Felszólalás adatai

DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én szeretek tanulni. Szeretek hallani mindent, ami itt elhangzott az adótörvényről is és annak a különböző változatairól is.

Mégis engedtessék meg, hogy én arról kíséreljek meg tovább beszélni, amiért összejöttünk itt. Ennek a címe: a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló törvény módosításáról… - erről elkezdett az Országgyűlés tárgyalni. Nekem is volt szerencsém hozzászólni.

Engedtessék meg, hogy ezzel folytassam! Sok minden más fontos dolog van, adó is, gyerekeknek is, mindenkinek, de most erről van szó. Képesek vagyunk magunkat ennyire megorganizálni, hogy arról beszéljünk, ami a téma? Bocsánatot kérek a kemény hangért.

A téma a szociális igazgatásról szól. Ennek a témának a folytatásaképpen mondanám azt, ami előjön a 39. §-ból. Nevezetesen itt a kormány azt tanácsolja, azt kezdeményezi, hogy a rendelkezés az egyházi, illetve nem állami fenntartó és a szolgáltatást igénybe vevő személyek közötti megállapodás felmondását hogyan is kezelje. Tehát arról van szó, a törvény arról is rendelkezni kíván, hogy az egyházak és a magánintézmények által fenntartott szociális intézmények dolga hogyan is rendeződjék.

(17.20)

Szeretném, ha belegondolnánk, tisztelt Országgyűlés, hogy nem csupán állami, hanem nem állami intézmények is hasznos munkát képesek végezni sok tekintetben. Jelenleg itt a szociális igazgatásról és szociális ellátásról van szó. Hogyan? Az egyháznak vannak különböző funkciói, és itt mi most nem kívánunk az üdvtannal és a teológiával, az episztemológiával és sok mindennel foglalkozni.

De az egyházak keretében vagy azokhoz közel vannak szociális intézmények - amiről itt szó van a mai törvényalkotási napon -, például árvaházak, öregotthonok, műhelyek, kertek. Ezek az árvaházak és öregotthonok úgy működnek igen gyakran egyházi segítség vagy egyházi támogatás révén, hogy az intézmények lakói jól érzik magukat, vagy legalábbis minimálisan, azt mondjam, hogy gondolkozás történik róluk, nem marad a társadalom másik vagy a kormányzat másik részére az a feladat.

Ami igen fontos itt, és úgy nézni, mintha a kormány nem vette volna észre, hogy ez az intézményrendszer, tehát az egyházakhoz közel álló árvaházak, öregotthonok és mások a munkát gyakran kevesebb ráfordítással, kevesebb költséggel elvégzik. Valahogyan azok a barátok, diakonisszák és apácák nem munkabérért végzik, és nincs is szükségképpen, nincs gyakran olyan diplomájuk, amelyik előírja, hogy milyen munkabért kell nekik fizetni, hanem vannak ilyen személyek, akik így születtek, és akik ezt végzik. Ők lelkesedésből, elkötelezettségből vagy hittételi alapokon végzik a szociális ellátás valamelyik funkcióját. Ha ők kevesebbért végzik, olcsóbban karban tartják az épületet, a munkabér alacsonyabb, vagy néha majdnem zéróhoz közeledik, akkor nyilván - ez most már a közgazdaságtan fényével is megvilágítható - a szociális ellátás kevesebb ráfordítást igényel a társadalom részéről. Engedtessék meg, hogy a társadalom szót most úgy értsem, hogy az emberek, az intézmények, a kormányzat és az egész nemzet, az egész ország. Kevesebbért is el lehet végezni szociális támogatást bizonyos intézményi keretek alkalmazásával. Ezek a bizonyos intézmények lehetnek, és igen gyakran egyházakhoz közel állók.

Ne tessék félreérteni, tisztelt Országgyűlés, én tudom, hogy emberek tízezrei, akik hallgatják a mi tanácskozásunkat, az Országgyűlés munkáját, meghallják azt, és nem hallják félre, hogy én itt most nem egyházaknak és papoknak kívánok különleges pénzeket és kedvezményeket adni, hanem arról beszélek, hogy vannak egyházakhoz közel álló vagy azoknak az intézményrendszerébe tartozó olyan szervezetek, amelyek elvégeznek ilyen feladatokat. Szeretném, ha a törvény további tárgyalása során ráfigyelnénk erre a miniszter asszony, a kormány talán más kormánytagokkal tanácskozva, hogy számításokra kerüljön sor, amely számítások nyomán aztán úgy módosul a törvényjavaslat, hogy nem lesz olyan érzése az olvasónak, és nem lesz majd olyan feladata a törvény alkalmazójának, hogy az egyházhoz közel álló szociális intézmény háttérbe szorul, és a rájuk bízott támogatási feladat kevesebb lesz.

Végül még egy ehhez tartozó, másik gondolatot legyen szabad megemlítenem! Itt téma volt - képviselőtársaim előhozták, én magam is az első felszólalásomban említettem - a munka és a segély viszonya. Köszönöm, hogy képviselőtársaim közül többen úgy értették, ahogy én is szándékoztam mondani, hogy igen, az elsődleges a munka, és az az ember - ne szégyelljük, ne röstelljük kimondani -, aki segélyre van utalva, és segélyt fogad el, ő is jobb szeretné, ha munkával megtalálná, megkeresné az élet lehetőségét. Ha nem így van, akkor társadalomnak kötelessége van, elkötelezettek vagyunk tekintet nélkül arra, hogy ki merre ül ebben az Országgyűlésben.

Amikor néhány nappal ezelőtt egyik képviselőtársunk, neve Orbán Viktor, arról beszélt, hogy munka, támogatás és segély, nyilván Orbán Viktor is, mint bármelyikünk, úgy értette, hogy a munka az első, az termel, az méltóságot ad az embernek, az jó érzés, és azzal kevesebb lesz persze a költségvetési kiadás, és több lesz a költségvetési bevétel, mert aki dolgozik, annak jövedelme van, és az adót fizet. Tehát ez egy olyan játszma, ahol mindenki nyer. Mi hiányzik? Néha ideológiai elfogultságok és előítéletek miatt vannak, akik nem képesek meglátni, hogy van megoldás.

Mondhatom, igen tisztelt képviselőtársaim, hogy itt, ahol én ülök, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség soraiban erről a témáról képviselőtársaimmal és értekezleteken igen gyakran beszélünk, és mi bízunk abban, hogy az ország, a társadalom megtalálja a megoldást. Jó volna, ha ez a törvényhozási óra itt ezt bizonyítaná, nem pedig azt, hogy nem bízunk meg abban, és próbáljuk az egyházhoz közel álló intézményeket vagy másokat alábecsülni.

Köszönöm a meghallgatást. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)