Készült: 2024.03.29.16:39:53 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

230. ülésnap (2001.10.15.), 188. felszólalás
Felszólaló Körömi Attila (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó Honvédelmi bizottság
Felszólalás oka Ismerteti a bizottság véleményét
Videó/Felszólalás ideje 4:57


Felszólalások:  Előző  188  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

KÖRÖMI ATTILA, a honvédelmi bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Az Országgyűlés honvédelmi bizottsága 2001. október 10-én tárgyalta meg a harcászati repülőerők fejlesztéséről szóló határozati javaslat tervezetét, és azt általános vitára alkalmasnak tartotta.

A bizottság ülésén az előterjesztő részéről elhangzott, hogy a kormány alkotmányos kötelezettségének eleget téve nyújtotta be az országgyűlési határozattervezetet: a honvédelmi törvény 5. § (1) bekezdésének b) és c) pontja előírja, hogy a fegyveres erők fejlesztésének főbb haditechnikai eszközeit az Országgyűlés állapítja meg.

A honvédelmi tárca már korábban tájékoztatta arról a közvéleményt, hogy a légierőnél elöregedett a repülőgép-állomány, lejárt az úgynevezett kihordási idejük, éppen ezért több mint egy évvel ezelőtt a MiG-21-es harci repülőgépeket kivontuk a rendszerből. Ugyanez a sors vár a közeljövőben a MiG-29-es repülőgépekre is. Ha nincs repülőgépünk, nem tudunk eleget tenni az ország szuverenitásából ránk háruló légtér-ellenőrzési feladatoknak, és nem tudunk eleget tenni a szövetségi kötelezettségeknek sem. Ezért döntött úgy a kormány, hogy költségvetési, biztonságpolitikai és szakmai szempontok összevetésével olyan géptípusra kérjen ajánlatot, amelyek a legjobban megfelelnek ennek a három feltételnek. Az eredeti elképzelés 24 gép beszerzéséről szólt volna, végül a nemzetbiztonsági kabinet 14 gép bérlése mellett döntött, és azt követően nyújtotta be a kormány az országgyűlési határozattervezetet arra való felhatalmazással, hogy az ezzel kapcsolatos szerződéseket az érintett kormánnyal vagy kormányokkal megköthesse.

A MiG-29-es géppark 2002 októberéig tartható rendszerben, tehát az utolsó gép naptári üzemideje akkor jár le, ami azt jelenti, hogy az üzemidő-hosszabbításokat végre kell hajtani. Ezeket az illetékesek megkezdték, és a tervek szerint a minimálisan szükséges, a légtér-szuverenitás biztosításához elengedhetetlenül szükséges 14 gép már rendelkezésre fog állni a jövő évben meghosszabbított üzemidővel, és természetesen azokkal a módosításokkal, amelyek szükségesek a NATO integrált légvédelmi rendszerében a feladat végrehajtásához. Az új gépek szállításának megkezdése után természetszerűleg átmenetileg párhuzamosan fog repülni a két géptípus. Ez várható 2005 végén fejeződik be, ekkorra lesznek az új gépek alkalmasak arra - mármint számszerűségükben -, annak a feladatrendszernek a betöltésére, amire rendeltettek, ugyanakkor pedig a NATO-feladatok ellátására is.

Az előterjesztő részéről elhangzott információk és a nyilvánosság előtt hónapok óta zajló vita és vélemények alapján a bizottság általános vitára alkalmasnak tartja a határozati javaslatot a következő érvek alapján.

Amikor a NATO-hoz való csatlakozás volt napirenden - és ebben teljes egyetértés volt és van a magyar parlamentben, talán egy párt kivételével -, akkor mindenki pontosan tudta, hogy a légtérvédelem és a harcászati gépek beszerzése előbb-utóbb napirendre kerül. Abban sem volt vita közöttünk, hogy itt nyilvánvalóan fegyverrendszerváltásról lesz szó, és a magyar parlamentnek és a bizottságnak az a dolga, hogy a fegyverrendszerváltásról döntsön, mert a vonatkozó jogszabályok erre köteleznek bennünket, ezért a határozati javaslat megfelel a jogszabályoknak.

Ez a javaslat, amely előttünk fekszik, az eddigi gyakorlatnak is megfelel, hiszen például a Mistral rakéták beszerzése esetében pontosan egy ilyen tág keretet nyitva hagyó javaslatot fogadott el a parlament az előző ciklusban. Tehát az eddigi gyakorlatnak és a jogszabályoknak is megfelel az előttünk fekvő javaslat.

Az 1. pont pontosan megmondja, hogy mire kéri a kormány a parlament felhatalmazását. A bizottságnak és a parlamentnek az a döntési kompetenciája és az a tisztje, hogy eldöntse a stratégiát, a kormánynak és a kormány által vezetett szerveknek pedig az a dolga, hogy azt operatív módon végrehajtsa. A 14 gép beszerzése az a szükséges minimum, amely esetében rendszerről beszélhetünk. Tehát az az elképzelés, amely az előttünk fekvő javaslat mögött van, azt célozza, hogy a következő kormányok kezét a lehető legkisebb mértékben kösse meg, úgy, hogy a légtérvédelem is biztosított legyen.

A bizottság ezen érvek alapján a határozati javaslatot általános vitára alkalmasnak találta. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  188  Következő    Ülésnap adatai