Felszólalás adatai

KÉKKŐI ZOLTÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tizennyolc éve annak, hogy hazánk területét elhagyta az utolsó orosz katona is, véget ért a több mint négy évtizedes "ideiglenes" szovjet megszállás, ami a felmérhetetlen szenvedéseket, erkölcsi és anyagi károkat okozó kommunista diktatúra fenntartásának feltétele volt. Mondhatjuk, egy korszak zárult le azon a napon. Ennek jelentőségét az Országgyűlés törvénybe is foglalta.

Az ország szabadsága visszaszerzésének jelentőségéről és a magyar szabadság napjáról szóló 2001. évi XVII. törvény 1991. június 19-ének, az utolsó idegen megszálló katona hazánkból történt eltávozása napjának emlékére június 19-ét nemzeti emléknappá, szabadságküzdelmeink vívmányának, a kivívott szabadság tiszteletére, június hó utolsó szombatját pedig a magyar szabadság napjává nyilvánítja.

A magyar nép függetlenség és szabadság iránti vágya történelmünk során számtalanszor megmutatkozott. Elődeink önfeláldozásának és elszántságának köszönhetően jutottunk el addig, hogy idegen megszállás nélkül, szabad országban élhetünk. Nagy kincset kaptunk ezzel vissza, amiért az illetékesek főhajtást érdemelnek.

Lezárult tehát egy korszak, de mondhatjuk-e, hogy az utolsó orosz katona távozásával befejeződött Magyarországon is a második világháború? Egy háborúnak ugyanis csak akkor van igazán vége, ha a hősi halottakat tisztességesen eltemetik, emléküket méltóképpen őrzik, hiszen ők a hazáért, a szabadságért életüket áldozták. Ebben a tekintetben még van feladatunk bőven, különösen a mai határainkon túl hősi halált halt honfitársaink esetében. És a hőseinkre való méltó megemlékezés nem merülhet ki szavakban, a szavakat tetteknek is kell kísérniük.

Még vannak a hősök végtisztességének megadása iránt elszánt emberek. Itt a hangsúly inkább a "még" szócskán van, hiszen ők azok, akik a bajtársi, testvéri vagy gyermeki kötődés okán is kötelességüknek érzik a hősök kilétének felderítését, sírjaik megjelölését, emlékmű állítását. De az ő erőfeszítéseik 70-80 évesen már inkább makacs elszántságuknak, semmint fizikai erőnlétüknek tudható be.

Oda kellene figyelni az illetékeseknek arra, hogy ezt az áldozatkész munkát támogassák anyagilag is, hiszen ennek a munkának jelentős financiális vonzata is van az adatgyűjtés, kétkezi munka, megemlékezések szervezése mellett, amit civil adózásokkal nem lehet teljesen lefedni. Örömmel fogadtuk a 94/2008-as kormányrendeletet, amely a Magyar Köztársaság kormánya és Románia kormánya között a romániai magyar hadisírok és a magyarországi román hadisírok jogi helyzetét rendezi. Sok múlik azonban a végrehajtáson, a román és magyar félen egyaránt, ami egyelőre még nehézkessé teszi a korábbi problémák tényleges kiküszöbölését. Ilyen gondokkal küzd a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság is, élén tordai vitéz Pataky Józseffel, illetve budapesti képviselőként dr. Cech Vilmossal pedig alkalmasságukat, tenni akarásukat már számtalanszor bizonyították.

(19.10)

40 emlékhely szerepel a nyilvántartásukban, ahol a tordai csata több mint 2500 áldozata nyugszik.

Ha csak az utóbbi éveket említjük, 2004-ben, a tordai csata 60. évfordulóján állítottak emléket az ótordai honvéd sírkertben nyugvó hősi halottaknak: 2005-ben Aranyosegerbegyen, Aranyosgerenden, Aranyosgyéresen, Felsődetrehemben; 2006-ban Kolozsboson, Nyírmezőn, Torockószentgyörgyön; 2007-ben ismét Aranyosgerenden, továbbá Magyarszováton, Nagyenyeden és Tordatúrban; 2008-ban Bonchidán, Krasznán és Tordaszentlászlón, az idén pedig Komjátszegen, Margittán, Mészkőn és Sinfalván állítottak, illetve állítanak emléket hősi halottainknak.

Idén került sor a tordai csata kezdetének 65. évfordulója alkalmából ismét Tordán egy megemlékezésre a honvéd sírkertben szeptember 12-én. Ennek példája jól mutatja, hogy az emlékhelyeket nem elég létrehozni, azokat gondozni is kell; esedékes a vésett betűk, a kerítés újrafestése, virágok, növények gondozása, újak ültetése. Ez szintén igényel anyagi erőforrásokat is a helybéliek áldozatvállalása mellett. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Egy pillanat, ezt még befejezem!

"Ott voltam mellette. / A nagy harci zajban / Feje felett fán / Megszólalt egy kuvik. / 'Bolond babona' - mondom, / Ő azonban rálőtt / A géppisztolyával, / Hogy annak hangjával / Némítsa magában / Amit úgyis tudott: / Ma lesz hősi halott. / ... / Lehet, elkorhadt már /Kicsi fakeresztje, / Nevét elfeledték, / Elporladt a teste. / Azonban gyakorta, / Nehéz éjtszakákon, / Mikor a szememet / Kerüli az álom, / Hajnal főhadnagyot / Magam előtt látom."

Így emlékezett meg édesapám a hősi halált halt Hajnal István főhadnagyról, aki sok bajtársával együtt adta életét a hazáért, szabadságunkért. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)