Készült: 2024.04.19.21:51:10 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

55. ülésnap (2015.03.16.), 52. felszólalás
Felszólaló Kis Miklós Zsolt
Beosztás Miniszterelnökség államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 3:33


Felszólalások:  Előző  52  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KIS MIKLÓS ZSOLT, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Mint azt az interpellációjában helyesen említette, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal a 2012-ben zárult vizsgálata során feltárta, hogy a 2008-as világgazdasági válság idején Gőgös Zoltán, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium akkori államtitkára a vonatkozó jogszabályokat és a minisztérium belső szabályát is megsértve 500 millió forint támogatást adott a Magyarországi LEADER Közhasznú Egyesületnek arra, hogy tájékoztató kampányt szervezzenek a világgazdasági válság hatásairól vidéken. Az 500 millió forintot az egyesület mesébe illő gyorsasággal, néhány nap leforgása alatt, pályáztatás nélkül kapta meg, ráadásul előre, pedig a jogszabályok szerint csak utólag lehetett volna megtenni. Annak ellenére döntött a támogatásról Gőgös Zoltán akkori államtitkár, hogy saját minisztériumának vezető beosztottja is előre figyelmeztette: nincsenek megfelelő garanciák az összeg visszafizetésére, a szerződés súlyosan jogsértő, annak megkötésével akár a hanyag kezelés bűncselekményének gyanúja is felmerül.

A Kehi-vizsgálat kiderítette, hogy az alapítvány a támogatást nem a vidék tájékoztatására, hanem teljesen szabálytalanul a saját működtetésére, korábbi hiteleinek törlesztésére, semmitmondó tanulmányokra fordította, a felhasználást pedig részben fiktív számlákkal igazolta. Az alapítvány olyan rendezvények költségét is elszámolta, ahol a szerződésben vállalt létszámot sok esetben még úgy sem sikerült biztosítani, hogy az előadókat és a szervezőket is a hallgatóság tagjaiként tüntették fel. A támogatás jogosulatlan felhasználását a minisztérium által indított polgári perben a bíróság jogerősen megállapította, ennek ellenére az alapítvány egyetlen fillért sem térített meg, és várhatóan nem is fog, mivel az egyesület már nem rendelkezik semmilyen vagyonnal.

Az ügyben a Kehi feljelentést tett, amely alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál költségvetési csalás miatt, a Központi Nyomozó Főügyészségnél pedig hűtlen kezelés miatt nyomozás indult. A Nyomozó Főügyészség nyomozása során megállapítást nyert, hogy a támogatási szerződés megkötése szabálytalanul történt, és emiatt mintegy 200 millió forint vagyoni hátrány keletkezett. Az alapítvány a támogatás egy részét ráadásul olyan céghálózathoz juttatta el, amely röviddel a támogatás odaítélése előtt jött létre, majd a pénz elköltése után gyorsan meg is szűntek, jelentős adótartozást hagyva maguk után.

Tájékoztatom képviselő urat arról, hogy az ügyben a nyomozó hatóság ennek ellenére valóban megszüntette az eljárást. (Gőgös Zoltán: Igen, mert nem talált semmit!) Megjegyzem, hogy a Nyomozó Főügyészség a rendelkezésére álló adatok alapján az elkövetéssel összefüggésbe is hozható Gőgös Zoltán kihallgatására sem tanúként, sem gyanúsítottként nem kerített sort. Ezen határozattal szemben a Kehi panasszal élt a Legfőbb Ügyészség felé, és kiemeli, hogy a vagyoni hátrány keletkezése elkerülhető lett volna, ha Gőgös Zoltán betartja az előírásokat és nem ír alá olyan támogatási szerződést, mint amire a beosztottja is előre figyelmeztette. (Gőgös Zoltán: Azt tudod, hogy ezért felelned kell ám, pajtás!)

Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést és képviselő urat, a Miniszterelnökség mindent megtesz annak érdekében, hogy a jövőben a gazdák és a vidék pénzéből egy fillér se tűnhessen el nyomtalanul. (Moraj az MSZP soraiban.) Mindezek alapján kérem szíves válaszomat elfogadni. (Taps a kormánypártok soraiban.)




Felszólalások:  Előző  52  Következő    Ülésnap adatai