Készült: 2024.03.28.09:21:37 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

99. ülésnap (1999.11.10.), 205. felszólalás
Felszólaló Dr. Gidai Erzsébet (MIÉP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 16:01


Felszólalások:  Előző  205  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Igazság és Élet Pártja frakciója a társadalombiztosítás 2000. évi költségvetéséhez több módosító indítványt nyújtott be. Ezek egy része természetesen kapcsolódik a társadalombiztosításon belüli tételek közötti átcsoportosításhoz, azonban van egy rész, amely más típusú módosításként jelent meg, mégpedig abból kiindulva, hogy az államháztartás egységes rendszerként, a legnagyobb jövedelemelosztó rendszerként szerepel mindenütt a világon és nálunk is.

Abból kiindulva, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok - nagyon helyesen - felszámolása után kormányzati felügyelet alá került a társadalombiztosítási költségvetés, pótlólagos forrásokat néztünk meg a társadalombiztosítás költségvetésének, részben a hiány fedezetére vagy felszámolására, részben pedig a pótlólagos beruházásokhoz keresendő forrásként. Ez a forrás mindenekelőtt a központi költségvetésből kerülne átemelésre, hiszen közismert, hogy a világon mindenütt, ahol társadalombiztosítási rendszerként működik akár a nyugdíj, akár az egészségügyi ellátás, amennyiben finanszírozási ellentmondások jelennek meg, akár az osztrák, akár a német rendszer esetében is, a költségvetés az adóbefizetésekből kiegészíti vagy kompenzálja ezeket a finanszírozási hiányokat.

Ebből kiindulva nyújtottam be módosító javaslatot, tekintettel arra, hogy a központi költségvetésben van olyan pénz, amely tisztességtelenül került be a költségvetésbe - ez a bizonyos, nagyon sokat emlegetett adósságcsere révén megjelenő kamat és törlesztés fizetendő többlete, ez a mintegy 500 milliárd forint -, ezért ez forrásul szolgálhat, amennyiben a költségvetésből ezt kiemelik, a társadalombiztosítás hiányának a fedezetéhez is, illetve különböző fejlesztési, finanszírozási alapot nyújthat mind a Nyugdíjbiztosítási Alap, mind az Egészségbiztosítási Alap számára, ami természetesen pénzügyileg és közgazdaságilag is indokolt és megalapozható.

Ebből kiindulva javasoltuk, hogy a nyugdíj-biztosítási alapokat mintegy 25 milliárd forinttal lehet megemelni, míg az egészségbiztosítási alapokra mintegy 50 milliárd forinttal lehetne ebből a forrásból többet nyújtani, amennyiben a képviselőtársak ezt a javaslatot támogatnák.

A nyugdíjbiztosítás esetében lehetővé válna ezzel a 25 milliárd forintos többlettel, amint azt már több alkalommal elmondottuk, hogy a minimális nyugdíj megemelhető legyen a minimálbér nagyságára, tehát 25 ezer forintra, ami nem egy jelentős életminőség-változást hoz magával, mindenesetre valamivel jobb feltételeket teremthet a nyugdíjasok - mindenekelőtt az öregségi nyugdíjra gondolunk - lehetetlen helyzetében. Ezt követően a 25 ezer forinttól felfelé lehet a nyugdíjakat differenciáltan rendezni, 60 ezer forintos felső határral, és attól kezdve a nyugdíjemelés mérsékeltebb üteme jelenne meg, ami már az árindexálást jelentené.

Hozzá szeretném tenni, ha a délelőtti vitára utalok, amely ehhez kapcsolódik, hiszen nem lehet mereven szétválasztani a költségvetést meg a társadalombiztosítási költségvetést, ez összekapcsolódó rendszer, vita alakult ki arról, valóban milyen a nyugdíjak reálértéke, és hogyan alakult a reálérték az elmúlt időszakban.

Szeretném felhívni Kökény képviselőtársam figyelmét arra, hiszen délelőtt volt egy megjegyzése, hogy olvassa el a Központi Statisztikai Hivatal legújabb kiadványait. Tehát nem a saját számításainkra utalok, mert az ennél még rosszabb mutatót tükrözne, hanem a KSH kiadványaira utalnék, a '99-ben megjelent adatokra; ebben egyértelműen érezhető és kimutatott, hogy 1990 és '98 között a nyugdíjak reálértéke valamivel több mint 50 százalékkal csökkent, aminek az időmegoszlása olyan, hogy '94-ig 20 százalék fölötti, tehát nem egészen 25 százalék, s '94 és '98 között, ha a reálérték folyamatát nézzük, több mint 25 százalékos nyugdíjreálérték-csökkenés következett be.

Ugyanakkor el szeretném azt is mondani, hiszen elképesztően rossz helyzetben él a nyugdíjasok jelentős hányada és rétege, hogy míg 1990-ben az egy főre jutó átlagos ellátás összege, ha átlagkereset-százalékban nézzük, 66,1 százalék volt, '98-ra ez 57 százalékra süllyedt. Tehát közel 10 százalékkal lesüllyedt, ami nagyon torz arány, és a megélhetésnek olyan súlyos gondjait veti fel, ami nemcsak a nyugdíjemelés megoldását hozza magával, hanem egy alaposabb, átgondoltabb, teljes körű nyugdíjrendezést, amely nyugdíjrendezésbe beletartozik az is, hogy javasolni fogjuk a nyugdíjkorhatár leszállítását a férfiaknál 60 évre, a nőknél 58 évre. Ezzel több olyan kérdést meg lehet oldani, ami nemcsak a nyugdíjasok helyzetét javítja, hanem a munkahelyteremtés szempontjából is több lehetőséget teremt.

Az egészségbiztosítás vonatkozásában, úgyszintén erre a forrásra alapozva, javasoltunk 50 milliárd forint emelést, abból kiindulva, hogy ez nem jelentős, ugrásszerű változásra adna forráslehetőséget, de minimálisabb minőségi váltásra mégis biztosítana forrásokat, hiszen ma az egészségügy a legrosszabb állapotú vagy a többszörösen hátrányos helyzetben lévő ágazatok közé tartozik. Ha összehasonlítjuk azzal, ami tulajdonképpen az egészségügyi ellátás feladata, hogy milyen a népesség egészségi állapota, akkor bizony az ellátás, a szolgáltatások iránti kereslet, vagy a szükségletek közötti rés az elmúlt öt évben ugrásszerűen növekedett, vagyis az egészségi állapot romlásával nem történt meg harmonizáltan az ellátás fokozódása, nem követte ezt nyomon.

Ezért az ellátatlan, rossz egészségi állapotú népesség aránya növekedett természetesen. Ezt nem az egészségügyre vetítem rá, hiszen ez 10 százalékban sem felelős, hanem ezt épp a körülmények, az orvoshoz fordulás problémájával lehet mindenekelőtt magyarázni. Ez nagyon súlyos kérdés és ellentmondás, amit csak úgy lehet megoldani, ha az egészségügyi ellátás finanszírozását rendbe hozzuk.

Szeretném hangsúlyozni, amit mindig hangsúlyozni szoktam, hogy bizony sokkal több gondot fordítsunk és több pénzügyi forrást is a megelőzésre, tehát a prevencióra, az egészségnevelésre, különben nem tudjuk megoldani, hogy az effajta ellátás és az iránta meglévő kereslet vagy szükséglet közötti rés ne növekedjen, ami viszont az egészségi állapot további romlása miatt olyan katasztrófaállapothoz vezethet, hogy a népesség számának a csökkenése felgyorsulhat az elkövetkező években.

Ebből adódóan javasoltuk ennek az 50 milliárd forintnak az átvételét, ami elsősorban a gyógyító-megelőző ellátásra kerülne, hiszen ott találjuk a legsúlyosabb bajokat, kiemelten, természetesen a prevenció mellett, a fekvőbeteg-ellátásnál.

 

(16.00)

Ha ezt a forrást elosztjuk, akkor lényegében ebből meg lehetne oldani a gyógyszer támogatásának azt a hiányzó 7 milliárd forintját; nem értünk egyet, hogy valóban egy rossz bázishoz viszonyítva csökkentették a társadalombiztosítási, egészségbiztosítási kasszán belül ennek az összegét. Úgyszintén meg lehetne oldani ebből, hogy a fekvőbeteg-ellátásnál - de ez vonatkozik a háziorvosokra is - a műszerezettség fokát és ennek a technológiai színvonalát emelni lehessen, valamint a számítógépes hálózat kiterjesztését tovább lehessen fejleszteni, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy a kórlapok és egyéb adatok feldolgozása milyen nehézségekbe ütközik. És még akkor is, ha nagyobb ágyszámú kórház a számítógépes rendszert megvásárolta - ismerjük ennek a nemegyszer kérdőjeles hátterét -, bizony a tökéletes adatfeldolgozás és a jó információbázis megléte ma még hiányzik a fekvőbeteg-ellátásnál, de rendkívül hiányosnak tartom a háziorvosi ellátásnál is, és gyakorlatilag nincsenek is jó információk a háziorvosi ellátásban meglévő betegforgalomról és a betegellátás minőségéről. Ezt lehetne ebből a forrásból biztosítani.

Úgyszintén nem értünk egyet azzal, hogy az amortizáció kérdése háttérbe szorult, hiszen ez egy nagyon régi vita, amelyre most pontot lehetne tenni; ez a forrás valamelyest hozzájárulhatna ahhoz, hogy az amortizáció végül is a finanszírozási rendszerbe a fekvőbeteg-ellátásnál beépüljön.

Hadd emeljem ki, hogy ha a gyógyító-megelőző ellátás ezt az 50 milliárd forintot megkaphatná abból a forrásból, amelyet gyakorlatilag azért fizetünk ki vagy finanszíroz meg a költségvetés - ezt szeretném hangsúlyozni, és ha kell, folyamatosan, amíg ez meg nem oldódik, hangsúlyozni fogjuk -, hogy finanszírozzon olyan üzleteket és olyan ügyleteket a Magyar Nemzeti Banknál, amely a veszteségét okozta, mert korrupcióval, pénzátmosással telített pénztranzakciókat, hiteltranzakciókat folytatott - tehát gyakorlatilag ez is szerepet játszik abban, hogy ezt az egészségügyi ellátás, a fekvőbeteg-ellátás kárára hajtották végre! -; ha ez a forrás visszakerülne rendeltetésszerűen oda, amiért az adófizetők befizetik az adókat, és 66 százalékban a magyar családok fizetik be a költségvetés bevételi oldalán az adókat, visszakerülne, amiért vállalják ezt a közteherfizetést, akkor valójában jelentősebb lépéssel előre tudnánk menni, hogy az egészségügynek ezt a nagyon súlyos helyzetét, beleértve a bérezésnek a szinte szégyenteljes alacsony színvonalát, meg tudjuk oldani.

Ki kell emelni még egy kérdést: szakmailag áttekintve az is igaz, hogy amennyiben ilyen forrástöbblet megteremtésére lehetőség van és elfogadja a parlament, akkor itt természetesen az egészségügyön belül a fekvőbeteg-ellátás finanszírozási rendszerét át kell tekinteni, mert ez a finanszírozási rendszer, amely jelenleg érvényesül - mindenekelőtt a homogén betegségcsoportos, tehát a DRG-rendszernek az átvételére vonatkoztatok -, gyakorlatilag nem jó finanszírozási rendszer. A nemzetközi tapasztalat is azt mutatja, hogy ahol bevezetésre került vagy úgy-ahogy került - Ausztriában vagy Németországban - ez az amerikából származó pontrendszer, felülvizsgálják, nem szívesen vezetik be, hiszen ez nem igazán finanszírozási rendszer, hanem egy ellenőrzési szisztéma. Tehát ha össze tudjuk kötni a pótlólagos forrásteremtést egy hatékonyabb finanszírozási rendszerrel, akkor valójában ezeket a rendkívül nagy ellentmondásokat az egészségügyben meg tudnánk oldani, és ezzel különösen a fekvőbeteg-ellátás további leépülését vagy csődbe jutását meg tudnánk akadályozni.

Én személyesen sem tartom megoldásnak azt, hogy ha a forrás nem elegendő, akkor gyakorlatilag egy mesterséges privatizáció útján kerüljenek be ezek a források az egészségügybe, hiszen a funkcionális privatizáció - nagyon jól tudja, aki ezzel a kérdéssel foglalkozik - nem oldja meg az egészségügyi ellátás dolgát és az egészségügyi ellátás minőségének javítását.

Ha nemzetközileg összehasonlítom, de maradjunk csak az európai országoknál, akkor bizony a fekvőbeteg-ellátás privatizációja 10 százalék alatt van, és igen nehezen nyúlnak az egészségügyi ellátásban a funkcionális privatizációhoz vagy akár az egyéb formájú privatizációhoz. Az Egyesült Államokról azért nem beszélek, mert az egy sajátos rendszer, és azt a piacirányultságú rendszert, amit ott kialakítottak, azért próbálják most már nagyon erősen módosítani, hiszen 35 millió ellátatlan beteg jelent meg az Egyesült Állomok egészségügyi rendszerében. Egy ilyen szisztémából áttenni egyes elemeket egy gyakorlatilag majdnem összeomlott egészségügyi ellátórendszerre, ami nálunk működik, nagyon súlyos veszélyekkel jár, és akkor egyértelműen bekerül majd abba a spirálba az egészségügyi ellátás, amibe belekerült az ipar és a mezőgazdaság a privatizáció során, ez pedig az egészségügyi ellátás minőségi színvonalát rontja tovább, vagyis a népesség egészségi állapotát fogja nagyon egyértelműen tovább rontani. Ezt tehát nem lehet jóváhagyni! Az egészségügy nem olyan - elnézést kérek -, mint a kalapgyártás vagy akár az élelmiszer-előállítás vagy a gépgyártás, nem lehet mechanikusan átvenni azokat a privatizációs formákat.

Ezért befejezésül hangsúlyozni szeretnénk, hogy a finanszírozás pótlólagos forrásait meg lehet találni, ez megvan, ezeket át kell tenni a központi költségvetésből a társadalombiztosítási költségvetésbe, ahogy Európában számtalan országban is ehhez az eszközhöz nyúlnak, és egy minőségileg átalakított irányítási, finanszírozási rendszerrel együtt ez hatékonyan működtethető, mindenekelőtt a páciensek javára, és természetesen ezen keresztül az egészségügyben dolgozók megelégedettségére is, hiszen egyszer már ezt is rendbe kell hozni, mert nem lehet 25-30 vagy 40 ezer forintos átlagfizetésekből megélni. Egyszerűen szégyenteljessé válik az egészségügyi ellátási rendszer, amikor a pályakezdő orvos a között dönt, hogy elmenjen egy gyógyszer-kereskedelmi céghez ügynöknek, ahol kap 160 ezer forintos fizetést, vagy elmenjen a klinikára, amely siralmas állapotban van, mint a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Tűzoltó Utcai Gyermekklinikája, 35-40 ezer forintos fizetésért!

Nyilvánvaló tehát, hogy ha a megélhetés alapvető gondjait nem tudja megoldani az egészségügy, akkor nehezen várható el, hogy itt egy olyan változás, vagy ha tetszik, paradigmaváltás következzen be, hogy jól képzett szakemberek hosszú távon ezt a minőséget biztosítani tudják. Így óhatatlan, hogy egy idő után a szakma is erodálódik, és ez továbbgörgeti azt a súlyos ellentmondást, amivel most már évtizedek óta küzd az egészségügy, és soha, egyetlenegy kormányzat sem lépett úgy fel, hogy radikális változást hozna az egészségügyben.

Abban reménykedünk, hogy együttgondolkodással ez a 2000. év, amely egyébként is egy jellegzetes évforduló, talán hozhat ebben változást, ha képviselőtársaim is támogatni fogják ezeket a módosító javaslatokat.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP és a Fidesz soraiból.)




Felszólalások:  Előző  205  Következő    Ülésnap adatai