Felszólalás adatai

Ahogy az egyes ember életében, úgy a nagyobb közösség történetében is a múlttal való szembenézés és a múlt feldolgozása a felvállalt, őszinte gyásszal kezdődik. Nemcsak a veszteséget elszenvedő egyén szempontjából közömbös, hogy milyen színű diktatúra pusztította el szülőjét, barátját vagy gyermekét, a szenvedés általános és közös. Az emberi szenvedés tömegtermelésében pedig megosztott első hely illeti meg a két XX. századi totalitárius rendszert, a kommunizmust és a nácizmust. Ahogy a szenvedés közös nevezőt teremt, ugyanúgy nem lehet erkölcsi különbséget tenni a felelősség kérdésében sem. Rudolf Höss, az auschwitzi tábor parancsnoka és Garasin Rudolf, Recsk és a magyar táborok ÁVH-s főnöke ugyanúgy, ugyanolyan értelemben voltak tömeggyilkosok. Nincs helye tehát semmilyen versenyeztető összevetésnek.

De a szenvedés nemcsak erkölcsi minőségében teszi egyenrangúvá, részvétet érdemlő, meggyászolandó felebaráttá az áldozatokat. A két totalitárius rendszer abban is közös volt, hogy a legkülönbözőbb meggyőződésű világnézetű egyéneket minősített kiiktatandó tényezővé. Különösen igaz ez a háború után munkatáborokba, gulágra hurcolt százezrekre. Számosan voltak köztük jobb- és baloldali meggyőződésű magyarok, de talán még többen politikával semmilyen módon nem foglalkozó szerencsétlen áldozatok, akiket szinte véletlenszerűen szippantott be a gulágkonszern rabszolga-termelési terve.

Egészen elképesztő esetekről is van tudomásunk. Halad a szerelvény, a vagonok zsúfoltak a szerencsétlen sorsú áldozatokkal, ám az egyik orosz őr észreveszi, hogy valamelyik csoportban létszámhiány van. Egy kis falu mellett lassít, megáll a szerelvény; katonák ugrálnak le a vonatról, és az éppen a kútra vízért menő fiatalasszonyt mindent további nélkül bevágják a vagonba. Darab, darab - és ez nem egyedi eset volt. Sokan kerültek úgy tragikus helyzetbe, hogy szinte nem is értették, mi történik velük. A főhajtás során jó, ha erre is emlékezünk. Én magam is úgy nőttem föl, hogy csak suttogva, félelemmel telve mondtak egy-egy mondatot a szörnyűségekről, családi körben is, rokonok között is.

1990-re jutottunk el odáig, hogy lehetőségem nyílt a málenkij robot útvonalának lefilmezésére Kárpátalján. Szolyváig mentünk, hiszen itt volt a központi gyűjtő- és elosztótábor. Találkozhattam túlélőkkel, az áldozatok leszármazottaival, megemlékezéseket, újratemetéseket tartottunk. A tábor látványa, hangulata szavakkal nehezen visszaadható, az emberek fájdalma pedig megrendítő volt. Még ekkor is érzékelni lehetett szavaikban, tekintetükben a félelmet és a rettenetet. A szemtanúk, túlélők elbeszélései is tele voltak szorongással, jóllehet érzékelhető volt az alapvető emberi vágy a megemlékezésre, a gyötrelmek kibeszélésére, az egész rémséges időszak megismertetésére.

A diktatúrák története ugyanis mindig rendkívül sok fehér foltot tartalmaz. Nem ismerjük a málenkij robot áldozatainak pontos számát, csak becsléseink vannak arról, hogy összesen hány magyar állampolgár raboskodott a gulágon. A történészek munkáját így különösen nehézzé teszi, hogy a fogva tartó szervezet másik állam erőszakszervezete volt. Nem tudunk bizonyosat arról, hogy milyen iratok maradtak fenn, és milyen adatok tűntek végleg el a gulág bürokratikus hordalékából. Itt azonban a magyar államnak még lehetnének eszközei. Ha közös az akarat a történelmi tisztánlátásra, akkor talán tenni is lehetne valamit a történészek munkájának megkönnyítésére.

A főhajtás, a gyász, az erkölcsi elégtétel elengedhetetlen a múlt lezárásához. A XX. század totalitárius rendszerének áldozatai különböző okból, különböző helyzetekben, különböző állami szervek erőszakkitörései nyomán váltak áldozattá. Helyes és támogatjuk a megörökítést szolgáló szándékot. De kérjük, fontolják meg, hogy az emléknapok számának szaporítása egy bizonyos ponton túl az eredeti szándék ellen is hathat. Nem növeli a történelmi érzékenységet, hanem éppen a fásultságot fokozhatja. A megemlékezésre vagy visszatekintésre nemcsak az erkölcsi késztetés miatt van szükség, jóllehet a morális adósság kiegyenlítése a legégetőbb, hanem a történelmi tudat pontosítása is kiemelkedő feladat.

Az én generációm sajnos azt szokhatta meg az iskolai évek alatt a korabeli híradásokat, elemzéseket látva, olvasva, hogy a XX. század történelmének egy részét elhallgatják, egy másik részéről szemérmetlenül hazudnak a korszak korifeusai. A történelmi köztudatban és a közvélekedésben a múltról kialakított kép a tudományos igényességen, a pontos ismereteken túl a jelen értelmezéséhez és a jövő alakításához is nagyban hozzájárul. Így találkozik az áldozatokra való visszaemlékezés erkölcsi kényszere a jövőért vállalt morális felelősséggel.

A Lehet Más a Politika ennek reményében és képviseletében támogatja a határozati javaslatot. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az LMP, szórványos taps a kormányzó pártok és a Jobbik padsoraiból.)