Készült: 2024.03.28.13:46:35 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

283. ülésnap (2006.01.30.), 287. felszólalás
Felszólaló Dr. Baja Ferenc (MSZP)
Beosztás a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka Előadói válasz
Videó/Felszólalás ideje 2:08


Felszólalások:  Előző  287  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BAJA FERENC, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Egy dolgot szeretnék világosan kijelenteni - Vasvári Éva képviselő asszony nincs már ugyan a teremben, de az ő felszólalásához kötődik ez a kijelentés -: nem kell lega-lizálni semmit. A Ház számára legyen világos, hogy ez a tanács ma is jogszerűen működik, legalizációs célja nincs a kormánynak azzal, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtotta. A kormánynak az a célja, hogy megfeleljen a Gazdasági és Szociális Tanács 2005. december 1-jei plenáris ülésén megtárgyaltaknak, nevezetesen ha ez a tanács, amely a kormánynak partnere - és a partnerségnek mindig két szereplője van -, elfogad egy javaslatot, elfogad egy együttműködést, akkor azt a parlament elé terjessze. A kormánynak tehát az a szándéka, hogy megfeleljen a vele való együttműködő szervezetek igényeinek, és a törvényjavaslatot a parlament elé terjessze.

Nagyon örültem annak, hogy lényegét tekintve, a szándékot illetően - amelyik tehát az együttműködést jeleníti meg - érdemi vita igazából nem volt. A forma kérdésében van vita, ez nyilvánvaló, és van vita a melléklet tekintetében is. A kormány pontosan a partnerszervezetével való megállapodás alapján alakította ki azt, hogy egy törvényjavaslat keretei között látta a tanács olyannak, hogy ez a bizonyos politikamentesség megjeleníthető, ebben több garanciát látott, ezért is terjeszti a parlament elé. S nyilvánvalóan nyitott módosító javaslatokra, amelyek keretei között a mellékletben lévő szervezetek átalakíthatók.

Azt kérem, hogy elnök úr ezekkel együtt zárja le az általános vitát. Nyilvánvalóan igyekszünk megfontolni mindazokat a javaslatokat, amelyeket a képviselő urak tettek.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)




Felszólalások:  Előző  287  Következő    Ülésnap adatai