Készült: 2024.04.19.07:57:15 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

7. ülésnap (2006.06.21.), 245. felszólalás
Felszólaló Varju László (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka vezérszónoki felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 3:16


Felszólalások:  Előző  245  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

VARJU LÁSZLÓ, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, figyelemmel elnök úr felhívására is. Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Asszony! Tisztelt Ház! Tizenkét évvel ezelőtt elfogadott jogszabály módosítására kerül sor, és ennek az előkészületeiben és az előkészítő vitában több területről szerzett véleménnyel rendelkezünk, így mind a frakción belül, mind pedig akár írásban, akár szóban több polgármestertől kaptunk javaslatot, véleményt.

Összességében véve maga a jogszabály, amely ezt leírja, támogatandó, és így a képviselő-testület az, amely jogosult arra, hogy a törvény keretei között megalkotott rendeletében tiszteletdíjat állapítson meg települési képviselőknek, bizottsági elnököknek, bizottsági tagoknak, illetve tanácsnokoknak. A polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről szóló '94. évi LXIV. törvény a testület által megállapítható tiszteletdíj felső határát határozza meg annak érdekében, hogy a helyi rendeletalkotás ne alakítson ki jelentős eltéréseket a tiszteletdíjak megállapításakor. S ez is indokolja azt, hogy itt valami olyan együttes szabályozásra van szükség, hogy a települések különbsége miatti nagy különbség ezekben ne jelenjen meg.

Kisebb részben a települési önkormányzatok jelentős része forráshiányos, feladatait központi támogatás elnyerésével képes megfelelő színvonalon ellátni. A takarékos gazdálkodás szempontjának érvényre juttatása megkívánja, hogy a fenti szabályozó fenntartásával a törvényjavaslat mérsékelje a képviselői tiszteletdíj maximumát és annak mértékéhez igazodóan a bizottságok elnökeinek, tagjainak, további tisztségviselőknek juttatandó juttatásokat.

A képviselő-testület rendeletben határozhatja meg azoknak az eseteknek a körét, amelyben mindezt csökkentheti, illetve megvonhatja a települési képviselőknek megállapított tiszteletdíj mértékét. A törvényjavaslat országosan egységes szemlélet kialakítása érdekében állapítja meg a csökkentés leghosszabb időtartamát, legmagasabb mértékét. A törvényjavaslat lehetőséget ad a képviselő-testületnek, hogy a kötelezettségeit megszegő képviselő tiszteletdíját az alapdíj legfeljebb 25 százalékával maximum 12 havi időtartamra csökkentse. El kell hogy mondjam, ennél sokkal radikálisabb javaslatok is megjelentek nálunk, amelyek - éppen figyelemmel a körülményekre - akár a megszüntetést is el tudják képzelni.

A javaslat célja tehát összességében véve az, ami a módosításra vonatkozik, a takarékos gazdálkodás szempontjainak érvényre juttatására vonatkozik. Kérem a tisztelt Házat, hogy a takarékosság elvének figyelembevételével szíveskedjen támogatni a törvényjavaslatot.

Köszönöm szépen. (Dr. Répássy Róbert: Csak három perc?) Csak az elnök úr kérésére.




Felszólalások:  Előző  245  Következő    Ülésnap adatai