Készült: 2024.04.19.20:32:07 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

21. ülésnap (2002.09.24.), 209. felszólalás
Felszólaló Gulyás József (SZDSZ)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 2:00


Felszólalások:  Előző  209  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

GULYÁS JÓZSEF (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egy fontos előterjesztést tárgyal ma az Országgyűlés. Csabai Lászlóné képviselőtársam kezdeményezése a magyar önkormányzatoknak több mint kétharmadát érinti, hiszen a 3076 önkormányzatból a vonatkozó törvények figyelembevételével eddig mindösszesen alig több mint ezer tudta elkészíteni az OTÉK-alapú területrendezési terveit. Azt gondolom, hogy ennek figyelembevételével, tehát annak figyelembevételével, hogy a települési önkormányzatok döntő többsége elsősorban anyagi forrás, szakemberhiány, helyi kapacitás miatt nem volt képes ennek a szabályozásnak eddig eleget tenni, nekünk figyelembe kell vennünk azt, hogy ezek a települések ne kerüljenek emiatt hátrányba.

Azt gondolom, ha szembesülünk a magyar önkormányzati rendszerrel és a magyar önkormányzatok finanszírozási gyakorlatával, azzal, hogy milyen helyzetben vannak az önkormányzatok, akkor tudnunk kell, nem véletlen, hogy ilyen nagy számban nem voltak képesek a helyi önkormányzatok ezeknek a rendezési terveknek az elkészítésére. Tudjuk, október 20-án választások lesznek, és az új települési önkormányzatok vezetése fog szembesülni azzal, hogy esetleg egy előző vezetés nem készített el ilyen fontos helyi szabályozásokat. Én azt gondolom, hogy az új vezetéseknek is meg kell adni azt a lehetőséget, hogy a törvény által előírt határidő olyan legyen, amely betartható a számukra, amely alatt valóban fel tudnak készülni, valóban érdemi szakmai munkát tudnak végezni, és olyan terveket tudnak készíteni, amelyek a települések működőképessége vagy jövője szempontjából hasznosak.

Mindennek figyelembevételével a Szabad Demokraták Szövetsége nevében az előterjesztést támogatom és támogatásra javaslom az Országgyűlésnek.

Köszönöm. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiból.)

 




Felszólalások:  Előző  209  Következő    Ülésnap adatai