Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

L. SIMON LÁSZLÓ, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, hogy államtitkár úr az előterjesztésnek a lényegét jól foglalta össze, úgyhogy csak néhány dologgal szeretném kiegészíteni vezérszónoki hozzászólásomban.Egy kicsit visszább mennék a múltidézésben, mint ő, hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy 2010-et megelőzően, tehát a második Orbán-kormány munkájának megkezdése előtt a magyar filmipar milyen válságos helyzetben volt, a magyar filmipar is és a magyar filmművészet is, hiszen soha nem látott mértékű adósságot halmozott fel az a Magyar Mozgókép Közalapítvány, amely egyébként állami forrásokból hivatott azt a célt szolgálni, hogy értékes magyar filmalkotásoknak a létrejöttét, kereskedelmi forgalomba és a közösséghez való eljuttatását segítse, támogassa.

Ennek a Magyar Mozgókép Közalapítványnak a konszolidálása egyáltalán nem volt egyszerű a közalapítvány jogi státusza miatt, és a szakmai ellenállás is érezhető volt. A filmes szakma, mondhatni, értetlenséggel, némi távolságtartással, nem egy esetben erős kritikával illette a második Orbán-kormány kormányra kerülését követő időszakban azt a rehabilitációs munkát, amelyet megkezdtünk. Ugyanakkor azt kell hogy mondjam önöknek, tisztelt képviselőtársaim, hogy az idő a kormány törekvéseit igazolta, és ezt egyébként a magyar filmes társadalom is visszaigazolta, és elfogadta, sőt az újonnan felállt rendszernek az értékeit el is ismerte.

Különösen nagy tisztelettel kell megemlékeznünk Andy Vajna kormánybiztos úrról, aki a filmes világ, az egész nemzetközi filmes világ egyik kimagasló teljesítményt nyújtó producereként hazatérve szülőföldjére sikeresen konszolidálta a Magyar Mozgókép Közalapítvány által felhalmozott mérhetetlen nagy veszteséget, és sikeresen állította fel azt az új filmtámogatási rendszert, amelynek eredményeképpen gazdasági értelemben is eredményes és esztétikai értelemben is eredményes alkotások születtek.

Ugyanakkor ne menjünk el a mellett a tény mellett, hogy az elmúlt években, miközben elismerte a filmes társadalom is, és elismerte a szélesebb közönség és a politikai közvélemény is azt, hogy sikeres volt a Magyar Mozgókép Közalapítvány felszámolása és az új filmtámogatási rendszernek a felállítása, hogy valóban értékes művek is létrejöttek, és két Oscar-díjat is sikerült ezen időszak alatt és más nemzetközi elismeréseket is a magyar filmeseknek begyűjteniük, aközben komoly szakmai, mondhatni identitáspolémiák alakultak ki a magyar nyilvánosságban és nemegyszer itt a Házban is vagy éppenséggel a parlament Kulturális bizottságában. Hiszen nagyon sok kérdőjel, nagyon sok hiányérzet az, ami megfogalmazódott bennünk, aminek hangot adtunk. Egyébként ez nem kormánypárti vagy ellenzéki törésvonalak mentén alakult ki, hanem alapvetően azt hiányoltuk mind a kormánypárton, mind az ellenzéken, mind a szélesebb nyilvánosságon belül, hogy akár a kormánybiztos úr által irányított filmtámogatási rendszer, de részben a Mecenatúra Alap is sok-sok olyan produkció létrejöttét nem tudta segíteni  nem feltétlenül a szándék hiányzott, hanem a megfelelő struktúra és a megfelelő finanszírozási, illetve jogszabályi háttér , tehát sok-sok olyan alkotásnak a létrejöttét nem tudta szolgálni, amelyek egyébként hitünk és reményünk szerint a magyar nemzeti identitás megerősítéséhez, kiteljesítéséhez tudnak a művészet erejével hozzájárulni.

És ne becsüljük le ezt az erőt, tisztelt hölgyeim és uraim, hiszen jól tudjuk, hogy például a történelmi filmek esetében milyen nagy hatást tud egy jó, egy igényes, egy széles közönséget megszólítani képes film kiváltani. Egészen más egy történelmi játékfilmnek a közönsége, a bennük megfogalmazódó üzeneteknek a hatásmechanizmusa, mint mondjuk, a történészi szakmunkáké.

És úgy látszik  én rendszeresen beszélek a második világháború utáni kommunista diktatúrának a történelmi kataklizmáiról , hogy a történészek, főleg a legifjabb nemzedék azt a hiánypótló munkát, amelyet a rendszerváltozáskor megkezdtek, azt szinte már lehet mondani, hogy sikerre vitték. Hiszen akár az állambiztonságnak a működéséről, a diktatúra más szerveinek a működéséről, egyáltalán az állampártnak a működési mechanizmusairól, a diktatúra lelket, szívet romboló hatásairól számos értékes, tudományos munka jelent meg, és ezek a munkák hatást gyakoroltak a közoktatásra is és a tankönyvek szerzőire is.

De valljuk be őszintén, hogy egy történészi szakmunkát a széles közönség nem olvas el. Ugye, egy történészi szakmunka nem képes azt a hatást kiváltani, mint mondjuk, egy katarzist elérő, jelentős művészeti alkotás, amelyet sokan néznek meg a mozitermekben. Számtalanszor beszélgettünk arról a Kulturális bizottságban is, hogy azok a filmek, mint például a németeknél a Mások élete című nagy hatású film, amely a Stasi működését dolgozta fel, azok megrázó erejűek voltak, és nemcsak a német nézőközönség számára mutatták meg a kommunista rendszernek az összetettségét, ellentmondásosságát és mérhetetlen kegyetlenségét, hanem egyébként a kelet-európai blokk utódállamainak a közönsége is ebből a filmből tudhatta meg, ismerhette meg, hogy hogyan is működött az állambiztonság, és milyen hatással volt az emberi lélekre, milyen módon nyomorította meg emberek, családok mindennapjait és generációkon keresztül az életét.

(15.20)

Ha csak ebből az egy példából indulunk ki, akkor bizony joggal vetettük fel azt, hogy hasonló filmalkotásokra szükség lenne. S aztán az előbb államtitkár úr által idézett Trezor filmet és sok más filmet is lehetne mondani. Úgy néz ki, hogy az utóbbi négy-öt évben ez a televíziós játékfilmgyártásban meg is indult, és nagyon értékes, nagyon izgalmas történelmi filmek készültek, például az első világháborúról. Gondoljanak a Szürke senkik című filmre, amely az első filmalkotás az első világháborúról. Nincs más játékfilmünk, művészi erejű alkotásunk. Igaz, hogy ez csak egy ötvenvalahány perces televíziós film, de végre elkészült egy jó minőségű, jó forgatókönyvű, izgalmas és az első világháború befejezésének traumáját is fölmutatni képes film. De az első világháború utáni időszakból nincs, gondoljunk Trianonra, a trianoni traumára, vagy a két világháború közötti Magyarország történetére, az újrakezdésre, az újjáépítésre, aztán a második világháborúra, a második világháború utáni időszakra, különösen a kommunisták hatalomátvételére és az azt követően kialakult egypárti diktatúrára. Mindezek olyan témákat adnak, és olyan személyes élettörténetek, sorsok sorjáznak előttünk, amelyekből mind-mind az ifjúság, a széles közönség számára is nagy-nagy erejű alkotásokat lehet készíteni. Ezek azok a filmek, amelyeket hiányoltunk az elmúlt években.

S persze egy-egy vita során előkerültek ezen túli távlatosabb témák is a középkorból vagy a honfoglalás időszakából. Olyan fontos filmek, amelyek nagyon jó témákat tudnának feldolgozni, és amelyekhez hasonlókat Európában és a tengerentúlon az elmúlt években elkészítettek, és amelyek nagy hatással voltak az adott társadalmakra, amelyekben legyártották őket; de nemcsak a saját országukban, hanem a filmforgalmazás révén adott esetben nálunk is.

Az ember mindig joggal teszi föl azt a kérdést, hogy nekünk miért kell megnéznünk ennyi amerikai történelmi játékfilmet. Nagyon jó történelmi játékfilmekről van szó; de ha látjuk és egyre jobban ismerjük az amerikaiak történelmét, ha ismerjük az ő mitológiáikat, ismerjük azokat az egészen kisvárosi szintig menő történeteiket, amelyek általános emberi tanulságokkal is szolgálhatnak, akkor miért nem látjuk ezeket a történeteket a mi saját világunkból.

Hány amerikai sportfilmet láttunk az elmúlt évtizedekben! Ők például egy kisvárosi kosárlabdaedző történetéből hatalmas nagy sztorit tudnak produkálni. És itt van a mi magyar sporttörténetünk, amely csodás sztorikat tudna a felszínre hozni. Gondoljanak például Halassy Olivérre, arra a fantasztikus vízilabdázó olimpiai bajnokra, hosszútávúszó, gyorsúszó bajnokra, akinek kisgyerekkorában a villamos levágta az egyik lábát, és így lett magyar bajnok, Európa-bajnok, világbajnok és olimpiai bajnok. S ha az egész élettörténetét végignéznénk, hogy a második világháború után hogyan ölték meg a szovjet katonák, a „dicsőséges fölszabadítók”, hogyan rángatták ki az autójából, akarták elkobozni az autóját, és lőtték le, ez micsoda történet, milyen szerteágazó, milyen nagy sztori, amiből az amerikaiak már rég játékfilmet csináltak volna. De bárkit említhetnék a magyar sporttörténetből, akik tényleg történelmet írtak. Ezek a sztorik  fogalmazzunk így , ezek a közös narratívák igenis méltók arra, hogy olyan filmek készüljenek belőlük, amiket nemcsak a magyar közönség néz meg, hanem megnéznek a közép-európai baráti országok nézői is, megnéznek Európa mozijaiban, és jó esetben megnéznek a tengerentúlon is.

Nem vitatva azt, hogy sok értékes mű is megszületett, úgy gondoljuk, hogy még sok létrehozására és támogatására is van szükség. Mi más, ha nem ez motiválta a kormányt abban, hogy végre egységesítse a filmtámogatási rendszert? Mi más, ha nem éppen egy olyan struktúra felállítása fogalmazódott meg a kormány, illetve a feladatok előkészítésével megbízott kormánybiztos, Káel Csaba fejében, hogy egy új, korszerűbb, a párhuzamosságokat fölszámoló rendszer jöhessen létre, hogy még több sikeres, minőségi alkotás készülhessen Magyarországon?

Azt gondolom, hogy ezt támogatnunk kell párthovatartozástól függetlenül. Egy olyan előterjesztés fekszik előttünk, amelyet, azt gondolom, az ellenzék is méltán tud majd támogatni. Ne csak olyan szimbolikus erejű ügyekben tudjunk összefogni és pozitívan megnyilvánulni, mint az előző napirend esetében a kiváló író, költő, Zrínyi Miklós emlékezete, hanem ilyen konkrét törvényekben is össze tudjunk fogni, és tudjuk azt mutatni, hogy egy jó rendszer fölállítása nemcsak a kormány érdeke, hanem azt az ellenzék is tudja támogatni.

A kormánynak azt a kiemelt célját, hogy továbbfejlessze, erősítse a magyar filmipart, alapozva az elmúlt évek eredményeire, alapozva arra, amit Andy Vajna kormánybiztos elvégzett, illetve alapozva arra, amit a televíziós mecenatúra programban is megvalósítottak, a Film Mecenatúra és Televíziós Kollégium által létrehozott támogatási rendszerben is megvalósítottak, azt gondolom, hogy egy sokkal hatékonyabb, sokkal átgondoltabb, sokkal eredményesebb támogatási rendszer kereteit tudjuk ma itt meghatározni, megalapozni.

S aztán a következő kérdés az, hogy ha elfogadtuk ezt a törvényt, akkor ténylegesen a létrejövő nemzeti filmintézet, amely a törvény szándéka szerint 2020. január 1-jével állna föl, miképpen tudja majd valóban ellátni azt a feladatot, milyen személyi, infrastrukturális és anyagi garanciák lesznek arra, hogy a jogalkotói szándékot be tudja teljesíteni. Én ebben a kérdésben is bizakodó vagyok, már csak Káel Csaba személye miatt is. Én ebben a kérdésben is optimista vagyok, már csak az egész kezdeményezés mögötti szakmai konszenzus miatt is. Úgyhogy arra biztatom képviselőtársaimat, hogy hasonló optimizmussal támogassák ezt a törvényjavaslatot.

Nem titok tehát abból kiindulva, amely polémiákra az előbb utaltam, hogy a kormány számára is világos, hogy azok a hiányok, azok az igények, amelyek a nyilvánosságban is és a parlamenti vitákban is megjelentek, bizony orvosolandó problémák. Éppen ezért a kormánnyal együtt szeretnénk azt elérni, hogy a filmipar jobban szolgálja a nemzeti identitásunkat, hogy a filmipar a nemzeti identitás egyik kiemelt forrása legyen, hogy olyan filmek készüljenek a magyar adófizetők pénzéből, a sok-sok értékes vígjáték, a sok-sok értékes dokumentumfilm és a sok-sok érdekes lélektani dráma mellett olyan történelmi filmek is készüljenek, amelyek a széles közönségnek erősíthetik meg az identitását.

Tisztelt Képviselőtársaim! Számos hasonló intézmény működik Európában. Dániát tudnám példának hozni, Írországot tudnám példának hozni, vagy a Franciaországban nagyon régóta működő támogatási programot. Ezek a pozitív példák mind arra ösztönöznek bennünket, hogy hasonlóan szervezzük át a jelenlegi Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt.-t és a filmkollégiumokat, és hozzuk létre 2020. január 1-jétől a nemzeti filmintézetet.

Ráadásul, tisztelt képviselőtársaim, nagyon fontos az, hogy az egységes cégszerkezetbe olyan elemeket is fogunk tudni integrálni, amelyek működése különállva nem éppen a leghatékonyabb volt. Gondolok a Mafilmre, a filmarchívumra, a Filmlaborra. Így egy nagyon hatékony és nagyon ütőképes szervezet jöhet létre, amennyiben elfogadjuk ezt a törvényjavaslatot.

S amire államtitkár úr is utalt az előterjesztői expozéban, az a közép-európai együttműködés lehetősége. Ez kétirányú együttműködés lehet, egyrészt részben a V4-es országokkal, részben pedig a többi közép-európai posztkommunista országgal. Részben lehet egyfajta koprodukciós és forgalmazási együttműködés, azaz a gyártás terén fogunk tudni együttműködni, és együtt tudunk működni a filmforgalmazás területén is.

Az az érdekünk, hogy minél több magyar filmet lássanak a szlovák, a cseh, a lengyel, a román, a szerb, a horvát, a szlovén nézők, és persze rajtuk kívül mások is, s nyilvánvalóan mi is kíváncsiak vagyunk az ő filmkultúrájuk értékeire. Ez a törvényjavaslat ezt is szolgálja, ezért a Fidesz-frakció nevében azt tudom mondani, hogy a legmesszebbmenőkig támogatjuk a kormány szándékát, és arra kérem képviselőtársaimat, hogy ők is támogassák a törvényjavaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)