Felszólalás adatai

FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A 2010. évi költségvetés tervezetét nem könnyű szeretni, és nem célszerű érte szeretetet remélni, reális megítélést azonban talán remélhetünk.

A vitából kitetszik, hogy ellenzéki képviselőtársaink ettől, mármint a reális megítéléstől félnek leginkább.

(9.30)

Úgy beszélnek, mintha nem volna a világválság, vagy mintha a válság hatásairól csak mi tehetnénk. Az sem baj, ha valótlanságok sorát kell állítaniuk ezért. Idézhetném akár Tállai urat vagy másokat a mai napról; a példát nem innen hozom.

Az építkezés a reménységet fejezi ki - mondta maga Orbán Viktor Győrött egy sportlétesítmény átadásakor a tudósítások szerint. Üdvözölte a reménység városát a reménytelenség országában. Nem számít, hogy az állítás nyilvánvalóan hazug. Most eltekintenék Tasó úr iménti szóhasználatától, de akár mondhatnám azt is. (Tasó László: Köszönöm szépen, megtiszteltetés.) Nem számít, hogy épül az egész ország. Egy dolog fontos: hogy az emberek az épülő ipari parkokban, az épülő utakban, csatornahálózatokban, iskolákban, óvodákban, a megújuló településközpontokban, templomokban is romokat lássanak. (Dr. Kovács Zoltán: Például a 4-es metró!) És mi, emberek bizony hajlamosak vagyunk romokat látni mindenütt, ha a saját körülményeink romlanak, sőt már akkor is, ha a saját körülményeink romlásától félünk. Ezt mindannyian tudjuk. És teljesen természetes dolog, pálcát törni emiatt nem szabad senki felett.

Rájátszani viszont roppant veszélyes. Veszélyes, mert óhatatlanul jön a bűnbakkeresés, jön a gyűlölet, jönnek a szélsőségek, és jön az erőszak. (Tállai András: 2002! Keller László! Üldöztetés!) Erre is szeretném felhívni a figyelmüket, tisztelt képviselőtársaim.

Tisztelt Ház! Válságkezelő kormány válságköltségvetését tárgyaljuk. Kisebb a torta, mint a világon mindenütt, ahol nem az eladósodást választják, mégis meg kell próbálni igazságosan elosztani a szeleteket. Iszonyú belátni, de a helyzet tényleg az, hogy részérdekek sérülése mellett érvényesülhet a közérdek. A mérték persze egyáltalán nem mindegy, és az sem, hogy kik a leginkább sérülékenyek. Jómagam az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságban dolgozom, így erről a szakterületről hozok példákat.

Azt hiszem, valamennyiünk igazságérzetével találkozik, hogy a kisebbségi önkormányzatok jövőre, ha már nem növekedhet, az ideivel azonos összegű költségvetési támogatással számolhatnak, és az országos kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények támogatására is ugyanannyi pénz jut jövőre, mint az idén. Kétségtelen, hogy több más cél, közöttük a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Közalapítvány vagy a Magyarországi Cigányokért Közalapítvány költségkerete kisebb lett, ami fájdalmas, hiszen nagyon fontos teendőket látnak el. Mégis azt hiszem, vállalható és talán megértésre is talál, hogy ha már takarékoskodni kell, akkor elsősorban az alapfeladatok, vagyis az önkormányzati és az oktatási, valamint kulturális intézményrendszer fenntartására, működtetésére jusson több, és a különféle programokra, amelyek könnyebben halaszthatóak és felújíthatók majd, maradhat kevesebb.

A civil szervezetekkel hasonló a helyzet. Látunk szinten tartást, és látunk csökkenést. De itt is azt kell mondjam, hogy a különösen civilbarát képviselők sem számolhattak azzal, és maguk a szervezetek sem, hogy őket a kényszerű takarékoskodás majd elkerüli. Összességében kevesebb jut ezekre a rovatokra is, ha átnézzük a Pénzügyminisztériumtól megkapott kimutatásokat - amit itt is köszönök -, és olyan változások is vannak, amelyek első látásra nehezen érthetők. Ilyen volt, én is megemlítem, a fogyatékossággal élő emberek országos érdekvédelmi szervezeteinek nyújtott támogatás valóban jelentős csökkentése, ami az MSZP-frakcióban is megütközést keltett. Azóta megértettük - ha jól értettük -, hogy itt a finanszírozás szerkezetében történik változás; vagyis a működési támogatás jelenik meg csak a megszokott nevesített soron, míg az általuk ellátott szolgáltatásokra külön pályázható pénzt különítettek el. Az elv önmagában nehezen vitatható, hiszen a civilek által is hosszú ideje megfogalmazódik az igény, hogy a működési támogatást és a projektfinanszírozást világosan különítsük el egymástól.

Az előzetes egyeztetés elmaradására vonatkozó kritikát azonban, azt hiszem, el kell fogadni, és itt sem mindegy a mérték, ahogy ezt Béki Gabriella képviselő asszony számításai alapján hallottuk az imént. Én úgy tudom, és azt hiszem, mai hír, hogy a tárgyalások ez ügyben folytatódtak, és talán remélhetjük, hogy mindenki számára megnyugtató eredménnyel zárultak.

A civil támogatások között, amióta van, mindig nagy figyelmet kap a nemzeti civil alapprogram. Az NCA jövő évi kerete 7 milliárd forint, az idei 7,7 milliárddal szemben. Én itt és most szeretném megköszönni a civil szervezeteknek, hogy az eddigi jelek szerint megértik, tudomásul veszik a keret csökkenését. Hozzáteszem: meggyőződésem, hogy ha nem hozzuk létre 2003-ban ezt a támogatási rendszert, akkor a mostani válságos időszakban ez a tétel jóval sérülékenyebb.

Hasonlóképpen megértést kell kérni, úgy vélem, az egyházaktól is. A híradásokból számomra úgy tűnik, meg is értik, tudomásul is veszik ők is, hogy a recesszió hatása - megismétlem: mint a világon mindenütt, ahol nem az eladósodást választják - megnyirbálja a központi költségvetésben újraosztható pénzeket, így a nekik jutó szeletet is. Összességében kisebb a rájuk jutó szelet, bár vannak növekvő tételeik is.

Az egyházak részéről belátást tapasztalunk. De egyes parlamenti képviselőtársaink továbbra is vagdalkoznak. Elhangzott a közelmúltban néhány olyan kijelentés, amelyet, úgy vélem, nem lehet szó nélkül hagyni, mert alapvetően félrevezetik a közvéleményt.

Semjén Zsolt, a kereszténydemokrata frakció vezetője azt mondta a közszolgálati televízió legújabb reggeli műsorának első adásában, hogy az egyházak hitéletére az állam egyáltalán nem ad támogatást, azt mindössze a felajánlott 1 százalékok szolgálják. Egyenesen szemenszedett hazugságnak nevezte azt, ha valaki mást állít. Nos, tisztelt képviselőtársaim: ha ránéznek a jövő évi, 9 százalékkal valóban csökkenő egyházi támogatásokra, akkor láthatják, hogy 20 milliárd forinthoz közel van az az összeg, amelyben Semjén úr tévedett. Magyarán: nem igaz, eddig sem volt és most sem igaz, amit mondott.

Mint ahogy az az állítása sem igaz, hogy a magyar állam nem tartja be a vatikáni megállapodást. Példaként mondom csak, hogy a vidéki lelkészi szolgálat 1,5 milliárdja vagy a hittanoktatás 3 milliárdja a sokat hivatkozott, de kevesek által ismert vatikáni megállapodásban nincs benne. Pluszban vagyunk tehát, tisztelt uraim, nem mínuszban!

Sajnálom ezeket a kirohanásokat, mert indulatokat keltenek. Mint ahogy mélységesen igaztalan az az állítás is - a forrás ugyanaz -, miszerint az egyházi iskolák 30 százalékkal kevesebb pénzt kapnának, mint az önkormányzatiak. Kereszténydemokrata képviselőtársaim pontosan tudják, hogy maguk az egyházak is csak ennek a töredékét vitatják. Mint ahogy azt is pontosan tudják, hogy szó sincs az egyházak megrövidítéséről, szó nincs az egyházi iskolákba járó gyerekek vagy az egyházi szociális intézményekben ellátott idős emberek megrövidítéséről - ellenkezőleg! Épp ők azok, akik garantáltan hozzájutnak ahhoz, amit az átlagnál szegényebb önkormányzatok és - hogy megint visszautaljak Béki Gabriella képviselő asszony hozzászólására - különösen a civil fenntartók gyerekei és idősei nem kapnak meg.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

(9.40)