Készült: 2024.04.19.21:59:19 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

192. ülésnap (2001.03.07.), 55. felszólalás
Felszólaló Juhász Gábor (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó Ifjúsági bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 4:12


Felszólalások:  Előző  55  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

JUHÁSZ GÁBOR, az ifjúsági és sportbizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ifjúsági és sportbizottságban kialakult véleményt szeretném ismertetni. Közöttünk, kormányzati, kormánypárti és ellenzéki képviselők között is egyetértés volt abban, hogy uniós jogharmonizációra, illetve a törvényi szintű szabályozásra szükség van.

Egyetértés volt köztünk abban, hogy a fegyverhez jutást és a fegyvertartás körülményeit szigorítani kell. Egyetértettünk abban is, hogy a fegyverek számát csökkenteni kell, ha lehet, akkor jelentősen. Egyetértettünk abban is, hogy az erőszakmentességet hirdető szervezetek igényét figyelembe kell venni, legalább három területen. Az egyik ilyen, hogy a fegyvertartóval egy háztartásban élők jogait neveznénk meg, amelyben elsősorban a fegyverhez jutás, illetve ellenőrzés kapcsán az ellenőrzéshez fűződő jogokat értettük. A másik ilyen erőszakmentességet hirdető szervezeti igény, amely a fegyvernek látszó játékok, gázfegyverek és riasztófegyverek engedély nélküli árusításának megtiltását célzó javaslat, amely, úgy gondoljuk, figyelemre méltó.

Ugyanígy figyelemre méltónak tartottuk azt is, hogy mindig meg kell vizsgálni, hogy a felnövekvő generációra egy családi fegyvertartásnak milyen gyakorolt hatása van. Egyetértés volt közöttünk abban, hogy az illegális fegyvertartás felszámolásáért mindent meg kell tenni.

A benyújtott javaslatot illetően is jó néhány ponton egyetértés volt közöttünk. Ezekből nyolcat ismertetnék:

A fegyverhez jutás körülményeit, a családi és gyermeknevelési szempontokat figyelembe kell venni az újraszabályozásnál.

A hatósági ellenőrzés jogosítványait, gyakoriságát és valószínűségét szigorítani szükséges.

A közbiztonságra gyakorolt hatást illetően arra az álláspontra jutottunk, hogy az önvédelmi, rejtve hordott lőfegyverek nem veszélyeztetik a közbiztonságot, és az előterjesztő indoklását vitattuk.

A sportvadászok és sportlövők esetében a jobb minőségű második lőfegyver vásárlása a mi megítélésünk szerint a sportszenvedély magasabb fokú igénykielégítését szolgálja, a közbiztonságra nem hordoz veszélyeket.

A vagyonőrök fegyvertartása: ha a szolgálati helyükön végzett fegyveres őrszolgálattal párosul, javíthatja a vagyonőr személyes képességeit, persze feltéve, hogy ezzel rendszeresen gyakorol. Szeretném emlékeztetni minden férfi képviselőtársamat, hogy milyen kitűnő eredményeket értünk el a honvédségnél a három darab kiszámolt tölténnyel való célbalövés kapcsán.

Mi úgy ítéltük meg, hogy a legálisan tartott fegyverekkel csak az öngyilkosságok és néhány baleset történik, tehát a közbiztonságot rontó és a veszélyérzetet okozó bűncselekmények alapvetően illegális fegyvertartáshoz kötődnek.

Úgy ítéltük meg, hogy ez a javaslat a legálisan tartott fegyverek számát mindössze 10 százalék alatti arányban csökkentené, tehát az inkább jelképes, semmint valóságos szándékot tükröz, ha a szigorításról van szó.

Úgy ítéltük meg, hogy az illegális fegyvertartásra ez a javaslat nincsen az égvilágon semmilyen hatással - megjegyzem, nem is célja.

Összegezve: az a vélemény alakult ki, hogy olyan ez a javaslat, mintha az alkoholizmus és összes tünete és vonzata ellen részleges szesztilalommal kívánnánk védekezni. Az én megítélésem szerint ez tragikomikus. (Dr. Kis Zoltán: Csak kilenc óra után! Be is jött!) Úgy ítéltük meg, hogy nem jó a szabályozás iránya, nem a kívánt célokat valósítja meg, nem a valóságos veszélyek felszámolását eredményezi.

Azt javasoljuk, hogy az előterjesztő vonja vissza és dolgozza át a javaslatot. Ezt a javaslatot általános vitára nem tartjuk alkalmasnak. Olyan képviselő nem akadt a bizottságban, aki támogatta volna a javaslatot, ellene 7-en szavaztak, és 10-en tartózkodásukkal fejezték ki a véleményüket.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  55  Következő    Ülésnap adatai