A felszólalás szövege:
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vojnik Mária képviselő asszony egy órával ezelőtt azt kérdezte, és attól tartok, nem kapott választ rá, pedig én azt a kérdést nagyon jónak tartottam, ez a lényege a témának, amiről beszélgetünk, és valahogy nem adódott rá válasz; ha jól írtam le, azt tetszett mondani - önt idézem, képviselő asszony -: tessék nekünk megmondani, miben nyújt többet az állami gondoskodás, mint a magángondoskodás? - sok nagy kérdőjel.
Attól függ. Vannak olyan ágazatai a társadalomnak, ahol jobb az állami gondoskodás, például a rendőrség, a közületiek, a tűzoltóság, a közszolgáltatás, közjavak; vannak olyanok, ahol - már a definíció révén - a magán; mondhatnánk erre is sok példát, a magános szatócs vagy a suszter, a cipész jobb, mint az az állami nagyvállalat. Azonban amiről itt szó van, a társadalombiztosítás, itt a téma szerint adódik meg a válasz, nevezetesen a funkció szerint, az, hogy: biztosítás. A biztosítási iparágnak, a biztosítási funkciónak alapeleme a kockázat; a kockázatvállalás, a kockázatmegoszlás, a kockázatszétterítés - és innen adódik a válasz az ön kérdésére, képviselő asszony, ha szabad közgazdászkodnom egy percre. Onnan, hogy ha nagyobb az a populáció vagy az a tagság, ahol ez megoszlik, akkor a meglévő károkat többen viselik, tehát kevesebb esik egyvalakire... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.)
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr; befejezem a mondataimat, ha szabad.
Tisztelt Ház! Amikor létrejöttek a magánnyugdíjpénztárak hat-nyolc-tíz évvel ezelőtt, a népszerűségük nyilván azzal magyarázható, hogy az elmúlt évtizedek lejáratták az államot. Sok olyasmit vállalt a XX. század második felében az állam magára, amiben nem nagyon volt jó; a gazdasági életet rendezte. Tehát logikusan volt valami olyan a társadalomban, az emberekben, hogy bizony az államban nem nagyon lehet bízni - hát tessék, csődbe mentek a különböző gazdasági-politikai rendszerek! Nem nagyon lehet bízni ebben, csináljunk valami mást! Akkor az emberek a másikat választották, logikusan cselekedtek. Időközben azonban van egy tanulási rendszer, tapasztalati rendszer és újragondolási rendszer.
Hogy mi lesz ennek a vége? Ma a Magyar Országgyűlésnek az a feladata, hogy ezt logikusan, tudományosan is végiggondoljuk, megértve az emberi magatartásokat, a pénzügyi, a gazdasági folyamatokat, és eljussunk most az optimális megoldáshoz. Hogy ez meddig lesz optimális, kettő vagy tizenkettő évig, az majd kiderül, és majd az akkori Magyar Országgyűlés is a tetején kell hogy legyen ennek. Úgy látom, mi ma az optimálisról vitatkozunk, és nehéz elfogadni, pedig elég okosan hallottuk ezt itt - különösen örültem Bánki képviselő úr rövid összefoglalójának, amiben elmondta a lényeget -, hogy igen, most módosítjuk, javítjuk azt, amiben vagyunk, mert elérkezett ennek az ideje.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): (Nem működik a mikrofon.) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tegnapi napon, 2001. november 4-én az igazságügy-miniszter asszony meghívására részt vehettem a kommunista hatalom kivégzett áldozatainak állított kisfogházi emlékhely megnyitásán. Minthogy raboskodásom idejéből ismerem az épületet (Hordozható mikrofont helyeznek a képviselő elé.), nekem is eszembe jutott néhány élmény. Itt most megelevenítek egyet.
Robbanás rázta meg 1950 januárjának egyik reggelén a budapesti börtön kisfogházának épületét, ahol a kommunista diktatúra politikai foglyait tartották szigorított őrzéssel. Hogyan képzelhető el ilyen esemény az Államvédelmi Hatóság által felügyelt helyen? A józan ész azt diktálta, hogy nem sokkal élhetik túl a tettesek vagy a kiszemelt gyanúsítottak az ÁVH által fabrikált koncepciós nyomozást és annak következményét, az agyonverést vagy az akasztást.
Azon a reggelen a szokás szerinti hat órakor nem nyitották a zárkákat, hanem csak hét óra körül, amiből tudtuk, hogy kivégzés, akasztás volt, tehát később kiabálták végig a folyósokat a házimunkások, hogy "kiblit, kupát kitenni!". Ekkor mehettünk le a pincébe mi, a három fűtő begyújtani a kazánokat.
Bizonyos megelégedéssel gondoltunk arra, hogy az épület emeletein lévő zárkákban rabtársaink - közülük többen fagyoskodó öregek - hogyan kezdik melegíteni kezeiket a melegedő vizet szállító acélcsöveket tapintva. Ugyanis a fűtés úgy működött, hogy a kazánból az épületen át cirkuláló csöveken felment a meleg víz, majd visszatért a kazánba, hogy újból felmelegedjen, hogy ismét cirkuláljon felfelé az épületben.
Már a második kazánban egyengettem a szenet a parázson, amikor mélyen tompa, de hangos morajlás hallatszott az első kazán felől: annak vasajtaja kiszakadt a keretéből és nekirepült a szemben lévő falnak. Szerencsére nem ott álltam, sem én, sem két rabtársam, Bodonyi György és Rosta Zoltán. Fél perc sem telt el, amikor a lépcsőn lefelé rohanva megérkezett az osztályvezető fegyőr. A hírhedt Mihalicska alhadnagy, akit már jól ismertünk korábban durvaságairól, most sápadt volt. Nyilván megrettent, az is megfordult a fejében, hogy az elkerülhetetlen és perceken belül kezdődő ÁVH-nyomozás őt is hibáztathatja, például mit lehet tudni, a fegyőrök megfélemlítése érdekében feláldozhat még egy kebelbelit is az ÁVH.
"Mi van?" - kérdezte az osztályvezető. Még mielőtt felemelte volna hangját, szinte szempillantás alatt válaszoltam neki; isteni csuda ugyebár, hogy milyen borotvaéles lesz és milyen villámgyorsan jár az ember esze, amikor élet-halál peremén jár.
Késedelem nélkül válaszoltam: "Alhadnagy úr, a siralomházba tegnap este átvitt rabtársunk korábbi zárkájában nyitva maradt az ablak éjszakára, ott átfagyott a csőben lévő víz, ami most jégdugó.
A meleg víz nem tudott továbbfolyni, itt a kazánban felforrósodott a víz annyira, hogy gőzzé vált, és a cső a tűzben robbant." Közben egy fegyőr rohamosztag már vitt is bennünket és elkülönített. Másnap azonban tovább folytathattam a fűtői tevékenységet a még épen lévő kazán mellett.
Az én hipotetikus magyarázatom bevált, én pedig nemcsak megúsztam, hanem még haszonélvezője is lettem a kalandnak: amennyiben Mihalicska alhadnagy úr úgy tett, mintha nem venné észre, hogy a római katolikus papok miseborát a pincében rejtegetem; hogy a séták alkalmával a partnereket válogatom - de hát ez is elmúlt, mint ahogy a börtönéletben ez az egy állandó: a változás. Engem továbbszállítottak, folytatni az ítéletet, amit koncepciós perben 1947-ben kiszabtak, amikor Rákosi Mátyásék szétverték a polgári többségű parlamentet; majd Szegeden szabadultam, amikor három és féléves ítéletemből négyet kitöltöttem.
Köszönöm, tisztelt Ház.
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm. Tisztelt Ház! A törvényjavaslat, a határozati javaslat vitájának a vége felé igen alkalmas összegezni néhány gondolatot, ami ugyan kijött a felszólalások nyomán, de talán néha egy összegzés hasznos.
(11.50)
Mire gondolok? Jó volna, ha többször eszünkbe jutna, és közölné az Országgyűlés azokkal, akik ebben a témában érdekeltek - tehát a felsőoktatásban dolgozókkal és azokkal, akik a felsőoktatás termékét, a tudást használják -, hogy az állami és a magánszektor között nem szükséges, hogy konfliktus legyen, sőt átfedés. És annak az útját-módját volna kívánatos keresni, hogyan is lehet az átfedés révén optimalizálni, mondhatnám, maximalizálni a felsőoktatásra költött forintokat.
Az állami részvétel magasabb és magasabb mértéke természetesen kívánatos, mert hiszen az erre a célra költött pénzek befektetésnek számítanak. Van ugyan egy olyan vetülete is, hogy az emberek és az állampolgárok életét javítja valamiféle filantropikus meggondolás alapján, hosszú távon mégis egyfajta befektetés - mibe? - a legeslegfontosabb termelőeszközbe: a tudásba. Ha így nézzük a dolgot, akkor a termelő szektor és az állami szektor összefonódása kívánatos, és jó volna ilyen jeleket adnunk.
Köszönöm szépen.
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Asszony! Köszönöm. Tisztelt Ház! Kívánatosnak tartom, hogy valamit kiegészítsek, ugyanis aki minket hall most, ezt a törvényalkotó Országgyűlést, és olvassa majd később azt, hogyan is gondolkodtunk mi erről a témáról, ott nem volna kívánatos, ha az szűrődne ki, ami most Takács Imre képviselő úr hozzászólásából hangzott, nevezetesen John Kenneth Galbraith értelmezésében a menedzserek forradalma.
Ő erről egy könyvet írt, jó jövedelmet hozott számára, sokat olvassák akadémiai körökben és a véleményformálók körében. Van is annak valami teteje, de az nem volna kívánatos, ha valaki úgy értelmezné Takács Imre képviselő úr hozzászólását, hogy a menedzserek csinálják a dolgokat. Ők csinálják, ők bonyolítják, de hogy ők hozzák a döntéseket... - gyakran igen, azonban a menedzsereket nem ritkán elmozdítják a tulajdonosok. Tehát a tulajdonosok rajta tartják a szemüket azon, hogy mi történik, hiszen éppen azért vannak ezek a nagyon érdekes fejlemények, amelyek néha-néha fejléces hírekké válnak, hogy egy-két százalék, nagyon kevés százalék tulajdonváltozás milyen nagy eseményeket hozhat, ígér vagy meg is hoz a vállalatok életében.
Tehát ismétlem, hozzászólásom egyfajta kiegészítés ahhoz, hogy ne becsüljük le a tulajdonosok szerepét, összehasonlítva a menedzserek szerepével.
Köszönöm szépen.
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A hozzászólásomban koncentrálni szándékozom a (13), (14) bekezdéshez javasolt módosításokra, továbbá a (7)-re és a (9)-re is, bár a (29) is érintőleg része a hozzászólásomnak.
Nevezetesen: tisztázásra szorul, tisztelt Ház, hogy mit is mondunk ennek kapcsán. Gráf József képviselő úr helytelen kategória kiemeléséről beszélt a legelején, mondván hogy a családi gazdaság olyan kategória, amelyik mintha helytelen volna. Bár ellenzéki képviselőtársaim később ezt a kategorikus kifejezést talán enyhítették; igen, azért látszik ellenkezés az ellenzéki képviselőtársaimtól. Zárójelben megjegyzem, a múlt héten részt vettem a Magyar Tudományos Akadémia egész napos fórumán, s meglepő, hogy mennyire doktrinér és mennyire filozofikus módon foglalkoznak ezzel a kérdéssel. Ez igenis hozzátartozik a (11), (13) bekezdésben említett és kifogásolt családi gazdaság témájához.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ezt elsősorban Karakas képviselő úrnak címezve mondom: itt valóban birtokpolitikai koncepció újragondolásáról van szó, nem habozok azt mondani, hogy koncepció váltásáról van szó. Lehet, hogy ez további vitát eredményez itt is meg másutt is; ugyanis miről van szó? Amit a képviselőtársaim mondtak, hogy ez már a negyedik-ötödik földreform. Igen, 1848-ban ki lett hirdetve; aztán később; majd amit Gyimóthy képviselő úr mondott, a '20-as évek elején, Nagyatádi Szabó által; aztán 1945-ben a magyar nép nagy földreformot csinált; aztán 3-4 év múlva meggondolta a politika, és elsöpörte azt - azóta se heverte ki ezt a magyar mezőgazdaság. Ami a rendszerváltáskor történt, az sajnos nem a kiheverése volt ennek, hanem további bonyolítása, bár lépés előre, de olyan kicsi lépésekkel, hogy újabb problémákat is okozott.
Tehát képviselőtársaim, amikor a (13), (14) bekezdésről beszélünk, a családi gazdaságról, ez igenis koncepció. Persze, hogy üzem, elsősorban közgazdasági fogalom, mert ott termelés történik, de azért jól tudjuk, ez annyira része ennek a társadalomnak, ennek a nemzetnek, és szerte a világon, hogy a föld több mint csupán termelőeszköz, több mint csak termelőeszköz. Most nem kívánok ebbe belemenni, mert az elnök úr nem engedné meg... (Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
ELNÖK: Nem engedem meg, képviselő úr, nem bekezdésekről beszélünk, hanem módosító javaslatokról beszélünk. Kérem, hogy a módosító javaslatokhoz kapcsolódóan mondja el a véleményét!
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. A módosító javaslat azt célozza, hogy a családi gazdaság fogalmával ne foglalkozzon a törvény, én meg amellett érvelek, hogy kérem, ez fontos, hasznos meghatározása a mezőgazdaság állapotának és az elképzelt jövőjének.
A piacgazdaság ebbe belefér-e? Persze, hogy belefér, a piacgazdaság árakat szab meg, a termelőeszközök árát, a termékek árát, azonban hogy a kormány ezt befolyásolja... - az ezer éve része volt minden társadalomnak, mindenütt, a kapitalistának, a szocialistának kevésbé, mert ott mindent tudott maga a kormány. Tehát igen, a kormánynak itt-ott szerepe van ebben, a kormány a családi házak építését vagy az edukációt támogatja, itt is van szerepe, ettől ne zárkózzunk el.
A (7) és (9) bekezdéshez kapcsolódva, tisztelt Ház, gondoljuk csak meg azt, hogy a nemzeti földalap az árak befolyásolásának az egyik eszköze, de nem az elsődleges eszköze. Az elsődleges eszköze a piac, ott vannak a gazdák és az őstermelők, a családi gazdaságok, és ők tudják ezt. És amikor ez nem megy, vagy akadálya van ennek, akkor valamiféle kormányzati beavatkozás kell. A nemzeti földalap egy ilyen kormányzati beavatkozás. Filozofikusan mondanám: hosszú távon azt hinném, hogy a nemzeti földalapra nem is lesz szükség, mert olyan egészséges lesz a magyar mezőgazdaság, úgy munkálják meg a földet a családok és a vállalkozások, hogy minimális kormányzati beavatkozásra lesz szükség.
Ezeket a gondolatokat kontemplálva, tisztelt Ház, még annyit tennék hozzá, Kis Zoltán képviselő úr kifogásaira reflektálva, hogy a családi gazdaság felé történő haladás a polgárosodás. Az 1930-as években Kovács Imre, Erdei Ferenc, Kerék Mihály úgy írták ezt le - és mi akkor kicsit berzenkedtünk is ellene, mi a parasztságban gondolkodtunk -, ők azt mondták, a parasztság jövője a polgárosodás. Valami ilyesmi a mostani családi koncepció, program is.
Köszönöm a meghallgatást. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Dr. Kis Zoltán: Parasztpolgár!)
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök asszony, köszönöm. Takács Képviselő Úr és Képviselőtársaim! Nem szóltam volna hozzá, megfogadtam, hogy nem. Azonban amikor olyan kísérletek történnek, és valahogy nem tetszik tudni ellenállni annak a kísértésnek, hogy a Bokros-csomagot fehérre mossák, hát nem állhatom meg az intellektuális tisztesség nevében, hogy ne figyelmeztessem magunkat, tisztelt Ház, magunkat és az országot arra, hogy a Bokros-csomag restrikció volt: visszafogta az ország gazdasági tevékenységét. Ez nem inflációt lehúzó valami - ez inflációt generáló! Ha a gazdasági tevékenység kevesebb, ha a kínálat kevesebb, képviselő úr, akkor az árakkal mi történik? Fölmennek! A restrikció ilyen formában azt tette, amit nem szándékozott.
Hogy is mondhatnák ezt egy kicsit költőibben? A gazdasági növekedés kigyógyítja a gazdasági életet az inflációból. És ahhoz, hogy ebből kigyógyuljon, ahhoz nincs szükség az ilyenféle beavatkozásra. Úgy is mondhatnám, hogy a gazdasági növekedés nem valami vidámparki hullámvasút, amelyiknek először le kell zuhanni, hogy aztán fölmenjen. Ez a Bokros-csomag. Erre nem volt szükség, nem volt szükség restrikcióra az én közgazdasági analízisem szerint, és szívesen megosztom, mint ahogy már számtalanszor tettem, a tisztelt Házzal és a szakmával. Ismétlem, túlzásba viszik azt, hogy (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) irritálják az ország közvéleményét azzal, hogy ami téves volt, azt fehérre mossák. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
DR. HORVÁTH JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Nemzeti Bankról előttünk lévő beszámolóhoz való hozzászólásomat azzal kezdem, hogy Járai Zsigmond elnök úrnak a témáról szóló összegzését és értékelését értékelem. Ugyanis amit Járai Zsigmond elnök úr idehozott a Magyar Nemzeti Bank teljesítményéről, azt szakmailag egészen kitűnőnek tartom, különösen azért, mert olyan röviden volt képes elmondani. Ugyanis, képviselőtársaim, mi aztán nagyon jól tudjuk: hosszan beszélni könnyű, de röviden beszélni és a lényeget mondani bizony nehéz. E tekintetben dicséret illeti a Nemzeti Bank elnökét - a tartalom tekintetében is.
Hadd menjek a tartalomhoz, az időkorlátozás miatt inkább részletekben, mint összefüggő beszéd formájában. Az egyik megjegyzése a Nemzeti Bank elnökének az volt, hogy a Magyar Nemzeti Banknak, Magyarországnak devizaadóssága nincs, a vállalatoknak van.
Tisztelt Ház! Jó volna, ha ezt még egyszer végiggondolnánk. Ez igenis egy kívánatos, üdvös jelenség. Ha a vállalatoknak van adósságuk, ők jobban fognak gazdálkodni vele, mint valami nagy intézmény, a Kincstár, vagy akár a Magyar Nemzeti Bank. Mert a vállalatoknál a veszteség-nyereség kalkulus olyan állandó jelző, hogy nem lehet sokáig elhúzogatni és elhalasztgatni a téves vagy rossz szándékú gazdálkodást. Tehát ezt egy egészséges jelenségnek tartom, azzal szemben is, hogy képviselőtársaim közül voltak, akik e tekintetben kételyeket fejeztek ki.
Elhangzott az a kijelentés, hogy a magyar gazdaságpolitika megváltozott. Bauer Tamás képviselő úr megkérdezte: de miben? A magyar gazdaságpolitika az elmúlt három és fél évben, az Országgyűlés többsége és a polgári kormány gazdaságfilozófiája következtében, illetve annak alkalmazásaképpen úgy változott, hogy az általunk sokat vitatott restrikció vagy kinövekedés kérdésében a kinövekedés oldalán állunk. Ez vita kérdése lehet. Tardos Márton képviselőtársam igen elegánsan fejezte ezt ki, és én viszonzom: igen, e tekintetben, különösen az elméleti alapok tekintetében lehetne és van is véleménykülönbség. Többet illene foglalkozni azzal, talán vitanapot rendezni valamikor a Magyar Országgyűlésben arról, hogy mik az elméleti alapjai annak a gazdaságpolitikának, amit Magyarországon folytatunk. Ezek nagyon fontos kérdések. Azokkal a képviselő urakkal értek egyet, akik az előbb mintegy ostoroztak bennünket, hogy milyen kevesen vagyunk, amikor ilyen nagyon fontos témáról van szó.
(20.00)
Igen; tehát itt változott a magyar gazdaságpolitika a hozzáállást illetően.
Az a megjegyzés, amelyet ugyancsak az egyik képviselőtársam mondott, hogy a Magyar Nemzeti Bank által folytatott monetáris politika és az azzal egyeztetett fiskális politika hogyan segíti elő a gazdasági növekedést vagy hogyan lehet annak visszafogója, erre igen értékes és tanulságos tapasztalat van szerte a világban. Jól tudjuk, hogy mint egy megosztott szerep, a gazdaságpolitikának ez a két fontos személye - a jegybankelnök, aki a monetáris politikáért felelős vagy azt képviseli az ország felé, és a másik oldalon a kincstár - más nézeten van, és igen gyakran a jegybankelnöknek jut az a szerep, talán könnyebb szerepe van, mint a pénzügyminiszternek, hogy figyelmeztesse a kincstárt, hogy tessenek szívesek lenni takarékosabban költekezni, mert az infláció veszélye előfordulhat.
E tekintetben a jegybank függetlenségét kívánni és emlegetni helyénvaló, tisztelt Ház, azonban emlékezzünk csak arra, hogy hogyan is jön létre a Magyar Nemzeti Bank. Itt hoztuk meg a törvényt egy évvel ezelőtt. Ki nevezi ki? Kormány, Országgyűlés - de hát ki más? A király vagy valami népszavazás? Más országokban is így történik, a mechanizmus lehet egy kicsit különböző. Az a tény, hogy Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank részvénytársasági forma és az állam tulajdona, nem lényegesen különbözik például attól, ami Nagy-Britanniában van, ahol állami tulajdon, de ott a pénzügyminiszter, azt hiszem, még ma is - ahogy, emlékszem, évekkel ezelőtt is - tagja a jegybanktanácsnak. Ennél a mi jegybankunk függetlenebb. Vagy pedig az Amerikai Egyesült Államokban a Federal Reserve-nél, ahol ugyancsak a függetlenség körülbelül annyira megkérdőjelezhető, mint ahogy ez nálunk van. Tehát, tisztelt Ház, szeretném, ha e tekintetben, a Magyar Nemzeti Bank függetlensége tekintetében nem lenne kisebbrendűségi érzésünk vagy álmatlan éjszakánk. Ez így operációs, jó, és ha betartjuk a szabályokat, akkor ez így fog működni.
A továbbiakban, tisztelt Ház, szeretnék reflektálni, ha csak egy rövid percben is, arra, amit Bauer Tamás képviselő úr mondott nekem azzal kapcsolatban, hogy a restrikcióról mit gondolok, hogy a Bokros-csomag szükséges volt, és odáig ment Bauer képviselő úr, hogy az én elméletem lehet egy más világban. És azt mondta, hogy mivel én az Amerikai Egyesült Államok környezetét ismerem, annak a tapasztalata, annak az elmélete nem alkalmazható egy kisebb országéra. Szeretném ezt kijavítani. Az egy általános tétel, amit én a gazdasági növekedés szerepét illetően mondok, a stabilizáció felé, az infláció, a munkanélküliség tekintetében, nevezetesen, a restrikció, legyen az egy nagy ország vagy kis ország, nagyvállalat vagy egy Tisza menti halász vagy pedig egy gyümölcstermelő Cegléden, ha valami miatt kevesebb a termék, akkor az árak felmennek. Olyasvalami ez, hogy a betegségből lábadozó, gyengélkedő ember gyógyulását nem segíti, hanem hátráltatja a koplaltatás; kezdhetném a mondatot úgy is, hogy a koplaltatás nem segíti, hanem hátráltatja a gyógyulást.
Ebben az összefüggésben még egyszer azt szeretném ajánlani, tisztelt Ház, hogy a monetáris politikát keressük rá a Nemzeti Bankra, tisztelettel rákeresem a Nemzeti Bankra a monetáris politikát. Az egyik elem, hogy jelenleg is még milyen magas valutatartalékot tartunk a Magyar Nemzeti Banknál. Jót tesz ez a hitelünknek, de ha azért annak egy jelentős összegét elkölthetnénk gépekre, erdősítésre és a mezőgazdaság fejlesztésére, akkor az növekedés lenne. Gondolom, úgyis ez a Nemzeti Bank egyik szándéka, de én ezt bátorítani szeretném. Ugyancsak itt említem a kamatláb csökkenését. Üdvös, helyes, hogy a kamatláb csökkent. Ez a monetáris politikának a feladata, hogy megtalálja azt a pénzárat, amelyik optimális az adott körülmények között.
Talán tudatában vagyunk annak, tisztelt Ház, hogy az Egyesült Államok a világ legnagyobb monetáris, gazdasági egysége, a kamatláb most körülbelül 1,5 százalék, nagyon-nagyon alacsony, és az amerikaiak ettől függetlenül még jól alszanak, és nem félnek attól, hogy összedől a bankjuk. (Az elnök jelzi az idő leteltét.)
Tehát azzal kell befejeznem az idő hiányában, tisztelt Ház, hogy ez a jelentés, amely előttünk van, tényszerű, jó, gondolkozásra stimulál bennünket és előreviszi a gazdaságpolitikánkat.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)