Készült: 2024.03.29.14:20:39 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

74. ülésnap (2003.05.27.), 169-171. felszólalás
Felszólaló Demeter Ervin (Fidesz)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 5:36


Felszólalások:  Előző  169 - 171  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DEMETER ERVIN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Engedje meg, hogy ennek a vitának a kezdeteként és a másik lezárásaként - olyan sok észrevétel érkezett a felszólalásomat megelőzően a felszólalásomhoz - elmondhassam most már végleg a felszólalásomat.

 

ELNÖK: Parancsoljon!

 

DEMETER ERVIN (Fidesz): Legyen meg az is hozzá, ha már kritikát mondtak róla anélkül, hogy elhangzott volna.

Körülbelül ott tartottunk, amikor próbáltam vázolni a nemzetközi kötelezettségeinkből adódó információvédelmi rendszert, párhuzamosan mellé téve a hazait, illetve annak a hiányosságait, és hogy 2000 decemberében történt kezdeményezés arra, hogy ez egy egységes és jobb szabályozás legyen - és körülbelül ott tartunk ma is, mint 2000 decemberében.

Az előző felszólalásomban elmondottak alapján a feladat kettős, és egyszerre elvégzendő. El kell végezni az európai jogharmonizációhoz kapcsolódó feladatainkat. Zárójelben megjegyzem, hogy 99 százalékát az Európai Unió végzi el, kialakítja a biztonsági rendszert, nekünk 1 százalékát kell, a fogadó részt és annak a garantálását, hogy betartjuk, biztosítani, és el kell végezni a nemzeti információk korszerű védelmi rendszerének a kialakítását. A száz százalékát nekünk kell megtenni ennek a feladatnak. A hatályos titokvédelmi törvényt ennek megfelelően kell módosítani nekünk ebben a kérdéskörben. Ez az álláspontunk.

Az előkészületek, mint ahogy mondottam, az Orbán-kormány alatt megkezdődtek, konkrét elemeire is hivatkoztam. Ezek az előkészületek akkor elsődlegesen a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok sürgetésére születtek meg. Ennek az oka az, hogy a szolgálatokat irányító miniszter felügyeli a Nemzeti Biztonsági Felügyeletet, aki a minősített NATO-információk, illetve a törvény elfogadását követően az európai uniós információk védelméért is felelős, de a személyi biztonsági feladatok döntő részét is a nemzetbiztonsági szolgálatok végzik. Ezek fő vonalakban a nemzetbiztonsági ellenőrzések. Ők, mármint a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok biztosítják az iparbiztonsági ellenőrzések operatív hátterét és annak döntő részét, hogy csak a legjelentősebbeket említsem, de a Rejtjel Felügyelettől kezdve még nagyon sok tartozik ide.

A Belügyminisztériumhoz tartozott klasszikusan a feladat, alapvetően a papír alapú információk és a papír védelme. Megítélésem szerint a rendszer azért korszerűtlen, mert egyrészt kizárólag papír alapú, másrészt nem magát az információt védi, hanem az adathordozót, tehát jelen esetben a papírt. Éppen ezért szükséges ennek a rendszernek a korszerűsítése.

Néhány szóban az előttünk lévő törvényjavaslatról:

A törvényjavaslat az indokolása szerint, és ahogyan önök is mondják, hazánk Európai Unióhoz történő csatlakozásával összefüggő és a magyar minősítő rendszer harmonizációs célú átalakítását célozza meg, azonban a normaszöveg ezen a célon túlmegy, amikor nemcsak az EU-s titokvédelmi szabályok magyar jogrendbe történő átvételére, hanem a nemzeti titkaink esetében egy új típusú, négyszintű, úgynevezett kár központú titokvédelem meghonosítására tesz javaslatot. Nos, ez az új minősítési rendszer teljesen kidolgozatlan, mivel csak absztrakt módon határozza meg a titokszintek közötti különbséget. Ahhoz, hogy ez megfelelően tudjon működni, a titokvédelem különböző aspektusainak - adminisztratív biztonság, személyi feltételek, fizikai és informatikai biztonsági követelmények -, valamint a titokvédelemhez kapcsolandó büntetőjogi és szabálysértési jogintézmények négyszintűvé tételére is szükség van, és erre is sort kellene keríteni.

 

(16.10)

 

Említettem hibájának, a jelenlegi javaslatnak is hibája, mint a rendszernek, hogy ez a javaslat is továbbra is csak a papír alapú minősített adatok rendszeréből indul ki, holott az elektronikus aláírásról 2001-ben elfogadtunk egy törvényt, ami lehetővé tette az elektronikus okiratot. A következő feladat, különösen az információs társadalom kihívásaira tekintettel, a minősített elektronikus ügyirat megteremtésének és annak a biztonsági rendszerének a kialakítása, és hasonlóképpen a magyar, a nemzeti rendszerben is meg kell oldani (Az elnök jelzi az idő leteltét.) az iparbiztonsági ellenőrzést.

Összefoglalva tehát, az a javaslatunk, illetve az a véleményünk a törvényjavaslatról, hogy a három titokvédelmi rendszer egymással nem kompatibilis, ami nem fenntartható; a minősítéseknek nincsenek meg az egzakt kategóriái, az újonnan bevezetendőknek; és az információk kezelése, tárolása a NATO, az EU és a nemzeti között nem harmonikus. Tehát nem végzi el a törvény azt a feladatot, ami célja lenne, ezért nem tudjuk ilyen formában támogatni, és az általános vitára sem tartjuk alkalmasnak.

Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  169 - 171  Következő    Ülésnap adatai