Felszólalás adatai

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm. Még egyetlen mondat: az orvosképzés jövőjéről van szó. Ez az, amit én olyan dolognak ítélek, ami alapjaiban kellene hogy megjelenjen. És nemcsak arról van szó, hogy ki hány év alatt és hogy végzi el az egyetemet, és hogy milyen képzést kap, hanem arról is, hogy a fiatal orvosoknak van-e és milyen jövője van a szakmán belül. Ez egy alapkérdés. Mert azt gondolom, hogy azok a fiatal orvosok, amelyek most végeznek (Bauer Tamás és Mádai Péter: Akik!), ha ezt a rendszert tekintik, és ha azt nézik, mi vár rájuk a következőkben, akkor, félek, legszívesebben visszakérnék a tandíjukat, mert lehet, hogy azzal többre mennének.

Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az előrelépés a kormány szándéka szerint történik. A kormány akarja ezt az előrelépést, és azok, amelyek ma még esetleg nem kellő súllyal jelentek meg a programban, meg kell hogy jelenjenek.

Köszönöm, hogy meghallgattak, és köszönöm a pluszidőt. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kuncze Gábor frakcióvezető úrnak, Szabad Demokrata Szövetségének vezérszónokának. (Kuncze Gábor: Szabad Demokraták Szövetsége! - Derültség.) Szabad Demokraták Szövetsége, tudom.

KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon is és általában is szokás beszélni az egészségügy válságáról, sőt egyre mélyülő válságáról. Szögezzük azonban le, hogy nem az egészségügyben dolgozó orvosok, asszisztencia vagy ápolószemélyzet szaktudása, felkészültsége, hivatástudata van válságban, hiszen az nemzetközi összehasonlításban is jónak mondható, a legmagasabb elismerés és köszönet illeti őket azért, hogy az ismert körülmények között is kitartanak a pályán. (Bauer Tamás tapsol.) Ami az egészségügy kapcsán válságban van, az a finanszírozás és az ellátórendszer működése, vagyis minden, ami a hivatás szeretetén túl van. Ennek a helyzetnek a kialakulásában a politikát súlyos felelősség terheli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Talán nincs még egy olyan ágazat, amelynek kapcsán annyit beszéltek volna reformról, átalakításról, a reform szükségességéről, mint éppen a magyar egészségügyben. 1990 és '98 között itt, a parlament plenáris ülésén az "egészségügyi reform" kifejezés 128 alkalommal, az, hogy "egészségügy" vagy "egészségügyi" összesen 7800 alkalommal hangzott el - jellemző persze, hogy az a szó: "egészség" összesen 250-szer hangzott el.

Amikor az egészségügyről, az egészségügy átalakításának szükségességéről, az egészségügy reformjáról vitatkozunk, akkor persze el kell ismerni, hogy az elmúlt tíz évben valóban számos dolog történt: a háziorvosi rendszer bevezetése, az egészségügyi ellátásra való jogosultság szabályozása, a finanszírozási rendszer átalakítása, önkéntes pénztárak létrehozásának engedélyezése, a betegek jogainak szabályozása, a kórházi kapacitások felülvizsgálata, új egészségügyi törvény létrehozása, az egészségügyi járulék bevezetése. Sok minden történt tehát, tisztelt képviselőtársaim, csak két lényeges dologban nem történt változás: nem alakult ki egy olyan működési struktúra, amely a meglévő forrásokból finanszírozható, illetve nem sikerült kialakítani egy olyan finanszírozási rendszert, amely lehetővé tenné többletforrások bevonását a magyar egészségügybe.

És íme, tisztelt képviselőtársaim, előttünk áll a probléma gyökere: amíg ezen a két területen nem vagyunk képesek érdemi változást elérni, amíg itt nincs előrelépés, valódi és alapvető változás, addig minden átalakítás csak tüneti kezelésként értékelhető, ami az akut problémákat talán képes kezelni, de a válság mélyülését nem képes megakadályozni, ma is ennek vagyunk tanúi a magyar egészségügyben.

(10.40)

És itt ragadható meg a politika és a politikusok felelőssége. Ezzel a helyzettel ugyanis az elmúlt tíz évben, lássuk be (Tüsszentés a Fidesz padsoraiból.) - onnan pont nem vártam megerősítést -, nem tudtunk mit kezdeni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy az elmúlt időszakból néhány példát említsek arra vonatkozóan, hogy hogyan is állt hozzá a politika ezekhez a kérdésekhez, hogy hogyan nem voltunk képesek egy-egy adott ügyben leülni egymással, közösen megpróbálni jó megoldásokat keresni, és aztán amögé felsorakozni.

Az egészségügyi hozzájárulásról 1996 októberében folytatott vitát a parlament. Akkor a Fidesz vezérszónokaként Selmeczi Gabriella képviselőtársunk azt mondta, hogy frakciója elutasítja az egészségügyi hozzájárulást, mert a Fidesz egy a mostanihoz képest megreformált egészségbiztosítást akar. "Úgy gondoljuk - mondta -, hogy egy nagy állami egészségbiztosító helyett versengő biztosítókra lenne szükség." Tény, hogy 1998-ban, az új kormány megalakulása után az egészségügyi hozzájárulás jelentős megemelésére került sor, több-biztosítós modellről pedig már nem hallunk a kormány háza tájáról.

Vagy: amikor a kormány ágyszámcsökkentést hajtott végre, megjegyzem, ez akkor racionális és egyúttal kényszerű lépés is volt, akkor ezt jelentős támadások érték a Fidesz részéről, a vezérszónok éppen Selmeczi Gabriella volt. Most, ezzel szemben, a miniszter úr által a bizottság részére kiosztott munkaanyagban az aktív ágyak jelentős leépítéséről van szó. Vagy emlékezzünk csak a Fidesz választási ígéreteire, amikor egyszerre mondta azt, tisztelt képviselőtársaim, hogy "nagyarányú járulékcsökkentést hajtunk végre a polgárok és a vállalkozók javára", majd levegővétel nélkül voltak képesek azt is mondani, hogy "valamint nagyarányú bérfejlesztéseket hajtunk végre, növeljük a működési kiadásokat az egészségügyben, és jelentős beruházásokra fog sor kerülni".

Tisztelt Képviselőtársaim! Ez nem megy, mi így gondoltuk egyébként a választási kampányban, és rá is mutattunk, de hogy nem megy, azt mutatja mindaz, ami nem történt meg a kormány megalakulása óta. Erre mondja a miniszter úr, hogy a Fidesz 1993 óta következetes. Én meg úgy látom, hogy amikor a Fidesz ellenzékben van, akkor mondja az ellenkezőjét annak, ami történik, ha meg kormányon van, csinálja az ellenkezőjét annak, amit mondott. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.) Ebben, képviselőtársaim, két következetes elem van: a cik meg a cakk. (Derültség.) De erre nem kellene annyira büszkének lenni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy említettem, a miniszter úr a bizottság tagjai számára kiosztott egy munkaanyagot, amely, miután munkaanyag, és miután a jelentős része a felvetett ügyeknek nyilván még nem megvitatott, ezért kormányzati koncepcióként nem értékelhető. Én azt gondolom, hogy úgy korrekt, ha ezekkel az általam egyébként kifogásolt részletekkel most nem foglalkozom. Ugyanakkor meg kell említenem, hogy ebben a koncepcióban vannak nagyon jó elemek is, például "a pénz kövesse a beteget" elv felvetése, a sürgősségi betegellátás hangsúlyozása, az ellátás, hogy az ellátások általában a szükséges szinten valósuljanak meg, illetve megfontolható az amortizációval kapcsolatban bevezetni szándékozott szabályozás is.

Ami viszont az anyagban a probléma, és amivel ezért én is foglalkozni kívánok, az az, hogy kizárólag és ismételten csak a kínálati, szolgáltatói oldal feladataival foglalkozik hangsúlyosan, és ennek aztán az a következménye, hogy rögtön bele is ütközik a finanszírozás problémáiba; megjegyzem, ebbe ütközik bele a magyar egészségügy és egészségügyi szabályozás 1990 óta. És amikor ebbe a problémába beleütközik, abban a pillanatban erre valódi válaszokat adni nem tud.

Vagyis lehet azt mondani, tisztelt képviselőtársaim, hogy itt majd nagyarányú bérfejlesztések lesznek az egészségügyben, és lehet különböző célokat kitűzni, például, hogy a pénzügyi terület átlagának feleljen meg, és így tovább, és így tovább, az egészségügyben dolgozók átlagos bérezése, csak a helyzet az, képviselőtársaim, hogy erre válasza a kormánynak nincs. Erre ugyanis az anyagból kitűnően a válasz vagy a járulékok emelése, vagy új járulékok bevezetése, vagy az adók emelése. Lehet ezt az utat választani, megjegyzem, mi a magunk részéről nem értenénk vele egyet, csak ebben az esetben ezt be kell vallani. Ha pedig itt válaszok nincsenek, akkor bármennyi értékes eleme van a másik oldalon a koncepciónak, azok pedig nem fognak megvalósulni; erre majd még később vissza fogok térni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg - tekintettel arra, hogy az egészségügy helyzetéről, Magyarországon általában az egészség helyzetéről nem kell beszélni, hiszen ezt az előttem szólók is már elmondták, illetve ráadásul a téma valóban előttünk van, és sokat foglalkozunk vele -, hogy én most áttérjek azokra a javaslatokra, amelyeket frakciónk nevében tudok az önök számára előadni. De mielőtt erre sor kerülne, hadd tegyem én is fel a kérdést: mit értsünk egyáltalán reformon az egészségügyben? A válasz pedig: az egészségügy intézményi, elszámolási és érdekeltségi rendszerének olyan átalakítását értjük mi reformon, amely egyrészt az eddiginél jobb minőségű ellátást biztosít a társadalom által erre fordított kiadásokból, másrészt lehetővé teszi pótlólagos források bevonását a finanszírozásba.

A reformnak tehát, tisztelt képviselőtársaim, két oldala van: egyrészt, a szolgáltatói oldal érdekeltsége és intézményi reformja, tehát a kínálati oldal átalakítása, valamint a másik oldal, az egészségbiztosítás reformja, tehát a keresleti oldal átalakítása. A kettő, tisztelt képviselőtársaim, csak együtt lehet eredményes. Azért tudom ezt mondani, mert az egyik oldal folyamatos alakítgatása szemmel láthatóan az elmúlt tíz évben eredményt nem hozott. Ugyanis, ha csak a kínálati oldal alakul át, és itt teremtődnek meg a nagyobb önállóság és az intenzívebb teljesítménykényszer feltételei, anélkül, hogy érvényesülne a biztosítottak, vagyis a betegek szempontjait erőteljesebben érvényesítő kontroll, akkor könnyen következhet be költségrobbanás, amivel a betegek biztosan rosszabbul járnak. Ez a probléma ma a minisztérium koncepciójával is.

A szolgáltatói oldal reformja, vagyis az egészségügy meglévő szerkezetének az átalakítása, egyszerre kell hogy jelentse a járóbeteg-szakellátás és a kórházi rendszer egyidejű reformját. Ez jelenti a járóbeteg-szakellátás privatizációját, de kell hogy jelentse a kórházak üzemszerű működésének különféle vállalkozási formában történő lehetővé tételét is. Csak ez teremti ugyanis meg a feltételeit annak az érdekeltségi rendszernek, amely áttekinthetővé teszi az érdekeltségi viszonyokat az egészségügyben, lehetővé teszi, hogy az ellátás azon a szinten történjék, ahol az valóban szükséges, vagyis a betegek és az orvosok egyaránt a járóbeteg-ellátás felé áramolnak, és ezzel csökkennek az egészségügy fajlagos ráfordításai. Mindez együtt megteremti a betegek megfelelő kiszolgálását lehetővé tevő színvonalú egészségügyi rendszer létrejöttét.

Ugyanakkor, tisztelt képviselőtársaim, ahogy említettem, ez a rendszer nem nélkülözheti többletforrások bevonását. Többletforrás kétféle lehet: a több-biztosítós modell bevezetése, annak érdekében, hogy azok a pénzek, amelyeket egyébként jelenleg is egészségügyre költünk, például hálapénz formájában, rendezett módon kerüljenek be az egészségügyi ellátásba; illetve másrészt többletforrás-bevonási lehetőség a privatizáció, amely azonban feltételezi az előbbit, a több-biztosítós modell bevezetését, illetve a több-biztosítós modell bevezetése pedig feltételezi az egészségügyi privatizációt.

(10.50)

A kettő tehát, tisztelt képviselőtársaim együtt mozog, egymás nélkül nem létezik. Át kell térni tehát a választható, versengő egészségbiztosítók rendszerére, melyek részei egy országos rendszernek. Ebben a rendszerben mindenki kötelezően részt vesz, az ellátások egy részéért egységesen és egy központba fizet, míg másik részét a versengő biztosítók finanszírozzák, és azoknak fizeti a járulékot.

A biztosítók az államilag meghatározott keretek között különböző szolgáltatási csomagokat kínálnak. A versengő magánbiztosítók tevékenysége nem szorítkozhat kiegészítő szolgáltatásokra, mert akkor nem történik változás az egészségügyi ellátás alapvető körének működésében, és akkor a kiegészítő biztosítás nem versenyképes az egészségügyi szürke zónával, a hálapénzzel szerzett külön szolgáltatásokkal és a magánpraxis és a közfinanszírozott egészségügy összefonódásával. Az egészségügyi biztosítás reformja a szolgáltatói oldal reformjával együtt esélyt ad arra, hogy egyfelől emelkedjenek a legális egészségügyi keresetek, másfelől kiszoruljon a rendszerből a hálapénz.

Tisztelt Képviselőtársaim! Szögezzük le: másfél év után a kormánynak nincs elfogadott elképzelése az egészségügy megfelelő megreformálásáról és ebből adódóan működtetéséről. Orbán miniszterelnök úr 1999 eleji beszédében azt közölte velünk, hogy remélhetőleg a következő miniszterelnöki beszéd már hangsúlyosan az egészségügyről fog szólni. Érdeklődve hallgattuk a miniszterelnök úr beszédét most, 2000 elején, de nem szólt hangsúlyosan az egészségügyről. Ezzel szemben viszont azt mondta, hogy 2000 az egészségügy éve lesz. Valóban, ez igaz lehet, hiszen ha a helyzet így folytatódik, akkor 2000-ben tényleg nagyon sokat fogunk beszélni az egészségügyről. A kérdés azonban az, tisztelt képviselőtársaim, hogy vajon cselekedni fogunk-e. Nos, azt hiszem, nem.

Ma reggel hallgattam a miniszterelnök úr szokásos szerdai interjúját a közszolgálati rádióban. Az interjú egészségügyre vonatkozó része engem két dologról győzött meg. Egyrészt: a kormánynak valódi elképzelése továbbra sincs az egészségügy problémáinak kezelésére vonatkozóan; másrészt - és ezt lényegében a miniszterelnök úr ki is mondta - ebben a ciklusban nem is fog már semmit tenni az egészségügy rendbetétele, átalakítása érdekében.

Tisztelt Képviselőtársaim! Márpedig az egészségügy alapkérdése: lesz-e reform vagy minden tovább folyik úgy, mint eddig? Az eddigi helyzet rossz az orvosoknak, mert legális jövedelmük alacsony. Rákényszerülnek a hálapénzre, tevékenységük tele van irracionális, felesleges elemekkel, folyamatos harcot kell folytatniuk az egészségügyi bürokráciával és a kórházi hierarchiákkal. De rossz a betegeknek is, mert sokszor rossz és kiváltképp megbízhatatlan, kiszámíthatatlan az ellátás minősége, rákényszerülnek a hálapénzfizetésre, magas gyógyszerkiadásokra kényszerülnek. Végül rossz az állampolgárnak és külön a vállalkozóknak mint adó- és járulékfizetőknek, mert az egészségügyi rendszer működtetése növekvő terheket hárít rájuk. A reform tehát ezért nélkülözhetetlen.

Sajnos, én ma úgy ítélem meg, hogy négy év ismét elveszett. Az egészségügy problémáinak megoldása egy következő kormányra vár.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Nagy taps az SZDSZ és az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm. Megadom a szót Dávid Ibolya képviselő asszonynak, az MDF vezérszónokának.

DR. DÁVID IBOLYA, az MDF képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Kedves Képviselőtársaim! Az egészségügy soha, sehol sem kormányzati sikerágazat a világban. Ennek valószínűleg az az alapvető oka, hogy a gyógyítás költségei sokkal gyorsabban nőnek, mint a nemzeti jövedelmek. Emiatt a szükségletek mindenütt messze megelőzik az egészségügy anyagi lehetőségeit.

Azt lehet mondani, hogy mára az orvostudomány szinte a lehetetlenre is képes, ám az orvoslásnak a lehetségesre sincs elégséges pénze. Az anyagi válságból kivezető utat mindenütt keresik. Az igazán jó megoldást mégsem lelik meg sehol a világon. Ez talán válasz arra is, hogy felesleges egymásra mutogatni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bizonyára önök is voltak olyan helyzetben, amikor segítségükre egyszerre többen is rászorultak baleset vagy természeti csapás okán, s önöknek dönteniük kellett, hogy kinek segítsenek először és milyen mértékben: azokon-e, akik a leghangosabbak, vagy akiknek már megszólalni sincs erejük; azokon kezdik-e a segítségnyújtást, akik társadalmilag elismertek vagy azokon, akik a társadalom elesettjei. Az ilyen és ehhez hasonló dilemmák az okai annak, hogy az Európai Unióban mind ez idáig nem történt meg az egészségügy közös szabályozása.

Az Unión belüli egészségügy a szubszidiaritás elve alapján döntően nemzeti hatáskörbe tartozik. Nincs tehát európai szinten egységesen megfogalmazott egészségpolitika, nincs kötelező előírás az ellátórendszer szervezetére, átalakítására és még a finanszírozására vonatkozóan sem. A tagországok egészségügyi rendszere és annak részeként az egészségbiztosítás szerkezete, finanszírozása országonként eltérő. Az egészségügyi ellátást illetően léteznek azonban közösségi elvek, amelyek a következők: a szolidaritás elve, az ellátáshoz való hozzáférés elve, valamint a fenntartható finanszírozás elve.

A közösségi egészségügyi politika hiánya azonban nem jelenti azt, hogy ezek a szabályozásokból hiányoznának, hiszen az emberi élet, az egészség védelmét szolgáló közösségi normákban, intézkedésekben, az egyes közösségi politikákon belül - legyen az fogyasztóvédelem, környezetvédelem, az áruk szabad áramlása - jelentős szerepet játszanak az egészségvédelem szempontjai.

A maastrichti szerződéssel fogalmazódott meg, hogy az egészségmegőrzési szempontokat az Unió egyéb szektorpolitikáinak alakításakor bizony, figyelembe kell venni. Sőt, egyes területeken felhatalmazza a Bizottságot európai szintű szabályozás előkészítésére.

Magyarországnak még e remélt, egységes szabályozás előtt azonban számtalan teendője van. Ráadásul hazánkban az európai uniós országokhoz képest alacsonyabb a nemzeti jövedelem, tehát a gyógyításra fordítható összeg, pénz is. Ezzel szemben öröklötten jóval több egészségügyi problémával nézünk szembe. Ettől még több a beteg, magasabb a halandóság, ezért romlik az aktív dolgozók, járulékfizetők aránya, amitől még kevesebb jut egy-egy betegre.

A Magyar Demokrata Fórum mindezt a rendszerváltozás idején felismerte és látta. Az első polgári kormány prioritásként kezelte az egészségügy kérdését, és az első polgári kormány működése alatt 50 százalékkal növeltük - 50 százalékkal növeltük! - az egészségügy részesedését a nemzeti jövedelemből. Ezzel lehetőséget teremtettünk arra, hogy alapvető szerkezeti reformokat indíthassunk el a Demokrata Fórum programja keretében.

Ennek a változtatásnak az eredményeként a polgárok lehetőséget kaptak arra, hogy maguk választhassák meg kezelőorvosukat. Az előző 40 év során kizárólag a jó vagy rossz szerencsétől, az állampolgár lakóhelyétől függött, hogy a beteg olyan orvoshoz került-e, akiben bízik, vagy netán olyanhoz, akire a kutyáját sem bízta volna. Márpedig a gyógyításban igen fontos szerepe van a bizalomnak, annak, hogy a beteg bízik-e orvosában. Egyesek szerint a gyógyítás eredményességében legalább fele részben az orvosba vetett hit szerepel.

Ugyanakkor azzal, hogy a reform bevezetése óta az orvos aszerint kapja fizetését, hogy hány beteg tiszteli meg bizalmával, sikerült az egészségügyben dolgozókat alapvetően érdekeltté tenni abban, hogy legjobb tudásukon túl még emberi gondoskodásukat is megjelenítsék munkájukban, hiszen alapvető érdekükké vált, hogy több hozzájuk forduló beteget megnyerjenek.

A Magyar Demokrata Fórum kormánya idején a reform alapellátási szintű bevezetése közel 17 milliárd forint ráfordítást igényelt az egészségügyi tárca költségvetéséből; jól tudva, hogy több munkát, megnövelt felelősséget csak akkor várhatunk el, ha növeljük az egészségügyi dolgozók jövedelmét is.

(11.00)

Bár megjegyzem, hogy az idei költségvetésben két olyan módosító indítványunk volt, amely körülbelül pontosan 17 milliárd forintot jelentett volna, ha a tisztelt Országgyűlés megszavazza. Az egyik az 5 millió forint feletti jövedelmek adóztatása, a másik a reklámadó. Szomorú voltam, hogy az Országgyűlés nem támogatta, pedig ez az összeg igazán nagyon nagy hiányt pótolt volna a magyar egészségügyben.

Visszatérve a régebbi időkre, az összeomlott szocialista népgazdaság romjain ennél többet egyszerűen nem volt képes áldozni az akkori egészségügyi kormányzat. A teljesítményfinanszírozás bevezetésével, azzal, hogy a kórházak is elvégzett munkájuk és a kezelt esetek számának és súlyosságának megfelelő arányú díjazással működhettek, sikerült őket is érdekeltté tenni abban, hogy minél több beteget vonzzanak saját kórházukba. A járóbeteg-szakellátás reformjára azonban sajnos már végképp nem volt pénz.

A '94-es kormányváltás után azonban elmaradt a szükséges folytatás, és néhány helyen visszatért a régi gyakorlat, az egészségügyre fordított kiadások reálértéke közel a felére csökkent. Az egészségügy felélte tartalékait, sőt jelentős adósságokat halmozott fel. Infrastruktúrája elavult, elhasználódott, a működését csak a szakmai színvonal, a hivatástudat, a megalázóan rosszul fizetett egészségügyi dolgozók helytállása biztosítja ideig s óráig.

Kökény képviselő úr azt kérte, hogy ne mutogassunk vissza. Én ezzel maximálisan egyetértek, de szeretném megkérdezni, hogy utóbb átérezte-e annak a felelősségét, hogy átterhelte az előző kormányzat a megyékre például az ágyszámleépítés kompetenciáját, ami nagyon sok helyen a megyékben politikai döntés eredménye lett, tehát politikai döntés született, és ezzel nagyot sérült az egészségügy. A mai feszültségeknek is egyik indoka az, hogy ezt a kompetenciát megyékre és a megyékben működő városokra bíztuk, bízta a kormányzat.

A Magyar Demokrata Fórum világosan képviselte egykori elveit: a közfinanszírozásban működő szolidaritási elvet, az egyenlő hozzáférhetőséget biztosító egészségügyet akarjuk továbbra is biztosítani. A beteg életesélyei ne függjenek pénztárcája vastagságától! Ezért fenn kívánjuk tartani az általános kötelező egészségbiztosítást, az alap-, a járóbeteg- és a fekvőbeteg-ellátásban működő szolgáltatók viszont versengjenek egymással a betegekért. Csak ez teremthet nagyobb hatékonyságot és emberibb betegellátást az egészségügyben.

Elveink alapján elleneztük a társadalombiztosítás Pénzügyminisztérium alá helyezését; kizárólag fiskális érdek ellentétes lehet a humanitárius értékekkel. Sikeresen érveltünk az ellen, hogy a munkáltató fizesse 40 napig a táppénzt, mert ennek következtében betegek százai kerülhettek volna utcára, és ezrei kerülték volna azt, hogy egyáltalán orvoshoz forduljanak. (Sic!) Valódi versenyhez az egészségügyben is világos, tiszta tulajdonviszonyok kellenek, ezért mi is támogatjuk az egészségügy privatizációját, és sajnáljuk, hogy erre csak jelképes formában kerülhet sor, mert a tényleges tulajdonátadáshoz kétharmados törvényt kellene módosítani, amit viszont az ellenzék egyelőre nem hajlandó támogatni.

A Magyar Demokrata Fórum azt vallja, hogy két kulcspontja van az egészségügy átalakításának, a még mélyebb válság elkerülésének: az első a megelőzés, az egészségesebb életmód, az egészségnek alapvető értékként való elfogadtatása a társadalommal, illetve az ehhez szükséges körülmények megteremtése, másfelől pedig az alapellátás szakmai, emberi és erkölcsi megerősítése, hiszen nagyrészt ott dől el a beteg további sorsa.

Ugyancsak jelentősen javítani kell az egészségügyi szakdolgozók anyagi megbecsülését, hiszen a megfelelően képzett és a beteg sorsa iránt elkötelezett nővérek, ápolók, egészségügyi technikusok számának aránya az orvosokhoz képest messze rosszabb, mint az európai uniós országokban. Ez ma a magyar egészségügy legszűkebb keresztmetszete. Az oka pedig az, hogy a nagyon rosszul fizetett orvosoknál is kevesebbet keresnek az egészségügyi szakdolgozók.

A Magyar Demokrata Fórum 1989-es programjában ezeken túlmenően megfogalmazott néhány olyan gondolatot, melyet továbbra is megfontolásra érdemesnek tartunk. Ezek közé tartozik a két lábon álló egészségügyi rendszer, vagyis az, hogy a háziorvos és a kórház közé beékelődött, mindkettőtől független járóbeteg-szakellátási rendszerre a jelenlegi formában, ilyen anyagi nehézségek között szükség van-e. Nem lenne-e célszerűbb a szakrendelőket a kórházak ambulanciájaként működtetni, elkerülve ezzel az egymást követően megismételt igen drága diagnosztikai vizsgálatokat?

Jelenleg ugyanis először a háziorvos, majd a járóbeteg-szakrendelés orvosa vizsgálja vagy vizsgáltatja a beteget, és ha ezek után szükségessé válik, akkor a kórházi felvételére is sor kerül. Akkor most már a kórház diagnosztikai részlegében ismételten elvégzik ugyanazokat a vizsgálatokat. Mindez idő- és pénzpocsékolás, ráadásul feleslegesen terheli a beteget, és jelentősen késlelteti a szükséges terápia, kezelés megkezdését.

A következő megfontolásra érdemes eleme a Magyar Demokrata Fórum egészségügyi programjának az, hogy a jelenleg meglévő nyugdíj- és egészségbiztosítási ágazat kiegészítésére létre kell hoznunk az önálló baleset-biztosítást. Ennek lényege, hogy azokért a kockázatokért, amelyeket az ember bármilyen munkavégzése során kénytelen elviselni, elsősorban a munkát végeztető munkaadó felelős, ezért a baleset-biztosítási járulékot annak mértéke szerint kellene fizetnie, hogy a végeztetett tevékenység milyen egészségügyi kockázattal jár. Könnyen belátható, hogy egy hivatalnok vagy egy bányász munkája különböző mértékű veszélyt hordoz. Jelenleg az üzemi balesetek és a foglalkozási betegségek kezelésének költségeit, az esetleges megrokkanás nyugdíjterheit és az idő előtt nyugdíjazás költségeit minden társadalombiztosítási járulékot fizető egyenlő mértékben, jövedelme arányában viseli.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Ifjúság! - ha van valaki, aki ilyen időben a televíziót nézi, és a rádiót hallgatja. Mi mindannyian együtt vagyunk felelősek azért, hogy ne a végén kezdjük az egészség ügyét, az orvosnál és a gyógyszereknél. Sok országban már felismerték, hogy az egészség személyes érték is, talán a legnagyobb értékünk. Ezt nemcsak védeni, óvni kell, hanem egyszerű, de hatásos technikákkal is élni lehet. Ilyen a tömegesen végzett sport a világban, az öregek, a fiatalok tömeges sportja, a kocogás, a futás, a családi kirándulás, a biciklizés, a hegyi túrák - és még sorolhatnám.

Segítségül hívhatjuk honfitársainkat, akik ezt még nem próbálták ki, vagy nem rendszeresen élnek ezekkel az eszközökkel. Segítségül hívhatjuk sportolóinkat, azokat a sportolókat, akik hivatásos sportolók, és azokat is, akik amatőr sportolók, hogy itthon, Magyarországon induljon meg az a mozgalom, amely a fejlett Európában szinte kivétel nélkül mindenütt ismert, amit körülbelül úgy fogalmazhatnék meg, hogy "egészségünkért gyógyszer helyett szedd a lábad!". Ez egy olyan tavasz nyitánya lehetne mindannyiunk számára, József Attila szavaival élve, teli tüdővel, amely nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar egészségügy terheit csökkentsük, és magunk is hozzájáruljunk ahhoz, hogy az egészségünkért mi magunk is felelősek vagyunk.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm, miniszter asszony. Megadom a szót Rozgonyi Ernőnek, a MIÉP vezérszónokának. Tessék, képviselő úr!

ROZGONYI ERNŐ, a MIÉP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Hallottunk itt reményt keltő, igyekezetet tükröző szavakat, és hallgattunk itt álságos, szemforgató, számonkérő szöveget is. Eszembe jutott, hogy bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű - ez már így szokott lenni, de azért ne mutogassunk vissza. Hát persze: reform, vagy retorika? Ügyesen feltették ezt a kérdést a szocialisták, ők, akik a szofista retorika tanult bajnokai. Szofisták, mert minden helyzetben mindent meg tudnak magyarázni, és ha szükséges, mindent meg is tudnak cáfolni a megrendelő igénye szerint. Aztán van valami furcsa ellentmondás is ebben a kérdésfeltevésben.

(11.10)

Ha valamit megreformálni szándékozom, akkor azt nyilván azért teszem, hogy hatékonyabb legyen, jobban működjön, eredményesebb legyen. Az eredményesség szempontjából ma azt kell mondanom: a magyar egészségügy még soha sem volt olyan mélyponton, mint az eddigi reformokat követően. Az egészségügy immáron hosszú ideje a zuhanórepülés állapotában van, és sajnos ezt bizonyítja valamennyi egészségügyi statisztikai adatunk is.

Ezek után némi cinizmussal, átvett cinizmussal joggal tehető fel a kérdés, mi ártott többet a magyar egészségügynek, a magyar népnek: a reformok vagy a retorika? Vagy, tessék mondani: a rombolás, a züllesztés, a minden működőnek a tönkretétele, a működések szándékos akadályozása, az reform? Ó, nagy reformerek, tessék mondani: volt, van egy világos, jól átgondolt, a magyar viszonyoknak és állapotoknak megfelelő stratégiai elképzelés? Van ehhez egy kidolgozott taktikai program? Van ehhez pénz? Vagy pusztán arról van szó, tisztelt vitanapot provokálók, hogy végre kell hajtani, hajtatni mindenáron valamit, amit a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank, vagy ki tudja ki és milyen érdekek diktálnak. És most ezt a folyamatot kéne folytatni, ezt kellene számon kérni ma?

Még pénzügyminisztériumi tisztviselő koromban alkalmam nyílt arra, hogy több kollégával együtt részt vegyek egy megbeszélésen, ahol a Világbank és az IMF képviselőivel kellett tárgyalni. Konkrétan a lakáshelyzetről volt szó. Kollegáimmal együtt megdöbbenve tapasztaltam, hogy a szakértőknek fogalmuk sem volt erről az ágazatról, nem ismerték sem a hazai, sem a nemzetközi gyakorlatot, történelmi áttekintésük végképp nem volt az egészről, ennek ellenére véleményük természetesen volt, sőt tanácsokat is osztogattak. Döbbenetes volt, soha sem fogom elfelejteni. Kollégáimtól azt is tudom, hogy akik más területeken voltak tárgyalni ugyanezekkel az urakkal, ugyanezt tapasztalták. Egy dologhoz persze értettek ezek a szakértő urak: szajkózni a monetarista ultraliberális lózungokat, teljesen függetlenül attól, hogy mi a valóság, mi a realitás. Az a valóság, amit mi is megváltoztatandónak ítéltünk, meg is akartunk változtatni, csak nem mindegy, hogy valaki egysíkúan, kizárólag pénzügyi oldalról néz valamit, vagy a helyzet ismeretében. Nem akarok itt arra utalni, hogy hasonlított a dolog arra, mint amikor itt Magyarországon mindenáron gumipitypangot, narancsot, citromot, mit tudom én, mit kellett volna termelnünk. Ez a hozzáértés teljes hiánya, ez valamilyen akaratnak, valamilyen vágynak csak a puszta kifejeződése.

De térjünk vissza az egészségügyre! Mint ahogy a gazdaság van az emberért és nem az ember a gazdaságért - persze ez egy szélsőséges MIÉP-es nézet, ugye -, úgy az egészségügy sem tárgyalható sem reform, sem retorika oldaláról szerintünk önmagában vagy pusztán a globális, szabályozatlanul grasszáló tőke perspektívájából; az egészségügy is az emberért van. Nem azon a hazug retorikai elv alapján, emlékeznek, hogy "legfőbb érték az ember!", mert amikor ezt hirdették, akkor itt a magyar ember Recsktől Kistarcsáig, Váctól Szegedig és gyűjtőig vagy az akasztófáig egyáltalán nem volt érték. Természetesen ilyen értéket mi nem akarunk.

Hazánk népességének egészségügyi állapota egy fél évszázada egyre gyorsuló ütemben romlik. A rendszerváltás ezt csak tovább rontotta. Néhány ésszerű lépés ugyan történt, de aztán semmi több. Különösen sokat romlott a helyzet 1994-98 között. Ez a romlás ma elsősorban a népesség számának radikális csökkenésében kísérhető nyomon, ami két okra vezethető vissza: az élveszületések számának folyamatos csökkenésére és a halálozás számának egyidejű emelkedésére, különösen a korspecifikus halálozási arány romlott a középkorúak hátrányára.

A hatékony prevenció hiányán és az egészségügyi ellátás elégtelenségén kívül a lakosság általános állapotának rombolásáért is tulajdonképpen számos együttesen ható tényező a felelős. Ezért ha az ország egészségének az állapotáról kell beszélnünk, nem szűkíthetjük le az egészségügy vagy az egészségügyi adminisztráció területére. Hiszen az egészségügyön túllépve ilyen a környezetszennyeződés, a csatorna hiánya, a szennyezett ivóvíz, a féktelen és ellenőrizhetetlen kemizálás, a levegő szennyezettsége; ilyen az egészségtelen és hiányos táplálkozás, elhízás és éhezés. Ilyen az önpusztító életmód - ami nem mindig az individuumból ered -, az alkoholizmus, a kevés pihenés, a többletmunka és munkanélküliség, a létbizonytalanság és az állandó stressz. De meg kell említenem a liberális abortusztörvényt is, a szociálpolitika elmaradottságát, a szándékos erkölcsrombolást, a nevelés szinte teljes hiányát, és még sok mindenről beszélhetnék.

Reform vagy retorika? Mi ártott többet? Emlékezünk talán még néhányan arra a szlogenre, hogy "asszonynak szülni kötelesség, lánynak szülni dicsőség". Ezt Rákosi pajtás találta ki nekünk, nem azért, hogy a magyar nép szaporodjon, hanem azért, hogy az általa kispolgárinak ítélt erkölcsöt valamilyen módon le lehessen rombolni. Ez az erkölcsi rombolás folyik mind a mai napig, azt kell mondanom, sikeresen.

Hol tartunk ma? A Ratkó-korszak vége óta majd hatmillió gyermeket kapartunk ki, öltünk meg; 1998-ban napi 189-et, korábban napi 200-210 gyereket. Igaz, ez ugye szalonképes, uraim, szalon szakértő hölgyek és urak és elvtársak? Persze, hogy az! A gyilkosok szalonképesek, a MIÉP nem. De ebben az a szép, hogy ezt önök bírálják el.

Dicsőséges reform volt az is, hogy a kórházi ágyakat tízezrével építették le, kórházakat szüntettek meg. Kinek a parancsát hajtották végre 1996-ban? A program készítői meg is írták, hogy a Világbank intencióit hajtották végre. Hogy ezek milyen szakértők, arról már szólottam, ehhez nem kell kommentár.

A kórházak megszüntetésével, átprofilírozásával elértük azt, hogy Rejtő Jenő-i - alias P. Howard - fordulatokat él át vagy élhet át egy beteg, amikor fél Magyarországon keresztül szállítják, mire orvos elé kerül. Így jó ez, ugye? Hiszen ha a szállítás közben meghal, legalább nincs vele több gond. Ez nem reform, hölgyeim és uraim, ez cinizmus, méghozzá a javából!

Aztán emlékezzenek a fogorvosi ellátás körüli cécókra! Akinek éppen nem volt fogproblémája, halálra nevethette magát, az összes kabaré ezzel foglalkozott. Ez igen, ez volt a reform! Aztán az egész nemzet érdekeit szem előtt tartó egészségpolitikai koncepció hol van? A teljes hiánya állapítható meg, a magyar egészségügy szétzúzásában pedig nemzetidegen érdekek érvényesülnek. Az egészségügy felső és középvezetésére a restrikciós monetarista politika szolgai végrehajtása a jellemző, s ebből ered minden bizonytalanság, kapkodás és koncepciótlanság is. Isten mentsen egy ilyen folyamat folytatásától!

A Magyar Igazság és Élet Pártja egészségügyi programjának a jelszava az, hogy rendet, tudást, tisztességet az egészségügyben. A MIÉP-nek természetesen egészségügyi programja is van. Nem akarom önöket azzal szórakoztatni, hogy ezt az egészségügyi programot ismertetem, de néhány alapelvét engedjék meg, hogy azért elmondjam. (Kuncze Gábor: Ezt még soha nem tettétek meg!) A magyar népesség számának katasztrofális csökkenése mindent megelőző első számú sorskérdésünk, a népszaporulat növelését, a népesség egészségügyi állapotának a javítását elsőrendű feladatnak kell tekinteni.

(11.20)

Az élethez, ezen belül az egészséges élethez való jog alapvető emberi jog. A társadalom és minden tagja számára az egészség alapvető érték. Az egészségügyi rendszer alapfeladata a lakosság egészségi, teljes testi, szellemi és szociális jóléti állapotának megőrzése, javítása, az egészségi állapotot veszélyeztető tényezők, hatások elleni eredményes küzdelem. A lakosság egészségügyi állapotáért az állam felelős, az egészség megőrzéséhez és az alapvető egészségügyi ellátáshoz való hozzájárulás lehetőségét az államnak garantálnia kell!

A MIÉP az egészségügyi szempontoknak a törvényhozásban, a gazdasági döntésekben és a tárcák közötti egyeztetésben, a beruházások területén prioritást szeretne biztosítani. A MIÉP az egészségügy ellátás minden területén a prevenció szemléletét és gyakorlatát kívánja megvalósítani. Sorolhatnám még sokáig, de van még egy igen fontos része ennek, ezt mindenképpen el kell mondanom: tisztességes munkáért tisztességes bért az egészségügyben is!

A MIÉP ilyen elvek alapján kidolgozta a részletes egészségügyi programját, és ha úgy tetszik, ilyen elvek alapján szeretné azt megreformálni. Hisszük és valljuk, amit gróf Széchenyi István mondott: "A lakosok testi és lelki szebbítése, íme ez, és csak ez lehet a kormányoknak legfőbb feladata, minden mellékes tekintet a fő cél által háttérbe szoríttatik." Mondhatják, ez mind szép - de irreális. Mert nincs rá pénz. Igen. Amíg a kormány beleragad az idegen érdekek szolgálatába, amíg az amúgy sem létező, de hivatkozási alapnak kitűnően megfelelő pénzügyi egyensúly a fontos egyedül, ameddig a monetarista szemlélettől nem látjuk, mint ahogy mondani szokták, a fától az erdőt, ameddig a Nemzeti Bankot nem foglalja vissza az állam magának (Kuncze Gábor: Sőt, az Egészségügyi Minisztérium!), addig persze, hogy nem lesz pénz! Addig semmire nem lesz pénz!

De nemcsak az egészségügyre nem lesz pénz, hiszen tudják, semmire nincs pénz. Mutassanak nekem egy olyan területet, amely egyébként költségvetési kompetenciába tartozna, és ez a költségvetés alkalmas megfelelő szinten finanszírozni! Ugye, hogy egyetlenegyet sem tudnak mondani! Nincs is! De hát tisztelt polgári kormány, ameddig semmire nincs pénz, hogyan lehet arról beszélni, azt leírni az anyagaikban, hogy a költségvetés gazdasági szerepvállalása túlsúlyos, akadályozza a külföldi tőke beáramlását - arról nem is beszélve, hogy a külföldi tőke eddig még egyetlenegy ország gondját nem oldotta meg! Nem is fogja! Mert ez is a mi dolgunk. Csak másképpen kellene a lóra ülni. Tudják: középre!

Ennyit a reformról és a retorikáról, no meg rólunk, magyarokról és az életünkről, az egészségünkről. Minden területen egyre világosabban kirajzolódik: gondjainkat nekünk, magunknak a saját helyzetünk és igényeink figyelembevételével, a saját érdekeink szerint kell megoldanunk. Ez nem a Világbank feladata, ez nem az IMF feladata - ez a mi feladatunk! Magyar út kell és felelős, nemzetépítő állam, ha életben akarunk maradni.

Köszönöm a szíves türelmüket. (Taps a MIÉP padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A vezérszónoki felszólalások végéhez értünk.

Ivanics István képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából, jelezte kétperces hozzászólási szándékát. Képviselő úr!

IVANICS ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Kökény Mihály képviselőtársunk vezérszónoklatához szeretnék egy mondatot hozzátenni. Utalt abban a Bács-Kiskun Megyei Kórház igazgatójának eltávozására, és ezt olyan gyanús felhanggal tette, mintha emögött esetleg lehetne valami. Ezt kénytelen vagyok visszautasítani, ugyanis semmiféle gyanús háttér nincs. Az igazgató úr egy nagyon jó állásajánlatot kapott külföldi cégtől, ahol a többszörösét keresheti. Egyáltalán nem tapasztalható ilyen jelenség a jelenlegi kormányzati ciklusban, szemben az előzővel, amikor Mikola István, aki a Kórházszövetség elnöke is volt, és más igazgatók üldözése állandóan napirenden volt.

Szeretném, ha az exminiszter úr egyszer számot vetne a saját tevékenységével is, amelyet az előző ciklusban végzett. Erről még nem hallottunk értékelést, bár úgy gondolom, a lemaradásunk egyik jelentős oka, hogy nagy semmittevés történt az előző ciklusban.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Kökény Mihály: Majd ellátom iratokkal a képviselő urat! - Szórványos taps a Fidesz padsoraiból.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Frajna Imre képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. FRAJNA IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Megfogadván Kökény Mihály intelmét a múltba révedésről, megígérem, hogy nem fogom Gerő Ernő idézeteit az egészségügyről megismertetni önökkel. Ellenben azt gondolom, valami cezúrát muszáj húzni, hogy honnantól számítja az ember saját működésének a mérését, úgyhogy időnként vissza kell tekinteni.

Például nem igazán tudunk olyan győzelmi jelentéssel beszámolni, mint a legutóbbi egészségügyi vitanapról, hogy sikerült az egészségügy részesedését a GDP-ből 8 százalékról 6 százalékra letornászni, ennél csak szerényebb eredményeket fogok tudni ismertetni önökkel.

Hogy a vitanap kezdeményezőinek megtisztelő kérdésére válaszoljak, miszerint reform vagy retorika folyik az egészségbiztosítás területén, azt tudom válaszolni, hogy mind a kettő. De sokkal több reform, mint retorika, úgyhogy engedelmükkel néhány percben megpróbálom az arányt kicsit javítani.

Mi történt a polgári kormány ideje alatt az egészségbiztosítás területén?

Első lépésként megszüntettük a társadalombiztosítási önkormányzatokat, hogy ezzel megszüntessük a járulékfizetők pénzének pazarlását. Ha megengedik, erre majd néhány számszerű példát - bár szárazak lesznek - fogok hozni önöknek.

Az első évben rögtön két jelentős változtatásra került sor, ami azért érdekes igazából, mert az előző kormány mindkét lépést megvalósíthatatlannak minősítette, ezért nem lépte meg. Így történt meg az, hogy a járulékbeszedés átkerült az APEH-hoz. Ennek két olyan következménye lett már az első évben, amit mindenki, aki valaha kapcsolatba került az OEP-pel, érezhetett a bőrén, miszerint megkapta a folyószámla-egyenleg értesítőjét, amin a valóságra abszolút nem hasonlító adatok voltak találhatóak, majd egészen embertelen állapotok közepette próbálhatta ezeket a számokat egyeztetni az egészségbiztosítóban. Ez ezzel a lépéssel megszűnt, megszűntek ezek az állapotok.

E lépés másik fontossága abban volt, miszerint a folyószámlarendszer 5 milliárd forint elköltése után is olyan állapotban volt, hogy nem akadt könyvvizsgáló, aki hitelesnek minősítette volna az Egészségbiztosítási Alap mérlegét, illetve az Állami Számvevőszék is ezzel a "nem hiteles" jelzővel nyújtotta be a véleményét az Országgyűlés elé.

A másik ilyen jelentős lépés az alapok kincstári körbe való bevonása volt. Ezzel megvalósult, hogy az államháztartás pénzeinek egyharmadával egységesen gazdálkodhatunk, azaz nincs szükség felesleges hitelfelvételre. Csak annyi hitelt vesz fel az állam a kiadások finanszírozására, amennyi múlhatatlanul szükséges, ami megtakarítást ugyan ritkán lehet számszerűsíteni, de jó néhány milliárd forintot spóroltunk meg a kamatkiadásokon ezzel a lépéssel.

A roppant fontos pénzügyi intézkedéseket leszámítva a szakmai intézkedések egész sorozata is történt az egészségbiztosítónál. Mindannyian ismerhetik, hogy az egészségbiztosító korábbi informatikai fejlesztéseit kizárólag mint botránykrónikát lehetett ismerni; egészen speciálisan az volt a jellemző az egészségbiztosító informatikai fejlesztésére, hogy működő informatikai beruházás nem készült. Utalnék csak itt az elhíresült over-programra vagy az imént már hivatkozott DEJÁK-projektre. Nos, tisztelt képviselőtársaim, az elmúlt két évben az egészségbiztosítóban a nem létező over-program árának a töredékéért működik az országosan egységes vényellenőrzési rendszer.

(11.30)

Visszaszereztük egy magáncégtől állami tulajdonba a taj-szám adatbázist, és frissítettük, megfelelő állapotba hoztuk, úgyhogy most már nagyjából annyi taj-számmal rendelkezünk, ahány magyar állampolgár létezik. Ezt a taj-szám adatbázist összekötöttük a kifizetőprogramokkal, tehát innentől kezdve egészségügyi ellátónak csak létező taj-számra fizet az egészségbiztosító.

A gyógyászati segédeszközök esetében bevezettük a taj-szám szerinti elektronikus adatszolgáltatást; most már ugyanúgy kell elszámolni ezekkel, mint a gyógyszerekkel. Ha lebecsülnék ennek a lépésnek a jelentőségét, csak annyit mondanék, hogy pusztán ettől az intézkedéstől egy egész hónapnyi kiadást sikerült ebben a kasszában megspórolni. Később majd néhány számszerű adatot mondok még arra, hogy mi folyt ezen a területen.

Új alapokra helyeztük a gyógyászati segédeszközök támogatási rendszerét. A gyógyszerekhez hasonlóan itt is bevezettük a fix áras támogatást, és igen kemény ártárgyalást folytattunk a gyártókkal. És amire az elmúlt négy évben nem volt példa, több mint 200 új terméket vettünk fel a támogatási listára; hogy a nagyságrendet érzékeltessem: ez körülbelül 200-zal több, mint az elmúlt négy évben fölvett új termékek száma.

Kísérleti jelleggel több megyében megkezdtük a gyógyászati segédeszközök kölcsönzésének a támogatását - ha jól emlékszem, az előző kormány ideje alatt ez volt az egyik retorika -, ha minden jól megy, az év végén országosan egységesen kölcsönözni lehet a gyógyászati segédeszközöket tb-támogatással együtt.

A gyógyszerek támogatása területén szintén több jelentős lépést értünk el. Rengeteg kritika érte a gyógyszerkassza bezárását, s időnként téves adatok is jelennek meg erről. Valóban nem sikerült akkora lépést tennünk, mint amekkorát terveztünk, de azt a növekedési ütemet, ami az elmúlt négy év növekedését jellemezte, körülbelül a felére sikerült leszorítanunk, és ellentétben a sajtóban mostanában megjelent hírekkel, az év első két hónapjában 1,5 milliárd forinttal kevesebb gyógyszertámogatást fizettünk ki, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az úgynevezett külön keret létezése óta egyetlenegy alkalommal nem fordult elő, hogy ezt a keretet valaki is betartotta volna, általában milliárdos nagyságrendű túllépés történt. A tavalyi év volt az első, hogy a keret betartásra került, úgy, hogy egyébként 85 millió forinttal még influenza oltóanyagot is támogattunk ebből a keretből.

Ha azt gondolnák, hogy a keret betartása valami rosszul értelmezett fiskális politika eredménye lett, akkor néhány részlettel szolgálok önöknek, hogyan sikerült mindezt megtennünk. Úgy sikerült a keretet betartani, hogy a sclerozis multiplexes betegek kivételével mindenütt megszüntettük az ombudsman és az ÁSZ által kifogásolt várólistákat, és reményeink szerint az év folyamán megszűnik a sclerozis multiplexes betegek esetében is. Volt olyan gyógyszer, ahol négy alkalommal kellett tárgyalást folytatni a gyártóval, aminek eredményeképpen az árait a '97-es árak alá sikerült leszorítanunk. Ez a sikeres árcsökkentés jellemző volt a külön keret egészére, hogy '97-es árak alatt vásároltunk gyógyszereket. Voltak persze kudarcaink, ahol nem sikerült a '97-es árak alá szorítani ezeket az árakat, de az árak itt is messze az infláció és az ajánlati árak alatt maradtak. S hogy nem fiskális szempontok domináltak ezeken a tárgyalásokon, bizonyítja, hogy egyetlenegy olyan alkalom nem történt, amikor úgy álltunk fel a tárgyalóasztal mellől, hogy az orvos szakma jelen lévő képviselői nem nyilatkoztak volna arról, hogy az adott mennyiségi és árviszonyok mellett képesek a szakmai programjaikat teljesíteni.

Mire fordítottuk az így elért megtakarításokat? Az Eritropoetin nevű gyógyszerből az időközben kibővített indikációs területet is finanszírozzuk minden rászoruló beteg részére. A daganatos betegségek kezelésére szolgáló egyik fontos szerből a gyártók azt vállalták, hogy ha több beteget kell kezelni az idén a tervezettnél, akkor ingyen szállítják a többletet a centrumokba. Nem fordulhat elő, hogy várólistára kerüljön daganatos beteg.

A sok botrányt megért taxánkészítmények esetében - erre talán Kökény elnök úr emlékszik - az emlődaganatok kezelése során megszüntettük a várólistát, sőt abban az esetben, ha a beteg jól reagál erre a gyógyszerre, akkor a protokollban szereplő hat kezelésen túl a további kezelését is fizeti az egészségbiztosító. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Ezer darab oxigénkoncentrátor gépet béreltünk, amivel azt értük el, hogy az eddig napi egy-két óráig oxigénhez jutó betegek számára a nap 10-12 óráján keresztül ugyanabból a pénzből biztosítjuk az oxigénellátásukat.

A közbeszerzések korábban talán a legvitatottabb tevékenységei voltak a biztosítónak, és mint a számok mutatják, nem véletlenül. Amikor 1998-ban átvettük ezt a területet, a Kórházszövetség tiltakozó levele fogadott minket, amelyben szakmai hozzá nem értés miatt tiltakoznak az OEP részvétele ellen a központosított közbeszerzési eljárásban. Ez év februárjában a Kórházszövetség a levelében sikeresnek minősítette az eddig lezajlott beszerzéseket. Azt gondolom, ez különösebb kommentárt nem igényel.

Néhány számszerű adattal azért szolgálnék önöknek a közbeszerzésből némi visszatekintésül, amiből körülbelül sejthetik azt a gondosságot, amivel eddig kezelte a civil kontroll alatt álló alapkezelő a járulékfizetők pénzét, úgyhogy emiatt talán nem nagyon lesz értelme megpróbálni ezt támogatni.

Nos, a tavalyi évben öt alkalommal éltek panasszal az OEP-ben folytatott közbeszerzési eljárás miatt. Az öt panaszból egyetlenegyet sem hagyott jóvá a döntőbizottság.

A tárgyalásos közbeszerzési eljárások úgy élnek a köztudatban, miszerint ez arra szolgál, hogy egy előre lejátszott nyertes hoz magával még két megszervezett vesztest, és így igazából lejátsszák saját zsebre az állami pénzt. Hogy egy egyszerű példával szóljak, hogyan zajlott ugyanez az Egészségbiztosító Pénztárnál: egy tárgyalásos közbeszerzési eljárást hirdettünk meg az OEP ingatlanvagyonának értékelésére. Az összes, ezen a területen működő auditor cég részt vett ezen a pályázaton, mind a tizenkettő. A több mint 20 milliárdos ingatlanvagyonnak az értékelését 2,6 millió forintért vállalta el a nyertes. Ha valaki tud olyan tárgyalót, aki ingatlanértékelést ez alá tud szorítani, akkor kérem, szóljon nekem, mert szívesen alkalmazom.

A nyomtatványokat, amivel az OEP dolgozik, az 1996-os beszerzési ár feléért és harmadáért vásároltuk meg az idén. Új, modern, önfestékező orvosi pecséteket vásároltunk, kiváltván ezzel a korábbi, igen ronda kinézetű műanyag pecséteket, amiket az orvosok leginkább csak a széklettartályhoz hasonlítottak. Ez az új, önfestékező, modern orvosi pecsét a korábbi műanyag pecsét árának 70 százalékáért került beszerzésre.

Talán '93 óta - többen olvasták az Állami Számvevőszék jelentéseit a tb-alapok vagyonkezelésének különféle visszásságairól, egy egyszerű adattal próbálom jellemezni, hogy mi folyt vagyonkezelés ügyében - nem sikerült egyetlen olyan tranzakciót lebonyolítani, ahol nyereség képződött volna a vagyon tranzakciójából. Egy példával érzékeltetném az elmúlt két év vagyonkezelési eredményeit. Az Autóker nevű cég, amiben némi szocialista politikusok is érdekeltséggel bírnak, amióta átkerült a társadalombiztosításhoz, veszteséget termelt. A tavalyi év volt az első olyan év, amikor az Autóker nyereséget volt képes fölhalmozni. A korábbi időszakban ezek a kis részvények a névérték körülbelül 20 százaléka körüli összegen cseréltek egymással gazdát. A most lefolytatott tenderen sikerült félmilliárd forinttal a nettó eszközérték fölött értékesíteni ezt a céget.

A korábbi állapotok több szempontból a visszaélések melegágyai voltak. A tavalyi évben csak a gyógyászati segédeszközök területén 150 millió forintnyi csalást sikerült az ellenőrzési osztálynak feltárni, és sajnálatos módon a csalások egy része nemcsak a biztosítót, hanem magát a beteget is megkárosította.

A gyógyszertámogatáshoz tartozó egyik érdekes jelenség volt még az alapok kincstári körbe kerülésével, hogy megszüntettük a gyógyszertárak előlegfinanszírozási rendszerét, és ugyanúgy finanszírozzuk őket, mint bármely más vállalkozást az állami költségvetésből, tehát utólagos elszámolással. Talán feltűnt önöknek, hogy az elmúlt évben a sajtó attól volt hangos, hogy gyógyszertári csődök tömkelege várható. Örömmel közlöm önökkel, hogy a mai napig egyetlenegy gyógyszertár nem került csődbe. Nehéz is lenne egyébként rá racionális magyarázatot találni, hiszen a gyógyszertárak árbevétele '98-hoz képest '99-ben több mint 20 százalékkal nőtt, hogy lefordítsam más számra: a gyógyszertárak 80 százaléka 2 millió forinttal több bevételt realizált a '99-es évben, mint a korábbiban. Azt gondolom, ez távol áll a csőd közeli állapottól. Talán ennek is köszönhető, hogy az egészségügyi dolgozók közül egyedül a Magyar Gyógyszerész Kamara bálján fordult elő, hogy égbe lövellt pompás tűzlabdákkal szórakoztatták a gyógyszerészeket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány előttem felszólalóra szeretnék egy-két mondatban reagálni még a beszédem végén. Kuncze Gábor fölsorolt hat darab intézkedést az egészségügy elmúlt időszakából. Felhívnám a figyelmét, hogy ebből kettő történt az előző kormánykoalíció alatt, és ebből a kapacitásszabályozás - finoman szólva - felemásra sikeredett. Mert abban nincs közöttünk vita, hogy vannak felesleges kapacitások az országban, de azt gondolom, hogy ha olyan ágazatban, ahol eleve kapacitáshiány van, mint a pszichiátria, tovább csökkennek az ágyszámok, míg az olyan ágazatokban, ahol viszont régesrég túlsúly van, mint a gyermekgyógyászat, növekednek, azt gondolom, nem lehet azt mondani, hogy bárminemű szakmai sikere lenne egy ilyen intézkedésnek.

(11.40)

Amit pedig a több-biztosítós modellről mondott, az olyan volt, mintha én írtam volna, időnként egészen déjà vu érzéseim támadtak, de azt kell mondanom, nem osztom az optimizmusát, ha úgy látja, hogy ezekkel az intézkedésekkel megoldhatók az egészségügy problémái. Az a meglátásom, hogy az úgynevezett egymillió dolláros kérdésre nem tudjuk a választ, sem ő, sem én. Mármint arra a közgazdasági problémára, hogy egy öregedő népesség és egy technológiai robbanás mellett hogyan finanszírozható az egészségügyi ellátás azon a színvonalon, amit elvárnak. Sem ő, sem én és senki a világon nem tudja erre a korrekt válaszokat. Azt gondolom, ezekkel az intézkedésekkel közelebb kerülhetünk ehhez.

Selmeczi Gabriella több olyan kérdést vetett fel, ami érint minket. Az egyik ilyen a szakmai programok finanszírozása. Örömmel tudom tájékoztatni arról, hogy az egészségügyi miniszter úrral arra törekszünk, hogy új kapacitások befogadása kapcsán a legfőbb népbetegségek gyógyítására vonatkozó kapacitásokat fogadjunk be, így például az onko-radiológiai fejlesztéseket a jövőben.

Dávid Ibolyával való közös kérésükre a baleset-biztosításról pedig azt mondom, hogy már a megvalósulás felé halad, az egészségügyi miniszter úrral közösen kész van egy koncepció. A munkába bevontuk a Szociális Minisztériumot, és a pénzügyminiszter úr vélhetően napokon belül megbízza azt az embert, akinek koordinálnia kell ezt a tevékenységet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy vettem észre az ellenzéki felszólalásokból, hogy elégedetlenek ezekkel az elért eredményekkel. Azt kell mondanom, hogy én is. Nagyobb tempóban szerettem volna haladni, sokkal több pénzt szerettünk volna megspórolni a járulékfizetők pénzéből, mint az elmondottak. Azt kell látnom, hogy ez a tempó mégiscsak saját teljesítményükhöz képest valami elismerést megérdemel, különösen akkor, ha az elmúlt négy év teljesítményével hasonlítom mindezeket össze.

És még egy dolgot szeretnék elmondani, ami nem hangzott el ebben a Házban. Az előbb felsorolt számadatok, azt gondolom, kellően imponálóak, de ez nem az én érdemem. Az egészségbiztosító munkatársainak áldozatos munkája áll mögötte, és én büszke vagyok arra, hogy ilyen emberekkel dolgozhatom együtt.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Kétperces hozzászólásra kért lehetőséget Kuncze Gábor képviselő úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Elnöknő! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak mert Frajna Imre képviselőtársam volt olyan kedves és megemlékezett rólam iménti felszólalásában, gondoltam, hogy reagálok.

Én nyolc dolgot soroltam föl, ebből négy történt a '90-94 közötti időszakban, négy a '94-98 közöttiben. Jellemző a beállítás, hogy gyorsan leértékeljük, amit mondtam, és utána felnöveljük, ami nem akkor történt. De ez tulajdonképpen nem érdekes.

A finanszírozás problémái valóban borzasztó nehezen oldhatóak meg, tisztelt képviselő úr, csak szerintem ebből az nem következik, hogy ha nem tudjuk a választ, akkor ne beszéljünk róla. De az sem következik belőle, hogy mondjuk azt, hogy kell a több pénz, de hallgassunk arról, hogy honnan akarjuk mindezt előteremteni.

Amiért viszont szót kértem, az azért van, mert az ellenzéki felszólalásokból is - szerintem - és kormánypárti felszólalásokból is kicsengett azért az az igény, hogy itt egy olyan problémáról van szó, ami az egészségügy gondjainak megoldását illeti, ami semmiképpen nem szeletelhető fel négyéves kormányzati ciklusokra. Mert minden, amit az egyik kormány jól csinál, az a következő ciklusban pozitívumként jelenik meg; amit meg elront, azt a következő kormánynak meg helyre kell hoznia. Nem soroltam fel '94-98 közül azokat az intézkedéseket, amelyek a korábbi rossz intézkedések romjainak eltakarítására vonatkozott - a miniszter úr most sorolt fel ilyeneket, egy részük biztos jogos, a másik meg, gondolom, nem, de nem érdemes erről vitatkozni.

Én azt mondom, hogy olyan programokat kell elindítani, amelyek széles politikai támogatottságot élveznek, mert bizony a tennivalók egy része kemény intézkedéseket követel, ez politikai támogatás nélkül nem megy. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ezért van szükség arra, hogy a politika legalább az alapkérdésekben törekedjen az egyetértésre.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Hozzászólásra következik Schvarcz Tibor képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából; őt követi majd Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt frakciójából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. SCHVARCZ TIBOR (MSZP): Elnök asszony, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Az MSZP képviselőcsoportja azért kezdeményezte ezt a parlamenti vitanapot az egészségügy helyzetéről, mert a helyzet hovatovább hasonlít azon két öregúr vetélkedésére, akik a háziorvosuknál keresnek megoldást bajuk orvoslására, miszerint az egyik panaszkodik az orvosnál, hogy a szomszédja állandóan dicsekszik, hogy neki ilyen jól megy, olyan jól megy, ilyen sikereket ér el a nőknél. Kérdezi az orvosától, hogy mit tegyen. Erre azt válaszolja a doktor: hát mondja maga is!

A kormány mondja, dicsekszik, a retorika szintjén minden rendben van, ebben nincs is hiány.

Most nézzük a tényeket! Nagyon szép dolgokat mondott el Frajna Imre képviselőtársam, de meg szeretném kérdezni, hogy járt-e mostanában kórházban, beszélgetett-e betegekkel. (Dr. Frajna Imre: Volt szerencsém...) Ugyanilyen optimista véleményük van azoknak a kórházaknak - annak a 65 nagy kórháznak -, amelyek az adósságcsapdával küzdenek, mint ami itt elhangzott az előbb? A kapacitástörvényt említették többször, jelenleg is érvényben van. Mi elszámoltunk a "talpon maradás" című politikai vitanapon az egészségügyben eddig általunk megtettekkel. A kórházigazgatókkal kapcsolatosan a legutóbbi tihanyi kórházszövetségi ülésen inkább egy picit a félelem és a csönd jellemezte a hangulatot, mint az átütő nagy sikerélmény.

Én most a hozzászólásomban egy picit csak egy kis szeletét vizsgálnám az egészségügynek, a megelőzés, a prevenció és az ápolás kérdésével kívánnék foglalkozni. Szeretném önöket szembesíteni a kormányprogramban leírtakkal, majd megnézni azt, hogy ez az önök által leírt dolog mennyire fenntartható, mennyire finanszírozható, illetve hogyan van egyáltalán finanszírozva, mennyire hat a lakosság egészségi állapotára, és milyen struktúrában működik, vagy milyen struktúrában kívánják működtetni.

A programban szerepel: az egészség érték, személyes és egyben össznemzeti kincs. Ezért elhangzott már, létrehozták már a NEVI átkereszteléséből a NEFI-t, megjelent az Egészségügyi Fejlesztési Kutató Intézet, kiadták a programot, eltelt két év. Körülbelül ezeket lehet megállapítani: létrehoztuk, megvizsgáljuk, kívánatos lenne, elindítjuk, programot alkottunk - de könyörgök, konkrétan eddig még nem történt semmi!

A kormány olyan egészségpolitikát akar megvalósítani, amelynek fő feladata az egészség megőrzése - áll a kormányprogramban. Az új egészségfejlesztési stratégiában paradigmaváltást jeleznek, egy alulról építkező, össztársadalmi egészségmegőrzési programot kívánnak végrehajtani. Ez nagyon jó; egy dolog hiányzik belőle a finanszírozhatóságon kívül, hogy ki, milyen szint fogja levezényelni. Eddig én személyesen megéltem már az egészségügyben legalább három-négy nagy, össznemzeti egészségmegőrzési, prevenciós programot. Volt Csehák-program, Kertai-program, volt a mi kormányzásunk idején is egy program, és most is alakul egy program. Mit hajtottunk ebből végre? És ha azt nézzük, hogy ennek tükrében milyen a mai magyar lakosság egészségi állapota, hol állunk a halálozási mutatókban, akkor azt mondhatjuk, hogy hatékonyságukat tekintve ezek a programok nem érték el a céljukat.

Nem lehet és nem szabad négyévente, kormányzati ciklusonként egészségfejlesztési, prevenciós programokat megalkotni, rengeteg pénzt költeni rá, majd a kormányváltás kapcsán kidobni az egészet, újraépítkezni új struktúrákban, új programokkal, új pénzekkel, új feladatokkal, új szereplőkkel! Ez nem megy!

A kormány azt írta programjában: olyan pénzügyi alapot teremt, amelynek forrása az alkohol- és dohánytermékek jövedéki adójának egy része, amelyet az egészségmegőrzés céljaira fordít. Röviden: ez nem valósult meg. A kormány - elhangzott - megalkotta a nemdohányzók védelméről szóló törvényt. Valóban megtörtént. A környező országokban, de sehol a világon nincs annyi dohányterméket reklámozó óriásplakát, mint Magyarországon.

(11.50)

A kormány szűrővizsgálati rendszereket vezet be, nemzetközi tapasztalatok alapján felülvizsgálja a szükséges és hatásos programokat. Kijelentem innen, jelenleg nincs országosan folyó szűrőprogram; kellene, szükséges lenne. Beszéltünk korábban a cervix-, tehát a méhnyakrákszűrő-programról, ami sikeres volt, de abbamaradt, beszélünk az emlőrákszűrésről, amely csírájában talán megvan, de nincs országos szűrőprogram, szükség lenne rá.

A családorvoslás feladatát a gyakorlatban is kiterjeszti a betegség megelőzésére, mondja a kormányprogram. Most, amikor az önálló orvosi tevékenységről szóló törvény megalkotása után felmerült, hogy a háziorvosok a hozzájuk leadott kártyák tulajdonosait rendszeresen vizsgálják meg, finoman mondva, igen nagy volt a felháborodás a háziorvosok körében, hogy ők ezt képtelenek megvalósítani, nem tudják ellátni. Van ebben is igazság, de valamilyen módon rá kellene venni a háziorvosokat, hiszen elhangzott, az orvos-beteg találkozást fel kellene fogni szűrésnek is. Úgy állítják ki a kartonokat a doktorok sok esetben, hogy nem is találkoztak a betegeikkel. A leadott kártyák felülvizsgálata valójában szűrés lenne, de ki motiválja, ki finanszírozza a háziorvost, és mi motiválja arra, hogy elvégezze ezt a szűrővizsgálatot.

A kormány feladatának tekinti a betegellátás minden területén az ápolásfejlesztést. Visszalépés történt az otthon ápolás tekintetében, nem hangzott el a kormányprogramban semmi arról, hogy a kormány önálló diszciplínává kívánja emelni az ápolást. Hovatovább erre szükség lenne, hiszen Európában és másutt a világon az ápolás már önálló diszciplínaként szerepel, és ennek megfelelően szeretnénk az ápolónői vagy a szakdolgozói kamarát is létrehozni, amennyiben erre lehetőség teremtetik.

Azt írja a kormányprogram, hogy a kormány partnerként közelít az egészségügy szereplőihez és együttműködésre törekszik. Már elhangzott, hogy a kormánynak nem erőssége az érdekegyeztetés a partnerekkel szemben, és pontosan emiatt, hogy legyen konszenzus a szakmában arról, hogy milyen szűrőprogramot hajtunk végre, mert ha végiggondoljuk, akkor ezeket a szűrőprogramokat jelentős részben a szakma is elszabotálta. Ha nincs konszenzus a szakmán belül, hogy milyen prevenciós programot hajtsunk végre, milyen szűréseket végezzünk, akkor ezeknek a programoknak az lesz a sorsa, ami eddig volt.

Azért, hogy végre ciklusukon átívelő egészségügyi program legyen, kezdeményeztük és kezdeményezzük - és itt nyomatékosan felhívjuk a kormányzati oldal figyelmét -, hogy szükség lenne egy nemzeti egészségügyi kerekasztal összehívására, amely néhány alapkérdésben kell hogy megegyezzen; olyan alapkérdésekben, amelyek itt most újra kétségessé váltak: milyen egészségügyet akarunk, milyen struktúrában, hogyan finanszírozzuk, milyen tulajdonosi szerkezetben, milyen prioritások mentén. Nem kellene sok kérdésben megegyezni. Kellene 4-5 olyan kérdés, amelyben konszenzus van, majd ezt a nyugdíjkérdést eldöntő '90-es országgyűlési határozathoz hasonlóan deklarálni kellene, és ennek mentén végre lehetne hajtani egy hosszú távú, ciklusokon átívelő reformfolyamatot, mert így ennek nem sok értelme van, hogy négyévenként újra váltjuk. Azt hiszem, hogy az egészségügyben csak a konszenzusos dolgok vannak túlélésre kárhoztatva.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Hozzászólásra következik Kékkői Zoltán képviselő úr, a Független Kisgazdapárt képviselőcsoportjából; őt követi Béki Gabriella képviselő asszony, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Képviselő úr, öné a szó.

KÉKKŐI ZOLTÁN (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Miniszter Úr! Reform vagy retorika? - az MSZP által kezdeményezett politikai vitanap szlogenjét találónak tartom. Reform vagy retorika? - a "vagy" kötőszót kivéve. Egy XX. századi neves magyar gondolkodó, Schütz Antal figyelmeztetett, vigyázzunk a "vagy" kötőszó használatával, hiszen sokkal árnyaltabb megközelítést lehetővé tevő kötőszavai vannak a magyar nyelvnek, mint például a nemcsak-hanem-is. Ez a megállapítás jelenleg is igaz, hiszen az egészségügyi rendszer elmúlt tíz évére visszatekintve mindkét elem - reform, retorika - tetten érhető benne.

Az azt megelőző évtizedek egészségügyére sem áll a vagy-vagy disztinkció, hiszen az akkori egészségügyet is - mint az élet minden más területét - a totális MSZP-jogelőd párt politikai retorikájának egészségügyi manifesztumaként éltük meg: a legfőbb érték az ember - amíg ingyen munkára képes. Maradjunk az elmúlt tíz év egészségügyi rendszere kezelésének reform- és retorikai elemei vizsgálatánál. Korábban az egészségügyben is dúló totális tervgazdaság piacgazdasági viszonyokra történő átalakítása csak egy közigazgatási megközelítésű reformprogram irányában történő szemléletváltással vált lehetségessé. Ezen szemléletváltás után ismét konfrontálódtak a "vagy-vagy" és a "nemcsak-hanem-is" szemlélet képviselői. A korábbi totális tervgazdaság szervilisei a teljes szabadpiaci működés irányába kívánták orientálni a magyar egészségügyet, amely tisztán piaci alapon működtetett egészségügyről a működő demokráciában már bebizonyosodott, hogy a költségnövekedés arányában romlik a hatékonysága.

Az 1994-98-as év között a piaci működtetés irányában az áron aluli privatizációt előkészítő totális értékrontás, káosz tudatos előidézése történt, és ez a nemzetgazdaságot is, nemcsak az egészségügyet sújtó rablóprivatizáció meg is indult. Az 1990-98. évek közötti reformot a retorika szintjén történő leragadás és a működési és pénzügyi transzparencia teljes hiánya, továbbá az egészségügyi forrásteremtésben a társadalmi szolidaritás hiánya jellemezte.

Az egészségügyi teherviselésre is jellemző a magyarországi közteherviselés általános ismérve, miszerint a lakosság legszegényebb rétegei teremtik elő a költségvetési források 90 százalékát, és ez a lakosság javát kitevő tulajdonfosztott bérrabszolgahad a közkiadási oldalból csak minimálisan részesedik. Ez a ténymegállapítás az egészségügy vonatkozásában ugyancsak helytálló.

A legszegényebb befizető réteg akkor részesedne befizetésarányosan a szolgáltatásból, amennyiben az egészségügyi ellátás a temetkezési költségekre is kiterjedne. Mivel más mód a befizetésarányos részesedésre a rendszer átalakításáig nincs, ezért ezen hatékonyságnövelő konstrukció időleges rendszerbe építésére ezennel javaslatot teszek.

Visszatérve a működési és pénzügyi transzparencia teljes hiányára, ezt nem nekem kell itt bizonyítanom, hiszen az Állami Számvevőszék vizsgálatai történetének e vonatkozásában például az ÁSZ 1996. évi 286. számú jelentése... Hogyan beszélhetnénk az alapok pénzügyi reformjáról, amikor többszörösen bizonyított volt a pénzügyi adminisztratív ellenőrzési rendszer gyenge mivolta, az adatmanipulációk lehetőségének nyitva hagyása a rendszerben?

Mivel az egészségügyi szolgáltatásokra fordított összeg az éves GDP 4-5 százalékának felhasználását jelenti, ezért érthető a spekulációs tőke politikai csatornákon történő bejelentkezése. Ezért is érthetetlen a megalakított egészségügyi önkormányzatok által életbe léptetett, tudatosan gyenge pénzügyi ellenőrzési rendszer - illetve egy szempontból érthető. Az első két választási ciklus legnagyobb retorikai fogása a társadalombiztosítási alapok kvázi önkormányzati működtetése. Ez a látszat-önkormányzatiság a látszatszakszervezetek bevonásával és a delegáltság törvénytelen meghosszabbításával nem állta ki az alkotmányossági próbát. Ne feledjük, fél évszázados baloldali diktatúra után olyan szakszervezet kezébe kerültek ezek az állami források, amelyről minden hajdani szakszervezeti könyv fedőlapján ez szerepelt: a szakszervezet a kommunista párt elsődleges szövetségese. És mivel ennek a kvázi önkormányzatnak és ennek az egészségügyi reformnak álcázott retorikai blöffnek ezres nagyságrendben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) voltak halálos áldozatai, ezért az egészségügyi önkormányzatiság ezen rendszerváltoztatási folyamatra eső fejezete nemcsak retorika, hanem büntetőjogi hatály alá is tartozik.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő úr. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést és tisztelt képviselőtársaimat, hogy a Független Kisgazdapárt a rendelkezésére álló televízióidőben felhasználható időkeretet felhasználta. Egyben tájékoztatom önöket, hogy jelenleg a Fidesz-Magyar Polgári Párt 18 perc 47 másodperccel, a Magyar Szocialista Párt 29 perc 12 másodperccel, a Szabad Demokraták Szövetsége 1 perc 48 másodperccel, a Magyar Demokrata Fórum 5 perc 33 másodperccel és a MIÉP képviselőcsoportja 4 perc 37 másodperccel rendelkezik.

(12.00)

Ezzel a tájékoztatással együtt adom meg a szót Béki Gabriella képviselő asszonynak; egyben tájékoztatom, hogy rendkívüli módon figyelnem kell az időt is, hiszen most önnek mindösszesen 1 perc 48 másodperc áll a rendelkezésére televízióidőben történő hozzászólásra.

Öné a szó.

BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy ez a kurta idő egyetlen gondolatra elegendő, ez pedig a miniszter úr expozéjával kapcsolatos.

Egy 40 perces beszédet hallhattunk, amivel nekem személy szerint a miniszter úr csalódást okozott. Ennek a csalódásnak pedig az a lényege, hogy ez a beszéd elveszett a részletekben. Nagyon sok mindenről volt benne szó, sok konkrétumról is, de az oltóanyagról, a dohányzás visszaszorításáról lényegesen többet hallottunk, mint magáról az egész, komplett egészségügyi reformról.

Azt gondolom, a miniszter úr ebben a beszédében nagyon rosszul súlyozott, és találgatjuk az okát, hogy vajon miért: azért-e, mert nem sikerült összeszerkeszteni ezt a beszédet, vagy azért, mert a lényegről, az egészségügyi reformról komoly és fontos mondanivaló a kormány részéről nincsen.

Úgy érzem, hogy a lényegről szabad demokrata képviselőtársam, Kuncze Gábor beszélt, aki megfogalmazta, hogy egyfelől az ellátórendszernek, másfelől pedig a finanszírozás kérdésének a reformját kellene alaposan előkészíteni, végiggondolni.

Nagyon sokszor elmondjuk, hogy kevés a pénz az egészségügyben, az a kérdés: honnan lehet több pénz, ki fizessen többet - mert ugye, ha járulékcsökkentést akarunk, akkor nem lehet (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) a lakosságot tovább terhelni.

Ennyi fért bele ebbe a rövid időbe, és majd tévéadáson kívül folytatom. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

ELNÖK: Köszönöm szépen, képviselő asszony. Hozzászólásra következik Horváth Zsolt képviselő úr, a Fidesz képviselőcsoportjából; őt követi majd Házas József képviselő úr, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából.

Öné a szó, képviselő úr.

DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A konszenzus jegyében hívtak bennünket a vitára, az volt a kérés, hogy ne a múltat hánytorgassuk. Engedjék meg, hogy most e nagyon rövid időben egyetlen témakörrel foglalkozzam: az egészségügy finanszírozásának az úgynevezett duális voltával, hogy ez mit is jelent.

Annyit jelent egyszerűen lefordítva, hogy a működés költségeit - munkabért, fecskendőt, gyógyszert, áramdíjat, gázszámlát - az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által fizetett összegből kell kigazdálkodni, és az épületnek a fenntartását, a nagy értékű eszközöket, azoknak a felújítását pedig a tulajdonosnak kell vállalnia; ez utóbbi gyakorlatilag az amortizációt jelenti. Tehát amikor valaki ma azt mondja, hogy az egészségügyben nem megoldott az amortizáció kérdése, akkor nem azt mondja, hogy törvényileg nincs rendezve, hogy nem tudnánk, kinek a dolga, nem ezt mondja; azt mondja, hogy tudjuk, kinek a dolga, hiszen az önkormányzati törvény ezt rendezi, csak az, akinek a dolga, ezt nem teszi meg - és ez egy óriási különbség!

Mi történik a valóságban? Az történik, tisztelettel, hogy a kórházaink és az intézményeink nagy részének a tulajdonosai az önkormányzatok, egy kisebb részének az állam a tulajdonosa, és van egy még kisebb szelet, amelynek részben egyházak, illetve bizonyos civil szervezetek a tulajdonosai. Itt az történik, hogy az önkormányzatok vagy meg tudnak felelni ennek a feladatuknak - mert a költségvetésükben erre lehetőség adódik -, vagy nem tudnak megfelelni, és van egy pici része az önkormányzatoknak, amelyeknek lenne lehetősége, hogy megfeleljen, és mégsem felel meg. És itt nagy bajban vagyunk, mert sem az elődeink, sem mi nem tudtuk egyelőre kitalálni, hogy vajon mi az a megoldás, amivel ki lehet kényszeríteni ezekből az önkormányzatokból azt, hogy ne önként vállalt feladatokra költsék el a pénzüket, hanem arra a törvényben meghatározott, kötelező feladatukra költsenek, ami az egészségügyi ellátás fenntartását jelenti.

De ebben a rendszerben van egy igazságtalanság is, mégpedig az, hogy ha megnézünk, mondjuk, egy városi kórházat, amely kórház a város betegeit ellátja, azt a város önkormányzatának a feladata fenntartani; de nem csak azokat a betegeket látja el, ellátja azokat is - egyébként nagyon helyesen -, akik a környező településeken, egy igen széles vonzáskörzetben élnek, de azok a települések egy fillérrel nem járulnak hozzá ennek a kórháznak a fenntartásához, nincs ilyen törvényi kötelezettségük. Aztán vegyünk egy másik példát: van egy megyei kórház, amely egy nagyvárosban van, történetesen, mondjuk, egy megyeszékhelyen, és egy fillért nem fizet a nagyváros a tízmilliárdosnál nagyobb költségvetéséből ennek a kórháznak a fenntartására, miközben ez a kórház akár százezer lakosát is ellátja.

Ez egy teljesen méltatlan, igazságtalan rendszer - nincs hova mutatni, elődeink hozták létre -, meg kellene változtatni. Ezzel mindenki egyetért, legalábbis akivel eddig erről beszéltem, a kormány irányába is megfogalmazódott a Fidesz-frakció részéről, nagyon helyesen, hogy a duális finanszírozást egy egylábú finanszírozássá kellene tennünk, és egy csatornán keresztül kellene eljuttatni - ehhez viszont módosítani kell alapvető törvényeket, úgymint az önkormányzati törvényt. Önök pontosan tudják, hogy ez egy kétharmados törvény, tehát én is csak a konszenzusra hívnám fel a figyelmet. Ez alapvető problémája ma a magyar egészségügy finanszírozásának, ehhez az önök segítsége kell, és ehhez nem az önök retorikai készségére van szükségünk, hanem - kellő vita után - az önök megfelelő ujjára a megfelelő gombon, a megfelelő időben.

Egyszer már tulajdonképpen voltunk ilyen helyzetben, és azóta ezt számon is kérik rajtunk, világos célmodellt kívánnak tőlünk. Az egészségügy átalakítására megfogalmaztunk egy nagyon egyszerű és világos célmodellt: magántulajdonon alapuló, magánkézben lévő alapellátást szeretnénk; magántulajdonon alapuló, magánkézben lévő járóbeteg-szakellátást szeretnénk; és olyan kórházakat szeretnénk, amelyeket a tulajdonosai fenntartanak egy egycsatornás finanszírozási rendszeren belül, amellyel megfelelő invesztíciós költségeket tudnak biztosítani.

A háziorvosi praxisoknak az önálló orvosi tevékenységről szóló törvényjavaslat kapcsán megpróbáltuk a magánkézbe adását. Ennek egyetlenegy igazi korlátja volt, az a bizonyos kétharmados önkormányzati törvény, amelynek a módosítását beterjesztettük a Ház elé - nem szavazták meg. Ismételten kérem önöket: akár térjünk vissza erre is, módosítsuk akár még egyszer ezt a törvényjavaslatot, nyúljunk hozzá azokhoz a kétharmados részekhez, amelyek miatt - mi is tudjuk - biceg a törvény. De azért biceg, mert nem tetszettek hozzájárulni ahhoz, hogy két lábon járhasson erőteljesen. (Dr. Vojnik Mária: Nem is volt ilyen előterjesztés!) Képviselő asszony, tanulmányozza a Magyar Országgyűlés jegyzőkönyvének a megfelelő, idevonatkozó részeit, tanulmányozza azokat a javaslatokat, amelyeket a képviselők módosításként beterjesztettek, és azt is, hogy milyen gombot nyomott ön, amikor a kétharmados részről szavazott! (Dr. Vojnik Mária: Nem volt ilyen előterjesztés!)

Engedjék meg, hogy nagyon röviden - mert egy picit gyorsabbnak sikerült lennem, mint akartam - két mondatot szóljak szűkebb szakterületemről, a fogászatról. Megint nem visszafelé szeretnék mutogatni, csak az a lórúgás, amely a magyar lakosság száját és fogait érte '96 környékén, egész egyszerűen fogelvesztéseket eredményezett, fizikailag. A fogászatban egy fog megtartása, a rágóképesség, -funkció helyreállítása nagyon nagy költség. A fájdalomcsillapításnak van egy roppant egyszerű módja: ha a fogat eltávolítják. Ezeket a fogakat a szakma - a legjobb akarata ellenére, a betegek kérésére, akik elmondták, hogy anyagi okok miatt nem vállalják a kezelést - eltávolította. Nagyon, de nagyon rossz érzés ilyen beavatkozást végeznie egy orvosnak, de ezt a fájdalomcsillapítás miatt, mivel a beteg más lehetőséget nem vállalt, mert nem volt hozzá megfelelő anyagi tehetsége, a szakma, síró szemmel, elvégezte. Jelen pillanatban ránk vár az a feladat, hogy azt a foghiányt, azt a fogatlanságot, amit létrehoztak, pótoljuk. Konszenzus ide, konszenzus oda, azok a fogak elvesztek.

Ha megpróbáljuk tételesen végignézni, milyen lehetőségünk van a fogászat területén, akkor azt lehet mondani: a legfontosabb, tűzoltó lépéseket megtettük. A gyermekkorúaknak - akik körét kiterjesztettük olyan módon, hogy amíg iskolás korban vannak, amíg iskolába járnak, és ez nyilván a középiskola végét jelenti - megoldottuk a fogászati ellátását, a fogpótlását is. Valamilyen szinten viselhető a nyugdíjasréteg vonatkozásában a legegyszerűbb és legolcsóbb rágófunkció-helyreállító kezelés, ez valamilyen szinten elviselhető határon van. Ugyanakkor elviselhetetlen a fogpótlási kezelések költsége az aktív vagy felnőttkorban lévő, pontosabban 19 és 60 közöttieknek, különösen akkor, ha magas esztétikai igényt kielégítő, modern anyagokkal szeretnénk pótoltatni - ezen a területen valamifajta továbblépésre lesz szükségünk.

(12.10)

Engedjék meg, hogy még utoljára egy olyan kérdésről beszéljek, amely szintén a fogászathoz kapcsolódik. Nemcsak a fogakat vesztettük el, hanem egy olyan rendszert, egy olyan hálózatot is elvesztettünk, amely a gyerekeink fogainak az épen maradását szolgálta; ez a rendszer gyakorlatilag 1996-ban szinte teljes egészében felbomlott. Ezt a rendszert újrateremtjük, ez folyamatban van, hiszen ez a fogászati betegségek megelőzését szolgálja, ami, innen is elmondhatom, egy roppant egyszerű dolog: megfelelő időben, jó eszközzel, megfelelő gyakorisággal fogat kell mosni - ez a kulcs, ez a trükk. Ezt a gyerekeinknek lehet megtanítani, időben, amikor belső igényükké válhat, úgyhogy ebben az irányban mindent megteszünk. Egyéb területeken olyan nagy a lemaradás, akkora károkat okozott az elmúlt időszak, hogy csak tűzoltásra van lehetőségünk.

Engedjék meg, hogy még három olyan területről beszéljek, amit programszerűen kell végrehajtanunk, és ez a három nagy terület, amelyeket már említett, sőt talán még kérésként is megfogalmazott a Fidesz-frakció a kormányzat irányába, a két legnagyobb halálok: az egyik a szív- és keringési betegségek, a másik a daganatos betegségek megelőzése. És itt arra kell felhívni a figyelmet, hogy önmagában az egészségügy nem vállalkozhat csak egyedül ennek az egésznek a megelőzésére, de egy program generálására, gerjesztésére, egy olyan szemlélet kialakítására az országban, amellyel ez megelőzhető, arra vállalkozhat, és vállalkoznia is kell.

És legvégül hívom fel a figyelmüket egy nagy népesedési problémánkra, tudjuk, hogy milyen a demográfiai helyzetünk. Van egy népbetegség, amelyről nagyon keveset beszélünk, sokan szégyellik, sokan nem is tudják igazán, hogy betegség, ez a meddőség, a gyermektelenség. Ez közel 15 százalékát érinti a magyar lakosságnak a felmérések szerint, ami azt jelenti, és az orvosaink azt mondják, hogy Európában jó helyen állunk, szakmailag jó helyen vagyunk ennek a kezelésében. Ha ezeknek a családoknak csak a felét gyermekáldáshoz tudjuk juttatni, akkor az 6, 7, esetleg 8 százalékot jelent. Ajánlom figyelmükbe, ez egy olyan terület, amelyen programszerűen kell lépnünk, és ez szintén nem csak az egészségügy feladata, ennél egy sokkal összetettebb kérdésről van szó, de talán kiutat jelenthet a demográfiai mélypontról.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)