Készült: 2024.03.28.11:58:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

205. ülésnap (2001.05.08.), 164. felszólalás
Felszólaló Dr. Bogár László
Beosztás a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka interpelláció szóban megválaszolva
Videó/Felszólalás ideje 4:04


Felszólalások:  Előző  164  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Urak! Ön úgy fogalmazott, hogy szinte minden rendelkezésükre álló eszközt igénybe vettek. Azt gondolom, ön nagyon szerényen fogalmazott, mert tudásszomjuktól hajtva némileg ezeknek az eszközöknek, a megengedett eszközöknek a körén túlterjeszkedve is próbálták elérni, hiszen a közelmúltban született bírósági ítéletből kitetszik: önök a törvény által védett adatokat is napvilágra kívántak hozni, és a bírósági eljárás során - hogy, hogy nem - ezen adatoknak egy része kiszivárgott a sajtóba. Azt már természetesen nem is merem feltételezni, hogy a képviselő uraknak bármilyen köze volna ehhez a kiszivárogtatáshoz. Ezzel együtt is arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy picit körültekintőbben kellene ezt a tudásszomjat kielégíteni a jövőben, ha erre egyáltalán lehetőség adódik.

Ami az önök által vélelmezett egybeeséseket illeti, szeretnék emlékeztetni arra, hogy az országkép-alakítás során keletkező szellemi értékek közkincsnek számítanak, és a kormánynak természetesen semmi kifogása nincs az ellen, ha például önök is merítenek belőle. (Moraj az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.) Ajánlom figyelmükbe például a "Magyarország - jogod van szeretni" jelmondatot (Taps a kormánypártok padsoraiban.), amit az oly kitűnő Amnesty International lejárató kampányának következményeképpen kellett alkalmaznunk.

Már csak azért is ajánlom ezt, mert megértem önöket, hogy küzdenek a felelős ellenzéki pártok örök dilemmájával; nemzeti felelősségük természetesen azt diktálná, hogy örüljenek az ország előrehaladásának, ugyanakkor bizonyos szempontból ellenérdekeltek is az ország sikereiben, hiszen azok elsősorban, értelemszerűen - ez logikailag könnyen belátható - politikai ellenfeleik, a kormányzó pártok sikerei. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.) Így aztán csak ebben az értelemben függ össze az országimázs építésének feladata a kormányzó pártok társadalmi beágyazottságával. Az ország sikerei ugyanis szükségszerűen kampányüzenetekké is válhatnak - természetesen minden nyugati demokráciában így van ez -, ebből azonban nem következik, hogy ennek megelőzése érdekében szükségszerűen kudarcpropagandát kellene folytatni. Konszolidáltabb országokban ez az ellenzék részéről is elképzelhetetlen volna. (Folyamatos zaj.)

Konkrét kérdéseikre válaszolva szeretném elmondani, hogy bármilyen behatóan is foglalkoztak önök az Országimázs Központ szerződéseivel, úgy látszik, elkerülte a figyelmüket a '99-es, az állami ünnepekre és az ország külső kommunikációs feladataira vonatkozó keretszerződés néhány részlete. Ezek pontosan meghatározzák, mennyi havi díjat számolhat el a vállalkozó készenléte ellenértékeként, és hogy emellett az eseti feladatokra tételes üzleti ajánlatokat ad, melyek alapján eseti szerződést köt. Remélem, ezt megértve már nem okoz nehézséget önöknek a milliók és a milliárdok közötti eligazodás.

 

(14.10)

 

A '99-es beszerzésből elválasztandó a 2001. évi beszerzés, amelynek eredményeképpen a Happy End Kft. az állami ünnepségektől, az ország külső kommunikációjától független reklámfeladatok megvalósításának lehetőségét nyerte el. A feladat megvalósítására az Országimázs Központnak saját előirányzatában évente 2,1 milliárd forint áll rendelkezésre. A közbeszerzési eljárásokat az Országimázs Központ és az MKGI írat ki. Az elbírálók között e két intézmény dolgozói és külső szakértők vettek részt.

Végül emlékeztetni szeretnék az Országimázs Központ vezetőinek korábbi nyilatkozatára, melyből önök is jól tudják, hogy a sajtóban megjelent anyag csak vázlata a Happy End Kft. győztes pályázatának.

Köszönöm a figyelmüket, és természetesen a jövőben is állok érdeklődő kérdéseik elébe. Köszönöm. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  164  Következő    Ülésnap adatai