Felszólalás adatai

TÓTH FERENC (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A szakképzés minősége központi kérdés a foglalkoztatás szempontjából. Megfelelő számú, jól képzett szakember nélkül nem bővülhet a munkaerőpiac, s nem teremthetők új munkahelyek. Ezért különös figyelmet érdemel a szakképzés módja és minősége.

A törvényjavaslat alapvető törekvésével egyetértünk, még ha a részletekben látunk is gondokat. A javaslat szerint a szakiskola 9. évfolyamától szakképzés folytatható, az órák eddigi 40 százaléka helyett azok 50 százaléka fordítható szakképzési jellegű órákra. Tekintve, hogy a szakiskolában 40 százalékos a lemorzsolódás, a változás égető problémára keres megoldást.

(13.00)

Megjegyzendő, hogy miután ez pusztán lehetőség, ezzel gyakorlatilag kétféle szakiskola jön létre. Mindez azonban kevés abból a szempontból, hogy a szakiskola csak akkor lesz eredményes, ha mindenekelőtt a tanulók személyiségfejlesztésére összpontosít, hogy a tanulás a motivált és eredményes munkavégzés emberi feltételeit ilyen módon megteremtse. Amíg erre érdemi lépések nem történnek, addig minden pusztán adminisztratív lépés marad. A szocialista-szabad demokrata kormány többmilliárdos szakiskolai programja e téren semmilyen eredményt nem volt képes felmutatni az elmúlt hét esztendő alatt.

A szakközépiskolában is változást hoz a törvényjavaslat, mert a 9-10. évfolyamon eddig végzett szakmacsoportos alapozás ezután beszámít az OKJ által előírt kötelező óraszámba. A törvényjavaslat azonban nem ad választ a 11-12. évfolyamon folyó szakképzési jellegű tevékenység finanszírozásának problémájára. Pedig kedvező a javaslat abból a szempontból is, hogy a szakközépiskolai szakképzést olcsóbbá teheti azzal, hogy érettségi után így legfeljebb egy évet maradnak a fiatalok az intézményben a szakképzettség megszerzésére, és nem kettőt. Ezzel megrövidül a szakiskola képzési ideje, ami a nyelvi előkészítő évfolyammal és az érettségi utáni szakképzéssel az elmúlt években irreálisan hosszúra, hétévesre nyúlt.

Ez csöppet sem vonzó azoknak a fiataloknak, akik ugyan képesek és hajlandók igényes szakmai képzettség megszerzésére, de a helyzetüknél, motivációjuknál fogva nem érdekeltek abban, hogy ezért 6-7 évig bennmaradjanak a középfokú oktatásban. Meg kell jegyeznem, valószínűleg mélyebb probléma is meghúzódik amögött, hogy a fiatalok körében kevésbé népszerű a szakiskola. Ez ugyancsak végiggondolásra szorul. A megoldás azonban aggályokat is támaszt. Az emelt szintű érettségire való felkészítés ezzel lehetetlenné válik, mert az időkeretet a szakképzési feladatok felemésztik. Ez érvényes a szakmai alapozó tárgyakra is; holott a szakirányú további tanulmányok, a szakmai fejlődés szempontjából ezek magas szintű elsajátítása kívánatos.

Érdemes egy lépést hátrább lépnünk, hogy megnézzük, miként illeszkedik a törvényjavaslat a szabályozás egészébe az iskolai lemorzsolódás csökkentése szempontjából. Azt kell látnunk, hogy a törvényjavaslattal újabb módozat alakul ki az iskolai lemorzsolódás csökkentésére, valójában azonban nem garantálja a megfelelő megoldást. A szocialista-szabad demokrata kormányzás alatt született a felzárkóztató oktatásnak az az átalakítása, amely azt már a 15 évesek előtt megnyitja, a normál oktatásból való kilépést pedig még inkább megkönnyíti. Egyidejűleg irreálisan megnyújtotta a képzési időt, amiből az is látszik, hogy meg sem értette a felzárkóztató oktatás valódi célját. Ha valahol, az iskoláztatásnak ezen a szintjén elkelt volna az a kiemelt pénzügyi és szakmai támogatás, amely mindenkit szilárd kulturális alapkészségekhez juttat. Különösen értendő ez a roma gyerekekre. Ezzel szemben képmutató módon szentesítette azt a lehetőséget, hogy aki nem akar tanulni, annak ne is kelljen törnie magát.

Ideje a kormánynak eldönteni, hogy esélyegyenlőségen mindössze az esélyek formális javítását érti-e vagy valódi felzárkóztatást. Ha ez utóbbit, akkor támogatnia és nem megszüntetnie kellett volna a francia mintára a polgári kormány alatt itthon kísérleti keretek között elindított programot is. Ebben kiemelt oktatási térségeket hoztunk létre, ahol központi pénzügyi és szakmai támogatás mellett záros időn belül vártuk az oktatási eredmények kézzelfogható javulását. A franciák sikerrel alkalmazzák ezt olyan területeken, ahol magas a bevándorlók aránya. Ugyan a kormánytól hallottunk olyasmit, hogy kiemelt térségeket hoz létre, ebből nem lett semmi, mindössze központi program és követelmény nélküli pótlékot adtak a hátrányos helyzetűekkel foglalkozó pedagógusoknak. Bár ők ezt megérdemlik, az eredménycentrikus megközelítés más megoldást diktált volna.

A szakiskola felzárkóztató funkciója mellett megjelent az elmúlt években az a törekvés is, ami a közismereti és szakképzés intézményi, szervezeti szétválasztására irányul. Ez ugyancsak nincs összehangolva a közoktatási törvény jelen módosításával. Mindennek tetejében a szakképzés regionális irányításának a kormány által pártolt modellje rendkívül nehézkessé teszi a szakképzés alkalmazkodását a helyi viszonyokhoz, a változó feltételekhez, holott ennek kitüntetett szempontként kellene megjelennie a szakképzés fejlesztésében. Azt látjuk, hogy a szakiskolai oktatás strukturálisan rendkívül kusza, végiggondolatlan, egymásnak ellentmondó célok fejeződnek ki benne, működése, változása, átalakulása igen nehézkes és pazarló. Rendkívül sokba kerül az országnak, hogy a szocialisták nem tudják, mit akarnak, és ez rányomja a bélyegét erre a törvényre is.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.