Készült: 2024.03.29.10:54:16 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

269. ülésnap (2005.11.22.), 58. felszólalás
Felszólaló Herényi Károly (MDF)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 20:15


Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Urak! Kedves Képviselőtársaim! Igaza van Wekler Ferencnek, amikor azt mondja, hogy várja a módosító indítványokat, mert módosító indítványokat nagyon nehéz lesz megfogalmazni ehhez az anyaghoz. Teljesen igaza van, ez az anyag módosító indítványokkal és módosító javaslatokkal nem javítható. Nem javítható, mert műfajilag valójában nem lett jól kitalálva. A rövidsége talán elfogadható lenne, az általánossága azonban semmiképpen nem. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, hiszen minden előttem szóló tulajdonképpen ezt kifogásolta.

Az a helyzetelemzés, amiből ki kellene indulnunk, amikor egy tizenöt éves fejlesztési koncepciót elkészítünk, az elhibázott, de ugyanígy elhibázott a helyzetelemzés, amikor a 2006. esztendei költségvetési törvénytervezetet vitatjuk. A kettőnek valahogy egybe kéne esni, például a 2006. esztendei költségvetési törvényjavaslat ennek a fejlesztéspolitikai koncepciónak talán egyetlen közelítését vagy célját sem támogatja, tehát az akarat, a szándék és a cselekvés nagyon messze esik egymástól.

Én két anyagról szeretnék külön beszélni, hiszen van egy viszonylag rövid országgyűlési határozati javaslat, a hozzászólásom első részében erről, és van egy viszonylag hosszabb háttéranyag, aminek kivonatát képezi talán a javaslat.

A rövidebb határozati javaslat fejlesztéspolitikai alapelvei elfogadhatóak, ha nem is teljesek, viszont a 3. pontban meghatározott célok szinte semmitmondóak. Naiv dolog arról beszélni, hogy 2020-ra Magyarország Európa legdinamikusabban fejlődő országa lesz, és az ide csatlakozó 4. pont, a több munkahely, magasabb jövedelmek, biztonságos, tiszta és jó minőségű környezet, egészségesebb és hosszabb élet, paraméterek nélkül nem mondanak semmit, nem tudni, mihez viszonyítunk, és ezek bármilyen rövid távú tervnek is megalapozhatatlan, de nélkülözhetetlen részei szoktak lenni.

A célok között utalni kellene arra, hogy 2020-ban milyen legyen a helyünk a világban. Az 5. pontban kifejtett stratégiai célok végül is 1994 óta minden politikai párt programjában szerepelnek. A célok közötti súlyozás nem érzékelhető, ami nagyon nagy hiányosság.

(11.40)

A d) pontban az alapkérdésről, a lényegről, a népesedéspolitikáról csak mint egészségügyi kérdésről ír a határozati javaslat, és ez komolytalanná teszi az egész fejlesztéspolitikát.

A népesedéspolitika fő problémája a csökkenő születésszám, amit bevándorlással nem lehet és nem is célszerű pótolni. Az elöregedés egy lehetetlen korfához, hosszabb távon finanszírozhatatlan szociális költségekhez és a szociális rendszerek ellehetetlenüléséhez vezet. Az ezeket a terheket viselő leszűkült foglalkoztatotti réteg reáljövedelme a szociális terhek, finanszírozási igények következtében irtózatos módon megnő (Sic!), szegények lesznek ezek az emberek, elszegényedéshez vezet, working poor lesz a jövőjük.

A fejlesztéspolitika egyik alapkérdésének tehát a születésszám növekedését eredményező népesedéspolitikának kellene lennie. A horizontális kérdések között az e) pontban olvashatjuk, hogy a biztonság szempontjainak érvényesítése, azaz megelőzésorientált megközelítés révén mindenki számára biztosítani kell a kiszámítható, biztonságos jövőt. Ezzel a sajátos megfogalmazással kár sokat foglalkozni, ezt mondhattuk volna húsz évvel ezelőtt is, meg mondhatnánk száz év múlva is. Ez a kommunizmusra jellemző utópisztikus kijelentés.

Ugyancsak utópiának tűnik a teljes foglalkoztatás, ami a háttéranyagban többször olvasható, és ami ma a tömegpártok egyik kedvelt lózungja lett. A teljes foglalkoztatás sajnos idegen a kapitalizmus természetétől, amit némi álszentséggel piacgazdaságnak hívunk. A kapitalizmusban megfelelő szociális politikával kell kezelni azt a tényt, hogy a gazdaság adaptív, konjunktúranövelő rendszerének mindig bizonyos munkanélküliséggel kell együtt járnia, akár akarjuk, akár nem.

A 7. pontból kimarad a vidék Magyarországa, holott ennek fejlesztése és sok, ma még kedvező adottságának megtartása a fejlődés pontos minőségi tényezője. Sajátos, hogy a kormánynak figyelemmel kell kísérnie a koncepcióban foglaltak teljesülését. Ez nehéz lesz, mert itt nem nagyon van mihez viszonyítani, nincsenek konkrét célok, tervek sem, és ennek megvalósulásáról 2010. október 31-én tájékoztatni kell az Országgyűlést. Szerintünk ezt sűrűbben kellene megtenni. Összességében tehát ezt az általános határozati javaslatot nem sikerült elfogadható módon megfogalmazni.

A mögötte fekvő vagy mögötte lévő “Országos fejlesztési koncepcióö című anyag azonban még ennél is sokkal gyengébbre sikeredett. Végül is ez egy sok mindenre kiterjedő, önmagát sokszor ismétlő, alapvetően liberális ihletésű anyag, aminek az egész megközelítési módja meglehetősen rossz és gyenge.

Az MDF egyetért azzal, hogy a 15 éves távlatokkal foglalkozni kell. Helyes dolog, ha egy hosszabb távú terv keretébe illeszkednek bele az uniós forrásokat igénybe vevő fejlesztési tervek, adott esetben a II. nemzeti fejlesztési terv. Fontos dolog, hogy ebben a tervezésben figyelembe vegyük azokat a kérdéseket, amelyek finanszírozására az Unió nem bocsát rendelkezésünkre forrásokat, vagyis azokat, amelyeket saját erőből kell megoldanunk. Nehéz megmondani, miről szól ez az országos fejlesztési koncepció. Ennek egyik felfogása az lehet, hogy minden fontos területen komoly változások fognak végbemenni a következő 15 esztendőben. Meg kellene tehát fogalmazni azt, hogy ezekben mit lehet vagy mit kellene elérni, és természetesen meg kellene határozni az ezekhez becsült forrásokat is.

A másik felfogás az lehet, hogy súlypontokat képezünk, és az ezeken a területeken elérendő célokat akarjuk priorálni, azért, mert úgy véljük, ezek erőltetett fejlődése az egész társadalom és gazdaság fejlődését gyorsítani fogja. A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, ez az utóbbi megközelítés lenne célszerű, ám az anyag talán a honvédségi és a kulturális területek kivételével mindennel foglalkozni akar, és mint tudjuk, ha minden prioritásnak számít, akkor semmi sem prioritás.

Egy ilyen dolgozatban láttatni kellene azt a hosszú távú, fenntartható növekedési pályát, ami megteremti a hazai feltételeket az ország fejlesztési céljainak megvalósításához. Ebben az anyagban egy viszonylag jó helyzetelemzést találunk, feltételezett forrásokat a 2007-2013 közötti fejlesztésekhez, és egy kijelentést, ami szerint a gazdaság a következő 15 évben átlagosan 4,5 százalékkal növekszik. A konzekvenciák azonban ebből nincsenek levonva, az előterjesztő nem gondolja át, hogy ilyen növekedés mellett az az utópisztikus kép, amit Magyarországra 2020-ra a koncepció sugall, teljesen irreális. Ugyancsak irreális ezen az alapon a gyors utolérési politika, amit a koncepció az EU-15-ökkel kapcsolatosan elmond.

Gondolják végig: a 4,5 százalékos növekedés mellett a magyarországi GDP 2020-ra a 2005. esztendeinek közel a kétszeresét, 193,5 százalékát fogja kitenni, 5 százalékos növekedés mellett pedig ez 208 százalék lenne. Ma az egy főre eső GDP a tanulmány szerint körülbelül a fele az EU átlagának, 2020-ra tehát a mai uniós átlagnak fog megfelelni, miközben az Unió feleekkora gyorsasággal fejlődik, mint Magyarország; reméljük, gyorsabban, ami azt jelenti, hogy a meglévő 12 ezer eurós különbség megmarad.

Tudom, a GDP felhasználása nem arányosan fog megoszlani a mai jövedelemtulajdonosok között, de mondjuk, ha így lenne, akkor 2020-ban a minimálbér reálértéken 114 ezer forint lenne, az átlagbér pedig 312 ezer forint - habár reméljük, akkor már euró lesz nálunk is -, a nyugdíjak a mai kétszeresének felelnek meg, a szociális kiadások ennek megfelelően növekednek, vagyis még korántsem lesz itt a Kánaán. Tehát a legjobb esetben az EU mai átlagos színvonalán fog élni az ország, ami láthatóan nem jelenti azoknak a gondoknak a megoldását - a hátrányos helyzetű rétegek, a foglalkoztatás, a romák, a munkanélküliség, a regionális egyenlőtlenségek -, amit ez az anyag megcéloz.

Ha megkíséreljük a nemzetgazdaság fejlődését optimum közeli pályán megvalósítani, akkor először a célok között kell választani, a célok hierarchiáját kell felépíteni, mert a különböző célok teljesítéséhez más-más utak, más-más részrendszerállapotok tartoznak, például az állam szerepének különböző megfogalmazása, versenyképesség és modernizáció, teljes foglalkoztatottság, szociálpolitika erősítése, a középosztály szélesítése és egyebek.

A javulás bekövetkezése, a stabilitás az alapcél megválasztásától függ, hiszen a részpolitikák ellentmondásban lehetnek egymással. Például egy ultraliberális, mindent a piacra bízó liberális gazdaságpolitika biztos, hogy gyorsabb felzárkózást eredményez, mint az ökoszociális konzervatív gazdaságpolitikai felfogás, csak az elsőnél a lakosság fele természetszerűleg szegénységi gettóba kerül. Az MDF ezt nem akarja. A foglalkoztatás bővítése alapkérdés, ugyanakkor a versenyképesség javítása, az innováció, a modernizáció, a fajlagos élőmunka-ráfordítás csökkentő tényező. Valahol le van írva az anyagban, hogy a beruházásoknál figyelemmel kell lenni a foglalkoztatásra. De lehet? Ha igen, akkor talán vissza kell térni a mezőgazdaságban a szúróbotos földműveléshez.

A környezet is alapkérdés. Igen ám, de a környezetbarát termeléshez jórészt le kellene cserélni az országban működő technológiák sokaságát, amelyek a környezetszennyezés újratermelői. A célok, a lehetőségek és a fejlődés tehát komoly ellentmondásban vannak egymással. Ezekben az arányokban kell jót vagy jól választani.

A fejlesztéspolitika tehát komoly döntéseket kíván, és ez akkor tehető meg megalapozottan, ha több lehetséges pálya van felvázolva. A szegénység csökkentése, a hátrányos helyzetűek esélyének növelése, a mélyszegénység problémáinak enyhítése, a romaprobléma megoldása, a hátrányos helyzetek orvoslása, az ökoszociális állam fontos feladatai sikeres politika esetén az ország és a társadalom fejlődését pozitívan befolyásoló tényezők. Az előttünk fekvő anyagban minden fejezetben kiemelten esik szó ezekről a kérdésekről, de mintha kevéssé foglalkozna ez az anyag azzal, hogy Magyarország általánosságban minden területen komoly elmaradásban van a fejlett országoktól, és a fejlesztési politikának az általános fejlődést kell céloznia. Egy gyorsabban fejlődő ország ugyanis több esélyt teremt a leszakadó rétegek számára.

Nem vigasztaló, de érdekes megállapítása a koncepciónak, hogy a hazánkat az elmúlt 10-12 évben jellemző egyenlőtlenségek azonban sem a régi EU-tagországok, sem pedig az újak között nem számítanak kirívónak. Ez a megállapítás azt is jelenti, hogy a kérdés megoldásában reálisan csak korlátozott elvárásaink lehetnek az elkövetkezendő 15 évben.

Az MDF úgy véli, hogy a leszakadt rétegek helyzetének javítására egy önálló, hosszú távú koncepciót kell külön kidolgozni. Ezt mi úgy képzeljük, hogy nemcsak általános sajnálkozást kell hosszú oldalakon kifejteni, hanem konkrét paraméterekkel kell meghatározni azokat az eredményeket, amelyeket a különböző rétegek esetében az elkövetkezendő 5, 10, 15 évben el akarunk érni.

(11.50)

Sajnos, a 2006. évi költségvetés ebben a kérdésben is visszalépést jelent, de általában is elmondható, hogy az MSZP-SZDSZ-koalíció mindennapi politikája ellentétben van azokkal az elvárásokkal, amelyeket a fejlesztési koncepció képvisel. A fejlesztéspolitikai döntések meghozatala előtt kell eldönteni, hogy a magyar társadalom milyen államot akar, vagy azt, hogy a politikai elit milyen államot akar a társadalomra rákényszeríteni.

Az egyik lehetőség az ökoszociális állam, amiben a nyugdíjakból meg lehet élni, ahol az egészségügyi ellátás valóban mindenki számára elérhető, ahol az oktatásban a hátrányos helyzetű rétegek gyermekei egyenrangúként vehetnek részt a későbbi átrétegződés reményében; vagy a liberális állam, ami mindent a túlzott piaci versenyre, a leszűkített jóléti szolgáltatásokra, az öngondoskodás sokszor hamis elvére épít. Ez az az alapdöntés, amely meghatározza vagy meg kell hogy határozza fejlesztéspolitikánkat.

Amit az állam jövőjével kapcsolatban ez a tanulmány leír, egyszerűen értékelhetetlen. Ha nem akar direkt megfogalmazásokat alkalmazni, akkor legalább az állami funkciók tárgyában és terjedelmében - például jóléti szabályozási, gazdasági vonatkozásban - kellene állást foglalnia.

A Magyar Demokrata Fórum úgy véli, hogy a hátrányos helyzetek csökkentésének alapkérdése az oktatás. Ehhez rendelkezünk forrásokkal, iskolákkal, tanárokkal és ma még néhány diákkal is. A 30. oldalon egy táblázatot találunk, amely a különböző országok 15 éves tanulóinak olvasási teljesítményi szintjét mutatja be, gondoljuk, a szövegértés alapján. Magyarország ebben a táblázatban az Unió 20. helyét foglalja el. A tanulók több mint 50 százaléka közepes vagy ennél alacsonyabb teljesítményt ér el. Kérdezem én, hogyan képzeli el a tisztelt kormány és a 12 éve rendkívül rosszul működő liberális közoktatás-politika, hogy ezzel az eredménnyel bárki képes a felemelkedésre.

Hogyan alapozza meg mindez a tudásbázisú társadalmat, a Magyarországon folyó, magas hozzáadott értéket produkáló munkát, az ország versenyhelyzetét? Helyes, hogy a tanulmányban arról is szó van, hogy az iskoláknak végül is nevelniük kell, de a valóság az, hogy nagyon nagy az alacsony színvonalú iskolák száma, ahol nincs megkövetelve a fegyelem, ami a hátrányos helyzetű gyermekek számára különösen nagy veszteséget jelent, mivel elveszítik minden lehetőségüket az otthonról hozott különbségek csökkentésére.

Úgy véljük, a közoktatás követelményeit szigorítani kell: az iskolákban nem a lemorzsolódás csökkentése az igazi probléma, hanem a megfelelő tudás elsajátítása és elsajátíttatása, amihez fontos feladat lenne a tanárok tekintélyének helyreállítása. Azt gondoljuk, hogy ez nem túl drága projekt, de ez a nélkülözhetetlen kiindulás egy versenyképes ország, egy versenyképes társadalom felépítéséhez.

A koncepció lényegileg figyelmen kívül hagyja a globalizáció kérdését, annak várható hatásait, és nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy adott körülmények között Magyarországnak milyen lehetőségei lehetnek. Fontos kérdések az elkövetkezendő években, hogy a globalizáció következtében kialakulóban van a világban egy tektonikus feszültség; feszültség aközött, hogy miközben irdatlan erővel válnak egyes folyamatok planetáris méretűvé, egyéb folyamatok továbbra is tradicionális, nemzeti keretek között maradnak, és nekünk nincs válaszunk arra, hogy mit kezdünk ezzel az egyelőre feloldhatatlannak tűnő ellentmondással.

A globalizáció következtében egyre nagyobb a függőségi háló, és ez Magyarország jövőjét erőteljesen befolyásolja. A tanulmány már a versenyképességről beszél, mintha elfelejtkezne arról, hogy Magyarország óriási versenyben van a környező országokkal, Európa pedig a világ többi részével. Csak emlékeztetni szeretnék rá, hogy a XX. század elején Európa a világ termelésének egynegyedét adta. A XXI. század elejére ez a termelés a világ termelésének egynyolcadára csökkent. A termelési súlypontok, a fejlett technikák vándorolnak a világban. Ma egyre inkább a korábban fejlődőnek minősített országok területén építik ki bázisaikat. A kérdés, hogy kik és ki lesz a haszonélvezője ennek a fejlődésnek: marad az Egyesült Államok vagy felzárkózik hozzá Kína és a Távol-Kelet, vagy talán Európa is összeszedi magát?

A lisszaboni program eddigi alakulása nem erre utal. Az egyszerű bérmunka elvándorlását már megértük a ’90-es években. Kérdés, mi lesz a következő szakasz; mi fogja ösztönözni a tőkét, hogy ezeket a korszerű vállalkozásokat, a szükséges kutatás-fejlesztést pont Magyarországon végezze. Erre a tanulmányban nincs válasz, a felsorolt eszközök naivnak tűnnek.

A fejlesztési koncepció nem válaszol arra sem, hogy hogyan akarunk a következő években berendezkedni az Unió keretein belül, ennek milyen hatása lesz a nemzetállamra, a magyar társadalomra, a piacainkra, a versenyképességre, a vállalkozásokra, az európai és az Európán kívüli kereskedelmünkre.

Nem mond semmit arról, hogy milyen politikát akarunk követni abban az Európában, mik az eminens érdekeink, csak arról beszél, hogy fejlesztési forrásokhoz juthatunk a csatlakozás következtében. Azt hiszem, a csatlakozásnak nemcsak ilyen, aprópénzre váltott jelentősége van, hanem sokkal inkább a politikai biztonság, a közös piac és még sok egyéb. A koncepció alapvető kérdésnek tartja a társadalmi kohézió erősítését is. Ezzel tökéletesen egyetértünk, a kohézió erősítését célzó intézkedések vagy utalások azonban gyengének tűnnek.

Összegzésképpen azt tudom elmondani a Magyar Demokrata Fórum és képviselőcsoportja nevében, hogy ez az anyag ebben a formában számunkra elfogadhatatlan. Úgy tűnik, hogy a kormány egy olyan feladatot, amelyet az Európai Unió rárótt, önmaga szerint teljesítette, és feladat ki van pipálva. Magyarország sokkal többet érdemel, a következő 15 esztendőt tekintve sokkal komolyabb, kidolgozottabb, megfontoltabb és valóban koncepcióval rendelkező fejlesztési programot, ami ebben a formában, ahogy elénk került, elfogadhatatlan, és az előkészítés maga is - hiszen ahogy már képviselőtársaim említették -, a négypárti egyeztetés, a társadalmi vita ebben a rendkívül fontos, Magyarország jövőjét döntően befolyásoló kérdésben elmaradt. Ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt az előterjesztést ebben a formában támogatni nem fogja.

Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  58  Következő    Ülésnap adatai