmosás részben a szerencsejátékon, részben a kaszinókon, részben az ingatlanforgalmon és a labdarúgáson keresztül zajlik.
Mivel a Belügyminisztériumhoz intéztem a kérdést, változatlanul azt kérdezem, hogy vizsgálja-e a magyar rendőrség, vagy akkor más magyar hatóság, az off-shore cégek esetleges ez irányú tevékenységét, vagy a labdarúgásba időnként nagy pénzeket befektetők, netán a hatalmas értékű vagy a tucatszám ingatlanokat vásárlók pénzének eredetét. Vagyis: mi az oka, hogy a pénzmosó országok listájára kerültünk, tudja-e a rendőrség vagy más hatóság, hogy kik mossák a pénzt Magyarországon? És mi lehet az oka, hogy a jelentés szerint nem működünk együtt a pénzmosás üldözésében?
Várom a miniszter úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Arra ugyan részben választ kaptam, hogy miért került Magyarország erre a listára, arra azonban nem kaptam választ, hogy miért nem előzték meg a hivatalok, hogy azért ne kerülhessünk ilyen gyanús társaságba, mint amelyeket felsoroltam. Ráadásul, annyira egyikünk sem lehet naiv, én nem vagyok annyira, gondolom, a miniszter úr sem, hogy nem a kétmillió forintos Mari néni mossa a pénzt, hanem a milliárdos pénzmosásokról van szó, akár a nagy ingatlanvásárlások, akár a nagy sportegyesületi vagy futballba történő befektetések révén.
Tehát nekem az volt a kérdésem, hogy vizsgálja-e a rendőrség vagy akármelyik más hatóság, hogy azok a pénzek honnan származnak. Sajnos, erre a kérdésemre a miniszter úr nem adott választ. Arra adott választ, hogy majd jön egy törvénycsomag, de arra, hogy az eddigi pénzmosásokkal mi a helyzet, várható-e valami represszió vagy szankció, ha a következő egy percben válaszolna a miniszter úr, azt nagyon szívesen venném.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A MIÉP helyi önkormányzati képviselője 2001 júliusában helyi népszavazást kezdeményezett Törökbálint nagyközségben a helyi településszerkezeti tervvel kapcsolatosan. Az aláírásgyűjtés során a szükséges aláírás-mennyiség összegyűlt, a választási bizottságok azonban 69 esetben az aláírásokat azért nyilvánították érvénytelennek, mert a személyazonosító jelek javítva lettek, de a javítás nem került szignálásra.
Kifogás alapján a Pest Megyei Bíróság 2001. július 20-án kelt jogerős határozatában a választási bizottságok határozatait hatályon kívül helyezte, és az aláírások újraszámlálását rendelte el a következő iránymutatással: "Nincs a jogi szabályozásban olyan előírás, hogy nem lehet javítani, illetve javítás esetén azt szignálni kell, az azonban nyilvánvalóan elvárható, hogy a javítás eredményeként a szükséges adatok megállapíthatók legyenek." Az újraszámlálás során a választási bizottságok a bíróság fenti iránymutatása ellenére döntő mértékben továbbra is érvénytelennek tekintették azokat az aláírásokat, amelyeknél a személyazonosító jel javításra került, de a javítás szignózása nem történt meg. A népszavazás elrendeléséhez csak 52 érvényes aláírás hiányzott.
Kifogás alapján a Pest Megyei Bíróság 2001. augusztus 3-án hozott újabb döntésében a választási bizottságok döntését - meglepetésre - helyben hagyta. A korábbi döntéshez képest tizennégy nap elteltével, a tanács összetételében egy személy megváltoztatásával a korábbitól homlokegyenest ellenkezően döntött ugyanaz a bíróság, ugyanabban a tényállásban.
A népszavazás a népfelség alkotmányos alapelvéből fakadó közvetlen hatalomgyakorlás. A bírói tanácsban két héten belül csupán egy tag felcserélése utáni újraértelmezése során a jogszabály tartalma korlátozódott, szűkült, egyértelmű törvényi rendelkezés hiányában. Azt mondják, itt joghézag van. Jelen esetben 2312 állampolgár akarata hiúsult meg egyetlen jogalkalmazó véleményeltérésén.
Az alkotmány 35. § (1) bekezdés a) pontja alapján a kormány feladata az alkotmányos rend védelme és az állampolgárok jogainak biztosítása. Ennek érdekében várható-e törvénymódosítás annak pontosítása végett, hogy a választási bizottságok és a bíróságok ne tetszés szerint dönthessenek a népfelség gyakorlásának engedélyezéséről vagy - mint most esetünkben - annak szándékos akadályozásáról?
Várom államtitkár úr válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY CSABA (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Magam is tisztában voltam a bíróságok önálló szerepével és azzal is, hogy sem a Igazságügyi Minisztérium, sem a kormány nem befolyásolhatja a bíróságok döntéseit. De én nem is ezt kértem. Valószínűleg elkerülte államtitkár úr figyelmét felszólalásomnak a vége, ahol jeleztem, hogy itt joghézag van, és a joghézagot így vagy úgy lehet magyarázni a jelen helyzetben. Ez akadályozza ma a konkrét esetben több ezer állampolgár akaratát.
Azt kérdeztem, hogy a kormánynak vagy az igazságügyi tárcának szándékában áll-e ezt a joghézagot eltüntetni. Államtitkár úr azt mondta, hogy nem áll szándékában, hanem én kezdeményezzek önálló indítványt. Csak tájékoztatásul mondom az államtitkár úrnak, hogy az elmúlt három évben még nem volt olyan önálló törvénymódosítás, amit a MIÉP nyújtott be és a kormány támogatta volna.
Tehát az a válasz, hogy a joghézag megszüntetését a kormány nem akarja, hanem mi kezdeményezzük, ez nem elfogadható és nem is fogadom el a választ.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Bevezetőben néhány már elhangzott észrevételre szeretnék reagálni. Elhangzott, hogy higgadt, megfontolt intézkedésekre van szükség. Ezekkel egyet is értünk, csak éppen nem ezt tapasztaljuk. Mit látunk? Kapkodást, több vonalon is. Tegnap délután 3 órakor érkezett egy felkérés, ma délután 1 órakor már összeül az Országgyűlés, haptákban áll. Ezt aligha lehet higgadt és megfontolt intézkedésnek nevezni, ezt semmi másnak nem lehet nevezni, csak kapkodásnak.
De továbbmegyek: szeptember 24-én, azaz nem egészen két héttel ezelőtt már hozott az Országgyűlés egy határozatot, amiben adott egy felhatalmazást, most újra összeül, megint ad egy felhatalmazást, és már Csurka István is megkérdezte, mi van akkor, ha három nap múlva, egy hét múlva újra jön egy felkérés. Ez a higgadt és megfontolt intézkedés? Nem, kérem, ez a kapkodás, ez az azonnali haptákba állás, semmi más!
Elhangzott az is, hogy világos és konkrét bizonyítékok állnak rendelkezésre, ezért szükséges ez az intézkedés. Én tegnap néztem a magyar televíziót, ahol a külügyminiszter urat faggatta egy riporternő; ő is világos és konkrét bizonyítékokra hivatkozott, és amikor megkérdezte a riporter: miniszter úr, tetszett látni ezeket a bizonyítékokat? - a miniszter úr azt mondta, hogy nem, nem látta. Akkor nem tudom, hogy milyen konkrét és világos bizonyítékokról beszélünk.
Ehhez még hozzáteszem, hogy ma délelőtt a házbizottságban az is elhangzott, hogy nem is kell látnunk nekünk ilyen bizonyítékokat, mert ha nem is lennének, nekünk akkor is el kell hinni azt, amit az Amerikai Egyesült Államok mond, és kutya kötelességünk beszállni ebbe az akcióba. Tehát ne beszéljünk itt világos bizonyítékról! Beszéljünk arról, hogy nincs szükség bizonyítékra, mert nekünk akkor is részt kell venni ebben! Ez az igazság. Tehát bizonyítékot egyelőre senki nem látott, csak látott valaki olyat, aki látott bizonyítékot. Akkor beszéljünk világosan és nyíltan!
Némi problémánk van magával a fedőnévvel is, az akció fedőnevével. A múltkor már rávilágítottunk arra, hogy a "Végtelen igazság" fedőnév mennyire hamis volt. Most kitalálták a "Tartós szabadság" fedőnevet - ez legalább olyan hamis. Kinek a tartós szabadsága, tessék mondani? Állította ezt valaki, vagy elemezte valaki, hogy kinek a tartós szabadsága? Tartós szabadság ugyanis nem létezik. A szabadság vagy van önmagában és akkor tartós, vagy ha ideiglenes, akkor nem szabadság. Akkor csak egy szabadlábon levés valamennyi ideig. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Jaj!) Jaj, igen!
Na most nézzük meg, hogy kinek a szabadsága! A mi szabadságunk vajon? Van nekünk döntési szabadságunk, amikor azt mondják, hogy igenis, kénytelenek vagyunk részt venni ebben az akcióban? (Dr. Dávid Ibolya: A terrorizmusról beszéljen, képviselő úr!) Miben különbözik a szabadságunk (Dr. Vágvölgyi János ütemesen tapsol.) az elszólás szerinti varsói szerződésbeli szabadságunktól, amikor most is ugyanúgy felső utasításra részt kell venni valamiben?
A Fidesz vezérszónoka is azt mondta, hogy nem gondoltuk a NATO-ba való belépéskor, hogy e kötelezettségünknek valaha eleget kell majd tenni. Hát igen! Ők nem gondolták. Mi gondoltuk, már akkor is azt mondtuk, hogy alaposan meg kell gondolni. Úgy látszik, akkor is egyedül a Magyar Igazság és Élet Pártja látta azt, hogy ennek valamilyen következményei lehetnek. (Dr. Dávid Ibolya: Csak a terrorizmus hiányzik ebből a felszólalásból!) Igen, itt vannak a következmények! Ráadásul olyan nagyon nem is kéne arra a NATO-belépésre hivatkozni, amit a lakosság körülbelül egyharmada támogatott, hiszen emlékszünk rá, hogy a részvétel nem érte el az 50 százalékot, és a résztvevőknél is 25 százalékos ellenszavazat volt. Tehát arra hivatkozni, amit egy kisebbség támogatott, azért talán nem kellene.
Megemlíteném még azt is, hogy elhangzott külföldi elemzőktől, hogy itt hosszú háborúra kell készülni. Ezek szerint hazánkban megint ideiglenesen állomásoznak idegen csapatok? Beláthatatlan ideig idegen csapatok állomásoznak hazánkban? Erre is volt már példa. Kísérteties! Kísérteties a hasonlóság és az egybefüggés.
Azt már nem is mondom talán, hogy amióta szeptember 11-e óta zajlik ez a háborúra való felkészülés, az újságok sorba hozzák az elemzéseket: a fegyvergyártók haszna, megrendelése a háromszorosára szökött fel az elmúlt időszakban, néhány hét alatt háromszorosára. Tehát kérdezem én: kinek az érdeke akkor elsősorban ez? Kik mozgatják ezt?
Igen, mi is azt mondtuk, nagyon sokszor leszögeztük, hogy elítéljük a terrorizmust. Elítéljük ártatlan emberek halálát, áldozattá válását. De vajon most, ennek az akciónak nem lesznek ártatlan áldozatai? Nem lesznek olyan halálesetek, amelyeket senki nem provokál ki?
A fenti indokok alapján a Magyar Igazság és Élet Pártja - ahogy már Csurka István is elmondta - nem tudja támogatni a határozatot. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Magam is, amikor kézbe vettem ezt a határozati javaslatot, úgy gondoltam, hogy nem kell sokat foglalkozni vele, hiszen a számok adottak, Isten malmai őrölnek, tehát ezt le kell bonyolítani, ehhez meg kell adni a pénzt. Aztán amikor a számokat néztem, rögtön feltűnt valami, mégpedig az aránytalanság.
A két pont között természetesen nem is lehet közvetlen összefüggést kierőszakolni, de azért mégis valami csak feltűnik az embernek. Ha az indoklást is megnézzük hozzá, akkor kiderül, hogy működési célra csaknem ötmilliárd forintot irányoznak elő, és nagyjából ennek a fele informatikai beruházás, a másik 2,3 milliárd nem részletezett működési költség. Én ugyan szívesen vettem volna valamilyen tájékoztatást arról is, hogy 2,3 milliárd működési költség mire megy el; tehát azon felül, hogy informatikai fejlesztés, azon kívül, hogy személyi költségek, milyen egyéb és mennyire indokolt működési költségek merülnek fel ilyen nagyságrendben, több mint kétmilliárdos nagyságrendben. Lehet, hogy indokolt, csak mivel nincs benne, nem lehet látni, így nem is tudom megítélni, hogy valós, nem valós, reális, nem reális ez az igény.
A javaslat nem szűkmarkú a felhalmozási résszel sem, hiszen felhalmozásra is több mint másfél milliárdot szán. Első látásra ez is elég vastag ceruzával húzottnak tűnik, ami szintén lehet, hogy jó, lehet, hogy reális, de mivel erre sincs semmilyen további információ, ezért ez is számomra megkérdőjelezhető és meg is kérdőjelezendő.
Úgy látszik, hogy az előterjesztő és az előterjesztés nem szűkmarkú a lebonyolítással és a választást lebonyolítókkal szemben. Egy réteggel szűkmarkú viszont, de azzal nagyon: akik miatt az egész választási procedúra történik, a képviselőjelöltekkel szemben szűkmarkú; senki mással nem, csak a főszereplőkkel. Elhangzott, hogy az 1998-as választás során is 25 ezer forint volt, azt is tudjuk, hogy az akkor is nagyon kevés volt. Lezsák Sándor említette, hogy azóta 50 százalékos infláció volt, én is ekörül kalkuláltam. Az akkori 25 ezer forint mit ér ma? Mit lehet a mai 25 ezer forintért, mondjuk, reklámban, kampányköltségben elérni? Aki kipróbálta már, az tudja, hogy egy helyi televízióban egy egyhetes hirdetés körülbelül elviszi a teljes költséget vagy támogatást, nevezzük ezt támogatásnak vagy hozzájárulásnak.
Én visszaemlékszem 1998-ra, hogy akkor csaknem minden párt kritizálta és kevesellte ezt a százmillió vagy fejenként nagyjából 25 ezer forintot. Most mégis ugyanez köszön vissza változatlan formában. Miért csak a képviselőjelölt megbecsülése, ha úgy tetszik, anyagi megbecsülése nem változott ez alatt a négy év alatt? Mindennek felment az ára, mindennek felment a díja, csak a képviselőjelölt értéke maradt ezek szerint változatlan, vagy az infláció miatt inkább csökkent.
(19.50)
Hozzá kell tennem, hogy szívesen láttam volna nemcsak erre a 2. pontra vonatkozó összehasonlítást, hogy akkor is százmillió volt meg most is, hanem az egyéb főösszegekre is, hogy a mostani 6,3 milliárddal szemben mennyi volt akkor a főösszeg, mennyi jutott akkor felhalmozásra, mennyi jutott akkor különböző költségekre. Tehát én ezeket a részletezéseket őszintén szólva nagyon hiányolom az előterjesztésből, és remélem, hogy a későbbiek folyamán ezt még megkaphatjuk.
Köszönöm figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Sokáig érlelődött, míg többek, köztük a MIÉP többszöri sürgetésére végre a kormány rászánta magát, hogy felülvizsgálja a zsebszerződésekkel külföldi kézbe vagy külföldi zsebbe került termőföld ügyét. Lehet, hogy az ezáltal most visszaszerezhetőnél több termőföld kerülhet külföldi tulajdonba az Európai Unióhoz való csatlakozásunk során, hacsak a kormány a puha luxemburgi magatartása után nem hoz itthon kemény intézkedéseket ennek megakadályozására.
Ezen túl a MIÉP többször felhívta már a figyelmet arra, hogy a nemzeti ingatlanvagyon nemcsak termőföldből áll, hanem oda tartozik a lakás- és az üdülőingatlan-vagyon is. Ez pedig továbbra is kiszolgáltatott részben a külföldiek vásárlókedvének, részben a helyi érdekekkel nem sokat törődő közigazgatási hivataloknak - tisztelet a kevés kivételnek. Igen sok esetben hiába adják azt a véleményt a polgármesterek, hogy a külföldi ingatlanvásárlása sérti a helyi közérdeket, a közigazgatási hivatalok legtöbbször ennek ellenére jóváhagyják az ingatlanvásárlást.
Kinek az érdekeit képviseli ilyenkor a hivatal? Csak nem a külföldi érdeke fontosabb a helyi közérdeknél? És mi motiválhatja erre ezeket a hivatalokat vagy hivatalnokokat? Két megoldás lehetséges. Vagy olyan hivatalvezetőket állítani a közigazgatási hivatalok élére, akiknél előbbre való a helyi közérdek a külföldi magánérdekénél - ez a kormány hatásköre -, vagy olyan jogszabályi környezetet teremteni, hogy a jelenlegi nem hivatalos gyakorlat megszűnjön; ez az Országgyűlés hatásköre, de ehhez megfelelő kormányzati előkészítésre lenne szükség.
A kormánynak tehát lépnie kell ebben az ügyben. Az idő sürget. Célszerű lenne a termőföld kérdésével együtt ezt is rendezni. Várjuk a sürgős intézkedést. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A büntető törvénykönyv újabb módosítása - mint már többen is utaltak rá - alapvetően a szervezett bűnözés kérdéseire vonatkozik, jogharmonizációs és a más államokkal való együttműködés törekvéseit is magán hordozza egyúttal. Büntetőkódexünk több mint húsz éve van hatályban. Ez alatt az idő alatt nagyon képlékenynek bizonyult, hatálybalépése, 1979. június 1-je óta - mint arra Répássy képviselőtársam is utalt - 57 alkalommal került módosításra; már alig lehet ráismerni az akkori Btk.-ra.
Amikor joghallgatóként az akkor hatályos Btk. tartalmával elkezdtem megismerkedni, a büntető igazságszolgáltatás helyzete a jelenlegitől alapvetően eltérő képet mutatott. Akkoriban még arról volt szó, hogy hazánkban évi 120 ezer ismertté vált bűncselekményt követett el körülbelül 75 ezer bűnelkövető. Ezek a tényszámok arról árulkodtak nekünk, hogy él közöttünk körülbelül 60 ezer problematikus életvezetésű ember, aki nehezen tudja megemberelni vagy türtőztetni magát, és életvitelével folyamatos problémát, munkafeladatot ró a magyar államra, cselekményeik elbírálása, kinyomozása, kivizsgálása gondokat, feladatokat jelent a magyar államnak; és ebből a célból - az igazságszolgáltatás kizárólagos monopóliumát birtokolva - szervezeteket kellett fenntartani és feladatokat kellett ellátni. Ez volt a dolog lényege akkoriban, amikor körülbelül 10 millió 800 ezer fős volt az ország lakossága, amihez viszonyítva ezek a tényszámok kezelhetőnek tűntek. Az elkövetett bűncselekmények több mint 60 százaléka vagyon elleni bűncselekmény volt, és körülbelül 15 százaléka adta a közlekedési bűncselekmények tényszámait.
1989-ben, az úgynevezett rendszerváltáskor már 200 ezerre növekedett az ismertté vált bűncselekmények száma, 1998-ban pedig ez a szám elérte a 600 ezret. Ezen rossz kép árnyalása irányában a büntető igazságszolgáltatás segítségére sietett a statisztika is, mivel 1999-ben a szabálysértési kódex megalkotásával 5 ezer forintról 10 ezer forintra növekedett a vagyoni jellegű szabálysértések értékhatára, ezáltal nagyon sok apróbb súlyú bolti lopás, rongálás és hasonlók kikerültek a bűnügyi statisztika tényszámainak a regisztrálásából. Jelentős részben ennek következtében 2000-ben csupán 450 ezer ismertté vált bűncselekményt regisztráltak a bűnügyi kimutatások. Más a helyzet tehát ma, mint korábban volt, amikor egy nagyobb lélekszámú országban lényegesen kisebb volt az ismertté vált bűncselekmények száma.
A MIÉP képviselőcsoportja a bűnözés visszaszorítását és elfogadható keretek között tartását a legfontosabb állami feladatok egyikének tekinti. A Btk. jelenlegi, 58. módosításáig tanulságos idők teltek el. Ez a módosítás abból a felismerésből táplálkozik, hogy a bűnözés is egyre nagyobb szervezettséget, szakmaiságot és profizmust kezd magára ölteni.
(11.00)
A bűnözés is halad a korral, és szervezettsége, hozzáértése nagyobb ütemben tökéletesedik, mint a bűnüldöző szervek munkájának a hatékonysága. Ha ez nem így lenne, akkor a bűnözők Magyarországon nem tudtak volna ilyen impozáns statisztikai eredményeket produkálni.
Jelenleg az ismert bűncselekmények többségét kitevő vagyon elleni bűncselekmények évente körülbelül 100 milliárd forint kárt okoznak az országnak, ismereteim szerint. A törvényjavaslat a szervezett bűnözés érdeklődési területét törekedik feltérképezni és újraszabályozni. Ezek a lőfegyverrel, a robbanószerrel elkövetett visszaélés cselekményei, valamint az embercsempészések, amelyek elkövetésével a migrációs nyomás keresi a réseket és repedéseket a hazai segítők közreműködésével, későbbi társadalmi felszültségek alapjait lerakva.
Ide tartoznak a szervezett bűnözéssel kézenfogva járó adósság- és követelésbehajtáshoz kapcsolódó zsarolási, önbíráskodási, könnyű és súlyos testi sértéssel járó cselekmények is. Emberek verése és fenyegetése ebben a körben elfogadott gyakorlat. Az emberkereskedelem is a szervezett bűnözés érdeklődésének a körébe tartozik, hiszen a prostitúció iparága igényli a személyi állomány folyamatos felfrissítését.
Jelenleg nem tűnik túlságosan biztatónak és reményteljesnek a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények hatékony üldözése. Nem csupán a kriminológusok, hanem általában az újságolvasó emberek által is ismert tény, hogy ezeknek a cselekményeknek csupán a töredéke kerül felderítésre. Ezt azért tartjuk súlyos bajnak, mivel a kábítószerrel kapcsolatos cselekmények a szervezett bűnözés egyik elsődleges érdeklődésének a terepét képezik.
Ugyancsak nagyon feltáratlan a szervezett bűnözés szerepe az úgynevezett gazdasági bűncselekmények egyes területein. Ezeken a területeken a törvényjavaslat elfogadása esetén sem várható pusztán a törvényi szigorításoktól átütő eredmények produkálása. A javaslat az általános részbe beiktatni tervezi, hogy azok a szándékos bűncselekmények, amelyeket bűnszervezet keretében követnek el, és büntetési tételük felső határa az öt év szabadságvesztést meghaladja, szigorúbb elbírálás alá esnek. Ez a szigor azt jelenti, hogy a kiszabható büntetési tétel felső határa a duplájára növekszik, de nem haladhatja meg a 20 évet. Ezáltal az ilyen cselekmények büntetőjogi fenyegetettsége kétség kívül jelentősen megnövekszik.
A javaslat tehát beleilleszkedik abba a folyamatba, ami az elmúlt évek során tapasztalhatóan szigorította a kiszabható büntetési tételek felső határát. A javaslat a bűnszervezetben való részvételt önálló bűncselekményként rendeli büntetni. A végrehajtást általában fegyház fokozatban és általában feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárásával javasolják. Ezekkel egyetértünk.
Látni kell azonban, hogy pusztán a büntetési tételek szigorítása egyéb feltételek nélkül nem hozza meg a kívánt áttörést. Az állam számára - sajnos azt kell mondani - a legolcsóbb megoldást jelenti a büntetéssel való fenyegetettség tételeinek a növelése, illetve a feltételes szabadságra bocsátás szűkmarkúbbá tétele, amelyekkel, mint jeleztem, egyébként egyetértünk, csak keveselljük azokat, mármint hogy csak ezt próbálják szigorítani. Ennek kereteit az állam az elmúlt időszakban lassan kezdi kimeríteni. A visszariasztó hatást a továbbiakban csak a bűnelkövetők nagyobb hatásfok melletti felderítése tudná fokozni. Ennek volna sokkal erősebb visszariasztó hatása.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
A javaslat a szervezett bűnözést megcélozva jelentősen átalakítja a Btk. vagyonelkobzással kapcsolatos rendelkezéseit is. A vagyonelkobzás mellékbüntetés jellege háttérbe szorul, és önálló intézkedéssé lép elő, az intézkedési nemek között kerül felsorolásra. A koncepció indokolása abból indul ki, hogy a szervezett bűnözés keretében elkövetett bűncselekmények elkövetése nem képezheti sem vagyoni gyarapodás, sem újabb bűncselekmények elkövetésének anyagi alapját. Ezzel is egyetértünk. A normatív szöveg ezt az új koncepciót nem csupán a bűnszervezetek keretében elkövetett cselekményekre rendeli alkalmazhatónak. Jelentősen szigorodik is a szabályozás, amivel egyetértünk.
Helyesnek tartjuk, hogy a hivatalos személy feljelentési kötelezettségét bevezetik, ha korrupciós bűncselekményekről szerez tudomást. Itt már volt ugyan ellenvélemény, mi ezt helyesnek tartjuk, sőt őszintén szólva kevésnek is tartjuk, hogy miért csak a korrupciós bűncselekmények esetén.
Az alkotmányügyi bizottság meghallgatásán arról volt szó, hogy a büntetőeljárásban szabályozzák ugyan a hivatalos személyek más jellegű feljelentési kötelezettségeit is, ott viszont az elmulasztásnak nincs szankcionálása. Ez tehát azt jelenti, mintha a szabályozás nem is létezne. Alapelvünk - már többször elmondtuk -, hogy az a kötelezettség, amelynek nincs szankciója, olyan, mintha nem is létezne. Mi tehát azt mondjuk, hogy a hivatalos személy más jellegű bűncselekményről való tudomásszerzését is, illetve az azzal kapcsolatos feljelentés elmulasztását is szankcionálni kellene.
Helyesnek tartjuk, hogy a korral haladva a számítástechnikai rendszer védelmét biztosító technikai intézkedés kijátszásának a büntetése is belekerült a törvényjavaslatba. Nagyon jól tudjuk, hogy az utóbbi néhány évben bizonyos személyek hol szórakozásból, hol egyéni előnyök szerzése végett hogyan élnek vissza a számítástechnika adta lehetőségekkel. Igenis éppen itt az ideje, hogy ezeknek a néha csak játéknak vagy diákcsínynek tűnő eseményeknek véget vessünk és büntetőjogilag szankcionáljuk.
Egyetértünk azzal is, amire csak utal ugyan a tervezet, hogy jogi személlyel szemben is intézkedés legyen alkalmazható. Ez úgyis a következő napirendi pont lesz, ott majd részletesen elmondjuk, de hogy ez bekerült ide is, legalább utalás jelleggel, azt helyesnek tartjuk.
Végre megjelent egy olyan elem is, ami szerintünk régen kellett volna, hogy a hatósági eljárás akadályozásának a büntethetősége megfogalmazást és szankcionálást nyert, ugyanúgy, mint a bírósági végrehajtás akadályozása és ennek a törvénybe foglalása. Nagyon jól tudjuk, hogy bírósági végrehajtók és más hatósági személyek is időnként milyen inzultusoknak, fenyegetéseknek vannak kitéve a munkájuk végzése során, ezt eddig önálló büntetőjogi védelem nem illette, nem élhettek ezzel a lehetőséggel. Örülünk, hogy ez végre megfogalmazást nyert.
A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja magáévá tudja tenni a most tárgyalt törvényjavaslat szervezett bűnözést megcélzó koncepcióját. Ettől függetlenül a MIÉP-frakció a Btk. normatív szövegét - legyen az bármilyen jóra és szakszerűre sikeredett is - nem tartja a bűnözésnek mint társadalmi jelenségnek a kezelésére önmagában alkalmasnak és elégségesnek. Ennek érvényesüléséhez ugyanis egyéb feltételek is szükségesek. Az egyéb feltételek mellett leginkább a bűnüldözés technikai feltételeinek megteremtéséről, a rendőrök megbecsüléséről, szakmai érvényesüléséről szokás beszélni.
Ennél többről van azonban szó. A rendőrség, az ügyészség, a bíróság természetesen kapja meg a büntető igazságszolgáltatáshoz szükséges infrastruktúrát. Ez a professzionális és egymással hierarchikus viszonyban álló szervezeti rendszer tegye a dolgát, ahogy tudja, és próbálja érvényesíteni az állam büntetőjogi igényét. Van azonban ezzel szemben egy másik Magyarország is, amely a bűnözéssel együtt él, és amely szenvedő alanya a bűnözők tevékenységének. Az ő magatartásában is vannak le nem becsülhető és kiaknázható források. Még nem találtak fel egyetlen olyan büntető igazságszolgáltatási szervezetet, sőt semmilyen közszolgáltatási szervezetet, amely a lakosság hatékony segítsége nélkül képes lenne tartósan eredményesen működni.
(11.10)
Az a véleményünk, hogy a bűnüldözésben mindenképpen szükséges lenne a hatóság aktívabb segítségét igénybe venni. Az idő rövidsége miatt most nem akarok ennek a részleteibe belemenni, de tudjuk, hogy ma az emberek nagy többsége elidegenedett a rendőrségtől, a bíróságtól, a hatóságoktól. Ezen az alapálláson kellene gyökeresen változtatni, és meggyőződésünk, hogy ez a bűnüldözést is nagyon hatékonyan segítené.
Összefoglalva tehát azt mondhatjuk: a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja támogatja ezt az előterjesztést, de meggyőződésünk, hogy önmagában ez javít ugyan, de nem elegendő mértékben javít a bűnüldözésen, szükséges tehát a polgárok és a lakosság bevonása is a bűn üldözésébe, hogy gyökeres változást érhessünk el.
Köszönöm a figyelmüket. (Dr. Hende Csaba tapsol.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan előterjesztés van előttünk, amelyre szerintem már régen szükség lett volna. Ezzel igen sok visszaélést, embereknek elnyomorodását és sokak jogellenes meggazdagodását megelőzhettük volna. Persze tudom, hogy a magyar jogrendszerben ez egy vadonatúj jogintézmény bevezetése, ez pedig nem könnyű, és akár az EU igényelte ezt a bevezetést, akár az élet hozta magával, mi szükségesnek tartjuk.
Éppen ezért, mert új jogintézményről van szó, nyilván nagyon át kell gondolni, hogy mit tartalmazzon, és hogyan fogalmazza meg az előterjesztő, és valószínűleg ez az első nekifutás okozza azt, hogy nem mindig sikerül tökéletesre ez az elképzelés és első nekifutás. Egy-két problémára én is fel fogom hívni a figyelmet. A próba nem hibátlanságát az is okozhatja, hogy még a nyugat-európai országokban sem kiforrott a jogi személyekkel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedések intézménye, sőt vannak olyanok is, amelyeknél ez a jogintézmény még nem is létezik.
Ami magát az előterjesztést illeti, egyetértünk az indokolás első mondatában megfogalmazott és a magyar jogásztársadalomban uralkodó jogfelfogással: bűncselekményt csak természetes személy követhet el. Ez természetesen továbbra is igaz, de a természetes személy bűnelkövető magatartása olykor kihathat a jogi személy működésére is, ha az elkövető olyan tisztséget tölt be a jogi személy szervezetében. A fentiekből következően egyetértünk azzal is, hogy a jogi személynek nincs önálló büntető anyagi jogi jogalanyisága, ezért a Btk. értelmében nem is válhat elkövetővé.
Vitatkoznánk viszont az indokolásnak azzal a megállapításával, hogy egyelőre indokolt a jogi személy büntetőjogi felelősségének külön törvénybe foglalása. Ezáltal ugyanis a magyar jogrendszer fő vonalától elütően egy jogszabályba kerültek az anyagi, az eljárási és a végrehajtási szabályok. Ezáltal az egyébként is sűrűn változtatott és emiatt nehezen követhető büntető- és büntetőeljárási szabályok még szerteágazóbbak lesznek, és még nehezebben áttekinthetők. Ráadásul abban sem vagyunk egészen biztosak, hogy az előterjesztés címével ellentétben a jogi személlyel szemben az előterjesztés szerint hozható intézkedések büntetőjogi intézkedések-e. A megszüntetés és a tevékenység korlátozása inkább a közigazgatási jogba illenék, a pénzbírság pedig akár a polgári, akár a közigazgatási jogban ugyanúgy elképzelhető, mint a büntetőjogban.
És akkor nézzünk néhány példát az előterjesztés szerintem problematikus elemei közül! A 3. § (1) bekezdése szerint: ha a bíróság a tervezetben meghatározott elkövetővel szemben büntetést szab ki, a jogi személlyel szemben meghatározott speciális intézkedéseket alkalmazhat. Ez számomra azt jelenti, hogy olyan személyek vagyonáról is rendelkezik, akiknek adott esetben semmi közük a bűncselekményhez, csupán például egy részvénytársaság kisrészvényesei, egy korlátolt felelősségű társaság nem meghatározott tulajdonosai, egy egyesület tagdíjbefizetéseket teljesítő tagjai és így tovább. Tehát vétleneket is büntethet a bíróság, akiknek nincs beleszólása a jogi személy vezetésébe, és a felügyeletére sincs ráhatásuk, sem felügyelőbizottságok, sem vezető tisztségviselők, és mégis az ő vagyonukról is szó van egy ilyen döntésben. Ezt tehát nem ártana újragondolni.
Vitatom a 3. § (3) bekezdésének indokolásában szereplő azon kijelentést, hogy az intézkedések közül a jogi személy megszüntetése jellegénél fogva - így szól az indokolásban - csak önállóan alkalmazható. Szerintem ez a jelleg nem áll fenn. Az igaz, hogy a jogi személy megszüntetése esetén másik intézkedés, a tevékenység korlátozása nem alkalmazható, hiszen ha megszűnt, akkor nincs mit korlátozni, viszont szerintem a megszüntetés mellett a pénzbírság kiszabására igenis lehetne módot találni. Megmondom, miért: ha a bíróság kimondja a jogi személy megszüntetését az elsőfokú ítéletben, az elsőfokú ítélet után, amíg az nem jogerős, maguk a tagok is megszüntethetik a jogi személyt, vagy egyes tagok kiléphetnek belőle, elszámolva a jogi személlyel, kivéve abból vagyoni elemeket; míg ha az első fokon kimondott jogi személy megszüntetése mellett a bíróság pénzbírság kiszabását is kimondaná, a vagyonkimentésnek a jogerős ítélet előtti megakadályozására is döntést hozhatna, például zár alá vétellel, jelzálogjog bejegyzésével és így tovább. A jogi személy megszüntetését én, lehet, hogy naivan, úgy is el tudnám képzelni, hogy a megszüntetés során előbb behajtják rajta a kiszabott pénzbírságot, majd a második lépésben ezt követően szüntetik meg és osztják szét a maradék vagyonát a jogi személynek, ha van, azok között a tagok között, akik nem voltak a jogi személynél a javaslat szerinti beosztásban, vagy olyanban voltak ugyan, de nem volt szerepük a bűncselekmény elkövetésében.
Nem igazán értem az előterjesztés 4. § (2) bekezdését, amely szerint akkor sem lehet megszüntetni a jogi személyt, ha ennek következtében állami vagy önkormányzati feladat ellátása veszélybe kerülne, vagy a jogi személy országos közüzemi szolgáltató, vagy nemzetgazdasági szempontból stratégiai jelentőségűnek minősül, vagy honvédelmi vagy más különleges feladatot valósít meg, illetve célt szolgál, ha a jogi személy tevékenysége bűncselekmény elkövetését szolgálja.
Vegyük ezek közül csak a legkisebb súlyút, az önkormányzati feladat ellátását! Miért ne lehetne az önkormányzati feladatot ellátó, de valójában bűncselekmény leplezését szolgáló jogi személyt megszüntetni? Szerintem nyugodtan meg lehet szüntetni, és az önkormányzati feladat ellátására pedig létre lehet hozni egy valóban a feladat ellátását szolgáló, semmiféle bűncselekményt nem leplező jogi személyt. Ugyanez igaz más szervekre is, de most csak a legegyszerűbbet próbáltam vázolni. Ezáltal az ellátás is biztosított maradna, és nem lehetne az ellátási kötelezettségre hivatkozva kibújni a jogi következmények alól.
(13.10)
Gondot okoz számomra a 6. § (3) bekezdése is, amely szerint a pénzbírságot meg nem fizetés esetén a bírósági végrehajtás szabályai szerint kell behajtani. Ez alapelvnek természetes és helyes is, de mi a helyzet akkor, ha nincs pénze a jogi személynek, vagy nincs annyi pénze, amennyi a pénzbírság összege. Tudom, ilyenkor a végrehajtás eredménytelen lesz, de talán mégsem ez a cél.
(A jegyzői széket Kocsi László foglalja el.)
Miért ne lehetne ilyen esetben az elkövető természetes személy felé fordulni, aki esetleg akár legálisan is - például fizetés, jutalom, osztalék formájában - részesedett a jogellenes cselekménnyel a jogi személy által megszerzett pénzből? Annyira összefügg és annyira járulékos a jogi személy felelőssége, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy ilyen esetben, amikor a pénzbírság a jogi személyen nem végrehajtható, miért ne lehetne visszahatni az elkövető természetes személyre, és ráhárítani ezt a felelősséget.
Nem vagyok meggyőződve arról, hogy helyes azt bevezetni, hogy a Jogegységi Tanács egyedi ügyekben olyan hatáskörrel rendelkezzen a Legfelsőbb Bíróságon, hogy az általa törvénysértőnek tartott rendelkezést hatályon kívül helyezze. Megítélésem szerint a Jogegységi Tanácsot nem arra hozták létre és nem is az a feladata, hogy egyedi ügyekben hozzon döntéseket, megsemmisítsen, hatályon kívül helyezzen. Ugyanis ezáltal a jogegységi határozat, amely ma kvázi jogforrásként működik, konkrét jogforrássá válik, azzal a furcsasággal, hogy a Jogegységi Tanács hozza a kvázi jogforrást jelentő határozatot, és mindjárt ugyanő alkalmazza is azt konkrét esetekben. Ezáltal megítélésem szerint sérül a jogalkotó és a jogalkalmazó szervek szétválasztásának alkotmányos alapelve.
Végezetül, más is említette már a hatálybalépés furcsaságát. Én is furcsállom. Az okát sem értem és az időpontját sem. A tervezet szerinti távoli és bizonytalan időpont a hatálybalépésnél azt jelenti, hogy biztosan még évekig nem fog hatályba lépni, addig tehát hívjuk fel az elkövetők figyelmét: nyugodtan lehet bűncselekmény elkövetésére vagy annak leplezésére jogi személyt létrehozni, működtetni, évekig lehet a jelenlegi, már most is láthatóan korlátozandó tevékenységet folytatni.
(Az elnöki széket dr. Szili Katalin, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
És mi van akkor, ha az európai uniós csatlakozásra a népszavazás netán nemet mond? Akkor sohanapján nem lép hatályba a törvény? Célszerű lenne a majd valamikor - lehet hogy sohanapján - határidő megjelölésével szemben egy konkrétabb és közelebbi időpontot megjelölni. Ma ugyanis még sem Magyarországon, sem a nyugat-európai országokban senki nem tudja megmondani az ország konkrét csatlakozásának időpontját, azt pedig pláne nem, hogy mikor történik ennek a törvénynek, mármint a csatlakozási törvénynek a magyarországi parlamenti elfogadása.
Összefoglalva tehát: a Magyar Igazság és Élet Pártja az alapelgondolást elfogadhatónak tartja, de mivel jó néhány aggályunk, ezek között alkotmányossági aggályunk is van, ezért a végső döntést majd az előterjesztés végső formájának ismeretében fogjuk meghozni.
Köszönöm figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Szokatlan helyzet állt elő azáltal, hogy részben olyan törvény módosítására kerül sor, amely még hatályba sem lépett. Ennek persze pozitív és negatív megközelítése is lehet, de most ennek az elemzésétől eltekintek. Eltekintek azért, mert egy igen nagy léptékű, igen nagy mértékű és nagy jelentőségű módosítási javaslat van előttünk, az idő pedig rövid ahhoz, hogy belemenjünk még abba is, hogy pozitív vagy negatív egy, még hatályba nem lépett törvényt módosítani.
A törvényjavaslat lényegét illetően megpróbálok néhány, általunk problémásnak tekintett elemére rámutatni a javaslatnak. Messze vezet, és az igazságszolgáltatási szerkezetbe is bele kellene menni ahhoz, hogy lássuk, problémás lehet az, hogy az ügyész a nyomozása során bármely nyomozási cselekmény elvégzésére utasíthat más szervet, azok nyomozását felügyelheti, de az ő nyomozását nem felügyeli más szerv, legfeljebb az ügyész saját felettese, de más külső szerv nem. Ez persze már megint belemegy abba, hogy célszerű-e az ügyészséget önálló szervezetként megtartani vagy pedig valamilyen felügyelet alá helyezni. Szerintem igenis szükség lenne a minisztériumi felügyeletet visszaállítani.
Nem tekintjük egészen kimunkáltnak a javaslatnak azt a részét, amelyben a védő hivatalból történő kirendeléséről szól, amire akkor kerülhet sor az előterjesztés szerint, ha ezt az igazságszolgáltatási szerv a terhelt érdekében szükségesnek tartja. Ez egy gumijogszabály, amely így önmagában bizonytalansági tényezőt hordoz. Túl általános a javaslatban meghatározott indokoltság megjelölése. Az okokat pontosabb megközelítéssel, a feltételek behatárolhatóbb megjelölését szükséges a törvényben rögzíteni, mert ennek akár az egész eljárásra kiható következményei lehetnek, hogy mikor kell vagy mikor nem kell a terhelt érdekében kirendelni védőt.
Nagyon fontos új elemnek tartjuk a tanúk írásbeli vallomásának lehetővé tételét. Igen sok esetben tapasztalhattuk, hogy azért maradnak el tárgyalások, mert a tanú - most a szándékos időhúzó magatartásról, távolmaradásról nem is beszélek - betegsége, külföldi útja vagy más hasonló igazolt s valós ok miatt van távol. Az ilyen esetek az írásbeli tanúvallomással megoldhatók, ezáltal az eljárás ideje lerövidíthető. Természetesen gondoskodni kell arról, hogy hiteles legyen az a tanúvallomás, hogy azt a tanú valóban saját maga, minden kényszer nélkül tette, tehát meg kell teremteni azokat a feltételeket, hogy az írásbeli tanúvallomás a bíróság számára elfogadható, olykor akár perdöntő is lehessen. Meg kell gondolni, hogy közjegyző előtt vagy milyen módon tehesse a tanú ezeket a nyilatkozatokat.
Gondot okoz számunkra a tolmács igénybevételének a szabályozása is. Ebben a részben ráadásul megjelenik egy olyan fogalom, amellyel nem tudunk mit kezdeni, ez a regionális nyelv megfogalmazása. Ez óvatos, de nem konkrét meghatározás. A szövegben az általa ismert nyelv, tehát a fél által ismert nyelvmeghatározás szerepel, de hogy ezt milyen szinten kell ismerni, ez már nem egyértelmű. A regionális nyelv divatos, de nem konkrét meghatározás, pontatlan is. Hol, melyik területen, mit tekintünk regionális nyelvnek? Akkor ezt meg kellene határozni, ha már ilyet megengedünk használni.
Külön kérdés a tolmácsdíj rendezetlen állapota, amelyet külön jogszabályban, kormányrendeletben, miniszteri rendeletben már sok évvel ezelőtt szabályozni kellett volna. Ez idő szerint a gyakorlat azt mutatja, hogy minden tolmács annyi díjat jelöl meg, amennyit jónak lát. Kinevezi az általa tolmácsolt nyelvet ritka nyelvnek, ebből következően magasabb tarifát határozhat meg. Beszámítja a tolmácsdíjba a bíróságra utazásának költségét, máris tizen-, huszonezer forint tolmácsdíjat számol fel, a bíró pedig erre vonatkozó jogszabály hiányában megállapítja és kiutalja a tolmács által megjelölt összeget.
Ebből a rendezetlen helyzetből következően javasoljuk a tervezetet kiegészíteni egy mondattal, ez így szólna: "A tolmácsdíj összegének meghatározásáról külön jogszabály rendelkezik." Persze, ennek a külön jogszabálynak is hatályba kellene lépnie a jelen anyaggal együtt.
A javaslat 82. §-ában a lakhelyelhagyási tilalom elrendelésének feltételei túl általánosan megfogalmazottak; kicsit hasonlít a nehéz gyermekkorra való utaláshoz. Egyes vádlottak budai villái ugyanis igen alkalmasak a lakhelyelhagyási tilalomra és a házi őrizetre, ott kellemesen érezheti magát még ilyen helyzetben is, más vádlottak nyomorúságos környezete, egészségtelen lakásai nem alkalmasak erre. Ezért is indokolt a tartalmi tényezők megközelítőbb meghatározása, amelyek az esetlegességeket kizárják. Konkrétabb törvényi meghatározással differenciáltabb megfogalmazás szükséges, indokolt lenne továbbá bizonyos, a törvény által meghatározott esetekben a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló személynek az ismeretkörével és a baráti társaságával való kapcsolattartását is szabályozni.
Alapelvként szükséges leszögezni, hogy mind a lakhelyelhagyási tilalom alatt álló, mind a házi őrizetes gyanúsított, terhelt, vádlott státusa speciális. A büntetőeljárás hatálya alatt álló személy az előzetes letartóztatást, annak összes joghátrányával együtt "váltotta meg". Ebből következően a személyiségi és más jogainak gyakorlása, illetve korlátozása is közelebb áll a fogva tartottakéhoz, mint az átlagpolgáréhoz.
A házi őrizet elrendelésének esetén a lakhely elhagyásának okát a tervezet nagyon lazán határozza meg. Azt mondja, hogy a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítása az, ami meghatározza, hogy mikor szükséges ezt elrendelni, ez azonban életviteltől függően alakul. Egyes őrizetesek esetén napi bevásárlás ürügyén az italboltot, mások esetén a teniszpályát, azt követően a szaunázást, és sok egyéb mást is jelent a mindennapi szokásos életvitel. Fontos, hogy a házi őrizet intézménye tartalmában feleljen meg a célnak, és ne a ref-es múltra emlékeztessen. Ez esetben is konkrétabb meghatározásra, majdhogynem taxatív felsorolásra lenne szükség.
Ha a terhelt mozgását nyomon követő technika alkalmazásához a terhelt hozzájárulása szükséges, akkor ez egyben azt is jelenti, hogy a hozzájárulás hiánya a kijelölt hely elhagyását is jelentheti, végső soron a házi őrizet által elérni kívánt célt veszélyeztetheti. Ismerve több ország azonos vagy hasonló jogintézményét, mégis arra kell utalnom, hogy a hazai bűnözés ijesztő emelkedése, az egész ország közbiztonságát veszélyeztető volta miatt az eljárási szabályok szigorítására szükség van, mert ez is hozzájárulhat a bűnelkövetések visszaszorításához.
(15.40)
Amennyiben a terhelt mozgását nyomon követő technika alkalmazása indokolt, szükséges, hogy alkalmazásának indokoltságát a törvény határozza meg, és amennyiben a terhelt nem járul hozzá, az a magatartás az előzetes letartóztatás elrendelését vonja maga után.
Szükségesnek tartjuk a törvényben rögzíteni, hogy mind a lakhelyelhagyási tilalom, mind a házi őrizet ellenőrzéséből és más tevékenységekből eredő költségek mint bűnügyi költségek a vádlottat terheljék. Mindkét szükségintézkedéshez érzékelhetően óvatosan, bátortalanul, félve nyúl a törvényhozó. Ebből következik, hogy félmegoldások születnek.
A javaslat 87. §-ában a törvény előtti egyenlőség alapelve kíván kiemelt hangsúlyt. A büntetőeljárásnak az úti okmányok elvételére vonatkozó szabályai remélhetőleg mindenkire, a bécsi patinás kávéház teraszán kávéját kortyolgató és eközben verseket fabrikáló urakra is vonatkozni fog. Érdemben a 87. § (3) bekezdésében megfogalmazott "indokolt kérelem" helyett "rendkívül indokolt kérelem" szűkítés lenne helyénvaló.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a törvénytervezet megszövegezése óta olyan események történtek a világban, amelyek a bűnözés elleni küzdelem fokozását kívánják meg.
A technika fejlődése hozta magával "a számítástechnikai rendszer útján rögzített adatok megőrzésére kötelezés" című új fejezetet. Természetesnek tartjuk annak megjelenését, üdvözöljük is, de a szabályozást több ponton is kérdésesnek, kétségesnek, nem pontosan kidolgozottnak tartjuk.
Először is: a megőrzésre kötelezés kérdésköre. Vajon megvannak-e az ehhez szükséges anyagi, technikai és személyi feltételek? Ha nem: miből teremti azt meg a megőrzésre kötelezett? Mivel a megőrzésre kötelezés a bűncselekmény felderítése és a bizonyítás érdekében történhet, furcsának tűnik, hogy az legfeljebb három hónapig tarthat. Ismerve a nyomozás gyakran elhúzódó eljárását, egyáltalán nem vagyok róla meggyőződve, hogy a három hónap minden esetben elég lesz. Ráadásul a tervezetben hosszabbításra nincs is lehetőség.
Még kiforratlanabbnak érzem a megőrzésre kötelezés megszüntetése utáni helyzetet. Nem tisztázott, hogy a megőrzésre kötelezett a megszűnést követően mit tehet az adatokkal. Visszaadja azt az őrzést elrendelőnek? Megsemmisítheti? Az őrzési kötelezettség megszűnésével bárki, például akiről az adatok szólnak, hozzáférhet az adatokhoz? Azok átmásolhatóvá válnak? Vagy az őrzésre kötelezett e kötelezettsége megszűnése után azt tesz az adatokkal, amit akar? Nem ártana még egyszer átgondolni ezt az új fejezetet, mert a jelenlegi formájában sok gondot okozhat majd a gyakorlatban.
A javaslat 132. § (2) bekezdésében a kábítószeres gyanúsított ügyében a gyógyító folyamat megkezdésére a vádemelésig egy évi időtartamban meghatározott halasztás indokolatlanul hosszú szerintünk. A terápia hat hónapi időtartamot vesz igénybe. Az a gyanúsított, aki a kezdő időponttól számított hat hónapon belül nem kezdi meg a kezelést, abból önmagában a szándék hiányára, illetve az esemény meghiúsulására lehet következtetni. Az indokolatlanul késlekedő gyanúsított esetében nem állapítható meg az sem, hogy milyen komolysággal veszi azt, mit tesz meg vagy mulaszt el az eredményesség érdekében. Ha a javasolt hat hónap alatt a gyanúsított nem kezdi meg a gyógykezelést, akkor a fenti indokoktól nyomósabb ok az, hogy egészségi állapota ez idő alatt rohamosan romlik, kábítószer-függősége még fokozottabbá válik, és ennek következtében is a gyanúsított még kevésbé szánja rá magát a kezelés megkezdésére. Ezekből a tényekből és okokból következően indokolt lenne a vádemelés egy évre halasztott időtartamát hat hónapra csökkenteni.
Egy ideje ismert már a kábítószerrel visszaélést elkövetőknek az a magatartása, hogy a lebukásukkor rögtön vállalják a gyógykezelésen való részvételt, amivel elkerülik a vádemelést. A többségüknek ezután természetesen esze ágában sincs gyógykezeltetnie magát, a maguk részéről a vállalást elegendőnek tartják. Ezért üdvözöljük a tervezetnek azt az előírását, hogy ha ilyen esetben az elkövető nem tudja okirattal igazolni, hogy legalább hat hónapig részt vett a gyógykezelésen, akkor az ügyésznek vádat kell emelnie. Nem gondolkodhat rajta, nem mérlegelhet, hanem vádat kell emelnie. Az elkövető ez esetben nem mentegetőzhet, hogy miért nem vett részt a gyógykezelésen, annak sincs jelentősége, hogy mire hivatkozik, mivel akarja kimenteni magát; a lényeg az, hogy az ügyész részére kötelezővé válik a vádemelés.
A számítástechnikai adatmegőrzéshez hasonlóan szintén a technika fejlődése tette lehetővé, az eljárásban részt vevőknek pedig a védelme tette szükségessé a tárgyalás tartása zárt láncú távközlő hálózat útján szabályozását. A tervezetben megfogalmazott okok kétségtelenné teszik ezen új forma bevezetésének indokoltságát, de annak széles körű alkalmazását ma nehezen tudjuk elképzelni, látva jó néhány bíróság jelenlegi technikai felszereltségét. Nem tartjuk helyesnek a tervezet ezen fejezetének azt a részét, hogy a tárgyaláson jelen lévők és azon részt vevők láthassák az elkülönített helyiségben kihallgatott tanút. Ez sokakat elriaszthat a tanúskodás vállalásától, még akkor is, ha személyazonosságának megállapítására alkalmas egyedi tulajdonságai, például arcvonásai, hangja a közvetítés során technikailag torzíthatók lesznek. A tanúban ugyanis felmerülhet, hogy mi lesz, ha mégsem torzítják ezeket a jellemzőit, és felismerhetővé válik, kitéve ezáltal a bűnözők vagy a szabadlábon lévő cimboráik, családtagjaik bosszújának. Inkább nem fogja vállalni a tanúskodást vagy nem tesz terhelő vallomást, félve a megtorlástól. A tervezetben lehetségesként szabályozott torzítást jó lenne általánossá tenni.
Csökkentheti a bírák leterheltségét, és ezáltal gyorsíthatja az eljárásokat, hogy a bírósági titkárok a jelenleginél több feladatot láthatnak el, vehetnek át a bíráktól; például az előző esetben az elkülönített helyiségben lévő személy mellett, más esetekben jogosultságot kapnak az eljárás felfüggesztésére, és így tovább.
Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy helyes a tárgyaláslemondás lehetővé tétele a nyolcévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekménynél is, amikor az elkövető a bűncselekményt bűnszervezet keretében követte el. Hiszen egy tárgyaláson a bűnszervezetről esetleg sok minden kiderülhet, míg ettől mentesül akár egy lopás felderítésének a segítésével is. A tervezetben ugyanis nincs szó arról, hogy milyen súlyú bűncselekmény felderítéséhez való segítés esetén van helye a tárgyalásról való lemondásnak. Ezt célszerűnek látnánk még egyszer átgondolni.
Indokoltnak tartjuk, hogy ha a vádlott indokolatlanul ismételten nem jelenik meg a tárgyaláson, a tárgyalás emiatt ne hiúsuljon meg, és viselje annak a következményeit. Ebből következik, hogy nem helyeseljük a tervezetnek azt az ide vonatkozó szabályozását, hogy ha egy újabb tárgyaláson a vádlott megjelenik, akkor a távollétekor már kihallgatott tanút és a meghallgatott szakértőt újra meg lehet idézni, és ismét kihallgathatják, illetve meghallgathatják őket. A vádlott az ő tanúvallomásukat, illetve szakvéleményüket megismerheti az iratokból, indokolatlannak tartjuk a vádlott negatív magatartása miatt a tanút vagy a szakértőt újra zaklatni.
Összefoglalva: valóban elismerve, hogy óriási munka van az anyagban, és igen nagy ívű a tervezett változtatás, e módosítások többségét el is fogadjuk és helyeseljük. Bár jó néhány kérdésben módosítást látunk szükségesnek, magunk is fogunk előterjeszteni módosításokat, az előterjesztést általános vitára alkalmasnak tartja a Magyar Igazság és Élet Pártja képviselőcsoportja. Remélhetően fog annyit változni, hogy a végszavazásnál is el tudjuk fogadni, szeretnénk ugyanis elfogadni a változásokat.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Előre kívánom bocsátani, hogy a hatóságok packázásaival, visszaéléseivel vagy éppen mulasztásaival szemben a MIÉP szerint is szükség van valamiféle fórumra, amelyik kivizsgálja az állampolgárok panaszait, és meg is próbál azokra valamilyen megnyugtató megoldást találni. Erre megfelelőnek tűnik az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézménye. Hogy az országgyűlési biztosok jelenlegi szervezete ideális-e vagy sem, az nem ennek az előterjesztésnek a tárgya, de azért megjegyzem, hogy szerintünk ráférne egy alapos felülvizsgálat. Tudom, hogy a mostani előterjesztés az Alkotmánybíróság erre kötelező határozata miatt született, de ha már módosítani kellett a jogszabályt, akkor célszerű lett volna a jelzett, szerintünk szükségesnek ítélt általános jellegű felülvizsgálat is, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy az előterjesztés amúgy is túlterjeszkedett az Alkotmánybíróság által kötelezően előírt részeken.
Mindezek előrebocsátása után nézzük magát az előterjesztést. Az eddigi szabályozás szerint az országgyűlési biztoshoz bárki a közigazgatási jogorvoslati lehetőségek kimerítése után fordulhat. A tervezet ezt most kiegészíti azzal, hogy már nem lesz szükséges megvárni a közigazgatási hatóság bírósági felülvizsgálatát, hanem azt megelőzően is benyújtható a panasz. Lehet, hogy e változtatásnak az az oka, amit az indokolásban olvashatunk, vagyis hogy egyértelművé teszi a közigazgatási jogorvoslati lehetőségek kimerítésének fogalmát - és ez helyes is lehet -, de én veszélyt is látok ebben a változtatásban; mégpedig azt, hogy a jogi eljárásban és az országgyűlési biztos hatáskörében kevésbé járatos állampolgárok esetleg azt hihetik, hogy ha a számukra sérelmes közigazgatási intézkedés vagy mulasztás miatt az országgyűlési biztoshoz fordulnak, ezzel az eljárás további menete a részükről be is fejeződött.
(17.50)
Ismerve azonban az országgyűlési biztosi hivatal leterheltsége miatti, gyakran igen hosszú várakozásokat és igen hosszú idő utáni válaszadást, előfordulhat, hogy mire az állampolgár a választ megkapja, és a válasz az, hogy a panasza olyan jellegű, hogy a közigazgatási intézkedés vagy mulasztás miatt bírósághoz fordulhat, addigra esetleg kifuthat a keresetindítás határidejéből. Szerintünk tehát a jelenlegi szabályozás ezen a téren jobb, mint ami a változtatásban szerepel. Jobbnak tartjuk azt, ha minden jogorvoslati fórumot ki kell meríteni ahhoz, amikor az országgyűlési biztoshoz fordulnak, beleértve a bírósági eljárást is.
És ha már az országgyűlési biztosi hivatal túlterheltségét érintettük, célszerű lett volna olyan szabályozáson gondolkodni, amely a túlterheltséget csökkenti, míg az említett kiegészítés inkább növelni fogja ezt a túlterheltséget. Nyilván bírósági eljárás után már sokkal kevesebben fordulnának az ombudsmanhoz, mint egy egyszerű hatósági eljárás után.
Hiányérzetünk van a 3. § (8) bekezdésével kapcsolatosan. Ez ugyanis azt jelzi, hogy azokat az iratokat, amelyekbe az országgyűlési biztos a tervezetben felsorolt szerveknél nem tekinthet be, a törvény melléklete tartalmazza. Az anyaghoz viszont a hivatkozott melléklet nem került csatolásra, pedig én kíváncsi lettem volna azok felsorolására. Amennyiben lehetséges, kérném ennek a pótlását az előterjesztőtől.
Nem igazán értjük a 3. § (10) bekezdésében meghatározott határidőt, amely szerint az országgyűlési biztos határozhatja meg azt, hogy az általa megkeresett szerv hány napon belül, de legalább 15 napos határidővel köteles eleget tenni a megkeresésnek, a felvilágosítást, a magyarázatot megadni. Tekintettel arra, hogy az országgyűlési biztos leginkább államigazgatási szerveket keres meg a számára az általa lefolytatandó eljáráshoz szükséges adatok, információk végett, ezért célszerűbbnek látnánk az általános államigazgatási határidő meghatározását a tervezetben. Már csak azért is, mert ezzel az államigazgatási eljárás általános szabályaiból nem esnénk ki, a módosítással jóval rövidebbé válik, akár a fele időt is igénylővé válik a határidő, ez megnehezítheti az államigazgatási szervek vagy a válaszadásra kötelezett szervek felelősségét és kötelezettségét. Ha a felvilágosítást kérő országgyűlési biztos szabhatja meg, hogy milyen rövid idő alatt kéri a választ, akkor valószínűleg meg is fogja szabni, mégpedig általában 15 napban ezt a határidőt, evvel szétszaggatva az egységes államigazgatási határidőkre vonatkozó szabályozást, ráadásul amelyet 1957 óta már mindenki meg is szokhatott.
Nem igazán értem azt sem, hogy mit jelent a hatályba léptető rendelkezésnek az a része, hogy e jogszabály rendelkezéseit az országgyűlési biztos folyamatban lévő eljárásaiban is alkalmazni kell. Vagyis ha egy folyamatban lévő ügyben eddig betekintett olyan iratba, amelybe a hatálybalépés után már nem tekinthetne be, akkor mit tegyen az országgyűlési biztos? Felejtse el azt, amit a betekintés idején még engedélyezett, de az eljárás befejezésekor már tilalmazott betekintés során látott? Vagy írja azt a hozzá forduló állampolgárnak, hogy láttam ugyan a szükséges iratokat, de a tartalmukat már nem használhatom fel? És ekkor olyan választ fog adni a panaszosnak, mintha nem is látta volna az iratokat, félrevezetve evvel a hozzá fordulót? Véleményem szerint a felvetett probléma könnyen megoldható lenne, ha a jogszabály előírásait csak a hatálybalépését követően indult eljárásra kellene alkalmazni, nem pedig a folyamatban lévő eljárásokra.
Többen kiemelték a felszólalók közül, hogy pozitív elem annak a rögzítése, hogy az országgyűlési biztoshoz fordulása miatt senkit nem érhet hátrány. Ez persze igaz, rögzíteni is kell - de azért egy jó adag naivitást is tükröz. Nem tudom, hogy van-e olyan precedens, hogy valakivel szemben arra hivatkozva alkalmazott volna valamely szerv vagy hivatal hátrányt, hogy az illető panaszos az országgyűlési biztoshoz fordult. Én nem hiszem, de hátha van ilyen. Viszont most e szabályozás után, ha valaki azt hiszi, hogy emiatt valakit tényleg nem érhet hátrány, az igen naiv. Ugyanis nem hiszem azt, hogy a jövőben bármely szerv arra hivatkozva okozna joghátrányt a panaszosnak, mert az országgyűlési biztoshoz fordult. Akár egy munkáltató, akár egy hivatal ezernyi módon tud kellemetlenséget okozni a panaszosnak, nem hiszem, hogy eddig is erre hivatkoztak volna, nyilván ezután a tiltás miatt nem fognak, de az eredmény ebből a szempontból ugyanaz lehet.
Valóban gondot okozhatnak a felsorolások, bár én szerencsésnek tartom azt a felsorolást, amelyet többen kifogásoltak. Így számunkra egységesebb, értelmezhetőbb, egyértelműbb a dolog.
Összességében: szerintünk, a Magyar Igazság és Élet Pártja szerint az előterjesztés eleget tesz az Alkotmánybíróság előírásainak, korrigálja azokat a problémákat, amelyeket az Alkotmánybíróság egy rövid, előttünk álló határidővel megsemmisít, ezért az előterjesztést az általános vitára alkalmasnak tartjuk, de a felvetett problémák miatt szükségesnek ítéljük a jelzett változtatásokat is.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP és a kormánypártok soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Hölgy és Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány háromévi munkájával kapcsolatban most röviden én a jogszabály-alkotási kérdésekkel kívánok foglalkozni. Előrebocsátom, hogy nehéz a jogszabályalkotással mint olyannal egyben foglalkozni, hiszen témák szerint és előterjesztő tárcák szerint lenne célszerű ezt elemezni, annyi idő viszont nem áll rendelkezésemre; megpróbálom tehát összegezően, mégpedig azokról a témákról, amelyekről jogi, jogászi véleményt tudok alkotni, nem belemenve a tőlem idegen szakterületekre vonatkozó jogszabályok szakmai tartalmába.
Maradva tehát a kaptafánál, az engem közelebbről érintő jogszabályok előterjesztett változatairól és az ezzel kapcsolatos kormányzati magatartásról röviden csak azt mondhatom, hogy vegyesek a benyomásaim. Találkozhattunk olyan új jogszabályokkal, amelyek számunkra változtatás nélkül vagy egészen minimális változtatással elfogadhatók voltak, sőt voltak olyanok, amelyek egyenesen üdvözlendők voltak szerintünk, ilyenek, mint például - a miniszter asszony is az expozéjában jellemezte - a bűnüldözés visszaszorításával kapcsolatos jogszabályok. Ezeket szinte változtatás nélkül el tudtuk fogadni.
Aztán voltak olyanok is szép számmal, amelyeknek az alaptörekvéseit ugyan elismertük, de véleményünk szerint jelentősebb változtatásokat igényeltek volna. Ilyenkor szorgalmasan nyújtottunk be módosító indítványokat, de szomorúan kellett tapasztalnunk, hogy azokat az előterjesztő nagyon-nagyon ritkán fogadta el. Persze lehet, hogy voltak olyan módosító indítványaink is, amelyek nem illettek bele a kormány koncepciójába, és ha azt elutasították, azt megértjük. De az esetek többsége nem ezért került elutasításra az előterjesztő részéről. Valami más oka lehetett.
Voltak aztán olyan előterjesztések is, amelyek számunkra ismerősen köszöntek vissza, mert eredetileg a MIÉP nyújtotta azokat be, ekkor a kormány elvetette. Majd némi időmúlás után a kormányzat vagy a kormány támogatásával valamely kormánypárti képviselő nyújtott be ugyanarra a témára csaknem azonos tartalommal törvénytervezetet. Természetesen ezt is támogattuk, hiszen örültünk, hogy átvették a MIÉP kezdeményezését.
(16.10)
Ha a hároméves jogalkotási tevékenységről beszélünk röviden, nem felejthetjük el az úgynevezett salátatörvényeket, amikor is egymással össze nem függő témákat gyömöszöltek egy törvénybe az előterjesztők, olykor eldugva ezekbe nagyon fontos témákat, egy egészen másra utaló cím mögé.
Időnként a kapkodás is észrevehető a kormány jogalkotási tevékenységén, akár azért, mert a sajtó követel valamit a kormánytól; akár azért, mert egy nagyhatalom követsége mond neki határidőt valamely jogszabály elfogadására; akár a csak egy irányban látó országgyűlési biztos téveszti össze magát mint jogalkalmazót a jogalkotó szerepkörével, és emeli fel szavát vagy intő ujját egy-egy neki tetsző jogszabály megalkotása érdekében. Még az is előfordul az időnkénti kapkodás során, hogy egy már elfogadott, de még hatályba nem lépett jogszabályt elfelejtve ígérnek a kérdésre jogi szabályozást. Most hirtelen megértőek lettek például a gyűlöletkeltés újraszabályozására, mert azt egyesek a MIÉP némely vezetőjével szemben jelen formájában nem tudták alkalmazni, mivel az általuk leírtakban nincs felhívás tevőleges cselekvésre. Bezzeg amikor egy másik párt frontembere újságosbódék tevőleges felborogatására buzdított, amikor a parlamentbe bekerült párt tevőleges karanténba zárására buzdítottak többen is, amikor a MIÉP-eseknek az Erzsébet téri gödörbe lövésére hívott fel más írásban, akkor bezzeg nem volt ekkora kapkodás sem a kormányzat illetékese, sem az állampolgári jogok felkent bajnoka részéről.
Jó lenne tehát, ha a kormányzat a jogalkotás során sem lenne játéka mindenféle szélnek, hanem a kormányprogram vonalán haladva, annak végrehajtása érdekében munkálkodna. Ezt főleg azért látnánk szívesen, mert a kormányprogramot és annak jogalkotási programját a MIÉP is elfogadta, támogatta is.
Elfogadjuk, hogy az élet olykor a tervezettől eltérő intézkedéseket is igényel a kormánytól, a jogszabályalkotás és más intézkedések terén is, de annak igen alapos oknak kell lennie, ha el akar térni a kormányprogramtól, nem pedig a sajtó vagy más hisztériájának kell felülni.
Nem mehetünk el amellett, hogy néhány hiányosságunkat ne említsem meg. Ez alatt a három év alatt egyetlen kodifikáció sem történt; nemcsak hogy nem történt, előkészítés sem történt kodifikációra, amit bizony a hiányok között kell felsorolnunk. Továbbra is hiányoljuk, hogy a korábbi, a rendszerváltás előtti rendszer sok megnyomorított csoportjának a kártalanítása még nem történt meg. Gondolhatunk itt a nyugati hadifoglyokra, a deportáltakra, a Felvidékről kitelepítettekre, tehát olyan megnyomorított csoportra, amelyek a rendszerváltás előtt szenvedtek méltánytalan hátrányt. Bár ebben a három évben néhány csoportnak sikerült rendezni ezt a hátrányos helyzetét, de nagyon sok olyan csoport maradt, amelyek még mindig a helyzetük rendezésére várnak.
Említhetném a hiányaink között azt is, hogy szerintünk az átvilágítási törvény is nagyon felemásra sikeredett. Sokkal kevesebb embercsoport és foglalkozási csoport átvilágítását írták elő, mint amennyire szerintünk szükség lett volna. Továbbra is megoldatlannak tartjuk a bírósági végrehajtás lehetetlen helyzetét; pontosan tudjuk, hogy az ítéletek igen jelentős hányadát nem lehet végrehajtani - nem történt előrelépés ebben az időszakban.
Továbbra is hiányoljuk azt, hogy a lakó- és üdülőingatlan-eladások terén a települések polgármesterének továbbra sincs beleszólása az ingatlaneladásba, csak véleményezési joga van, a közigazgatási hivatal pedig a tetszése szerint dönt, holott nagyon sok polgármester kéri, hogy neki legalább vétójoga lehessen, vagy mind a kettőjük, a közigazgatási hivatal és a polgármester hozzájárulása kelljen az ingatlanok eladásának engedélyezéséhez.
Olyan hiányosságokat már nem is említek, amelyek esetleg a kétharmadosság miatt nem mehettek volna át, vagy csak nehezen mehettek volna át a parlamenten. Amit felsoroltam hiányosságként, az mind olyan, amit kormányzati szándék esetén egyszerű többséggel meg lehetne valósítani.
Összegezve tehát: az elmúlt három év jogszabály-előkészítési gyakorlata szerintünk, a sok pozitívum mellett, összességében vegyes képet mutatott. Elismerjük, hogy a megelőző négy év jogalkotási tevékenységénél lényegesen jobb volt, de szívesen vennénk a ciklus hátralévő idejére egy kiszámítható, az említett hibákból a következtetéseket levonó jogszabály-előkészítési magatartást, mert jobb jogszabályokat lehet alkotni a kormányprogram alapján, mint rossz súgókra hallgatva.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): A miniszter asszonynak szeretnék csak nagyon röviden válaszolni a gyűlöletkeltéssel kapcsolatban. Nem az a gond, hogy most be akarják vezetni az uszítás és a gyűlöletkeltés pontos meghatározását; az a gond, hogy akkor senkinek nem jutott eszébe, amikor a MIÉP-eseket gödörbe akarták lövöldözni, karanténba akarták zárni. Tehát az a gond, hogy nem egyenlő mércével mérnek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), ha az egyik csoporttal szemben elhangzik valami, akkor igen, a másikkal szemben pedig nem.
Köszönöm szépen. (Dr. Dávid Ibolya: Tíz éve vitatott tényállás!)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A nyár folyamán több olyan hír látott napvilágot, amely szerint Németország a korábbinál jóval nagyobb számú külföldi számítógépes szakembert szeretne foglalkoztatni - köztük igen szép számban hazánkból is. Az is a közelmúlt híre volt, hogy Norvégia szívesen foglalkoztatna nagyszámú magyar orvost.
Természetesen mindkét gazdag nyugat-európai ország az említett szakmákban dolgozó magyar szakembereknek a hazai fizetés többszörösét tudja fizetni, amely olyan csábítás, aminek igen nehéz ellenállni. Nem is az ő esetleges elcsábulási hajlandóságuk az érthetetlen - hiszen ki ne szeretne magának és családjának jobb megélhetési körülményeket biztosítani -, hanem a kormányzat illetékeseinek konok hallgatása a témáról.
Tudjuk, hogy ma is igen sok kiváló magyar tudós és szakember végez külföldön - az amerikai és az európai kontinensen egyaránt - munkát, komoly hasznot hozva az őket fogadó államnak. Tudjuk azonban azt is, hogy ezeknek a tudósoknak és nagy tudású szakembereknek a képzésére a szegény Magyarország igen nagy összegeket fordított, azonban a képzés haszna nem itthon, hanem már a csábító országban jelentkezik. Ezáltal a képzésbe sok pénzt és energiát fektető szegény ország még szegényebb, az adott személyek képzéséhez semmivel hozzá nem járuló gazdag ország pedig még gazdagabb lesz.
Eddig azért nem volt annyira aggasztó ez a jelenség, mert nem volt tömeges méretű. Most viszont ezres nagyságrendű igényekről szólnak a hírek. Vajon felesleg van-e csonka hazánkban számítógépes szakemberekből és orvosokból? Vajon mivel veszít többet az ország, ha jó szakemberei kimennek külföldre a jobb kereset érdekében, vagy ha jobb fizetéssel itthon tartjuk őket? Vajon kire alapozzuk a jövőben nélkülözhetetlen informatika fejlesztését és az egészségügyi ellátás javítását, ha ezek legkiválóbb művelői itthagyják az országot? Vajon olyan gazdagok vagyunk-e, hogy mi képezzük ki Németország informatikusainak és Norvégia orvosainak egy részét? - és mindezt természetesen a képzést végző állam irányában tett mindenféle ellenszolgáltatás nélkül.
A kérdésem tehát az, hogy kíván-e tenni valamit a kormányzat a nagyszámú agyelszívás megelőzésére, és ha igen, mit, vagy pedig tétlenül nézi az ország kifosztásának újabb formáját, amiben igen csekély vigasz lenne az, hogy azok a szakemberek, akik ott vállalnak munkát, végre teljesítményüknek megfelelő fizetést kapnak, viszont országunk és a fejlett országok közötti szakadék tovább mélyül.
Várom az államtitkár úr válaszát.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Sok mindenre rá lehet húzni a Széchenyi-tervet, erre speciel éppen nem. Ugyanis ha mi kiképezzük az informatikusokat, kiképezzük az orvosokat - akár a Széchenyi-terv segítségével is -, azok, ha kedvező állásajánlatot kapnak Németországból vagy Norvégiából, ki fognak menni, Széchenyi-terv ide, Széchenyi-terv oda.
Államtitkár úr azt mondta, hogy igen kevés jelentkező van például Norvégiába az orvosok közül. Itt van nálam egy kimutatás, amely szerint - a múlt hónapban jelent ez meg - már több mint 600-an küldték el a jelentkezésüket a Magyar Orvosi Kamarához. Tisztelt államtitkár úr, ha ön kevésnek nevezi a több mint 600 orvos jelentkezését Norvégiába, akkor nem tudom, mi minősül tömeges igénynek.
Úgy gondolom, hogy Magyarország továbbra is olyan szegény ország, hogy nem engedheti meg, hogy az állam ne tegyen hathatós intézkedéseket az agyelszívás ellen, ezért a választ nem tudom elfogadni. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A polgári perrendtartásról szóló törvény is azok közé a rossz emlékű évszámmal jelzett jogszabályaink közé tartozik, amelyeket egy olyan időszakból örököltünk, amelyen szívesen túl lennénk már.
(9.30)
Ezek közé tartozik mindennek az alapja, az alkotmány is, de említhetném akár a társadalombiztosításról szóló törvényt vagy az államigazgatási eljárásról szóló törvényt, és persze másokat is. Amikor a kormány hároméves működésének jogalkotással kapcsolatos részét elemeztem, elismerve a pozitívumokat is, hiányoltam, hogy egyetlen kodifikációs anyag sem került az Országgyűlés elé ebben az időszakban.
A miniszter asszony akkor azt válaszolta, hogy megindult a polgári törvénykönyv kodifikációs munkája. Erről persze nekem is tudomásom volt, de nyilvánvaló, hogy ebben a ciklusban már nem lesz belőle semmi. Azokból pedig pláne nem, amelyekben még meg sem kezdődött semmiféle kodifikációs munka. Nem tudom, hogy egyáltalán az elképzelések között szerepel-e valami ilyesmi, például a polgári perrendtartással kapcsolatban, hiszen 1952 óta eltelt egy kis idő. Eredeti kiadása óta valószínűleg a készítői sem ismernének már rá, hiszen azóta nemcsak a politikai helyzet változott többszörösen, de a bíróságok szervezeti felépítése, az állam és a bíróságok viszonya, kapcsolatrendszere, és mindezek természetesen hatással vannak nemcsak a büntető-, hanem a polgári eljárásra is.
A mostani előterjesztés, bár nem túlságosan nagy terjedelmű, de fontos újításokat hoz a Legfelsőbb Bíróság leterheltségének csökkentésére, valamint a mindennapi gyakorlatban sűrűn előforduló problémákra igyekszik megoldásokat találni; kivéve egy elemet, ez viszont mindennek az alapja. Az indokolás általános részében idézetet találhatunk az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) számú AB-határozatából, amely szerint az anyagi igazságosság és a formális jogbiztonság ellentéte kapcsán a rendes jogorvoslati lehetőség kimerítését követően a jogbiztonságé az elsőbbség. Egy kissé lentebb pedig az indokolás megállapítja, hogy önmagában az úgynevezett anyagi igazságosság szempontja, a fél részéről az igazságos döntésre vonatkozó elvárás nem elegendő alkotmányos előfeltétel a jogerő áttöréséhez. Ezt mi igen nagy bajnak tartjuk, nem is értünk egyet vele.
Ha az Alkotmánybíróságnak ez a döntése az alkotmányon alapul, márpedig nyilvánvalóan azon alapul, akkor már régen, a határozat megszületése óta azonnal kezdeményezni kellett volna az alkotmány vonatkozó részének a módosítását; vagy új alkotmányt készíteni végre, ahogy a kormányprogram vitájában is utaltam ennek hiányára, de ha az a kétharmados volta miatt nem keresztülvihető, akkor a sokkal kisebb jelentőségű alkotmánymódosítások mellett ennek a résznek a módosítását is kezdeményezni kellett volna. Meggyőződésem, hogy nem pártpolitikai ügy az igazság érvényesülésének előtérbe helyezése az igazságszolgáltatásban, tehát elérhető lett volna valószínűleg a kétharmados többségű módosítás.
Az igazságszolgáltatásban az igazság érvényesülésének a háttérbe és az idézett elveknek az előtérbe kerülésének a következménye, hogy a köznyelv ma igazságszolgáltatás helyett jogszolgáltatásról beszél, és ez nagy baj. Nem lenne szabad a jogbiztonságot szembehelyezni az igazság érvényesülésével, és pláne nem afölé helyezni azt.
Mert mit jelent ez a gyakorlatban? A bírónak nem kell törekednie az igazság kiderítésére, szinte csak a vitavezető szerepére korlátozódna, majd a felek által előadottak alapján a vitát eldöntő szerep jut neki, akár megfelel az igazságnak az így megismert tényállás, akár nem. Aztán később, az ítélet jogerőre emelkedése után, ha valami okból kiderül, hogy mégis más az igazság, mint amit az ítélet tartalmazott, nincs mit tenni, mert az idézet szerint a jogbiztonság fontosabb az igazságnál; vagyis győzött a bürokrácia az igazság felett. Szerintünk éppen fordítva kellene lenni, az igazságnak kellene a legfontosabb szempontnak lennie az ítélkezés során.
És akkor nézzük magát a konkrét előterjesztést, amelynek szövegével nincs is különösebb problémánk, ellentétben az előbb elmondott alapvető elvi kifogással. Egyetértünk tehát azzal például, hogy a tárgyalás jegyzőkönyvében a tárgyalás megkezdésének mind a kitűzött, mind a tényleges időpontját is fel kelljen tüntetni. Hiszen aki várt már egy-két órát a kitűzött időponttól a megkezdésig, annak az okot nem kell külön magyarázni. És sajnos nem ritka, hogy ilyen időpontok, időpontcsúszások vannak.
Vannak bírók, akikről közszájon forog, hogy csak a reggeli tárgyalást szokták időben kezdeni, a nap előrehaladtával egyre nagyobb a csúszás, délutánra már rendszeres az órás késéssel történő kezdése is. Nem vitás, hogy egy-egy tárgyalás során előfordulhatnak olyan esetek, olyan momentumok, amelyek az adott tárgyalás kitűzött idején túlnyúlhatnak. De akinél rendszeresen fordul elő ilyesmi, ott érdemes lenne megvizsgálni ennek okait. Tehát helyes ez a javaslat, de értelmet csak akkor nyer, ha a bíróságok vezetői ellenőrzik és elemzik is az okokat.
Hasonló az álláspontunk arról is, hogy folytatólagos vagy ismételt tárgyaláson ennek a momentumnak a jegyzőkönyvből ki kell derülnie. De ennek is csak akkor lehetne pozitív hatása a jövőre, ha a folytatólagosság vagy az ismétlés okát is fel kellene tüntetni a jegyzőkönyvben, és a bíróság vezetése ezt is ellenőriztetné, elemezné. Ugyanis csak így derülhetne ki, hogy a tárgyalás elhúzódását eredményező folytatólagosság vagy ismétlés kinek vagy minek róható fel. Valamelyik fél részéről megnyilvánuló esetleges szándékos időhúzó magatartás, például szándékos meg nem jelenés, vagy rajta kívülálló ok miatt, például egy betegség esetén, vagy netán a bíró döntésre képtelen volta miatt történik az időcsúszás. A bíróság vezetői ezekből a feljegyzésekből megfelelő következtetéseket vonhatnának le.
Üdvözöljük azt a rendelkezést is, hogy a határozat rendelkező részét a határozat kihirdetése előtt írásba kell foglalni, és azt a tanács tagjainak alá kell írniuk. Bár nem túl gyakran, de azért néhányszor magam is találkoztam azzal a problémával, hogy más hangzik el a határozat rendelkező részeként a tárgyalás lezárása után szóban a kihirdetés során, mint amit később írásban kézhez kaptam. Lehet, hogy ez nem szándékos, hanem abból adódó véletlen, hogy a bíró a határozat rendelkező részét rendszerint egy kézírásos vázlatból olvassa fel, amely akár a rossz olvashatósága miatt, akár a legépelés során, akár más okból megváltozik, mire kikerül a felekhez nyomtatott formában. Olykor ez a változás nem érintette a lényeget, de olyan is előfordult, hogy érdemi eltérés volt a szóban kihirdetett és a később leírt, írásban kapott határozat tartalma között.
Ezt a kellemetlen és olykor vitára is okot adó körülményt küszöböli ki az előterjesztésnek ez a része, hiszen nem elég a határozat rendelkező részét írásba foglalni, hanem azt a tanács tagjainak is alá kell írniuk. Igaz, az előterjesztés azt nem tartalmazza, hogy az írásba foglalás kézírásos is lehet-e, vagy annak nyomtatott formátumúnak kell lennie. Ez akkor okozhat gondot, ha egy nehezen olvasható kézírásos iratról van szó, ugyanis ekkor az is bizonytalanná válik, hogy a tanács tagjai az aláírásuk megtételekor pontosan tudják-e, hogy mit is írtak alá. Jó lenne tehát az ilyen írásba foglalás mikéntjét egyértelműen meghatározni.
A bevezetőmben említett elvi kifogásból következik, hogy nem értünk egyet azzal a javaslattal, amely szerint felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő, és a határozat eltér a Legfelsőbb Bíróság jogegységi határozatától, vagy felülvizsgálata a joggyakorlat egysége, továbbfejlesztése érdekében szükséges.
(9.40)
Vagyis nem elég a felülvizsgálati kérelemhez a tervezet szerint önmagában sem a jogszabálysértés, sem a jogegységgel való ellentétes volta, hanem mindkét feltételnek együttesen fenn kell állnia. Megítélésem szerint az "és" szó helyett a "vagy" szó lenne a megfelelő, ez esetben ugyanis önállóan jogszabálysértés esetén is és a jogegységgel ellentétes határozat esetén is helye lenne felülvizsgálati kérelemnek. A jelen javaslat változatlanul maradása esetén akár a jogszabálysértő, akár a jogegységet sértő határozat is hatályban maradhat, ha nem mindkét feltétel sérül egyidejűleg, hanem egyszerre csak az egyik. Ráadásul ellentétes a jogbiztonság követelményével is, ha a "csak" jogszabálysértő határozat felülvizsgálhatatlansága miatt az hatályban marad. Nem tudjuk, az előterjesztő miért támogatja azt, hogy hatályban maradhasson jogszabálysértő ítélet.
Egyetértünk viszont azzal, hogy a felülvizsgálati lehetőséget nem kell minden apró-cseprő ügyre kiterjeszteni és megengedni. De ha már a jogalkotó hozzányúlt ehhez a szakaszhoz, célszerű lett volna átgondolni, hogy valóban minden esetben nagyobb-e a kár a felülvizsgálat megengedésével, mint a jogerős döntés biztonságával elérhető előny. Mondok egy példát. A cég törlését elrendelő végzés ellen nincs helye felülvizsgálatnak. Ez egy cég életében igazán nem nevezhető csip-csup ügynek, és nem is hasonlítható például a gyülekezési jog gyakorlása tárgyában hozott, vagy még inkább a felek akaratát tükröző egyezséget jóváhagyó végzéshez. Megítélésem szerint olyan súlyú ügyekben, mint például a felszámolást vagy a cég törlését elrendelő végzés ellen - ha egyébként fennállnak a felülvizsgálati kérelem feltételei -, meg kellene azt engedni.
Egyetértünk vele és fontosnak tartjuk azt a változtatást, amely a felülvizsgálati kérelemnek egyes bíró általi elővizsgálatával megszűrné a Legfelsőbb Bíróság által munkarendbe veendő ügyeket, és ezáltal gyorsítaná a Legfelsőbb Bíróság leterheltsége miatt sokszor éves nagyságrendű elmaradásokat. Valóban lehetetlen az az állapot, ami ma a Legfelsőbb Bíróságra hárul, ezen változtatni kell.
Ugyancsak egyetértünk vele és örömmel üdvözöljük azt a szabályozást is, hogy az elsőfokú eljárás jogerőre emelkedésekor erről a bíró a feleket köteles lesz értesíteni. Megelőzhető lesz a felek sok utánajárása egy ilyen egyszerű értesítéssel.
Összegezve: bár van egy olyan vezérfonala a tervezetnek, amellyel nem értünk egyet - ez a jogbiztonság elsőbbsége az igazságos döntés felett -, azonban ez egy sajnálatos korábbi alkotmánybírósági döntés következménye. Örömmel vennénk, ha az előterjesztő az alkotmány ide vonatkozó részét kezdeményezné módosítani, aminek alapján megfordulhatna ez a szerintünk fejre állt helyzet, hogy az igazság kevésbé fontos, mint a jogbiztonság.
Szerintünk az igazság mindennél előbbre való. Az előterjesztés konkrét tartalmából egy-két elemmel ugyan nem értünk egyet, de azokat módosító indítványokkal megpróbáljuk javítani. Kérjük az előterjesztőt, hogy a módosító indítványainkat lehetőség szerint fogadja be.
Végeredményben az előterjesztést magát az eljárás gyorsítására alkalmasnak tartjuk, és bár az említett alapvető kifogások miatt a jelen formájában nem tudjuk elfogadni, de ha a kifogásolt témákban jelzett módosításokat az előterjesztő befogadná, akkor a későbbiekben az elfogadásunk még lehetséges.
Köszönöm a figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság az előterjesztést 2001. október 9-i ülésén megtárgyalta, megvitatta, és azt a Házszabály 95. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelelően megvizsgálta. A bizottságban elsősorban akörül alakult ki vita, hogy miért nem egységes a szabályozás a vagyonnyilatkozatok nyilvánossága terén.
Végül is a bizottság az előterjesztést 9 igen és 2 tartózkodó szavazattal általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm a figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk fekvő hosszú nevű törvényjavaslat alapvetően a közéletet alakító és döntéshozatali pozícióban lévő személyek iránti közbizalom megteremtésére, annak erősítésére, fenntartására irányul. A Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja támogat minden olyan elképzelést, amely ha csekély mértékben is, de a perspektívákat magában hordozóan előmozdítja a közéletet alakító személyek iránt a megérdemelt közbizalom kialakulását, erősödését és fenntartását. Nem lehet ugyanis a közjó nyomvonalán olyan közéleti tevékenységet tartósan folytatni, amely nélkülözi az ahhoz szükséges közbizalmat.
(11.30)
A MIÉP egyik jelszava az elmúlt választási ciklusban az volt, hogy "csak a tiszta kéz lehet erős". Ez továbbra is meggyőződésünk.
Korruptsága miatt megvetett és hitványnak tartott ember nem lehet tartósan a közéletünknek döntési jogkörrel alakító résztvevője. A törvényjavaslat közéletünk számos közmegbízatást teljesítő szereplőjére kiterjeszti a vagyonnyilatkozat adásának kötelezettségét. Fontos közhatalmi és más közfeladatokat ellátó személyek esetében, különösen ha a funkció a közpénzek feletti döntéshozatalra is vonatkozik, ez igenis indokolt követelmény.
A MIÉP-frakció támogatja ennek a követelménynek a törvényi szintű megfogalmazását és érvényesítését. A vagyonnyilatkozat annak megállapítására szolgál, hogy e fontos közéleti résztvevők a tisztségük keletkezése és megszűnése közötti időszakban elértek-e olyan vagyongyarapodást, amely életszerűen következik legális jövedelmükből, vagy pedig a vagyongyarapodásuk meghaladja-e ezt a mértéket.
Közbizalmat csorbító jelenség az, hogy bizonyos közéleti szereplők a közéletbe rövid időre belépnek, majd mesés vagyongyarapodással távoznak onnan, és ennek nincs meg az ellenőrzési módja. Itt személyiségi jogok sérelme miatt nem kívánok neveket említeni, de sok nevet elő lehetne hozni. Viszont a törvényjavaslat természetesen a jövő időre vonatkozik. Akik eddig összeszedték, ha úgy tetszik, összelopták magukat, majd eltávoztak a közéletből, azokra sajnos nem fognak a törvényjavaslat hatálya alá tartozó előírások vonatkozni. A törvényjavaslatnak nincs visszamenőleges hatálya. Aki a kedvező lehetőségeket kihasználva lelépett, nem kötelezhető e törvény alapján semmiféle utólagos elszámolásra. Ha ez már így történt, legalább a jövő időre vonatkozva ne teremtsük meg ezt a lehetőséget.
Többen elmondták, és való igaz, hogy a törvényjavaslat igen széles körre terjed ki, amit mi helyesnek tartunk. Így a köztársasági elnökre, a miniszterelnökre, az Országgyűlés elnökére, az Alkotmánybíróság elnökére és az alkotmánybírókra, az állampolgári jogok országgyűlési biztosára, a polgármesterekre, a helyi önkormányzati képviselőkre, a közjegyzőkre és az ágazati miniszter által meghatározott közalkalmazottakra, a Magyar Nemzeti Bank elnökére, alelnökeire és vezető alkalmazottaira, a monetáris tanács tagjaira, az Állami Számvevőszék elnökeire, elnökhelyetteseire, egyéb vezetőire és számvevőire, a Gazdasági Versenyhivatal elnökére, elnökhelyetteseire, a Versenytanács tagjaira és vizsgálóira, egyes közhasznú szervezetek vezető tisztségviselőire, bizonyos egyedi állami önkormányzati támogatások döntés-előkészítésében vagy döntéshozatalában érdemi befolyással legálisan rendelkező személyekre vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséget ró.
Valóban nagyon széles a kör, valóban több ezer embert, lehet, hogy akár több tízezer embert is érint, de nem a szám a lényeg ebben az esetben, hanem hogy olyan személyekre terjed ki, akik közpénzek felett rendelkeznek, közpénzek ügyében dönthetnek, vagy közpénzek elkötését ellenőrizhetik. Nem az a lényeg, hogy hány ember, hanem az, hogy milyen kör. Mi egyetértünk ezzel a körrel.
Helyenként a javaslat összeférhetetlenségi klauzulákat is alapít vagy módosít. Ez nem vitatható módon közbizalmat erősítő hatású. E vagyonnyilatkozatok kezelése vonatkozásában vagy az országgyűlési képviselőkre vonatkozó szabályok, vagy a köztisztviselőkre vonatkozó szabályok, vagy esetenként újonnan kreált szabályok vonatkoznak. Ezek a kezelésre vonatkozóan alapvetően ügyviteli és iratkezelési szabályok, első olvasatra racionálisnak tűnnek, bár lesznek kérdéseink is ezekkel kapcsolatban.
Természetesen tudjuk, hogy a vagyongyarapodás eldugható. Ennek megoldására számos jogtechnikai megoldás szolgál. Itt egyes ellenzéki képviselőtársaim már mondták a házastárs ilyen jellegű bevonását, remélem, hogy ebben a körben ez nem lesz általános, és pláne nem jó tippeket adni.
A közszolgálat területén azonban a törvényjavaslat tartalma szerint számos kisember van összekeverve jelentős tisztséget betöltő személyekkel. A köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Állami Számvevőszék elnöke és így tovább, nem azonos befolyással bír a közéletre, mint például egy önkormányzati képviselő. Ezért gondot okozhatnak a gyakorlatban az előterjesztésekből könnyen következő, de a törvénytervezetben nem megoldott ütközések olyan személyek vagyonnyilatkozatainál, akik más jogszabály, így az országgyűlési képviselők vagy a közalkalmazottak, önkormányzati képviselők, polgármesterek s a többi vagyonnyilatkozatára vonatkozó szabályok alapján is kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni.
Így például, ha a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett közalkalmazott egyben országgyűlési képviselő is, akkor ő az országgyűlési képviselőkre előírtak szerint évente is és a javaslat elfogadása esetén háromévente is köteles vagyonnyilatkozatot tenni. Ezt az ellentmondást és problémát fel lehetne oldani azzal, hogy amíg a vagyonnyilatkozat tételére kötelezett közalkalmazott, önkormányzati képviselő, polgármester és így tovább egyúttal országgyűlési képviselő is, addig az országgyűlési képviselői vagyonnyilatkozata pótolhatná a közalkalmazotti vagyonnyilatkozatot is, hiszen az országgyűlési vagyonnyilatkozata úgyis nyilvános, tehát könnyen ellenőrizhető e közalkalmazott, önkormányzati képviselő, polgármester vagyongyarapodása.
A vagyonbevallások nyilvánosságára vonatkozó és a tervezetben szereplő előírás szerintünk nem tekinthető ésszerűnek és méltányosnak. Bizonyos fontos tisztségek betöltése esetén a vagyonbevallás nem nyilvános, ugyanakkor alacsony tisztségek betöltése esetén a vagyonbevallási kötelezettség és a vagyonbevallás nyilvános.
Önkormányzati képviselők esetén a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy vagyonbevallásuk nyilvános legyen - helyes. Ugyanakkor az Állami Számvevőszék elnökének, elnökhelyetteseinek és számvevőinek, a Magyar Nemzeti Bank elnökének, elnökhelyetteseinek, továbbá például a monetáris tanács tagjainak vagyonbevallása a törvényjavaslat szerint nem nyilvános.
A MIÉP képviselőcsoportja úgy véli, hogy ezek a tisztségek sokkal jelentősebbek, sokkal nagyobb közpénzek felhasználására, illetve felhasználásuk ellenőrzésére adnak lehetőséget, mint egy község valamelyik önkormányzati képviselőjének a közpénzekre vonatkozó befolyása. Célszerűnek látjuk tehát egységesen szabályozni a nyilvánosság kérdését a törvényjavaslatban felsorolt tisztségek vonatkozásában.
A közéletiség iránt táplált közbizalmat az erősítené jobban, ha minden vagyonnyilatkozat nyilvános lenne. E szabályozás azért szükséges, mert a közélet által kínált munkakörök ugyanis nagy átlagban nem versenyképesek az üzleti élet lehetőségeivel. Az üzleti élet vezető munkaköreiben a közbizalom és a tisztesség nem feltétlenül vezérmotívum. Az üzletember a haszonelvűség nyíltan vállalt célját arcpirítás nélkül tűzheti zászlajára, közéleti személyiség ezt nem teheti meg.
A MIÉP képviselőcsoportja egyébként nem állítja élesen szembe a gyarapodás és a közbizalom fogalmát. Ez abból fakad, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja a lakosság gyarapodásának a pártján áll.
Azt szeretnénk látni és tapasztalni, hogy mind a közéleti közszolgálatiság területén, mind az üzleti élet területén erőfeszítéseket kifejtő honfitársaink erőteljesen gyarapodjanak. Mi örülünk a gyarapodásnak, és kívánjuk honfitársaink megérdemelt - de kihangsúlyozzuk: megérdemelt - gyarapodását.
A közéletiség és a közszolgálatiság területén azonban osztjuk a törvényjavaslat azon célkitűzését, hogy a vagyongyarapodás életszerűen következzen abból a tevékenységből, amit a közéleti szereplő tisztességesen folytat. Ezen célkitűzést véleményünk szerint jelentős mértékben segítené elő kisebb módosításokkal a törvényjavaslat elfogadása.
Végül néhány technikai kérdésről is szót kell ejtenünk. Logikusnak tűnik, hogy az Országgyűlésnek beszámolással tartozó szerveknél vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek vagyonnyilatkozatait az Országgyűlés mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottsága tartja nyilván és ellenőrzi.
(11.40)
Ez így is szerepel a Magyar Nemzeti Bank vezetőinél és a monetáris tanács további tagjainál, valamint az Állami Számvevőszék vezetőinek esetében. E logika azonban megszakad az állampolgári jogok országgyűlési biztosánál, ahol nincs ilyen előírás, pedig az ő esetükben is szerepe van a mentelmi bizottságnak, így a vagyonnyilatkozatba való betekintés engedélyezésére javaslatot tehet az Országgyűlés elnökének, vagy indítványozhatja a tisztségtől való megfosztást az arra alapot adó okok miatt - csak éppen az nincs rögzítve, hogy hol tartják nyilván és hol ellenőrzik az ő vagyonnyilatkozataikat. Remélem, hogy még beilleszthető ebbe a logikus sorba, hogy az országgyűlési biztosok vagyonnyilatkozatait is az Országgyűlés mentelmi bizottságánál kell nyilvántartani és ellenőrizni.
Valóban felmerült már az a kérdés, hogy szabályozatlannak tűnik, hogy a mentelmi bizottság hogyan fogja ellenőrizni ezeket a vagyonnyilatkozatokat, amelyek most újonnan hozzá kerülnek. A nyilvántartással nincs különösebb gond, mert mint a mentelmi bizottság tagja tudom, azt elég könnyű ellenőrizni, hogy valakik leadták-e a vagyonnyilatkozatukat vagy nem. De ha ezek a vagyonnyilatkozatok a tervezetben meghatározottak szerint továbbra is nem nyilvánosak, titkosak lesznek, akkor nem igazán tudom, hogy a mentelmi bizottság hogyan fogja majd ellenőrizni azokat, és hogyan tud majd az ilyen, nem szabályozott ellenőrzés esetén javaslatot tenni az Országgyűlés elnökének akár a tisztség megszüntetésére, akár más szankcióra. Tehát a mentelmi bizottság ellenőrző szerepe teljesen szabályozatlan. Úgy gondolom, a hátralévő időben az előterjesztőnek módosító indítványokkal egyrészt be kellene illesztenie az országgyűlési biztosok vagyonnyilatkozatának, vagyonbevallásának ellenőrzését és nyilvántartását a mentelmi bizottsághoz, és rendezni kellene a mentelmi bizottság ellenőrzési mechanizmusát.
Némi problémát az is okozhat, hogy a mentelmi bizottság jelenleg is komoly gondokkal küzd a már most is általa őrzött vagyonnyilatkozatok tárolása kapcsán a tárolókapacitások szűkössége miatt. Újabb csoportok, még ha ezek nem is olyan nagyon nagy létszámúak, vagyonnyilatkozataival való foglalkozáshoz meg kell teremteni a szükséges feltételeket is. Természetesen tudom, hogy e feltételek megteremtése nem ennek a törvényjavaslatnak, nem ennek az előterjesztésnek a feladata és része kell hogy legyen, de ha elfogadásra került a törvény, akkor nem szabad majd megfeledkezni erről.
Összefoglalva: a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja támogatja a törvényjavaslatot, egyetért annak célkitűzéseivel, azaz a közbizalom erősítésével, megteremtésével, fokozásával. Megjegyezném: nem jó az, ha egyes képviselők akarják megmondani, hogy mi méltatlan vagy mi nem méltatlan egyes közszereplőkhöz, ezt bízzuk őrájuk, hogy ők ez ügyben hogy nyilatkoznak; a fogadatlan prókátornak mindig meg szokott lenni a maga helye. A MIÉP frakciója azonban olyan módosítások befogadására kéri az előterjesztőt, amelyek egységesen javasolják majd valamennyi érintett közszereplő, valamennyi érintett személy számára a nyilvános vagyonbevallást, és megfelelő módon szabályozzák a mentelmi bizottság ez irányú feladatait.
Köszönöm figyelmüket. (Taps.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba vételéről szóló törvényjavaslat célkitűzései olyan irányban törekednek hatni, hogy az egyesületek és alapítványok, valamint egyes közhasznú szervezetek minél hamarabb jogerősen nyilvántartásba vételre kerülhessenek, és működésüket mielőbb megkezdhessék. Ezt a célkitűzést a Magyar Igazság és Élet Pártjának képviselőcsoportja támogatja. Nem is fog a javaslat elfogadása esetén ez a jogszabály bizonyos pozitív hatások nélkül maradni. Gyökeres és átütő hatást azonban nem lehet ettől a jogszabálytervezettől várni.
(13.10)
Ennek véleményünk szerint az alábbi okai vannak:
Az alapítványok nagyon elterjedt, gyakori jogintézménnyé váltak, van olyan megye az országban, ahol több alapítvány van, mint betéti társaság. Ezeknek a nyilvántartásba vételét a megyei bíróságok, illetve Budapesten a Fővárosi Bíróság végzi.
A nagy számok kezelése miatt a köztudomásúlag amúgy is túlterhelt bíróságok nehezen dolgozzák fel ezeket az igényeket.
A tervezet hiányosságai megítélésünk szerint a következők:
Nem változik az a szabályozás, ami lényegében csekély követelményhez köti egy alapítvány létrehozását, nem szükséges ügyvédi ellenjegyzés és ügyvédi közreműködés. A különféle alapító okiratokból összetákolt, gyakran szakszerűtlen és hiányos iratok és szabályzatok sokszor többletmunkát okoznak a bíróságoknak azzal, hogy hiánypótlásra kell felszólítgatni a kérelmezőket. Az egyesületekkel is gyakran ez a helyzet. Egy alapítvány alapító okirata van olyan bonyolult, mint például egy ingatlan-adásvételi szerződés, amelynél megkövetelt az ügyvédi ellenjegyzés, tulajdonképpen egy alapító okirat lényegesen bonyolultabb ennél. Ezen a területen nagyobb igényesség támasztása munkateher-csökkenést jelentene a bíróságok számára.
Az automatikus bejegyzés hatása előre nem kiszámítható. 60 nap elegendő a hiánypótlások kiküldésére, ha esetleg mégsem lenne elegendő, akkor csak a jogi rendezetlenség növekedne ezen a területen.
Nincs pontosan meghatározva az az összeg, amit az alapítónak az alapítvány alapításakor rendelkezésre kell bocsátania, csak annyi a követelmény, hogy az összegnek a cél eléréséhez általában és érzékelhetően elégségesnek kell lennie. Ennek ellenére nagy volumenű célok gyakran vannak alapító okiratba foglalva, nagyon szerény összegekkel párosítva. Ez egy kicsit a komolytalanság felé tolja el ezt a jogintézményt, ezen is célszerű lenne elgondolkodni. A jogirodalomban ez visszatérő, örökzöld probléma. A komolytalan, "kunyeráló" célzatú jelenségek eltűrése nem segíti elő azt, hogy az alapítvány mint jogintézmény hatékonyan betöltse a társadalmi rendeltetését. A kellő komolyság megkövetelésének hiánya egy kicsit mintha össznépi mozgalommá duzzasztotta volna a "kunyerálást". A törvényjavaslat ezen a területen nem fogalmaz meg változtatási igényt - sajnos. Egészen biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb ebből az aspektusból is változtatásra lesz szükség.
A tervezet ugyanakkor tartalmaz egy nagyon ésszerűnek látszó és jó irányba ható szabályozást a jogorvoslati fórum meghatározásának területén. Az eljárási határidőket a javaslat akként telepíti a megyei bíróságokra, hogy első fokon a kérelmet a megyei bíróság a nem peres eljárás szabályai szerint, egyes bírói eljárással bírálja el; fellebbezés esetén másodfokon a megyei bíróság tanácsban jár el, ahol három hivatásos bíróból álló tanács bírálja el a jogorvoslati kérelmeket.
Az előttem szóló ellenzéki képviselőkkel ellentétben én ezt praktikus elképzelésnek tartom.
A társadalmi szervezetek és az alapítványok nyilvántartásba-vételi eljárása jelentős mértékben azért húzódik el, mert a jogorvoslati kérelem esetén a túlterhelt Legfelsőbb Bíróságnak kell döntés céljából felterjeszteni az iratokat. Ez a szabályozás addig tartana, amíg az országos ítélőtáblák megkezdik a működésüket, vagyis az előterjesztés szerint 2003. január 1-jéig. Ha viszont a jövőben egyes bíró járhat el a társadalmi szervezetek és alapítványok bejegyzése ügyében, indokolatlanul hosszúnak tartjuk a bejegyzésre adott 60 napos alaphatáridőt. Ha a fellebbezési eljárásban egyformává kívánja tenni az eljárást az előterjesztő a társadalmi szervezetek és alapítványok, valamint a társaságok ügyeiben az eljárást, akkor az lenne a logikus, ha a bejegyzési határidők is azonosak lennének az egyszerűbb társaságok bejegyzési határidejével, vagyis a 30 nappal.
Ugyanígy a változás bejelentésénél is érthetetlen a 60 napos határidő, szerintünk ott is elegendő lenne a 30 nap; ezáltal felgyorsulhatna az alakulások, illetve a változások bejegyzése. A változásoknál ez nem érintené különösebben az alapítványok, társadalmi szervezetek működését, de az induláskor, az alapításkor nagyon fontos, hogy mikor kezdhetik el működésüket.
Ugyancsak a társaságok cégbejegyzéséhez lehetne hasonlatos, ha az alapító szervezet vagy annak tagja kijelölése is, amikor meghatározott időtartamra történik, akkor e határozott időtartam felső határa rögzítésre kerülne, például mint a társaságoknál maximált öt évben. Ilyen maximum határidő sajnos nem szerepel a tervezetben.
A tervezet többi szabálya tulajdonképpen jogtechnikai jellegű, azt célozza, hogy különféle jogszabályok között összhang legyen, és hogy a meglévő, nem csekély mértékű joghézagok száma csökkenjen. A MIÉP-képviselőcsoport ezekben a technikai eljárási szabályokban nem lát kifogásolnivalót.
A probléma lényegét abban látjuk, ami ebből a tervezetből kimaradt. A társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba-vételi eljárásának számos lényegi aspektusa figyelmen kívül lett hagyva a tervezet előkészítői által. Ez nem szerencsés, mert jogalkotási kényszerhelyzetben van a tisztelt Ház, ez a tervezet is azért készült el, mert az Alkotmánybíróság a 6/2001. számú határozatában mulasztásos alkotmánysértést állapított meg az Országgyűlés terhére.
Az előterjesztés nem teremtette meg azokat a jogszabályi feltételeket, amelyek az egyesülési szabadság érvényesüléséhez szükségesek. A nyilvántartásba-vételi eljárások nagyon gyakran elhúzódnak, és olykor évek kellenek ahhoz, hogy a jogerős befejezés stádiumába kerüljenek. Sok jogos panasz fogalmazódott meg azzal kapcsolatban, hogy lassú a bíróság, és hogy nehézkesen veszi nyilvántartásba az egyesületeket, alapítványokat, amelyek emiatt nem tudják gyakorolni egyesülési szabadságjogukat, megkésetten tudják érvényesíteni érdekeiket, pedig akik egyesületeket vagy alapítványokat hoznak létre, azon nyomban szeretnék elkezdeni működésüket.
Az előterjesztés tehát tesz ugyan előrelépést, de szerintünk nem gyorsítja meg kellőképpen a nyilvántartásba-vételi eljárást, ezt lehetne még gyorsítani. A vonatkozó jogszabálytervezet ugyanakkor nem számol ezen eljárások elhúzódásának valamennyi lényeges okával és az ezen a területen jelentkező túlterheltség valamennyi eredőjével. Erre tekintettel hatásában sem lehet teljes értékű.
A MIÉP képviselőcsoportja nem vitatja annak a tényét, hogy a törvényjavaslat elfogadása esetén szabályozottabbá válik ez a jogterület, a jelen helyzethez képest tartalmában előrelépésként értékelhető a tervezet; tehát azok az általam előbb említett okok - az ügyvédi közreműködés gyakori hiánya miatt nem megfelelő színvonalon előterjesztett iratok sokasága, valamint az alapítványok jelentős részének a komolytalansága - feleslegesen gerjesztik az ügyterhet bíróságainkon. Idővel ezekben a kérdésekben is célszerű lenne előrelépni az ésszerűség irányába.
Ami a törvényjavaslatnak a társadalmi szervezetek és alapítványok nyilvántartásba vételén túli részét illeti - hiszen az előterjesztés összesen hat törvényt módosít -, azzal nincs különösebb problémánk, azok a részek is elsősorban technikai jellegű, az eljárást gyorsító vagy éppen a jogi előírásokat pontosító elemeket tartalmaznak. Más kérdés, hogy sajnos bizonyos tekintetben ez az előterjesztés is az elég gyakori salátatörvényekhez hasonlít, hiszen bár a szabályozás hasonlósága némileg magyarázhatja, tematikailag mégis nehezen hozható össze például a társadalmi szervezetek és alapítványok bejegyzése a csőd- és felszámolási eljárás rendelkezéseivel. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Összegezve: a Magyar Igazság és Élet Pártja általános vitára alkalmasnak tartja a tervezetet, de csak módosításokkal tudja azt elfogadni.
Köszönöm. (Dr. Hende Csaba tapsol.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon rövid leszek. Két módosító indítványhoz, a saját két módosító indítványomhoz szeretnék egy-két gondolatot hozzáfűzni.
Először a 4. számú módosító indítványról szólnék, amely, belátom, nem kardinális jelentőségű: 15 napos határidő helyett 30 napos határidőt javasoltam, meg is mondom, hogy miért. Úgy gondolom, hogy ha egy államigazgatási szervhez fordul az országgyűlési biztos, akkor egyáltalán nem biztos, hogy az az államigazgatási szerv rögtön olyan helyzetben van, hogy 15 napon belül képes a válaszadásra; iratoknak utána kell nézni, elő kell bányászni azokat az irattárból vagy más módon hozzáférni. Az államigazgatási szervek be vannak állva egy 30 napos általános államigazgatási határidőre. Én speciel nem értem azt a megkülönböztetést, ami mondjuk, köztem és az országgyűlési biztos között van, attól függően, hogy ki fordul az államigazgatási szervhez: ha én fordulok hozzá, akkor az államigazgatási szervnek joga van 30 napos határidőn belül válaszolni, ha az országgyűlési biztos fordul hozzá, akkor 15 napos határidőt lehet a részére megszabni. Úgy gondolom, ez kilóg az államigazgatási szervekre vonatkozó egységes szabályozásból, nincs tehát különösebb, kardinális jelentősége, de egyszerűen megtör egy jogelvet, és kilóg ebből az egységes jogi szabályozásból. (Dr. Wiener György visszatér az ülésterembe.)
A másik javaslatomnál, úgy érzem, már több probléma adódhat, ez pedig a 15. számú módosító indítvány. Ebben azt javasoltam, hogy: "Ez a törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit - és itt jönne az újdonság - a hatálybalépést követően az országgyűlési biztoshoz érkező kérelmekre induló eljárásokban kell alkalmazni." Magyarán: én kizárnám ennek az előterjesztésnek a folyamatban lévő eljárásokra való alkalmazhatóságát, azt is megmondom, hogy miért.
Tekintettel arra, hogy megváltozik azoknak az anyagoknak, azoknak az iratoknak a köre, amelyekbe az országgyűlési biztos a jövőben, ha elfogadásra kerül a törvény, betekinthet, a folyamatban lévő ügyekben gondot okozhat, ha a törvény hatálybalépése előtt betekinthetett olyan anyagokba, amelyekbe a hatálybalépés után már nem tekinthetne be. Ez esetben felhasználhatja-e az országgyűlési biztos a legálisan még megismert, de a vizsgálat lezárásakor már nem megismerhető adatokat? Ha már nem használhatja azokat fel, akkor a hozzá forduló panaszosnak kénytelen a teljes valóságnak nem megfelelő választ adni, nem tárhatja fel a teljes valóságot, hiába ismerte meg az adatokat, amikor még erre a most hatályban lévő jogszabály engedélyt adott, mert mire az eljárás lezárul, arra már nem hivatkozhat, azt nem lehetne megismernie.
Ezt a problémát oldhatná meg az - és azt hiszem, megint csak nem elvi kérdésről, hanem inkább gyakorlati kérdésről van szó -, hogy csak a törvény hatálybalépése után az országgyűlési biztoshoz érkező esetekre lehessen alkalmazni. Ez kizárhatná azt a problémát, hogy az országgyűlési biztos a törvény miatt esetleg félre kell hogy vezesse a hozzá fordulót, hiszen a megismert, de most már nem megismerhető iratokról semmiféle felvilágítást nem adhat az ügyfelének, a hozzá bizalommal fordulónak.
Az alkotmányügyi bizottságban a kormány képviselője nem támogatta, tehát most sincs különösebb illúzióm, hogy a kormány képviselője támogatni fogja ezt a javaslatot, de azt hiszem, ha végiggondolják azt a problémát, amit ez okozhat - ismerve az országgyűlési biztosokhoz benyújtott panaszok, ügyek nagy számát -, látni fogják, hogy elég jelentős problémahalmazt lehetne megoldani ezzel a módosító indítvánnyal.
Köszönöm figyelmüket.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A közelmúltban lezajlott 1956-os megemlékezések ismét a felszínre hozták a kormánynak azt a mulasztását, amelyet a kommunista diktatúra egyes kárvallottaival szemben a mai napig nem pótolt. Igaz, születtek az elmúlt három évben ezek egy részére jogszabályok, amelyek részben anyagi, részben erkölcsi igazságtételt és kárpótlást igyekeztek nyújtani ennek a többféle módon hátrányba szorított társadalmi csoportnak, azonban ezek a jogszabályok sajnálatosan szűkre sikerültek, a kárvallottak jelentős része kimaradt azokból. Hogy csak a legjelentősebb csoportokat ismertessem: az ötvenes évek elejének munkaszolgálatosai, a hadiözvegyek és hadiárvák egy része, a három éven aluli szabadságvesztésre ítéltek, a Felvidékről kitelepítettek, az '56 utáni tiszti esküt le nem tevők és így tovább.
Szomorú volt hallani az ezekhez a csoportokhoz tartozók panaszait, akik azt mondták, hogy az előző MSZP-s kormánytól nem is várták helyzetük rendezését, mert amelyik kormány miniszterelnöke fegyverrel fordul saját népe ellen a megszállókat kiszolgálva, és mindezt egy "na és"-sel elintézve, attól ők nem remélhettek megértést. Nem is kaptak természetesen. De abban bíztak, hogy majd az új kormány megérti és megoldja problémáikat, de sajnos csalódniuk kellett. Pedig ehhez nem is kétharmados többségű törvények kellenek, az egyszerű többség elég, amit ráadásul a MIÉP is szívesen támogatna. Tehát nem kell hozzá más, csak kormányzati akarat, elhatározás.
Kérdem tehát, hogy megvan-e ehhez a kormányzati szándék, mert az idő mellett a jóvátételre szorulók is vészesen fogynak.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy azt kell mondanom, hogy bizottsági előterjesztés álcájába bújtatva a két legnagyobb párt érdekeit képviselő indítvány került elénk. Én is elsősorban az előterjesztés 2. §-ával kívánok foglalkozni.
Ugyanis aki előtt még nem lett volna eddig világos, hogy a legnagyobb kormánypárti választási szövetség és a legnagyobb ellenzéki párt a kétpólusú parlament megteremtésére törekszik, az előtt most ez a napnál is világosabb lehet. Miközben a nyílt színen arról vitatkoznak, hogy kié a sajtó és hány százalékban, addig a háttérben egymás között megmutyizzák, hogy a kisebb pártok helyzetéből adódó esélyegyenlőtlenségek a jövőben még nagyobbak legyenek. Kifelé a demokrácia bajnokaiként tüntetik fel önmagukat, közben szép csendesen megegyeznek arról, hogy rajtuk kívül más ne nagyon rúghasson labdába a következő évi választásokon.
Ha már módosítani akarják a választási törvényt, akkor nem az antidemokratikus, hanem a demokratikus irányba illene azt változtatni. Persze a laikus külső szemlélő számára nyilván első látásra aligha egyértelmű, hogy mitől antidemokratikus az, ha a képviselőjelöltekre költhető pénz száz százalékkal megemelkedik. Olyan apróságról nem is kívánok beszélni, hogy az infláció az elmúlt négy évben messze nem érte el a száz százalékot, akkor pedig mi indokolná az előterjesztésben meghatározott mértéket, ha nem lógna ki nagyon az a ronda szőrös lóláb. Hiszen nyilvánvaló, hogy a kisebb pártok nemhogy kettő, de egymillió forintot sem tudnak költeni képviselőjelöltjeikre. Egyrészről a sajtóban is sokkal kevesebbszer kapnak lehetőséget, természetesen kivéve a hivatalos kampánybemutatkozó, minden pártra egységes időtartamú tévéadásokat, de ezenkívül a fizetett reklám során is csak papíron lesz egyforma lehetőségük. A székházeladásokból vagy a privatizációs és bankárkapcsolatokból meggazdagodott pártok a többiek számára behozhatatlan reklámelőnyre tehetnek szert.
Amikor a nagyközönség, ha úgy tetszik, a széles sajtónyilvánosság és a választópolgárok felé kellett mutatni a demokratikus orcát a választójogi törvény módosítására, akkor volt hatpárti egyeztetés, volt külön erre a célra létrehozott bizottság - amelynek összefoglalója egyébként azóta sem, csaknem egy éve nem került az Országgyűlés plénuma elé -, de persze lényegileg nem történt semmi. Pedig lehetett volna akár kisebb a képviselők létszáma, lehetett volna akár kétkamarás is az Országgyűlés, hogy a civil szervezetek, a kisebbségek, az egyházak, a határon túli magyarok is képviselettel rendelkezhessenek; arról már nem is beszélve, hogy jó lett volna a jelenleginél arányosabbá is tenni, növelve ezzel a törvény demokratizmusát.
(18.10)
Tehát amikor egy ilyen fontos törvény módosításáról van szó, akkor nem tudtak megegyezni a nagy pártok; amikor viszont kettőjük érdekéről, akkor rögtön megvan a szándékegység. Se hatpárti egyeztetés, se külön bizottság, hanem a két nagy párt megegyezik, hiszen tudják, hogy a kisebbek hiába tiltakoznak, ha ők egyezségre jutnak egymással, gyakorlatilag azt csinálnak, amit akarnak. És ami szomorú, hogy ezt a megegyezést nem pártelőterjesztésként teszik, hogy mindenki számára nyilvános legyen, miről is van szó, hanem bizottsági előterjesztés álcájába bújtatják.
Ami az előterjesztés többi részét, az 1. és a 3. §-t illeti, azokkal különösebb problémánk nem lenne. Egyértelműen azt mondhatom, hogy azokkal egyetértenénk, hogy a választási iroda tagjai ne csak köztisztviselők lehessenek, mint korábban, hanem azok is, akik kiestek időközben a köztisztviselői karból, megfelelően el tudja látni az önkormányzat ezt a feladatot. Ezzel nincs semmi problémánk. Azt viszont felesleges többletmunkának tartjuk, hogy szoros választási eredmény esetén akkor is kötelező legyen az újraszámlálás, ha azt senki nem kéri, ha az érintettek elfogadják az eredményt. Ezen azonban módosítással még lehetne javítani.
Tehát az 1. és a 3. §-t változtatásokkal el tudnánk fogadni, a 2. § miatt azonban összességében a tervezetet annak alapvető hibája, az esélyegyenlőtlenség növelése miatt nem tudja támogatni a MIÉP képviselőcsoportja.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Válaszolni szeretnék két felvetésre. Tóth András képviselőtársamnak megjegyzem, hogy én tudom, hogy a kétharmados többséghez milyen megegyezés szükséges, tehát nem vagyok matematikus, de idáig még terjed a számtani képességem.
Azt viszont már nem tudom elfogadni, hogy amikor megvan a két meghatározó vagy két legnagyobb párt részéről az akarat, akkor a többi pártot teljesen kihagyják a megbeszélésből, és előterjesztik mint bizottsági előterjesztést. Tehát ne próbáljuk ezt a demokrácia álcája mögé bújtatva előterjeszteni, mert egyáltalán nem volt demokratikus. Tehát lehetett volna úgy csinálni, hogy a két nagy párt ebben megegyezett - mit szólna hozzá a másik négy? De erről szó se volt, hanem, mint derült égből a villámcsapás, hozta a futárposta az előterjesztést. Tehát ez azért így történt.
Azt is mondta Tóth András, hogy itt technikai jellegű módosításról van szó. Én egyáltalán nem így látom. Az nálam nem technika, ha a képviselőjelölteknek adható összeg száz százalékkal megemelkedik. Azt pontosan tudjuk, hogy a volt kormánypárt és a jelenlegi kormánypártok körében lehetnek olyan vállalkozói érdekcsoportok, akik a megfelelő támogatást meg tudják adni ezeknek a pártoknak. Tehát a kisebb pártok, vagy akik nem voltak kormányzati pozícióban, ebből ki vannak rekesztve.
Rubovszky képviselőtársamnak pedig csak azt mondanám, hogy én is tagja voltam annak a választási reformot előkészítő bizottságnak, és pontosan emlékszem, hogy annak az összefoglalója csak az európai uniós választásokra vonatkozó javaslatot tett, semmilyen más javaslatot nem foglalt magában. Tehát a kétmillió felvetődött ugyan a bizottsági tárgyalásokon, de a hat párt által aláírt összefoglalóban, megegyezésben már nem szerepelt, csak az európai uniós választások.
Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Salamon képviselőtársamnak szeretnék válaszolni: valóban igaza van, hogy nem voltam ott az alkotmányügyi bizottság ülésén - az ülésnek ezen a részén, azért pontosítsuk ezt, mert az ülés egy részén jelen tudtam lenni, az ülés más részén nem. Ez a kis frakció átka, hogy ha egy kis frakcióban egy szál jogász van, akkor időnként futkosni kell, és több feladatot kell ellátni. Remélem, a következő választás után majd több jogász is lesz a MIÉP-frakcióban, és jobban meg tudjuk osztani a munkát, tehát a MIÉP jogásza végig jelen tud lenni a bizottsági ülésen.
De azért gondolom, Salamon László sem gondolta komolyan, hogy a bizottsági ülés helyettesítheti a hatpárti egyeztetést! A bizottsági ülés nem arra való, hogy ott prompt a képviselő kezébe nyomjanak egy indítványt, hogy na, erről most mondd el a véleményedet, ami egy kétharmados törvény! Azért talán nem így kellene működnie egy demokratikus jogállamban az előterjesztések megtárgyalásának! Tehát ha ott lettem volna, akkor is kifogásoltam volna ennek az előterjesztésnek ezt a módját, mert a bizottsági ülés nem tudja helyettesíteni a pártközi megbeszéléseket. Bár tudom, hogy Salamon képviselő úrnak kialakult álláspontja van ez ügyben, és nem nagyon tudom meggyőzni arról az álláspontról, hogy teljesen antidemokratikus volt ez az előterjesztés, amit két párt megegyezése bizottsági előterjesztés formájában tett prompt, azonnali hatállyal a bizottság elé és nyomatott keresztül, hiszen ha a két nagy párt elfogadja, akkor természetesen a bizottság is elfogadja. De én továbbra is hangsúlyozom, hogy a választójogi törvény módosításához szerintünk elengedhetetlen a hatpárti egyeztetésnek legalább a megkísérlése, de ebben az ügyben még az sem történt meg.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Bár az előbb már úgy gondoltam, hogy nem fogok hozzászólni, Salamon László mégis megihletett, ugyanis kicsit kiforgatta a szavamat. Azt mondta, hogy szerintem antidemokratikus ennek az előterjesztésnek a beterjesztése. Nem erről volt szó. Én azt mondtam, hogy az ebben az előterjesztésben az antidemokratikus, hogy tovább növeli az esélyegyenlőtlenséget, hogy tovább növeli a nagy pártok és a - ha úgy tetszik - kis pártok között amúgy is meglévő anyagi esélyegyenlőtlenséget és a sajtónyilvánosságbeli esélyegyenlőtlenséget. Hogy lehet akkor esélyegyenlőségről beszélni majd, ha, mondjuk, két párt, amely anyagilag most már a megemelt költségvetés alapján megengedheti magának, elborítja az országot az óriásplakátjaival, állandóan láthatjuk a tévében a reklámjaikat, míg a gazdaságilag, anyagilag gyengébb helyzetben lévő pártok ugyanezt természetesen nem fogják tudni megtenni. Reális választási eredmény sem várható akkor, ha nincs reális esélyegyenlőség a választásra fordítható összegek tekintetében, márpedig ez az előterjesztés ezt az esélyegyenlőtlenséget növeli. Én erre mondtam, hogy antidemokratikus.
Ami az előterjesztés módját illeti: természetesen kifogásoltam azt, hogy nem előzte meg hatpárti egyeztetés, de nem arra mondtam, hogy antidemokratikus. Tisztában vagyok vele, hogy a Házszabály minden előírásának megfelel az előírás, nem is próbáltam a Házszabály oldaláról támadni, hanem az etikai kifogásaimat terjesztettem elő. Az antidemokratikus ebben az, hogy a nagy pártok visszaélnek az erőfölényükkel, és megteremtik azt, hogy a kis pártoknak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) lehetőségük se legyen egyenlő feltételekkel ringbe indulni a következő választáson. (Erkel Tibor tapsol.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Takács képviselő úrnak válaszolnék, hogy én is szoktam ilyen elemzéseket olvasni, hogy mely pártok milyen gyakran szerepelnek a sajtóban, akár az írott, akár az elektronikus sajtóban. Takács képviselő úr azt mondja, hogy nincs egyenlőség. Én az egyenlőségjelet nem a sajtóbeli egyenlőségre, hanem az anyagi lehetőség egyenlőségére hegyeztem ki, ha úgy tetszik.
De ha már a sajtóbeli egyenlőségnél tartunk, akkor képzelje el, kedves képviselőtársam, hogy milyen esélyegyenlőtlenség van, mert én azt a rendes felszólalásomban már elmondtam, hogy a sajtóbeli esélyegyenlőtlenség mellett ez még tovább növeli az anyagi esélyegyenlőtlenséget is. Ugyanis azokban a kimutatásokban, amelyekre ön is hivatkozik, és amelyekben látszik a pártok megnyilvánulási lehetősége, csak megjegyezem, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja a parlamenti százalékarányánál is alacsonyabb, tehát az 5,5 százalékos MIÉP körülbelül 2,8-3-3,5 százalékos, mikor milyen arányban szerepel a sajtóban.
Tehát már van a sajtóban egy esélyegyenlőtlenség, és akkor képzelje el, képviselőtársam, hogy ha ez az esélyegyenlőtlenség, amit most kifogásol, még anyagi esélyegyenlőtlenséggel is párosul: dupla teher azokra a pártokra, azokra a ma kisebb pártokra... - de egyik párt ma kicsi és holnap nagyobb, volt már ilyen '90 óta a választások során, hogy egy kis pártból nagy lett, nagy pártból kicsi lett. Tehát nem volna szabad megteremteni azt, hogy egy egyszerű esélyegyenlőtlenség, ha úgy teszik, egy halmozottan hátrányos esélyegyenlőtlenséggé változzon. Ez az előterjesztés pedig ezt teremti meg.
Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ez év augusztus folyamán meglehetősen nagy visszhangot keltett egy hír, amely szerint az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság informatikai fejlesztését befejező cég körül érdekes események történtek. Az IT-COM Kft. egy 3 millió forintos törzstőkéjű társaság, amely egy magánszemély és a Dominvest tulajdonában van. A Dominvestnek szintén egy magánszemély - ő ráadásul a cégadatok szerint az IT-COM egyik ügyvezetője - és egy Man szigeti off-shore cég a tulajdonosa. Ez a kis cég egy 2,6 millió dolláros, körülbelül 1 milliárd forintos megbízást verseny nélküli közbeszerzéssel nyert el, vagyis a törvényben előírt formában lebonyolított közbeszerzési eljárás nem volt; mondják, azért, mert a feladatként meghatározott speciális munkát csak ez a cég tudja elvégezni. Lehet, de ez kiderülhetett volna egy szabályos közbeszerzési pályázaton is.
További érdekessége az ügynek, hogy a pályázat nélküli nyertes ugyanazokat az alvállalkozókat vette igénybe, akik a munka elejét elvégző cégnek is az alvállalkozói voltak, és akik miatt állítólag a munka elejét elvégző társasággal felbontotta a szerződést az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság. Az csak színezi az eseményeket, hogy egyes szakértők szerint a munka befejezéséhez a szerződés szerintinél kisebb összeg is elég lett volna. Az igazi meglepetés a múlt hónapban történt, amikor is a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara visszaéléseket vizsgáló irodája homályos pénzügyi műveletekkel hozta összefüggésbe az IT-COM közvetett tulajdonosait.
Mint már jeleztem, a pályázat nélküli 1 milliárdos megbízást elnyert cég egyik tulajdonosa a Dominvest Kft. Ebben tulajdonrésze van a Trayford nevű társaságnak, amelyet szintén Man szigetén jegyeztek be, és amely tavaly márciusban megpróbálta már megvásárolni az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóság informatikai fejlesztését elkezdő IDOM Rt.-t. Akkor ez nem sikerült neki, majd emiatt befolyást szereztek egy másik cégben, amely aztán pályáztatás nélkül megkapta a munka befejezését, az 1 milliárdos megbízást.
Kérdezem az államtitkár urat, hogyan lehet egy off-shore cég által áttételesen birtokolt társaságot egy olyan bizalmas adatbázis közelébe engedni, mint több millió hazai nyugdíjas adatainak a tömege - ráadásul mindezt pályáztatás nélkül.
Várom válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Szépen sorrendben cáfolta az állításokat, csak éppenséggel egy kicsit némelyik mellécsúszott. Ön azt mondta, hogy volt pályázat ebben az ügyben. Valóban volt, én is azt mondtam, hogy az eredeti kiírásban volt pályázat, 1997-ben. Nem volt pályázat akkor, amikor 2001-ben a munka befejezésére, erre az 1 milliárd forintos munkára történt a megbízás. A nagy munkára volt pályázat, azt az a cég kénytelen volt félbehagyni, mert az alvállalkozói valamilyen homályos ügylet miatt otthagyták. Erre az 1 milliárdosra nem volt pályázat. Ráadásul az sem derült ki, hogy mi a pontos a helyzet a Dominvest Kft. és a Man szigeti off-shore cég között.
Tehát lehet vitatkozni azon, hogy elég az a pénz vagy kevés az a pénz a befejezéshez, csak a lényegre nem válaszolt az államtitkár úr, ezért nem fogadom el a választ.
(15.40)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök úr. Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! A Magyar Igazság és Élet Pártja részéről Kiss Andor képviselőtársam ez év június 19-én interpellációban, szeptember 3-án pedig egy levélben, kérdés formájában fordult a miniszter úrhoz, a Tétényi-fennsík természetvédelmi oltalom alá helyezése ügyében. Ő mindkét alkalommal egyértelművé tette, hogy a védelem alá helyezést támogatja, és hogy mindent megtesznek azért, hogy "a lehető legrövidebb időn belül törvényes keretek között természetvédetté tudjuk nyilvánítani a területet".
Lehet, hogy azóta a háttérben folydogál ez irányban valamiféle tevékenység, de erről nincs tudomásunk. A kezdeményezők semmiféle tájékoztatást nem kaptak. Ezzel szemben a törökbálinti önkormányzat, amelyhez a terület tartozik, sokkal aktívabban tevékenykedik. Kész helyzetet kívánnak teremteni, amelynek bizonyítéka a kezemben lévő előterjesztés. Ez október 17-én kelt, és az úgynevezett NEMAX-terület szabályozási tervét tartalmazza telekalakítási, építési és közlekedési szabályozásokkal. Hatályba lépett, éppen három hete, november 4-én.
Kérdésem, hogy mire vár még a minisztérium, amikor az ügy már kilenc éve húzódik. Az önkormányzat még egy éve sem kapcsolódott be, és íme, már döntésig jutott. Csak nem az a ki nem mondott cél - az időhúzás mindenesetre erre utal -, hogy amikor a minisztérium vagy a szakhatóságok a kész helyzettel szembesülnek, széttárják a karjukat, hogy most már nincs mit tenni, pedig mindent megtettünk a nemes cél elérése érdekében.
A kormány által is mintának tekintett Nyugat-Európában felismerték, hogy a megmaradt természeti környezetünket óvni kell, mert az sokkal egyszerűbb és olcsóbb, mint az elrontottat helyreállítani. Egy lakóparkkal beépített terület pedig végleg elvész a természetvédelem számára.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Magam is a felülvizsgálati kérelem tárgyában benyújtott 3. számú módosító javaslatomhoz szeretnék nagyon röviden indokolást fűzni. Bár nincsenek illúzióim, hiszen a bizottságban már eldőlt a sorsa, mégis úgy gondolom, hogy ha másnak nem, a jegyzőkönyvnek azért rögzíteni kell, hogy miért tartom helytelennek azt az előterjesztést, amely a felülvizsgálati kérelemhez két feltétel egyidejű megvalósulását igényli: egyrészt, hogy az érdemi határozat törvénysértő legyen, de ugyanez mellett meg kell valósulnia egy másik feltételnek is az előterjesztés szerint, mégpedig a már meglévő vagy a később kialakítandó jogegységgel szembe kell hogy helyezkedjen vagy szembe kell hogy menjen az érdemi döntés. Én viszont egyértelműen azt tartom helyesnek, hogy ha a két feltétel közül bármelyik megvalósul, meg kellene adni a lehetőséget a felülvizsgálati kérelemre. Megmondom, miért. Ha így marad az előterjesztés, ahogy most van, abban a gyorsan átalakuló jogi világban, amiben élünk - hiszen ma is, azt hiszem, öt ilyen tárgyú törvény van -, a Legfelsőbb Bíróság a leterheltsége mellett nem tud megfelelő sebességgel jogegységi álláspontokat kialakítani vagy pedig a bíróságok valamilyen egységes ítélkezést kialakítani.
Ez tehát azt jelenti, hogy ha ma elfogadunk egy törvényt, ami mondjuk, január 1-jétől hatályba lép, január 2-án vagy amikor elkezdenek a bíróságok dönteni, természetesen még nincs legfelsőbb bírósági jogegységi döntés, akkor hoz a bíróság egy ügydöntő határozatot, amely ellentétes a törvénnyel. Nem lehet majd felülvizsgálati kérelemmel megtámadni, mivel nem elég az, hogy az ügydöntő határozat jogellenes, nincs még olyan kialakult jogegység, ami szintén megkövetelt az előterjesztés szerint, nincs még olyan, amivel ez szembehelyezkedne, nem tudjuk, hogy milyen lesz a jogegység majd valamikor.
(16.30)
Olyanról már nem is nagyon beszélek, hogy mindig az Európai Unió felé haladást állítjuk normaként magunk elé. Valószínűleg el fog jönni az az idő is, amikor egyes európai uniós jogszabályok úgy válnak a magyar jogrendszer részévé, hogy a magyar parlament arról esetleg nem is dönt, tehát automatikusan. Hogy abban mikor lesz majd valamilyen egységes jogegység a Legfelsőbb Bíróság által kialakítva, az meg aztán teljesen bizonytalan. Ezért gondolom, ha az itt szereplő "és" szót kicserélnénk a "vagy" szóra, akkor a két megkövetelt feltétel közül az egyik megvalósulása is elegendő lenne a felülvizsgálati kérelemhez, amivel sokat segítenénk az igazságot kereső olyan állampolgároknak, akiket jogszabálysértő határozattal hoztak hátrányba a bíróságok.
Istenigazából sem az alkotmányügyi bizottság ülésén, sem más megbeszélésen nem nagyon tudták megindokolni az előterjesztő képviselői, hogy mi az oka az elutasításnak. Én ugyan elhiszem, hogy ha ezt megteremtjük, akkor nő a Legfelsőbb Bíróság leterheltsége. Nyilván, ha nem a két együttes feltétel, hanem bármelyik jelenléte elég lenne a felülvizsgálati kérelemhez, akkor jóval több felülvizsgálati kérelem érkezhetne. Ezt elismerem, de talán mégiscsak fontosabb a jog győzelme a jogtalanság felett, a jogtalan döntések felülvizsgálati lehetőségének megadása, mint az adminisztrációs leterheltség csökkentése.
Ezért még egyszer kérem a tisztelt előterjesztőket, hogy gondolják végig, melyik a fontosabb szempont. Szerintem a jog diadala mindenekfeletti kellene hogy legyen. Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mielőtt a saját benyújtott módosító indítványaim mellett szólnék néhány mondatot, az elhangzott vitához azért hadd tegyek hozzá annyit, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja támogatja a korrupcióellenes küzdelemnek mindenféle formáját, tehát támogatjuk azt, hogy minél szélesebb körre kerüljön kiterjesztésre a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
(17.10)
Egyetértünk tehát még akár a helyi önkormányzatok nem képviselő, úgynevezett külső bizottsági tagjainak a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezésével is. Nagyon nehezen tudnánk elképzelni, hogy itt lakosságszámtól vagy egyébtől tegyük függővé, hogy mely nagyvárosokban kell, mely kistelepüléseknél nem kell, mert nincs meg ez a korrupciós lehetőség, ez a veszély; pláne most, abban a korban, amikor Magyarország is a korrupcióval fertőzött országok közé számít. Valóban, mi is reméljük, hogy ez a kör még majd bővülni fog a további lépések során.
Hozzátenném azonban azt is, hogy a MIÉP alapelve az, hogy a vagyonnyilatkozat-tételre kötelezettek vagyonnyilatkozatának szerintünk nyilvánosnak kellene lennie, mindenkire egységesen. Tehát amikor üvegzsebű képviselőkről beszélünk - amit helyeslünk és meg is szavaztunk annak idején, megszavaztuk azt is, hogy akár évente is tegyenek a képviselők vagyonbevallást, hogy még a korrupció gyanúját is el lehessen hárítani a képviselőkről -, akkor legalább olyan fontosnak tartjuk, hogy üvegzsebű legyen mindenki, aki a közpénzek felhasználásával vagy a közpénzek felhasználásának ellenőrzésével foglalkozik, függetlenül attól, hogy milyen beosztásban van, mert anyagilag ugyan megkülönböztetés tehető kismértékű vagy nagy összegű korrupció között, de mivel szerintünk nincs kis bűnözés és nagy bűnözés, csak bűnözés van, ezért itt is az egyformaságot szeretnénk megteremteni. Magyarán: a nyilvános és nyílt vagyonbevallásnak vagyunk a hívei.
A bizottsági meghallgatás során az előterjesztő, a kormányzat képviselői logikailag megindokolták, hogy azért van a különbségtétel a nyílt és a zárt vagyonnyilatkozat-tétel között, mert különbséget tesznek a kinevezett és a választott tisztséget betöltők között, ami logikailag elfogadható, és tudomásul is vesszük, bár be kell vallanom, hogy nem helyeseljük ezt a különbségtételt. A korrupció ugyanolyan veszély a kinevezett, mint a választott tisztségviselőknél, tehát nem igazán értjük ezt a különbségtételt.
Ami konkrétan az én 5. számú módosító indítványomat illeti, és azzal szemben a Tóth András képviselő által benyújtott 6. számút, amire Rubovszky képviselő úr is utalt, örülök annak, hogy legalább a 6. számú elfogadást nyert, mert ezzel legalább egy körben megteremtődhetett a nyilvános vagyonbevallási kötelezettség, abban a körben, amely eredetileg a nem nyilvános, a zárt vagyonnyilatkozati körbe tartozott. Én is megszavaztam Tóth András képviselő úr módosító indítványát, mert jónak tartom, egyetértek azzal.
Ugyanígy viszont nem igazán értek egyet azzal és nem tartom helyesnek, hogy a 14. és a 15. számú módosító indítványaimban, ahol szintén szerettem volna a "nem nyilvános" kifejezésből a "nem" szót kivenni, ez nem kapott semmilyen jellegű támogatást. Úgy gondolom, itt is az azonosító adatok lettek volna azok, amelyek problémát okoznak, akár egy kapcsolódó módosító indítvánnyal, akár más módon kiküszöbölhetők lettek volna. Úgy érzem, hogy nem volt meg a szándék a kormányzatban arra, hogy akár a Magyar Nemzeti Bank bizonyos vezetőinél, akár az Állami Számvevőszék bizonyos vezető tisztségviselőinél megszüntesse a vagyonnyilatkozatok zártságát.
Istenigazából én azt az egy érvet nem tudom elfogadni - és nem is találom logikusnak -, hogy mi a különbség a kinevezett és a választott tisztségviselő között a korrupció veszélye tekintetében. Ezért én továbbra is nagyon szívesen venném, hogyha a kormányzat felülbírálná az álláspontját e tekintetben.
Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Egyetértek az államtitkár úrnak azzal az okfejtésével, hogy a választott tisztségviselőknek a választóik felé, a kinevezetteknek pedig a kinevezőik felé kell azt a közbizalmat megszerezni, amelyet választóik vagy kinevezőik beléjük helyeztek, amikor tisztségbe helyezték őket. Node a választónak lehetősége van látni az általa megválasztott vagyoni helyzetét, mivel az nyilvános, a kinevezőnek viszont nem igazán van lehetősége, hiszen a zárt, a nem nyilvános vagyonnyilatkozat az én elképzelésem szerint - és majd kérem az államtitkár urat, hogy javítson ki, ha nem így lesz a végrehajtás - úgy történik, mint amikor az országgyűlési képviselők nem nyilvános vagyonnyilatkozatának leadása volt. Egy zárt borítékban most is beadják majd a kinevezettek, amit a vezetője nem nyithat ki csak úgy, akármikor, amikor kedve tartja, hogy ő betekintsen és ellenőrizze az általa kinevezettek akkori vagyoni helyzetét, szembeállítva, mondjuk, a vizsgált időszak vagyoni helyzetével, csak akkor nyithatja ki esetleg, ha valamilyen bejelentés, eljárás megindul a kinevezett tisztségviselővel szemben.
Ez itt a nagy kérdés, nagyon jól tudjuk; amíg az országgyűlési képviselőknek ez a helyzete volt, még a mentelmi bizottság sem nagyon tekinthetett bele, sőt volt olyan helyzet, hogy még maga a vagyonnyilatkozatot tevő képviselő sem tekinthetett bele a saját nyilatkozatába. Tehát a nem nyilvános vagyonnyilatkozat számomra azt jelenti, hogy igenis korlátozva van az adott személy vagyonnyilatkozatának folyamatos figyelemmel kísérése és ellenőrzése. Mindez kiküszöbölhető lenne a "nem" szócska kiiktatásával, tehát a nyilvánossá tételével még akkor is, ha hozzátennénk, hogy az azonosító adatok kivételével.
Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Természetesen én sem gondoltam, hogy a kinevezők napi feladata az lenne, hogy mindennap átpörgetik a kinevezettek vagyonnyilatkozatát, ha mondjuk, az nyilvános lenne, hiszen pontosan látjuk, hogy mióta az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata is nyilvános, a választópolgárok sem naponta pörgetik át az általuk megválasztott képviselők vagyonnyilatkozatát, legfeljebb akkor néznek bele, amikor valamilyen okból indokoltnak tartják. Itt viszont én ezt az elvet érzem sérülni, hogy akkor belenézhet a vezető.
Ha jól idézem, azt mondta az államtitkár úr, hogy a kinevezettek nem nyilvános vagyonnyilatkozatának az az oka, hogy a közbizalom és a személyiségi jogok finoman kialakított egyensúlyának a védelme indokolja ezt a nem nyilvánosságot. Én nem igazán értem akkor, hogy miért erősebbek a kinevezettek személyiségi jogai, mint a megválasztottak személyiségi jogai. Úgy gondolom, mindenkinek, aki közvagyon közelébe kerül, akár úgy, hogy rendelkezik fölötte, akár úgy, hogy ellenőrizheti a közvagyon elköltését, egyformának kellene lenni a kötelezettségeinek is a vagyonnyilatkozatnál, és egyformák a személyiségi jogai, tehát egyformán bele lehessen tekinteni az ő vagyonnyilatkozatába.
Tudom, nem ez az igazi szándék, hogy van egy elsőrendű meg egy másodrendű vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett, de itt most ez hangzott el, hogy az ő személyiségi jogai indokolják, hogy ez ne legyen nyilvános. A többieknek is vannak személyiségi jogaik, akiknek nyilvános a vagyonnyilatkozata. Én azt szeretném, ha ez egyforma lenne, és mindenkié nyilvános lenne.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Kérdésem címe: "Tehetetlen-e vagy szándékosan nem állít gátat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium a vadászatnak álcázott tömeges vadmészárlásnak?"
(12.30)
Az Országos Vadászati Védegylet, valamint a Magyar Vadász Kamara kiadványaiból megdöbbentő adatokat ismerhet meg a magyarországi vadállományért aggódó állampolgár, ugyanis a 2000. évben a hivatalosan regisztrált nagyvadkilövés 175 ezer volt. Összehasonlításként megjegyzem, hogy 20 évvel korábban csak 93 600 nagyvad került kilövésre, és akkor még nem is beszéltünk az orvvadászatról, ami sajnos mintegy 40-50 százalékkal megemeli a hivatalosan regisztrált kilövések számát.
Ma sajnos ott tartunk, hogy egyes vadászterületeken már a törzsállomány egyedeit vadásszák. Ha nem történik radikális beavatkozás a vadászati tervek készítésébe és jóváhagyásába, tíz éven belül a valaha bővében lévő magyarországi nagyvadállomány ritkaságszámba menő erdei-mezei vendég lesz nálunk. A kimutatásokból természetesen az is kiderül, hogy az ilyen mértékű vadászat évi 14 milliárd forint árbevételt hozott, ám az sem igen tapasztalható, hogy ez az összeg vissza lenne forgatva, a vad élőhelyének javítása érdekében. Ellenőrzi-e a bevétel ez irányú felhasználását a minisztérium? Elvégre Magyarországon hozzávetőleg ezernél több vadászati vállalkozás foglalkozik bérvadásztatással, és egy ilyen ellenőrzés elszomorító képet tárhatna a vizsgálat elé.
Miért engedjük a már mészárlás méretű kilövésszámot, miért nem előzzük meg a törzsállomány kilövését hathatós szankciókkal, és miért nem követeljük meg a bérkilövésből származó bevétel jelentős hányadának visszaforgatását a vad élőhelyének védelme, javítása érdekében? Van-e ezekre elképzelése a tárcának, ha igen, mik azok, vagy minden mehet tovább a jelenlegi rablógazdálkodás útján?
Várom a miniszter úr válaszát! (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm. Tisztelt Miniszter Úr! Ön azt mondta, hogy a nagyvadállomány a húsz évvel ezelőttinek közel a kétszerese, ehhez igazodik a kilövés. Ehhez képest, amikor a kérdésre készültem, vadászokat kérdeztem meg, s volt olyan vadász, aki egész nap járta az erdőt, és egy darab nagyvaddal nem találkozott, tehát így áll ma a nagyvadállomány.
Ami a károkozást illeti: valóban, a mezőgazdasági termelőknek okoznak károkat a nagyvadak, éppen azért, mert azon a területen a vad etetése, gondozása nem megfelelő, nem fordítják vissza a szükséges összegeket az ő gondozásukra.
Még egy szempont: megemlítendő az az anomália, hogy a nagy dirrel-durral beharangozott CIC magyarországi iroda megnyitását követően az FVM által delegált hazánkfia igazgatót a nemzetközi szövetség néhány hét alatt, szakmai alkalmatlanság miatt, felmentette a pozíciójából. Ezt követően, világ csúfjára, külföldről hozattak magyarországi vadászati irodavezetőt.
Tényleg ilyen jól állunk akkor, miniszter úr, a vadászat terén? (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök asszony. Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! Miközben minden hangzatos hivatalos szöveg piaci versenyről, annak előnyeiről, szabályozó és árcsökkentő szerepéről zeng ódákat, eközben a valós helyzet az, hogy a hazai kis- és középvállalkozások többszörösen hátrányos helyzetben vannak az amúgy is sokkal tőkeerősebb multikkal szemben.
Idehaza a MIÉP képviselői, külföldön pedig az Európai Unió illetékesei minősítették tarthatatlannak azt az egyenlőtlenséget, ami például az adózás terén megnyilvánul a külföldi multik javára. De ugyanúgy közismert, hogy ha egy hazai kis- vagy középvállalkozás szeretné az áruját elhelyezni valamelyik multi kereskedőlánc polcain, annak milyen kiszolgáltatottságot kell elviselnie úgy a szerződéskötéskor, mint a fizetési feltételek terén. Korábban többnyire 90 napos fizetési határidőt vállaltak a multik, most már találkozni 120, sőt 180 napos fizetési határidővel is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a tőkeszegény hazai kis- vagy középvállalkozás támogatja a nála összehasonlíthatatlanul tőkeerősebb multit, amely negyed- vagy fél évig használja a kisebbek pénzét, kamatmentesen.
A fentiek mellett egy újabb fajta kiszolgáltatottságra is fény derült. Egy multinacionális cég be akart vezetni egy új terméket Magyarországon; hazai kisvállalkozással kiépíttette a piaci hálózatot, majd amikor az elkészült, a termék ismertté vált, egyszerűen átvette a piacot, lehetetlenné téve a hazai vállalkozót, annak befektetett munkájával, az ő termékeinek népszerűsítésére, bevezetésére fordított beruházásaival együtt. Ez csak egy jellemző példa a sokból, de mindegyiknek a lényege az, hogy egyoldalúak, a multik visszaélnek előnyükkel. A Magyar Kereskedelmi Kamara elnöke szerint olyan jogszabályi változtatásokat kellene végrehajtani, amelyek csökkentik a hazai cégek kiszolgáltatottságát. A hazai kis- és közepes vállalkozások (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) jogi védelmet várnak a multik erőfölényével szemben.
Kérdezem tehát, hogy a kormány miért nem teszi meg a szükséges lépéseket, ha szóban az erős hazai vállalkozó réteg megteremtése a cél. Várom válaszát. (Taps a MIÉP padsoraiban.)
DR. FENYVESSY ZOLTÁN, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szombathelyi Városi Bíróság azért indítványozta Sági József országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, mivel ellene Draskovits László magánvádló feljelentést nyújtott be könnyű testi sértés vétsége elkövetésének alapos gyanúja miatt. A feljelentés szerint a feljelentő, aki a Drazsé Szemek Vas megyei független bulvárlap főszerkesztője, 2001. október 13-án egy szombathelyi rendezvényen fotót készített Sági József országgyűlési képviselőről. A vaku villanásakor Sági József bal szeménél megütötte. A feljelentő orvosi látleletet készített, amelyben az szerepel, hogy a bal alsó szemhéjon három milliméternyi, kis ujjbegynyi, szilvakék bevérzés látható, nyolc napon belül gyógyul.
(18.00)
A mentelmi bizottság az ügyet december 14-i ülésén tárgyalta. Az ülésen megjelent Sági József előadta, hogy a feljelentő állítása az ütésről valótlan. Amikor ugyanis a rendezvényen Draskovits László 30 centiméterről akarta lefotózni, akkor ő hátrafordulás közben odakapott, és ezt értelmezte a feljelentő támadásnak. Előadta továbbá, hogy a feljelentő nemcsak vele szemben, hanem más politikai pártokhoz tartozó személyekkel szemben is becsületsértő, rágalmazó magatartást tanúsít.
A mentelmi bizottságban az üggyel kapcsolatban a cselekmény büntetőjogi értékelése és a magánindítványban előadott tényállás vizsgálata nélkül az a többségi álláspont alakult ki, hogy az ügy elbírálása vonatkozásában nem hagyhatók figyelmen kívül a sértett által szerkesztett bulvárlapban az érintett képviselővel szemben sorozatosan megjelentetett, sértő tartalmú cikkek. Mindezekre és a cselekmény kisebb súlyára tekintettel a büntetőjogi értékelésre irányuló törekvést - különösen a meginduló kampányra tekintettel - a képviselő munkáját zavaró, politikai jellegűnek minősíti, és nem javasolja a mentelmi jog felfüggesztését.
Ugyanakkor a külön előadót nem kívánó kisebbség álláspontja szerint a cselekmény könnyű testi sértés minősítésére tekintettel indokoltnak mutatkozna a mentelmi jog felfüggesztésével a büntetőjogi akadály elhárítása.
Mindezek alapján a mentelmi bizottság többségi szavazattal - 7 igen, 4 nem, 1 tartózkodás - azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Sági József országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel.
Köszönöm.
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! A múlt hónapban tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal a munkanélküliségi ráta alakulásának számait a tavalyi év január-novemberi időszakra vonatkozóan. Bár eszerint a munkanélküliség csökkent, a jelentés egy-két elemén érdemes alaposan elgondolkodni.
Az egyik ilyen elem az, hogy a munkavállalási korú népességnek csak 64,7 százaléka, vagyis kevesebb mint kétharmada van jelen a munkaerőpiacon. Hol van a többi, ha a munkanélküliségi ráta csak 5,5 százalék? Hol van körülbelül 30 százaléknyi munkavállalási korú ember? Ennyi leszázalékolt nincs, ennyi egyetemista, főiskolás nincs; akkor a többivel csak egy dolog történhetett: jelentős részük kikerült a nyilvántartásból.
A másik igen elgondolkodtató eleme a jelentésnek az, hogy az összes munkanélküli 24,1 százaléka, vagyis csaknem egynegyede 25 éven aluli fiatal. Ezen korosztályon belül pedig a munkanélküliségi ráta 10,8 százalék volt. Miközben országunk egyik legsúlyosabb, ha nem a legsúlyosabb problémája a népességcsökkenés, aközben ilyen számokkal kell szembesülnünk. Ennek a közel 11 százaléknak hiába sulykolják a "három szoba, három gyerek, négy kerék" jelszót, hiába csökkentik a lakásépítési és lakásvásárlási hitelek kamatait, ők kiesnek abból a reményteli létszámból, akiktől a népesség utánpótlása és gyermekeik megfelelő szintű oktatása, nevelése elvárható lenne.
Mint mindennek, persze ennek is oka van. Az egyik fő ok az MSZP-SZDSZ-kormány által megemelt nyugdíjkorhatár. Nem árt erre is emlékezni azoknak, akik már elfelejtették volna a szociális megszorításokat, az egészségügy leépítését, az oktatás megnehezítését, a gyermekvállalás büntetését; hogy a nemzeti vagyon nagy részének, köztük az energiaszektor külföldi kézbe adásáról már ne is beszéljünk. De a megemelt nyugdíjkorhatár miatt sok idős kénytelen tovább dolgozni, és emiatt nem tud sok fiatal elhelyezkedni, ehelyett idejét a plazák félkarú rablói között tölti. A hasznos családalapító helyett haszontalan, tengő-lengő fiatalok tömegét eredményezte az előző kormánynak ez az intézkedése, amely viszont sajnos még most is hatályban van.
A fiatalok magas munkanélküliségének oka az oktatásban is keresendő. Mialatt a kormányok mesterségesen felpumpálták a felsőoktatásba felvehetők létszámát, ezzel egyrészt rontva sok helyen a felsőoktatás színvonalát, másrészt egyes területeken csaknem elviselhetetlen túlképzést előidézve, például a jogászképzésben, addig a szakképzés vegetál. Pedig amilyen szükséges a sok kiművelt emberfő az ország fejlődése érdekében, ugyanolyan szükséges a sok jó szakember is, akikből viszont egyre kevesebb van. Ma már ott tartunk, hogy bizonyos szakmákban szomszéd országok közeli területeiről hozunk szakembereket, miközben fiataljaink ezrei vannak munka nélkül, mert nincs megfelelő képesítésük vagy a képesítésükből túlkínálat van. A nem kellően átgondolt szakképzés, de inkább annak hiánya miatt például a szociálisan hátrányos helyzetű, a nappali iskolákból lemorzsolódó tanulók tömegei rekednek kívül a még egyszerűnek nevezhető szakmák megszerzésének lehetőségéből is.
Mi a megoldás? A szakoktatás duális rendszerének fejlesztése érdekében a kedvezmények megfelelő rendszerével el kell érni, hogy a gazdasági szereplők részt vállaljanak a gyakorlati oktatásban. A leszakadó rétegek, az iskolákból kimaradtak számára modulrendszerű tantervek teremthetik meg a képzettség megszerzésének esélyét. Ezt kellene kiegészíteni az elemi iskolától kezdődő tehetséggondozás, tehetségmentés rendszerével. Ez esetben nem kellene a jövőben ilyen szomorú kimutatásokat olvasni a fiatalok munkanélküliségéről, és ez esetben lehetne remény a népességfogyás megállítására.
Az ország jövője az ifjúságban van. A mindenkori kormány feladata, hogy a fiatalok között is megszüntesse a munkanélküliséget, és a plazákból a szakképzés, az oktatás, a munka, a családalapítás felé irányítsa őket.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 252 | 42 | 2002.02.26. | 2:12 | 33-34,41-48 |
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt héten megorrolt a miniszterelnök úrra némely érintett külföldi vezető, mert ő egy kérdésre azt válaszolta, hogy a Beneš -dekrétum ellenkezik az európai jogrenddel. Ezekre az esetleg rossz lelkiismereten alapuló neheztelésekre csatlakozott rá itthon elsősorban a Magyar Szocialista Párt, mondván, hogy a fenti kijelentés rontotta a kapcsolatot az érintett szomszédainkkal.
Érdekes módon fel sem merült e hazai kritikusokban, hogy esetleg nem a még mindig érvényben lévő Beneš -dekrétum rontja-e velünk mint szomszédokkal a viszonyt. Az-e a szomszédság javításának a módja, hogy a magyarság kollektív jogfosztottságát, kitelepítését kimondó dekrétum máig élő érvényességét elhallgatjuk, vagy az, hogy az érintett államok annak tarthatatlanságát belátva hatályon kívül helyezik-e azt? Ki sérti hát a szomszédok érzékenységét: az-e, aki makacsul ragaszkodva a kollektív bűnösség elvéhez, fenn akarja tartani a jogszabályt, vagy az, aki ezt szóvá meri tenni?
Az is elhangzott az elmúlt időszakban, hogy a Beneš -dekrétum valójában már holt papír. Nézzük meg akkor, hogy valóban így van-e! Arról nem is beszélve, hogy Csehországban máig élnek a szudétanémet vidékre kitelepített felvidéki magyarok és leszármazottaik, de a Felvidéken - éppen a Beneš -dekrétum máig tartó hatása miatt - még mindig nincs állami magyar felsőoktatási intézmény, nincs magyar nemzetiségű katolikus püspök, nem kerültek vissza a dekrétum alapján az ottani magyaroktól elvett földek. Holt papír-e hát valójában a Beneš -dekrétum? Vagy netán ismét a külföldi érdekek hazai kiszolgálásával állunk szemben e kritikusok részéről, mit sem törődve a magyarság érdekeivel?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a MIÉP soraiban.)
| Ülésnap | Felszólalás | Felszólalás dátuma | Felsz./videó idő | Napirendi pont |
|---|---|---|---|---|
| 252 | 46 | 2002.02.26. | 0:02 | 33-34,41-48 |
DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Tisztelt Miniszter Úr! Egyetértünk abban, hogy valóban, ezek a jogszabályok, amelyek e két ország belső jogrendjének részét képezik ma is, nem összeegyeztethetők a mai európai jogrend elemeivel. Éppen ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja üdvözli, hogy a miniszterelnök úr nem kerülte meg az e tárgyban feltett kérdésre a választ, hanem határozottan kifejtette, hogy mi a Magyar Köztársaság álláspontja ebben a kérdésben. Nem kívánt beavatkozni más országok jogrendszerébe, de a saját országa kormányának álláspontját kifejtette. Szerintünk nagyon helyesen tette, már csak azért is, mert a felvidéki magyarok legitim szervezetének a programjában is benne van - csak most éppen a kormánytényező voltuk miatt szüneteltetik ennek a napirendre tűzését - a Beneš -dekrétumok eltöröltetése.
Mi tehát üdvözöljük, hogy a magyar miniszterelnök őszintén megmondta, mi a magyar érdek ebben a kérdésben, és reméljük, hogy továbbra sem fog meghátrálni ez ügyben.
Köszönöm. (Taps a MIÉP padsoraiból.)