Készült: 2024.03.29.16:03:08 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

208. ülésnap (2001.05.11.),  1-109. felszólalás
Felszólalás oka politikai vita lefolytatása
Felszólalás ideje 6:00:57


Felszólalások:   1   1-109   109-112      Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Köszöntöm a jelen levő képviselőket és mindenkit, aki figyelemmel kíséri munkánkat.

Az Országgyűlés tavaszi ülésszakának 24. ülésnapját megnyitom. Bejelentem, hogy az ülés vezetésében Szabó Erika és Mádai Péter jegyzők lesznek a segítségemre.

Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági elnöki értekezlet javaslatára az Országgyűlés elnöke tárgysorozatba-vételre és ajánlás készítésére kijelölte a bizottságokat. Az érdeklődő képviselők a szokásos módon tájékozódhatnak.

 

Tisztelt Országgyűlés! A Házszabály rendelkezésének megfelelően a szükséges számú aláírás csatolásával Nagy Sándor képviselő, MSZP, és a támogató képviselők politikai vita megtartását kezdeményezték "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása" címmel.

Ügyrendi kérdésben jelentkezett volna Keller László, de visszavonták. Jól értelmezem? Visszavonták. Tehát folytatom tovább.

A politikai vita kezdeményezésére irányuló indítványt V/4236. számon kapták kézhez. Ehhez a kormány háttérelemzést nyújtott be V/4236/1. számon. Remélhetőleg megkapták a képviselőtársak.

Engedjék meg, hogy az elfogadott napirendnek megfelelően röviden ismertessem a vita menetét.

Először a kormány nyilatkozatára kerül sor, melyet 40 perces időtartamban megosztva Harrach Péter szociális és családügyi miniszter úr, Pálinkás József oktatási minisztériumi politikai államtitkár úr és Szemkeő Judit szociális és családügyi minisztériumi politikai államtitkár asszony ismertet majd.

Ezután az egyes képviselőcsoportok felszólalói következnek. A rendelkezésre álló időkereteket a kiküldött, kifüggesztett napirendi ajánlás tartalmazza. A soros jegyzők mérik és képviselőcsoportonként összesítik a képviselők által igénybe vett beszédidőt, jelzik az elnöknek, ha valamelyik képviselőcsoport felhasználta már a beszédidejét. Végül a kormány válaszára kerül sor 15 perces időtartamban.

Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy felhívjam figyelmüket a Házszabály időkeretre vonatkozó egyes rendelkezéseire. Eszerint a vita közben felszólaló kormánytag beszédideje a kormánypárti képviselők idejébe számít bele. Vita közben a kétperces felszólalásokat, a személyes érintettségre történő reagálás kivételével - ezt nyilván az elnök határozza meg -, bele kell számítani az időkeretbe. Ugyanakkor az ügyrendi felszólalásokat nem kell ide beleszámítani.

Tisztelt Országgyűlés! Megadom a szót Harrach Péter szociális és családügyi miniszter úrnak, aki előzetesen jelezte, hogy az időkeretből körülbelül 20 percet kíván felhasználni. Tessék, miniszter úr!

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Örülök annak, hogy ez a mai vitanap lehetőséget biztosít számunkra arra, hogy nem csupán a gazdasági életben bekövetkezett pozitív változásokról, hanem a társadalomban megindult folyamatokról is szóljunk néhány szót; először talán az elmúlt évtizedben bekövetkezett eseményekről, amik megoldandó feladatot jelentettek a szociálpolitika számára.

Nagyon sokan kiestek a munkaerő-piacról, aminek a következménye az lett, hogy sokan elszegényedtek, illetve mentális sérülések is érték őket. A társadalom szegényekre és gazdagokra szakadt, az alsó és felső tized közötti különbségek folyamatosan nőttek. Csökkent a gyermekvállalási kedv és nehezedett a családok helyzete. Ezt a problémát kezelni kellett. Az első reflexszerű kezelés a passzív segélyezés volt, aminek a következménye az lett, hogy a legszegényebb rétegek, amelyek ezt a segélyezést kapták, még passzívabbá váltak, az ő munkavállalási kedvük nem erősödött, illetve a középréteg elvékonyodott, hiszen ő nem kapott jövedelmi viszonyainak romlása ellenére sem ilyen segélyezést. És akkor történt a szociálpolitikában a legrosszabb, ami megtörténhet, hogy egy bankár kezébe adták a szociálpolitikai döntéseket - ez soha nem jó, hogyha a politikai döntések bankárok kezében vannak. Ekkor született meg a Bokros-csomag, a magyar rendszerváltás óta legszomorúbb intézkedés, ami nem igazán javította a gazdaság helyzetét, viszont jelentős mértékben rontotta a társadalom egészének állapotát, elsősorban a családokét. (Bauer Tamás: Ma is abból élnek!)

Néhány adatot ebből a szomorú időszakból megengednek, hiszen ez volt a magyar szociálpolitika mélypontja. Furcsa persze az, hogy ennek az időszaknak a felelősei ma szemrehányó kérdéseket tesznek fel. Kérdéseket lehet feltenni, de ezek között első talán az lehetne, hogy: hát így is lehet csinálni? Hát bizony lehet.

De mielőtt erről beszélnék, nézzük meg, hogy mi történt akkor. '95-ben a reálkeresetek 12 százalékkal, '96-ban további 5,5 százalékkal csökkentek. (Bauer Tamás: És '91-92-ben mennyivel?) A nyugdíjak hasonló mértékben, 10,5, illetve 8,5 százalékban. Én nagyon örülök, hogy nem monológot kell mondanom, hanem Bauer úr folyamatosan dialógussá teszi...

 

ELNÖK: Megkérem Bauer urat, kap lehetőséget, ne szóljunk be, hangosan ne kiabáljunk bele a miniszteri expozéba.

Tessék, folytassa miniszter úr!

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Hát akkor megpróbálom monológgá alakítani a beszélgetésünket. (Dr. Lamperth Mónika: Nem szokatlan!)

Tehát ott hagytam abba, hogy a nyugdíjak hasonló mértékben csökkentek a Horn-kormány idején, egyik évben 10,5, másik évben 8,5 százalékos reálérték-csökkenésről volt szó. Ez a nyugdíjasok helyzetét olyan mélypontra juttatta, amit most megpróbálunk kezelni. (Derültség az MSZP soraiban.)

A családtámogatás leépítése is megtörtént, a gyed megszűnt, hogy csak egyet említsek, és ezzel tovább csökkent a gyermekvállalási kedv. Folytatódott a társadalom szétszakadása, atomizálódása, a közösségek gyengülése, és ez az állapot, ez az örökség mindenképpen kezelésre szorult.

Egy gondolat, mielőtt a részletekre térnék. A szegénységkezelési stratégiánk lényege az egyes veszélyeztetett rétegek problémáinak adekvát kezelése, vagyis minden szegénységi kockázattal sújtott csoport problémáit külön, nekik megfelelő módon kell kezelni. Ezt egészíti ki az az általános társadalompolitikai törekvésünk, ami elsősorban az alsó középosztály további lecsúszásának a megakadályozását célozza, illetve olyan alapvető értékek megerősítését, mint a munka, a munka társadalmi becsületének helyreállítása, és talán ezzel kezdeném, amikor a részletekről néhány szót szólok.

Nőtt a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség, és ezzel az előbb említett cél megvalósult, hiszen az alsó középosztályok helyzete stabilizálódott.

 

(9.10)

 

Sikerült ösztönözni a munkavállalást és visszaszorítani az életre szóló üres segélyezésbe vetett hitet, ami nemcsak az egyént, de a közösséget is rombolja. Egyik legjelentősebb intézkedése volt az utóbbi éveknek a minimálbér radikális emelése. Ha belegondolunk abba, hogy a gyermekek utáni adókedvezmény következtében a minimálbér-emelés tulajdonképpen nettó béremeléssé vált, vagyis az eddigi 25 500 forintos bruttó bérből az érintett hazavitt tizen-egynéhányezer forintot, most a minimálbér 40 ezer forintra történő emelésével, éppen a gyermekek utáni adókedvezmény segítségével ez gyakorlatilag nettó jövedelemmé vált. Hogy konkrét példát is említsek: egy kétszülős családban, ahol mind a két szülő minimálbéren él, a család jövedelme 60 százalékkal nőtt egy év alatt. Ezért a legszegényebbek érdekében tett kormányzati intézkedésekről - és csak egy példát említettem - nyugodtan elmondhatjuk, hogy ez a rendszerváltás óta a legjelentősebb szociálpolitikai intézkedés, elmondhatjuk azt, hogy a polgári kormány tette a legtöbbet a legszegényebbek érdekében. Ide vehetjük még a kiegészítő családi pótlék jelentős emelését, ami tudjuk, hogy 4000 forint havonta gyermekenként. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Hű! - Bauer Tamás: Plágium!)

Néhány szót kell szólnom a családok támogatásáról általában. A család a társadalom legkisebb természetes egysége, amelynek megerősítése magát a társadalmat, vagy ha úgy tetszik, a társadalmi kohéziót erősíti. A polgári kormány értékrendjében a közösségek fontos helyen vannak, a legkisebb közösség is, a család. A családi támogatások négy év alatt 100 százalékkal nőnek, vagyis ha költségvetési tételeket nézünk, 198 milliárd forintról 388 milliárdra négy év alatt. Két lényeges elemét említeném a családtámogatásoknak. Visszaállítottuk a gyedet, azért, hogy a szülő a gyermeke mellett lehessen az első években. Ez a gyermek számára nélkülözhetetlenül fontos. A gyermekek utáni adókedvezmény jelentős tétel a családok helyzetének javításában, és hadd tegyem hozzá éppen az ellenzéki képviselők számára, hogy az ellenzéki szavazók 80 százaléka is támogatja ezt az intézkedésünket, úgyhogy javaslom, hogy ezt a családtámogatási tételt ne támadják a választók előtt.

Nyugodtan és a számokra támaszkodva kijelenthetem, hogy minden családtípus jövedelme emelkedett. Van egy közkézen forgó tanulmány, egy felmérés, amely valamikor '99 tavasza és 2000 tavasza között készült, és az ebben az időszakban bekövetkezett változásokat regisztrálja. Ez még arról szól, hogy van egy családtípus, ahol nem emelkedett a jövedelem: amikor a kétszülős családban mind a két szülő inaktív. Azonban az azóta bekövetkezett változások ezt a helyzetet is megoldották, hiszen a 30 napos közhasznú munka bevezetése a segélyezés előtt a 40 ezres minimálbérrel ezt a problémát megoldotta. Tehát elmondhatjuk és újból szeretném hangsúlyozni, a tények, a számok is igazolják azt, hogy minden családtípus jövedelme emelkedett ebben a ciklusban. Még egy adat idekívánkozik: több mint 100 ezerrel csökkent az anyagi okok miatt veszélyeztetett gyermekek száma. Ez is egy olyan mutató, ami a gyermekek helyzetének javulását érzékelteti.

Néhány szó a nyugdíjasokról. Az idősek anyagi biztonságának megteremtése alapvető kötelességünk. Mi vállaljuk azt, hogy annyival növeljük a nyugdíjak reálértékét, amennyivel az előző kormány csökkentette. Ennek már gyakorlatilag eleget is tettünk, hiszen ha semmi mást nem mondok, csak azt, hogy ebben az évben 14,2 százalékos nominálnövekedést értünk el a nyugdíjaknál - itt egy rossz adatot kell korrigálnom, 13,8 százalék forog a köztudatban, azonban a 3,5 százalékos emelés nem a decemberi nyugdíj emelésére vonatkozik, hanem a januárira, tehát így jön ki a 14,2 százalékos éves emelés -, ez magában foglal 5,2 százalékos reálérték-emelkedést. Tehát máris abból a 11 százalékból, amit a Horn-kormány mint veszteséget okozott a nyugdíjasoknak, behoztunk csak ebben az évben 5,2 százalékot, de az eddigiek és az ez után következő emelések teljessé teszik ezt a törekvésünket.

Azt mondtam, hogy mi a szegénységet úgy kezeljük, mint a nagy szegénységi kockázattal rendelkező csoportok önálló problémakezelését.

A másik ilyen csoport a fogyatékosok. Mi történt ebben a kormányzati ciklusban a fogyatékosok érdekében? Úgy érzem, hogy itt nagy lépéssel tudtunk előrelépni, hiszen az Országos Fogyatékosügyi Tanács megalakult, az országos fogyatékosügyi program elkészült, és ennek a programnak a végrehajtása is megkezdődött, aminek lényeges eleme az új fogyatékostámogatás. Ennek a vizsgálatai, illetve a megvalósítása folyamatban van. Ezt a törekvésünket értékelte a nemzetközi fogyatékosszervezetek közössége, és ezért a legnagyobb díjat, a Roosevelt-díjat tavaly Magyarország kapta meg.

A fogyatékosok mellett a veszélyeztetett gyermekek egy olyan rétegét alkotják a társadalomnak, ami mellett egy felelős kormányzat nem mehet el. Most van folyamatban a gyermekvédelmi törvény módosítása. Ennek leglényegesebb eleme, hogy a gyermekeket, azt a 22 ezer, állami gondoskodásban élő gyermeket, akinek eddig mindössze 44 százaléka van nevelőszülőknél, a többségüket szeretnénk nevelőszülőknél elhelyezni, akit lehet, örökbe adni, és ezt a folyamatot, az örökbeadás folyamatát felgyorsítani. Úgy válnak ezek a gyerekek egészséges tagjaivá a társadalomnak, ha megfelelő környezetben nevelik őket, és eddig a családnál megfelelőbb környezetet még nem sikerült a szocializmus éveiben sem kitalálni. Le fogjuk végleg bontani a nagy intézményeket, és nem csupán kis intézménnyé formáljuk őket, hanem a gyerekeket családokhoz mentjük ki.

Említettem, hogy a közösségek fontosak számunkra, maga a nemzeti közösség is, ezért amikor társadalmi kohézióról beszélünk, akkor szólni kell mindenképpen a nemzeti kohézió erősítéséről is, és ezt a célt szolgálja a státustörvény.

Van a társadalomnak néhány olyan rétege, amelyik speciális, megkülönböztetett bánásmódot igényel. Ezek között említhetném azt az igen széles réteget, amelyik az adósságcsapdába került, azokat, akik az OTP lakáshitel-tartozások kezelésére, segítségre szorulnak.

 

(9.20)

 

Ezért létrehoztunk egy 700 millió forintos alapot, amit sikerült megduplázni az OTP-vel kötött szerződés során, így 1,4 milliárd forint áll ebben az évben rendelkezésre a hiteltartozások kezelésére. Elmondhatom, hogy ma már 20 ezer család kézhez kapta azt az átütemezési és támogatási javaslatot, amelyre az eddigi tapasztalataink szerint legalább a fele, reményeink szerint még több válaszolni is fog. Így több ezer család adósságkezelését sikerül megvalósítani.

Itt azért meg kell jegyeznem valamit. Mi soha nem a fizetési szándék hiányával rendelkező családokat szeretnénk támogatni, hanem mindig olyan támogatást adunk, ami az önerőt mozgatja meg, ami a saját lábra állítást segíti elő; az adósságkezelésnél is érvényes ez a fajta támogatás.

Amikor a szegénységről és a társadalmi kohézióról van szó, szólnom kell olyan nem várt eseményekről is, mint az árvízi károk. Nagyon egyszerű lett volna a kormány feladata, ha csupán azt vállalja, hogy helyreállítja a károkat. Azonban - remélem, önöknek is ez a véleménye - egy olyan felelős szemlélet erősödött meg és ér el eredményeket, amely ezt a szegény régiót nem csupán a károk helyreállításával, hanem egy településfejlesztési támogatással is megsegíti, vagyis az az állapot, ami a helyreállítás után megjelenik, sokkal jobb és sokkal emberibb körülményeket teremt, mint ami az árvíz előtt volt. Ez a régiók felzárkóztatásának a programját egészíti ki, de nekem nem gazdaságpolitikai, hanem szociális szempontokat kell most említenem, úgyhogy ennyit erről a kérdésről.

Van azonban az emberi életnek egy olyan igénye, amely alapigényként jelentkezik, és ez a lakhatási feltételek megvalósítása. Elmondhatjuk, hogy hosszú évek óta végre először megindult a bérlakásépítés az országban, és ami számomra rendkívül fontos és örömre ad okot, a szociális bérlakásépítés is, hiszen ez éppen a legszegényebbek lakhatási feltételeit javítja.

Végül engedjék meg, hogy a számokban is megmutatkozó helyzet változásáról szóljak néhány szót. Nem sok utalás történt ebben a rövid beszámolóban a demográfiai helyzetre, hiszen itt most elsősorban a szociális problémák kezeléséről volt szó, bár amikor a társadalom egészét vizsgáljuk, a problémáink között első helyen talán a demográfiai helyzetet kell említenünk.

Mindenki ismeri azokat a szomorú adatokat, aminek a végén az áll, hogy évente átlagosan 40 ezerrel csökken az ország lakosságának a száma. De ez, ha nem is jelentős mértékben, 2000-ben mérséklődött. Mindegyik mutató javulást mutat; nem csupán a születések száma emelkedett, nem csupán a halálozási arányszám javult, nem csupán a házasságkötések száma növekedett, hanem csökkent a válások száma és az abortuszok száma is. Ez reményre ad okot. Nem szeretném azt mondani, hogy ez kizárólag a családpolitika következménye, de nem szívesen hallok olyan megjegyzéseket sem, hogy a családpolitikának nincs szerepe ebben a változásban.

Még két jelenségre szeretném felhívni a figyelmüket: megállt a társadalmi különbségek növekedése, hosszú évek óta először. S ami a legnagyobb problémánk volt, a mélyszegénység: ebben is történt változás, mert az a mutató, ami a szegénység mélyülését jelzi, szintén stabilizálódott. Remélem, hogy ezek a folyamatok folytatódnak, és ez a következő ciklusban kormányzó polgári kormány számára lehetőségeket fog biztosítani arra, hogy a megindult pozitív folyamatokat tovább folytassuk. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Várjuk!)

Mivel még van 60 másodpercem vagy 40, de lehet, hogy csak 30, engedjék meg, hogy felhívjam még két problémára a figyelmüket. Az egyik a cigányság helyzete, a másik az oktatásügyben bekövetkezett pozitív változások. És hogy ennek a jelentőségét növeljük, két államtitkár önállóan fog erről a kérdésről szólni.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, miniszter úr. Megadom a szót Pálinkás Józsefnek, az Oktatási Minisztérium politikai államtitkárának, aki az időkeretből 10 percet kíván felhasználni.

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselők! Tisztelt karzaton helyet foglaló fiatal Barátaim! A mai parlamenti ülésnapon a társadalmi összetartozásról és a "növekvő jólétet mindenkinek"-programról szeretnék önöknek néhány szót szólni. Társadalmi összetartozásról tehát, és növekvő jólétet mindenkinek.

Ma egy versenytársadalomban élünk; a verseny és a szolidaritás egyensúlyát kell megtalálnia minden politikai erőnek, különösen, ha kormányoz. Egyensúlyt tehát a verseny követelményei és a társadalmi szolidaritás követelményei között.

Röviden is összefoglalhatjuk azokat a főbb pontokat, amelyeket mi ebben a "verseny és szolidaritás" egyensúlyban kiemelt pontoknak gondolunk: család, tanulás, munka, rend és összetartozás. Ezek közül, ha jól látom, ha jól érzékelem, az oktatás számos ponton kiemelt szerepet kap. Kezdjük talán azzal, hogy a minap Sárospatakon voltam - nem látom a képviselők soraiban Szekeres képviselő urat -, a költségvetési és pénzügyi bizottság előtt az oktatás kérdéseiről beszéltem. (Dr. Lamperth Mónika: Biztos a pénzügyminiszterrel együtt van! - Derültség a Fidesz padsoraiból.) Valószínűleg a pénzügyminiszterrel együtt van - köszönöm, képviselő asszony. Feltehetőleg értesülni fog róla, hogy említettem itt őt.

Nos, a bizottsági beszámoló után módom volt Sárospatakon az Árpád Vezér Gimnáziumban találkozni azokkal a diákokkal, akik az általunk elindított Arany János Tehetséggondozó Programban vesznek részt. Az ország 13 legjobb középiskolájában, a legjobbak közé tartozó középiskolákban ezek olyan gyerekek, akik ezen program nélkül feltehetőleg soha nem jutottak volna be ezekbe a középiskolákba; nem lett volna lehetőségük arra, hogy ezekben a középiskolákban, kiváló tanárok közreműködésével, lehetőséget kapjanak arra, hogy társadalmi felemelkedésük legfontosabb intézményében, az iskolában megfelelő, sőt kiváló neveltetésben részesüljenek. Alig tudok... (Kósáné dr. Kovács Magda: Hány cigány gyerek volt közöttük?) Ki fogok térni rá, képviselő asszony, hogy hány cigány gyerek van közöttük!

Alig tudtam meghatottság nélkül nézni ezeket a szegény körülmények közül származó gyerekeket; jól lehetett látni a ruhájukon, jól lehetett látni a megjelenésükön, hogy a társadalom szegényebb rétegeiből származó gyerekek, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a tanulás révén felemelkedjenek, és ezen tanulással lehetőséget fognak kapni arra, hogy a munka révén felemelkedjenek. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani azoknak a tanároknak, akik részt vesznek ebben a programban, hiszen nem elég, hogy ezt a programot mi a szokásos normatíva kétszeresével támogatjuk; kevés eredményt érnénk el azok nélkül a tanárok nélkül, akik ezeket a gyerekeket szeretettel, gondoskodással veszik körül.

 

 

(9.30)

 

Az oktatás a társadalmi mobilitás, a társadalmi felemelkedés legfontosabb intézménye, ebben, gondolom, egyetért (Bauer Tamás: Igen!) a Ház minden tagja. Hogy ezt az intézményt hatékonnyá és valóban a társadalmi felemelkedés, a társadalmi mobilitás intézményévé tegyük, számos intézkedést tettünk, és számos intézkedést kell még tennünk. Ezek között szerepel a finanszírozás megerősítése, a finanszírozási rendszer átalakítása úgy, hogy a szegényebb önkormányzatok is képesek legyenek iskoláik fenntartására. Ez roppant egyszerű: növelni kell a központi költségvetés támogatásának arányát az iskolafenntartásban. (Csige József közbeszól. - Bauer Tamás: Több pénzt kell hagyni az önkormányzatoknál!)

Az esélyteremtés kiemelt támogatására az 1100 fő alatti településeken, ahol elég nehéz lenne több pénzt otthagyni az önkormányzatoknak, hiszen ezek a kistelepüléseknek saját bevételeik nincsenek, ezért ezeknek a kistelepüléseknek jelentős, 1999-ben 1 milliárd, 2000-ben 3 milliárd forint támogatást adtunk ahhoz, hogy ezeket az iskolákat megerősíthessék. (Dr. Csáky András: Taps nincs?)

Azt szeretném még elmondani, hogy az oktatás tartalmi átalakítása során fontos kérdés az, hogy a társadalmi összetartozás elemei, így az etika oktatása, az, hogy megélhessék a gyerekek az iskolában azt, hogy összetartoznak, egymás nélkül, tanáraik segítsége nélkül, egymás segítsége nélkül nem juthatnak előre, ezt megélhessék, mindennap megélhessék. Versenyelvű társadalomban élünk, ez azonban nem jelenti azt, hogy másokat semmibe vehetünk, csak akkor van értelme a versenynek, ha ezt a versenyt kiegészíti egy társadalmi összetartozás.

Néhány konkrét példát hadd mondjak önöknek! Az Arany János-programot már említettem, 2001-ben 13 intézményben 355 diák kap támogatást, 2001-2002-ben 21 intézményben 600-650 diák részesül támogatásban, kétszeres normatívában, mint a közoktatás egyéb intézményeiben. A programban az országos átlagot meghaladó mértékben vannak jelen roma tanulók, képviselő asszony, arányuk pedig a következő tanévtől tovább növekszik, mivel a program egy roma alprogrammal egészül ki. Ennek keretében három sikeres, a roma tanulók tehetséggondozásában eredményes kollégium bekapcsolódik ebbe a munkába.

Magyarországon az oktatásban részt vevők száma fokozatosan, folyamatosan növekszik. Lényegesen nő a felsőoktatásban részt vevők száma, és növekszik a középfokú képzettséget megszerzők száma. Van azonban mintegy 4-5 ezer tanuló évente, aki nem tudja befejezni az általános iskolát. Ezeknek a tanulóknak az iskolarendszerbe való beemelése, visszahozása nagyon fontos feladatunk. Az elkövetkezendő évtől a kerettanterv lehetőséget biztosít arra, hogy a nyolc általánost, a nyolcadik évfolyamot be nem fejező tanulókat behozzuk az oktatási rendszerbe. A közoktatási törvény módosításával megteremtettük a lehetőségeit a második szakma ingyenes megszerzésének. A tankönyvek áfájának eltörlésével lényegesen növeltük a tankönyvtámogatást.

Tisztelt Ház! A felsőoktatásról szólva nagyon sokszor elmondtuk a tandíj eltörlését. A tandíj eltörlése számos hallgatónak lehetővé tette - olyannak, aki egyébként nem kerülhetett volna be a felsőoktatásba - a felsőoktatásban való részvételt, és... (Közbeszólás.) Komolyan gondolom, képviselő úr, hiszen amikor (Szabó Sándorné nevet.) a tandíjat eltöröltük, ez a tandíj az intézmények többségében havi 2000 forint volt, ezt én is jól tudom. Képviselő Úr! Számoljon utána, mennyi lett volna ez a tandíj néhány év alatt, ha nem szűnik meg a tandíj eltörlése. (Gyürk András: Tízezer forint lett volna!) Szétszakadt volna a társadalom. (Gyürk András: Így van!) Mély meggyőződésem, hogy a tandíj eltörlése egyik (Folyamatos közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.) legjelentősebb oktatáspolitikai intézkedésünk. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Továbbmegyek (Bauer Tamás közbeszól. - Gyürk András: Maradj már! Szégyen volt bevezetni!), az elnök úr két percet engedélyez nekem még az államtitkár asszony idejéből, mert szeretnék két dolgot megemlíteni.

ELNÖK: Igen, de szeretném, ha a bekiabálások megszűnnének, legalább az expozé alatt. (Kósáné dr. Kovács Magda a Fidesz sorai felé: Oda szabad!)

 

DR. PÁLINKÁS JÓZSEF oktatási minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Egyik oldalról se helyes, de nem zavar. (Derültség a Fidesz soraiban.)

Bevezettük a Bursa Hungarica ösztöndíjat, amely a társadalmi szolidaritásnak egy nagyon szép megjelenési formája. (Szabó Sándorné közbeszól.) Képviselő Asszony! Bizonyára vannak fennakadások egy új ösztöndíj bevezetésével, akadnak fennakadások (Szabó Sándorné: Komolyak! Komolyak!) egy új ösztöndíj bevezetésével, de bevezettük. Képviselő Asszony! Tizenkétezer hallgató átlagosan 7340 forint ösztöndíjban részesül úgy, képviselő asszony, hogy önök helyben, akik ismerik a viszonyokat, döntenek arról, hogy melyik tanuló részesül ösztöndíjban. (Gyürk András: Így van!)

Képviselő Asszony, ez a társadalmi szolidaritás, és ez az elesettebb (Szabó Sándorné közbeszól.), a szegényebb rétegek felemelése. Képviselő asszony, hogy ez miből történik, arról majd a parlamentben dönteni tetszenek (Bauer Tamás: Önök döntenek! - Szabó Sándorné: Önök!), döntöttek a parlamentben arról, hogy ez miből történik, de ez a társadalmi szolidaritásnak egy nagyon példaértékű megnyilvánulása.

Szeptembertől elindul a diákhitel, amellyel remélem, sok diák élni fog, és a társadalomban nagyon sok diák számára lehetővé teszi azt, hogy bekapcsolódjon a felsőoktatásba, amely jól kimutathatóan lehetővé teszi azt, hogy sokkal jobb eséllyel jelenjen meg munkavállalóként, így tehát a tanulás után a munkával járulhasson hozzá saját felemelkedéséhez.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár úr. Megadom a szót Szilágyiné Szemkeő Judit asszonynak, a Szociális és Családügyi Minisztérium politikai államtitkárának, akinek nyolc perc áll a rendelkezésére.

 

SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Vendégek! A társadalmi kohézió kérdéskörét nem zárhatjuk le anélkül, hogy ne beszélnénk a magyarországi roma kisebbség problémáiról. A romák társadalmi kohéziója, mint azt hallottuk is, nem elsősorban csak szociális, hanem képzési, oktatási, munkaerő-piaci kérdés.

A polgári kormány a velünk élő cigányságot érintő politikáját az előző kormányzati ciklusokban elért eredményekre építi, azokat kívánja továbbfejleszteni, de nem tudja a korábbi évtizedek, sőt évszázadok hagyatékát azonnal semmissé tenni. A program alapelemeit a cigányság életkörülményeinek és társadalmi helyzetének javítására irányuló középtávú intézkedéscsomagban meghatározott feladatok képezik.

Vitathatatlan tény, hogy a cigányság társadalmi integrációjában eddig elért eredmények ellenére a roma lakosság nagy része súlyos gondokkal küzd. A problémák feltárása és az eredmények értékelése érdekében utalni kívánok néhány korábbi statisztikai adatra. 1993-ban a 15-29 éves cigány fiatalok egyharmad része nem fejezte be az általános iskolai tanulmányait, hallottuk a javulást már Pálinkás államtitkár úrtól. Ugyanebben az évben a hetedik, nyolcadik osztályba még járó roma gyermekek 60 százaléka tervezte csak, hogy továbbtanul, ehhez képest is hallottuk az előrelépést.

További előrelépési lehetőség volt sajnos az, hogy 1993-ban - az oktatási statisztika szerint legalábbis - mindössze 165 olyan középiskolás tanuló volt, aki magát cigánynak vallotta. Erről indultunk, és ehhez képest léptünk tovább. Ugyanakkor 1971-ben a férfi romalakosság háromnegyed részének volt munkahelye, de többnyire szakképzettség, sőt általános iskolai végzettség nélkül. Már 1987-ben, a gazdasági elvárások erősödésével a foglalkoztatási arány háromnegyed alá csökkent, '93-ban az igen alacsony szakképzettségi szint, az állami vállalatok megszűnése, privatizációja miatt már csak egynegyed.

 

 

(9.40)

 

Különösen nagy volt a visszaesés a roma nők körében; a '70-es években erős növekedés indult meg, mintegy 50 százalékos foglalkoztatásról alig 15 százalékra esett vissza a foglalkoztatásuk - ez '93.

A munkanélküliség, képzetlenség, a gyermekek eltartásának feladatai egyszerre tömegesen zúdultak a felkészületlen roma családokra. A problémák kezelése több tárca feladataihoz kapcsolódóan megindult. A cigány gyermekek oktatását '93 óta külön állami normatíva segíti, '98 óta ösztöndíjrendszer - ezt már hallottuk.

A munkanélküliséggel szemben az átképzési, képzési programok korán megindultak és folyamatosan mennek. A családok támogatásáról: a szociális és gyermekvédelmi törvényben olvasható előírásokból olyan támogatási formák jöttek létre, amelyekkel a családok legalább alapszintű megélhetése biztosított. A kormány 1999-ben a különböző minisztériumok cigányságot érintő problémáinak, munkájának összehangolására tárcaközi bizottságot hozott létre, melynek munkájában az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is részt vesz.

A cigányság felzárkóztatása érdekében egyre növekvő támogatást nyújtunk: ebben az évben a '98. évi támogatáshoz képest mintegy kétszeres az erre fordított összeg. A roma gyermekek, fiatalok tanulásáról már volt szó. A munkanélküliek átképzése tehát folyamatos, a roma asszonyok munkaerő-piaci helyzetének javítását reméljük a foglalkoztatási törvény azon módosításától, amely lehetővé teszi, hogy a gyermekükkel otthon lévő anyák tanulhassanak ingyenesen, utazási költséget is térítve.

Ehhez kapcsolódóan olyan programokat dolgozunk ki, amelyek a munkaerő-piaci integrációt várhatóan nagymértékben növelni fogják. Tehát mindenféleképpen a képzésre, a munkalehetőségek teremtésére kell koncentrálni.

A romák foglalkoztatásában ma még nagyon nagy szerepük van - és bízunk benne, hogy egyre csökkenő szerepe lesz - azoknak a közmunkáknak, közhasznú munkáknak, amelyek súlya az elmúlt években növekedett. '99-ben mintegy 2 milliárd forint összegű közmunkát támogatott a Szociális és Családügyi Minisztérium. E 2 milliárd forintból több mint 40 százalékot fordítottunk a romák közmunkájára. Ebben az évben majdnem 3,5 milliárd a közmunkaprogram fedezete. 450 milliót a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium tett a mi 3 milliárdunk mellé.

Ezen programok mindegyikében - legyen az útépítés, gátépítés vagy önkormányzati tevékenység, szociális munka - kikötöttük, hogy minimálisan 30 százalék roma származású munkavállalót kell foglalkoztatni. Emellett meghirdettünk egy 300 milliós olyan közmunkaprogramot, amely kifejezetten csak romáknak szól, annak érdekében, hogy a roma munkavállalók a saját környezetüket a saját munkájukkal fel tudják újítani, szebbé tudják tenni, illetve saját érdekükben, a saját közösségük érdekében olyan közösségi létesítményeket hozzanak létre vagy hozzanak helyre, amelyek számukra a közösségi életet jelentik. Ilyenekre már érkeznek a pályázatok, és bízom benne, hogy hamarosan beszámolhatunk ennek a sokféle közmunkának az eredményességéről.

A másik közmunkánk nagyon lényeges, amelyben a szociális tevékenységbe kívánjuk bekapcsolni kiemelten azokat a roma asszonyokat, akik a saját közösségük számára segítő munkát tudnak végezni. Ehhez képzést kell biztosítani, és nagyon fontos, hogy minden közmunkaprogramunkban egyre növekvő mértékben kívánjuk meg a közmunkaprogramok lejárta után az állandó foglalkoztatást. Ugyanis igazából a közmunka csak átmenetileg lehet lehetőség. Ugyanakkor az, hogy a munkalehetőség olyan helyekre is - kistelepülésekre - eljut, ahova egyébként nem tudunk munkát vinni, nagyon lényeges. Megemlíteném még a szociális földprogramot, amely szintén sok helyen, sok cigány család számára biztosít megélhetési lehetőséget. Megindult a roma lakásépítési program.

Befejezésül elmondanám, hogy a romák integrációja, a társadalmi kohézió megteremtése érdekében a központi források lényegesen növekedtek, de még nagy feladat áll előttünk. A kormánypolitika alapelvei, munkalehetőség biztosítása, saját kereset, melyből a gyereket nevelő családok kevesebbet adóznak, a családi támogatási rendszer, a lakhatási lehetőségek segítése, rend és biztonság, a tanulás támogatása mind-mind kiemelten, hatványozottan fontos a cigányság helyzetének további javítása érdekében.

Meggyőződésünk, hogy csak e kormányprogram szellemében lehet a cigányság élethelyzetét javítani, de ezt a feladatot csak akkor tudjuk elvégezni, ha a cigányság, annak választott és más vezetői velünk együttműködve folytatják a megkezdett munkát. Bízom benne, hogy egyre több sikerről, közös eredményről tudunk itt is beszámolni.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, államtitkár asszony. Tisztelt Országgyűlés! Most az egyes képviselői felszólalásokra kerül sor, az írásban történt előzetes bejelentkezéseknek megfelelően.

Először megadom a szót Selmeczi Gabriella képviselő asszonynak, Fidesz; őt követi majd Baráth Etele. (Bauer Tamás: Szenátor asszony. - Gyürk András: Háromnegyed évig még ezek a szellemességek elhangozhatnak. - Vancsik Zoltán: Neked nem osztottak lapot, öcsi! Még kisfiú vagy, még nőnöd kell.) Tessék!

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Tévénézők, Rádióhallgatók!

Először is engedjék meg, hogy megköszönjem Nagy Sándornak, az MSZP frakcióvezetőjének és szakszervezeti vezetőnek, hogy kezdeményezte ezt a mai politikai vitanapot. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Régen olvastál újságot. - Közbeszólások. - Az elnök csenget.)

A Fidesz-Magyar Polgári Pártnak is rendkívül fontosak ezek a kérdések, hiszen amikor a választók akaratából kormányra került, egyik legsürgetőbb feladata a szegénység visszaszorítása, az életszínvonal emelése, a társadalom kettészakadásának megállítása, illetve megszüntetése volt. (Vancsik Zoltán: Mint a régi szép időkben.) Őszintén örülünk, hogy immáron Nagy Sándornak is fontossá váltak ezek a kérdések.

Az ellenzék soraiból gyakran támadnak bennünket sokszor a valóságnak nem megfelelő állításokkal, ezért engedjék meg, hogy a tények tükrében összefoglaljam azokat az intézkedéseket pontokba szedve - 39 pontba szedve -, amelyeket az elmúlt három évben e cél érdekében foganatosítottunk. (Csige József: A 39 kevés!)

1. A szociál- és családpolitika területén először is újra bevezettük a gyermekek után járó adókedvezményt, melyet az MSZP-SZDSZ-kormány szüntetett meg. 2001-ben a gyermekek után járó adókedvezmény az egygyermekesek esetén 400 ezer forint, két gyermek esetében 642 857 forint, míg a három- és többgyermekesek esetében 1 millió 350 ezer forint éves jövedelemig teszi teljesen adómentessé a szülők együttes jövedelmét.

2. Visszaállítottuk, megújítottuk és jelentősen megnöveltük a gyermekgondozási díjat, a gyedet, melynek átlagos összege 35 ezer forint, de ez év januárjától már havi 80 ezer forintot is jelenthet. A jelentősen megnövelt összegű díj a munkajövedelemmel rendelkező szülő jövedelmét pótolja.

3. Újra alanyi jogon jár a gyes. Ezzel kívánjuk biztosítani a gyermekek otthon történő nevelésének, gondozásának alapvető feltételeit. (Bauer Tamás: A magas jövedelműeknek. Ez lett a családi pótlék?)

4. A családtámogatások további bővítését célozza az a módosítás, amely a nagyszülők számára is lehetővé teszi a gyes igénybevételét. Célunk ennek kiterjesztése a nyugdíjas korosztályokra.

5. Visszaállítottuk a családi pótlék alanyi jogosultságát, így már '99-ben százezerrel több gyermek vált jogosulttá erre a juttatásra, mint 1998-ban. (Bauer Tamás: Az értékét a felére csökkentették.)

6. Kiegészítő családi pótlék jár azoknak, akik nem tudják érvényesíteni a gyermekek után járó adókedvezményüket.

Ennek összege 4000 forint. Ez megegyezik a kétgyermekes családok után járó adókedvezménnyel. (Csige József: Azelőtt is volt.)

7. A korábbiaknál lényegesen nagyobb és célozottabb központi közmunkaprogramokat indítottunk, elsősorban a leghátrányosabb helyzetű régiókban élők számára.

8. Szinte teljesen kiépítettük a gyermekjóléti alapellátási rendszerünket. Az 1997. évi 420 ezer fő fölötti számhoz képest 2000-re 300 ezer fő alá csökkent a veszélyeztetett gyermekek száma.

 

 

(9.50)

 

9. 1998-ban bevezettük és elterjesztettük a nevelőszülői hálózatot, a közel 20 ezer állami gondozott fele már nevelőszülői családokban él.

10. 1998 után megerősítettük az utcai szociális programot végzők rendszerét. (Kósáné dr. Kovács Magda: Nem kitalálták?)

11. Megerősítettük az idősellátásban részt vevő gondozási központokat és a falugondnoki hálózatot, mely főként a kistelepüléseken jelent megoldást.

12. Közel 100 milliárd forintos végösszegű programot fogadtunk el a szocializmus idejében kialakult szociális otthonok teljesen elhanyagolt hálózatának átalakítására.

13. '98 és 2001 között 5 milliárd forintos célzott támogatással fejlesztjük a gondozói létszámot. Ennek eredményeképpen több mint kétezer új szociális gondozó áll munkába.

14. Elfogadtuk és megvalósítottuk az országos fogyatékosügyi programot, melyért Magyarország 2000-ben megkapta a fogyatékosügy legelismertebb kitüntetését, a Roosevelt-díjat. Miniszter úr, gratulálunk! (Taps a kormánypárti padsorokban. - Keller László: Wow!)

15. Bevezettük a szociális ágazatban az úgynevezett szakmai szorzókat, amely e terület 60-70 ezer alkalmazottja számára munkáját elismerő fizetésemelést jelent.

16. Megoldást javaslunk azon családoknak, amelyek az OTP-tartozásukat fizetni kívánják ugyan, de ebben segítségre szorulnak.

Tisztelt Képviselőtársaim! A nyugdíjrendszer több mint 3 millió polgár ellátásáról hivatott gondoskodni. A polgári koalíció a ciklus végére visszaadja azt, amit az MSZP-SZDSZ-koalíció elvett tőlük. (Bauer Tamás: A családi pótlékra gondol? - Csige József: És amit ti elvettetek?)

Ennek érdekében tehát:

17. '99-ben a legkisebb nyugdíjak összegét az átlagot meghaladó mértékben, 20-25 százalékban emeltük. Ezzel elértük, hogy a létminimumon élő nyugdíjasok száma az előző ciklusban mértnek a felére csökkent.

18. 2000-ben és 2001-ben tovább növeltük a nyugdíjak értékét, tehát az inflációt meghaladóan emeltük a nyugdíjakat. (Csige József: Tej, kenyér.)

19. Közel két éve nem emelkedtek a tb által támogatott gyógyszerek árai, a gyógyszergyártókkal szembeni hatásos fellépésnek köszönhetően.

20. A polgári kormány hároméves megállapodást kötött a gyógyszergyártó cégekkel, mely szerint a támogatott készítmények térítési díja maximum az éves infláció kétharmadával emelkedhet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az otthonteremtési program érdemben segíti a polgárosodást, tehát tesz a szegénység ellen. Sok családnak segítettünk továbblépni lakáshelyzetének megoldásában, javításában.

Engedjék meg, hogy tovább soroljam az ezen a területen már elvégzett feladatokat.

21. Felére csökkentettük az első lakás vásárlása után fizetendő illetéket.

22. Lehetővé tettük a lakásépítések után járó áfából 400 ezer forint visszaigénylését. Ezen intézkedés nagymértékben hozzájárult a feketegazdaság visszaszorításához, és minden építőnek plusztámogatást is jelent.

23. Tavaly februártól elindítottuk az otthonteremtő hitelt. Minden házaspár és gyermekét egyedül nevelő szülő akár 35 éves futamidővel jogosult a 8 százaléknál kisebb kamatozású hitel igénybevételére. (Keller László: Torgyán, 60 millió!)

24. A családok továbbra is igénybe vehetik a gyermekek után járó lakásépítési kedvezményt, a szocpolt. Ennek összege egy gyermek után 200 ezer forint, két gyermek után 1 millió 200 ezer forint, három gyermek után pedig 2,2 millió forint.

25. Tavaly január 1-jétől azok is jogosultak a lakásépítési kedvezményre, az úgynevezett félszocpolra, akik lakásuk bővítésére vállalkoznak.

26. Tavaly februártól további kamatkedvezményt biztosítunk új lakás építésére vagy vásárlás esetén.

27. Megteremtettük az olcsó hitelhez jutást a jelzálog alapú hitelezéssel. Ennek következtében nőtt a lakáshitel-állomány, csökkentek a lakáshitelkamatok, erősödött a verseny a bankok között. A kiadott építési engedélyek száma mintegy 40 százalékkal nőtt az 1990-es évekhez képest.

28. Tavaly július 1-jével elindítottuk az állami támogatású bérlakásprogramot. Így hazánkban, több mint tíz év után, központi állami támogatással megindult az önkormányzati bérlakásállomány-program. A program iránti érdeklődés minden várakozást felülmúlt. Eddig közel 2500 önkormányzati bérlakás kialakítását támogatta a Gazdasági Minisztérium, közel 9,4 milliárd forint nagyságrenddel. Az elmúlt öt évben összesen nem épült ennyi bérlakás.

29. Elindult az úgynevezett panelprogram, melyre 2001-ben 3 milliárd forint áll rendelkezésre, ezen épületek felújításához, korszerűsítéséhez lakásonként 400 ezer forint támogatás igényelhető.

30. Elindult a garzonházak építési programja, melynek keretében előtakarékosságot vállaló fiatal pályakezdők juthatnak átmeneti időtartamra lakáshoz. Ezekben a lakásokban átmeneti elhelyezést kaphatnak a kollégiumból kiszoruló fiatalok is.

31. Elindult a nyugdíjasházak programja. A nyugdíjasházak létesítésére pályázatot nyújthatnak be az önkormányzatok. Így a lakások bekerülési költségeinek 70-80 százalékára kaphatnak támogatást.

32. Elindult a tömbház-rehabilitációs program. Az állam a helyreállítás költségeinek egyharmadát állja, melyre a 2001-es költségvetésben 4 milliárd forint áll rendelkezésre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Oktatáspolitikánk ugyanilyen hatékonysággal szolgálja a szegénység megállítását, és főleg a nehezebb körülmények között élő tanulók leszakadását előzi meg.

33. Első intézkedéseink között eltöröltük a felsőoktatásban tanulók számára a Bokros-csomag részeként megállapított tandíjat. Ezzel az első diploma megszerzése ingyenessé vált. Biztosítottuk ezzel minden magyar állampolgár egyenlő esélyét a tanuláshoz. (Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

34. 2001 szeptemberétől bevezettük a diákhitelt, melynek visszafizetése a tanulmányok befejeződésekor kezdődik, és jövedelemarányosan történik. A hallgatók mindenkori személyi jövedelemadó-köteles jövedelmének kb. 6 százaléka lesz.

35. Elindítottuk a számítógép-, internetprogramot. 1998-ban még csak 250 iskola rendelkezett helyi számítógéphálózattal, '99-re 1700-ra nőtt a számuk. (Kósáné dr. Kovács Magda: Ők találták fel a számítógépet!)

36. A tehetséges és iskolába járó roma diákok részére szociális ösztöndíjat biztosítunk. (Vancsik Zoltán: Nem is tudod, miről beszélsz, komolyan mondom.)

Számvetésünk végén fontos megemlítenünk még egy-két, a gazdaságban és a foglalkoztatásban beváltott ígéreteinket. (Vancsik Zoltán: Ja, értem.)

37. 10 százalék alá csökkentettük az infláció mértékét. (Derültség az MSZP soraiban.)

38. 40 ezer forintra emeltük a minimálbért, ami nagymértékű, 57 százalékos emelést jelent. Ez a foglalkoztatottak 27 százalékát érinti. Végül:

39. Aktív foglalkoztatáspolitikát vezettünk be. Ennek és a gazdaság fejlődésének köszönhetően lényegesen csökkent a munkanélküliség.

Tisztelt Képviselőtársaim! Három év nagy idő, ám mégsem elegendő mindenre, még sok a tennivalónk. Amíg több millió család életkörülményein tudtunk javítani, még a természeti katasztrófák kárenyhítése mellett is, addig tudnunk kell azt is, hogy vannak olyan családok is, akik még nem érezték sorsuk jobbra fordulását. Ilyen például az a százezer család, akik életszínvonalán a családpolitika további kibővítésével tudunk segíteni. Folytatjuk.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót felszólalásra Baráth Etele képviselő úrnak, MSZP; őt követi Kurucsai Csaba.

 

 

(10.00)

 

DR. BARÁTH ETELE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársaim! Kedves Barátaim! Politikai tevékenységünk célját, értelmét az életminőség, a társadalmi minőség folyamatos javítása adja. A cél kitűzésében nem lehet vita a különböző pártok között. Abban azonban, hogy ki mit ért élet és minőség alatt, már jelentős az eltérés, és jelentős abban is, hogy kire, illetve kikre vonatkoztatják a társadalom fogalmát, hogy van-e a társadalomban olyan személy vagy olyan csoport, amelyet egy politikai párt kirekeszt, kizár, vagy szándékosan nem vesz róla tudomást. Strasbourg ma számunkra nemcsak a jog fővárosa.

A mai vitanap is erről szól, a társadalom állapotáról, milyen tennivalók és sürgős intézkedések szükségesek ahhoz, hogy a jelen káros folyamatait megfordítsuk, hogyan érhetjük el azt, hogy a mindennapok embere, az állampolgár saját bőrén végre ne csak az állam pénztárcákban turkáló kezét, hanem a növekedés által lehetővé vált jólét eredményeit is érezze.

Kétségkívül, a rendszerváltozást követő gazdasági átalakulás, a nemzeti jövedelem jelentős csökkenése, a munkahelyek százezreinek elvesztése egyszerre szakadt a magyar emberre, a jóléti rendszerek működésére fordítható eszközök csökkenésével.

De tudomásul kell venni, hogy ez bármily közel is van, ez történelem. Az elmúlt három év az elszalasztott lehetőségek és különösen a haszon évei voltak. A kormánynak lett volna lehetősége és eszköze a múlt folyamatos ostorozása helyett egy összefüggő, új társadalompolitika kidolgozására, megfogalmazására. Ez azonban, kedves képviselő asszony, elmaradt.

Ma a magyar társadalom nagy része az európai létminimum alatt él. A mai társadalom minőségéről és tagjainak helyzetéről általánosságban, egy szóval azt mondhatjuk: lesújtó. Szegmentált, szétaprózódott, egymással szembeállított rétegek alkotják a ma magyar társadalmát. S akkor még nem is szóltunk a társadalmi életképes struktúrákból végérvényesen kizáródó emberekről, akiknek tragikus helyzetét az utóbbi években növekvő mértékben az utcákon, az aluljárókban láthatjuk, sokszor brutális módon.

Mindezekből sürgetően következik, hogy a Magyar Szocialista Párt szerint szociális fordulatra van szükség, olyan társadalompolitikára, amely a társadalom széles rétegei számára megteremti a gazdasági-politikai biztonságot, lehetővé teszi a társadalmi mobilitást, az integrációt, és biztosítja a szolidaritást, a társadalmi összefogást. A Magyar Szocialista Párt olyan jövőt kíván megvalósítani, amelyben a szegénységért a gazdagság nem felelős, de a társadalmi jólétért a gazdasági fejlődés tehet.

Ma történelmileg páratlan lehetőség előtt állunk. Egyrészt: az emberi kitartás és akarat eredményezte szabadság megalapozza az önmagunkba vetett bizalomra épülő jövőt; másrészt: a mély gyötrelmek árán alakuló, és elismerten az előző ciklusban megalapozott gazdasági prosperitás, tisztelt miniszter úr, olyan feltételeket teremt, amelynek hasznát nem a társadalom egésze fejlődésére, s ezen belül a kohézió erősítésére, a szolidaritás megteremtésére fordítani: bűn.

Szenved a társadalom igazságérzete attól, hogy az áldozatot hozók maradnak ki ma is a sokat emlegetett fejlődés lehetőségeiből. De, tisztelt képviselőtársaim, a sokat emlegetett európai csatlakozás történelmünk folyamán először nyújt olyan szellemi, kulturális és gazdasági eszközöket is a társadalmi felzárkóztatáshoz, amelynek elérése nem igényli identitásunk, szuverenitásunk feladását. Olyan többletérték jelenik meg lehetőségeink között, amelyet kizárólag akkor tudunk igénybe venni, ha magunkévá tesszük a szociális Európa eszméit és gyakorlatát.

Roppant nagy a politika felelőssége abban, hogy elősegíti-e a társadalom különböző egyénei és csoportjai között az összetartozás igényét, hogy erősíti-e az egy nemzethez tartozás kirekesztésmentes tudatát. Az elmúlt évek azt bizonyították, hogy könnyű ember és polgár között különbséget tenni, kedvezményezni csoportoknak, kedveiben járni a választási szempontból fontos rétegeknek, helyi társadalmaknak. A növekvő jövedelemkülönbségek mellett magára lehet hagyni a társadalom alsó harmadát, kistelepülések vagy városok perifériáin élőket.

A statisztikák azt bizonyítják - és ezt nem lehet semmifajta számokkal történő, részletes bűvészkedéssel elfedni -, hogy a nemzeti jövedelem növekedéséhez képest most is csökken a jóléti kiadások aránya. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Nő az emberek magára maradottságának érzete. Az a felfogás, hogy az ember kizárólag saját maga felelős kialakult élethelyzetéért, a társadalmi csoportok összetartozása helyett a szembefordulást eredményezi. És ami a legrosszabb: a legnehezebb körülmények között élőkkel, a szegényekkel szembeni ellenérzést növeli. Az így kialakuló engedetlenség - mint azt több más országban már megtapasztaltuk - a jóléti állam szándékától a büntető állam felé fordul, és csökkenti a jogállamiságot, a demokráciát, végső soron a politikai szélsőségek malmára hajtja a vizet.

Ha a magyar emberek fantasztikus alkalmazkodó- és megújulóképességét nem a kohézió, az összefogás, a kölcsönös felelősség felé tereljük, akkor a magyar társadalom szinte egyetlen kiaknázatlan energiáját veszejtjük el. Az európai csatlakozás időszakában ez az az érték, amely eszközei tekintetében is egyenrangúvá teheti nemzetünket az Európai Közösséggel.

A társadalmi kohézió, az életminőség javítása érdekében megfogalmazott jövőképünk a jólét, a méltóság, az igazságosság és a harmónia négy pillérén nyugszik.

Az első: a jóléti rendszer továbbfejlesztésével mind a szociális szolgáltatás, mind a pénzbeni ellátás rendszerét szélesebb körben ki kell terjeszteni. A gazdaság lehetővé teszi, hogy az adó- és járulékpolitika területén könnyítések és kedvezmények legyenek bevezethetők. A foglalkoztatás területén a Szociális Chartában megfogalmazott teljes foglalkoztatás irányába haladjunk. Biztosítsuk a munkaadó és a munkavállaló közötti rendszer megjavítását.

A második: az emberi élet méltósága. Ennek lényege: a személyek szuverenitásának megteremtése, elismerése, a diszkriminációmentes élet feltételeinek kialakítása, ahol csökkennek a jövedelmi és kulturális egyenlőtlenségek, ahol általános társadalmi magatartássá válik az etnikai, a nemi, a vallási diszkrimináció elleni küzdelem, a társadalom perifériájára szorulás, a hajléktalanság rémének közös érdekű felszámolása. Mindenkit egyenlő tisztelet illet.

A harmadik: biztosítani kell az emberek és a különböző társadalmi csoportok számára a szolgáltatásokhoz történő hozzájutást, hozzáférést. Az egészségügy, az oktatás széles körű demokratizációja, a költségvetés támogatásának jelentős növelése koncepciónk alapja. Tűrhetetlen, hogy mind e két szféra nemzeti jövedelmen belüli aránya 1990 óta csökken, és a '95-96-os éveket követően is tovább veszít értékéből, súlyából. A Fidesz kormánya a Bokros-csomag ostorozása mellett ugyanazt folytatja. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Na ne viccelj már!) De az igazságosság kategóriájához tartozik a lakástámogatási rendszer kiegyensúlyozása, a társadalombiztosítás és a családtámogatás rendszerének továbbfejlesztése. A rászorultság elvének újra érvényt kell szerezni.

A negyedik pillér: az életminőség fogalmának legmélyebb tartományába tarozik a harmónia kérdése, a társadalom és környezetének viszonya. Ha valahol, ezen a területen döbbenetes mélypontra jutottunk. Magyarország környezeti állapota, szennyezettsége, a települési infrastruktúra elmaradottsága, a tovább növekvő regionális fejlődési szakadék, a falvak vergődése az emberi életfeltételek kimagaslóan leggyengébb láncszemei. A magyar emberek életesélyeinek alacsony volta nagymértékben köszönhető a társadalmi környezet szennyezettségének.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Barátaim! Politikai felelősségünk óriási a társadalmi összefogásban rejlő energiák mozgósításában, egy igazi szociális fordulat létrehozásában. Óriási a felelősségünk, hogy a gazdasági növekedés előnyei ne csak a közép- és felső rétegeket érjék el, hogy ne lassan, évenként ereszkedjék lefelé a jólét lehetősége - s mint tudjuk, soha nem érkezik le -, hanem a leglényegesebb kérdésekben - mint a munkaerőpiac kezelése, a szegénység problémájának megoldása - a lehetőségekkel összhangban cselekedjünk. Azt kell mondanom, a jelenlegi kormány ezt a lehetőséget nem ismerte föl, hatalompolitikai koncepciójának rendelte alá a magyar társadalmat.

A Magyar Szocialista Párt készen áll egy olyan charta kidolgozására, amely a társadalmi kohézióról szól, és biztosítja az életminőség rangos emelkedésének feltételeit. Egy ilyen charta kidolgozásának azonban alapfeltétele a demokratikus, széles körű párbeszéd a civil társadalommal. Ez ma hiányzik.

Nem utolsósorban szólni kell egy, a tárgykörben megkerülhetetlen kérdésről. A mai kormányzat példaképének tekintett európai konzervatív kormányok eléggé el nem ítélhető módon, de könnyen mondtak le a számukra választási szempontból nem fontos társadalmi alsó egyharmadról. E rétegeket az évszázadok folyamán kiépült és meggazdagodott települések önkormányzatai fel tudták karolni, tudták biztosítani azt a szociális intézményrendszert, amely e családok számára megélhetést, a gyermekek számára esélyegyenlőséget, az idősek és elhagyottak számára pedig támogatást jelentett.

 

 

(10.10)

 

Az elmúlt évtized magyarországi fejlődésének talán legkritikusabb eleme, hogy az önállósult települési önkormányzati rendszer magára hagyott, pénzügyi eszközeiben gyenge, ezáltal felelősségének teljesítésében korlátozott. Mindez azért tragikus, mert a már bevezetőben említett, a társadalmi felzárkózást szolgáló európai pénzügyi források is csak egy olyan rendszerben működtethetők hatékonyan, amelyben érvényesül a szubszidiaritás, azaz az a felelősségi rendszer, amely minden döntést oda rendel, ahol a legjobban, a leghatékonyabban a probléma megoldható. A legnagyobb veszélyt az újra-központosított magyar közigazgatásban az jelenti, hogy ellene mozog ennek az irányzatnak, a gyámkodó és újraelosztó államot feltételezi az önrendelkező, decentralizált hatalmú rendszerrel szemben. Olyankor ítéli kiskorúnak a magyar társadalmat, amikor az az egész világ előtt történelmi és kulturális érettségéről tett tanúbizonyságot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Barátaim! Óriási a tévedés, amikor egy párt úgy fogalmazza meg a programját, hogy a jövő megkezdődött. A jövő a múltunkból építkezik és múltunkká válik. Az nem akkor kezdődik, amikor valaki vagy valakik elhatározzák, hanem az emberek mindennapi munkájával, cselekedeteivel, a mindennap küzdelmeivel a jelen válik jövővé. A jövőt értelmes célok értelmesen befolyásolják, de kedves barátaim, nem a politikusok építik a jövőt, hanem azt tették nagyapáink, szüleink, és azt fogják tenni gyermekeink is. Aki nem hisz a folyamatosságban, az a génjeinkben felhalmozott tudást tagadja, az nem hisz a társadalmi összefogásban, hiszen csak azt pártolja, aki most születik. De mint tudjuk, minden újszülöttnek minden vicc új.

A Magyar Szocialista Párt a jövőképében a történelem tapasztalataira, arra a társadalmi tapasztalatra épít, amelyet az ország évszázados kultúrája tükröz, arra az identitástudatra, amely a nemzet felemelkedéséért küzdő elődeink példáján formálódott, és arra a megújulóképességre, amely a magyar ember mindenkori versenykészségét, -képességét biztosítja. Ez európaiságunk záloga. Ez teszi lehetővé, hogy az egész társadalomban gondolkodva egy kirekesztésmentes, biztonságos, demokratikus és szolidáris társadalom formálódjék a biztosan nem könnyű jövőben.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Kurucsai Csaba képviselő úrnak, Független Kisgazdapárt; őt követi majd Béki Gabriella.

 

DR. KURUCSAI CSABA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A Független Kisgazdapárt határozott álláspontja, hogy találni kell a Magyar Országgyűlés ülésrendjében olyan alkalmat, amikor a társadalom széles rétegeit érintő kérdésben a parlamenti pártok kifejthetik álláspontjukat. Erre a célra az egyik alkalmas fórum a politikai vitanap intézménye.

Számomra emlékezetes marad az elmúlt két év európai integrációs vitanapja, különösen a 2000. évi, mert az Európai Unió Bizottsága éves országjelentése mellett a képviselők rendelkezésére állt a Külügyminisztérium részletes háttéranyaga, amely kiegészítő információkat tartalmazott a vitanap vállalt témájához. Legalább ilyen fontos kérdés a társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása is, ezért feltétlenül indokolt annak vitanap keretében történő tárgyalása. Ugyanakkor nem hallgathatjuk el aggályunkat, hogy tartunk a parttalanságtól, a "túl sokat markolunk, keveset fogunk" veszélyétől.

Az elszegényedés rendkívül összetett jelenség. Foglalkozik a kérdéssel a szociológiától az egészségügyig, a szociálpolitikától a regionális politikáig számtalan tudományág. Tartok tőle, hogy itt és ma sok párhuzamos üzenet hangzik el, kevés esélyt kínálva az építő dialógusra. A Független Kisgazdapárt képviseletében a témához kötődő általános érvényű megállapításaink mellett a hangsúlyt az egészségügyi ellátás területi egyenlőtlenségeire kívánom helyezni.

Tisztelt Ház! Több mint tíz évvel a rendszerváltás után nem vitatható, hogy a társadalmi feltételek kiépítésének vannak vesztesei és nyertesei. A nyertesek azok, akik a rendszerváltás előtti állami tulajdonból a privatizáció, a kárpótlás révén jelentős vagyonokhoz jutottak; akik a piacgazdasági viszonyok kiépítésének kezdeti szakaszában kapcsolati tőkéjük vagy korábbról az átlagosnál nagyobb megtakarítások felhasználásával gazdagodtak meg. Mi jutott a veszteseknek? Ha szerencséjük volt, megvásárolhatták önkormányzati tulajdonú lakásukat - igaz, viszonylag kedvező áron. Ezzel magukra vették minden nyűgét és baját a volt tanácsi lakásuknak, mindenekelőtt azt, hogy új keletű tulajdonosként társasházuknak nem képződött felújítási alapja, pedig nagyon kellett volna, mert a lakások többségére már az eladás pillanatában több százezer forintot kellett volna költeni. Korszerűtlen volt a fűtésrendszerük, közösségi volt a vízhasználat elszámolása, elhasználódott, és ma is az, az épületek többségének állaga. Tetézte a bajt, ha a családfő vagy mindkét családfenntartó elveszítette az állását, és kiszorultak a munkaerőpiacról.

Még mielőtt a nyertesek és vesztesek kérdését tovább boncolgatnám, feltétlenül tisztázni kell, hogy a folyamat nem a rendszerváltással, a piacgazdasági feltételek megteremtésével kezdődött. A rendszerváltáshoz a szocialista társadalom egy meghatározott rétege igen kedvező kondíciókkal érkezett; értendő ez akár a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt kedvező pozíciójától, a jövedelmi viszonyokon át, egészen a rendkívüli előnyöket jelentő kiépített kapcsolati tőkéig.

Az 1968. évi gazdasági reformok, a gazdasági liberalizációt követően a jövedelemkülönbségek már 1972-re hasonlóak voltak, mint a rendszerváltást közvetlenül megelőző időszakban. Az 1970-es évek legelején a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó háztartások egy főre vetített jövedelmében közel ötszörös eltérés volt. A jövedelemszabályozási rendszer liberalizálásával és a második gazdaság erősödésével a főállású jövedelmek és a mellékkeresetek egyaránt hozzájárultak a munkajövedelmek szóródásához. Ugyanakkor az inaktív, döntő hányadában nyugdíjas rétegen belül, a mezőgazdaságból élők nyugdíjjogosultságának korlátai miatt, az öregségi járadék és a mezőgazdaságon kívüli ágazatokból nyugdíjba vonultak saját jogú nyugdíjai közötti óriási különbségek nagyfokú jövedelemszóródást eredményeztek. Az általános jövedelmi egyenlőtlenség a nyitás megtorpanásával, a gazdasági helyzet fokozatos romlásával és az inaktív rétegek jövedelemkülönbségeinek jelentős mérséklődésével az 1970-es évek végére csökkent. A szocialista rendszer 1978-cal induló válsága már megmutatkozott az aktív réteg csökkenő jövedelmi különségeiben is. Erre az időre az inaktívak kirívó jövedelmi különbségei a mezőgazdasági járulékosok fokozatos kihalásával már megszűntek.

A fentiek együtthatása vezetett a jövedelemelosztás kiegyenlítettebbé válásához. Az egy főre jutó jövedelmek nemcsak az összlakosságon belül, hanem a rétegek többségén belül is kiegyenlítettebbek voltak 1982-ben, mint 1977-ben. Emlékeztetni szeretném a tisztelt képviselőtársaimat, mire ez az ideálisnak tűnő állapot bekövetkezett, végérvényesen megpecsételődött a szocialista tervgazdaság sorsa, nem véletlenül, pont az ideálisnak tűnő állapot miatt.

Az 1980-as évek végére a rendszerváltás előzményeként egyértelművé vált a szocialista világrend válsága. A rendszerváltás rövid eufóriáját követte az 1990-es évek elejének látványos visszaesése, az életszínvonal drasztikus romlása. Az 1990-97 közötti időszakban a keresetek vásárlóértéke az 1960-as évek elejének szintjére esett vissza, és a fogyasztás is az 1970-es évek szintjére csökkent. Az 1970-es évek elején a legmagasabb és a legalacsonyabb jövedelmi kategóriába tartozó háztartások jövedelme közötti ötszörös eltérés 1997-re a kilencszeresére növekedett.

A polgári kormány működése első három éve eredménye, hogy ez az olló nem nyílott tovább. Különös ismérve a rendszerváltás utáni több mint fél évtized magyarországi állapotának, hogy a jövedelmek közötti nagy szóródás nem a legszegényebbeket, hanem a középrétegeket sújtotta. Így adott volt a polgári kormány számára az irány: a középrétegek helyzetének javítása. Mára már egyértelmű eredményei mutatkoznak a kormányzati intézkedéseknek, mindenekelőtt a lakásépítési kedv megélénkülésében, a tartós fogyasztási cikkek iránt megnyilvánuló fokozott keresletben.

 

(10.20)

 

De térjünk vissza egy nagyon fontos megállapítás erejéig a rendszerváltás előtti időszakra! A nyolcvanas évek második felére kialakultak a máig meghatározó szerepet játszó főbb egyenlőtlenségi típusok, így a többgyermekes nagycsaládok és a képzettségükből, iskolázottságukból adódóan rossz munkaerő-piaci pozícióval rendelkező háztartások. 1987-ben az első jövedelmi tizedben élő háztartások 78 százaléka aktív kereső volt. A legszegényebb jövedelmi tizedbe tartozók zöme, csaknem 80 százaléka olyan háztartásban élt, ahol két vagy több eltartott gyermek volt. Az egyes tényezők hosszabb távú szerepét is tekintetbe véve megállapíthatjuk, hogy a gyermekszámnak az általános jövedelmi egyenlőtlenségben játszott szerepe mára már csökkent, de még mindig fontos tényező maradt.

A gyermekvállalási kedv nagyfokú visszaesésének paradoxonára, miszerint a gazdagabb régiókban kevesebb, a szegényebb régiókban több gyermek születik, nem kívánok részleteiben kitérni. Ugyanakkor a számok érthetővé, de nem elfogadhatóvá teszik azt a tényt, hogy az egy főre jutó családi jövedelmet egy gyermek vállalása 30 százalékkal, kettő 35 százalékkal csökkenti. Ugyanakkor a Független Kisgazdapárt meggyőződése: a polgári kormány eredményei e területen jelentősek. Visszaállította a gyed intézményét, ezzel elismerte az anyaságot vállaló nő jövedelme pótlásának szükségességét. A másik fontos lépés a gyermekek utáni adókedvezmény bevezetése volt.

A fenti intézkedések az ellenzék sűrűn hangoztatott aggályai ellenére meghozták a várt hatást. Hosszú évek óta először a polgári kormányzás ideje alatt szakadt meg az a tragikus folyamat, amelyben az elhaltak száma meghaladta a születések számát.

Az elszegényedést ez idáig a társadalom legkisebb egysége, a család felől közelítettem meg. Az elszegényedést ugyanakkor egy másik aspektusból, a város és vidék, nagyvárosok és aprófalvak társadalmi hatásai szerint is vizsgálni kell. Itt két terület érdemel feltétlen figyelmet, a munkaerőpiac és az egészségügy helyzete. A munkaerőpiac felől megközelítve, a munkanélküliség hatásai között a települések nagysága, az adott térség ipari struktúrája szerint nagyok az eltérések, mások az esélyei a nagyvárosi, több évszázados ipari kultúrával rendelkező térség szakmunkásának, mint az úgynevezett vidéki középvárosokhoz kötött, kitermelő ágazatban dolgozó szakembernek.

Mások a lehetőségei a hatvanas, hetvenes évek szocialista iparosítása ingázóinak, és megint mások az ugyanebben az időszakban a városokba telepített úgynevezett húzóiparágak munkavállalóinak. Valamennyiüknél kilátástalanabb az aprófalvak volt szövetkezeti tagjainak, melléküzemi alkalmazottainak a helyzete. A munka hiányán túl sújtotta őket az alacsony iskolázottság, a település és térsége - esetenként járásnyi területekről van szó - rossz megközelíthetősége. Ezt a gondot tovább tetőzte, hogy ezek a munkanélküliek tartósan kiestek a munkavállalói körből, huzamosabb ideje nem tudnak elhelyezkedni, és képzettségük, átképzésük sem volt mindig sikeres.

A fentiek miatt megkerülhetetlenné vált a polgári kormány részéről a munkanélküli-ellátórendszer reformja. Ennek lényegi eleme az aktív eszközök súlyának növelése. Ez értelemszerűen jelentette a segélyezés lehetőségének mérséklését, és ezzel egyidejűleg a munkára ösztönzést. Mindezen intézkedések kiegészültek a minimálbér 40 ezer forintra emelésével, így a polgári kormányzás három éve alatt ez a minimálbér csaknem megduplázódott.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha valaki elemzésnek vetné alá a magyarországi egészségpolitikusok elmúlt évtizedben elhangzott beszédeit, s figyelmet fordítana a kedvelt fordulatok, idézetek összegyűjtésére, abból az egyik legtöbbet idézett mondat bizonyára a következő lenne - idézem -: a lakosság egészségügyi állapotának alakulásában az egészségügy mindössze 11 százalékban felelős. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van!) A többi befolyásoló tényező, mint tudjuk, a genetika, az életmód, a környezeti ártalmak csoportjába sorolható.

Ha egy kutató a magyarországi népesség egészségi állapotának és egészségügyi ellátásának társadalmi és területi egyenlőtlenségeit kívánja tanulmányozni, nincs könnyű helyzetben. Ennek ellenére nagy biztonsággal kijelenthető: a települési hierarchia legalján elhelyezkedő települések lakói az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés lehetőségeit tekintve hátrányosabb helyzetben vannak az urbanizáltabb települések lakóihoz viszonyítva. A legalapvetőbb disztinkció szerint a háziorvosi ellátással helyben állandóan rendelkező falu lényegesen jobb helyzetben van azokhoz a falvakhoz képest, ahol ez a lehetőség nem áll rendelkezésre.

Az állandó helyi egészségügyi ellátással nem rendelkező falvak között is minőségi különbséget jelent az, hogy a heti egy alkalommal történő egyórás rendelés egyáltalán biztosított-e vagy sem. Az a tény ugyanis, hogy heti egy alkalommal biztosítani tudják az orvosi rendelést, azt feltételezi, hogy van olyan helyiség, amely megfelel az orvosi rendelés minimális követelményeinek. A kisfalvakban, ahol nincs önálló orvosi rendelő, legalább egy olyan intézménynek működnie kell, amely helyt adhat a rendelésnek. Baranyában sok az olyan település, amely nem tud ilyen helyiséget biztosítani, lévén hogy nincs olyan intézménye, amelyet balesetveszély nélkül használni lehetne.

A területi hátrányok az egészségügyi ellátás esetében is elválaszthatatlanul összekapcsolódnak a társadalmi hátrányokkal. Ennek többsége nem feltétlenül az urbanizáltabb településektől való távolságot, hanem az azoktól való elzártságot jelenti. Az elzártság oka pedig elsősorban a megfelelő közlekedés hiánya, minél lejjebb megyünk a települések hierarchiájában, annál zártabb, elzártabb e települések csoportja. Ez a tény pedig alapvetően meghatározza az ott élők életfeltételeit. A településen kívüli munkavállalást nemcsak az iskolázottság, a képzettség hiánya, hanem az utazási lehetőségek korlátozottsága is akadályozza. Helyben pedig nincs, vagy csak minimális lehetőség adódik munkavállalásra.

E falvak lakóinak nem sok választásuk marad. A kertben termelt termények, a ház körül nevelt állatok mellett a segélyek és a gyermekekre kapott támogatások jelentik megélhetésük alapját. Minél jobban szegényedik a falu, annál inkább hagyják el a fiatalabb, képzettebb, a munkaerőpiacon még eséllyel megjelenő lakói, és épülnek le a település intézményei. Romlik a falu lakóinak érdekérvényesítő képessége, vagy csak jelentős erőfeszítések árán tudnak ezekből az érdekeikből néhányat megjeleníteni. Sok függ attól, hogy van-e olyan személy a településen, aki ezt vállalja vagy vállalni tudja.

A települések társadalmi összetételének változása és fizikai állapotromlása nem feltétlenül jár a népesség számának csökkenésével. A beköltözők azonban még hátrányosabb helyzetű társadalmi csoportok, mint azok, akik ott laknak; munka és állandó megélhetési forrás nélkül levő roma családokról van ez esetekben szó.

A települések és lakóiknak fizikai állapotromlása szinte együttjáró folyamat. A lakosság esetében ezt a romlást felerősíthetik a kilátástalan helyzetre nem megfelelő válaszokat adó társadalmi csoportok, amelyek például az alkoholizálásba menekülnek. E településeken mind a férfiak, mind a nők körében növekszik az alkoholisták száma. E települések lakói az egészségügyi ellátás területén, társadalmi helyzetükből adódóan is súlyos hátrányokat szenvednek el. Egyrészt fel sem ismerik a nem megfelelő ellátás következményeiből adódó hátrányokat, másrészt e tudás birtokában is elégtelenek az eszközeik egy számukra előnyösebb helyzet kiharcolásához.

A hátrányos kistelepüléseken több betegségcsoport esetében is érvényesült az inverz ellátás törvénye, azaz az ellátás elérhetősége fordított arányban áll a lakosság egészségügyi szükségleteivel. Másként fogalmazva: ahol a legnagyobb a szükség, ott a legkisebb a segítség. Ez a megállapítás elsősorban a mozgásszervi, reumatikus, pszichiátriai, neurotikus, depressziós kórképek, alkoholizmus okozta pszichés elváltozások és a fogászati megbetegedésekre különösen igaz. Hátrányban vannak ezen falvak lakosai a terhességgondozást és az újszülöttkori ellátást tekintve is.

A hátrányos kistelepüléseken bár különböző mértékben, de általában a pótlólagos források hiányoznak. Az önkormányzat általában költött az egészségügyi ellátás feltételeinek javítására. A háziorvos vállalkozóvá válását követően azonban a községek vezetése e tehertől már szabadulni kíván, s a felszabaduló, bár továbbra is szükséges forrásokat inkább az egyre súlyosabban jelentkező szociális problémák megoldására szeretné fordítani.

 

 

(10.30)

 

Az, hogy az orvos mennyit fektet be az általa ellátott praxisba, függ a hozzá leadott kártyák számától - alacsonyabb kártyaszám esetén a rezsiköltségek aránytalanul nagyobb mértékben terhelik az orvost, aki így máson próbál meg spórolni -, függ továbbá a körzet fennmaradásának perspektíváitól, a népességet tekintve fogyó-e a körzet vagy sem; függ továbbá az orvos életkorától, mennyi ideig fog még dolgozni; és valószínűleg a betegek fizetőképességétől.

A háziorvosi rendszer megerősödése, az orvosok egzisztenciális állapotának javulása erősítette az alapellátásban dolgozók helyzetét, azonosulásukat helyzetükkel. Egy széles körű felmérés szerint a háziorvosok kedvezően ítélik meg az utóbbi évek változásait. Mielőtt azonban e tényből valaki azt a következtetést vonná le, hogy az apró településen, az egészségügyben, a szociálpolitikában megoldottak a dolgok, ki kell ábrándítanom: a vidék általános állapota javításának csak a kezdeti lépéseit tettük meg, a megoldás hosszú évtizedes felzárkóztatási program keretében lehetséges. Ehhez átfogó területi közigazgatási reform, az ellátó rendszerek további korszerűsítése, a vidékfejlesztés kiterjesztése szükséges. Javítani kell az oktatás minőségi színvonalát, hogy a kistelepülések iskolatársulásaiból mind többen folytathassák tanulmányaikat középfokú intézményekben. Nem minden kistérséget lehet majd autópályával elérni, ez nem is lenne indokolt, de az igen, hogy csökkenjen a nehezen megközelíthető zsáktelepülések száma, létrejöjjenek olyan kistérségi vállalkozási központok, amelyek a munkaerőt helyben tartják. Ennek kezdeti lépéseit tette meg a polgári kormány, elsősorban azzal, hogy a gazdaság jelenlegi állapota reménykeltő, és széles körű és megalapozott fejlesztések lehetőségét rejti magában a Széchenyi-terv.

A Független Kisgazdapárt úgy ítéli meg, túl vagyunk az átalakulás nehezén. Most már az a feladat, hogy a nyertesek maguk érezzék annak súlyát, hogy felelősek a társadalomért, a vesztesek pedig elhiggyék, hogy ebben az országban is van remény és esély az emberhez méltó élethez. Ez a jövő feladata, és ez nem kevés.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az FKGP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak, SZDSZ.

 

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek a mai politikai vitanapnak az ad igazán aktualitást, hogy válaszoljunk arra a súlyos kérdésre, fel tudnak-e kapaszkodni a gyengék, az elesettek egy mozgó vonatra, egy rohanó vonatra. Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy fel tudjanak kapaszkodni, van-e átfogó elképzelése, programja a szegénység csökkentésére, a mélyszegénység megszüntetésére?

Tisztelt Képviselőtársaim! Én erre a kérdésre határozott nemmel válaszolok: azt gondolom, hogy a Fidesz-kormánynak nincs programja a szegénység kezelésére, a kirekesztés kezelésére. Sőt, a probléma nagyobb: van program helyett egy hibás gondolatmenete, ami a szegénység okainak, a szegénység sajátosságainak, természetrajzának az ismerete hiányából fakad, az, hogy lényegében az érintetteket magukat hibáztatja a helyzetükért. Azt gondolja a jelenleg kormányzó legnagyobb erő, hogy a szegények maguk tehetnek a szegénységükről, gyakorlatilag egy bűnbakképzés jelenik meg a gondolatmenetben, következésképp megoldásra is rossz javaslatot tesz a Fidesz.

Én a rendelkezésemre álló rövid időben nagyon röviden az előzményekről, körülményekről is szeretnék szólni, arról, hogy milyen értelemben gyakorolhatunk kritikát a Fidesz intézkedései felett, de az időm nagy részét szeretném arra fordítani, hogy arról beszéljek, hogy a szabad demokraták mit ajánlanak, mit tennének, hogy beszéljek erről a 240 oldalas programról, a korszakváltás programjáról, ha nem is a teljesség igényével.

Az előzményekkel kapcsolatban az első, ami a közelmúltból eszünkbe jut, az a '95-ös koppenhágai nyilatkozat, hiszen a szegénység, a mélyszegénység világjelenség, minden országban van szegénység, csak más-más szinten, más-más mértékben. Ez a koppenhágai nyilatkozat tízpontos cselekvési tervet ajánlott az országok számára; többek között ilyen gondolatokat tartalmaz: sürgősen működésbe kell hozni olyan nemzeti stratégiákat, amelyek meghatározott időn belül megszüntetik az abszolút szegénységet, és a lehető legrövidebb időn belül a szegénység más formáit is. Szükség van - írja ez a koppenhágai nyilatkozat - a társadalmi integráció erősítésére, olyan biztonságos és igazságos társadalom révén, amely az emberi jogok erősítésére és védelmére, a diszkriminációmentességre, a toleranciára, esélyegyenlőségre, szolidaritásra, biztonságra és mindenki részvételére épül, ideértve a hátrányos helyzetű és sebezhető embereket és csoportokat is.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, Magyarországon ez a koppenhágai nyilatkozat, amit egyébként Magyarország is aláírt, nem lett politikai prioritás tárgya, a különböző kormányok programjában a szegénység kezelése nem kapott kellő hangsúlyt. Hogy jelenleg mi a helyzet, azzal kapcsolatban hadd hivatkozzam erre a jelentésre; ez a civil jelentés a szegénységről, amit a Szociális Szakmai Szövetség és a Szociális Jóléti Nemzetközi Tanács Magyar Bizottsága tavaly vetett papírra. Ebben azt állapítják meg, hogy minekutána nem lett politikai prioritás a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem, amit '95-ben még magyarázhatott az ország válságos gazdasági helyzete, a gazdasági fellendülés megindulása óta azonban paradox helyzet állt elő - írja ez a civil jelentés -: a források növekedésével egyidejűleg erősödik a politika szegényellenessége. Kevésbé élesen fogalmazva, a politika nem ismeri fel a társadalmi kirekesztés tartós veszélyeit, vagy úgy véli, hogy a középosztály erősítése fontosabb, mint a leszakadás elleni próbálkozások, ezért sem elég forrást, sem elég erőfeszítést nem fordít a szegényedés és a kirekesztés hosszú távú folyamatainak megelőzésére. A politikai retorikában gyakoriak az esélyek egyenlőségét ígérő fordulatok, és van néhány próbálkozás is, a gyakorlatban azonban a kormányzati elkötelezettség hiányzik, s mind a jogalkotásban, mind az újraelosztásban számos döntés rontja a szegények helyzetét.

Tisztelt Képviselőtársaim! Fél órával, egy órával ezelőtt hallhattak kormányzati megszólalásokat, ami jó illusztrációja volt ezeknek az üzeneteknek, ennek a lényegmegállapításnak, a retorikában így a kormányzati ciklus harmadik évében már megjelenik a szegénységgel való foglalkozás, de mindazok az intézkedések, amiket a Fidesz az elmúlt három év alatt tett és tesz ma is, ellene hatnak annak, hogy a mélyszegénység problémája megoldódjék.

Nem akarok időt vesztegetni arra, hogy hosszan fölidézzem a családtámogatási rendszer átalakításának hatását, hiszen oly sokszor elmondtuk megelőző vitákban, hogy ez bizony éppen a legszegényebb rétegeket hozza hátrányos és még hátrányosabb helyzetbe, hiszen az adókedvezményt nem tudják vagy nem tudják teljesen igénybe venni, hiszen a gyed számukra nem megoldás, hogy a kiegészítő családi pótlék az tulajdonképpen csak átkeresztelése a korábban meglévő ellátásnak.

 

 

(10.40)

 

Nincs időm arra sem, hogy a foglalkoztatáspolitikában hirdetett koncepciójuk álságos voltát próbáljam leleplezni, hiszen munkát ígérnek, jövedelemből, munkajövedelemből való megélhetést, miközben a közmunkából nem képződik megélhetést biztosító jövedelem.

Szeretnék rátérni arra, hogy a szabad demokraták ehhez a jelenlegi gyakorlathoz képest mit mondanak, mit gondolnak. Kezdeném ezt azzal, hogy megfogalmazzak négy üzenetet vagy inkább alapértéket, amelynek a jegyében mi ezt a programot készítettük, és amelynek a jegyében a szegénységet is kezelni kívánjuk. Ezek a kulcsfogalmak, értékek: a partnerség - szemben azzal az atyáskodó megközelítéssel, amely a jelenlegi kormány magatartására jellemző; az ösztönzés - a kényszer helyett; a szolidaritás - bizonyos rétegek sorsára hagyása helyett; és jogi garanciák mindehhez - a jogbizonytalanság helyett.

Ebben a programban a gyermek központi szereplő. A szabad demokraták számára minden gyermek mosolya egyformán kedves, legyen az gazdag gyermek, szegény gyermek, cigány gyermek vagy sérült. Következésképp olyan gyermeket támogató rendszerben gondolkodunk - hadd tegyem hozzá, változatlanul, hiszen erre tettünk javaslatot minden lehetséges alkalommal -, amely a családi pótlékot tekinti a legfontosabb támogatási elemnek, ennek az emelésére tesz javaslatot; ennek az értékállóságát tartja fontosnak, amit törvényi szabályozással, indexálással, automatizmussal kellene megoldani, illetve oldanánk meg, ha lenne rá lehetőségünk, mondjuk, a következő parlamenti ciklusban.

Amikor a gyermeket említem, akkor nagy hangsúllyal arra gondolok, hogy esélyt kell teremteni a szülői környezetből, a hátrányos környezetből való kiemelkedéshez tanulás útján, a gyermeknek mindenekelőtt ösztöndíjakkal, kollégiumi elhelyezés biztosításával, az étkeztetéshez, a tanszerekhez adott segítségnyújtással, amiben a rászorultsági elv logikája érvényesül. Nem csak az élmezőnnyel, a legtehetségesebbekkel kell tehetséggondozás formájában foglalkozni. Egy kicsit az volt az érzésem, amikor az előbb az oktatási államtitkár úr büszkén említette, hogy cigány fiatalok is ott vannak a tehetséges továbbtanulók között, mintha beérnék néhány legtehetségesebb gyermek kiemelkedésével; ehhez képest a feladat az oktatás általános színvonalának, a roma gyerekek oktatása színvonalának megemelése, mindenféle alternatív, számukra fogyasztható oktatási módszer segítésével, támogatásával. Ezekről egy szót sem hallottunk az előbbi beszámolókban.

Nagy hangsúllyal szól programunk a nőkről, a nők helyzetéről, a nők esélyegyenlőségéről. Ezzel kapcsolatban a legfontosabbnak a nő számára a választás lehetőségét érzem. A jelenlegi kormányzati politika ideáltípusként konzervatív értéket állít a társadalom elé, amelyben hangsúlyosan fel van értékelve a család szerepe, a nőnek az a szerepe, hogy őrizze a családi meleget és nevelje a gyermekeket.

Azt gondolom, hogy a XXI. században választási lehetőséget, alternatívát kell biztosítani. Az alternatívabiztosítás egyik lényeges eleme a gyes megemelése, jelentős mértékű megemelése lenne, hiszen a gyed - mint ismeretes - kevesek számára elérhető ellátási forma. (Harrach Péter: Ez nem igaz.) Ez sajnos igaz; lényegesen kevesebben veszik ma is igénybe, mint amennyit tervezett indításkor a kormányzat. A gyes viszont ott maradt a minimálnyugdíj szintjén, ami nem választási lehetőség egy anyának, és különösen nem választási lehetőség a gyermekét egyedül nevelő anyának. Következésképp az egyik kulcskérdés, amit megoldanánk kormányra kerülve, a gyes mértékének a minimálbérhez való közelítése.

Ezzel párhuzamosan, azt gondolom, szükség lenne a gyermekintézmények megerősítésére is, hiszen a nő számára csak az jelenthet választási lehetőséget, hogy a gyermekét - ha munkába akar menni - biztos helyen tudja. Éppen ezért az óvodai rendszert, sőt, ki merem mondani, a bölcsődei rendszert is meg kellene erősíteni.

Szólnék röviden az aktív lakossággal kapcsolatos tennivalókról, illetve a munkanélküliség csökkentésével kapcsolatos tennivalókról, hiszen legalábbis szlogen szintjén egyetértünk abban, hogy munkajövedelemből kellene tisztes megélhetést szerezni kinek-kinek. Ehhez viszont, úgy gondolom, a jelenleginél sokkal jobban kellene használni azokat az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket, amelyek úgy elvileg megvannak, és nem most keletkeztek, de amelyek köre, a munkaerő-piaci szolgáltatások köre, típusa, mennyisége bőséggel bővíthető lenne, szükséges lenne bővíteni ezeket. Hadd utaljak nagyon röviden arra, hogy e hét elején szavazott a Ház a foglalkoztatási törvény módosításáról, és nem fogadta be azokat a szabad demokrata javaslatokat, amelyek kifejezetten a negyven fölötti korosztály helyzetének a megsegítése céljából munkaerő-piaci szolgáltatások bővítésére vonatkoztak. Ilyenek a képzés, átképzés, a bértámogatások, illetve a vállalkozóvá válás feltételeinek a negyven felettiek számára speciálisan kidolgozott szabályai.

A hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatására, azt gondolom, hogy egy következő kormányzatnak különös figyelmet kell fordítania, hiszen bizonyos vidékein Magyarországnak olyan halmozottan jelennek meg a problémák, amelyeket önerőből az ott lakók, az ott élő munkanélküliek egészen bizonyos, hogy nem tudnak megoldani.

A szociális szolgáltatások hálózatának fejlesztése egy sarkalatos gondolat ebben a programban, a házi gondozás kiépítése, fejlesztése és a házi ápolás fejlesztése olyan további tennivaló, amely egyszerre jelenthetne széles rétegek számára foglalkoztatási lehetőséget, és a rászorultak, a gyengék, az elesettek számára gondoskodást. Azt gondolom, hogy ezzel egy következő kormánynak érdemben kell foglalkozni. (Harrach Péter: Fogunk foglalkozni.)

Reformra szorul az önkormányzati szociálpolitika is. Itt a hangsúlyt a szabad demokraták a szerződéses viszonyokra teszik, arra, hogy az állam és a polgár, a kliens között szerződésben megerősített együttműködésre van szükség. A szociális munkásnak a kliens vállalásait szerződésben kell rögzíteni, ami reális, ami számonkérhető, ami teljesíthető, hiszen segítség nélkül széles rétegek nem tudnak a saját helyzetükön felülemelkedni és túljutni.

 

(10.50)

 

Ebben az újragondolt szociálpolitikában jelentős szerepet kapna a civilek részvétele is, azok a nem állami szervezetek, amelyek jelenleg is fokozottan tudnak, tudnának szociálpolitikai szerepet vállalni, de állandó létbizonytalanságban élnek, finanszírozási problémákkal küszködnek, és sajnos megint csak e hét parlamenti tapasztalata, hogy a politikától való függőségük erősödik, meg nem engedhető módon erősödik, amit a szabad demokraták szándékuk szerint meg fognak változtatni.

Befejezésül engedjenek meg ebből a terjedelmes kötetből egy idézetet, ami a befogadó társadalompolitika lényegére világít rá a kirekesztéssel szemben: "A köztársaság politikai közössége csak akkor lehet elég erős, ha befogadó és elfogadó, ha helye van a gyengének, a szerencsétlennek is. Ne feledd, lehet, hogy holnapra te is gyengévé és esendővé válhatsz, neked is, akár gyengén és esendően is legyen helyed a nap alatt! Ha ezt megérted, akkor vetted a korszakváltás programjának társadalompolitikai üzenetét." A szabad demokraták ezen szeretnének dolgozni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm. Felszólalásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF; őt követi majd Lentner Csaba. (Harrach Péter jelentkezik.) Igen, elnézést, képviselő úr, soron kívül az előterjesztőnek, Harrach Péter miniszter úrnak adom meg a szót.

 

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány megjegyzést szeretnék tenni az elhangzottakhoz. A szabad demokrata javaslatok egy része, úgy tűnik számomra, mintha bekötött szemmel született volna, ami a tényekre vonatkozik. Másik részében sok pozitív javaslat van, de ebben, úgy tűnik, hasonlít az MSZP népszavazási kezdeményezésére: nyílt kapukat dönget.

A szocialisták szociális fordulatához, ha megengednek egy mondatot; ezt pedig Baráth Etelétől idézem: a jövő a múltunkból építkezik. Én úgy érzem, egy párt hitelét előzetes tettei adják. Sokszor elhangzott a Bokros-csomag védelme. Újból kijelentem felelősen: a Bokros-csomag elhibázott és a társadalom egészére negatív hatású döntés volt. Ha igaz az, hogy a jövőt a múltunkból építjük, akkor nem szociális fordulatot kezdeményez a Magyar Szocialista Párt, hanem szociális visszafordulatot. Ettől pedig az ég óvjon minket!

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Zaj és közbekiáltások az MSZP soraiból: Ámen!)

 

ELNÖK: Felszólalásra megadom a szót Csáky András képviselő úrnak, MDF; őt követi majd Lentner Csaba.

 

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Miniszter Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Az 1990-ben bekövetkezett rendszerváltozás a szocialista rendszer politikai és gazdasági válságának hatására következett be. A nyolcvanas évek végére az ország felélte tartalékait, nemzetközileg hitelképtelenné vált, és a szocializmus világválsága következtében fokozatosan elvesztette a volt KGST-országokba irányuló külkereskedelmének több mint 50 százalékát jelentő piacait. A kádári rendszer szerény létbiztonságot és lassan növekvő életszínvonalat nyújtó, az eredeti jövedelmek szabályozott újraelosztásán alapuló társadalompolitikája a gazdaság teljesítőképességének romlása miatt nem volt folytatható. Ebben a helyzetben az MSZMP nagyon józanul cselekedett, amikor a társadalmi robbanást megelőzve együttműködött a kerekasztal-tárgyalásokon a szerveződő polgári erőkkel, így elsősorban az MDF-fel, az SZDSZ-szel és a Kisgazdapárttal a demokratikus Magyarország visszaállításában.

A szabad választásokkal és az MDF vezette Antall-kormány megalakulásával természetesen nem változtak, nem változhattak meg azonnal a 40 éves szocializmus következtében kialakult folyamatok. A demokratikus Magyarország intézményi rendszerét kellett kialakítani, meg kellett hozni azt a számtalan törvényt, amelyek a működőképes demokráciát és a piacgazdaságot alapozták meg. Át kellett alakítani a gazdaság szerkezetét, ami jórészt a fejlett országok piacain eladhatatlan termékeket termelt. A 90 százalékban állami tulajdonban lévő vállalkozásokat magánosítani kellett, nem voltak források ahhoz, hogy a sok, valóban csődbe ment állami vállalatot közpénzből tartsák fenn, ezért volt szükség a gazdaság megtisztítását célzó és a használható erőforrásokból életképes, új vállalkozásokat létrehozó csődtörvényre. Az országban nem maradt érdemben mobilizálható tőke, csak 24 milliárd dollár adósság. Az Antall-kormány idejében a privatizációban 50-60 százalékban nemzeti vállalkozások vettek részt - de valószínűleg nem mindig elegendő tőkeerővel, tapasztalattal és piaci háttérrel -, amire azóta sem volt példa. A hazai részvétel mind a Horn-, mind a jelenlegi kormány idején 10 százalék alatt maradt.

A válságot tehát 1993-ig valamelyest fékezni lehetett, és a kormány megteremtette a kilábalás legfontosabb feltételeit. Mindez a nemzeti össztermék jelentős eséséhez, jelentős munkanélküliséghez, 1992-től már csökkenő, de mindenképpen magas inflációhoz, a piacgazdaság következtében jelentős jövedelemkülönbségekhez és szegényedéshez vezetett. Megjelent valami a társadalomban, ami valójában mindmáig jelen van s ami a társadalom számára nehezen elviselhető: a bizonytalanság, a létbizonytalanság. Ennek természetesen vannak objektív okai, hiszen nagyon sok intézmény, vállalkozás, szemlélet megváltozott, a lakosság tömegeinek nem volt módja tartalékokat gyűjteni az elmúlt évtizedekben az esetleg bekövetkező nehezebb időkre, és a központi politikai akarattól való függőséget a Kádár-rendszer tulajdoni korlátozásokkal is biztosította. Nem volt felkészülve a piacgazdaság negatív vagy változó feltételeinek a fogadására, s erre elsősorban mentálisan nem készült fel.

A bérből és fizetésből élők megszokták a stabil munkahelyet, a törzsgárdaszemléletet, tehát sokan ma is bizonytalanságban érzik magukat, holott esetleg nem élték meg a munka- és jövedelemnélküliség nehézségeit. Itt sok a teendőnk.

Az Antall-kormány a szociális piacgazdaság filozófiája alapján állt, és a Magyar Demokrata Fórum ma is így gondolkozik. Ez azt jelenti, hogy a piaci verseny mellett szükségesnek tartotta a szociális háló megtartását, sőt javítását, a társadalmi szolidaritást. A korábbi családtámogatásokhoz nem nyúlt, sőt ezeket valamelyest javította; megteremtette a munkanélküli-segély és az átképzés pénzügyi feltételeit; a szociális problémák kezelésére megalkotta a szociális törvényt; erőfeszítéseket tett a nyugdíjak valorizálására, és érdemi párbeszédet folytatott a civil szervezetekkel a problémák kezeléséről. A kormány komoly lépéseket tett a jövőt jelentő oktatáspolitika javítása érdekében mind a közoktatás, mind a felsőoktatás területén. A kormány ezeket a kérdéseket konzekvensen kezelte, amiért sok kritikát kapott az akkori liberális pártoktól és egyes nagy nemzetközi pénzügyi szervezetektől.

A kormány természetesen nem oldott meg mindent tökéletesen, sőt hibákat is követett el, megjegyzem, ez minden kormányra jellemző, de ne felejtsük el: nem volt sehol semmiféle tapasztalat a szocializmusból a piacgazdasághoz való visszatérés problémájának megoldására, sőt tudomásom szerint ezt a kérdést a kilencvenes évek előtt a világ egyetlen egyetemén vagy kutatóintézetében sem vizsgálták. Az MDF-et követő kormányok tehát a gazdaság és társadalom építésében sokkal könnyebb helyzetben voltak, vannak, mint mi voltunk.

Az egyik legnagyobb probléma a nemzet demográfiai állapota. Az élve születések száma a volt szocialista országokban a rendszerváltozás hatására mindenütt drasztikusan csökkent, ez elsősorban az Antall-kormány szociálpolitikájának következményeként a legenyhébben Magyarországon jelentkezett. A csökkenési tendencia már korábban megkezdődött, a gyermekszületések száma 1980-hoz viszonyítva 1990-ben 23 ezerrel volt kevesebb, ami '94-re további 10 ezerrel csökkent. Látványos csökkenés következett be a Horn-kormány időszakában az 1995-ös költségvetési törvény elfogadása után, illetve a Bokros-csomag hatására. 1998-ban már ennél is 18 ezerrel kevesebb gyermek született, ami az akkori szociálpolitika következménye.

 

(11.00)

 

Reméljük, hogy a mostani koalíciós kormány családpolitikájának hatására 1999-ben enyhén megforduló tendencia a kiegyensúlyozott szociálpolitika hatására tovább folytatódik.

A Bokros-csomagnak voltak pozitív elemei, így a csúszó leértékelés és a vámpótlék bevezetése, a szociálpolitikai intézkedései azonban átgondolatlanok és károsak voltak, a társadalmi elszegényedés felgyorsult. A társadalom több mint 50 százaléka a létminimum környékére, jórészt az alá került. A társadalom legszegényebb rétege, a gyermekeket nevelő családok helyzete tovább romlott, a családi adókedvezmények és a gyed eltörlése, a gyes jövedelemhatárokhoz kötése, valamint a kivetett inflációs adó, a mesterségesen felpörgetett infláció miatt. Rövid idő alatt a nyugdíjak közel 20 százalékot veszítettek a reálértékükből; az egészségügyi költségeket jelentős mértékben a lakosságra kívánták hárítani; a hazai kis- és középvállalkozások helyzete látványosan romlott; a reálbérek szintén jelentősen, több mint 15 százalékkal csökkentek. A szegénység és a bizonytalanság tovább nőtt.

A szociálpolitika az 1993 óta megindult lassú gazdasági növekedés '97-től megkezdődött gyorsulása következtében sem változott, a jövedelempolarizáció a legszegényebbek és a leggazdagabbak között folytatódott, és jelentősen meghaladta az európai uniós országok átlagos mértékét.

Az egészségügyi statisztikáink a legrosszabbak Európában. A várható élettartam területén csak néhány FÁK-országot előzünk meg. Mégsem történt semmi érdemi intézkedés ennek a megváltoztatása érdekében. Megjegyzem, ebben a kérdésben a polgári kormánynak is jelentős adósságai vannak. A szociálpolitika, a jövedelem újraelosztása a kormány szándékain túlmenően a gazdasági növekedés függvénye. Ezért nagyon fontos, hogy a polgári kormány időszakában a nemzeti össztermék növekedése tovább folytatódott, és a kormány egyre növekvő figyelmet szentel a szociálpolitikára. Véleményünk szerint ez pozitívan alakul, bár kétségtelenül vannak elhanyagolt területeink, amelyekről a Magyar Demokrata Fórum a 2001-2002. évi költségvetés vitája során határozottan kifejtette a véleményét.

A polgári kormány hozzálátott az általunk szorgalmazott családpolitika megvalósításához. Az évente emelkedő, gyermekek után járó adókedvezmény növekedése javított a legszegényebb réteg, a gyermekeket nevelő családok helyzetén. A Tárki nemrég megjelent tanulmánya szerint azonban a gyermekek szegénységi kockázata 1999-2000-ben továbbra is magas maradt; az alsóbb jövedelmi kategóriákba tartoznak, bár a kockázatuk némileg enyhült. Összességében megállapítható, hogy azoknak a személyeknek az egy főre jutó jövedelme növekedett, akik három- és többgyermekes családban élnek, és ahol van aktív kereső. Romlott azonban azoknak a családoknak a helyzete, amelyekben nincs aktív kereső szülő, illetve ahol egy szülőnek kell gondoskodnia a gyermekekről. Ezt a problémát kezelni, enyhíteni kell.

Ebbe a kérdéscsoportba tartozik a javuló oktatáspolitika. Ma már minden gyerek, ha képességei és szorgalma ezt lehetővé teszi, bejuthat a középiskolába, növekszik a korcsoportokon belül a felsőfokú végzettségűek aránya, van tandíjmentesség. A cigány családokból származó, ösztöndíjban részesülő gyermekek száma az előző kormányzati ciklushoz képest több mint nyolcszorosára emelkedett.

A hallgatók ősztől a tanulmányaik alatt hitelt kaphatnak, ami hosszabb távon kezeli a problémát. Ez nemcsak a nemzet tudástőkéjének az emelését jelenti, ami a világ gazdasági versenyében való sikeres helytállásunk feltétele, hanem azt is tudjuk, hogy az iskolai végzettség magasabb szintjén a szegénység kockázata is csökken. Ide tartozik még az egyre határozottabban kibontakozó lakáspolitika, ami a családalapítás biztonságának a feltétele. Mindez azt mutatja, hogy a családpolitikát komplexen kezeli a kormány.

Mi ehhez a kérdéskörhöz tartozónak tekintjük a részmunkaidős foglalkoztatás ma még késlekedő bátorítását, ami lehetővé teszi a szülők, szokásainknak megfelelően elsősorban az anyák számára, hogy jobban össze tudják egyeztetni a gyermekvállalást a munkavállalással.

A gazdaságpolitika következtében az elmúlt négy évben több mint 300 ezer új munkahely jött létre, a munkanélküliség csökkent. A jelenlegi 6 százalék körüli szint az európai uniós átlag alatt van, és ha a tendencia folytatódik, hamarosan elviselhető mértékűvé válik. A foglalkoztatottság növekedése mellett azonban nagy figyelmet érdemel az az adat, hogy míg az 1990-es évek elején a háztartások tizede kapott rokkantsági nyugdíjat, addig napjainkban minden hatodik háztartás. Ez sokszor a munkaerőpiacon való ellehetetlenülésre utal. Az MDF ezért kiemelt fontosságúnak tartja, hogy a kormány foglalkozzék a 45-62 év közötti korosztályok foglalkoztatásának a kérdésével. Tudjuk, hogy a háztartások egyharmada megfelelő életszínvonalat tud biztosítani magának, míg a többi kétharmad sorsa továbbra is nehéz. Ezek több mint fele kifejezetten szegény.

Tudjuk, hogy a jövedelmek nagyon nagy eltérést mutatnak. A '80-as évek közepéhez viszonyítva a legalsó és a legfelső jövedelemdecilisek átlagjövedelme közötti különbség mintegy kétszeresére nőtt. A jövedelmi egyenlőtlenségeket mutató úgynevezett GINI-index akkor mutatja a legkisebb egyenlőtlenséget, ha alacsony. Ez az index az Antall-kormány idején, '93-'94-ben 29,4 százalék, a Horn-kormány idején, '97-'98-ban 32 százalék; most, '99-2000-ben 33 százalék volt. Ez figyelmeztet arra, hogy a jövedelem- és adópolitika átgondolásra szorul.

Tudjuk, és ez is tennivalót jelent, hogy a szegénység a munkanélkülieken kívül a betanított, a segéd- és a mezőgazdasági fizikai munkát végzők körében a legnagyobb, s a jórészt ide tartozó cigányság esetében. Ebben a kérdésben előrelépést jelent a minimálbér 2001-ben 40 ezer forintra való emelése, ami azt jelenti, hogy idén, 9-10 százalékos inflációval számolva, reálértéken elértük az Antall-kormány által 1990 szeptemberében 5600 forintban megállapított minimálbér szintjét. A 2002-re tervezett 50 ezer forint további jelentős javulást hoz ennek a társadalmi rétegnek.

Ezeknek a problémáknak az enyhítése nem csupán támogatási kérdés, hanem komplex felzárkóztatási programokat igényel. A nyugdíjasok helyzetével sem lehetünk maradéktalanul elégedettek. A nyugdíjasok csoportja heterogén, de ők a közhiedelemmel ellentétben átlagosan a jövedelmi skála közepén helyezkednek el. A helyzetük, a reálnyugdíjak értéke az elmúlt három évben - a múlt évtől eltekintve - javult. Sajnáljuk, hogy a költségvetési vita tárgyalása során nem sikerült keresztülvinni a javaslatunkat a 2001. és 2002. évi költségvetésen belül az évi 15 százalékos nyugdíjemelésre, mert akkor a nyugdíjasok elérték volna azt a reálértékszintet, amit az Antall-Boross-kormány utolsó évében, 1994-ben elértek. Reméljük, az elkövetkező időszakban erre még sor kerül.

A szociálpolitika értékelése során beszélnünk kell az elmúlt hét évben mostohán kezelt egészségügyről Magyarországon. A magyarság egészségi állapota riasztóan rossz, intézményei kaotikus állapotban vannak, az egészségügyben dolgozók bérei a legalacsonyabbak a többi ágazattal való összehasonlításban. Az egészségügy egyszerre pazarló és szegény, lassan alakul az átalakulás új koncepciója. Eredménynek tekintjük az alap- és fogorvosi ellátásban várható pozitív változásokat, s reményt keltőnek az új egészségügyi miniszter nagy lendülettel megkezdett munkáját.

Sajnálatos azonban, hogy az egészségügy érdemi irányításának lehetőségét a tisztelt Ház épp a napokban vonta meg a minisztertől. A vita során természetesen még számos kérdéssel fogunk foglalkozni, de összességében megállapítható, hogy fejlődés van a szociálpolitika területén, sok fontos területen javított a polgári kormány.

Tudjuk, hogy a társadalomban még számos feszültség van jelen. Jelen van a jelentős polarizálódás; ezzel a problémával foglakoznunk kell, és ez sokéves feladat. Reméljük, erre lesz erőnk, forrásunk, felkészültségünk, s a választóktól kapunk ehhez időt. A vizsgálatok azt is mutatják, hogy a társadalomnak igen kis hányada, napjainkban csak mintegy 14 százaléka elégedett a jövedelmével. Megjegyzem, a Tárki már idézett tanulmánya szerint ez az arány az Antall-kormány idején 16 százalék volt, s a Horn-kormány idején, 1997-ben érte el a mélypontját. S ha a szociálpolitikáról beszélünk, tudnunk kell azt is, hogy a társadalom, ha választani kell a szociális kiadások növelése vagy az adók csökkentése között, ma 66,5 százalékban az adók csökkentését választaná.

Tisztelt Képviselőtársaim! A magyar gazdaság az elmúlt tíz évben sikeresen túljutott a legfájdalmasabb és legnehezebb újjáépítési időszakon, de a társadalomban még nagyon komoly feszültségek vannak.

 

(11.10)

 

Ezek megoldása a közelebbi és távolabbi jövő legfontosabb társadalom- és gazdaságpolitikai feladata. A felvetés igaz: a magyar társadalom kettészakadt. Meg kell állítani a társadalom kettészakadásának az elmúlt három évben sem csökkenő folyamatát, minimális célként el kell érni, hogy a társadalom legszegényebb és leggazdagabb tizede közötti különbség ne haladja meg az európai uniós átlagot. A radikális átalakulás sikeres lebonyolítása után most az európai középmezőnybe való felzárkózás nehéz feladatának megoldása előtt állunk.

Várakozásaink szerint a gazdaság 10-15 éves távon is további jelentős növekedés előtt áll, ami megfelelő programok, tervek esetén egy fontos országépítési szakasza lehet a magyar történelemnek.

Köszönöm szépen figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Felszólalásra megadom a szót Lentner Csaba képviselő úrnak, MIÉP.

 

DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor elszegényedésről beszélünk, látnunk és elemeznünk kell a bennünket körülvevő világot. A magyarság számára soha nem volt közömbös, hogy közvetlen és tágabb környezetét milyen gazdasági és társadalmi folyamatok jellemzik.

A magyar gazdaság és a magyar társadalom is külgazdaság-orientált, a külhoni országokkal való kapcsolata erős és intenzív. Mondhatnánk azt is, hogy a magyar gazdaság és a magyar társadalom a világban erőcentrumokhoz csatlakozik, erőcentrumokhoz szeretne csatlakozni. Ezek az erőcentrumok, a világgazdaság fejlett régiói az elmúlt évtizedekben, ha pénzügyi oldalról közelítjük, egy impozáns fejlődésen mentek keresztül.

A nemzetközi export 1950 óta a tízszeresére nőtt, míg az inflációs kiigazítás után is egyenletesen és gyorsabban növekszik, mint a világ bruttó hazai terméke. A devizaforgalom több mint napi 1,5 billió dollár. 1973-ban, a második olajválság idején ez a devizaforgalom még csak napi 15 milliárd dollár volt.

(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

Többen mondják, hogy ennek a pénzügyi folyamatok diktálta világban, amelyet egy gyűjtőszóval globalizációnak nevezünk, vannak előnyei. Ezek az előnyök: gyors gazdasági növekedés, magasabb életszínvonal, felgyorsult innováció. Ezek azonban csak a globalizáció elméleti előnyei, hiszen e lehetőségek nem mindenki számára adottak sem a világban, sem szűkebb hazánkban. Mondhatnám azt is, hogy egyre több embernek nem adatik meg az, hogy ennek a globalizációnak a vélt előnyeiből egyáltalán részesedjen.

Érzik ezt a világ más pontjain is, hiszen az elszegényedés, a szegénység nemcsak magyar jelenség. A Kereskedelmi Világszervezet Seattle-ben, a múlt év novemberében tartott ülésén tüntetések voltak a globalizáció ellen. Az emberek szerte a világban, így Magyarországon is, növekvő aggodalommal figyelik a globalizáció térnyerését, mert attól tartanak, hogy a nemzeti kultúrák összemosódnak, és a nemzeti államok elveszítik a szuverenitásukat.

A gazdagodás, a tőkemozgások egymással szorosan összefüggnek. Azok, akik irányítják a tőkemozgásokat vagy felügyelik, ellenőrzik, ők részesednek a globalizáció előnyeiből, ám azok az emberek, családok, nemzetek, országok, akik ebben a folyamatban nem vehetnek részt mint irányítók, vagy a legkisebb beleszólásuk sincs az ellenőrzésbe, mindezen jótékony hatásokból kimaradnak. Ha látjuk azt, hogy a világ összvagyonának 86 százalékával 200 ember rendelkezik, s ha látjuk azt, hogy a világ lakosságának 78 százaléka napi két dollárnál alacsonyabb jövedelemmel bír csak mindössze, akkor elszomorító képet kapunk.

Magyarország, ez a kis ország, ebben a világgazdasági környezetben sodródik. Ha leszűkítjük az elemzést, a vizsgálatot, amely az elszegényedést kiváltja, óhatatlanul arra a jövedelempolitikára kell utalnunk, amely Magyarországon az elmúlt évtizedekben gyakorlattá vált. Ez a magyarországi jövedelempolitika, meg kell mondjam, erősen politikaorientált. A bérből és fizetésből élők keresete és a nyugdíjak értéke, a kormányok meghatározó ráhatásai következtében alakult az elmúlt évtizedekben. Tehát nem a gazdasági teljesítmények, nem a reálszektor, nem a pénzügyi szektor hozamai alakítják a jövedelmeket és a nyugdíjakat, hanem a kormányok ráhatásai.

Ez mit jelent valójában? Annyit, hogy a havi nettó reálkereset minden évben csökkent, kivéve azokat az éveket, amikor választások közeledtek. A Boross-kormány idején ez későn jött. A Horn-kormány idején talán jól időzítve, azonban a csökkenés 1996-ra 24 százalékot tett ki. Az átlagnyugdíj vásárlóértéke minden évben csökkent, kivéve a választások közeledtével 1994-ben. 1996-ra az átlagnyugdíj vásárlóértéke azonban már 31 százalékkal volt alacsonyabb, mint 1989-ben.

A rendszerváltozás előtti utolsó évben egy négytagú városi család átlagos havi jövedelme még közel 20 százalékkal haladta meg ugyanennek a családnak a létminimumát. 1993-ra, '94-re ez már a létminimum körül ingadozott. 1989-ben az átlagnyugdíj még közel 23 százalékkal haladta meg a városban egy egyszemélyes háztartásban élő nyugdíjas létminimumát, 1993-ra és '94-re azonban ez a nyugdíj már a létminimum színvonaláig süllyedt le.

A lehangoló tendenciákat tapasztalva, és a Világbank útmutatásait követve a magyar kormány 1995-ben betiltotta a létminimum-számítások közzétételét. Fölmerülhet a kérdés, hogy miért maradtak el akkor a zendülések, amikor a magyar társadalom ilyen fokú érték- és jövedelemvesztést szenvedett el. Azt tudom erre mondani, hogy nyilván a szakszervezetek, amelyek most egyre gyakrabban hallatják a hangjukat a Fidesz-kormány alatt, akkor megfelelően jó kezekben voltak tartva.

1995 szeptemberében a Pénzügyminisztérium a magyar kormány középtávú gazdasági stratégiájáról a következőket mondta: A jövedelemelosztási viszonyoknak a vállalkozások javára történő gyors megváltoztatásával a gazdasági akkumulációs tőkevonzó képességének gyors növekedését igényli, és ennek érdekében kell tenni. Ugyancsak a Pénzügyminisztérium '95-ben megállapítja, illetve célként tűzi ki, hogy a gazdasági stratégia megvalósítása során megindul majd a kívánatos jövedelemátcsoportosítás a vállalkozói szféra javára.

Ezek az elképzelések a Bokros Lajos, akkori pénzügyminiszter elgondolásait tükröző dolgozat első oldalán találhatóak meg. És lám, a jövedelemátcsoportosítások méretei azóta bekövetkeztek, statisztikai adatokkal igazolhatóak. Strukturális és konjunkturális jövedelempolitika együttes jövedelemátcsoportosító hatásaként Magyarországon a munkavállalói jövedelem aránya a bruttó hazai terméken belül 1991 és '97 között 55 százalékról 45 százalékra csökkent le, míg a vállalkozói jövedelmeké 29 százalékról 41 százalékra emelkedett.

A jövedelemolló tehát szétnyílt, ráadásul a munkavállalói jövedelmeket felduzzasztja egyes vállalatvezetők több milliós havi jövedelme. A szegényebb néprétegekből a tehetősebb néprétegek javára ment át a jövedelemátcsoportosítás, és, tisztelt képviselőtársaim, ezért és ettől van elszegényedés. A koraszülött jóléti állam felszámolása az előző kormány idején tehát már végérvényesen bekövetkezett.

1995-ben és '96-ban, tehát két év alatt az oktatásra fordított kiadások reálértéke 22 százalékkal, a társadalombiztosításra fordítottaké 18 százalékkal, a családi pótlékoké 37 százalékkal, az egészségvédelemre fordítottaké 14 százalékkal, a kulturális kiadásoké 28 százalékkal csökkent.

 

(11.20)

 

Az önkormányzatok lehetőségei, pénzügyi forrásai 40 százalékkal estek vissza. A vagyonfelélés, a decentralizált, a szétosztott hiány, az adózásnak az önkormányzatokhoz való letelepítése és az államadósságnak az önkormányzati térfélen való megjelenése kísérte az elmúlt kormányzati ciklust.

Ugyanakkor - hogy az okokra is rámutassunk - a kamatkiadások 1989 és '96 között az államháztartási kiadások összegéből arányaiban nézve 5,6 százalékról 16,2 százalékra nőttek, tehát a háromszorosára. Bruttó hazai termékben számolva pedig a kamatkiadások értéke az említett '89-96 közötti időszakban 3,6 százalékról 9,2 százalékra emelkedtek meg. Csúcspontjukat 1997-ben érték el, amikor is a 2000 milliárd forintos adósságcsere révén kamatozó adóssággá váltották át a Magyar Nemzeti Bank tartozásait, aminek a kamatkitétele 160 milliárd forint volt az említett időszakban.

Fölmerülhet, hogy az új kormány, a Fidesz vezette koalíció milyen lépéseket tesz ebben a folyamatban - amelynek eredői, okai egyértelműen a rossz pénzügypolitikában és az elhibázott gazdaságpolitikai intézkedésekben vannak -, vajon milyen lépéseket tud tenni a Fidesz-kormány, hogy mindezeket kivédje, orvosolja. A humán fejlesztési beruházások reálértéke az irányszámok szerint 1997-hez viszonyítva 2002-re 13 százalékkal fog megnövekedni, és talán egyszer majd eléri az 1989. évi szintet.

Fölmerülhet azonban, hogy talán ez a növekedés 2002-re, illetve azt követően tartós lesz-e. Én azt mondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nem lesz tartós, ha Magyarországon az igazságos arány szerinti közteherviselés nem valósul meg, nem lesz tartós, ha az elmúlt évtizedben végrehajtott nemzetellenes, magyartársadalom-ellenes privatizáció felülvizsgálata nem történik meg. Így csak féleredményeket érhetünk el, játszhatunk a számokkal, ettől még egyről kettőre nem jut el a magyar társadalom.

Látva a folyamatokat, aggodalmunknak is hangot kell adjunk, hiszen Magyarországon a munka termelékenysége, a feldolgozóiparban elért teljesítmények dinamikusan emelkednek. A tavalyi évben 12,1 százalékkal emelkedett meg a feldolgozóipar termelékenysége. Ez annyit jelent, hogy ennyivel intenzívebben, jobban és többet dolgoztak a magyar munkavállalók. A reál nettó átlagkereset-növekedés azonban a 12,1 százalékkal szemben csak 3,6 százalékot tesz ki. Elképesztő a lemaradás! Úgy gondoljuk, hogy a Fidesz-kormánynak lenne még mit bepótolni, hiszen ha van teljesítmény, munkaintenzitás, többletteljesítmény kikényszerítése a dolgozóktól, akkor arra is lehetőséget kellene teremteni - ha kell, kormányzati eszközökkel -, hogy a megtermelt jövedelem a dolgozókhoz, a munkásokhoz, a magyar családokhoz is eljusson!

Meg kell mondjam, hogy az elmúlt tíz év pénzügyi és gazdasági politikája, amit a külsőtőke-motiváltság jellemzett, arra enged következtetni az elmúlt évvel bezárólag - tényadatok alapján véglegesen -, hogy sajnos nehézségek előtt állunk. A tavalyi évben már 80 százalékkal kevesebb működőtőke jött be az országba. A kormányprogramban meghirdetett 200 ezer új munkahely megteremtéséből ez idáig jóformán semmi nem lett, sőt a kevesebb tőkebehozatal, tőkebejövetel mellett az itt lévő tőkésvállalatok is kivonulnak az országból: a Mannesmann esete Sárbogárdról, a Kabai Cukorgyár elhagyása, és a Danone a Győri Kekszgyárban 700 munkahelyet szüntet meg.

Azt is meg kell mondanom, hogy elszegényedésről, társadalompolitikáról csak úgy van értelme beszélni, úgy van értelme aggódni a magyar családokért, a szegény emberekért, ha mellé a megoldást is odatesszük; odatesszük azt a nemzeti gazdaságpolitikát, amely mindannyiunkat, az egész társadalmat egyaránt kedvezményezi.

A pénzügyi folyamatok azonban lehangolóak. A bruttó külföldi államadósság tavaly év végén 33,1 milliárd euró volt, ez 4 milliárddal több, mint 1999 végén. A nettó - szoktak erre hivatkozni kormánypárti képviselők, hogy az csökkent, bár a bruttóra is azt mondják néha, hogy csökkent, de tisztelt képviselőtársaim, nem csökkent a nettó külső államadósság sem, hanem 900 millió euróval emelkedett! Így az értéke 12 milliárd euró fölött van! Ezek tényszámok! Ezekkel vitatkozni, ennek az ellenkezőjét állítani úgy, hogy a kimutatások, a gazdaságstatisztikai elemzések mást mutatnak, nem lehet. Ugyanakkor aggasztó, hogy az országnak 7100 milliárd forint belső államadósság-tömege is van. Ennek a kamatterhe a 2001. évben 740 milliárd forintot tesz ki.

Gondoljanak bele önök és a tévénézők, rádióhallgatók, hogy ezen pénzeknek, kamatkiadásoknak a tömege ha bekerülhetne az oktatásba, bekerülhetne az egészségügybe, hozzájuthatnának az önkormányzatok ehhez a pénzhez, akkor mennyivel élnénk jobban, mennyivel élhetnénk boldogabban!

Tisztelt Parlament! Számos statisztikai elemzést hozhatnék még elő arra, hogy az elmúlt tíz év gazdaság- és ebből kifolyólag társadalompolitikája nem volt eredményes. Az elszegényedés megállítása nem sikerült.

Három életképet mondanék önöknek, három életképet az ezredforduló Magyarországáról. Az első: Pilisi-medence, Solymár, Pilisjászfalu. A Johnson Controls nemzetközi műanyaggyártó cég ellen a Pilisi-medencében élő emberek hónapok óta tüntetnek. Felvállalva ügyüket - mert a térség országgyűlési képviselője nem vállalta fel - azért küzdünk, hogy a környezetszennyező beruházást megakadályozzuk, az új üzem létesítését elkerüljük. Ebben az üzemben veszélyes vegyi anyagokkal foglalkoznak: izocianáttal, amely környezetre, emberre egyaránt káros. A kormányzat azonban, a Környezetvédelmi Minisztérium ezen műanyaglobbi ténykedését Budapest tüdejében, a Pilisi-medencében, úgy tűnik számunkra, lehetővé kívánja tenni jogi furfangokkal, kormányrendeletekkel alátámasztva.

A második életképet a 2000. és a 2001. év fordulójáról Kabáról hoznám önöknek; Kabáról, Hajdú-Bihar megyéből. A kabai parasztok ezelőtt néhány évvel megkapták jogos jussukat, a földet, ki tudták venni a részaránytulajdonukat a téeszből. A föld mellé azonban megkapták azok terheit is: a meliorációs költségeket. Annak a talajjavításnak a költségeit, amelyet azokon a földeken soha el nem végeztek! Perben vannak most a megszűnt szövetkezet jogutódjával a kabai földművesek.

Meg kell azonban mondjam önöknek, ha elszegényedésről beszélünk: ezeknek az embereknek nincs 10 ezer, nincs 50-60 ezer forintjuk - attól függ, kinek mekkora a földje -, nincs annyi pénzük, hogy kifizessék a földművelés alapját, a földnek ezt a terhét. A Földművelésügyi Minisztérium mint a kormány egyik tárcája a kabai parasztokat végrehajtással tartja sakkban! Azt mondja, hogy ha nem kerülnek kifizetésre ezek a meliorációs költségek - családonként, emberenként néhány tízezer forintról van szó -, akkor végrehajtási eljárást kezdeményez ellenük. Ez is a 2000. év Magyarországa.

A harmadik példát, életképet a siklósi hegyről hoznám, Baranya megyéből. A siklósi hegyen a parasztok, a földművesek, a szőlőtőkét kapáló emberek nem tudják fizetni a bor jövedéki adóját, de legfőképpen nem tudják azokat a nyilvántartásokat vezetni, amelyeket ez a kormány a részükre kötelezően vezetendőként előírt. A parasztember keze nem a ceruzához, nem a pénztárkönyvhöz, hanem a szőlőtőke kapálásához van szokva.

 

 

(11.30)

 

 

Nem találják ennek a lehetőségét, mert olcsó olasz és rajnai borok jönnek be az országba a felszabadított védővámok miatt.

A negyedik példa pedig a Győri Kekszgyár esete. Hétszáz ember válik rövidesen munkanélkülivé Győrben, mert az üzem külföldi tulajdonosa a gyár bezárását sürgeti. Hétszáz ember lesz rövidesen munkanélküli, de ezt a kormány csak úgy próbálja meg áthidalni, hogy a Széchenyi gazdaságfejlesztési tervet, amelyet egyébként eredendően kisvállalkozóknak ígért, magyar, belföldi kisvállalkozóknak, most ennek a multicégnek akarja részeiben odaadni. Annak a multicégnek, nemzetközi vállalatnak, amelynek csak az élelmiszer-ipari tevékenységéből fakadóan a 2001. évben elért árbevétel-növekménye kétszerese, mint a Széchenyi-tervben előirányzott összeg három évre vonatkozóan.

Képviselőtársaim! Mondandóm befejezéséhez közeledve azt tudom mondani azoknak az MSZP-s képviselőknek, akik ezt a vitát kezdeményezték, hogy a probléma felismerése jó. A Fidesztől pedig azt kérnénk, ha már a problémát fölismertük, akkor ezért közösen tegyünk is, azonban minderre még ez idáig nem került sor.

Az elmúlt év őszén a parlament felsőházi termében "Tíz éve szabadon" címmel egy előadást mondott Brzezin ski, és érdekes, megdöbbentő gondolatokat mondott el Magyarországra vonatkozóan is. Nagyívű előadásának a lényege az volt, hogy a rendszerváltó országok társadalmai a kommunizmusból a demokráciába való átmenetet úgy élték és élik meg még mindig, hogy a szabadság nélküli, minimális létbiztonságot a szabadságbeli létbizonytalanságra váltották. Azt is hozzátette, hogy ezen társadalmak nagyobb része - köztük a magyar társadalom is - a létminimum környékén tengeti életét. Azt, hogy a közép- és az idős korúak meghatározó része veszteséget szenvedett ebben az átmenetben, valahol természetesnek tartotta. Mi a MIÉP részéről ezt soha nem tartjuk természetesnek. Kifejti azt is, hogy az elszegényedés, a veszteség, a társadalmi deficit az új generáció, a legújabbak, a legfiatalabbak életébe is begyűrűzött. Sajnos Magyarországon ezek a jelenségek egyre gyakoribbak, egyre súlyosabbak.

Én befejezésképpen, tisztelt képviselőtársaim, Pál apostolnak a Timóteushoz írt első leveléből idéznék röviden. Így fogalmaz Pál apostol: Azoknak pedig, akik e jelen való világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, és ne a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben reménykedjenek, aki bőségben megad nekünk mindent a mi tápláltatásunkra. Tegyenek jót, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, szíves adakozók, javaikat közlők! És mindezzel jó alapul a jövőre gyűjtsenek kincset maguknak, hogy megragadják az igazi életet. - Ez Pál apostol tanítása.

A harmadik évezredbe átérve én azt mondanám, hogy az igazi élet értelme az a tehetség, amikor a munkával új értéket tudunk előállítani. Azok a gyártásszervezési eljárások, amikor hozama, haszna van a tevékenységnek, de ez a tevékenység, ami itt a külföldi cégeknek és egyes vállalkozóknak jól megy, én azt mondanám, hogy társadalmi felelősséggel is jár, és ennek hogyan-mikéntjére Pál apostol tanításai szolgáljanak alapul.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a MIÉP soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Kétperces hozzászólásra következik Horváth Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A parlamenti pártok vezérszónokainak meghallgatása után két percben én a mai politikai vitanap címével kapcsolatban szeretném elmondani gondolataimat. Talán első hallásra majd nyelvészkedésnek tűnik, amit mondok, de valójában élesen rávilágít a jobbközéppártok, illetve az ellenzéki pártok társadalomszemléletére.

A mai politikai vitanap - amelyet szocialista képviselők kezdeményeztek - címe úgy szól: "A társadalmi kohézió, az elszegényedés megállítása." Ha megnézzük a "kohézió" szó eredeti jelentését, az valóban összetartó erőt jelent abban az esetben, ha erőszakos szétválasztásról van szó. Eredetileg ez egy fizikai, műszaki kifejezés, a fizikai testek vagy a folyadékok, cseppfolyós testek azon tulajdonsága, hogy egy erőszakos szétválasztással szemben ellenállást tanúsítanak. Én úgy gondolom, a magyar társadalomban nem erről van szó. Ez a cím inkább a kollektivista-marxista társadalomszemléletet, egy harcos marxista felfogást tükröz, osztályelméleteket takar. Ezért én nagyon örültem, amikor a kormány tagja, épp Pálinkás államtitkár úr a "szolidaritás" kifejezést használta, amely valóban az elszegényedésnek az alapmegoldása vagy kulcsa lehet, és ezen túlmenően, ha a szolidaritás szót használjuk, akkor eljutunk oda, hogy végül is a keresztény társadalomszemlélet, társadalomtanítás kulcsszava kerül be a mai parlamenti vitába. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Lejárt a két perc!)

Érdekes volt hallgatni az MSZP vezérszónokát, illetve az SZDSZ-es vezérszónoklatot. Keresték azokat az új szlogeneket, új kulcsszavakat, amellyel pótolni tudták volna a keresztény társadalomszemléletet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), de végül is mindnyájan oda lyukadunk ki, hogy a szolidaritás, a szubszidiaritás, a közjó szolgálata, az igazságosság, az emberi boldogulás... (Az elnök kikapcsolja a képviselő mikrofonját.)

ELNÖK: Képviselő úr, letelt a kétperces időkeret. Kétperces hozzászólásra következik Horváth János úr, a Fidesz képviselője.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hallgatván a kormányoldal és az ellenzéki oldal szónokait, valahogyan az a benyomás keletkezik bennem is, talán másokban is, amiről majd persze a későbbiekben részletesen beszélünk, hogy mintha az ellenzék mindhárom szónoka azt kereste volna, hogy van-e káka és van-e rajta csomó. Hát persze hogy van!

Azonban ez a Magyarország egy olyan kert, amelyik gyümölcsöskert, virágoskert, agrárium, de sok minden gaz és gyom is van benne, és mintha több felszólaló is nem a gyomokat kereste volna és azoknak a kihúzogatására mutatott volna rá, hanem inkább a kívánatos teljesítmények, eredmények elhallgatására. Nem hallatszik az, hogy egyensúlyra törekednénk, olyan tükröt mutatni fel, amelyik az eredményeket is meg az elmaradottságokat is mutatná.

Szóval arra szeretném hívni magunkat - én is szólok majd a későbbiekben -, hogy több adatot és tényt mondjunk magunknak, mert hiszen azzal leszünk képesek jobb törvényalkotóvá lenni, és különösen az ország népének, mert meghirdettük, hogy politikai vitanap van.

Ha ez a vita elokvencia, teátrikus és kevesebb benne a lényeg, akkor ezzel az Országgyűlés tekintélye nem emelkedik, hanem éppen ellenkezőleg.

Köszönöm, elnök úr.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Steinerné Vasvári Éva, a Fidesz képviselő asszonya.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársak! Hat hónappal e politikai vitanap kezdeményezése előtt, 2000 szeptemberében a Szociális és Családügyi Minisztérium a Szociális Tanáccsal közösen kétnapos konferenciát rendezett a szegénység, a kirekesztettség témájában. Ezen a konferencián nemcsak a politikusok vettek részt, hanem a szociális terület hivatásos és önkéntes művelői, szakértői is. Ez a rendezvény - mely könyv formájában is már megjelent - pártpolitikától mentes, nagyon hasznos esemény volt, valódi párbeszéd a közös cél, a szegénység felszámolása, a társadalmi kirekesztettség megszüntetése érdekében.

A mai napunk is akkor lesz hasznos, ha a politikusok közti vita is nemcsak témájában, címében, hanem szellemiségében és színvonalában is hasonlatos lesz ehhez a szeptemberi konferenciához. Én bízom benne, hogy így lesz.

 

(11.40)

 

A szeptemberi konferencia egyik szekciójának témája az idősügy szociálpolitikája volt. Dr. Iván László professzor úr az Idősügyi Tanács képviseletében beszélt arról az EU-ban végzett vizsgálatról, hogy a tagállamokban mennyire elégedettek az idősek élethelyzetével, az idősek anyagi helyzetével.

Az alábbi nyolc országban a megkérdezettek szerint anyagi nehézséggel küzdenek az idősek: Belgiumban 42 százalék, Spanyolországban 54 százalék, Görögországban 40 százalék, Olaszországban 39 százalék, Dániában 26 százalék, Franciaországban 47 százalék, Írországban 34 százalék, Hollandiában pedig a megkérdezettek 31 százaléka vélekedett úgy, hogy az idősek nehéz anyagi körülmények között élnek. Ezek az adatok Európa szerencsésebb feléről valók, ahol az elmúlt évtizedben hazánkénál könnyebb problémákkal kellett megküzdeni, és nem működtettek szociális csomagküldő szolgálatot. Ezen országok megkérdezettjei sem elégedettek az idősek helyzetével, különösen anyagi helyzetével, akkor hogyan lehetnénk mi azok a rendszerváltás tizenegyedik évében. Hiszen hogyan is volt a rendszerváltást megelőzően?

A szocializmus körülményeinek megfelelően volt egy alacsony árszínvonal, amelyet már az 1980-as évek elejétől kezdődően egy folyamatosan növekvő infláció terhelt, de ez még lényegesen elviselhetőbb volt, mint a rendszerváltás utáni években. 1987-1988 táján a jövedelemkülönbség a legszegényebbek és a leggazdagabbak között 4,5-szörös volt. Ez a különbség nem volt sem nagyobb, sem kisebb, mint a jóléti Svédországban, jóllehet belső tartalma teljesen más volt. 1990-ben az ártámogatások leépülésével elszabadultak az árak, mind a keresetek, mind pedig a nyugdíjak emelkedése alatta maradt az inflációnak. Csak két évet szeretnék említeni, tudom, hogy ezt az ellenzéki képviselőtársaink nem szeretik, az 1995. és 1996. éveket, amelyeket Bokros Lajos fémjelzett; ekkor a nyugdíjak 15,4, illetőleg 12,5 százalékkal emelkedtek, 28,2 és 23,6 százalékos infláció mellett, azaz a nyugdíjak reálértéke 10, illetve 8,9 százalékkal csökkent, a jövedelemkülönbségek pedig az 1987. évi 4-4,5-szörösről 6-8-szorosára nőttek. Vélhetően az akkori parlamentben nem egy vitanap, hanem egy egész vitahét volt szükséges ahhoz, hogy megtárgyalják a szegénység megállítását.

A polgári kormány mindent megtesz azért, hogy a nyugdíjak vásárlóértékét visszaadja. Erre törekedtünk az elmúlt három évben, természetesen az eredménnyel nem lehetünk még elégedettek. Továbbra is azon kell dolgoznunk, hogy a családoknak, és ezen belül a nyugdíjas családoknak, a nyugdíjas egyedülállóknak minél jobb életkörülményeket biztosítsunk, minél kevesebbeknek kelljen szembenézni a szegénységgel. Ezért döntött úgy a Fidesz vezette kormány már a tavalyi évben is, hogy a tervezett nyugdíjemelésen túl, amennyiben a inflációs tényadatok a tervezettől eltérnek, a különbséget kamattal növelve kapják meg az érintettek. Pontos elszámolás, hosszú barátság - mondta a miniszterelnök. Így teszünk az idén is; idén a nyugdíjasok számára azon kedvező módosítással, amely módosítást a Fidesz frakció maximálisan támogat, hogy az infláció tényleges mérőszámát a nyugdíjasok fogyasztói kosara alapján határozzák meg. Ezen dolgozik most a KSH, és reméljük, az eredményeit hamarosan megismerhetjük és megvitathatjuk.

Most nézzük meg, mit mutatnak a 2000. évi számok a társadalom egyes csoportjaiban, és így a nyugdíjasok körében. A Tárki 2000 májusában végzett vizsgálati anyagából szeretnék idézni: "Az elmúlt egy évben nem változott jelentősebben a korábbi években kialakult jövedelemegyenlőtlenségek nagysága. Az idősek szegénységi kockázata általában az utóbbi évben nem változott, és kevesebb mint az átlag fele. Ez lényeges megállapítás - mondja a Tárki-anyag -, ugyanis az 1990-es évek közepi értékhez képest jelentős elmozdulást jelent, amikor is az idősek szegénységi kockázata átlagos mértékű volt. Ennek magyarázata, hogy miközben az egyenlőtlenségek nagysága összességében nem változott, de az egyes csoportokon belül, így a nyugdíjasoknál is, a csoportokon belüli belső polarizáció növekedett. Azaz az idősek bizonyos csoportjai a szegények közé tartoznak, mások viszont nem, és az idősek között ez utóbbiak aránya, a szegények közé nem tartozóké, jelentősen meghaladja... - mint a fiatalabb generációban vizsgált tapasztalatokat." - szól a Tárki-anyag.

A nyugdíjasok helyzetének egy másik szempontból végzett vizsgálatában a társadalmi, a nemzedéki kohézió meglétének, a generációk közötti szolidaritás, segítségnyújtás gyakorlati példáját találtam a statisztikai adatok nyelvén. Ezt a jelenséget a hétköznapokban mindannyian látjuk, tapasztaljuk, amikor látjuk, hogy a nagyszülők segítik az unokákat, esetleg gyermekeiket. Sokszor ezt természetesnek vesszük, hiszen gyermekeiért, unokáiért az ember, a nagyszülők mindent megtesznek. De most szembesültem először ezen statisztikai adatokkal, miszerint a nyugdíjas háztartások minden típusánál a kapott és adott támogatások egyenlege a családon belül mínuszos, azaz átlagban a nyugdíjasok nagyobb mértékben támogatják családjuk fiatalabb tagjait, mint a fiatalabb generáció a nyugdíjasokat.

A nyugdíjasok is nagycsaládban gondolkodnak, és támogatják a gyermeknevelésben a fiatal szülőket, még tanuló vagy éppen pályakezdő unokáikat. Politikai vitanap nélkül is megvalósítják a társadalmi összetartozás, a szolidaritás gyakorlatát a fiatalabb generációval. Ezért köszönet illeti őket, és tanulni kellene tőlük.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kósáné Kovács Magda asszony, az MSZP képviselője. Megadom a szót.

 

KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Magam is fontosnak tartom, hogy tisztázzuk a vitánk tartalmát, célját, hogy világosak legyenek a fogalmak, amelyeket használunk. A társadalmi kohézió rokonértelmű szava a szolidaritásnak, de a két szó terjedelme, tartalma nem teljesen azonos.

A társadalmi kohézió az én értelmezésemben a társadalmi cselekvés és az emberséges közgondolkodás eredménye és feltétele. Eredménye azért, mert a társadalom széleinek a távolodása, kedves Horváth képviselő úr, szétszakíthatja a társadalom szövetét. Eredmény azért, mert hosszabb távon a gazdasági növekedést, sőt még az európai integrációt hátráltatható tényezővé válik ez a szétszakadás, a társadalom szövetének a meggyengülése. És feltétel, mert csak az összetartozás alapján szervezett intézmény- és eszközrendszer akadályozhatja meg a szegregációt, a gettósodást, azokat a drámai jelenségeket, amelyekkel együttélünk.

Rövid felszólalásomban az egyenlőtlenségek törésvonalairól szeretnék beszélni, azokról a törésvonalakról, amelyek a társadalmi összetartozást, a társadalmi kohéziót fenyegetik. A képviselőtársaim a későbbiekben szólni fognak a jövedelmi különbségekről, amelyeknek az arányáról persze hosszas vitát lehetne nyitni; a Tárki 7,5-szörös jövedelmikülönbség-szélekről beszél, a valóság valószínűleg ennél nagyobb, eléri a 9-10-szeres különbséget. És mivel Horváth képviselőtársam adatokat kért számon, hadd mondjam, hogy a harmadik világ kétségbeejtő nyomorküszöbétől régiónk, a kelet-közép-európai régió szerencsére viszonylag távol van.

 

(11.50)

 

De az a tény, hogy napi 2 dollár 15 centből Magyarországon is drámaian sokan élnek, körülbelül feleannyian, mint Szlovákiában, és napi 3 dollár 40 centből pedig nálunk majdnem még egyszer annyian élnek, mint Szlovákiában, eléggé mutatja azt a veszélyt, hogy ha a harmadik világ 1 dollár napi jövedelem alatti szegénysége nem is fenyeget minket, rajta vagyunk azon a lejtőn, amelyik a harmadik világ szegénységéhez is vezethetne. És nem véletlen, hogy a régióban, a régióközeli országokban a szegénység mélysége ott a legnagyobb, ahol nem estek át azon a sokkterápián az országok, amelyet ma is többször nemzetellenes bűncselekménynek bélyegeztek, hiszen Lengyelországban és Magyarországon indult el az a gazdasági növekedés, amely 1997-től lendült meg és tart folyamatosan ma is.

Mindeközben természetesen hangsúlyozom, hogy a gazdasági növekedés önmagában nem oldja meg a szociális problémákat, sőt hozzáteszem, hogy a gazdasági növekedés nem oldja meg önmagától még a foglalkoztatás, a munkaerőpiac gondját sem.

Ma 1 millió 700 ezer aktív korú embernek, tehát 14 éves és 62 éves életkor közötti embernek - nem 74 éves korig számoltam, amit egyébként pedig a statisztikai sztenderdek alapján megtehetnék - nincsen munkából származó jövedelme. Ennek a hatalmas létszámnak egyharmada nyugdíjas, körülbelül 20 százaléka kap - idézőjelbe mondom - szülői ellátást, tehát gyermeki jogán támogatást, 20 százalék a támogatásban részesülő munkanélküli. És ha összeadják a számokat, akkor 500 ezer aktív korú magyar állampolgárról nem tudunk semmit. Persze ők sem ismerik Selmeczi Gabriella 39 pontját. Nem figyel rájuk a világ, nem veszi észre őket a társadalom, nem tudjuk, miből élnek, nem tudjuk, hogy van-e fekete- vagy alkalmi munkájuk, nem tudjuk, hogy kapnak-e valamilyen módon önkormányzati segélyt vagy támogatást.

De egyben biztosak lehetünk, abban, hogy a statisztika elfedi vagy felnagyítja a valódi problémákat. Elfedi akkor, amikor jó tendenciákat akar igazolni, és felnagyítja akkor, amikor a normatív támogatáshoz való hozzájutás kényszere hajtja. 500 ezer állampolgártársunkról, aktív korúról nem tudunk semmit, és nem tettünk értük semmit. 200 ezer új munkahelyről volt szó, ebből a 200 ezerből 100 ezer akkor jött létre, amikor a gazdasági növekedés elindult 1998-ban, '99-ben 70 ezer, 2000-ben 30 ezer, következésképp a spontán gazdasági növekedés munkahelyteremtő hatása kifújt.

Mi azt állítjuk, hogy ha nem lesz központi finanszírozás, ha nem lesznek központi pénzeszközök és nem lesznek helyi közvetítő, segítő intézmények, akkor a 200 ezer új munkahely egy olyan befagyott munkaerő-piaci állapotot rögzít, amelyikben az 500 ezer ember sorsa a jövőben sem oldódik meg.

Nem lehet nem szólni azokról a térségekről, ahol a regionális szakadékok drámai különbségek gyűjtőhelyévé, szegénységzárványok őrzőivé váltak. A nagyvárosok gettósodó területei, a bezárt ipartelepek, a bányák környékén épült munkástelepek, a munkalehetőségektől elzárt, elcigányosodott aprófalvak sorsa gyakran kikerül a politika látóteréből. Lakóhelyi szociális és etnikai hátrányok halmaza gyűlik fel ezekben a régiókban, és senki, van olyan település, ahol senki, a legfiatalabbak közül sem végezte el a nyolc általánost, és az álomalapítás hónapjaiban sem álmodik senki ezeken a településeken fehér blúzos kislányról, aki a ballagás napján ebbe a faluba térne vissza.

Mi úgy gondoljuk, hogy csak valódi oktatási támogatás és a kiürülő középiskolák közötti verseny helyett a velük megtöltött iskolapadok jelentik a hosszú távú megoldást.

Képviselőtársaim! Azt mondtam, hogy a társadalmi kohézió emberséges közgondolkodás és emberi szó is. A közbeszéd stigmatizál: a szegény maga tehet arról, hogy szegény, a munkanélküli lusta, a cigány bűnöző. És ha erre a politika is rátesz és a politikai közbeszéd is tovább stigmatizál, akkor mi magunk is hibásak, sőt, mi magunk is bűnösök vagyunk. Próbáljunk ezen a politikai vitanapon ez ellen is tenni!

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Szentgyörgyvölgyi Péter úr, a Független Kisgazdapárt képviselője, de úgy látom nincs jelen. Helyette Horváth Béla kíván felszólalni? (Horváth Béla: Igen.) Megadom a szót Horváth Béla úrnak, a Független Kisgazdapárt képviselőjének.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Valóban jó lett volna, ha az előző parlamenti ciklusban is a szolidaritás hangja ilyen markánsan megszólalt volna jelenlegi ellenzéki képviselőtársaim részéről. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Megszólalt!) Ezzel kapcsolatban hadd idézzem, a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1999 karácsonyán közzétette körlevelét a boldogabb családokért. Hadd idézzek belőle két mondatot, hisz az anyag az 1997. évi adatok alapján született, és ezek az adatok alátámasztják ezeket a mondatokat - mondom -: a családtámogatási rendszert néhány éve megrendítették a megszorító állami intézkedések - a Bokros-csomagról van szó -, a családok elbizonytalanodtak, megingott a hosszú távú tervezhetőségbe vetett eddigi hitük, beszűkültek anyagi forrásaik.

Külön érdekessége ennek a dokumentumnak, hogy meghirdette a családbarát törvényhozást, és én úgy gondolom, tisztelt Ház, kedves rádióhallgatók, hogy akik ma hallgatták a kormánypárti felszólalásokat, azok megállapíthatták az elhangzott adatok alapján, hogy a polgári koalíció kormánya valóban egy családbarát politizálást folytat, úgy próbálja a társadalmi szolidaritás igényét kielégíteni, hogy a családokon keresztül emeli fel a nemzetet.

Köszönöm figyelmüket.

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Gidai Erzsébet asszony, a MIÉP képviselője. Jelzem, hogy a MIÉP-nek 6 perc 51 másodperc áll még rendelkezésére.

 

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Elnök Úr! Képviselőtársaim! Tisztelt Rádióhallgatók! Egy olyan nagy témával foglalkozunk, az elszegényedés megállításával, ami azt hiszem, hogy nem egynapos vitát igényelne, hanem többnapos vitát is, és minden valószínűség szerint nagy eredményre többnapos vita után sem jutnánk.

Mondom ezt azért, mert amikor erről a témáról itt szó esik, akkor valójában a lényegről eltereljük a figyelmet. Hiszen arról kellene valóban beszélni, hogy mi okozta az elszegényedést, mi a forrása ennek, hogyan lehetne visszaszerezni azokat a forrásokat, amelyeket törvényesített szabadrablás keretében ebből az országból kiszállítottak, vagy egy nagyon szűk réteg korrupció, visszaélés, gazdasági bűncselekmények kapcsán zsebre vágott. (Rozgonyi Ernő: Így van!)

Megmondom őszintén, hogy kicsit még cinizmusnak is tartom, hogy itt ez a téma most megvitatásra kerül, abban a parlamentben, ahol az elmúlt tíz év alatt számtalan olyan törvény született, ami ezt az elszegényedést okozta, megtámogatták az ország lerablását, a források felszámolását, elherdálását, és miután tönkretették a nemzetgazdaságnak, a népességnek több mint kétharmadát, akkor arról beszélünk, hogy kérem szépen, mi is van ezzel az elszegényedéssel, hogyan lehet ezen valamit változtatni, ahelyett, hogy visszanyúlnánk azokra a forrásokra, és szembenézne a parlament önmagával, hogy miért is hozott olyan törvényeket például, amelyek a privatizációt segítették, miért asszisztált és törvényesítette a források szabad kiáramlását, miért hagyta jóvá száz százalékkal mind a két oldalon, mindegyik oldalon az 1997-es adósságcserét, amelyről nagyon sok vita szólt már itt, hogy a költségvetésnek szinte 40 százalékát nem a lakosság életminőségének a javítására fordítják, hanem források kiáramoltatására, és bizony nem egy itt ülő képviselő klientúrájának a meggazdagodására.

 

(12.00)

 

Miért nem azt a kérdést tesszük fel, hogy mi történt például a SZOT vagyonával, hová lettek az üdülők, ami az elszegényedésnek egy nagyon komoly forrása? Miért nem kérdezzük meg például azt, hogy az elmúlt tíz év alatt hova lett az a vagyon, ami a magyar nemzet, a magyar népesség tulajdonát képezte, amivel rendelkezett; de ha már ezt elherdálták, akkor hova lett ennek az eredménye?

Miért nem fizettetjük be az adót azokkal a cégekkel, multinacionális vagy magyar cégekkel, amelyek ezt nagyon olcsón kézbe kapták, és nem fizetnek adót utána? Miért hagyjuk azt, hogy a pénzintézetek adómentesen létezzenek a magyar spekulatív pénzpiacon, és vigyék ki a forrásokat? Ha rendes adófizetés történne, és nem a bevételnek 8 százaléka lenne a társasági adó, amit elsősorban multinacionális cégek nem fizetnek be, és ezeket lehet ideológiailag, pejoratívan értelmezni, ezek konkrét pénzügyi tények, ha azt engedélyezzük, hogy a pénzintézetek 0,5 százalékos adót fizessenek be, ami Európában sehol, egyetlenegy országban nem található és szégyenletes, és hogyha azt jóváhagyta a parlament, hogy a magyar családok az adóknak több mint 66 százalékát fizessék be az igen kicsi jövedelmükből, akkor kérem szépen, miről beszélünk most, mit vitatunk meg itt? Hogy okoztuk az elszegényedést, és utána megsimogatjuk őket és sajnálkozunk rajta?

Nagyon sajnálatosnak tartjuk, hogy '98-ban is az ígéretek ellenére tovább folytatódott a korábbi négy év meg az azt megelőző négy év, meg korábban a spontán privatizáció időszakának a folyamata, és az ígéretek ellenére kemény kézzel nem állították meg ezt a privatizációt, nem állították meg az erőforrásaink kiáramoltatását és ennek a lehetőségét az országból. Hogyha ehhez persze rétegeknek, fiataloknak, ez rendkívül fontos, az édesanyáknak támogatást adunk, ez nagyon dicséretes dolog, de ez egy kicsit pótcselekvés is, mert hiszen ha források így erodálódnak, akkor nem lesz elég forrás ennek a fenntartására.

Ott van a gazdasági növekedésnek a mutatója, amit mellveregetéssel, dicsekvéssel mondunk, hogy 5 százalék. De nézzünk az 5 százalék mögé: ez egy elszegényítő növekedés, hiszen az országban maradó, mögötte meghúzódó jövedelem nagysága, ami a tényleges, országban maradó, rendelkezésre álló jövedelemnagyság - sajnos a pénzügyminiszter úr erre nem tudott válaszolni nekem -, az körülbelül a megtermelt bruttó hazai terméknek 50 százaléka. Hát akkor miből fogjuk az elszegényedést leállítani?

Nézzük az Európai Unióhoz való csatlakozás izzadságszagú törekvéseit! Mindent föláldozunk csak azért, hogy a klubba beléphessünk, fizessük a klub tagsági díját. Feltették-e már egyetlenegyszer is a kérdést, hogy az Európai Unió bürokratái mit fognak nekünk cserébe adni? Megállítják-e az elszegényedésnek a drasztikus és katasztrofális folyamatát? Mert erre ugye az a válasz, ha megnézzük, bár aláírtuk a szociális chartát, de annak szinte egy pontját nem fogják teljesíteni, hogy a munkahelyekkel szemben vagy a munkaerő áramlásával szemben nagyon kemény diszkriminációt fognak alkalmazni, hogy egy fillérrel nem járulnak ahhoz hozzá, hogy a nemzetgazdaságban élő magyarságnak az életminőségét tudjuk javítani, mert azt fizesse - nemegyszer hallottam konferenciákon -, aki be akar lépni a klubba, azé a felelősség és azé a teherviselés. Hát kérem szépen, akkor ilyen klubba addig belépni, amíg ezeket a kérdéseket meg nem oldottuk, nem szabad, mert ez egy nemzetellenes tett és tevékenység lesz!

És ha megnézzük a harmadik területet, a családok rétegződését és helyzetét, miniszterelnök úr is többször hivatkozott rá: kétharmada a magyar népességnek, a magyar családoknak még ma is a létminimum szintjén és ez alatt él. Ennél magasabb volt korábban az arány, kétségtelen. De mit tettek azért, hogy ez ne kétharmadnyi legyen, hanem legyen esetleg 10-20 százalék között, ami európai átlag? Ezért, ennek a megszüntetésére, miután nagyon erősen életkori, generációs differenciálódást hajtanak végre, alig tettek valamit.

Tehát szembe kell nézni, és mondja el végre valaki már tisztességesen, hogy az elmúlt négy évben, '94-98 között itt tévedtünk, '90 és '94 között ezt csináltuk rosszul, és az új kormány mondja, hogy ezeket mind meg fogjuk változtatni és javítani fogjuk, azért, hogy az életminőség javítása megtörténjen, hogy a nyugdíjas tisztességesen meg tudjon élni, és erre hatástanulmányt csinálunk, hogy a középgenerációnak legyen még életlehetősége, mert 40-45 évvel nem lehet egy embert eltemetni. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.) Tehát a megoldás, ha ezeket felülvizsgáljuk (Az elnök folyamatosan csenget.), a gyökerekhez nyúlunk vissza, és ezen keresztül munkahely- és életminőséget javító programot alkotunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps, közbeszólás a MIÉP soraiban: Úgy van!)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lezsák Sándor úr, az MDF képviselője.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Ebben a szerteágazó témakörben mindenekelőtt pontosan meg kívánom határozni a hozzászólásomban használt "szegény" fogalom jelentését. Mi a szegénység? Miért állítják ma olyan sokan, hogy a Kádár-időszakban nem létezett szegénység, ma pedig létezik? Ez utóbbi állítás május 1-jén többször is elhangzott a tömegkommunikációs eszközök műsoraiban, amikor egy parlamenten kívüli párt gyűléséről tudósítottak. Nos, az állampolgárok valóban nem hallhattak 15-20 esztendővel ezelőtt elemzéseket a szegénységről, mert egyszerűen tilos volt ezt a meghatározást használni, mind az akkori tudományos közéletben, mind pedig az állampárti tömegtájékoztatásban. Akik ezzel a kérdéssel foglalkoztak, azok mindannyian emlékeznek erre az előírásra, hiszen akik ezt nem tartották be és ezt az indexen lévő szót használták megnyilatkozásaikban, azok elveszítették állásukat, s még attól is félniük kellett, hogy a szocialista rend elleni felforgatás vádjával börtönbe kerülhetnek. A tilalmazott "szegény" szó helyett a kérdéssel foglalkozó társadalompolitikusok kezdetben a "többszörösen hátrányos helyzetű rétegek" kifejezést, majd pedig a "deprivált" meghatározást használhatták. Sok százezer állampolgár a társadalmi problémák között nevesítve nem is hallhatta a "szegénység" kifejezést, csak 1990 után; nem csoda tehát, hogy a fejében a rendszerváltozás utáni időszakhoz kötődik ez a kifejezés.

Kik a szegények? A köznyelvben azok, akik éheznek és fáznak, a szakirodalomban általában azok, akik az átlagjövedelem felével sem rendelkeznek. Ma a magyar társadalom mintegy ötöde tartozik ebbe a körbe. A szegénység nem független sem a tértől, sem az időtől. Egy németországi szegény nálunk közel gazdag lehetne; egy magyarországi szegény a legtöbb afrikai országban irigyelt középoszálybeli lenne. Időtől sem független a szegénység, mert a Kádár-kori szegénység sokak számára sokkal nyomasztóbb volt, mint a mai. Akkor - s most a 80-as évek elejéről, a korszak, úgymond, fénypontjáról idézek adatokat - egyharmadával többen, zsúfoltan laktak egy lakószobában, mint a mai szegények, feleannyi lakásban sem volt fürdőszoba vagy vízöblítéses vécé, mint ma. Akkor egyharmadával kevesebb hűtőszekrény és feleannyi porszívó sem jutott a szegények lakásaiba, mint ma. Mélyhűtő, video, mikrosütő akkor még a középosztályban is ritka volt; ma minden második-harmadik "szegény" háztartás rendelkezik ilyenekkel. Akkor mérhetetlenül kevés szegénynek volt telefonja; ma minden második szegény háztartásban van telefon. Akkor a személygépkocsi a gazdagság szimbóluma volt; ma minden negyedik-ötödik szegény háztartásnak van gépkocsija. A szikár tények, az időtől független adatok tükrében tehát ma lényegesen kevesebben élnek rosszabb, szegényebb körülmények között, mint 15-20 esztendővel ezelőtt, tehát hamisat állítanak azok, akik ennek az ellenkezőjét mondják.

Tisztelt Ház! Folyamatos volt-e az elmúlt másfél évtizedben az elszegényedés, a jövedelmi leszakadás folyamata, vagy voltak lökésszerűen elszegényedést kiváltó események? A jelenlegi vitanap azt a látszatot kelti, hogy napjainkban gyorsul a leszakadás, holott statisztikai, szociológiai felmérések ennek az ellenkezőjét igazolják, azt, hogy az elmúlt másfél évben szűkült az 1995-től táguló jövedelmi szakadék. Voltak tehát lassuló és leálló, s voltak gyorsuló szakaszai a magyarországi jövedelmi különbségek növekedésének. 1987-ben a legmagasabb jövedelmű egymillió lakos 4,6-szor annyi jövedelemhez jutott, mint a legalacsonyabb jövedelmű egymillió. Utólag sok kritika éri ezt a jövedelmi arányt, például az, hogy az akkori vezető állásúak kedvezményes étkezést, lakhatást, gépjármű-használati jogosítványait, kedvezményes utazási és üdülési lehetőségeit nem tartalmazzák a magas jövedelműek adatai. Véleményem szerint ennek figyelembevétele legfeljebb 4,8-4,9-szeresre növelné meg a leggazdagabb és a legszegényebb népességtized közötti jövedelmi különbséget.

1987 fontos startkő volt az elszegényedés folyamatában. 1987-ben a kétszintű bankrendszert elrendelő, az állami pénzügyekről szóló '87. évi IX. törvény olyan vállalatok ezreit szolgáltatta ki az újonnan létrehívott kereskedelmi bankoknak, amely vállalatok eleve forgóalap-hiányosan jöttek létre egy szocialista berendezkedést szolgáló hitelpénzelmélet alapján.

 

 

(12.10)

 

Ismétlem, nem mulasztás szülte a szocialista vállalatok alaphiányát, hanem egy megkérdőjelezhetetlen pénzelmélet, mivel a jegybank automatikusan fedezte hitelekkel ezeket a vállalati alaphiányokat. 1988-ban megtudták a vállalatok, hogy hiteleik nem automatikusak, és azt is, hogy 2-3 vagy 4 esztendő múlva ezeket vissza kell majd fizetniük. Az akkor időzített hitelbombák tehát 2-3 év múlva tömegesen robbantak.

A váratlanul felmerülő hatalmas fizetési kötelezettségek, párosulva a felszámolási eljárásról szóló 1990. évi XXXV. törvény önfelszámolást is előíró kötelezettségével, egyébként életképes vállalatok sokaságát tették tönkre és tették tízezrével munkanélkülivé az alkalmazottaikat. A munkanélküliség kialakulása és általánossá válása '89 után értelemszerűen megnövelte a jövedelmi különbségeket, mivel az állásukat elvesztettek családjaiban nemritkán felére zuhant a jövedelmi fejadag.

'89 és '93 között több munkahely szűnt meg, mint amennyi az iparosítás és a kolhozosítás szocialista időszaka alatt létrejött. Az 1990 márciusa előtt felelőtlenül levezényelt bankreform szociális következményei az első szabadon választott kormányt sújtották. Az óriásira duzzadt munkanélküliség jövedelemkiesését csak részben tudta ellensúlyozni az akkori kormány, de utólag is elismerést kelt, hogy milyen mértékű és időtartamú munkanélküliségi segély, előnyugdíj és szociális segély fékezte az állásukat vesztettek jövedelmi leszakadását. Jelentős kedvezményeket kaptak a foglalkoztatottak számát növelő vállalkozások is.

Mindezek ellenére '92-ben mintegy öt és félszeres, '94-ben már hatszoros jövedelmi különbség alakult ki a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között. '94-től már azoknak kellett kormányzati szinten orvosolni a munkanélküliek problémáit, akik eredendően is okozták azokat. Nos, kiderült, hogy az Antall-kormányzat szociális intézkedéseit lekicsinylő kritikusok nemhogy növelni nem tudták, de még megőrizni sem tudták a leszakadást fékező ellátásokat. S emiatt még a Bokros-program elszegényedést növelő hatása előtti időszakban is tovább tágult a jövedelmi szakadék. '96-ban már hétszeres jövedelmi különbség volt a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között.

'95 után a Bokros-program keretében hozott családellenes intézkedések növelték meg lényegesen a jövedelmi különbségeket. Az átmenet első éveiben, '93-ig kimutathatóan a gyermekes családok jövedelmi pozíciója az átlaghoz viszonyítva javult. Ez alatt nem abszolút értelemben vett javulást kell érteni, hanem azt, hogy az Antall-kormányzat elsősorban a legkiszolgáltatottabb családosok jövedelmeinek csökkenését igyekezett ellensúlyozni.

1994 után nagymértékben megnövekedett a gyermekes családok adóterhelése. A szocialista-szabad demokrata kormány ugyanis megszüntette a gyermekesek adókedvezményeit a személyi jövedelemadózás területén, megvonta a gyermekes családok helyi adózásban meglévő kedvezményeit is, emellett '95-től egyre több gyermeknevelő család szorult ki a gyermekgondozási segély és családi pótlék rendszeréből. Megszűnt a gyermekgondozási díj korábbi intézménye is. A családtámogatás '94-ig létező rendszerének leépítése nagymértékben hozzájárult a magyarországi jövedelmi különbségek gyors növekedéséhez.

A gyermekes családok tömeges elszegényedése miatt '98-ban már nyolc és félszeres jövedelmi különbség alakult ki a legszegényebb és leggazdagabb népességtized között. A rendszerváltást követő két kormány eltérő családpolitikáját markánsan jelzik azok az adatok, miszerint '92-ben a két év alatti gyermekek 15 százaléka volt szegény, azaz az átlagjövedelem felét sem kitevő jövedelmi fejadagból élt, míg '97-ben már 34 százalékuk. A 3-6 évesek 14 százaléka volt szegény '92-ben, 26 százalékuk '96-ban.

Nemzetközi adatokkal is érzékeltetni lehet a hazai családosok elszegényítését. '96 körül az átlagjövedelem fele alatti jövedelmi fejadagból élt a magyarországi gyermekek 23 százaléka, míg Németországban és Franciaországban csak 7 százalékuk, Finnországban és Svédországban 3 százalékuk élt ilyen szegénységben.

Összegezve az idézett jövedelmi összeírások adatait: '94 és '98 között, a szocialista-szabad demokrata kormányzás időszakában kétszer olyan ütemben tágult a jövedelmi szakadék a szegények és a gazdagok között, mint az első szabadon választott kormányzat alatt.

Tisztelt Ház! A továbbiakban röviden a gyermekes családok adókedvezményéről és a segélyezési politikáról kívánok még szólni. A Bokros-program utáni években a gyermekvállalás maga után vonta vagy az elszegényedés vállalásának, vagy egy jelentős adótöbblet-befizetési kötelezettségnek az alternatíváját. Míg az évtized első felében a családos szülőket érdekeltté tette az adótörvény a többletmunka vállalására, az eltartott gyermekek után levonható adókedvezmény révén, addig '95 és '99 között erre már nem volt lehetőségük.

A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló '94. évi LXXXII. törvény megszüntette a gyermeknevelés után elszámolható adólevonási lehetőségeket. A magánszemélyek jövedelemadójáról szóló '95. évi CXVII. törvény tovább szűkítette a családosok és tanulók jövedelemszerzési lehetőségeit, és megszüntette az adómentes létminimumot; azaz lényegesen megnövelte a családosok adóterheit. Az intézkedés fő indoka az volt, hogy a legalacsonyabb jövedelműek érdekeit sérti a gyermekkedvezmény, mert ezek a rétegek ezt a lehetőséget nem tudják igénybe venni.

A '98 utáni vezetés viszont azt az álláspontot fogadta el, hogy egy családosokra sérelmes személyi jövedelemadó-rendszernek a saját hibáit, például azt, hogy magasan megadóztatja a gyermekek eltartását szolgáló jövedelemhányadot, önmagán belül kell korrigálnia. Azaz akiktől nem vonta el a gyermekneveléshez szükséges jövedelmet, ott nincs is mit visszaadnia. Szükségesnek tartották az új szemléletnek megfelelően megerősíteni a magyar adórendszer munkára ösztönző hatását is. Ennek jegyében a személyi jövedelemadóról szóló '98. évi LXV. törvény visszaállította az adózás területén a '95. év előtti gyermekkedvezményeket.

Az észérvek változatlanul leperegtek a gyermekeseket megadóztatni szándékozó képviselőkről, akik átverésnek nevezték a gyermekkedvezményre vonatkozó előterjesztést. Változatlanul arra hivatkoztak, hogy a három vagy több gyermeket nevelő családok 55 százaléka képtelen igénybe venni ezeket a kedvezményeket. Holott ha lenne némi szociális érzék, azt a kérdést is feltehették volna, hogy a mai, személyre szabott adórendszer szerencsére nem érinti a gyermekes családok 55 százalékát. De vajon a maradék 45 százaléktól nem von-e el igazságtalanul, az arányos közteherviselés elvével szembenállva jövedelmeket?

Ismerve a gyermekek létszükségleteit, ennél lényegesen kisebb az adókedvezmény mértéke, azaz még ma is túladóztatottak a gyermekesek. Paradox módon az 55 százalékos adóvisszatérítés-kihasználtsági kör ebben a családtípusban nem a kudarc jelzőszáma, hanem igenis a sikeré. A mai jövedelemelosztási viszonyokat ismerve akkor lesz arányos a közteherviselés, ha a három- és többgyermekes családoknak már a 75-80 százaléka nem tudja kihasználni az adókedvezmény lehetőségét. Akkor majd nem háborogni kell azon, hogy az ilyen családok 75-80 százaléka nem kapja vissza azt az adót, amit be sem fizetett, hanem örülni kell annak, hogy a több gyermeket nevelők 75-80 százalékát nem bünteti gyermekvállalásuk miatt az adórendszer. (Révész Máriusz tapsol.)

A családosokat sújtó vagy védő adópolitika kulcskérdése a mai szegénység elleni küzdelemnek. Az eddigi kormányzati intézkedések sikerét egyértelműen igazolják a 2000. évi, a jövedelmi szakadék mérséklődését tanúsító adatok.

 

 

(12.20)

 

Tisztelt Ház! A továbbiakban nagyon röviden a segélyezési politikáról kívánok még szólni. A szociális ellátások területén már egy évtizede tartóssá váltak a szociális ellátás alapelveiben fennálló véleménykülönbségek. Amíg a jelenlegi kormánypártok a saját erőből történő kiemelkedés szándékát kívánják erősíteni a szociális ellátások folyósítása terén, azaz az aktív szociálpolitika elvét vallják, addig a szocialista és a szabad demokrata pártok a passzív szociális ellátások hívei. Megfogalmazásuk szerint automatikusan járnak a rászorulóknak a szociális ellátások, függetlenül attól, hogy miért váltak rászorulóvá, és miért nem iparkodnak helyzetük megváltoztatásán. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről benyújtott törvényjavaslat vitája során úgy tűnt, hogy a kormányzat az ellenzéki támadások hatására felhagy a foglalkoztatáspolitika területén az aktív eszközök szorgalmazásával. Erre utalt az is, hogy kezdetben befagyasztotta, még az inflációval sem növelte a közmunkaprogramok költségvetési támogatását. Kemény vitákat követően a passzív segélyezés visszaállítását indítványozók kisebbségbe kerültek, azaz folytatódik az 1998-tól datálható aktív szociálpolitika.

A vitákon többször elhangzott, hogy a passzív segélyezés szegénységi csapdához vezet. Azok a társadalmi csoportok ugyanis, amelyekben a szociális segélyekből élő személyek dominálnak, nem érdekeltek abban, hogy saját maguk biztosítsák megélhetésük forrását, mert ezzel elveszítenék a segélyre való jogosultságukat. Emellett meggyengülne a feketegazdaságban történő részvételi lehetőségük is. Igenis kell bizonyos törvényhozói kényszer és késztetés, hogy ne váljon példa értékűvé ez az életfelfogás. A legszegényebb rétegek leszakadásának megakadályozására a kormányfő szerint csakis a munkalehetőségek növelése alkalmas. Véleménye szerint nem lehet egymilliós, sem félmilliós tömeget segélyekből fenntartani. A Magyar Demokrata Fórum egyetért azzal a kormányzati céllal, hogy 3-4 százalékra kell és lehet leszorítani a munkanélküliséget.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Horváth Béla úr, a Független Kisgazdapárt képviselője.

 

HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Úgy gondolom, Lezsák Sándor képviselőtársunk beszéde, különösen az első része rendkívüli jelentőségű volt, hiszen rávilágított arra, hogy a szegénység nem napjaink fogalma, hanem a szegénység megtalálható volt a Kádár-Grósz-korszakban is. Itt vissza szeretnék utalni néhai képviselőtársunkra, az SZDSZ-es Solt Ottiliára, aki ha ma élne, el tudná mondani, hogy 1990 előtt az úgynevezett ellenzék vagy legalábbis az akkori rendszer szemében ellenzéki magatartást folytató személyek milyen szegénység elleni küzdelmet folytattak. Valójában a rendőri szervek 1990 előtt nem engedték az utcai megjelenését a szegénységnek, a magyar társadalom a szocializmusban nem szembesült ezekkel a lappangó társadalmi problémákkal; végül is a rendszerváltozás adott nyilvánosságot a szegénységnek, amely ugyanúgy akkor is megvolt, mint napjainkban, csak ma már szemmel látható. A rendszerváltozás tehát nyilvánosságot adott, hisz konferenciákon, tévében folytatott kerekasztal-beszélgetéseken ma már nyíltan lehet ezekről a kérdésekről beszélni. 1990 előtt a hajléktalanokat elüldözték Budapestről a rendőri szervek, a kéregetőket, koldusokat a pályaudvarokról, aluljárókból eltávolították.

Tehát visszatérve: így kerek és objektív az egész kép, amelyet Lezsák Sándor beszéde első részében felvázolt. Nem új keletű, nem most, nem a polgári koalíció munkájának eredményeképpen, hanem már a Kádár-Grósz-rendszerben is kialakult az a szegénység, amely ellen, amelynek felszámolásáért közösen kell tevékenykednünk.

Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem a rendelkezésre álló időkeretet: a Fidesznek 52 perc 56 másodperce; a Szocialista Pártnak 60 perce van; a Független Kisgazdapártnak gyakorlatilag elfogyott az időkerete, miután 15 percet átadott a Magyar Demokrata Fórumnak; az SZDSZ 15 perc 10 másodperccel; a Magyar Demokrata Fórum 10 perc 38 másodperc plusz 15 perccel rendelkezik; a MIÉP-nek elfogyott az időkerete.

Hozzászólásra következik Bauer Tamás úr, az SZDSZ képviselője.

 

BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Miután Béki Gabriella kitűnően ismertette önökkel a Szabad Demokraták Szövetsége elképzeléseit a szegénység elleni fellépésben, rám szokás szerint az a feladat hárult, hogy azzal foglalkozzam egy kicsit, mit is képvisel a jelenlegi kormánykoalíció és mit mi.

"Szívére veszi terhünk, gondunk. / Vállára venni nem bolond..." József Attila háromnegyed évszázaddal korábban előre látta, hogy a Fidesz majd kormányra kerül. (Derültség az MSZP soraiban. - Dr. Csáky András: Nagy költő volt!) Tisztelt Képviselőtársaim! Mert bizony azt mondta a Fidesz ellenzékből, hogy ő majd szívére veszi a szegények gondjait, és amikor kormányra került, akkor kiderült, hogy vállára venni nem bolond. Ehelyett kormányon is, három évvel a kormányváltás után is Harrach miniszter úrnak az volt a kiindulópontja itt, hogy a Bokros-csomagot támadja. És abban a szennyiratban (Moraj a Fidesz soraiban.), amit a kormány nevében itt szétosztottak, azt mondják, hogy felesleges rombolás. Mondják arra, aminek köszönhetik azt, hogy önöknek van mit osztaniuk! Ez a fölösleges rombolás azt jelentené - és ezt sokszor elmondták, Orbán Viktortól Harrach Péterig -, hogy arra nem volt szükség, hogy fölöslegesen, indokolatlanul csökkent abban az időszakban a magyar társadalom életszínvonala.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, nekem ne higgyenek! De kezemben van a "Heti Válasz" című hetilap (Felmutatja.), amit a jelenlegi kormány, a jelenlegi pártállam ad ki, amelynek 3. számában Tóth István György, az önök által oly gyakran idézett Tárki vezérigazgatója a következőket írja önökről. (Olvassa.) "Csak az ostobák és a gonoszok mondhatták azt, hogy a tapasztalt mértékűnél lényegesen kisebb veszteségekkel át lehetett volna vészelni egy önsorsrontó, működésképtelen rendszer átalakítását." Azt, aki azt mondja, hogy ezek a veszteségek, ez az életszínvonal-csökkenés elkerülhető lett volna - a Fidesz ugyanis ezt mondja -, ostobáknak és gonoszoknak minősíti kiváló szociológus kollégám, Tóth István György, a Tárki vezérigazgatója.

Mást is mond ebben a cikkben, amit javaslok önöknek elolvasni. Azt mondja: "Összességében azonban, noha az egyenlőtlenségek növekedése - Lezsák képviselő úr, figyeljen! (Lezsák Sándor dr. Csáky Andrással konzultál, majd mosolyogva néz Bauer Tamásra.) - két, egy évtizedfordulós nagyobb és egy évtizedközepi kisebb lépcsőben következett be", semmilyen mérce szerint nem tekinthető kirívónak. Szemben azokkal az állításokkal, amelyeket a Fidesztől most már hat éve, a Bokros-csomag kezdete óta hallunk (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És még nincs vége!), ez a nagyon szomorú életszínvonal-csökkenés és jövedelemkülönbség-tágulás megfelel a Magyarországhoz hasonló fejlettségi szintű országokban tapasztalhatónak. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: És akkor ez megmagyarázza?)

Pokorni Zoltán, a Fidesz most választott elnöke, aki a választások előtt egy évig frakcióvezetőjük is volt, fontosnak tartotta egy napirend előtti fölszólalásában az előző Országgyűlésben azt állítani, hogy tizennégyszeresére nőttek a jövedelemkülönbségek. Már akkor szóltunk, hogy ez, kérem szépen, valótlan állítás. Aztán amikor kormányra kerültek, akkor önök is rájöttek, hogy nyolcszorosra. Sok a nyolcszoros, ebben igazuk van, de nem volt tizennégyszeres - ez egy hazugság volt. És amikor egy éve már kormányon voltak, akkor a Tárki kimutatta, hogy az első évben tovább nőttek ezek a különbségek, és akkor a miniszterelnök beszéde előtt itt szétosztottak egy papírost, amibe az volt írva, hogy ez a piacgazdaság természetes velejárója. (Derültség az MSZP soraiban.)

(12.30)

 

Aztán eltelt még egy év, most már csökken - hála a növekedésnek -, de még mindig nagyobb, mint a kormányváltáskor.

Tisztelt Országgyűlés! Az igazi kérdés az, hogy mi a valódi kérdés. A valódi kérdés az, hogy mit kell csinálnia a szociálpolitikusnak akkor, amikor, mint a '90-es évek első felében, a gazdaság hanyatlik. Nem azért hanyatlik, mert az MDF került kormányra, hanem azért, mert összeomlott a régi rendszer. Mit kell csinálnia olyankor egy kormánynak? És utána mit kell csinálnia egy kormánynak olyankor, amikor a gazdaság nő? Tisztelt Országgyűlés! Én azt gondolom, hogy ha Harrach Péter miniszter úr azt mondja, hogy a legrosszabb dolog, ha bankár csinál szociálpolitikát, azt kell mondanom, hogy az a bizonyos bankár jobb szociálpolitikát csinált, mint a fideszes szociálpolitika kereszténydemokrata apostola. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Mert miről szólt, tisztelt képviselőtársaim, a Bokros-csomag szociálpolitikai része? Mert a gazdaságpolitikai része arról szólt, hogy indítsuk újra a gazdasági növekedést, és az elmúlt hat év bebizonyítatta, hogy ez sikerült. Miről szóltak a Bokros-csomag jövedelempolitikai intézkedései? Arról szóltak, hogy ha már csökken a gazdaság teljesítménye, ha már az eladósodás megállítására átmenetileg vissza kell fognunk az életszínvonalat - mert vissza kellett -, a fideszesek, mielőtt a mi kormányunk megalakult volna, ezt többször elmondták; elmondta az Országgyűlésben Urbán László, elmondta az Országgyűlésben Kövér László, a választásokat megelőzően elmondta a nyilatkozataiban Orbán Viktor - ők is tudták!

Ha ez elkerülhetetlen, akkor mit kell csinálni? Akkor olyan lépéseket kell tenni a jövedelempolitikában, hogy megóvjuk a legalacsonyabb jövedelműeket, és ha már el kell venni, akkor elsősorban a gazdagoktól vegyünk el. A Bokros-csomag erről szólt. A bankár szociálpolitikájára mi valamennyien, akik megszavaztuk, büszkék lehetünk! (Perlaki Jenő, tüsszentés után: Igaz! - Derültség a Fidesz padsoraiból.) És mi történt utána, amikor elindult a növekedés? Amikor elindult a növekedés, akkor a szocialista-szabad demokrata koalíció első dolga az volt, hogy a családi pótlékot jelentősen megemelje - ezt csináltuk '97-98-ban.

És mi történt, amikor jött a fideszes szociálpolitika, a maga kereszténydemokrata apostolával? Amikor a növekedés tovább folyik, akkor önök azt csinálják, hogy elsősorban onnan vesznek el, a munkanélküli-ellátás szűkítésével és a családi pótlék elértéktelenítésével, ahol a legjobban rászorulnak. És oda adnak, a magasabb jövedelműeknek a családi adókedvezménnyel, a családi pótlék meg a gyes alanyi jogúvá tételével (Szabó Sándorné: Így van!), meg az összes lakásépítési akciójukkal, oda adnak elsősorban, ahol a legkevésbé vannak rászorulva. Ez a fideszes úgynevezett szociálpolitika. (Perlaki Jenő közbeszól.)

Azt mondják önök, tisztelt képviselőtársaim, hogy mindenki, még a szocialista szavazók is támogatják az önök intézkedéseit, mert 91 százalék támogatja a tandíj megszüntetését, 79 százalék a családi adókedvezményt - ez igaz. Mindenki támogatja azt, hogy kapjon. De azt is szeretném megkérdezni, hányan támogatják azt, hogy 50 milliárdot elvettek a nyugdíjasoktól. Hányan támogatják a családi pótlék elértéktelenítését? (Szabó Sándorné: Így van.) Hányan támogatják a magánnyugdíjpénztárak befagyasztását? - és így tovább. (Perlaki Jenő: Akkor miről beszéltél?) Mert a két kérdést együtt kell feltenni. Ha csak a kérdés egyik felét teszik fel, hogy hol adnak pénzt abból, aminek a lehetőségét mi megteremtettük, persze hogy ez támogatást kapna. De minden kormánynak választania kell, hogy hova ad és honnan vesz el. Önök adtak is, de el is vettek, és erről, hogy elvettek, hallgatnak.

Tessék ezt is megkérdezni, és kíváncsi vagyok, hogy azok a szocialista szavazók, akik örülnek annak, hogy adókedvezményt kapnak, annak is örülnek-e, hogy a családi pótlékot elértéktelenítik, hogy a nyugdíjasoktól 50 milliárdot elvettek, és így tovább - annak is örülnek-e? (Egy hang a Fidesz padsoraiból: Jaj!) Tessék korrektül kérdezni, és akkor majd komoly válaszokat fognak kapni!

Azt gondolom, annál a bankárnál ma Magyarországon nincs jobb szociálpolitikus (Perlaki Jenő: Szobrot neki!) - lesz neki, higgye el -, de hogy önök között nincs, abban egészen bizonyos vagyok. (Derültség és taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy nekünk nincs miért szégyenkeznünk. Csak egy dologtól óvnám szocialista képviselőtársaimat; azt mondta Baráth Etele abban a beszédében, amiben nagyon sok helyes dolgot mondott, hogy a Fidesz, miközben ócsárolja, ostorozza a Bokros-csomagot, közben azt folytatja. Kérem kedves szocialista képviselőtársaimat, hogy véletlenül se mondjanak ilyet! (Derültség a Fidesz padsoraiból.) Két szempontból sem; egyrészt ne mondjanak azért, mert a Bokros-csomag perspektívát teremtett a magyar gazdaság számára, s az, amit ők csinálnak, a perspektívát megöli. (Perlaki Jenő: Egyik szabályt a másikkal ütik. - Derültség a Fidesz padsoraiból.) És ne mondjanak azért sem, mert a Bokros-csomag a szegényeket támogatta (Derültség a Fidesz padsoraiból.), és ha valakitől elvett, akkor a gazdagoktól vett el, egy válsághelyzetben, tisztelt fideszes képviselőtársaim, amikor valakitől el kellett venni ahhoz, hogy a jövőt megalapozzuk... (Koltai Ildikó közbeszól. - Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Hány szószék van itt? - Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: 386! - Szabó Sándorné: Csak 30 vagy 40!) Tisztelt Képviselőtársaim! Azt a társadalompolitikát, amit Bokros Lajos szocialista bankár és pénzügyminiszter képviselt, azt ők soha nem fogják folytatni.

Köszönöm hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Révész Máriusz úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom, hogy ha visszagondolunk a Bokros-csomagra, nem hiszem, hogy erről helyes túlságosan sokat beszélni (Szabó Sándorné közbeszólása.), de azért az az állítás, kedves Bauer képviselő úr, hogy a Bokros-csomag a szegényeket támogatta, azért mégiscsak erős.

Mert gondoljuk végig, mi lett a Bokros-csomagnak, mondjuk, az egyik eredménye!. Nézzük meg, hogyan változtak például a nem túlságosan gazdagnak tekinthető nyugdíjasok nyugdíjai! Bizony az egyik legnagyobb árat a nyugdíjasok fizették a Bokros-csomagban. Nézzük meg, hogyan változott a nyugdíjuk - a nyugdíjak elvesztették-e reálértékük körülbelül 15 százalékát? Vagy nézzük meg, hogy a közalkalmazottak bérei, a pedagógusbérek hogyan alakultak a Bokros-csomag következtében! Bizony, kedves Bauer képviselőtársam, egyáltalán nem igaz az az állítása, hogy a Bokros-csomag elsősorban a gazdagabb rétegeket terhelte - ez nem igaz!

Nézzük meg, hogy a születések számában az ön által említett Bokros-csomag mit okozott! Nézzük meg, hány gyerek született '94-ben, '95-ben, '96-ban, és akkor lehet látni, hogy a Bokros-csomagnak milyen következményei vannak. Való igaz, kedves Bauer képviselő úr és ellenzéki képviselőtársaim, hogy az MSZP-SZDSZ-kormányzás 9. hónapjában előállt egy olyan helyzet, hogy bizonyos megszorításokra szükség volt. De ezeket a megszorításokat önök úgy hajtották végre, hogy a legnagyobb vesztesei a szegényebb társadalmi rétegek közül kerültek ki. És ennek a következménye volt az, hogy az (Bauer Tamás: Olvasd el a Tárkit!) olló a leggazdagabb rétegek és a legszegényebb rétegek között az önök kormányzása alatt igen jelentősen növekedett. (Béki Gabriella: Ez tényleg nem igaz! - Bauer Tamás: Olvasd el a Tárkit!)

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Őry Csaba úr, a Fidesz képviselője. (Kovács Tibor: Tömeges fideszes részvétel! - Derültség az MSZP padsoraiból.)

 

DR. ŐRY CSABA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Megkérdezem, emlékszünk-e még arra, amikor a szocializmus évtizedeiben a "húzd és ereszd meg!" politika volt a divat.

Emlékszünk-e arra, amikor időről időre rendbe akarták tenni a gazdaságot, s mindig megnövekedő adakozó kedv követte ezt? S emlékszünk-e azoknak a nadrágszíj-meghúzásoknak és hangulatjavításoknak a folyamatos váltakozására?

Emlékszünk-e arra, amikor egy unalmas váltakozás végleg megszakadt, összeomlott, és felsejlett a felszín mögött a gazdasági és szociális rendszer teljes tarthatatlansága? Ritkán szoktunk beszélni róla, de ma már talán mindenki számára egyértelmű, hogy a politikai rendszerváltozást a gazdasági szerkezet mély válsága tette lehetővé, és a változás felszínre hozta a társadalmi kohézió gyengeségeit. Emlékezhetünk a '80-as évek társadalmi rétegződésvizsgálataira, s emlékezhetünk arra, hogy e tanulmányokból kirajzolódó kép a társadalmi különbségek növekedéséről szólt, az esélyek kiegyenlítésének csökkenő lehetőségeiről.

Tehát nem a rendszerváltással és nem az elmúlt kormányokkal kezdődött a társadalom szétválása, szétszakadása; a rendszerváltozással és a gazdasági átalakulással szükségképpen együtt járó folyamatok láthatóvá tették, felgyorsították azokat, amelyek korábban elindultak. Én most nem kívánok szólni arról, hogy a magyar társadalom még fel sem ocsúdott a meglepetéséből, s alighogy hozzákezdett a közjogi, gazdasági intézményei átalakításához, s ezzel párhuzamosan haladéktalanul elkezdte felépíteni a kiegyenlítő, kiegyensúlyozó intézményeit, létrehozta a szociális és foglalkoztatáspolitikai hálózatait, amikor nyolc hónap tétlenség után az akkori felébredő kormány - volt már róla szó - Bokros-csomag néven elhíresült intézkedései megroppantották ezt a folyamatot, megroppantották a kezdődő szociális építkezés lassan induló folyamatait. (Bauer Tamás: Micsoda?)

 

 

(12.40)

 

 

Amikor 1998-ban a Fidesz-Magyar Polgári Párt arról beszélt, hogy egyszerre kívánunk gazdasági növekedést, 200 ezer új munkahelyet, csökkenő inflációt és értékőrző nyugdíjakat, kiterjedő családpolitikai támogatási rendszert, amikor javuló feltételeket ígértünk az oktatásban, és új lehetőségeket a fogyatékosoknak, önök azt mondták, hogy mindez képtelenség, ezt nem lehet egyszerre megvalósítani, ezek csak választási ígéretek, üres szavak.

Ma stabil gazdasági növekedés van, folyamatosan jönnek létre új munkahelyek, csökken az infláció, nem csökkenek, hanem őrzik értéküket, reálértékben is nőnek a nyugdíjak, a szemünk előtt bővül folyamatosan a családtámogatási rendszer, s látjuk a megkezdődött fejlődést az oktatásban, továbbá mindinkább és egyre inkább előtérbe kerül az egyes rétegek, sajátos helyzetű csoportok problémáinak a kezelése, legyen szó fogyatékosokról, pályakezdőkről vagy éppenséggel a negyven éven felüli munkavállalók problémájáról.

Zárójelben jegyezném meg, hogy ellenzéki képviselőtársaim cselédtörvényként csúfolják azokat a szociális biztonság szempontjából is kiemelkedő új rendelkezéseket (Közbeszólás az MSZP soraiból: Az is!), amelyek előírják az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, kimondják a férfiak és nők azonos bérezését, szabályokat fogalmaznak meg a fiatal munkavállalók védelmére, s tiltják a közvetlen diszkriminációt a munkahelyen. (Közbeszólás az MSZP soraiból.)

A Fidesz a "húzd meg, ereszd meg!" politikája helyett a gazdaságot, a társadalompolitikát, az egyes rétegek sajátos gondjainak orvoslására irányuló erőfeszítéseket összehangoló politikát, összehangoló építkezést választotta. Láthatjuk, hogy ezen a módon sikerül kitörni az önmagába visszatérő hibás körök láncolatából, így kezdődhet el a társadalmi különbségek mérséklése.

Nem utalnék most a tényekre, hiszen képviselőtársaim, Harrach miniszter úr is, Selmeczi Gabriella is és a többi kormánypárti képviselőtársam is bőven és folyamatosan idézi önöknek a számokat, nem szeretném ismételni ezeket. Önök ezekre a tényekre azt válaszolják, hogy na jó, tényleg vannak és lehetnek előremutató változások, de ezek nem értek el mindenkihez, ezeknek nem érzékeli mindenki az előnyeit.

Ha önök ezt mondanák, akkor még egyet is érthetünk ezzel, de azt ne várják, hogy elfogadjuk azt az elfogult értékelést, amely minden eredményt viszonylagossá tesz, amely lebecsüli a magyar embereknek a kormányzatban, önkormányzatokban tett erőfeszítéseit, amely az önök által sugallt képben nem létezőnek tekinti azokat az eredményeket, amelyeket nem mi politikusok, hanem a gazdaságban a kormányzati és önkormányzati szervezetekben, a szociális intézményekben, a civil szervezetekben tevékenykedő magyar állampolgárok értek és érnek el folyamatosan.

Meggyőződésem tehát, hogy nem a kormány társadalompolitikájának elutasítására, valami pontosan meg sem fogalmazott fordulatra van szükség, hanem a megkezdett, arányos és kiegyensúlyozott gazdasági és társadalmi fejlesztések folytatására.

Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Csabai Lászlóné, az MSZP képviselő asszonya. Megadom a szót.

 

CSABAI LÁSZLÓNÉ (MSZP): Tisztelt Képviselők! Amikor a Magyar Szocialista Párt szociális fordulatról, jóléti rendszerváltásról szól, a területi, lakóhelyi élet- és esélykülönbségek csökkentéséért szól. Én is adatokat szeretnék sorolni, valamennyi a Tárki anyaga.

Ha egy országban a megyék között a gazdaság teljesítményében 1:4, 1:5 az aránykülönbség, ha egy országban a régiók között a beruházási értékekben 1:4, 1:6 az aránykülönbség, ha egyes kistérségekben munkaerőhiány van, máshol reménytelen munkanélküliség, akkor ott valami baj van. Ha a nettó átlagkeresetek között a két régió között 38 százalék a különbség, és ez a különbség az elmúlt három évben nem csökkent, hanem 5 százalékkal nőtt, ha egyes megyékben a családtámogatás jelenleg legmarkánsabb elemét, az adókedvezményt a jogosultak 35-40 százaléka tudja csak igénybe venni, a gyedet pedig 20 százalék, akkor ez minimum elgondolkodtató.

Ha a települések 40 százaléka a működési kiadások finanszírozásáért önhikire pályázik, ha az önkormányzatok állami szociális normatív támogatásának aránya 1998-hoz viszonyítva 62 százalékról 59 százalékra csökkent, miközben ugyanebben az időszakban a központi miniszteri, igazgatási költségek majdnem 100 százalékkal nőttek, akkor az elemző aránytévesztést érez.

Ha ott épül a legtöbb lakás, ahol minden lakosra jut egy szoba, és nem ott, ahol ez nincs így, mert 15-20 százalékkal rosszabb a helyzet, akkor őszintén ki kell mondani, hogy ez a kormány a jobb helyzetűeket támogatja, és nem foglalkozik, nem törődik azokkal, akik helyzetük, külső körülményeik, és valljuk be őszintén, esetleg tehetségük miatt hátrányos helyzetűek. (Bauer Tamás: Úgy van!)

Ezért van szükség a szociális fordulatra, a jóléti rendszerváltásra. Olyan intézkedésekre, amelyek szolidárisak, amelyek mérséklik a különbségeket, segítik az esélyegyenlőséget a családok, a települések és a régiók között; olyan váltásra, ahol csökken a kormány túlhatalma, a minisztériumok osztogatási lehetősége, s ezzel a települések, az önkormányzatok kiszolgáltatottsága. Olyan váltás szükséges, ahol több pénz marad a régióknál, hogy ők döntsék el, hova kell termálfürdőt, szociális otthont vagy középiskolát építeni. Olyan váltás kell, ahol több forrás marad az önkormányzatoknál, hogy nagyobb legyen döntésük szabadsága, hogy maguk dönthessék el, hogy út vagy lakás épüljön, hogy munkahelyteremtésre vagy segélyre kell-e a pénz - mindezt megbeszélve az emberekkel, együttgondolkodva a közösséggel.

Néhány gondolat a lakásellátásról. Az Alkotmánybíróság közelmúltbeli határozata szerint a lakhatás nem állampolgári jog. Ezt mi nem fogadhatjuk el. Szükséges az alkotmányt módosítani, ugyanakkor szükséges nagyon sok lakást építeni. Lakásotthonokat, albérlők házát, fiataloknak, családosoknak és időseknek egyaránt.

Mit ér a sikerpropaganda, ha a számok azt mutatják, hogy 1994 és '98 között 104 ezer lakás épült? Ezen kormányzat első két évében pedig 40 ezer lakás épült. Igaz, hogy az építési engedélyeknél 40 százalékos a növekedés, de az első két évben pedig a felépített lakásokban 20 százalék a csökkenés. A képviselőtársam azt mondja, hogy a kiadott építési engedélyek jelentős változást fognak hozni. Ez igaz, de ha megnézzük ennek a megyék közötti arányát, van olyan megye, ahol az épített lakások számában az előző négy év átlagához viszonyítva 50 százalékos csökkenés van, az épített lakásoknál. Tessék szíves lenni megnézni a statisztikai adatokat!

Mi nem kampányokat és óriásplakátos hirdetéseket akarunk - egyébként kiszámolva, ezeknek az árából húsz család lakásgondját lehetne megoldani -, hanem évente 30 ezer lakást szeretnénk építeni, és ebből 5 ezer bérlakást tervezünk. Azt tudjuk, hogy ez nem lehet mind szociális bérlakás, mert ennek nem lesz meg a pénzügyi fedezete, de tudunk majd olyan ösztönzőrendszert találni, amivel a magántőkét is megnyerjük a bérlakások építéséhez.

A sok százezer panellakás műszaki állapota ma nagy terhet jelent a tulajdonosoknak és az önkormányzatoknak. Kidolgoztunk olyan támogatási és hitelrendszert, amellyel a felújításban jó eredményeket lehet elérni. A lakáskölcsön-tartozások - itt elhangzott, 700 millió forintot fordít erre a kormány, azt gondolom, hogy egyébként ez kevesebb mint a '98-as adat, amit akkor fordított a kormány e célra (Koltai Ildikó: Ez tévedés!) -, ez csepp a tengerben, ez nem fogja megoldani a helyzetet. Mi olyan támogatási rendszerrel számolunk, ahol a lakás- és közműtartozások konszolidációját úgy fogjuk elvégezni, hogy utána az a pontos és határidőben történő fizetésre ösztönözzön.

Tisztelt Ház! Csak felvillantottam néhány témát, amelyről gondolkodunk, amelyről vitatkozunk, amelyet programként fogalmazunk meg közös munka eredményeként, amely egy esélyteremtő államot jelent, amely biztosítja az emberek jólétét, a szegénység csökkentését, amely részese a szociális fordulatnak, a jóléti rendszerváltásnak.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(12.50)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Herényi Károly úr, az MDF képviselője - ő nincs itt. Koltai Ildikónak adom meg a szót, a Fidesz képviselő asszonyának.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbi években mind a politika, mind pedig a társadalomtudományok egyre gyakrabban foglalkoznak a szegénység problémájával, nem véletlenül. A szegénység visszaszorítása minden demokratikus társadalomnak alapvető feladata kell hogy legyen.

Azt nem állíthatjuk, hogy nincs szegénység Magyarországon, azt viszont igen, hogy a polgári kormány mindent megtesz azért, hogy segíthessen az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került családokon. Ennek a legjobb példája az a családtámogatási rendszer, amit fokozatosan, az elmúlt három év alatt épített fel a kormányzat.

Ennek a kormánynak az egyik legfontosabb és legfőbb célja, hogy támogassa a családokat, a gyermekeket és a generációkat. Hosszú ideig ebben az országban a gyermekek vállalása egyet jelentett nagyon sok családnál a szegénység vállalásával. Ezen a helyzeten kívántunk változtatni.

A gyermek- és családtámogatási rendszer három alappillérre épül: a családi pótlékra, amelynek alanyi jogát ismét ez a kormány deklarálta; az adókedvezményre, amely 2001-ben egy gyermek után 3000 forint, két gyermek után 4000 forint havonta, három vagy több gyermek után pedig 10 000 forint; és a kiegészítő családi támogatási rendszerre, amelynek célja a gyermekek étkezési, lakhatási és tanulási lehetőségeinek biztosítása.

A kiegészítő támogatási rendszer minden rászoruló gyermek számára a költségvetésből hozzávetőlegesen ugyanakkora összeget biztosít, mint amekkora adókedvezményt a háromgyerekes, évi 1 millió 500 ezer forint feletti jövedelemmel rendelkező családok kapnak egy gyermekre.

A kormány külön normatívával biztosítja a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását, étkeztetését, és az önkormányzatok számára forrást biztosít a lakhatási támogatás nyújtására. Nagyon fontosnak tartom kiemelni az utóbbi ponthoz kapcsolódva azt, hogy a kormányzat 700 milliós keretösszeget csoportosított át a lakáshitel-hátralékot felhalmozott családok adósságterheinek csökkentésére. Hadd kapcsolódjam itt az előttem szóló képviselőtársnőmhöz, aki azt mondta, hogy ez kevesebb, kevés, nem elég.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a kormányzat tényleg megpróbálja biztosítani azoknak a családoknak a megélhetését és azoknak a családoknak a felzárkózását, akik önhibájukon kívül kerültek ebbe a helyzetbe. Nem ennek a kormányzatnak volt a hibája az, hogy az OTP adósságcsapdájába kerültek ezek a családok. Most már évek óta megpróbálunk segíteni rajtuk.

Tisztelt Ház! Az előbbiekből is kitűnik, hogy a polgári kormány és a Fidesz milyen fontosnak tartja a családokat, és milyen kiemelten kezeli a családok helyzetét. Ebbe a tendenciába szorosan beletartozik a minimálbér emelése is, amely nagyon komoly támogatást jelent nagyon sok család számára.

A szegénység elleni küzdelem azonban nem érhet itt véget. A kormányzati munkát szorosan össze kell kapcsolni a civil szervezetekkel való együttműködéssel, mivel hatékonyan segíteni és megpróbálni leküzdeni a szegénységet csak hatékony és együttműködő párbeszédben lehet. Az utóbbi két év adatai arra engednek következtetni - mint ahogy a miniszter úr is elmondta a megnyitó beszédében -, hogy valamelyest csökkent a szegénység mélysége. A polgári kormány és a Fidesz feladata továbbra is az, hogy ez a tendencia növekedjen, vagyis csökkenjen a szegénység.

Tisztelt Ház! Ez az alkalom megfelelő arra, hogy elmondjuk és kimondjuk, hogy a szegénységet egy politikai vitanappal nem tudjuk sem csökkenteni, sem megakadályozni. Mégis azok számára, akik a lét határán küszködnek, és azért küszködnek, hogy megéljenek, megoldást kell találnunk. A megoldás nem a vitanapok létrehozásában van, hanem - mint ahogy már elmondtam - abban kell hogy legyen, hogy a kormányzat együttműködik a civil szervezetekkel, együttműködik szorosan a szakmával, és együtt próbálják megtalálni a kiutat a szegénység csapdájából.

Erre nagyon jó példa az, ami a közelmúltban történt, amikor a Szociális és Családügyi Minisztérium konferenciát tartott, és erre a konferenciára nemcsak a szakma, nemcsak a kormányzat, hanem a civil szervezetek és az egyházak képviselőit is meghívta. Mi mindannyian abban reménykedünk és tudjuk - nemcsak reménykedünk, hanem tudjuk is -, hogy ez a kormány, a polgári kormány, és a Fidesz is azon dolgozik, hogy ebben az országban tényleg esélyegyenlőség legyen, hogy ebben az országban öröm legyen gyermeket vállalni és gyermeket nevelni, és ebben az országban az összes generáció szeressen élni, és ne csak szeressen, hanem tudjon is élni és megélni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Iványi Gábor úr, az SZDSZ képviselője. Jelzem, hogy négy perc 52 másodperc áll rendelkezésére.

 

 

(Dr. Szabó Erikát a jegyzői székben Németh Zsolt
váltja fel.)

 

IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Köszönöm a szót. Amikor szegénységről és annak a kezeléséről, az elszegényedés megállításáról beszélünk, akkor elsősorban a legszegényebbeket, az ő sorsukat kell szemügyre vennünk, hiszen az ő életminőségük változásában lehet leginkább lemérni a szándékok őszinteségét vagy hatékonyságát.

Két csoportot szeretnék megemlíteni a legszegényebbek közül: az egyik a hajléktalanok csoportja, a másik pedig a roma lakosság, akikről hallom, államtitkár asszony szólt a vitanap elején. Sajnos, az ő felszólalását nem hallottam. A harmadik dolog, amire, ha marad időm, néhány szót tartogatnék, az a szegények megítélése és az a hangulat, az a légkör, amiben szegénységüket át kell élniük.

Amikor a hajléktalanokra gondolok, akkor azt kell aláhúznom, hogy azok a csoportok, amelyek arra kényszerülnek, hogy ebben az embertelen létformában éljék az életüket, valóságos kormányzati akarattal kimozdíthatók lennének ebből a helyzetből.

Az egyik, hogy igen nagy számban vannak köztük öregek, elmebetegek, nincs elég szociális otthon, nincs elég elmeszociális otthon, nincs kellő elképzelés - különösen az elmebetegek kezelésére. Semmiképpen nem kellene ezeknek a csoportoknak a hajléktalanok közt lenni, hajléktalanoknak sem kellene egy csoportot alkotniuk.

Ez a harmadik dolog, hogy a szociális lakások építése nem ezt a kört érinti. A valódi szociális lakás az a hely, ahol belátjuk, hogy az ott élők nem képesek a közüzemi díjakat fizetni. Nagyon sokszor elmondtam, de most ismét megismétlem: ha teljes egészében minden költségüket vállalná az állam a szociális lakásban élőknek, akkor is kevesebb összegbe kerülne a fenntartásuk, mint más intézményekben. Természetes dolog persze, hogy egy ilyen helyzet nem ösztönözne továbbmozdulásra, és feltétlenül fontos lenne, hogy ne csak lakáshoz jussanak, hanem olyan munkahelyhez, ahol megfelelő kereset birtokában önmagukról gondoskodni tudnának. Ezek a munkahelyek azonban nincsenek ma ebben a társadalomban, azok a rehabilitációs munkák pedig valójában csak valamilyen értelmes elfoglaltság felé terelik az érintettek figyelmét, arra nem alkalmasak, hogy megfelelően fenntartsák őket.

 

 

(13.00)

 

A másik csoporttal kapcsolatban csak egyetlen élményről hadd szóljak. Nem tudom, rajtam kívül és az ott lévő képviselőkön kívül valaki ismeri-e az ózdi cigánytelepeket. (Szilágyiné dr. Szemkeő Judit bólint.) Körülbelül 12 ezer roma él abban a nagyon szegény városban, közülük körülbelül 300-nak van munkahelye, és ez sem mind állandó munkahely. Körülbelül 3 ezren közülük - csecsemőtől aggastyánig - a semmiből élnek, nem tudni, hogy mire számíthatnak.

A harmadik dolog, amiről szólni szeretnék a maradék időmben, az az, hogy a nyomorúság és a szegénység is elviselhetőbb, és senki sem szeret ebben a helyzetben élni, nem lehet azt mondani, hogy a passzív életforma - ahogy a kormány anyaga nevezi ezt a létformát - bárkit arra ösztönözne, hogy maradjon ebben a helyzetben; tehát akkor, amikor fiataloknak külön gimnáziumban vagy immár külön általános iskolában kell tanulniuk, amikor napi szinten lehet tapasztalni gyűlöletbeszédet, és ennek nyomán megindul az elvándorlás az országból, és amikor azok az országok, amelyek befogadják ezeket az embereket, sok esetben arra a következtetésre jutnak, hogy csakugyan, a napi, gyakran hallott megalázás és gyűlöletbeszéd alkalmas arra, hogy ők rosszul érezzék magukat hazájukban. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor mégis azt kell mondanunk, hogy ezen bizony változtatni kellene. (Az elnök folyamatosan csenget.) Bizony nem lenne szabad felelőssé tenni a szegényeket saját sorsukért, hanem bátorítani kellene őket.

 

ELNÖK: Képviselő úr, lejárt a rendelkezésre álló időkeret.

 

IVÁNYI GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Horváth János úr, a Fidesz képviselője. Megadom a szót.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Politikai vitanap a társadalmi kohézióról és a gazdasági elszegényedésről mindig időszerű, most különösen az. S az, hogy ez az esemény Nagy Sándor képviselő úr kezdeményezésére született meg, csak aláhúzza azt, hogy mennyire politikai célra is kívánják ezt a témát használni azok, akik... (Dr. Szanyi Tibor: Politikai vitanapot politikai célokra szoktak felhasználni!) Nem fejezem be a mondatot, hanem úgy mondom tovább (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.), hogy a jó gazdaságpolitika, tisztelt Ház, a jó társadalompolitika. Tehát amikor a társadalmi kohézió hiányáról van szó - mert hiszen az volt a meghirdetett program címe -, akkor lássuk meg azt, hogy a jó gazdaságpolitika a legjobb diagnózisa és gyógyítója, gyógyszere a társadalmi feszültségeknek. Lehet, hogy fordítva is érvényes, de nem szükségképpen. Ha csak a társadalmi kohézió hiányát pengetjük és az az egyetlen téma, anélkül, hogy tudatában lennénk a gazdasági alapoknak, akkor bizony az a kohézió még kevesebb lesz, akkor inkább feszültségek keletkeznek, mert hiszen a gazdasági egyenlőtlenség a jövedelemelosztás, a vagyonelosztás kérdésében súlyosbíthatja a helyzetet.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy itt megint előkerült a gazdasági háttér, amelyik ide vezetett, és ahogy egyesek - jó néhányan - értelmezik az elszegényedés és a kohézió témáját, bizony azt jelenti, hogy a Magyar Országgyűlés lassan tanul. Még mindig téma, és igazolásként hozódik fel az, hogy az 1995-96-97-es években a gazdasági restrikció alapja volt valamiféle előrehaladásnak.

Igen tisztelt Képviselőtársaim! Én saját vállamat veregettem, amikor ez a beszélgetés itt elhangzott egy órával ezelőtt, hogy mennyire békességre törekvő vagyok, és mennyire visszatartottam önmagamat attól, hogy nyomban ne kérjek szót és igazítsam helyre azt, amit Bauer Tamás képviselő úr és mások már sokszor elmondtak, én pedig sokszor kiigazítottam. De úgy látszik, ez a folyamat még szükséges, és tovább kell menni. Engedtessék meg: nekem nem csupán az a megjegyzésem Bokros Lajos miniszter urat illetően, amit itt reggel Harrach Péter miniszter úr mondott. Nagyon érdekes meglátás, a miniszter úr azt mondta, hogy amikor egy bankárra bízódik a szociálpolitika, akkor baj van. Hát, én ezt úgy egészíteném ki - és bizonyára Harrach miniszter úr nem kifogásolja, hogy én ezt hozzáteszem -, nem is az volt a baj, hogy bankár volt, hiszen ha a világtörténelemben szétnézünk, bizonyára találunk - én magam is tudnék idézni - olyan bankárokat, akik más országokban vagy valahol jó gazdaságpolitikát s a társadalom előrevitelét munkálták.

Bokros Lajossal mint pénzügyminiszterrel az volt a probléma, hogy egy regimentáló kormánypolitika mögé egy elavult gazdaságpolitikai ideológiát racionalizált. Azzal, hogy az a kormány úgy látta, hogy vissza kell fogni a fogyasztást, ami más szóval az életszínvonal csökkenését jelentette, ehhez elméletet tápláltak, ami nem nehéz a közgazdaságtanból, mert volt ezelőtt ötven-nyolcvan évvel egy olyan közgazdasági elmélet, a posztkeynes-i, amelyik azt hitte, hogy az össztermékek, az összkereslet menedzselése révén lehet a gazdasági tevékenységek színvonalát irányítani. S most az volt a meglátása a 90-es évek közepén a kormánynak, hogy ezt csökkenteni kell, erre az eszköz megvolt.

Azonban az a hiba ezzel, hogy lett volna más megoldás is. Nem volt szükség a kereslet csökkenésére! Lehetett volna azt a gazdaságpolitikát választani, ami a kínálat, a megtermelt javak mennyiségét növelte volna. Hogy Magyarországon erre megvolt-e a lehetőség? Hát hányszor és hányféleképpen bizonyítottuk ezt, igen tisztelt képviselőtársaim! (Közbeszólás az ellenzék soraiból: Eddig még nem sikerült!)

A magyar munkaerő, a magyar technológia, a magyar infrastruktúra, itt helyben megvolt, és amikor az a magyar ember, mérnök, munkás elment külföldre, néhány hónapon belül ötször-hatszor olyan magas munkabért kapott. Nem azért, mert a külföldi kapitalista filantropikus magatartástól lett volna vezetve, hanem mert annyit ért a munkája; és a külföldi beruházók pedig eljöttek Magyarországra, és ugyancsak jelentős nyereségre és profitra tettek szert. Tehát megvolt a magyar forrás, a termelőeszközök - csak nem állt össze az alatt a gazdaságpolitika alatt, amit itt azokban az években bevezettek.

Engedtessék meg, hogy egy példát mondjak. Olyasmi ez, mint amikor a juhászlegény, aki úgy gondolja reggel, hogy majd a nyájat legjobb lesz legeltetni a dombtetőn, azonban nem a dombtetőre irányítja őket, hanem először le a lápba és a mocsárba, hogy jól fáradjanak ki, aztán majd akkor legelhetnek a dombtetőn. Hát, szóval Bokros Lajos és a Bokros Lajos-féle gazdaságpolitika először a magyar gazdaságpolitikát visszaszorította, a lehetőségei mögé szorította, hogy aztán majd kiemelkedjen. De hát kiemelkedett volna akkor, ha nyomban elindult volna fölfelé a dombon, mint ahogy az előző példáim már mutatták!

Idő hiányában végül is még annyit szeretnék hozzátenni, tisztelt Ház, a téma gazdaságpolitikai oldalról való megvilágításához, hogy a társadalom szétszakadása persze hogy következhet abból, hogy a jövedelemelosztás és a vagyonelosztás szélesedik. Magyarországon sok statisztikai adat van arra, hogy ez szélesedik.

 

 

(13.10)

 

Azonban, tisztelt Ház, nekünk az is a feladatunk, hogy tudjuk olvasni a számokat. Benne van ezekben a számokban az is, hogy valóban a magas jövedelműek jövedelme, vagyona majdnem exponenciális módon növekszik, viszont az alacsonyabb jövedelműek fizetsége kevésbé határozott rátával. Tehát mindenkinek több a jövedelme, mint nyolc évvel ezelőtt volt, a statisztikai számok szerint, azonban van, akinek sokszorosan nagyobb, és van, akinek csak félszer olyan nagy, mint ezelőtt tíz évvel volt. Tehát az arány, ami az embereket nyugtalanítja, és a szélesedő szakadék a gazdagodók és a kevésbé gazdagodók között, ez az, amivel a gazdaságpolitikának jó szembenézni, és nem pedig teátrikus és elokvens mondatokban azt a látszatot kelteni, hogy minden rosszul megy.

Igenis, az ország növekszik, a gazdasági mutatók ezt bizonyítják, ebből kifolyólag jó úton járunk, ahol pedig nem, arra megvan a lehetőségünk, hogy gyomláljuk azokat, amik nem tartoznak oda. Erre hívom mindnyájunkat, és akkor ez a vitanap nem úgy fog lemenni a történelemben, és nem úgy fog emlékezni rá Nagy Sándor képviselő úr és az egész ország, hogy Nagy Sándor képviselő úr öngólt lőtt.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Kovács Tibor úr, az MSZP képviselője.

 

KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Úr! Én úgy gondolom, hogy a legnagyobb baj az, ha fontosabb a nagyotmondás, mint az igazmondás, nagyobb baj az, ha a kormány képviselői a nagyotmondást fontosabbnak tartják, mint az igazmondást, és bajnak tartom azt, hogy az illetékes miniszter nem ül végig egy ilyen fontos vitanapot, és annyi időt sem szakít rá, hogy végighallgassa az elhangzó érveket.

Én nem erről szeretnék beszélni, hanem sokkal inkább arról, hogy mi milyen Magyarországot szeretnénk a következő években. Sokféle magyarázat adható erre, de véleményem szerint talán a legegyszerűbb magyarázat az, hogy olyan Magyarországot szeretnénk, ahol mindenkinek esélye van a megélhetésre és a jólétre. Olyan Magyarországot szeretnénk, ahol nincsenek leszakadó, hátrányos helyzetű emberek sem, nincsenek leszakadó és hátrányos helyzetű térségek és régiók, mert az a meggyőződésünk, hogy ilyen leszakadt régiókkal, kettészakadt országgal nem lehetünk egyenrangú tagjai a fejlett nyugat-európai társadalmaknak. Arról, hogy ezzel kapcsolatban milyen problémák vannak, szeretnék néhány konkrét adatot is felsorolni önöknek, ezek elsősorban Észak-Magyarországról, Kelet-Magyarországról származnak, és a problémák súlyát rendkívül precízen jelzik.

A munkanélküliséget szokta emlegetni a kormány dicséretes módon, hogy 6,5 százalék körüli országos átlagban, ez Borsod megyében 20,5 százalék, és a kelet-magyarországi régiókban pedig 17,5 százalék. Megjegyzem, ez 1 százalékkal magasabb, mint 1997-ben volt. A nettó jövedelem az elmúlt évben 1,5 százalékkal emelkedett országos szinten, ez Borsod megyében mínusz 1 százalék. És néhány adat ahhoz, amit már a képviselőtársam is emlegetett: miközben az országban az elmúlt évben 12 százalékkal nőtt az új lakások száma, addig Borsod megyében ez 28 százalékkal csökkent, az ország egyik legnagyobb megyéjében mindössze 940 darab lakás épült. Ezek az adatok mutatják, hogy milyen mértékben torzít az a tükör, amelyet a Fidesz a társadalom elé tart. És el kell mondanom önöknek, hogy sajnálatos módon az ezekben a régiókban élő állampolgáraink a rendszerváltozást nem a lehetőségeik kiszélesedésében és az esélyeik növekedésében, hanem pontosan az ellenkezőjében élik meg.

Az is mondható, hogy mindenki vesztes, aki a rendszerváltástól egy igazságosabb, humánusabb társadalmat várt, és nem azt kapta. És az lehet a sikeres, akinek esélyei vannak, és akiknek nincsenek esélyeik sem, azok a vesztesek közé tartoznak.

Kinek vannak esélyei a mi véleményünk szerint, különösen a hátrányos helyzetű régiókban? Annak vannak esélyei, akinek esélye van arra, hogy jól fizető állást kaphat, jól fizető állást talál. Tehát a munkahelyteremtés kulcskérdés, nemcsak a leszakadó régiókban, hanem az egész országban. Természetes dolog, hogy ezek az emberek élni akarnak, munkát akarnak saját maguknak, és nem pedig segélyekből akarnak élni.

Bebizonyosodott, hogy a felzárkóztatás, a válságkezelés tisztán piacgazdasági eszközökkel és módszerekkel nem valósítható meg. Európai példák sokasága igazolja, hogy a felzárkóztatás egyik évről a másikra nem valósítható meg. 10-15 éves, hosszú távú folyamatokról van szó, amelyeket következetesen kell végrehajtani. Különösen igaz ez akkor, amikor a gazdasági átalakulás és a gazdaság fejlődése megteremti az ehhez szükséges forrásokat; érthetetlen, hogy a kormány miért nem ezt az utat követi. Hivatkozások történnek arra, hogy: de hát mit akartok, épül az M3-as autópálya is?! Igen, szükséges, de nem elégséges feltétel. Ott van a Széchenyi-terv; csak bebizonyosodott a Széchenyi-tervről, hogy ez nem jelent többet a hátrányos helyzetű régiókban, mint az előző időszak lehetőségei, hanem - éppen a hátrányos helyzetből adódóan - kevesebbet jelent, tehát nem megfelelő megoldás a felzárkóztatásra.

Mit kell még ahhoz tenni a véleményünk szerint, hogy az esélyek növekedjenek? Például azt, hogy hagyni kell élni azokat, akik önmaguktól is fejlődni képesek, akarnak is fejlődni, tudnak is fejlődni, és nem kell őket akadályozni ebben. Mert az Európai Unióra is jellemző az, hogy vannak fejlesztési centrumok, amelyek húzóerők egy-egy térség, egy-egy körzet számára. Szükséges a decentralizált intézményrendszer, a decentralizált források, amelyekről ott helyben tudnak a leghatékonyabban és a legjobban dönteni. Iszonyatos felelőssége a kormánynak az, hogy a hátrányos helyzetű térségek ne ismételten kudarcként éljék meg az európai csatlakozást, ugyanúgy, mint a rendszerváltás időszakát. Ezek a térségek újabb kudarcot nem tudnak elviselni.

Az idő rövidsége miatt még egy dologra szeretném felhívni a figyelmet: ezen térségek hátrányos helyzetéből adódóan az egyik legfontosabb területre, az oktatásra nem jut elegendő forrás, nem jut elegendő forrás azért, mert a források a szociálpolitikára fordítódnak, és egyéb eszközökre nem jut megfelelő pénz.

Sajnálom, hogy a miniszter úr nincs itt, de zárásként szeretném mint kereszténydemokrata ember figyelmét felhívni III. Leó pápa enciklikájára, aki ezt mondja: "Az államnak különös gondoskodást kell tanúsítania a gyengékkel, a szegényekkel szemben. A gazdagok osztályának, mely önmagában elég erős, kevésbé van szüksége az állam védelmére. A munkásosztály, amelynek nincsen saját támasza, mindenekelőtt az állam védelmére szorul." Mi azt akarjuk, hogy Magyarország valóságosan mindannyiunké legyen.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Herényi Károly úr, az MDF képviselője, 10 perc 38 másodperc áll a rendelkezésére.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Asszony! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Lezsák Sándor befejezte vagy abbahagyta. Ő a hazai helyzetről adott egy áttekintést, én ezt folytatom, és megpróbáljuk ezt a kérdéskört nemzetközi vonatkozásban is egy kicsit megvilágítani és körüljárni.

A jövedelmi szakadék nem csupán a szociális ellátások megvonása vagy megkurtítása miatt növekedett meg, hanem azért is, mert megszűnt az adómentes létminimum lehetősége, ezzel együtt viszont látványosan mérséklődtek a sokmilliós jövedelmek felső adókulcsai.

 

(13.20)

 

Itt nyilván az előző időszakról, ciklusról, az ezt megelőző évekről van szó. Azaz: amíg a legszegényebbektől elvettek, addig mindent, ennek az elvont jövedelemnek egy jelentős részét megszűnő adóteher formájában a szocialista-szabad demokrata kormány átcsoportosította a leggazdagabbakhoz, ami értelemszerűen tovább növelte a jövedelmi szakadékot.

1998-ban és '99-ben az új polgári kormány egyre több, korábban megvont szociális vívmányt állított vissza. Ennek ellenére 1999-ben tovább nőttek a jövedelmi különbségek. Ebben az évben a legmagasabb jövedelmű népességtized a jövedelmek 29,4 százalékát szerezte meg, míg a legalsó népességdecilis csak 3 százalékot, azaz 9,8-szoros jövedelmi különbséget mértek. Szaknyelven szólva, 1999-ben ellátási vákuum keletkezett a családtámogatások rendszerében.

A Bokros-csomag által megszüntetett ellátások időben elhúzódó negatív hatása ebben az évben vált legerősebbé, ugyanakkor az új kormány által elkezdett családpolitika pozitív hatása még nem érvényesült. Akkor a legtöbb társadalompolitikus úgy vélekedett, hogy a jövedelmi folyamatok tehetetlenségi hatása hamarosan a lélektani határ, a tízszeres jövedelmi különbség fölé növeli a hazai jövedelemdifferenciáltságot.

Nem ez történt. A foglalkoztatottság növekedése, a családosok adóterheinek mérséklése és a korábban megvont szociális ellátások helyreállítása 2000-ben már látványosan éreztette hatását. A tavalyi évben, 2000-ben hét és félszeresre csökkent a jövedelmi különbség a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között. Ez óriási eredmény, jelzi azt, hogy helyes a polgári kormány kiemelkedésre, munkára és tanulásra ösztönző szociálpolitikája.

Magyarország eredményeinek értékelése érdekében szólnom kell nemzetközi tapasztalatokról is. Csak olyan országokkal korrekt az összehasonlítás, amely országok szintén rendszerváltó országok. Ezen országoknak három csoportja rajzolódott ki. A szegények és gazdagok közötti szakadék Magyarországon jobban nőtt, mint Németország keleti felében, Csehországban és Észtországban. Ez utóbbi három ország közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig folyamatosan polgári pártok voltak kormányon. Ismétlem, az elszegényedést a rendszerváltó országokban leginkább a folyamatos polgári kormányzás akadályozta meg!

Külön figyelemre méltó Észtország példája, ahol a régi Szovjetunió területén belül a legnagyobb jövedelmi differenciáltságot mérték 1990 előtt. (Dr. Wiener György: Ott volt a legmagasabb az életszínvonal!) Ezt a polgári értékrend még meglévő hatásával magyarázták. Nos, 1990 után a volt szovjet tagállamok között ma is itt tapasztalhatók a legkisebb jövedelmi különbségek, és paradox, de igaz, hogy ismét a polgári értékrend erős volta miatt, ami megakadályozta a más tagállamokban felülkerekedő, gátlástalan jövedelem- és vagyonfelhalmozást.

Magyarországhoz hasonló jövedelmi különbségek alakultak ki Lengyelországban, Litvániában és Szlovákiában. Ez utóbbi három ország közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig váltógazdálkodásban kormányoztak a polgári és az 1990 előtti hatalmi garnitúra pártjai. Nem sikerült olyan mértékben megállítani az elszegényedést, mint a folyamatosan polgári kormányok alatt működő országokban, de jobban sikerült megállítani az elszegényedést, mint a folyamatosan baloldali kormányzás alatti államokban. (Szabó Sándorné: Hol élsz?)

Látványosan növekedtek a jövedelmi különbségek Oroszországban, Bulgáriában, Szerbiában és Lettországban. Mindezen országok közös vonása az, hogy a '90-es évek végéig folyamatosan az 1990 előtt hatalmi garnitúra pártjai, az úgymond baloldali értékeket megvalósító pártok voltak hatalmon. Ezekben az országokban már az elmúlt évtized közepe körül több mint tízszeres jövedelmi különbséget mértek a legszegényebb és a leggazdagabb népességtized között, és ez a szakadék azóta nyilván tovább növekedett. Ezekben az országokban a volt pártapparátus úgy teszi önmagát milliárdos réteggé, hogy eközben folyamatosan működteti a baloldali értékeknek a sokakat még megtévesztő frazeológiáját.

Mi a tanulság a nemzetközi adatokból? Nem tett különösebbet a magyar polgári kormányzat, mert a német, észtországi és cseh társai hasonló eredménnyel fel tudták venni az elszegényedés elleni küzdelmet. A hazai baloldali pártok sem mások, mint az orosz, lett vagy szerbiai társaik, akik szintén hasonlóan képesek voltak megnövelni a lakosságon belüli jövedelmi szakadékot. Mi mindnyájan, a hozzánk tartozó polgári, illetve hozzánk tartozó baloldali kormánycsapatokban azonos teljesítményt nyújtottunk.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Wiener György úr, az MSZP képviselője.

 

DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Sajnos, Herényi Károly némiképp megtévesztette a rádióhallgatókat. Tudniillik nem pontosan olyan színezetű kormányok és nem akkor kormányoztak, amikor ő mondta. Például Szlovákiában 1998-ig az utódpárt nem volt kormányon, most a Dzurinda-kabinet egyik alkotóeleme koalíciós partnerként. Oroszországban a kommunista párt 1991 után egyetlenegy alkalommal sem volt kormányon. Lengyelországban pedig a rendkívüli mértékű elszegényedés a polgári jellegű Mazowiecki-kabinet alatt ment végbe 1989-'91 között. Ezen már elég sokat korrigált 1993 után az akkori szociáldemokrata-parasztpárti koalíció, azonban nyilvánvaló, hogy a Balcerowicz által bevezetett, Mazowiecki által is támogatott kemény megszorító intézkedések hatásait nem tudta gyorsan felszámolni.

Még Észtország esetében sem teljesen helytálló, amit képviselőtársam mondott, hiszen ott is volt egy rövid időszak, amikor nem konzervatív kormány vezette az országot.

Ami pedig ezt a három országot, Észtországot, a volt NDK-t, illetőleg Csehországot illeti, ezeknek az a sajátosságuk, hogy mintegy az adott térség legnyugatibb térségei, igen kedvező helyzetben voltak a rendszerváltás pillanatában. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Csehországban még 1992-ig is részben koalíciós kormány uralkodott. Klaust pedig nagyon erőteljesen bírálták Nyugatról, pontosan amiatt, ami miatt most Herényi Károly dicsőíti őt. De meg kell jegyeznem, hogy a Klaus-féle időszak következményei aztán 1998-at követően jelentek meg.

Semmiféle olyan jellegzetesség, hogy a polgári kormányok a nyomor ellen harcolnak, és a baloldali kormányok elnyomorítanak, nem tapasztalható a térségben. Ez kizárólag egy ideologikus állítás, amellyel a tények nagymértékben szembenállnak.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Lamperth Mónika, az MSZP képviselő asszonya. Megadom a szót.

 

DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ezen a vitanapon - azt hiszem - kiderült valamennyiünk számára, de ha mégsem, akkor én ezt három példával fogom bizonyítani, hogy e tekintetben szemforgató és hazug politikát folytat a Fidesz és kormány.

Önök beszélnek a szegénység megszüntetéséről, olyan adatokat és tényeket, ténynek látszó dolgokat próbálnak meg felsorolni, amivel esetleg a dolgokat végig nem számoló, vagy a dolgok mélyére nem látó hallgatókat, nézőket időlegesen megtéveszthetik. Az ellenzéknek azonban az a feladata, hogy ezeket az álságosságokat leleplezze. Én erre teszek most kísérletet néhány percben, és biztos vagyok benne, hogy ez a kísérlet sikerülni fog.

Selmeczi Gabriella képviselőtársam a hosszú felsorolásában 34. pontként büszkén említette a felsőoktatási hitelt. Én persze megértem, hogy az ingyenes első diploma ígéretének kipukkadása után a Fidesz úgy érzi, hogy tartozik valamivel a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak, ezzel mélyen egyetértek.

De az, amit önök kínálnak, nem biztos, hogy megoldás. A törekvés jó irányú, de a melldöngetésre semmi okuk sincsen. Én kaptam levelet egyetemi hallgatóktól, akik pontosan kiszámolták a mostani információk alapján, hogy a felsőoktatási hitel nekik mit jelent. Elmondom önöknek, hogy ezen számítások alapján legalább 295 ezer forintos kezdő fizetéssel kell rendelkezni annak a fiatal embernek, aki fölveszi ezt a hitelt, ahhoz, hogy ne nőjön tovább a törlesztési kötelezettsége akkor, amikor elkezd dolgozni.

Ez úgy állhat elő, hogy ha egy diák felveszi az évi maximális 210 ezer forintot, akkor az önök, a Fidesz által megállapított kamat alapján 1 millió 416 ezer forint tartozása halmozódik fel. Ennek megfelelően az első évi kamat 212 ezer forint kell hogy legyen. És miután a havi jövedelem 6 százalékával kell neki törleszteni, ez azt jelenti, hogy 3 millió 540 ezer forintos éves jövedelemmel kell rendelkezni ahhoz, hogy ne nőjön a tartozása, hanem elkezdhesse a visszafizetést.

Lehet, hogy önök abban reménykednek, hogy néhány hallgató majd örülni fog annak, hogy Pokorni miniszter úr véleménye szerint akár 35 évig vagy a nyugdíjig is törleszthetnék ezt vissza. Azt gondolom, hogy ma egyetlenegy tanító, könyvtáros, tanár, pedagógus, hallgató sem látja realitását annak, hogy ilyen mértékben elkötelezze magát. Akkor miről beszélünk?

 

(13.30)

 

A második ilyen hamisság, amit önök elmondtak e vitanap alapján, Pálinkás államtitkár úr boldogan és örömmel beszélt a Bursa Hungaricáról. Jobban tette volna, ha ezt nem teszi, mert szeretnék emlékeztetni arra, hogy ekörül milyen viták voltak, milyen, úgy tetszik, botrányos jelenetek zajlottak le a hallgatói önkormányzatok körében, és ez nem véletlen. Az az ösztöndíj, amiről az államtitkár úr úgy beszélt, hogy ez a társadalmi szolidaritás nemes és szép megnyilvánulása, ez szemen szedett hazugság. Ugyanis az 50 százalékát a hallgatói szociális normatívákból veszik el, egy fillér új pénzt nem rak be a felsőoktatásba, a másik felét pedig elveszi az önkormányzatoktól, mégpedig úgy, hogy esélyt sem ad a kis falvakban, szegény falvakban élő, továbbtanuló főiskolásoknak, egyetemistáknak arra, hogy ehhez hozzáférjenek. Ugyanis szeretném önöket tájékoztatni arról, kedves fideszes képviselőtársaim, ha netán nem tudnák, hogy a kis falvakban erre nincsen pénz. Tehát hazug és szemforgató, amikor azt mondja az államtitkár úr, hogy ez a társadalmi szolidaritásnak a megnyilvánulása. Lehet, hogy a társadalmi szolidaritás elemei ebben megjelennének, de hogy ebben a Fidesz vezette kormány egy fillérrel nem vesz részt, az egészen bizonyos. (Taps az MSZP soraiban.)

Végül harmadik ilyen állításom: hazug politika az és hazug állítás, amikor azt mondják, hogy a szegény önkormányzatoknak segített akkor a kormány a 2001-es vagy 2002-es költségvetésben, amikor a személyi jövedelemadó helyben maradó részét lecsökkentve, úgymond, kiegyenlítő és igazságosabb finanszírozást hozott létre.

Kedves Képviselőtársaim! Ez akkor lenne igaz, hogyha amit önök elvettek a fővárostól, a nagyvárosoktól, akkor azt odaadták volna a kis önkormányzatoknak, a falusi szegény önkormányzatoknak. De nem ez történt. Nem adták oda. Az Állami Számvevőszék jelentése is bizonyította, hogy nincs elegendő pénz az önkormányzati költségvetésben a közoktatásra, nincs elegendő pénz azoknak a közfeladatoknak az ellátására, kötelező feladatoknak az ellátására, amelyre egyébként kötelezően, az önkormányzati törvény alapján kellene hogy legyen a központi költségvetésben. S azóta számtalan vizsgálat bizonyította ezt, én a legutóbb elmondtam itt a parlamentben a katasztrófavédelmi szervezetnek a jelentését, amiben kimutatta, hogy az önkormányzatok nem tudják ellátni a belvízvédelmi feladataikat, mert erre nincsen elég pénz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az tehát ezek után, amikor a szocialista képviselők kezdeményezték, hogy a belügyminiszter jöjjön el az önkormányzati bizottság ülésére és mondja el, hogy hogyan akarja kompenzálni az önkormányzatoknak a kormány azt a kiesést, ami az infláció növekedése miatt kiesett, hogy nem jött el a belügyminiszter úr, ezen már nem is csodálkozunk, ugyanis nagy valószínűséggel nem tud erre értelmes választ mondani akkor, ha nem ad ehhez pluszpénzt a szegény önkormányzatoknak a kormány.

Végül: nem példa nélküli, hogy önök nem válaszolnak. Önök nem szoktak válaszolni, ha valamelyik kérdés kellemetlen. Én több mint egy hónappal ezelőtt több mint 6 ezer aláírást küldtem Harrach miniszter úrnak, ahol is a kaposvári választókerületemben élő, Somogy megyében élő nyugdíjasok követelték azt az 5 ezer forintot, amit 2000-re még önök megígértek egyszeri kifizetésként februárban vagy márciusban; ezt mondta a miniszterelnök úr, mondta még Járai pénzügyminiszter úr, aztán végül is február végén egyszer úgy nyilatkozott a tárca, hogy nem fogják odaadni. Persze dönthet így a kormány, de el kell számolni a nyugdíjasok felé, hogy miért nem teljesítette az ígéretét. Nem kaptam választ Harrach miniszter úrtól; 15 napon belül kellene válaszolni írásos kérdésre Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, ma a 24. napot írjuk, mert 24 nappal ezelőtt adtam be, és miniszterelnök úrtól sem kaptam választ. Nos, ez a magatartás leleplezi önöket: a kellemetlen kérdésekre nincs válasz, és vannak nagyotmondások. Én azt hiszem, hogy ezt a témát így nem erkölcsös megközelíteni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Herényi Károly úr, az MDF képviselője. Megadom a szót.

 

HERÉNYI KÁROLY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Wiener György képviselőtársam kétségbe vonta az én állításaimat. Én azt gondolom, hogy amiket én elmondtam, azok tények. Az, hogy Mec iart milyen gondolkodású és ideológiájú politikusnak minősítjük, az majd legyen kettőnk vitája. (Dr. Wiener György közbeszól.) Jó, legyen majd kettőnk vitája.

Én másról szeretnék beszélni: ennek a vitának, amit ma megszerveztünk és megrendeztünk, a céltalanságáról. Van egy adott helyzet Európában és Magyarországon is a rendszerváltást követően, és kormányok több-kevesebb sikerrel próbálják ezt megoldani. Úgy tűnik, hogy talán a jobboldali kormányok egy kicsit több sikerrel, mint a baloldaliak. (Taps az MDF soraiban.) De mindenképpen figyelembe kellene venni egy alapvető dolgot. Ilyen és hasonló rendszer, demokrácia sok országban működik, és viszonylag kevés országban működik eredményesen. Meg kellene vizsgálni, hogy ahol eredményes, ott ennek mi az oka. Ha én ezt a dolgot a játékelmélet modelljeivel próbálom megvilágítani, akkor háromféle lehetőség adódik. Lehet játszani egy olyan modellt, ahol minden játékos vesztes; lehet játszani egy olyan modellt, amit mi játszunk 12 éve, hogy van egy vesztes és van egy győztes; és lehet játszani egy olyan modellt, ami a siker garanciája: a győztes-győztes modellt.

Ezek a viták, ezek a ma itt, ebben a parlamentben kiprovokált vagy előhívott viták nem a győztes-győztes modell érvényre jutását szolgálják, újra parttalanná teszik a dolgot, és nem a megoldás felé vezetnek minket, nem a szegénység valódi felszámolása felé. Amíg a parlamenti pártok nem lépnek ezen túl, és nincs egy nemzeti minimum vagy megegyezés egy ilyen ügy kezelésében, addig a sikerre sem nekünk, sem ennek az országnak reménye sincs.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MDF padsoraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselő asszonya.

 

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Engedjék meg, hogy reagáljak arra a dilemmára, problémára, amelyet Lamperth Mónika vetett föl a nyugdíjasoknak juttatandó 5 ezer forint kérdésében. Ugye, év elején szó volt arról, hogy a nyugdíjasok kaphatnak egyszeri 5 ezer forintot. Ennek azonban volt egy alternatívája is, amit a kormány megtárgyalt - ha jól tudom, Harrach miniszter úr tájékoztatása alapján -, ez pedig az, hogy ne csupán ezt az 5 ezer forintot adjuk oda a nyugdíjasoknak, hanem legyen egy markánsabb nyugdíjemelés. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Ezzel véleményünk szerint jóval jobban jártak a nyugdíjasok, hiszen egyfelől ezzel az 5 ezer forinttal az a probléma, hogy nem épül be a nyugdíjalapjukba, amíg a második körös nyugdíj-kiegészítés, nyugdíjemelés - bocsánat, egészen pontosan - emeli a nyugdíjalapjukat, tehát tulajdonképpen ez a 45 milliárd forint, amit erre fordítottunk, ez sokkal jobban, sokkal hasznosabban beépül a nyugdíjakba. Úgyhogy ha jól tudom, azért döntött a kormány ezen megoldás mellett. Ez az 5 ezer forint nem veszett el, ez benne van ebben a nyugdíjemelésben, és nem egyszer kapják meg, hanem minden egyes hónapban, hiszen a nyugdíjalapot emeltük meg ezzel a bizonyos százalékkal.

Köszönöm szépen.(Taps a Fidesz padsoraiban.)

ELNÖK: Hozzászólásra következik Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője.

 

BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma délelőtt, amikor ez a politikai vitanap elkezdődött, az egyik szocialista képviselő úr azt mondta, hogy ne forduljunk mindig a múltba, ne bolygassuk a múltat, mert az már történelem. Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy azok az emberek, akik a rendszerváltást követően kerültek olyan helyzetbe, amely indokolttá és szükségessé tette ezt a mai vitanapot, feltehetően nem tudják ezt ilyen elegáns távolságtartással nézni, hogy az ő életük az csak puszta történelem, kezeljük ezt így, és ne is foglalkozzunk vele.

A 90-es évek elején, amikor a rendszerváltoztatás bekövetkezett az országban, mélyreható társadalmi és gazdasági változásoknak voltunk szemtanúi. Ekkor történt az, hogy összeomlott az a szocialista nagyipar, amelyet negyven éven keresztül oly lelkesen építettünk - már aki -, és a szocialista nagyipar összeomlásával több mint egymillió, 1 millió 174 ezer munkahely szűnt meg. Ezzel együtt természetesen csökkent a foglalkoztatottak száma, és a társadalom megismerkedett a munkanélküliséggel, mely tömeges méreteket öltött. A gazdaság a piacgazdaságra való átmenet során hatékonyabbá, versenyképesebbé és fejlettebbé vált, ez igaz, de ezt az átalakulást nem kísérte a társadalmi jólétnek a növekedése.

 

 

(13.40)

 

 

Ez az időszak a súlyos gazdasági visszaesés, a magas infláció, az életszínvonal csökkenésének kora volt. A gazdaság átalakulásával a társadalom összetétele is radikálisan megváltozott. Új társadalmi csoportok jelentek meg, mint a hajléktalanok vagy mint a munkanélküliek. Növekedtek a társadalmi egyenlőtlenségek, melyek következményeként új társadalmi gondokkal kellett szembenéznünk. Az előző kormány megszorító intézkedéseinek hatására, melynek bevezetése Bokros Lajos egykori pénzügyminiszter nevéhez fűződik, jelentősen csökkentek a reálkeresetek, és a foglalkoztatottak aránya is ekkor érte el a legalacsonyabb mértéket. Több tízezer család került kiszolgáltatott helyzetbe, vált szegénnyé.

Tisztelt Képviselőtársaim! A szegénység visszaszorítására a nemzetért felelősséget érző polgári kormány minden rendelkezésére álló eszközt igénybe kell hogy vegyen, és igénybe is vesz. Ezek az eszközök számosak, de én talán az egyik legfontosabb eszköznek a munkahelyteremtést, a foglalkoztatás bővítését tartom, hogy minél több munkaképes korú ember találhasson magának munkát.

A polgári kormány következetes gazdaságpolitikájának köszönhetően 1998 óta napjainkig mintegy 200 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma, és ezzel együtt csökkent a regisztrált munkanélküliség 7,8 százalékról 6-6,2 százalékra. A legfrissebb ez évi márciusi adatok szerint ez a tendencia az ország valamennyi földrajzi régiójában érvényesül. De ahhoz, hogy tisztes megélhetést biztosítsunk minden család és minden munkaképes korú ember számára, természetesen nemcsak munkahelyre van szükség, de a tisztes megélhetést biztosító keresetre is.

A foglalkoztatás bővülésével egyidejűleg nőttek a megélhetés alapjául szolgáló kerestek is. Az átlagkeresetek az 1998. évi 67 ezer forintról ez évben várhatóan 100 ezer forint fölé emelkednek. A minimálbér ez évben az 1998. évinek több mint duplájára emelkedett, s ma már az európai arányokhoz közelítve az átlagkereset 40 százalékát teszi ki.

Az aktív foglalkoztatáspolitika eszközeivel kívánjuk érvényre juttatni a "segély helyett munkát" elv érvényesülését. De természetesen nem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a munkanélküliség jellege mára jelentősen megváltozott. A tömeges méretű elbocsátások, a több ezer embert foglalkoztató üzemek felszámolásának időszaka, úgy tűnik, lezárult. A munkanélküliség mellett már jelentős munkaerő-kereslet is megjelent. Ez év márciusában például a bejelentett és betöltetlen álláshelyek száma több mint 80 ezer.

A gazdasági növekedés fenntartásának egyik fontos feltétele a megfelelő számú és minőségű munkaerő megléte. A gyorsan átalakuló, modernizálódó gazdaság igényeit az iskolarendszer csak némi késéssel tudja követni, illetve a tanulók szakmaválasztása sem igazodik a piac igényeihez. A szakképzettség nélkül elhelyezkedni akarók helyzete a legnehezebb. A regisztrált munkanélküliek felének nincs semmilyen szakképesítése, ezért van különösen nagy jelentősége a képzési, átképzési, foglalkoztatási támogatásoknak, amelyeknek segítségével évente 100-150 ezer fő részére nyílik meg a lehetőség a munkába állásra.

Nemrégen szavaztunk a foglalkoztatási törvény módosító javaslatairól. A foglalkoztatási törvény jelenlegi módosításának egyik célja, hogy államilag finanszírozott képzést biztosítson a munkanélküli pályakezdő fiataloknak. A másik cél a kisgyermeket nevelő szülők képzésének támogatása, ami elsősorban a nőket, édesanyákat segíti abban, hogy korszerű tudás birtokában találjanak munkát a gyermeknevelés évei után. Ez az intézkedés mintegy 300 ezer embert érint. Az alacsony iskolai képzettséggel rendelkező, ráadásul az öt leghátrányosabb helyzetű megyében élők számára közhasznú és közmunkák szervezésére kerül sor. Ezzel a foglalkoztatási formával becslések szerint havonta 30-35 ezer ember számára biztosíthatunk munkát és jövedelmet.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A gazdasági növekedés és a jólét megteremtésének feltétele az ország polgárainak és a kormánynak az együttes munkája. A szegénység felszámolásának első számú feltétele pedig a munkahelyteremtés. E cél érdekében kell a polgári kormánynak azt a következetes gazdaságpolitikát tovább folytatnia, amelyet 1998-ban elkezdett. Ezzel reményeink szerint nemcsak megőrizhetjük eddigi eredményeinket, hanem azokat túl is szárnyalhatjuk.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

ELNÖK: Hozzászólásra következik Szabados Tamás úr, az MSZP képviselője, megadom a szót.

SZABADOS TAMÁS (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Államtitkár Asszony! Szeretném ott folytatni, ahol Lamperth Mónika abbahagyta, néhány dologra reagálni, ami a kormány részéről elhangzott.

Én a Bursa Hungaricáról nem beszélek, mert ő erről már beszélt, de én ennél is nagyobb botránynak tartom az Arany János-programot, amelyről még Környei László helyettes államtitkár úr is a bizottsági ülésen bizony elismerte, hogy nem a legjobban sikerült, 600 helyre mindössze 355 jelentkező volt, ezt ő is kudarcnak minősítette. De nem is ez volt a legnagyobb botrány, hanem az, hogy történetesen a 355 között volt egy cigány kislány jelentkező, Szilvia - a vezetéknevét nem mondom, Szilvia -, akit nem vettek föl, mert nem találtak olyan képzési formát neki, amiben a tanulását biztosítani lehetett volna, és amikor elment a minisztériumba panaszkodni, akkor azt mondta neki az egyik minisztériumi tisztviselő, hogy de kedves kislányom, ez most nem roma, hanem magyar program. Hát itt van a probléma, kedves képviselőtársaim, hogy önök például ezt a társadalmi réteget nem közénk tartozónak tartják!

Selmeczi Gabriella, remélem, nem tudatosan lódított, amikor a 39 pont egyikében azt mondta, hogy önök indították el a sulinet-programot. Fordítva történt, önök leállították, és csak nagyon lassan kezdődött el újra a sulinet programja. Tessék utánanézni - remélem, hogy nem tudatosan lódított, hanem megtévesztették.

És most rátérnék arra, amit szeretnék elmondani: néhány adat. Ma a társadalom jövedelmi szempontból legalsó 20 százalékot kitevő rétegében nevelik a gyermekek körülbelül felét. E családok, társadalmi csoportok iskolázottsági, műveltségi szintje is jóval alacsonyabb a társadalmi átlagnál. A sokszorosan hátrányosan helyzet egyúttal sokaknak jelenleg reménytelen helyzetet is jelent, a "nincs kiút" érzését. A tapasztalat az, hogy az elmúlt másfél évtizedben a társadalmi mobilitás bizonyos rétegek számára bezárult. Terjedőben az a vélemény, hogy a szegények önmaguk szegényei, hiszen csak akarniuk, dolgozniuk és tanulniuk kellene, és kitörhetnének ebből az állapotból.

A munkanélküliség egyesek szerint már-már deviancia. Dolgozzanak, majd jobban élnek! - halljuk gyakran akár még a miniszterelnök úr szájából is. Választókerületemben - már elhangzott ez a mai napon - bezárták tavaly a Mannesmann-gyárat, 1200 munkahelyet felszámolván. Ez akkor visszhangtalanul maradt, dacára annak, hogy kijött a területfejlesztési bizottság fideszes elnöke, és a miniszterelnök úr nevében segítséget ígért Sárbogárdnak és környékének. Természetesen nem történt azóta semmi. Most a Danone-gyár, a Győri Kekszgyár bezárásakor miniszterelnök, államtitkárok kampányolnak - persze nem fog semmi sem történni, mert ha a Danone úgy dönt, akkor úgyis be fogják zárni. Egyenlő a mérce, kedves képviselőtársaim?

Szintén a választókerületemben két szomszéd községből az egyikben jelentős a romák aránya. Az óvodában már 90 százalék, az iskolában eddig 50 százalék körüli volt a roma gyerekek aránya. Ebben a tanévben több mint 70 nem roma gyereket átírattak a szomszéd község iskolájába. Kommentár nincs.

A fent elmondottak azt tanúsítják, hogy szemben például a miniszterelnök úr nem kis optimizmussal nemzeti egységet hirdető és azt már-már valós társadalmi állapotként feltüntető véleményével, csökkenőben van a társadalomban az összetartozás, a szolidaritás érzése, tehát gyengül a társadalmi kohézió.

 

(13.50)

 

Kérdés: alkalmas-e a mai magyar iskola a hátrányok mérséklésére? Sajnos, a mai magyar iskolarendszerben a szelekciós folyamatok váltak a fő irányokká, és az iskolarendszer lényegileg három rejtett iskolarendszerre szakadt:

1. A jól ellátott, döntő többségében nagyvárosi általános iskolák, elit gimnáziumok - különórák, iskolán kívüli idegen nyelvi és jogosítványszerző képzés árnyékrendszerével kiegészített - felsőoktatásba vezető rendszere.

2. A többség számára létező nyolcosztályos általános iskola és négyosztályos gimnázium vagy szakközépiskola rendszere.

3. A leszakadó rétegek és különösképpen a roma lakosság gyermekei számára az iskolát jelentő, mindinkább lepusztuló és elsősorban falusi általános iskolák, amelyeket a speciális szakiskolák és szakmunkásképzés kevéssé értékesíthető formái egészítenek ki.

Mára Magyarországon a tudás közvetítésének és elosztásának, tehát a műveltséghez való hozzáférésnek olyan rendszere alakult ki, mely fokozatosan újratermeli annak szélsőséges egyenlőtlenségeit, s a tudásszerzés esélyének egyenlőtlen elosztásához vezet.

A Magyar Szocialista Párt számára az oktatás fejlesztése elsőrendű feladat. Hiszen jószerével nincs is mit bevinnünk az Európai Unióba, gazdagítani azt, a kiművelt, versenyképes, a munkaerőpiacon helytálló humán erőforráson kívül. Ezért azt szeretnénk, hogy minden fiatal számára, aki bekerül az oktatási rendszerbe, szakmát lehessen biztosítani, a szakmunkástól az egyetemi diplomáig.

Másodszor: a munkaerőpiacon versenyképes tudást vagy annak alapjait kell biztosítani, érettségit, egy idegen nyelv legalább középfokú tudását, a számítógép európai számítógép-kezelői jogosítvány szintű ismeretét, továbbá gépkocsivezetői jogosítványt. Az MSZP olyan iskolarendszer kiépítését tekinti céljának, amely minden magyar állampolgár számára az iskolai oktatás keretein belül ingyen lehetővé teszi, hogy e négyféle készséget, tudást elsajátítsa. Ehhez természetesen szükséges és elengedhetetlen a pedagógusok helyzetének radikális javítása, hiszen ez az oktatás színvonala emelésének legfontosabb feltétele. Gyermekeink felének jövője attól függ, hogy sikerül-e a szegénység újratermelésének egyik legfontosabb forrását, a műveltség, képzettség hiányát drasztikusan csökkenteni. Ez mindannyiunk feladata. Gondolom, ha valamiben, ebben partnerek lehetünk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra következik Selmeczi Gabriella, a Fidesz képviselő asszonya.

SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor igyekeztem összeszedni azokat az intézkedéseket, programokat, amelyeket pontosan annak érdekében indítottunk el, hogy csökkentsük a szegénységet, csökkentsük a társadalom szétszakítottságát, sőt megszüntessük azt, akkor szerencsére szinte minden területen számos ilyen intézkedést találtam. Igyekeztem ezeket precízen leírni és megfogalmazni. Azt hiszem, hogy a számítógép-, internetprogramban az a dolog lényege, hogy ez kiteljesedett. Ahogy elmondtam - és akkor igyekszem szó szerint idézni önnek -, 1998-ban még 250 iskola rendelkezett helyi számítógép-hálózattal. (Szabados Tamás: Nem ezt tetszett mondani, kedves Gabika!). Kérem tisztelt képviselőtársamat, nézzen utána, hogy ez jó-e, és '99-re ennek már 1700-ra nőtt a száma. Amit itt nem mondtam el a beszédemben, de emlékszem, hogy olvastam, hogy sikerült ezt a szakmunkásképző intézetekre is kiterjeszteni, és tervünk még az, hogy a határon kívüli magyar oktató intézetekre is kiterjesszük.

Elhiszem, hogy ön egy kicsit most zaklatott, és bizonyára - én azt láttam az ön arcán - nem jó néven veszi, hogy ennyi mindent sikerült felsorolni (Keller László: Blöff!), azt hiszem, örüljünk neki, ha úgy gondolja, hogy valami nem így történt, akkor ezt sajnálom. (Szabados Tamás: Majd a jegyzőkönyvben megnézzük, Gabi.) Mi büszkék vagyunk arra, hogy hosszasan tudjuk sorolni azt, hogy mit tettünk ezen célok megvalósítása érdekében.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

(Az elnöki széket dr. Áder János, az Országgyűlés elnöke foglalja el.)

 

ELNÖK: Ha jól látom a listát, akkor Szabó Sándorné képviselő asszony következik, a Szocialista Pártból.

 

SZABÓ SÁNDORNÉ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenkinek van egy álma; lehet egy a nemzetéért, honfitársaiért felelősséggel tartozó politikusnak, pártnak is. Jövőképének viszont kell lennie - van a Szocialista Pártnak is. A mi jövőképünk olyan, amely családszerető, gyermekszerető, emberséges, toleráns és demokratikus. Olyan a jövőképünk, amelybe beletartozik például Molnár Tomi és Évi, akiket egyedül nevel az édesanyjuk, amelybe beletartozik Nagy Peti és testvérei, akiknek szülei pillanatnyilag munkanélküliek. Olyan a jövőképünk, amelybe beletartozik a rokkant Kovács János, aki gyermekeket nevel gyesen lévő feleségével együtt; amelybe beletartozik Horváth Kati és öccse is, akiket esztergályos édesapjuk és ápolónő édesanyjuk nagy szeretetben nevelnek.

Olyan a jövőképünk, amelybe beletartozik a fogyatékkal élő, gyermekeket nevelő család éppúgy, mint képviselőtársaim családja vagy más, magas jövedelem után adózó polgár családja. A mi jövőképünk olyan, amely nem tesz különbséget gyermek és gyermek között a szülők jövedelme alapján, mert mi tudjuk: aránytalanok a bérek, a jövedelmek, az esélyek, a munkavállalás esélye is eltérő térségenként. Elsősorban azért, mert mi tudjuk, Magyarország nem csak a polgároké - mindannyiunké: a szegényeké is és a gazdagabbaké is. A gazdaság '97 óta javuló teljesítményének életminőség-javító hatását jó lenne, ha érezhetné már lassan-lassan mindenki e hazában. Ehhez egy igazságosabb, szolidárisabb családtámogatást fogalmazunk meg. Tudjuk, ma a szegénység még mindig gyermekarcú, ez számunkra elfogadhatatlan.

Tisztelt Képviselőtársaim! A családi életre nevelést, a felvilágosítást, az oktatást, a tudatos családalapítást, a gyermekvállalás feltételeinek megteremtését kiemelten fontosnak tartjuk. Ezért a fészekrakó családok számára a gyermekvállalás anyagi terhein is szeretnénk segíteni. A várandósság negyedik hónapjától családipótlék-szerű ellátást nyújtunk a kismamáknak az adókedvezmény helyett. Ez, azt hiszem, az egészséges életmód feltételeit jobban megteremti egy jövedelem nélküli kismama számára, aki nem tud adókedvezményt igénybe venni. A szüléskor a szülő nőket megillető, a kisgyermek alapvető szükségleteihez való hozzájárulást anyasági támogatásként biztosítjuk, amelyet duplájára emelünk, és értékállóságát is garantáljuk. A gyermeket nevelő családok számára azt a gyest, amit a világon először '67-ben Magyarországon vezettek be, a minimálbér százalékában határozzuk meg jövőre. Terveink szerint ez az 50 ezer forintos minimálbér 70 százaléka lesz. Amennyiben egy családban két háromévesnél fiatalabb gyermek van, a gyest negyedével, három kisgyermek esetében terveink szerint a felével növeljük. Ez az ikres szülők számára is nagyobb segítséget jelent majd.

Gondolkodunk azon, s keressük a forrásait annak, hogy a nagymamák számára a gyes összegének felét biztosítjuk a saját nyugdíj változatlan folyósítása mellett. A családtámogatás fő formájának az alanyi jogon járó családi pótlékot tekintjük. Az egyszeri jelentős emeléssel pótoljuk azt az értékvesztést, ami '98 óta bekövetkezett, hiszen azóta változatlan az összege a családi pótléknak. A családtámogatás, az adókedvezmény jelenlegi formáját megőrizzük, a munkaviszonnyal rendelkező, alacsony jövedelmű vagy egykeresős családok részére, akik nem tudják a családtámogatás teljes összegét igénybe venni, az adókedvezmény száz százalékáig kiegészítő családi pótlékot biztosítunk. Mi ezt nevezzük kiegészítő családi pótléknak, tehát ami kipótolja az adókedvezményt.

Ezzel a jelenlegi perverz újraelosztást, hogy a magasabb jövedelmű többet, az alacsonyabb jövedelmű keveset tud igénybe venni a gyermekkedvezményből, meg fogjuk szüntetni. Így például az a család is érdemi segítséget kap a gyermekneveléshez, ahol a szülők jövedelmének adója kevesebb, mint amit igénybe vehetnének. Visszaállítjuk a családi pótlék egységét, megszüntetjük a Szociális és Családügyi Minisztérium által is sikertelennek tartott iskoláztatási támogatást. Mi a rendszeres gyermekvédelmi támogatást - amit tavaly például 810 ezer gyermek jogán fizettek ki, és átkereszteltek ebben az évben kiegészítő családi pótléknak - visszakereszteljük rendszeres gyermekvédelmi támogatásnak. Szeretjük a tiszta beszédet, és érdemi segítségként a minimálbér százalékában határozzuk meg az összegét.

Az iskolaköteles korig a tömegközlekedési eszközökön ingyenes utazást tervezünk a gyermekeknek biztosítani. A tartósan beteg gyermekek számára a megemelt családi pótlékon kívül a gyermek és szülője részére a betegség időtartamára ingyenes utazást biztosítunk. Mi valóban segíteni akarunk a kisgyermekes családokon, azon az 54 százalékon, akik az átlagjövedelem alatti szinten élnek, és azokon, akik ebben a szegénységi kategóriában és az elszegényedők között élnek. Tervezzük visszasorolni a nullaszázalékos áfakulcsba a gyermekpelenkát, a bébiételt, az autóba kötelező gyermekülést. Tudjuk, itt és most kellene segíteni a leszakadókon, az elszegényedőkön, a szegénységben élőkön.

 

(14.00)

 

Tudjuk, itt és most kellene segíteni, mert közös az érdekünk, közös az ügyünk, közös a felelősségünk. A szegénység, az elszegényedés nem a szegények gondja, terhe csak - mindannyiunké; ugyanúgy, ahogy Magyarország is közös hazánk, mindannyiunké. Nem elég a jót akarni, de tenni, tenni kell - írta Váci Mihály. Nem elég píárolni, hanem érdemi, valós, szolidáris, társadalmi bizalmat erősítő politikát kell megvalósítani - mi ezt akarjuk. Számunkra nincs polgár és polgárabb.

Tudjuk: közös a terhünk, közös a múltunk, közös a jövőnk a rendszerváltás veszteseivel és nyerteseivel. A vesztesek, a gyengék azonban védelemre szorulnak. És esélyt várnak - mi ezt szeretnénk nyújtani.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Csákabonyi Balázs képviselő úrnak, szintén Magyar Szocialista Párt.

 

DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot mondjak az időskorúak, a nyugdíjasok problémáiról.

A mai társadalomban is szorosan, elválaszthatatlanul él egymás mellett három nemzedék: a felnövekvő ifjúság, a társadalom fennmaradását biztosító aktív népesség, valamint az előzőekben már jelzett feladatainak eleget tett idősebb nemzedék. E három nemzedék együttélése a társadalmi kohézió alapfeltétele, és ez nem valósulhat meg a generációk megértő, békés egymás mellett élése nélkül. A mai időskorúak - a népesség közel egyharmadát teszik ki - aktív korukban biztosították a felnövekvő nemzedék, valamint az akkori idősek létfeltételeit. Feladatukat abban a reményben látták el, hogy a munkájuk kapcsán az életük során befizetett járulékok alapján békés, nyugodt, biztonságos öregkoruk lesz.

A viszonyok fejlődése következtében azonban a társadalom szerkezete megváltozott, aminek az eredménye a többgenerációs családok szinte teljes szétesése, megszűnése. A generációk arányának megváltozása, az egyensúly megbomlása számos társadalmi, egyéni és gazdasági konfliktus forrása. Jelenleg az időskorúak, a 60 év felettiek 34,3 százaléka egyedül él, a házastársával, illetve az élettársával él ezen összesség 40 százaléka, míg három főnél nagyobb családban mindössze 21,7 százalékuk él. A halmozottan hátrányos problémák tekintetében a mélyszegénység bugyrában tehát az a 34 százalékot is meghaladó idős, egyedül élő nyugdíjas társadalom van a leginkább.

Érdemes megfigyelni azt, hogy vajon hány évet dolgoztak ezek az emberek addig, amíg eljutottak a nyugdíjaskorukig, és várják a mai társadalomtól a tisztességes ellátásukat. Az öregségi nyugdíjasok 45,1 százaléka 36 évnél több időt töltött munkaviszonyban, és még a rokkantsági nyugdíjasoknak is több mint a fele 30 évet vagy pedig annál többet dolgozott.

Mindebből adódik a kérdés, hogy a munkában eltöltött országépítő, családnevelő, aktív élet után milyen az öregkor életminősége, milyen a társadalmi, erkölcsi és anyagi megbecsülésük. A válaszunk egyszerűen az, hogy: méltatlan. E méltánytalanság az idő előrehaladtával mindeddig nem csökkent, s nyugodtan megállapíthatjuk azt, hogy a rendszerváltozás óta inkább fokozódott.

Tisztelt Országgyűlés! A nyugdíjasok problémáján javítani őnélkülük nem lehet. Ezért ezúton is szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét arra, hogy a nyugdíjasok sorsát érintő minden kérdésben szükséges a nyugdíjasok érdek-képviseleti szerveivel történő aktív együttműködés, így külön kiemelném a számos szervezet közül a három legnagyobbat, a Nyugdíjasok Országos Szövetségét, a Nyugdíjasok Országos Képviseletét és az MSZOSZ nyugdíjas platformját, de sorolhatnám tovább is. A Szocialista Párt elképzeléseiben ezek a célkitűzések csak velük együttműködve valósíthatóak meg.

Terveink szerint meg kell teremteni a Nyugdíj-biztosítási Alap társadalmi ellenőrzésének új rendjét, amely a közvetlen parlamenti felügyelet mellett ismét helyet ad a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleteknek, továbbá a nyugdíjasok érdekvédelmi szervezeteinek is. Szükséges a magánpénztári tagdíj mértékét a járulékot képező jövedelem 8 százalékára emelni, ahogy az a törvényben 1997-ben megfogalmazódott.

A nyugdíjemelés rendszerében a bérkiáramlás nagysága mellett figyelembe kell venni a sajátos fogyasztásból számított inflációt, az úgynevezett fogyasztói kosarat. És ha csak arra gondolunk, hogy a Központi Statisztikai Hivatal legújabban nyilvánosságra hozott adatai szerint 2001 első negyedévének mindhárom hónapjában az élelmiszerárak folyamatosan emelkedtek, a szolgáltatásokéval és a háztartási energiáéval együtt - az élelmiszerek emelkedése például március hónapban 16,3 százalék volt -, akkor ezt az adatot kell összevetnünk azzal a 14,2 százalékos nyugdíjemeléssel, amelyről a miniszter úr a bevezető expozéjában szólt. És ha ezeket összevetjük, akkor bizony láthatjuk, hogy itt jócskán van még tennivaló.

Tisztelt Országgyűlés! Az idő rövidsége miatt nincs lehetőségem arra, hogy felsoroljam mindazokat a teendőket, amelyeket a programunkban megfogalmaztunk. Mindössze azzal szeretném zárni, hogy az Európához történő felzárkóztatás elképzelhetetlen az idős korú lakosság életkörülményeinek a javítása nélkül, és nem szeretnénk, ha az idős korú lakosság ebben a sorban, a felzárkóztatásban, az utolsó helyre kerülne.

Köszönöm szíves figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Gál Zoltán képviselő úrnak, Magyar Szocialista Párt.

 

DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan témáról, egy olyan tömeges társadalmi jelenségről szeretnék szólni, amely első megközelítésre talán nem is tartozik a politikai vitanap témájához; nevezetesen a bűnözésről, és arról, hogy milyen válaszokat kell vagy kellene adnia a társadalomnak azokra a kihívásokra, amelyeket a bűnözés jelent. Meggyőződésem ugyanis, hogy társadalmi kohézióról beszélni anélkül, hogy erről a társadalmi jelenségről, amit bűnözésnek nevezünk, nem szólunk, nem igazán lehet.

A bűnözés ugyanis ma már olyan mértékűvé és jellegűvé vált, amely nemcsak az egyes emberek vagy csoportok életének normális működését lehetetleníti el, hanem veszélyezteti az egész társadalom harmonikus fejlődését, egészséges értékrendszerének kialakulását és annak rögzülését, általánossá válását. És ami ennek a kérdésnek a másik oldala, de nem kevésbé veszélyes, az az, hogy ha a társadalomban a bűnözéssel kapcsolatosan torz vélekedések és hibás reagálások válnak uralkodóvá, akkor könnyen előállhat olyan helyzet, amelyben teret nyernek a szélsőségek, egyes társadalmi csoportokkal szemben erősödnek az előítéletek, sőt egyesek egyenesen kirekesztődnek. És ami legalább ilyen veszélyes: gyengül a demokratikus jogállam értékei iránti bizalom, növekszik a bosszút kívánó türelmetlenség.

Napjainkban fennáll annak a lehetősége, sőt ennek konkrét jeleit is tapasztalhatjuk, hogy a szociálisan kettészakadó társadalom a biztonság tekintetében is kettészakad, s a biztonság olyan áruvá válik, amit egyesek meg tudnak maguknak szerezni, mások pedig egyre kiszolgáltatottabbá válnak a bűnözőknek.

A Szocialista Párt már többször felemelte a szavát az ellen a politika ellen, amely kizárólag a represszív eszközök és a rendőrség eszközeinek növelésében látja a bűnözés visszaszorításának módját. Tudom, a válasz erre az, hogy nézzük meg a statisztikát. Igaz, hogy a hivatalos statisztikák az összbűnözés csökkenését mutatják, de ismert az is, hogy a bűnözési statisztika a jellegéből adódóan a világ legbizonytalanabb statisztikája. Ismert továbbá manipulálásának széles eszköztára, valamint az, hogy összehasonlításra és következtetések levonására csak hosszabb távon alkalmas. Ismert továbbá az, hogy egy-egy véletlen jelenség egyik évről a másikra százezres nagyságrenddel növelheti a bűncselekmények számát.

 

(14.10)

 

A represszív stratégia önmagában csak akkor lenne eredményes, ha a felderítés, vagyis a bűnelkövetők elfogása lényegesen javulna. Ezzel szemben még a hivatalos statisztika is azt bizonyítja, hogy a nyomozások eredményessége és az ismeretlen tettesek felderítési mutatója évek óta stagnál.

Egy olyan helyzetben, amikor a bűnüldöző apparátusokban, különösen a rendőrségnél már a mindennapos működést veszélyezteti és kontraszelekciós a fluktuáció, akkor, amikor a humán erőforrások nincsenek kihasználva a rendőrség keretén belül, akkor, amikor a beosztotti állomány előtt csökken a politikai vezetés erkölcsi hitele, akkor, amikor a bűnüldözők nap mint nap azt tapasztalják, hogy vannak olyanok, akik a törvény előtt egyenlőbbek másoknál, amikor azt látják, hogy például egy megyeszékhely városban legfeljebb három járőrpár, azaz hat egyenruhás rendőr teljesít szolgálatot, s közben van 100 millió forint lovas díszelgő egység létrehozására, addig a bűnüldözés hatékonyságának javítását nem várhatjuk.

A Magyar Szocialista Párt szerint a társadalmi fejlődésünk egyik kulcskérése az emberek biztonságának és biztonságérzetének a megteremtése, azaz az, hogy az emberek elfogultság nélkül, kellő határozottsággal, öntudattal, mások és saját maguk méltóságát is őrizve cselekedhessenek, s ezért jogtalan beavatkozás, bántódás ne érhesse őket. Enélkül semmifajta társadalmi kohézió nem létezik.

Ahhoz, hogy a bűnözés mértéke és jellege ne akadályozza ennek kialakulását, két dolog feltétlenül szükséges. Az egyik, hogy új kriminálpolitikai és bűnüldözési stratégiát kell kidolgozni, és ezt nem felesleges átszervezésekben és személycserékben kell megtestesíteni, hanem magának a bűnüldözési szervezetnek és személyi állományának nagyobb biztonságában, pártatlan, de hatékony ellenőrzésében, a humán erőforrások javításában és stabilitásában kell megtalálni és megjelölni.

A másik dolog - és ez talán az előzőeknél is fontosabb -: a jelenlegitől eltérő társadalompolitikára van szükség. A bűnözés tényleges csökkentése, a nagyobb biztonság csak úgy érhető el, ha a bűnözést gerjesztő, azt kiváltó társadalmi okokat szüntetjük meg. Ez azt jelenti, hogy amikor a Szocialista Párt új családpolitikáról beszél, új oktatáspolitikát szorgalmaz, új területfejlesztési politikát emleget és új foglalkoztatáspolitikát dolgoz ki, vagy amikor egyszerűen csak az önkormányzatok anyagi ellátását szorgalmazza vagy egy olyan lakáspolitikát, amelyben a bérlakáshoz a kevésbé gazdagok is hozzájuthatnak, az egyben a bűnözés elleni harc eszközét is jelenti, ha úgy tetszik, a közbiztonság erősítését. Nincs más sikerrel kecsegtető út!

Mi nem ígérjük a statisztikák gyors megváltoztatását, és látványtervezéssel sem akarjuk becsapni az embereket. De el akarjuk és el tudjuk kerülni egy új társadalompolitikával, hogy ezt az országot elkerülje Francis Fukuyama szavaival élve a nagy szétbomlás és a velejáró, kordában nem tartható bűnözés. Hiszünk abban, hogy ha az egyes ember elől sem zárul le a felemelkedés lehetősége, akkor, és csak akkor lesz biztonságos ez az ország.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Megadom a szót Hegyi Gyula képviselő úrnak, szintén Magyar Szocialista Párt.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Így a vita vége felé talán érdemes egy kicsit kitekinteni európai viszonylatban is, hogyan alakul a szegénység helyzete a különböző fejlettségű európai országokban, különösen, hogy a Fidesz oldaláról elhangzott olyan mondat, hogy tulajdonképpen a jó gazdaságpolitika önmagában is megoldja a társadalompolitikai gondokat.

Az OECD, a világ legfejlettebb országait tömörítő szervezet 29 országában készítettek egy izgalmas felmérést a gyermekszegénység helyzetéről, hogy a gyermekes családok hány százaléka él az adott országban a szegénységi küszöb alatt. Az derült ki, hogy Svédországban, Norvégiában, Finnországban, Dániában a gyerekek mindössze 3-4 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg a konzervatív gazdaságpolitikát folytató Egyesült Államokban 23 százalék, Nagy-Britanniában körülbelül 20 százalék, Mexikóban pedig 26 százalék. Ez azt mutatja, hogy önmagában a gazdaságpolitika aligha oldja meg a társadalompolitikai gondokat, hiszen az Egyesült Államokban a gazdaság nem gyengébb, mint mondjuk, a finn gazdaság; éppen csak arról van szó, hogy azt a fajta társadalompolitikát, amely a szegényeket képes felemelni, amely egy erős, széles középosztályra épül, egyedül a szociáldemokrácia tudta megvalósítani Európában és a világon. Ezért gondoljuk mi azt, hogy amikor a jóléti rendszerváltozásról beszélünk, akkor egy alapvetően szocialista, szociáldemokrata típusú társadalompolitikát szeretnénk megvalósítani.

Az is elhangzott, hogy a rendszerváltozásban hogyan, miképpen csalódtak az emberek. Azt hiszem, hogy ennek a csalódásnak döntően az az oka, hogy a rendszerváltozás sikeres volt a politikában, nagyjából sikeres volt a gazdaságban, de a jóléti rendszerek, a társadalompolitika terén eddig kevesebb jót, mint rosszat hozott az emberek jelentős részének. Ezért van szükség alapvető változásra a társadalompolitikában, és amikor a Szocialista Párt a jóléti fordulatról beszél, akkor ezt az alapvető társadalompolitikát szeretné elérhetővé tenni a társadalom nagy többsége számára.

Írországban néhány évvel ezelőtt meghirdettek egy sikeres szegénységellenes stratégiát, lényegében hasonló modell alapján, mint Magyarország; ott is nagy volt az elmaradottság, a szegénység. Nagy számban telepedtek be külföldi vállalatok, a gazdaság pezsgésnek indult, s később ennek a hasznát forgatták át társadalompolitikai célokra. Hugh Frazer alapelvét vették figyelembe: a szegénység strukturális probléma, amely a javak és a lehetőségek egyenlőtlen elosztásából ered. Ezért a következő alapelveket fogadták el: a szegénység kiemelkedő nemzeti probléma, beszélni kell róla, a szegénység közügy, nemcsak a szegények ügye; a politikusok, újságírók, üzletemberek, szakszervezeti és egyházi vezetők tehetik a legtöbbet a szegények érdekében. Végül pedig a legfontosabb tanulság, amelyet Írországban, meg kell mondani, nemcsak a baloldal, hanem a mérsékelt jobboldal is elfogadott: a szegénység nem szűnik meg önmagában a gazdasági fejlődéssel, ez a legsötétebb babonák egyike; nem csorog le a jómódú polgároktól a társadalom alsó részéhez, hanem csak az aktív társadalompolitika segíthet ebben.

Mi, szocialisták azt gondoljuk egyébként, amit Jospin francia miniszterelnök tömören úgy fogalmazott meg, hogy a piacgazdaságot elfogadjuk és támogatjuk, de piacelvű társadalmat nem akarunk. Nem akarunk olyan társadalmat, amelyben csak a tehetősek, a törtetők jutnak hozzá a társadalmi javakhoz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Kezembe került "A Fidesz programtézise 2001." címet viselő dokumentum, amelyben először olvasom leírva, hogy ki a polgár a Fidesz szemében. "Polgár az - mondja ez a dokumentum -, aki részben vagy teljes egészében felhalmozott tőkéjéből él." (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Természetesen a jelenlegi kormány társadalompolitikája jó azoknak, akik felhalmozott tőkéjükből élnek, de nem jó a dolgozó embereknek, a nyugdíjasoknak, a munkanélkülieknek, a szegényeknek és a betegeknek.

Mi nem olyan világot szeretnénk, tisztelt képviselőtársaim, amelyben a fiatal, törtető, rámenős emberek bárkit leszoríthatnak az útról, amelyben bárki félresodródhat, ha beteg lesz, ha idős lesz. Sok minden elhangzott ebben a vitában, engem azonban arról győzött meg mindaz, amit idáig hallottam, a nemzetközi adatok és a hazai tapasztalatok birtokában, hogy egy jóléti fordulatot, egy társadalompolitikai fordulatot csak egy alapvetően és döntően szociáldemokrata jellegű program és szocialista kormányzat hozhat. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Kétperces hozzászólásra jelentkezett Horváth János képviselő úr, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

(14.20)

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hegyi Gyula képviselő úrnak mondom: éljen a jó szociáldemokrata elmélet és gyakorlat! Azt azonban, amit tetszett mondani a Fidesznek tulajdonítva, az nem áll. (Bauer Tamás: Le van írva!) Tessék azt a dokumentumot - ha az egy dokumentum - eldobni! Nincsen ilyen Fidesz... (Bauer Tamás: Önöknek kell eldobni! - Szabó Sándorné: Az ország el fogja dobni!) Képviselő urak, nincs olyan Fidesz-nézet, hogy a polgár az, aki a felhalmozott vagyonából él! (Bauer Tamás: Csak ilyen gyakorlat!) Ilyen Fidesz-nézet nincsen - az az egyik polgáralternatíva. Lehet valaki úgy polgár, hogy a felhalmozott vagyonából él. De a polgárság nagy része, nagyon nagy része - mondhatnám, 99 százaléka - azok az emberek, akik önállóan irányítják sorsukat, akiknek megvan a talentumuk, a képességük ahhoz, hogy maguk válasszák meg azt, hogy mit kívánnak. És azok az emberek, akik olyan társadalmat kívánnak, amelyikben ennek a lehetősége megvan.

Képviselő Úr! Én falusi gyerek vagyok, kisparaszt családból. Az anyám mindig azt mondta, hogy mi polgárok vagyunk; tehát abban a társadalomban is Magyarországon a polgár ezt jelentette, és ezt jelenti a Fidesznél is. Ismételten mondom, képviselő úr, az, amit tetszett idézni, egy álságos (Közbekiáltások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Így van!) vagy félreértett irat, vagy valakinek a hamisítványa és rátette a Fidesz nevét - az nem a Fidesz-Magyar Polgári Párt nézete a polgárságról!

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban. - Keller László: Egyetértünk.)

ELNÖK: Most megadom a szót Molnár Albert képviselő úrnak.

 

MOLNÁR ALBERT (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Gobbi Hildától kérdezte egyszer egy Amerikában élő barátnője: Mondd, Hildám, miért nem maradsz kint? Úgy élhetnél, mint Marci Hevesen. - Gobbi Hilda visszakérdezett: Ha ne adj'isten elfogyna minden pénzed, hány napig tudnál itt megélni pénz nélkül? - A barátnő rövid ideig gondolkodott, majd válaszolt: Körülbelül egy-két napig. - Látod - mondja Gobbi Hilda -, ezért nem. Nekem Magyarországon, ha semmi pénzem nem lenne, akkor sem kellene éhenhalnom vagy betörnöm. Mindig akadna egy barát, egy ismerős, akitől kaphatnék egy tányér levest, meleg vacsorát, ahol meghúzhatnám magam, mert mi így élünk itthon mind a tízmillióan. (Dr. Horváth János: És Amerikában nem?)

Kedves Képviselőtársaim! Vajon mit mondhatna ma erre a kérdésre a művésznő, ha élne még, és újra nekiszegeznék ezt a kérdést? Élnek-e még a régi barátságok, létezik-e még az az emberszabású Magyarország, ahol szinte mindenki mindenkit ismert, de legalábbis volt egy közös ismerősük, akihez fordulni lehetett, ha baj volt?

Ez az összetartó erő, ez a társadalmi kohézió, mely minden szabad társadalom alapja, sajnos mai társadalmunkból végzetesen elveszni látszik, s helyét egy tekintélyelvű, egyre ellenőrizhetetlenebb és központosítottabb csoport uralma veszi át, pedig egy szétszakadó társadalomban annál nagyobb a feszültség, minél mélyebb a társadalom rétegeit elválasztó szakadék. Ha mai vezetőink szétnéznének egy kicsit a mai társadalmi valóságban, József Attila "Hazám" című versét láthatnák viszont: "Retteg a szegénytől a gazdag/ s a gazdagtól fél a szegény. /Fortélyos félelem igazgat/minket s nem csalóka remény."/

Ám a félelem nem kohéziós erő, a félelem izolál, elszigetel, s a társadalmi szolidaritás, a közösség segítő és megtartó ereje a valóságos létezés helyett egyre távolabbi reménnyé válik. Ne engedjük, hogy reménnyé olvadjon a szabadság, a szabad társadalom éltető ereje!

Ezért, képviselőtársaim, mi együtt tehetünk! Ezt várja el tőlünk a társadalom. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

 

ELNÖK: Hegyi Gyula képviselő úr jelentkezett kétperces hozzászólásra.

 

HEGYI GYULA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Én tisztelem Horváth János képviselőtársamat, ezért megosztom vele a tudásomat.

Fidesz-programtézisek 2001., 24. pont "Polgár, polgárság, polgárosodás". "A Fidesz az általa kívánatosnak tartott változások középpontjába egy, az újabb kori történelem által megkülönböztetett emberi és társadalmi minőséget, a polgárt állította. A polgár nemcsak munkaereje piaci áruba bocsátásából él, hanem valamilyen felhalmozott tőkéből is: ingatlanvagyonból, fizikai eszközökből, részvényekből, pénztőkéből, esetleg a több esztendei munkával gyűjtött speciális tudásból, amit aztán közvetlenül vagy vállalkozóként hasznosít."

Vannak ilyen emberek is, de a magyar társadalom nagy többségét nem ilyen emberek alkotják. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban. - Dr. Horváth János: Jól hangzik, de nem ezt tetszett mondani!)

 

ELNÖK: Megadom a szót Varga László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt.

 

DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Őszintén meglepetve hallgatom a vitát, különösen Hegyi Gyula részéről, mert olyan kisajátításokat mond, amelyek a valóságnak természetesen nem felelnek meg.

Bizonyos szempontokat kiemel: szociáldemokrácia, a másik része meg a félelem. Én gyakran járom az országot, de Magyarországon én még félő embert nem láttam. Lehet, hogy az önök körében vannak - nem tudom, miért -, én még nem láttam. Tegnap is egy nagyon kis községben voltam, és nagyon érdekes élményeim voltak, de még soha senki nem panaszkodott félelemről azon a körülbelül négyszáz helyen, ahol jártam, pedig bejártam az országot.

Természetesen vannak hibák, és vannak hibái minden kormánynak. De a családot nem tudom, miért méltóztatik említeni, mert egyetlenegy kormány nem tett annyit a családért, mint a jelenlegi. Egy sem! És az alatt a négy év alatt, ami elmúlt és amit végigültünk a padsorokban, mind lett volna lehetőség megtenni, de nem tették meg.

Amennyiben már Hegyi Gyula megemlíti és annyira kiemeli a szociáldemokráciát: miért nincsen Magyarországon? Miért nem alapították meg a szociáldemokrata pártot? Olyat, mint Tony Blair Angliában, ami a keresztény értékeket kiemelte mint politikájának az alapját? (Kósáné dr. Kovács Magda: Miért nem tetszenek kereszténydemokrata pártot csinálni?) Önök egyetlenegyszer ki nem merik mondani a keresztény értéket és azokat az értékeket, amelyek állandóak és amelyek megmaradtak - minden más elúszott az elmúlt évtizedekben!

Nagyon kérem, amikor bírálnak - az helyes, kell a bírálat -, gondoljanak először arra a negyven évre, amit az önök elődpártja okozott, és gondoljanak arra a négy évre, ami alatt önök nem csinálták meg azt, amit most meg szeretnének tenni.

Köszönöm. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Ismertetem az időkereteket, mert most már valóban a vita vége felé járunk.

A Szocialista Pártnak 3 perc 25 másodperc állna rendelkezésére; a Független Kisgazdapárt, az SZDSZ és a MIÉP elhasználta a rendelkezésére álló időt; az MDF-nek van még 2 perc 56 másodperce; a Fidesz-Magyar Polgári Pártnak 15 perc 30 másodperce. Az imént Varga képviselő úr felszólalása 1 perc 43 másodperc volt, azt levontuk, így maradt a 15 és fél perc.

Kérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. Megadom a szót Révész Máriusz képviselő úrnak.

 

RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is hadd kezdjem azzal, hogy Hegyi Gyula képviselőtársam önmagával keveredett ellentmondásba. Ha keményebben akarunk fogalmazni, akkor önmagát leplezte le, hiszen a második idézet teljesen másról szólt, mint amit először mondott.

A második idézetben benne volt az, kedves képviselőtársam, hogy a felhalmozott tudás is például a polgárság egyik ismertetőjele lehet, és úgy gondolom, hogy már csak az, aki írni-olvasni tud, egyértelműen valamiféle tudással rendelkezik, sőt ellenzéki képviselőtársaim sem vitatták, hogy a szegénység felszámolásának egyik legfontosabb lehetősége éppen a tanulásban rejlik.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ezen túl valóban úgy gondolom, hogy komoly különbség van a jobbközép és az előző kormány szociálpolitikája között. Hegyi Gyula szavaival: nyugdíjasoknak, szegényeknek, diákoknak, munkavállalóknak, azt hiszem, egyértelműen kedvezőbb az a fajta szociálpolitika, amit ez a kormány folytat. Elég csak megnézni a statisztikákat: mi történt például a nyugdíjasokkal az előző négy évben, és hogyan változtak a nyugdíjak ebben az évben?

Persze, lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársam, hogy más volt a gazdasági helyzet, de az az igazság, hogy ha mondjuk, a GDP-növekedéssel vetjük össze, azzal állítjuk arányba azt a nyugdíjcsökkenést, a nyugdíjnak azt az értékcsökkenését, ami az önök kormányzása alatt bekövetkezett, meg a mostani GDP-növekedéssel állítjuk arányba a nyugdíjak növekedését, ezzel korrigáljuk, akkor is teljesen egyértelműen látszik a különbség.

De filozófiai különbség is van. Az előző kormány a segélyezésben látta a szegények felemelésének egyetlen lehetőségét, és valóban a legszegényebb rétegekre koncentrálva próbált valamiféle segélyezési rendszert kialakítani. Mi ebben nem hiszünk. Legalább három fontos problémát látunk pusztán a segélyezéssel kapcsolatban: egyrészt visszafogja a gazdaságot, hiszen abban teszi érdekeltté az embereket, hogy ne dolgozzanak többet, hiszen ha a család egy főre jutó jövedelme véletlenül átlépi a 15 500 forintot, abban a pillanatban elesik a családi pótléktól; vagy a feketegazdaság irányába irányítja a jövedelmeket, hogy rejtse el, és akkor még az állami támogatásokra is igényt tarthat. Ráadásul még társadalmi feszültségeket is gerjeszt, hiszen a társadalom egyes rétegei azt élik meg, hogy bizony egyes rétegek kerülőutakon részesülnek azokból a javakból, amelyeket ők megtermeltek.

 

(14.30)

 

Én azt gondolom, hogy a két társadalomfilozófia között a különbséget nagyon jól szimbolizálja az a vita, ami a családi pótlék iskoláztatási támogatása környékén lezajlott. Az ellenzék azt mondta, hogy ne alakítsuk a családi pótlékot iskoláztatási támogatássá, mert azok a szerencsétlen gyerekek, ahol a szülők nem járatják iskolába a gyermekeket, elesnek a családi pótléktól, és ebből milyen problémák lesznek.

A kormánypártok, a koalíció azt mondta, hogy nem megoldás, ha a gyermeket 18 éves koráig segélyezzük, és ez alatt elvégzi a harmadik vagy negyedik osztályt, hiszen iskolába se kellett járnia, mert utána ez a gyermek miből tud megélni. Meg tud élni továbbra is segélyekből, vagy meg tud élni lopásból, rablásból - egyáltalán nem megoldás ilyen módon a segélyezés.

De ugyanezt a vitát folytattuk le, mondjuk, az önkényes lakásfoglalók esetében is. Az ellenzéki padsorokból többen felháborodtak, hogy azokat, akik feltörtek egy lakást, és önkényesen elfoglalták, nemcsak bírósági úton, hanem ennél rövidebb úton is ki lehetett lakoltatni. Mi azt mondjuk, hogy azok a megoldási módok, amelyeket ellenzéki képviselőtársaink felvetettek, nem megoldások a szegénységre.

A tanulásra ösztönzés, a munkára ösztönzés az elsődleges feladat, hiszen hosszú távon csak a tanulással és a munkával lehet kitörni a szegénységből. Átmenetileg szükség van a segélyezésre, ezt nem vitatja senki, de az igazi kitörési pontot nem ez jelenti. A tanulás, az én szakterületem ebből kifolyólag különösen fontos. S ha megnézzük, hogy milyen folyamatok történtek a rendszerváltás óta a magyar társadalomban, mondjuk, az oktatás területén, akkor egy különösen szomorú statisztika az, amire például Szabados képviselőtársam is utalt. Ma a kistelepülési iskolában a nyolcadik osztályt elvégzett gyermekek tudásszintje nem éri el a fővárosban végzett nyolcadik osztályosok tudásszintjének 60 százalékát. És itt az igazán nagy probléma, mert ez a polarizáció az oktatási rendszeren belül évről évre növekedett, legalábbis a monitorvizsgálatok szerint.

Azt hiszem, hogy abban egyetérthetünk, hogy ennek a tudásszintkülönbségnek a szétnyílása mindannyiunk közös érdeke, mert így is látjuk (Bauer Tamás: Összezáródása.), bocsánat, a szétnyílás megállítása mindannyiunk közös érdeke, ezért én azt hiszem, hogy ha megvizsgáljuk, hogy milyenfajta oktatáspolitikát folytatott a mostani kormány, és milyenfajta oktatáspolitikát folytatott a Fidesz, akkor látszik, hogy nyugat-európai értelemben ez többé-kevésbé egy baloldali oktatáspolitikával írható le. Mert mi is a nyugat-európai értelemben vett baloldali oktatáspolitika lényege? Nézzük meg például a skandináv országokat! Hosszú ideig, 8-9 évig egységesen, egyben kívánják tartani a gyerekeket, mégpedig azért, mert a társadalmi mobilizáció lehetősége így sokkal nagyobb.

Mit történt Magyarországon? Egy rosszabb rendszer alakult ki, mint az a rendszer, amikor négy osztály után különválnak a gyerekek életútjai, hiszen sajnos már az első osztályt úgy választják a gyermekeknek a szülők, hogy amelyik iskola nem tudja megtartani ötödik osztályban vagy hetedik osztályban a gyermekeit - mert a legjobbakat elviszik egy jobb iskolába, hat- vagy nyolcosztályos gimnáziumba -, oda már be sem íratják a gyerekeket. Olyan mértékű szegregáció zajlott le a magyar oktatási rendszerben, ami szinte egész Európában példa nélküli. Ez sajnos hosszú távon nagyon nagy problémát fog jelenteni, hiszen már a gyerek beiratkozási pillanatában eldől az, hogy milyen életesélyekkel vág neki az életnek. Éppen ezért próbáltunk több lépést is tenni.

A kistelepülések irányába volt kedvező lépés a normatívák emelése. Az ellenzék többször kifogásolta, hogy ez a személyi jövedelemadó rovására történt. Való igaz, korlátozott források álltak rendelkezésre, de a kistelepülések mindenképpen jól jöttek ki ebből. Az 1200 fő alatti településeknél kiegészítő normatívát vezettünk be, 46 ezer forint volt ez az előző évben. Azt gondolom, hogy ez is próbálta csökkenteni azokat a különbséget, amik a kistelepülési és a városi iskolák között fennálltak.

Tehetséggondozó programokat indítottunk, ilyen az Arany János-program. Mi is láttunk benne problémákat, javasoltunk is változtatásokat; ilyen a roma program, a Bursa Hungaricáról már volt szó, de itt is az önkormányzati forrásokkal növekedett a diákok támogatására szolgáló források nagysága.

Engedjék meg, hogy a romákról néhány szót még szóljak, a mai vitában is több szó esett róluk. A rendszerváltozás után kiderült, hogy nincs valódi integráció, szinte nincs értelmiség, a munkaerőpiacon nincs eladható képzettségük. Sajnos, hasonló a helyzet Csehországban, Szlovákiában, Romániában, Jugoszláviában. Ha végignézünk a rendszerváltás után az országokon, elmondhatjuk, hogy ez valószínűleg nem a most uralkodó, most regnáló kormányok bűne, ez a szocializmus cigányságpolitikájának a csődje. Látens integráció volt, nem volt értelmiség, nincs eladható végzettség, és az az igazság, hogy segélyezéssel ugyanezt az állapotot tudnánk kitölteni, kihúzni.

Azt gondolom, hogy itt is az egyetlen lehetőség... - és ebből a szempontból örvendetes, hogy az ösztöndíjjal támogatott roma diákok száma többszörösére nőtt. Saját tapasztalatom szerint azt kell hogy mondjam, hogy ahol én megfordultam, és ezt említettem, a társadalomban mindenütt pozitív fogadtatása volt ennek, hiszen a társadalomban mindenki tudja, hogy ezt a problémát kezelni kell. Azt hiszem, hogy a társadalomban érzik azt, hogy ez egy olyan kezelési út, amely valós társadalmi integrációhoz vezethet.

Azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a közoktatásról már elég sokat beszéltünk, az iskolarendszerről még szólnék néhány szót. Az iskolarendszerben nagyon sajnálatos problémák alakultak ki, de itt is hadd hívjam fel a figyelmet, hogy nagyon sokan a parlamenti ellenzékben a hátrányos helyzet problémáiról tesznek említést, ugyanakkor, amikor az iskolarendszer olyan sajnálatosan alakult át Magyarországon, nem emelték fel a szavukat, holott az iskolarendszer átalakulásának egyik következménye az, hogy a hátrányos helyzetű rétegek ma sokkal hátrányosabb helyzetben vannak, mint a rendszerváltozás pillanatában voltak. Azért volt szükség, tisztelt képviselőtársaim, a kerettantervek bevezetésére is, hogy a szétnyíló ollónak a nyílását valamilyen módon visszafogjuk és megállítsuk.

Még nagyon röviden néhány mondatot a felsőoktatásról. Szóba kerül már a tandíj eltörlése, nagy vita volt róla. Lamperth Mónika képviselőtársam említette a diákhitelrendszerrel kapcsolatos problémákat. Valóban van probléma, lehetne erre nagyobb összeget is áldozni, ugyanakkor én azt hiszem, hogy mivel limitálva van, és 6 százaléknál többet a fizetésből nem lehet levonni, én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy nagyon-nagyon sokan igénybe fogják venni ezt a kedvezményt.

Költségtérítéses képzés, gyesen, gyeden lévő kismamák ingyenesen tanulhatnak. Azt gondolom, hogy ez mind pozitív.

Még egyszer azt akarom kiemelni, hogy átmeneti megoldásokat szolgáló segélyezéssel szemben a valódi társadalmi integrációra, a szegénység valódi csökkentésére a Fidesz szerint csak a tanulással és a munkával lehet tartós eredményeket elérni.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Gál Zoltán képviselő úr jelentkezett szólásra. Tévedés? (Jelzésre:) Nem jelentkezett. Tehát kérem törölni a nevét. Steinerné Vasvári Éva következik.

 

STEINERNÉ VASVÁRI ÉVA (Fidesz): Tisztelt Képviselőtársak! A mai vitanapon többször hallottuk azt az ellenzék részéről, hogy ebben az országban félni kell. Többször visszatért a félelem érzésének sulykolása. Én úgy gondolom, hogy a félelmet nem a kormány tevékenysége okozza, hanem önök riogatják sanda politikai szándékkal a tévénézőket. (Közbeszólások balról.)

De szeretném elmondani, hogy a tények makacs dolgok, és a növekvő születési szám, a csökkendő halandóság, a házasodási kedv, ugyanakkor a gyermekszegénység csökkenése is ezzel párhuzamosan, nem egy félő nemzet adatai, hanem egy bizakodó nemzet adatai. Ezzel önök se tudnak vitatkozni. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

ELNÖK: Kovács László neve is megjelent a monitoron, de őt nem látom az ülésteremben, úgyhogy valami tévedés történt. Szabó Sándorné nevét is látom, ez is tévedés. Akkor most több tévedést rögzített a gép; sőt, még Szentgyörgyvölgyi Péter neve is feltűnt, de azt hiszem, hogy ez is tévedés. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Torgyán Józsefé?) Nos, tisztáztuk a tévedéseket. Ezek szerint nem nagyon van már más, aki szólni kíván. (Jelzésre:) De, igen, Horváth János képviselő úrnak adom meg a szót.

 

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Tisztelt Ház! Ahogy a vitanap a végéhez érkezik, bizonyára hasznos, ha az egyik fő témát még egyszer dióhéjban összefoglaljuk, emlékeztessük magunkat rá, nevezetesen a gazdasági oldalára.

 

(14.40)

 

Ugyanis abban egyetértettünk, többször elhangzott ez a beszéd, hogy a társadalom és a gazdaság összetartoznak, és egyik a másikat előreviszi. És ebből a szempontból hadd emlékeztessem magunkat néhány tényre, adatra!

Igen, a magyar gazdaság a millennium évében méltón búcsúzott a második évezredtől, attól az évezredtől, amely bizony nyomorúságos volt, és attól az évszázadtól, amely sok bajt hozott, különösen Magyarországnak. A gazdasági növekedés üteme az elmúlt évben 5,3 százalék volt, ami az elmúlt tíz év legmagasabb értéke; jó eredmény. Miközben fokozódott a lakossági fogyasztás kiegyensúlyozott növekedése, a 2000. évtől 5,3 százalékos teljesítmény volt, ez jelentősen meghaladta az Európai Unió átlagát, és a térségben is a legmagasabbnak mondható. Még egy ilyen adat, ami a képet élesíti: a nemzetgazdaság egészét tekintve folytatódott a munkanélküliségi ráta csökkenése. Az 1999-es utolsó negyedévi 6,5 százalékról egy év alatt 6 százalékig süllyedt a munkanélküliség szintje, ami 2 százalékponttal alacsonyabb az Európai Unió átlagánál. Szeretjük magunkat az Európai Unióhoz hasonlítani... (Az elnök csenget.)

Elnök Úr! Az időt közgazdász lévén jól használtam, az utolsó pillanatig...

 

ELNÖK: Képviselő Úr! Még van körülbelül gyenge két perce a Fidesz-frakciónak, de kétperces hozzászólásra jelentkeztek, azért szakítottam meg, úgyhogy másfél percet még tud majd beszélni egy következő alkalommal, ha még van jelentkező utána, egyelőre nincs, úgyhogy megkérdezem gyorsan. Viszont egy technikai természetű javaslatot szeretnék tenni, hogy a mikrofont nem tette fel, ezért a rádióhallgatók nem hallhatták, bár most az ülésteremben hallható volt, amit mondott, de a rádióhallgatók sajnos nem hallhatták, amit ön elmondott; remélem, a jegyzőkönyvvezetők azért tudták rögzíteni az ön szavait.

Megkérdezem, hogy kíván-e még valaki szólni. Keller László nagyon úgy készül, mintha szólni kívánna, felrakta a mikrofont, ujja a gombon (Derültség.), úgyhogy most, képviselő úr, döntse el, hogy szól, nem szól... Az utolsó szó úgyse önt illeti, hanem az államtitkár asszonyt, úgyhogy nyugodtan szánja rá magát. Nem szánja rá magát. Ez pedig szerintem még egyszer ebben a ciklusban nem fog előfordulni, hogy az elnök biztatja önt arra, hogy felszólaljon, úgyhogy szerintem nem jól használta ki ezt a lehetőséget.

Kérdezem tehát, hogy kíván-e még valaki szólni. (Jelzésre:) Keller László. A noszogatás azért csak eredményes volt. 3 perc 25 perc áll a rendelkezésére.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialista képviselőcsoport a társadalmi kohézióról, a társadalom bizalomra épülő összetartozásáról, az elszegényedés megállításáról kezdeményezett vitanapot. Azt gondolom, hogy hasznos volt a vitanap, hiszen bizonyítani tudtuk azt, hogy a jelenlegi kormány intézkedései kirekesztők és megosztók. A munkavállalók nem kapják meg a gazdasági növekedésből nekik járó részt, a szegényeknek pedig még a korábbinál is kevesebb támogatás jut, ezért tovább növekedett a szegénység akkor is, amikor már megállhatott volna.

Bizonyítottuk azt, hogy az ország jövője érdekében szociális fordulatra van szükség. Ha nincs fordulat, ha nem csökken a szegénység, az egész társadalom teljesítménye fog visszaesni. A szegénység nemcsak a szegények ügye, erre is világosan rámutattunk. Tudomásul kell venni, hogy a középosztály és a jómódúak helyzete sem lesz stabil egy olyan országban, ahol a lakosság harmada él szegénységben. Az ilyen ország hosszú távon nem lehet versenyképes. A nemzet csak együtt érheti el az életminőség óhajtott javulását. Nem igaz, hogy a gazdagok után a szegények helyzete is automatikusan javulni fog - ezért tenni kell. És a vitából világosan kiderülhet mindenki számára, hogy ehhez egy kormányváltással együttjáró alapvető értékrendváltásra van szükség. A jólét, a méltóság, az igazságosság, a harmónia és természetesen a szolidaritás lesznek azok az értékek, amelyek a szegénység megállításához nélkülözhetetlen társadalmi kohéziót, a bizalomra épülő összetartozást létrehozzák.

Tisztelt Ház! A feladat óriási, a megoldásához az egész nemzet összefogására lesz szükség. Ezért is kezdeményeztük ezt a vitanapot, hogy minderre rávilágítsunk. Kezdjünk valódi párbeszédet a vádaskodások helyett, a múltba révedés helyett, a csúsztatások helyett, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim! Vonjuk be a munkába az önkormányzatokat, a civil szervezeteket, és mindenkit, aki kész az együttműködésre! A Magyar Szocialista Párt frakciója hiszi és vallja, hogy csak akkor lesz létbiztonság, csak akkor fog érezhetően javulni az életminőség, ha a gazdasági fejlődés eredményei mindenki számára érzékelhetővé válnak.

Tisztelt Ház! Meggyőződésünk, hogy őszintén szembe kell nézni a valós helyzettel, felelősséggel számba kell venni a szegénység csökkentésének a lehetőségeit, kiválasztani a legjobb megoldásokat. A vitában világossá tettük mindenki számára, hogy mi azt akarjuk, hogy Magyarország valóban mindannyiunké legyen.

Köszönöm, elnök úr, a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

ELNÖK: Már csak 12 másodperce maradt a Szocialista Pártnak, úgyhogy, azt hiszem, már nem nagyon tudják újabb felszólalásra kihasználni a rendelkezésre álló rövidke kis időt. Viszont még ugyancsak nyúlfarknyi ideje van, de még van, tehát egy rövid gondolatot el tud mondani Lezsák Sándor képviselő úr is, aki 2 perc 56 másodperccel gazdálkodik; és őt követi majd Koltai Ildikó képviselő asszony, akinek ennél kevesebb ideje van.

 

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! E politikai vitanap egyik eredménye, hogy íme, újra elkészült egy nagymonológokkal ékesített politikai pártantológia. Jómagam azok közé tartozom, akik sok hasznos gondolatot, javaslatot kaptak, kormányzati és ellenzéki oldalról egyaránt. És ahogyan eddig, az ilyen politikai vitanapok termését valóban tudtuk hasznosítani.

Az MDF nevében egyetlen összegző gondolatot erősítek fel: a nemzet közös vállalkozás, részleteiben és részeiben nem, csak együtt emelkedhet, jólétben, erkölcsben egyaránt. A falu, a város népességmegtartó képessége csak a képességmegtartó népesség gazdagodásával növekedhet. Köszönöm.

 

ELNÖK: Koltai Ildikó képviselő asszony következik, másfél perc áll a rendelkezésére.

 

KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Keller Képviselő Úr! Hadd adjak igazat önnek, tényleg nagyon hasznos volt ez a vitanap, de ellentétben önnel, én azt mondanám: mert a kormány és a kormánypárti képviselők be tudták bizonyítani, hogy a polgári kormány igenis tesz a szegénység visszaszorításáért, a kormány és a kormánypárti képviselők be tudták bizonyítani, hogy ez a kormány, a Fidesz és a kormánypártok igenis Magyarországon esélyegyenlőség megteremtésére törekednek. És hadd idézzek most önnek a Tárki igazgatójának az egyik beszédéből, aki azt mondta, hogy az a párt, amelyik ma Magyarországon azt állítja, hogy a szegénység növekszik, nem mond igazat.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)

 

ELNÖK: Bár, úgy látom, vannak, akik még szeretnék folytatni ezt a vitát, de már nincs rá lehetőségük, legfeljebb egy új vita kezdeményezésével. Egyetlen jelenlévő tud most a Házszabály szerint szólni, ez pedig Szilágyiné Szemkeő Judit államtitkár asszony, úgyhogy neki adom meg a szót.

 

SZILÁGYINÉ DR. SZEMKEŐ JUDIT szociális és családügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! A mai napon politikai vita tárgyává vált egy olyan probléma, melynek megoldása össztársadalmi érdek, melyre vonatkozóan a kormány sokat tett, és minden megvalósítható, hatékony eszközt kínáló javaslatot szívesen fogadna. Ilyen javaslatokat vártam most is. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy az ellenzék részéről elhangzott vélemények bővítették ugyan a valós megoldások körét, de új ötletekkel nem nagyon szolgáltak.

 

(14.50)

 

Ugyanakkor örömömre szolgál, hogy támogatják a kormány programját. (Bauer Tamás: Ezt hol hallotta?)

Néhány felvetésre tételesen reagálni szeretnék, az áttekinthetőség kedvéért három csoportra osztottam a választ. (Dr. Gál Zoltán: Azért ez túlzás!) Az első körben szeretnék reagálni azokra a felvetésekre, amelyekkel kapcsolatban kötelességemnek tartom, hogy az információhiányt pótoljam. A második csoportba azokat a javaslatokat soroltam, amelyek kevéssé támogathatók. És végül azokra a felvetésekre reagálok, amelyeket, úgy érzem, a kormányprogram teljesít.

Az első körbe tartozik: Béki Gabriella képviselő asszony azt vetette fel, hogy három éve nem rendezett a szegénységgel kapcsolatban vitanapot a kormány. (Béki Gabriella: Én?) Itt elhangzott, nézze meg, képviselő asszony! Egy éven belül volt itt egy vitanap, amelyen ez a bizonyos dokumentum meg is született. A vitanap címe volt: "Utak és lehetőségek a szegénység visszaszorítására". Nagyon sajnálom ma is, hogy az ellenzéki képviselők meghívásunknak nem tettek eleget (Béki Gabriella, Bauer Tamás: Mert nem kaptuk meg!), és nem jöttek el.

A következő, amit szeretnék elmondani: Kósáné Kovács Magda képviselő asszony aggodalmát fejezte ki azon 500 ezer magyar állampolgár miatt, akiket nem talált a különböző statisztikákban. Aggodalmát osztom, mert ha csak egyetlenegy olyan ember is van, aki az ellátási rendszerből kimarad, akkor a környezetében hiba történt. Ugyanakkor szeretném fölhívni a figyelmét arra, hogy a statisztikák eléggé furcsák. Van egy munkanélküliségi statisztika, amely a KSH által mért munkanélküliséget összeveti a regisztrált munkanélküliek számával. És az a megdöbbentő adat, hogy az önmagukat munkanélkülinek vallók száma jóval alacsonyabb, mint a regisztrált munkanélküliek száma.

Ugyanis a KSH kérdése az, hogy legalább heti öt órát dolgozik-e. Erre nagyon sokan azt válaszolják, hogy többet, de a regisztrációban szerepelnek. Sajnos, ez a helyzet, de nagy baj, hogy ez a helyzet, és teljesen egyetértek az aggodalommal.

A másik csoportba sorolom, amelyekkel nem tudunk azonosulni: a Szocialista Párt részéről elhangzott, hogy a kiegészítő családi pótlékot vissza kell keresztelni gyermekvédelmi támogatássá - nem javasolom. Nagyon rossz az üzenete annak, hogy gyermekeket védeni kell esetleg a saját családjukban. Azt hiszem, hogy a családok támogatása, kiegészítő családi pótlék szebb, de nem lényeges különbség. Ugyanakkor azt nagyon sajnálom, hogy még mindig nem értették meg, hogy az iskoláztatási támogatás a gyerek szempontjából fontos. Nagyon fontos a gyerek szempontjából az, hogy minden lehetséges eszközzel őt az iskola közelébe vigyük. És ebben, azt hiszem, mindannyian egyet kell hogy értsünk.

A következő, amivel nem tudok azonosulni, a gyes összegének emelése. Nem azért, mert a gyes összegéből a családokat el lehet tartani; nem azért, mert a családok számára ilyen módon lehetőséget biztosítunk jómódú létre, hanem azért, mert a választás lehetőségét, amit képviselő asszony is hangoztatott, nagyon-nagyon fontosnak tartjuk, azt, hogy magas segélyösszeg miatt egyetlen nőt se kényszerítsen a férje vagy partnere arra, hogy újabb gyereket szüljön és otthon maradjon.

Most jönnek... - csupa olyan dolog hangzott el, amelyek a kormányprogramhoz kapcsolódnak, tehát nagyon jó, ha erre fölhívom a figyelmet. Először is Kovács Tibor képviselő úrnak mondom: hiányolta, hogy nincs itt a miniszter úr, és egy olyan pápai enciklikai idézetet adott, amelyre fölhívta a figyelmem. Ennek a bizonyos kiadványnak az elején a pápai enciklikai idézet szerepel. (Felmutatja.) Szeretettel átnyújtom ezt a kiadványt, miniszter úr írta alá.

Azt felvetette, nagyon fontos lenne, hogy ne legyenek leszakadó emberek, leszakadó térségek. Teljesen egyetértünk. Csak azt nem tudom, hogy '94 és '98 között ezt miért nem valósították meg. Felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy ha '98-ban ilyen országot adtak volna át, akkor semmit sem rontottunk volna el. Kimondta azt is, hogy programunkat akarják folytatni, segély helyett munkát. Azt hiszem, minden dokumentumban ez szerepel, köszönöm ezt a megerősítést.

Hagyni kell azokat, szintén képviselő úrtól idézek, hagyni kell fejlődni azokat, akik tudnak és akarnak fejlődni. Ugye, képviselő úr, ezt a családokra vonatkozóan is így gondolja, és ezzel támogatja a családi adókedvezmények rendszerét.

Béki Gabriella képviselő asszony a szociális ellátási hálózatok szükségességére hívta föl a figyelmet. Fölhívom a figyelmét most én arra, hogy egy jelzőrendszeres idősellátás működik, most írtunk ki pályázatot. (Béki Gabriella: Egy az egész országban?) Nem, nem! Rendszer, kérem, nagyon sokan pályázhattak. Remélem, hogy az ismeretségi körében, a területen akiket ebben segíteni akar, szintén pályázásra biztatott.

Iványi képviselő úr az elmeszociális intézmények problémáit vetette fel. Teljesen egyetértünk, éppen ezért írtunk ki ebben az évben ilyen típusú intézmények létesítésére pályázatot. Ugyanakkor arra is fölhívnám a figyelmét, hogy a szociális törvény módosítása a kormány előtt van, és pontosan olyan módosítások szerepelnek benne, mint amiket felvetett.

A szegényekkel kapcsolatos kezelési problémákra vonatkozó megjegyzései sajnos igazak. De ezen önmagában a kormány nem tud változtatni.

A következő kérdés, itt elhangzott, hogy csökkenteni kell a társadalmi feszültségeket, és a legfelső és legalsó decilisek, azaz a legrosszabbul és a legjobban élők közötti különbséget csökkenteni kell. Igaza van, képviselő asszony, '99-ig nőttek a különbségek, de mivel egyetértünk, mi is arra törekedtünk, hogy ez a különbség csökkenjen, erősítsük a középosztályt. Ez meg is történt.

A nyugdíjasokkal kapcsolatban felmerült ez a bizonyos 5 ezer forintos kiegészítő támogatás. Nagyon sajnálom, hogy nem kaptak időben választ, de azt hiszem, hogy a válasz elmaradása nem hazugság; főleg akkor, ha a legkisebb nyugdíjjal rendelkező is több mint 7 ezer forintot kapott az 5 ezer helyett.

A nulla kulcsokkal kapcsolatos felvetésre azt mondom, hogy az EU-tárgyalásokon ezek a problémák szerepelnek, és bízom benne, hogy a tárgyalások során el is tudjuk érni, hogy mentességet kapjunk az áfakulcsok emelése alól.

Csákabonyi képviselő úr azt mondta, hogy a nyugdíjasok problémáját csak velük együtt lehet megoldani. Teljesen egyetértünk, éppen ezért mindenben egyeztettünk az Idősügyi Tanáccsal, amely az idősek képviselője. Továbbá fölhívnám a figyelmét arra, hogy az Idősügyi Tanács most készíti el az idősügyi chartát, amelyet széles társadalmi vitára fogunk bocsátani. Remélem, segít nekünk abban, hogy minél több nyugdíjas ezt megismerje és véleményezze. Várjuk a véleményeket.

Gál Zoltán képviselő úr felvetette a közbiztonság kérdését. A Fidesz-program középpontjában a rend, a közrend fontossága áll. És ha megnézi azt a háttérelemzést, amely a mai vitanapra készült, a 34. oldalon meg fogja találni mindazt, amit ön felvetett.

Hegyi képviselő úr, teljesen egyetértünk, mi sem akarunk olyan társadalmat, amelyben csak a törtetőknek van jövőjük. A szociális biztonság - éppen az ön által is felvetett nemzetközi példáknak megfelelően, a Szociális Charta aláírásával is igazolva - nagyon fontos a számunkra. Biztosítani kívánjuk mindenki számára a megfelelő jövőt, nemcsak a törtetők számára. Kérem, segítsenek önök is abban, hogy ez meg is valósuljon.

Végezetül tehát összefoglalásként szeretném elmondani, hogy köszönöm mindazokat a véleményeket, amelyekkel segítenek nekünk a kormányzati munkában. Remélem, hogy a véleményeken kívül aktív munkával is segítik mindazon javaslatunk, jogszabályunk és indítványunk megvalósítását, amelyekkel Magyarországon vissza kívánjuk szorítani a szegénységet. Ez mindannyiunk érdeke, az egész társadalom érdeke, és senki sem mehet el a probléma mellett úgy, hogy ezt nem figyeli és nem segíti mindazokat, akik rászorulnak. Ebben együttműködésre van szükség, és bízom benne, hogy az itteni vitanap ezt igazolta, hogy önök nekünk ebben segíteni fognak.

Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

(15.00)

 

ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A politikai vitát lezárom.

Ügyrendi kérdésben kért Keller László szót. Most figyelmeztetem, képviselő úr, hogy ha a vitához kapcsolódóan kíván bármit is mondani, azonnal meg fogom vonni a szót. Öné a szó, ügyrendi kérdés, indoklás.

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! A vita elején kiosztásra került egy V/4236/1. számú anyag, Miniszterelnöki Hivatal felirattal. Tisztelettel indítványozom, elnök úrnál, hogy a házbizottságban vizsgáltassák ki, hogy milyen módon kerülhetett ez tárgyalási anyagként a Ház elé. Nem akartuk az időt ezzel húzni a vita elején, de most mindenképpen föl kell hívni a figyelmet, elnök úr, arra, hogy ez egy tárgyalási anyag, számozott tárgyalási anyag.

A vonatkozó Házszabály 84. §-a értelmében ilyet csak a kormánynak lett volna lehetősége benyújtani. Ezt az anyagot nem a kormány nyújtotta be, ezt az anyagot nem jegyzi senki ellen. Ezt a Miniszterelnöki Hivatal nyújtotta be, ezt az anyagot a köztisztviselők állították össze, és ez az anyag hemzseg politikai megállapításoktól.

Elnök úr, én azt gondolom, az elfogadhatatlan, hogy látszólagosan a kormánynak feltüntetett anyag, mondjuk, egy MIÉP-stílusban megírt iromány próbálja segíteni a vitát a kormány szándéka szerint.

 

ELNÖK: Képviselő úr, mi a javaslata?

 

KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Az az ügyrendi indítványom, hogy elnök úr szíveskedjék intézkedni, hogy a házbizottság vizsgálja ki azt, hogy ki készítette ezt az anyagot, és adjon tájékoztatást a legközelebbi plenáris ülésen arról, hogy milyen módon kerülhetett ez a mai vita tárgyalása során ide az Országgyűlés elé.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

ELNÖK: Nos, ez megint nem egy olyan ügyrendi kérdés, amiről itt ügyrendi vitát kellene folytatnunk, vagy ügyrendinek álcázott kérdés. Ez egy háttéranyag, amit egyébként általában a kormány vagy a kormánynak valamelyik intézménye biztosítani szokott a vitához, ez máskor is előfordult már, úgyhogy nincsen tárgyalási anyag egyébként. Ez a politikai vitanap fogalmilag zárja azt ki, hogy tárgyalási anyagot rendelkezésre bocsássanak. Nincs tárgyalási anyag, háttéranyagok készülnek, ezek a kormánytól származnak, a Miniszterelnöki Hivatal legjobb tudomásom szerint még a kormány intézményrendszeréhez tartozó intézmény.

Egyébként a kérdésére, hogyha kívánja, ugyanezt a választ majd a következő házbizottsági ülésen, ami körülbelül jó két hét múlva kerül sorra, majd természetesen meg fogja az MSZP jelen lévő képviselője kapni.

Nos tehát, miután nincsen ezek szerint semmiféle probléma, akkor folytathatjuk tovább a munkát. A napirend utáni felszólalások előtt lezárom

a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvény módosítását kezdeményező T/3984. számú,

a rádiózásról és a televíziózásról szóló törvény jogharmonizációs célú módosításról szóló T/4192. számú,

a szomszédos országokban élő magyarokról szóló T/4070. számú törvényjavaslat,

a formatervezési minták oltalmáról szóló T/4141. számú törvényjavaslat,

a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló törvény módosításáról szóló T/4083. számú törvényjavaslat,

a Magyar Nemzeti Bankról szóló T/4084. számú törvényjavaslat,

a szakképzési hozzájárulásról és a képzési rendszer fejlesztésének támogatásáról szóló T/4086. számú törvényjavaslat,

egyes törvények környezetvédelmi célú jogharmonizációs módosításáról szóló T/4169. számú törvényjavaslat,

a területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló H/3920. számú országgyűlési határozati javaslat,

a bírósági végrehajtásról szóló törvény és a kapcsolódó jogszabályok módosításáról szóló törvény, továbbá a vállalkozás keretében végzett személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozó tevékenység szabályairól, a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamaráról szóló törvény módosításáról szóló T/4233. számú törvényjavaslat,

a felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló T/4241. számú,

a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló T/4163. számú,

a termőföldről szóló törvény módosításáról szóló T/4171. számú törvényjavaslat általános vitáját.

 

Így most már csak a napirend utáni felszólalások vannak hátra a mai munkánkból. Elsőként megadom a szót Varga László képviselő úrnak, Fidesz-Magyar Polgári Párt. Ötperces időkeret áll mindenkinek a rendelkezésére.

 




Felszólalások:   1   1-109   109-112      Ülésnap adatai