Felszólalás adatai

Magának az egyezménynek az egyik, ha nem is a fő szerzője, de talán mondhatjuk, hogy a fő szerzője, Angela Merkel ezt egy mesterműnek nevezte; azt gondolom, hogy ez egy nagyon-nagyon félrevezető elnevezés.

(21.00)

Én azokkal az európai politikusokkal értek egyet, akik alapvetően azt gondolják erről az egyezményről, hogy ez a válság alapvető félreértéséből fakadó struccpolitikának egyfajta betonba öntését jelenti, és semmiképpen sem méltó a mestermű megnevezésre. Ez az egyezmény összességében abból a feltételezésből indul ki, hogy a válság minimális tűzoltással kezelhető, esetleg az európai periféria országaiban némi megszorítással végül is fenntartható ez az európai gazdasági modell. Ez azonban egy alapvető félreértés, a problémák ugyanis ennél sokkal mélyebbek.

Az a helyzet, azt gondolom, hogy sem az euró, de még akár annak a veszélye is fennállhat, hogy az EU sem menthető meg így, ebben a formában. Rövid távon ez a szerződés nem más, mint egyfajta kétsebességes Európa bebetonozása, ahol az európai periféria, Dél-Európa, Kelet-Európa versenyhátrányát fenntartó modellt betonozunk be, egy olyan rendszert, amiben gyakorlatilag ezeknek az országoknak esélyük sincs arra, hogy bebocsátást kapjanak abba az elitklubba, amelyik az európai centrum, Németország, Hollandia, Franciaország s a többi köré szerveződik. Gyakorlatilag ez az igazi kétsebességes Európa, nem pedig az, hogy ki az, aki részt vehet tárgyalásokon, és ki az, aki nem vehet részt tárgyalásokon. Az egy huszadrangú kérdés ahhoz képest, hogy van-e esélye az európai perifériának arra, azon kívül, hogy elfogyasztja a központi országok által megtermelt javakat, hogy érdemben felzárkózzon.

Szóval, Európa válságban van, ezt mindannyian tudjuk, és az is világos, hogy erre csak európai választ lehet adni. Azt gondolom ugyanakkor, hogy ennek a válságnak alapvető természete nem pénzügyi válság, hanem magának ennek a gazdasági modellnek a válsága, amit aligha mutat jobban más, mint az, hogy 23 millió munkanélküli van az Európai Unióban. Ez az alapvető válságjelenség, amivel valamit kezdeni kell. Ennek a válságnak csak egy megnyilvánulási formája a pénzügyi válság, az újratermelődő adósságválság. Ugyanis az, hogy a periféria országainak folyamatosan megjelenő költségvetési problémái vannak, és folyamatosan újratermelődik az adósságuk, abból fakad, hogy nem tudnak eleget termelni annak érdekében, hogy elég embert foglalkoztassanak, és ezen keresztül elég adóval fenntartsák saját költségvetésüket.

Ennek a helyzetnek a megoldása ugyanakkor csak európai együttműködésben lehetséges. Ezért azok a hangok, amelyek szerint itt hátraarcot kellene fújni, teljes félreértésről adnak tanúbizonyságot. Ugyanis, ha megértjük a válság alapvető természetét, akkor azt is látni fogjuk, hogy éppen hogy a több és mélyebb integráció lehet a megoldás erre az alapvető válságjelenségre. Most anélkül, hogy elmerülnék itt a valutaunió elméletében, annyit érdemes leszögezni, hogy magának az eurónak a bevezetése kulcsprobléma ebből a szempontból, és a mélyén áll ennek a válságnak, ami újratermelődik, és mondom még egyszer, a legsúlyosabban az európai periférián lévő országokat érinti. Ugyanis ez a valutaunió a fejlettebb országok versenyelőnyét, azt a versenyelőnyt, amelyik a magasabb technológiai halmazban, a fejlettebb tőkepiacban s a többi nyilvánul meg, betonozza be egy rögzített árfolyam-politikával, és ezt a versenyelőnyt nem lehet ledolgozni fiskális szigorral, nem lehet ledolgozni azzal, hogy megszorításokat hajtunk végre az európai periféria területein.

Az a helyzet, hogy éppen arra lenne szükség, hogy lehetőséget adjunk arra, hogy a periféria országai felzárkózzanak, ennek több eszköze van, amire majd mindjárt kitérek. Az biztos viszont, hogy ehhez a felzárkózáshoz éppen hogy több integrációra van szükség, nagyobb forrásátcsoportosításokra, a fejlődési lehetőségek európai segítésére. Azért is gondolom azt, hogy a nacionalista reakció teljesen félrevezető ostobaság ebben a helyzetben, ugyanis semmi, semmi újdonság... (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Állj le! Micsoda stílus ez? Hogy mersz így beszélni a nemzet házában? Nem szégyelled magad? Vegyél már vissza!) Köszönöm a közbeszólást.

ELNÖK: Sajnos, a padsorokban zajló vitának csak egy része jut el hozzám, úgyhogy nem tudom értékelni, mi váltotta ki képviselő úr felszólalását, majd egy kétpercesben Gaudi képviselő úr világosítsa meg, hogy tudjuk azt, hogy mi váltotta ki. Folytassa, képviselő úr!

SCHEIRING GÁBOR, az LMP képviselőcsoportja részéről: Azért is gondolom, hogy félrevezető, mert olyan újdonság nincs ebben a szerződésben, ami például jelentősen eltérne attól, ahogy a Fidesz korlátozta a magyarok szuverenitását. Ugyanis az alkotmány kétharmadban rögzíti az egykulcsos adót, ez az, ami igazából korlátozza a magyar emberek önrendelkezését, és ez sokkal jobban korlátozza a magyar emberek önrendelkezését, mint ez az új európai költségvetési együttműködés. Vagy akár az, ahogy az új alkotmányba bele van írva az adósságcsökkentés, vagy a költségvetési szigor, ez ugyanúgy csökkenti a magyar nemzet szuverenitását. Egyébként pedig ennek a megállapodásnak voltak már olyan előzményei, mint például a stabilitási és növekedési paktum vagy a maastrichti folyamat, ami gyakorlatilag hasonló követelményeket írt elő a nemzetállamok számára. Tehát itt nincs egy nagyon jelentős elmozdulás azon a területen, hogy itt a szuverenitás korlátozásában valamilyen mérföldkőhöz érkeztünk volna el.

Nem ez az alapvető problémája ennek a szerződésnek, hanem az az alapvető problémája, hogy az európai gazdasági válságra nem tud megoldást nyújtani. És mi sem mutatja jobban ezt, mint Görögország esete. Görögország ugyanis ennek az európai neoliberális modellnek az áldozata, és Angela Merkel gyakorlatilag gazdasági protektorátus alá helyezte immár Görögországot annak érdekében, hogy ezt a modellt fenn tudja tartani a megszorítások keretében, ami semmi mást nem jelent, mint azt, hogy a központi országok termelőinek védelme érdekében, saját érdekének védelmében gyakorlatilag hosszú távon korlátozza az európai periféria országainak esélyét. Sajnos azonban látni kell, hogy ezzel hosszú távon az Unió teljes szétesését is kockáztatja az az európai lobbi, amelyik ezt a Merkel-féle modellt fenntartaná. Az ugyanis, hogy folyamatosan újratermelődik a válság Európa perifériáján, azt jelenti, hogy nem lesz elég pénz egy ponton túl arra, hogy konszolidáljuk ezeket az államokat, az állandó megszorításokkal a probléma csak újratermelődik. Viszont olyan fokon van összefüggésben az európai bankrendszer a görög bankrendszerrel, hogy egy esetleges államcsőd vagy egy esetleges eurózónából való kilépés és bankszektor-államosítás nagyon-nagyon hátrányosan érintené az egész európai gazdasági modellt. Éppen ezért ennek a helyzetnek a fenntartása magának az integrációnak a jövőjét fenyegeti.

Hogy egy kis kitérőt tegyek, lehet egy olyan pozitív olvasata ennek a szerződésnek, hogy igen, Angela Merkel ezzel csak megvásárolja úgymond a belső politikai támogatást ahhoz, hogy később majd egy aktívabb válságkezelést lehetővé tegyen, hogy majd később rendelkezésre bocsásson forrásokat a kelet-európai, dél-európai országoknak. Ugyanakkor azt kell mondjam, hogy ez az olvasat abból a szempontból hibádzik, hogy nem látszik mögötte a hitelesség. Ugyanis nem látszik az, hogy ezeknek az országoknak meglenne az a hiteles elköteleződése, ami arra vonatkozik, hogy az európai periféria országainak felzárkózását érdemben előmozdítsa. Semmi sem garantálja magyarul azt, hogy nem fog az történni, ami eddig, a struccpolitika fenntartása. Tehát a baj nem azzal van tulajdonképpen, ami ebben a szerződésben van, hanem azzal van, ami ebben a szerződésben nincs benne.

Martonyi János fogalmazott úgy, hogy erős Európára van szükség és erős euróra, ugyanakkor az a fentiekből is kiderült, hogy erős Európa nem lehetséges pusztán erős euróval.

(21.10)

Sőt, ebben a formában az euró inkább betonozza be az európai gazdasági modell folyamatosan válságos helyzetét.

Az európai zöldek számos olyan javaslatot fogalmaztak meg, amely arra vonatkozik, hogy hogyan szélesítsük ki azt az európai gazdasági együttműködést, amely ezeket a válságjelenségeket érdemben, hosszú távon tudja kezelni. Egy módosító javaslatot is benyújtottunk, amely ezekre az elemekre vonatkozik, és ezeket majd mindenképpen a figyelmébe ajánljuk a kormánynak. Az államtitkár asszonytól reggel úgy hallottam, hogy nyitott ezekre a megoldási javaslatokra. Ezek mindegyike arra vonatkozik, hogy az európai szociális modell és a felzárkózás ne csak egy lózung legyen, hanem valóság.

Tehát ezt a szerződést nagyon erősen javítani kellene, fel kellene javítani, számos új elemet kellene behozni, amihez viszont arra lenne szükség, hogy politikai tőkét latba vetve lobbizni tudjunk. És itt érkeztünk el ahhoz a ponthoz, ami Orbán Viktor szerepét illeti, ugyanis sajnos a kormány eddigi politikájával eljátszotta azt a politikai tőkét, ami ahhoz lett volna szükséges, hogy ezeket az átalakítási folyamatokat előmozdítsuk.

Hamis az a helyzet, hogy hamis az a szembeállítás, hogy itt az egyik oldalon voltak a globális pénzügyek képviselői és a másik oldalon pedig a magyar kormány, és hogy egy ilyen rendszerszintű, jól átgondolt összeütközésbe keveredett volna a két szereplő egymással. És mondok néhány példát, hogy ez miért hamis. Például a decemberi uniós csúcson még elhangzott a bankszektor erősebb korlátozására vonatkozó javaslat. Viszonylag keveset hallottunk arról, hogy a magyar fél mit gondol erről, viszont azt eléggé hangosan lehetett hallani, hogy az angoloknak nagyon nem tetszik az erősebb európai bankszabályozás, és ez az, amit itt most a Jobbik is, illetve a Fidesz is többször követelt, hogy mi úgymond támogassuk ezt az angol álláspontot, ami, mondom még egyszer, a londoni City bankjai védelmének az álláspontja. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.) Ez a helyzet.

Ha komolyan gondolná a magyar kormány azt, hogy érdemben újra akarjuk szabályozni az európai pénzügyi rendszert, akkor az csak európai együttműködésben lehet, a bankadó helyett egy spekulációs adó bevezetésével. De ugyanígy nem fogadta el a kormány azokat az érdemi rendszerszintű reformjavaslatokat, amelyek a magyar pénzügyi rendszer átalakítására vonatkoztak volna. Ezeket rendre lesöpörték az asztalról. Ilyen volt például az Európában is bevett kamatplafonnak a bevezetése, amiből szintén nem kértek.

Nem kívánom tovább sorolni tehát, hogy azokat az érdemi, valóban mély szerkezeti változásokat előmozdító javaslatokat, amelyeket mi is a Ház elé hoztunk, amelyek Európában elhangzottak, azokat nem támogatták. Viszont folyt egy olyan látszatháború, ami a magyar tárgyaló fél pozícióit jelentősen rontotta, folyt egy olyan háború, ami eljátszotta a magyar kormány külső politikai hitelét, és ennek eredménye az, hogy ezeknek a folyamatoknak nem tud Magyarország az élére állni, azoknak a folyamatoknak, amelyek például most már Kelet-Európában is egyre inkább megjelennek, amelyek azt célozzák, hogy az európai perifériának az érdekeit jobban szolgálja az integrációs modell, olyan folyamatok, amelyek azt célozzák, hogy igenis, európai együttműködésben szabályozzuk újra az európai pénzügyi rendszert.

Összességében tehát arra lenne szükség, hogy ahelyett, hogy menekülnénk Európából, felismernénk, hogy Európa az egyetlen olyan lehetősége Magyarországnak is, hogy a globális gazdaság működését új alapokra helyezzük. Európában van egyedül politikai lehetőség arra, hogy ezekkel a nemzetközi pénzügyi folyamatokkal felvegyük a kesztyűt, és olyan politikai megállapodásokat kössünk, amelyek a pénzügyi rendszer és a gazdaság működését alárendelik az európai periféria országai fejlődésének, amelyek ezeket a pénzügyi folyamatokat alárendelik az ökológiai és a szociális szempontoknak. Ehhez csak európai együttműködésen át vezet az út.

És három konkrétum akkor, zárásképpen, hogy milyen konkrét megoldásokat hiányolunk ebből a megállapodásból. (Babák Mihály: Olyan okos!) Köszönöm szépen, képviselő úr. (Derültség.) Egyrészt szükség lenne arra, hogy valóban áttörést érjünk el a rövid távú válságkezelő képességben, az Unió rövid távú válságkezelő képességében. Számos ilyen kísérlet van, de ezek nagyon-nagyon gyengék jelenleg. Létre kellene hozni egy olyan európai központi bankot, amely valóban tud segíteni a bajba jutott európai államoknak, európai kötvények kibocsátásával segíteni tudja akár Magyarországot, akár Görögországot akkor, amikor valóban arra van szükség, hogy amikor a spekulatív tőke menekül ezekből az országokból, akkor ne következzen be államcsőd.

Arra is szükség lenne, hogy áttörést érjünk el a reálgazdasági konvergencia előmozdítása terén, és - mint ahogy kifejtettem - a jelenlegi eurórendszer melletti kohéziós és strukturális alapok elégtelenek ehhez. Ahhoz, hogy ez a reálgazdasági konvergencia megvalósuljon az euró fenntartása mellett, ennél sokkal masszívabb kohéziós és strukturális politikákra van szükség. Mint ahogy egyébként Németország a saját országán belül hatalmas nagy pénzeket fordít az elmaradottabb régiók felzárkóztatására, ugyanúgy arra van szükség, hogy ha az európai központ országai szeretnének hozzáférést kapni az európai periféria piacaihoz, akkor bizony azt is el kell ismerniük, hogy hozzá kell járulniuk ezeknek a régióknak a fejlődéséhez.

Szükség van arra is, hogy európai szinten újraszabályozzuk a tőke menekülését, fellépjünk érdemben végre az adóparadicsomok ellen, fellépjünk annak érdekében, hogy ne tudjon elmenekülni a tőke azokból az országokból, ahol arra érdemben szükség van, és a hitelpolitika újraszabályozására is szükség van, amire - mondom még egyszer - európai uniós keretek között van lehetőség.

A harmadik nagy terület, ahol végül áttörésre lenne szükség, az, amit már az előbb említettem, az európai ökoszociális modell védelme, ugyanis csak Európa az, amelyik fel tudja venni a versenyt a világnak azokkal a részeivel, ahol sokkal nagyobb kizsákmányolással termelnek a termelők, és ahol sokkal kevésbé fenntartható ökológiailag a termelés. Ehhez újra kell szabályozni a gazdasági folyamatokat. Az út nem vezethet az európai szociális ellátórendszerek szétverésén, nem vezethet a munkavállalói jogok szétverésén keresztül, hanem épp ellenkezőleg, az európai szociális modell ökológiai modernizációján keresztül vezethet csak az út előre. Ehhez viszont határozottabb európai együttműködésre van szükség.

Tudom, hogy az egyik lehetséges válasz erre, amit most elmondtam, az az, hogy számos folyamat indult el a fiskális paktum mellett, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni, és valóban, akár Andor László foglalkoztatáspolitikai csomagja vagy a dán elnökség által kijelölt prioritások mind olyan kérdések, mind olyan szempontok, amelyek árnyalják ezt a képet, és azt mutatják, hogy van igény arra Európában, hogy kiegészítsük ezt a költségvetési szigorra épülő együttműködést. Ugyanakkor a lényeg az, hogy ezek nincsenek egy szinten. Ahhoz, hogy a költségvetési szigor mellett és a költségvetési fegyelem mellett a felzárkózásnak, az ökoszociális modellnek ugyanolyan hangsúlya legyen, ahhoz arra van szükség, hogy ezek megfelelő szinten szerepeljenek egy új európai együttműködésben, egy új európai szerződésben.

A megoldás a válságra tehát éppen hogy a több Európa és nem a kevesebb Európa, a hatékonyabb és mélyebb európai együttműködés a piaci folyamatok szabályozása érdekében. Ez a szerződés sajnos erre nem ad lehetőséget. Ezért nyújtottunk be mi egy olyan módosító javaslatot, amely arra vonatkozik, hogy egészítsük ki ezt a szerződést. És mi akkor tudjuk megfontolni azt, hogy támogatjuk a magyar kormányt ebben a szerződésben, ha a magyar kormány felvállalja azt, hogy uniós szinten azokat a hiányokat, amelyeket most felsoroltam (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), segít nekünk orvosolni, és segíti azokat az uniós törekvéseit a zöldeknek, amelyek ezeknek a hiányoknak az orvoslását célozzák.

Köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)

(21.20)